Népszava, 1953. március (81. évfolyam, 51-76. sz.)
1953-03-22 / 69. szám
1953. MÁRCIUS 22. VASÁRNAP A bonni szerződés Háromszoros kordonnal vette körül a felfegyverzett rendőrség csütörtökön a bonni parlament rajnaparti palotáját, amikorra nyugatnémet parlament reakciós többsége jóváhagyta a hírhedt háborús szerződések. A rendőrkordon is megmutatta, mi a német nép véleménye a hazaáruló paktumokról. Rendőrökre volt szükség, mert Adenauer a német nép érdekeit és békéjét súlyosan veszélyeztető egyezményeket hajszolt keresztül, a nép kifejezett akarata ellenére. Joggal féltek saját népüktől az amerikai imperialisták csatlósai, a német imperiatisták képviselői, amikor Dulles amerikai külügyminiszter parancsára a megszabott határidőn belül elfogadták a szerződéseket. A ratifikálás: a német nép elárulása, a Wall Street kiszolgálása. Ezekben a szerződésekben a nyugatnémet állam lemond jogairól, nemzeti szuverenitásáról, ötven esztendőre meghosszabbítja Nyugat-Németország megszállását, elrendeli a Wehrmacht újrafelfegyverzését és kimondja, hogy a nyugatnémet csapatok, amerikai parancsra, a világ bármely részén felhasználhatók. A szerződések törvényesítik Németország kettészakítottságát, militarizálják az ország egész gazdaságát és súlyos gazdasági terheket rónak Nyugat-Németország népére. A háborús szerződésekkel kapcsolatos, hogy február 27-én Ales náci bankár és háborús bűnös az Adenauer-kormány nevében elismerte Németország régi külföldi adósságait, amelyek összegét bonni pénzügyi körökben 38—40 milliárd márkára becsülik. A nyugatnémet kormány készséggel hajtotta a német nép fejét az emperializmus igájába. A német monopol tőke számára a szerződések több évtizedes agresszív terveik újraéledését jelentik. A bonni szerződés az amerikai és a német imperialisták közös terve Európa leigázására. A szerződés aláírásával a német imperialisták lettek az Egyesült Államok legfőbb szövetségesei Európában. A világ zsarádéra a nyugatnémet hadseregnak az európai szandár szerepét szánja. Erre az aljas feladatra vállalkozott a német imperializmus, amikor politikai ügynökeivel ratifikáltatta a háborús szerződéseket. De a német imperialisták és Adenauer parlamenti többsége nem jelenti a német népet. Nyugat-Németország népe gyűlöli és elveti a háborús szerződéseket , ahogyan gyűlöli és megveti az amerikai monopoltoké nyugatnémet ügynökeit, a revansvágyó politikusokat és a levitézlett náci tábornokokat. A dolgozók tiltakozása és ellenállási mozgalma — az Adenauer-kormány minden terrorja ellenére — hónapról hónapra erősödik Nyugat-Németországban és a kommunisták vezetésével, a munkásosztállyal az élen, hatalmas tömegmozgalommá vált. A szerződések ratifikálását most e harc fokozása követi, amely még erősebbé, egységesebbé kovácsolja a német nép és ezen belül a nyugatnémet munkásosztály sorait. A nyugatnémet munkásság akcióegysége a legutóbbi események nyomán, a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek jobboldali vezetőinek minden aknamunkája ellenére tovább szélesedik. A tömegek fokozódó nyomására a szociáldemokrata képviselők nem mertek a háborús szerződések mellett szavazni és ezt annál nyugodtabb lélekkel tették, minthogy látták, hogy a kormány többsége nélkülük is biztosítva van. Jellemző, hogy Oltenhauer szociáldemokrata vezér beszédében elvileg elismerte a háborús szerződések jogosságát és csak formai kifogásokat támasztott. Jellemző az is, hogy Adenauer egész sor Schumacheridézettel védte a szerződéseket a szociáldemokraták »támadásával« szemben. A nyugatnémet munkásosztály túlnyomó többsége ma már keresztüllát a szociáldemokrata vezetők mesterkedésein és a szociáldemokrata párt tagjainak mind szélesebb tömegei teszik magukévá a Német Szocialista Egységpárt felhívásában foglaltakat. A háborús szerződésekben foglaltak megvalósítását akadályozza az is, hogy az európai hadsereg kérdésében érdekelt országok népei mind ellene vannak a szerződésnek. A kormányok tíz hónappal ezelőtt állapodtak meg egymás között, de mindeddig csupán a német képviselőház ratifikálta a szerződéseket. Különösen a francia nép széles tömegei fordultak szembe élesen az USA európai terveivel, Nyugat-Németország új raid fegyverzésével. A franciák felismerték azt, amire a szovjet kormány másfél évvel ezelőtt figyelmeztette őket: »Ma 250 ezer katonából álló nyugatnémet hadsereget hoznak létre, de holnap ez a hadsereg már többszörösére növekedik annak ellenére, hogy a Német Demokratikus Köztársaság egész lakossága és Nyugat-Németország lakosságának túlnyomó többsége a békeétt, Nyugat- Németország újrafelfegyverzése ellen száll síkra.* A francia nép már tudja, hogy a háborús szerződések tulajdonképpen Hitler Európáját akarják megvalósítani, olyan Európát, amelyben a német imperialisták és a náci pribékek uralkodnak. Ez az Európa azonban nem kell sem a franciáknak, sem a többi nyugateurópai népnek. Tudták ezt az amerikai imperialisták is, amikor Dullest zsarolókörútra küldték Nyugat-Európa fővárosaiba. De fenyegetőzésekkel se jó szövetséget, se boldog házasságot nem lehet kötni. Márpedig hogy milyen boldog lesz a francia-nyugatnémet házasság, arra Guderiau náci tábornok ismert nyilatkozata világít rá. »Legyen csak húsz hadosztályunk, majd egészen más hangon fogunk beszélni. Az egész Európát fenyegető veszedelemre mutat rá a Német Demokratikus Köztársaság népi és tartományi kamarájának pénteki határozata, amely gaztettként bélyegezte meg a háborús szerződések bonni ratifikálását. »Ünnepélyesen kijelentjük — hangzik a határozat —, hogy mind a bonni különszerződés, mind az úgynevezett európai védelmi egyezmény a német nép szempontjából érvénytelen és a német népet semmire sem kötelezi. A Német Demokratikus Köztársaság — a német egységért folyó harc zászlóvivője — ezúttal is az egész német nép nevében beszél, amikor négyhatalmi értekezlet összehívását követeli a békeszerződés és a szabad össznémet választások előkészítésére, a német egység megvalósítására. A német kérdés rendezésének az az útja ez, amelyet a Szovjetunió már ismételten javasolt Európa és az egész világ békéje érdekében-Ez a rendezés döntően magyar érdek is. Hiszen ellenünk is fegyverkezik az amerikai monopóliumokkal szövetkezett német imperializmus, amely egy emberöltőn belül kétszer is katasztrófába sodorta a magyar népet. »A magyar nép zavartalanul óhajtja folytatni békés építőmunkáját és nem akar még egyszer a német imperializmus és militarizmus áldozata lenni« — szögezte le a magyar nép álláspontját félreérthetetlenül a szerződésekről a Magyar Népköztársaság kormányának tavalyi júniusi nyilatkozata, amely kijelentette: a magyar nép nem ismeri el azokat a szerződéseket, amelyek »a legsúlyosabb mértékben sértik a békeszerető magyar nép érdekeit és veszélyeztetik békéjét«. Éberen figyeljük tehát a nyugatnémetországi eseményeket és támogatjuk a német népet a hazánk békéjét is fenyegető imperialista összeesküvés ellen, az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megteremtéséért vívott harcában. A Szakszervezeti Világszövetség folyóiratában, a Le Mouvement Syndical Mondial-ban D Blanco cikket írt a Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség március 22-én a chilei Santiagóban megtartandó kongreszszusáról. Az alábbiakban részleteket közlünk D. Blanco cikkéből. A kongresszuson nemcsak a CTAL — a Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség — és a hozzá csatlakozott szakszervezetek, hanem számos más önálló szakszervezet és nemzetközi szervezet is képviselteti magát. Ennek magyarázata: a latinamerikai munkásosztály sohasem érezte ennyire annak szükségességét, hogy szorosra zárja sorait és egységben vívja harcát. A latinamerikai uralkodó osztályok nemzetellenes politikája, a háborús politika, a jenki-imperializmus kizsákmányolása riasztó módon csökkentette a latinamerikai dolgozók életszínvonalát. Uruguay népe számára az Egyesült Államokkal kötött katonai szerződés annyit jelent, hogy minden egyes lakos évenként 15 peso rendkívüli adót fizet fegyverkezésre. Az argentin kormány háborús költségvetése az 1953—54. évre 93 millió pesóval növekedett akkor, amikor az országban amúgy is súlyos gazdasági válság dúl. Megállapítható, hogy a közszükségleti cikkek ára egész Latin-Amerikában hatalmas mértékben szökik felfelé. 1940 óta Brazíliában a létfenntartási költségek 500 százalékkal emelkedtek, 1952 folyamán az élelmiszerárak 55 százalékkal, a lakbérek 37 százalékkal, a ruházati cikkek 30 százalékkal, a szállítási költségek 100 százalékkal emelkedtek. A bérek ezzel szemben ugyanebben az időben csak 9 százalékkal emelkedtek. Chilében a létfenntartási költségek 1941 óta 700 százalékkal növekedtek. Tovább súlyosbítja a latinamerikai dolgozók helyzetét a termelés csökkenése, a gazdasági élet pangása. A munkanélküliek száma ijesztően nő. Kubában 400.000 cukoripari dolgozó ez év 7—8 hónapjában munka nélkül tengődik. Ugyanakkor sok ezer a munkanélküli a dohányiparban, a bőriparban, a fa- és a vasiparban is. Uruguayban 45.000 munkanélküli van, akik közül 10.000 építőipari dolgozó. Sok tízezerre tehető azoknak a dolgozóknak a száma, akik az év folyamán csak pár hónapot dolgoznak. Argentínában 6000 élelmiszeripari dolgozó van munka nélkül. Igen sok munkást bocsátanak el a vasiparban, a textiliparban és számos más iparágban. A vasiparban a gyárosok 18.000 dolgozó elbocsátását indítványozták, 6000-et már el is bocsátottak. Puerto-Riccóban 400.000 részleges munkanélküli és 130.000 teljes munkanélküli van. Venezuelában 60.000-re tehető a munkanélküliek száma. A gyártulajdonosok ugyanakkor fokozzák a kizsákmányolást és lábbal tiporják a dolgozók és gyártulajdonosok közötti szerződéseket. Kubában a munka ütemének fokozása a cukoriparban egészen odáig vezetett, hogy a cukortermelés három hónapját 8—10, esetleg 20 nappal csökkentették, ami hatalmas károkat okoz a dolgozók egészségének és nagy mértékben csökkenti munkabérüket. Brazíliában a »Colorado« textilgyárban egy percnyi késésért a dolgozóktól kétnapi munkabért vonnak le. Ehhez a képhez hozzátartozik még az is, hogy a kizsákmányolok egyre hevesebb támadásokat intéznek a dolgozók szabadságjogai ellen. Paraguayban, Venezuelában koncentrációs táborokat állítanak fel, ahová mind nagyobb számban zárják be a szakszervezeti és politikai harcosokat. Meggyilkolják a munkások vezetőit. A terror és a szakadár szakszervezeti vezetők szabotázsa ellenére a dolgozók határozottan az aktív harc útjára léptek. Számos latinamerikai országban 1952 a nagy harcok, a hatalmas tüntetések és sztrájkok éve volt. A munkásosztály fő harci követelései a következők: béremelés, a közszükségleti cikkek árának csökkentése, az üzemek bezárásának és az elbocsátásoknak megszüntetése, a munka biztosítása és a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása. A dolgozók harcát az jellemezte, hogy nem elégedtek meg átmeneti megoldásokkal, közvetlen gazdasági követelések kiharcolásával. A gazdasági követelésekért vívott sztrájkok az imperializmus elleni hatalmas tömegmozgalmakká fejlődtek. A latinamerikai dolgozók harcba szálltak országuk gazdasági értékeinek megvédéséért, a külföldi bankok és nagyvállalatok államosításáért, az agrárreformért és az ipar fejlesztéséért. Harcba szálltak továbbá a békepolitikáért, a kereskedelmi kapcsolatok kifejlesztéséért valamennyi országgal és állást foglaltak az Egyesült Államokkal kötött katonai szerződések ellen. Chilében az elmúlt év folyamán két általános sztrájkot vívtak a dolgozók az Egyesült Államokkal kötött katonai szerződés ellen és hatalmas mozgalom fejlődött ki a bányák államosítása érdekében. Brazíliában és Uruguayban hatalmas tömegtüntetések és sztrájkok zajlottak le a katonai szerződés ellen. Brazíliában hatalmas mozgalom fejlődött ki a kőolaj államosítása érdekében. Bolíviában, miután a dolgozók a felfegyverzett bányászokkal az élen megbuktatták a katonai diktatúrát, kikényszerítették az ónbányák államosítását, amely nagy hatást keltett az egész kontinensen. Guatemalában a Dolgozók Általános Szakszervezete a demokratikus rendszer és a folyamatban levő agrárreform legfőbb támasza. Ezekben a harcokban születik a latinamerikai munkásosztály egysége. Az amerikai imperialisták szolgálatában álló egységbontó szakadár szakszervezeti vezetők mind gyorsabban vesztik el befolyásukat. A Szakszervezeti Világszövetség és a Latinamunkai Szakszervezeti Szövetség egységre hívó jelszavai nagy hatást keltenek az üzemek dolgozói, a mezőgazdasági dolgozók és a munkanélküliek között. Megállapítható, hogy a lezajlott nagy sztrájkok a szakadár szakszervezeti vezetők ellenére történtek. Argentínában a dolgozók ellenállása a peronista egységbontó politikával szemben oly sokra emelkedett, hogy a vezetőség kénytelen volt lemondani. Más országokban, mint például Kubában és Paraguayban a szakadár szakszervezeti vezetőség pusztán annak köszönheti létét, hogy az államapparátus támogatja. Ezek az elért sikerek csak az első lépéseket jelentik. A latinamerikai dolgozók fő célja az akcióegység és a dolgozók szervezeti egysége. Az amerikai imperializmus, a reakciós oligarchák és a munkásosztály kebelén belül működő szakadár ügynökök mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a dolgozók akcióegységének kikristályosodását. A Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottságának ülésén Vicente Lombardo Toledano a következőket mondotta: »A Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség munkája kemény és nehéz. Különösen azzá vált az utóbbi években. De a felgyülemlett tapasztalatok■ és a nemzeti öntudat újjászületése, a demokratikus szabadságjogokért vivott harc, a dolgozók érdekében folytatott gyakran hősi csaták, hatalmas távlatokat nyitnak egy kontinentális munkásközpont megalakítása felé és elénk tárják nemcsak a munkásmozgalom fellendülésének lehetőségeit, hanem annak lehetőségét is, hogy elérjük a latinamerikai munkásosztály akcióegységét.« A Latinamerikai Szakszervezeti Szövetség IV. kongresszusának előestéjén s A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése Moszkva, március 21. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1953. március 14-én tartott plenáris ülése a következő határozatokat fogadta el: 1. teljesíteni G. M. Malenkovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének kérését, hogy mentsék fel a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi bizottsága titkárának teendői aló.; 2. megválasztani a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárságát a következő öszszetételben: N. Sz. Hruscsov, M. A. Szuszlov, P. N. Poszpjelov, N. N. Satalin, Sz. D. Ignatyev; 3. N. N. Satalint, a Szovjetunió Kommunista Pártja Szervezeti Szabályzatának 32. §-a értelmében, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagjai sorából a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai sorába átvinni. Zápotocky elv társat a Csehszlovák Köztársaság elnökévé választották Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1953. március 21-én teljes ülést tartott. Az ülésen egyhangúlag elhatározta: Antonin Zápotockyt javasolja a Csehszlovák Köztársaság elnöki tisztére, Viliam Sirokyt pedig miniszterelnöknek javasolja. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkársága munkájának vezetésével Antonin Novotnyt bízták meg, aki emellett továbbra is megmarad miniszterelnökhelyettesi tisztségében. Március 21-én a prágai Vár Ulászlóterrmében ülést tartott a Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlése. Az ülést Oldrich John elnök nyitotta meg. A képviselők egyhangúlag elfogadták napirendi javaslatát, amelyen két pont szerepelt: a köztársasági elnök megválasztása és a köztársasági elnök eskütétele. A nemzetgyűlés elnöke ezután Viliam Siroky miniszterelnökheyettesnek adta meg a szót. Viliam Siroky felszólalásában kiemelte, hogy az új köztársasági elnöknek Klement Gottwald útján, a Szovjetunióval fenntartott szoros barátság és együttműködés, a szocializmus építése útján kell vezetnie az országot. Viliam Siroky Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Nemzeti Arcvonal központi akcióbizottsága nevében Antonín Zápotockyt javasolta a köztársasági elnöki tisztségre. A teremben levők felálltak helyükről és percekig tartó tapssal ünnepelték Antonin Zápotockyt. — Antonin Zápotocky köztársasági elnökké választása biztosítja Gottwald elvtárs ügyének, a szocializmus építésének folytatását Csehszlovákiában ■— jelentette ki Viliam Siroky. A nemzetgyűlés elnökének felhívására ezután megtartották a szavazást és a képviselők egyhangúlag a köztársaság elnökévé választották Antonin Zápotockyt. A képviselők helyükről felállva, viharos tapssal, »Éljen Zápotocky elvtárs!« kiáltásokkal fogadták az új köztársasági elnököt. Antonin Zápotocky elfoglalta helyét az elnöki emelvényen, majd letette az esküt. A Szovjetunió javaslata a fegyverkezés csökkentése érdekében Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága március 19-i ülésén folytatta az ENSZ leszerelési bizottsága jelentésének vitáját. Zorin szovjet küldött bebizonyította, hogy Anglia, Franciaország, de mindenekelőtt az Egyesült Államok vétkes abban, hogy meghiúsult a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentése, valamint az atomfegyver feltétlen betiltása és a betiltás szigorú nemzetközi ellenőrzése. A Szovjetunió képviselője határozati javaslatot nyújtott be, amely ajánlja a bizottságnak, hogy haladéktalanul térjen át a fegyverzet csökkentésére irányuló gyakorlati intézkedések megvizsgálására, elsősorban a nagyhatalmak fegyverzetének csökkentését tartva szem előtt, valamint térjen át az atomfegyver, a baktériumfegyver és a többi tömegpusztító fegyver feltétlen betiltása és e határozatok szigorú nemzetközi ellenőrzése kérdésének megoldására. — Moszadik iráni miniszterelnök bejelentette: kormánya visszautasítja a legutóbbi angol-amerikai javaslatokat az olajvita rendezésére. Irán továbbilépéseket tesz olajának értékesítésére.— Törökországban nagy földrengés volt. Enidzse község teljesen megsemmisült. Gén községben 52 ember, Csan községben 20 ember vesztette életét. NÉPSZAVA Egész Németország népe fokozott erővel harcol a háborús szerződések ellen Az amerikai imperialistákat hűségesen kiszolgáló bonni klikk gyalázatos nemzetárulása mérhetetlen felháborodást keltett egész Németországban. A Német Demokratikus Köztársaság munkássága, parasztsága és értelmisége úgy válaszol Adenauer merényletére, a békeellenes paktumok törvénytelen jóváhagyására, hogy megfogadja: még jobban megszilárdítja a Német Demokratikus Köztársaságot, az egész német nép nemzeti harcának nagy támaszát. A berlini nagyüzemekben péntekenmindenütt röpgyűléseket tartottak.A mansfeldi Wilhelm Pieck kombinátban a harci műszakok 111 százalékos teljesítményt eredményeztek. A Német Demokratikus Köztársaság kohászati üzemeiben pénteken mindenütt száz százalék felett volt a tervteljesítés. Nyugat-Németország népe fokozott harci elszántsággal fogadta a háborús szerződések jóváhagyásának hírét. Pénteken Nyugat-Németország valamennyi tartományában viharos tömeggyűléseken foglalkoztak az Adenauerkormány törvénytipró bűncselekményével. Kölnben a pályaudvar előtti téren több mint 20.000 ember egyöntetűen kifejezésre juttatta, hogy sohasem ismeri el jogérvényesnek a népellenes bonni és párizsi paktumot. Karlsruheban ezer férfi és nő tüntetett a háborús szerződések jóváhagyása ellen. Hannoverben hatezer ember tüntető menetben vonult végig a főútvonalakon. Nagyszabású tömeggyűléseken és tüntetéseken tiltakozott a nyugatnémet ■lakosság Adenauer háborús politikája ellen Solingenben, Wuppertalban, Regensburgban és Osnabrückben. Az alsószászországi munkanélküli fiatalok küldöttei Oldenburgban értekezletet tartottak, amelyen kijelentették, hogy sohasem ismerik el a háborús szerződéseket. Az értekezleten egyhangúlag hozott határozat kiemeli: »Nem teszünk zsoldosok, megtagadjuk a katonai szolgálatot. Adenauer katasztrófapolitikája következtében csupán Alsó-Szászországban nyolcvanezer a munkanélküli fiatalok száma.« A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága március 21-én közölte: Az elmúlt nap a koreai néphadsereg egységei és a kínai népi önkéntesek valamennyi arcvonalon védelmi harcokat vívtak az amerikai-angol intervenciósokkal és a Li Szín Mattféle csapatokkal. Március 20-ról 21-re virradó éjjel amerikai repülők ismét barbárul bombázták Phenjan lakónegyedeit. Március 21-én a néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek három ellenséges repülőgépet lelőttek.