Népszava, 1953. március (81. évfolyam, 51-76. sz.)

1953-03-22 / 69. szám

1953. MÁRCIUS 22. VASÁRNAP A bonni szerződés Háromszoros kordonnal vette körül a felfegyverzett rendőrség csütörtö­kön a bonni parlament rajnaparti pa­lotáját, amikorra nyugatnémet parla­ment reakciós többsége jóváhagyta a hírhedt háborús szerződések­. A rendőrkordon is megmutatta, mi a né­met nép véleménye a hazaáruló pak­tumokról. Rendőrökre volt szükség, mert Adenauer a német nép érdekeit és békéjét súlyosan veszélyeztető egyezményeket hajszolt keresztül, a nép kifejezett akarata­ ellenére. Jog­gal féltek saját népüktől az amerikai imperialisták csatlósai, a német impe­­riatisták képviselői, amikor Dulles amerikai külügyminiszter parancsára a megszabott határidőn belül elfogad­ták a szerződéseket. A ratifikálás: a német nép eláru­lása, a Wall Street kiszolgálása. Ezek­ben a szerződésekben a nyugatnémet állam lemond jogairól, nemzeti szu­verenitásáról, ötven esztendőre meg­hosszabbítja Nyugat-N­émetország megszállását, elrendeli a Wehrmacht újrafelfegyverzését és kimondja, hogy a nyugatnémet csapatok, amerikai pa­rancsra, a világ bármely részén fel­használhatók. A szerződések törvénye­sítik Németország kettészakítottsá­gát, militarizálják az ország egész gazdaságát és súlyos gazdasági ter­heket rónak Nyugat-Németország né­pére. A háborús szerződésekkel kap­csolatos, hogy február 27-én Ales náci bankár és háborús bűnös az Ade­­nauer-kormány nevében elismerte Né­metország régi külföldi adósságait, amelyek összegét bonni pénzügyi kö­rökben 38—40 milliárd márkára be­csülik. A nyugatnémet kormány készséggel hajtotta a német nép fejét az emperial­­­izmus igájába. A német monopol tőke számára a szerződések több évtizedes agresszív terveik újraéledését jelentik. A bonni szerződés az amerikai és a német imperialisták közös terve Európa leigázására. A szerződés aláírásával a német imperialisták lettek az Egye­sült Államok legfőbb szövetségesei Európában. A világ zsarádéra a nyu­gatnémet hadseregn­ak az európai szandár szerepét szánja. Erre az aljas feladatra vállalkozott a német impe­rial­izmus, amikor politikai ügynökeivel ratifikáltatta a háborús szerződéseket. De a német imperialisták és­­ Ade­nauer parlamenti többsége nem jelenti a német népet. Nyugat-Németország népe gyűlöli és elveti a háborús szer­ződéseket , ahogyan gyűlöli és meg­veti az amerikai monopoltoké nyugat­német ügynökeit, a revansvágyó politi­kusokat és a levitézlett náci­ tábornoko­kat. A dolgozók tiltakozása és ellen­állási mozgalma — az Adenauer-kor­­mány minden terrorja ellenére — hó­napról hónapra erősödik Nyug­at-Né­­metországban és a kommunisták veze­tésével, a munkásosztállyal az élen, hatalmas tömegmozgalommá vált. A szerződések ratifikálását most e harc fokozása követi, amely még erősebbé, egységesebbé kovácsolja a német nép és ezen belül a nyugatnémet munkás­­osztály sorait. A nyugatnémet munkásság akció­­egysége a legutóbbi események nyo­mán, a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek jobboldali vezetőinek minden aknamunkája ellenére tovább szélesedik. A tömegek fokozódó nyo­mására a szociáldemokrata képviselők nem mertek a háborús szerződések mellett szavazni és ezt annál nyugod­­tabb lélekkel tették, minthogy látták, hogy a kormány többsége nélkülük is biztosítva van. Jellemző, hogy Olten­­hauer szociáldemokrata vezér beszédé­ben elvileg elismerte a háborús szer­ződések jogosságát és csak formai ki­fogásokat támasztott. Jellemző az is, hogy Adenauer egész sor Schumacher­­idézettel védte a szerződéseket a szo­ciáldemokraták »támadásával« szem­ben. A nyugatnémet munkásosztály túlnyomó többsége ma már keresztül­lát a szociáldemokrata vezetők mes­terkedésein és a szociáldemokrata párt tagjainak mind szélesebb tömegei teszik magukévá a Német Szocialista Egységpárt felhívásában foglaltakat. A háborús szerződésekben foglal­tak megvalósítását akadályozza az is, hogy az európai hadsereg kérdésében érdekelt országok népei mind ellene vannak a szerződésnek. A kormányok tíz hónappal ezelőtt állapodtak meg egymás között, de mindeddig csupán a német képviselőház ratifikálta a szerződéseket. Különösen a francia nép széles tömegei fordultak szembe élesen az USA európai terveivel, Nyu­gat-Németország új raid fegy­verzésé­vel. A franciák felismerték azt, amire a szovjet kormány másfél évvel ez­előtt figyelmeztette őket: »Ma 250 ezer katonából álló nyugatnémet hadsere­get hoznak létre, de holnap ez a had­sereg már többszörösére növekedik annak ellenére, hogy a Német Demo­kratikus Köztársaság egész lakossága és Nyugat-Németország lakosságának túlnyomó többsége a béke­étt, Nyugat- Németország újrafelfegyverzése ellen száll síkra.* A francia nép már tudja, hogy a háborús szerződések tulajdon­képpen Hitler Európáját akarják meg­valósítani, olyan Európát, amelyben a német imperialisták és a náci pribé­kek uralkodnak. Ez az Európa azon­ban nem kell sem a franciáknak, sem a többi nyugateurópai népnek. Tud­ták ezt az amerikai imperialisták is, amikor Dullest zsaroló­körútra küld­ték Nyugat-Európa fővárosaiba. De fenyegetőzésekkel se jó szövetséget, se boldog házasságot nem lehet kötni. Márpedig hogy milyen boldog lesz a francia-nyugatnémet házasság, arra Guderiau náci tábornok ismert nyilat­kozata világít rá. »Legyen csak húsz hadosztályunk, majd egészen más hangon fogunk beszélni. Az egész Európát fenyegető vesze­delemre mutat rá a Német Demokra­tikus Köztársaság népi és tartományi kamarájának pénteki határozata, amely gaztettként bélyegezte meg a háborús szerződések bonni ratifikálá­sát. »Ünnepélyesen kijelentjük — hangzik a határozat —, hogy mind a bonni különszerződés, mind az úgyne­vezett európai védelmi egyezmény a német nép szempontjából érvénytelen és a német népet semmire sem köte­lezi. A Német Demokratikus Köztár­saság — a német egységért folyó harc zászlóvivője — ezúttal is az egész német nép nevében beszél, ami­kor négyhatalmi értekezlet összehívá­sát követeli a békeszerződés és a sza­bad össznémet választások előkészí­tésére, a német egység megvalósítá­sára. A német kérdés rendezésének az az útja ez, amelyet a Szovjetunió már ismételten javasolt Európa és az egész világ békéje érdekében-Ez a rendezés döntően magyar ér­dek is. Hiszen ellenünk is fegyverke­zik az amerikai monopóliumokkal szö­vetkezett német imperializmus, amely egy emberöltőn belül kétszer is ka­tasztrófába sodorta a magyar népet. »A magyar nép zavartalanul óhajtja folytatni békés építőmunkáját és nem akar még egyszer a német imperia­lizmus és militarizmus áldozata lenni« — szögezte le a magyar nép állás­pontját fél­reérth­etet­lenül a szerződé­sekről a Magyar Népköztársaság kormányának tavalyi júniusi nyilatko­zata, amely kijelentette: a magyar nép nem ismeri el azokat a szerződéseket, amelyek »a legsúlyosabb mértékben sértik a békeszerető magyar nép érde­keit és veszélyeztetik békéjét«. Ébe­ren figyeljük tehát a nyugat­németor­szági eseményeket és támogatjuk a német népet a hazánk békéjét is fe­nyegető imperialista összeesküvés ellen, az egységes, demokratikus, bé­keszerető Németország megteremté­séért vívott harcában. A Szakszervezeti Világszövetség folyóiratában, a Le Mouvement Syn­­dical Mondial-ban D Blanco cikket írt a Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség március 22-én a chilei Santiagóban megtartandó kongresz­­szusáról. Az alábbiakban részleteket közlünk D. Blanco cikkéből. A kongresszuson nemcsak a CTAL — a Latinam­erikai Szakszervezeti Szövetség — és a hozzá csatlakozott szakszervezetek, hanem számos más önálló szakszervezet és nemzetközi szervezet is képviselteti magát. Ennek magyarázata: a latinamerikai mun­kásosztály sohasem érezte ennyire annak szükségességét, hogy szorosra zárja sorait és egységben vívja har­cát. A latinamerikai uralkodó osztályok nemzetellenes politikája, a háborús po­litika, a jenki-imperializmus kizsák­mányolása riasztó módon csökkentette a latinamerikai dolgozók életszín­vonalát. Uruguay népe számára az Egyesült Államokkal kötött katonai szerződés annyit jelent, hogy minden egyes lakos évenként 15 peso rend­kívüli adót fizet fegyverkezésre. Az argentin kormány háborús költség­­vetése az 1953—54. évre 93 millió pesóval növekedett akkor, amikor az országban amúgy is súlyos gazdasági válság dúl. Megállapítható, hogy a közszükségleti cikkek ára egész Latin-Amerikában hatalmas mérték­ben szökik felfelé. 1940 óta Brazíliá­ban a létfenntartási költségek 500 szá­zalékkal emelkedtek, 1952 folyamán az élelmiszerárak 55 százalékkal, a lakbérek 37 százalékkal, a ruházati cikkek 30 százalékkal, a szállítási költségek 100 százalékkal emelkedtek. A bérek ezzel szemben ugyanebben az időben csak 9 százalékkal emelked­tek. Chilében a létfenntartási költsé­­gek 1941 óta 700 százalékkal növe­kedtek. Tovább súlyosbítja a latinam­erikai dolgozók helyzetét a termelés csök­kenése, a gazdasági élet pangása. A munkanélküliek száma ijesztően nő. Kubában 400.000 cukoripari dolgozó ez év 7—8 hónapjában munka nélkül tengődik. Ugyanakkor sok ezer a munkanélküli a dohányiparban, a bőr­iparban, a fa- és a vasiparban is. Uruguayban 45.000 munkanélküli van, akik közül 10.000 építőipari dolgozó. Sok tízezerre tehető azoknak a dolgo­zóknak a száma, akik az év folyamán csak pár h­ónapot dolgoznak. Argen­tínában 6000 élelmiszeripari dolgozó van munka nélkül. Ige­n sok munkást bocsátanak el a vasiparban, a textil­iparban és számos más iparágban. A vasiparban a gyárosok 18.000 dolgozó elbocsátását indítványozták, 6000-et m­ár el is bocsátottak. Puerto-Riccóban 400.000 részleges munkanélküli és 130.000 teljes munkanélküli van. Vene­zuelában 60.000-re tehető a munkanél­küliek szám­a. A gyártulajdonosok ugyanakkor fo­kozzák a kizsákmányolást és lábbal tiporják a dolgozók és gyártulajdo­nosok közötti szerződéseket. Kubá­ban a munka ütemének fokozása a cu­koriparban egészen odáig vezetett, hogy a cukortermelés három hónapját 8—10, esetleg 20 nappal csökkentet­ték, ami hatalmas károkat okoz a dol­gozók egészségének és nagy mérték­ben csökkenti munkabérüket. Brazí­liában a »Colorado« textil­gyárban egy percnyi késésért a dolgozóktól két­­napi munkabért vonnak le. Ehhez a képhez hozzátartozik még az is, hogy a kizsákmányolok egyre hevesebb támadásokat intéznek a dol­gozók szabadságjogai ellen. Para­­guayban, Venezuelában koncentrá­ciós táborokat állítanak fel, ahová mind nagyobb számban zárják be a szakszervezeti és politikai harcosokat. Meggyilkolják a munkások vezetőit. A terror és a szakadár szakszervezeti vezetők szabotázsa ellenére a dolgo­zók határozottan az aktív harc útjára léptek. Számos latinamerikai országban 1952 a nagy harcok, a hatalmas tün­tetések és sztrájkok éve volt. A mun­kásosztály fő harci követelései a kö­vetkezők: béremelés, a közszükségleti cikkek árának csökkentése, az üzemek bezárásának és az elbocsátásoknak megszüntetése, a munka biztosítása és a demokratikus szabadságjogok tisz­­telet­ben tartása. A dolgozók harcát az jellemezte, hogy nem elégedtek meg átmeneti megoldásokkal, közvetlen gazdasági követelések kiharcolásával. A gazdasági követelésekért vívott sztrájkok az imperializmus elleni ha­talmas tömegmozgalmakká fejlődtek. A latinamerikai dolgozók harcba száll­tak országuk gazdasági értékeinek megvédéséért, a külföldi bankok és nagyvállalatok államosításáért, az agrárreformért és az ipar fejleszté­séért. Harcba szálltak továbbá a béke­­politikáért, a kereskedelmi kapcsola­tok kifejlesztéséért valamennyi or­szággal és állást foglaltak az Egye­sült Államokkal kötött katonai szerző­dések ellen. Chilében az elmúlt év folyamán két általános sztrájkot vív­tak a dolgozók az Egyesült Államok­kal kötött katonai szerződés ellen és hatalmas mozgalom fejlődött ki a bá­nyák államosítása érdekében. Brazí­liában és Uruguayban hatalmas tö­megtüntetések és sztrájkok zajlottak le a katonai szerződés ellen. Brazí­liában hatalmas mozgalom fejlődött ki a kőolaj államosítása érdekében. Bolíviában, miután a dolgozók a fel­­fegyverzett bányászokkal az élen megbuktatták a katonai diktatúrát, ki­kényszerítették az ónbányák államosí­tását, amely nagy hatást keltett az egész kontinensen. Guatemalában a Dolgozók Általános Szakszervezete a demokratikus rendszer és a folyamat­ban levő agrárreform legfőbb táma­sza. Ezekben a harcokban születik a latinamerikai munkásosztály egysége. Az amerikai imperialisták szolgálatá­ban álló egységbontó szakadár szak­­szervezeti vezetők mind gyorsabban vesztik el befolyásukat. A Szakszer­vezeti Világszövetség és a Latinamu­­nkai Szakszervezeti Szövetség egy­ségre hívó jelszavai nagy hatást kel­tenek az üzemek dolgozói, a mező­­gazdasági dolgozók és a munkanélkü­liek között. Megállapítható, hogy a lezajlott nagy sztrájkok a szakadár szakszervezeti vezetők ellenére történ­tek. Argentínában a dolgozók ellen­állása a peronista egységbontó politi­kával szemben oly sokra emelkedett, hogy a vezetőség kénytelen volt le­mondani. Más országokban, mint pél­dául Kubában és Paraguayban a sza­kadár szakszervezeti vezetőség pusz­tán annak köszönheti létét, hogy az államapparátus támogatja. Ezek az elért sikerek csak az első lépéseket jelentik. A latinamerikai dolgozók fő célja az akcióegység és a dolgozók szervezeti egysége. Az ame­rikai imperializmus, a reakciós oli­garchák és a munkásosztály kebelén belül működő szakadár ügynökök min­dent megtesznek, hogy megakadályoz­zák a dolgozók akcióegységének ki­kristályosodását. A Latinam­erikai Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottságának ülésén Vicente Lombardo Toledano a következőket mondotta: »A Latiname­­rikai Szakszervezeti Szövetség mun­kája kemény és nehéz. Különösen azzá vált az utóbbi években. De a felgyü­lemlett tapasztalatok■ és a nemzeti ön­tudat újjászületése, a demokratikus szabadságjogokért vivott harc, a dol­gozók érdekében folytatott gyakran hősi csaták, hatalmas távlatokat nyit­nak egy kontinentális munkásközpont megalakítása felé és elénk tárják nem­csak a munkásmozgalom fellendülésé­nek lehetőségeit, hanem annak lehe­tőségét is, hogy elérjük a latinameri­kai munkásosztály akcióegységét.« A Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség IV. kongresszusának előestéjén s A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése Moszkva, március 21. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1953. már­cius 14-én tartott plenáris ülése a kö­vetkező határozatokat fogadta el: 1. teljesíteni G. M. Malen­kovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöké­nek kérését, hogy mentsék fel a Szov­j­­etunió Kommunista Pártja Központi bizottsága titkárának teendői aló.; 2. megválasztani a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának titkárságát a következő ösz­­szetételben: N. Sz. Hruscsov, M. A. Szuszlov, P. N. Poszpjelov, N. N. Satalin, Sz. D. Ignatyev; 3. N. N. Satalint, a Szovjetunió Kommunista Pártja Szervezeti Sza­bályzatának 32. §-a értelmében, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának póttagjai sorából a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai sorába átvinni. Zápotocky elv társat a Csehszlovák Köztársaság elnökévé választották Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága 1953. már­cius 21-én teljes ülést tartott. Az ülé­sen egyhangúlag elhatározta: Antonin Zápotockyt javasolja a Csehszlovák Köztársaság elnöki tisztére, Viliam Sirokyt pedig miniszterelnöknek java­solja. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkársága munkájának vezetésével Antonin No­­votnyt bízták meg, aki emellett to­vábbra is megmarad miniszterelnök­­helyettesi tisztségében. Március 21-én a prágai Vár Ulászló­­terrmében ülést tartott a Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlése. Az ülést Oldrich John elnök nyitotta meg. A képviselők egyhangúlag elfogadták napirendi javaslatát, amelyen két pont szerepelt: a köztársasági elnök meg­választása és a köztársasági elnök eskütétele. A nemzetgyűlés elnöke ezután Viliam Siroky miniszterelnökhe­yettes­nek adta meg a szót. Viliam Siroky felszólalásában kiemelte, hogy az új köztársasági elnöknek Klement Gott­­wald útján, a Szovjetunióval fenn­tartott szoros barátság és együttmű­ködés, a szocializmus építése útján kell vezetnie az országot. Viliam Siroky Csehszlovákia Kom­munista Pártjának Központi Bizott­sága és a Nemzeti Arcvonal központi akcióbizottsága nevében Antonín Zá­­potockyt javasolta a köztársasági el­nöki tisztségre. A teremben levők fel­álltak helyükről és percekig tartó tapssal ünnepelték Antonin Zápo­­tockyt. — Antonin Zápotocky köztársasági elnökké választása biztosítja Gottwald elvtárs ügyének, a szocializmus építé­sének folytatását Csehszlovákiában ■— jelentette ki Viliam Siroky. A nemzetgyűlés elnökének felhívá­sára ezután megtartották a szavazást és a képviselők egyhangúlag a köz­társaság elnökévé választották Anto­nin Zápotockyt. A képviselők helyükről felállva, vi­haros tapssal, »Éljen Zápotocky elv­társ!« kiáltásokkal fogadták az új köztársasági elnököt. Antonin Zápo­­tocky elfoglalta helyét az elnöki emel­vényen, majd letette az esküt. A Szovjetunió javaslata a fegyverkezés csökkentése érdekében Az ENSZ-közgyűlés politikai bizott­sága március 19-i ülésén folytatta az ENSZ leszerelési bizottsága jelenté­sének vitáját. Zorin szovjet küldött bebizonyította, hogy Anglia, Francia­­ország, de mindenekelőtt az Egyesült Államok vétkes abban, hogy meghiú­sult a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentése, valamint az atomfegyver feltétlen betiltása és a betiltás szigorú nemzetközi ellenőrzése. A Szovjet­unió képviselője határozati javaslatot nyújtott be, amely ajánlja a bizott­ságnak, hogy haladéktalanul térjen át a fegyverzet csökkentésére irányuló gyakorlati intézkedések megvizsgálá­sára, elsősorban a nagyhatalmak fegyverzetének csökkentését tartva szem előtt, valamint térjen át az atomfegyver, a baktériumfegyver és a többi tömegpusztító fegyver feltétlen betiltása és e határozatok szigorú nemzetközi ellenőrzése kérdésének megoldására. — Moszadik iráni miniszterelnök bejelentette: kormánya visszautasítja a legutóbbi angol-amerikai javaslato­kat az olajvita rendezésére. Irán to­vábbi­­lépéseket tesz olajának értéke­sítésére.­­­— Törökországban nagy földrengés volt. Enidzse község teljesen meg­semmisült. Gén községben 52 ember, Csan községben 20 ember vesztette életét. NÉPSZAVA Egész Németország népe fokozott erővel harcol a háborús szerződések ellen Az amerikai imperialistákat hűsé­gesen kiszolgáló bonni klikk gyalá­zatos nemzetárulása mérhetetlen fel­háborodást keltett egész Németország­ban. A Német Demokratikus Köztár­saság munkássága, parasztsága és értelmisége úgy válaszol Adenauer merényletére, a békeellenes paktumok törvénytelen jóváhagyására, hogy megfogadja: még jobban megszilár­­dítja a Német Demokratikus Köztár­saságot, az egész német nép nemzeti harcának nagy támaszát. A berlini nagyüzemekben pénteken­­mindenütt röpgyű­­léseket tartottak.­A mansfeldi Wilhelm Pieck kombinátban a harci műszakok 111 százalékos tel­jesítményt eredményeztek. A Német Demokratikus Köztársaság kohászati üzemeiben pénteken mindenütt száz százalék felett volt a tervteljesítés. Nyugat-Németország népe fokozott harci elszántsággal fogadta a háborús szerződések jóváhagyásának hírét. Pénteken Nyugat-Németország vala­mennyi tartományában viharos tömeg­­gyűléseken foglalkoztak az Adenauer­­kormány törvénytipró bűncselekmé­nyével. Kölnben a pályaudvar előtti téren több mint 20.000 ember egyöntetűen kifejezésre juttatta, hogy sohasem is­meri el jogérvényesnek a népellenes bonni és párizsi paktumot. Karlsruhe­­ban ezer férfi és nő tüntetett a háborús szerződések jóváhagyása ellen. Han­noverben hatezer ember tüntető menet­ben vonult végig a főútvonalakon. Nagyszabású tömeggyűléseken és tüntetéseken tiltakozott a nyugatnémet ■lakosság Adenauer háborús politikája ellen Solingenben, Wuppertalban, Re­­gensburgban és Osnabrückben. Az alsószászországi munkanélküli fiatalok küldöttei Oldenburgban érte­kezletet tartottak, amelyen kijelentet­ték, hogy sohasem ismerik el a hábo­rús szerződéseket. Az értekezleten egy­hangúlag hozott határozat kiemeli: »Nem teszünk zsoldosok, megtagadjuk a katonai szolgálatot. Adenauer ka­tasztrófa­politikája következtében csupán Alsó-Szászországban nyolcvan­ezer a munkanélküli fiatalok száma.« A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság néphadseregének főparancs­noksága március 21-én közölte: Az elmúlt nap a koreai néphad­sereg egységei és a kínai népi önkén­tesek valamennyi arcvonalon védelmi harcokat vívtak az amerikai-angol intervenciósokkal és a Li Szín Matt­­féle csapatokkal. Március 20-ról 21-re virradó éjjel amerikai repülők ismét barbárul bom­bázták Phenjan lakónegyedeit. Március 21-én a néphadsereg lég­védelmi egységei és az ellenséges re­pülőgépekre vadászó lövészek három ellenséges repülőgépet lelőttek.

Next