Népszava, 1953. március (81. évfolyam, 51-76. sz.)

1953-03-01 / 51. szám

NÉPSZAVA (Folytatás a 2. oldalról) per. Ismerjük és nagyrabecsüljük­ a béke megvédése érdekében folytatott harcaitokat. — A mi jelszavunk: munkát, több kenyeret, szociális reformokat, barát­ságot a világ minden békét akaró né­pével! Egy embert sent, egy gépet sem a háborús uszító imperialisták számára. — A Szakszervezeti Világszövetség irányításával, a világ első békeharco­­sának, Sztálin elvtársnak a példamu­tatása és tanítása­­ nyomán biztosak vagyunk benne, hogy a legközelebbi jövő harcait is sikerrel fogjuk meg­vívni. Törődjenek többet a szakszervezetek az ifjúság nevelésével Kádas István elvtárs, a DISZ Köz­ponti Vezetőségének titkára a dolgozó és tanuló ifjúság nevében üdvözölte a kongresszust. Megállapította: szük­séges, hogy a szakszervezetek való­ban saját ügyüknek tekintsék az ifjú­munkások szocialista nevelését, tá­maszkodjanak a munkásifjúság lendü­letére, a DISZ-szervezetek erejére. A DISZ és a szakszervezeti szer­vek között a legszorosabb együtt­működésre van szükség, legelsősorban a szocialista munka­­verseny szervezésében, a Sztahanov­­mozgalom fejlesztésében és nem utolsó sorban a kulturális, sport- és érdekvédelmi feladatok sikeres végre­hajtásában. Ma néhány kivételtől el­tekintve az együttműködés teljesen hiányzik. Ezt az állapotot — amelyért kölcsönösen felelős a DISZ és a szak­­szervezetek — közös erővel kell meg­változtatnunk. Azt kérjük és várjuk a szakszervezetektől, minden szakszer­vezeti funkcionáriustól, hogy az áp­rilis 4-i munkaverseny további szer­vezésénél és ellenőrzésénél már a leg­közelebbi napokban fordítsanak gon­dot az ifjúmunkások versenyére. Karolják fel a szakszervezetek az ifjúság kezdeményezéseit, legyenek ők is szervezői, elterjesztő az olyan mozgalmaknak, mint például a buda­pesti ifjúmunkások által nemrégiben indított kezdeményezés a »roham­­csapat« cím elnyeréséért. Brutyó János elvtárs építésügyi miniszterhelyettes a szakszervezetek és az állami szervek együttműködésé­nek kérdéseivel foglalkozott. Megálla­pította, hogy a szakszervezetek gyak­ran kívülről figyelik a minisztériu­mok nehézségeit, ahelyett, hogy közös erőfeszítéseiket tennének azok leküz­désére, viszont a minisztériumok sok­szor a szakszervezetek megkérdezése nélkül intézkednek. Az építőipari szakszervezet és az építésügyi mi­nisztérium együttműködése mind­inkább javul a szovjet tapasztalatok alapján bevezetett havi verseny szer­vezésénél s a Sztahanov-mozgalom fejlesztésénél éppen úgy, mint a bal­esetelhárítás és egyéb feladatok közös megol­dásánál. Nem sikerült azonban hasonló jóviszonyt kialakítani a trösz­tök és a vállalatok között. Egyes helyeken vetélkedés tapasztalható a gazdasági vezetők és a szakszervezeti funkcionáriusok között, míg másutt a műszaki vezetők nem veszik eléggé­ igénybe a szakszervezet segítségét. Az építésügyi minisztérium továbbra is fontos feladatának tartja — mon­dotta Brutyó elvtárs — a vállalatok vezetői és a szakszervezeti bizottsá­gok szoros együttműködésének elő­mozdítását. Besenyei Pálné, a Magyar Optikai Művek üzemi bizottsági tagjának a bi­zalmi hálózat munkáját ismertető fel­szólalásával a kongresszus délelőtti ülése véget ért A kongresszus szombat délutáni ülésén folytatták a vitát Kristóf elv­társ beszámolója felett. A vitában fel­szólalt: Reszegi Ferenc elvtárs, az építőanyagipari szakszervezet el­nöke, Horn Dezső elvtárs, a SZOT titkára, Baski János elvtárs, a Budapesti Kén­­savgyár üzemi bizottságának­ elnöke, majd Gustav Hnilicka elvtárs, a cseh­szlovák szakszervezetek küldöttségé­nek vezetője, a Forradalmi Szakszer­vezeti Szövetség titkára üdvözölte a kongresszust. A továbbiak során fel­szólalt Döbrentei Károly elvtárs, a tex­tiles­ szakszervezet elnöke, Varga Zol­tán elvtárs, a szakszervezetek Borsod megyei tanácsának elnöke, majd Con­stantin Butaru elvtárs, a Román Nép­­köztársaság Szakszervezeti Központi Tanácsának titkára üdvözölte a kon­gresszust. Butaru elvtárs szavai után felszólalt Gyetvai Irén elvtársnő, a Művészeti Dolgozók Szakszervezeté­nek elnöke, Béres József elvtárs, a Közalkalmazottak Szakszervezete Bor­sod megyei területi bizottságának el­nöke, Seprényi Sándor elvtárs, a He­lyiipari és Városgazdálkodási Dolgo­zók Szakszervezetének elnöke, majd Tóth III. János elvtárs, Kossuth-díjas mozdonyvezető felszólalásával befeje­ződött az első napirend vitája. A felszólalások ismertetésére lapunk keddi számában visszatérünk. A kongresszus szombati tanácsko­zása Kristóf István elvtárs, a SZOT főtitkára zárószavaival ért véget. Constantin Butaru elvtárs, a román szakszervezeti küldöttség vezetőjének üdvözlő beszéde — A Román Népköztársaság Szak­­szervezeteinek Központi Tanácsa és népköztársaságunk közel 2.300.000 szervezett dolgozója nevében testvéri szeretettel köszöntjük a magyar szak­­szervezetek XVIII. kongresszusát és a Magyar Népköztársaság dolgozóit — kezdte felszólalását, Butaru elvtárs, majd így folytatta: — A Román Nép­­köztársaság dolgozói ugyanolyan ki­tartással, ugyanolyan határozott lép­tekkel haladnak előre az új, boldog élet megteremtésének útján, mint a magyar dolgozók. Az elmúlt évben jött létre hazánkban a Magyar Auto­nóm Tartomány, pártunk lenini-sztálini nemzetiségi politikájának ez újabb nagy eredménye. A Magyar Autonóm Tartomány létesítésével még erősebbé vált dolgozó népünk politikai és er­kölcsi egysége — a román nép és a nemzeti kisebbségek megbonthatatlan barátsága. — Hazánk minden részében büsz­kén emelkednek a szocializmus alko­tásai, amelyeknek mindegyike haza­fias örömmel tölti el mindnyájunk szí­vét. 1952. évi tervünket sikerrel tel­jesítettük. Most arra hívott fel pártunk és szeretett vezetőnk, Gheorghiu-Dej elvtárs, hogy első ötéves tervünket négy év alatt teljesítsük. Szakszerve­zeteink egész tevékenységét ennek a nagyszerű feladatnak a szolgálatába állítottuk. A szakszervezeti munka je­lentős szerepet tölt be hazánk politi­kai, társadalmi, gazdasági és kulturá­lis életében. — Nemrég zajlott le a RNK szak­­szervezeteinek harmadik országos kon­gresszusa, amelyen a bírálat és önbí­rálat szellemében megvizsgáltuk szak­­szervezeteink eddigi munkáját. Az RNK szakszervezetei, a szovjet szakszervezetek gazdag tapaszta­lataiból merítve, lényegesen hozzá­járultak ahhoz, hogy a szocialista verseny széleskörű tömegmoz­galommá fejlődjék hazánkban. Minálunk a munka új tartalmat kapott, becsület, dicsőség és hősiesség dolga lett. — Szakszervezeteink sikeresen tevé­kenykednek a társadalombiztosítás és a munkavédelem terén is, amelyet tel­jes egészében vezetnek és ellenőriz­nek. Több mint 1700 klubjuk és csak­nem 5000 könyvtáruk van szakszerve­zeteinknek, számos mozikaraván, vörös sarkok ezrei segítik elő dolgozóink széles tömegeinek kulturális nevelését. A Román Népköztársaság szakszerve­zetei a proletárnemzetköziség szelle­mében egyre erősítik szoros testvéri kapcsolataikat a Szovjetunió és a nem­ demokratikus országok dolgozóival. Egyre jobban fejlődik dolgozóink szo­lidaritása a kapitalista és gyarmati országokban élő dolgozók harcával, amelyet a gazdasági követelésekért, a demokratikus szabadságjogokért, nem­zeti függetlenségükért, a béke meg­védéséért az amerikai imperialisták ellen folytatnak. A Román Népköztársaság és a Ma­gyar Népköztársaság dolgozói ma megbonthatatlan testvéri barátságban élnek. Ezt közös felszabadítónknak, a dicsőséges Szovjet Hadseregnek és a népi demokratikus rendszer győzelmé­nek köszönhetjük. Befejezésül Butaru elvtárs sok si­kert kívánt a szakszervezeti kongresz­­szusnak. 4 Gustav Hnilicka elvtárs, a csehszlovák szakszervezeti küldöttség vezetője üdvözli a kongresszust — Az önök dolgozó népe — mon­dotta a többi között Hnilicka elvtárs — az ötéves terv feladatainak teljesí­tése során felszámolta a reakciónak, az imperialista ügynököknek és áru­lóknak a hatalom visszaszerzésére és a tőkés rendszer visszaállítására irá­nyuló kísérleteit. Az imperialisták va­dul támadják a mi országunkat is, a mi népi demokratikus rendszerünket is. A csehszlovák dolgozó nép az osz­­tályellenséggel folytatott harcban meg­­acélosodik, éberebbé és elővigyázato­sabbá válik. — A győzelem, amelyet népeink az osztályellenség elleni harcban elértek, a sikerek, amelyeket az építésben el­értünk, annak az eredményei, hogy a mi országainkban már a dolgozó népi van uralmon, amelyet a munkásosz­tály élcsapata, a kommunista párt ve­zet. A dolgozó nép jövőjéért folytatott harcot országainkban olyan kiváló harcosok vezetik, mint Sztálin elvtárs hű tanítványai, Rákosi és Gottwald elvtá­rsak. Az ő vezetésüknek köszön­hetjük, hogy a nemzetközi szolidaritás szellemében tartós és elválaszthatatlan szövetség jött létre országaink népei között. Tudatában kell azonban len­nünk: mai örömteljes életünket annak köszönhetjük, hogy országaink népeit a fasizmus járma alól felszabadította és azóta is állandóan és önzetlenül se­gíti a Szovjetunió és a nagy Sztálin. A csehszlovák dolgozók nagy lel­kesedéssel teljesítik a népgazdaság fejlesztésének ötéves tervét.­­ A csehszlovák ipar és gazdaság hatalmas fejlődése során nemcsak egyszerűen növekedett, hanem szerke­zetében is megváltozott. Ez elsősor­ban a nehéz- és gépipar fejlődésében mutatkozott meg. Ez nemcsak a mi szempontunkból jelentős, hanem a szo­cializmust építő többi demokratikus or­szág szempontjából is, mert iparunk értékes segítséget ad ezeknek az or­szágoknak iparuk fejlesztéséhez.­­ Megdönthetetlen tény, hogy eze­ket az eredményeket lehetetlen lenne elérni dolgozóink millióinak áldozat­kész és lelkes munkája nélkül, akik szocializmushoz vezető utunk merész perspektíváit megvalósítják. A mi dol­gozóink a szovjet dolgozókban látják nagy példaképüket. Merítenek tapasz­talataikból, megtanulják tőlük, hogyan emeljék szakképzettségüket. Átveszik a szovjet sztahanovisták és újítók mód­szereit, tanulnak a szovjet tudomány és technika gazdag tapasztalataiból, megtanulják a szocialista ipar és gazdaság építését. — Dolgozóink erőfeszítését az üze­meken belüli egyéni és kollektív fel­ajánlások alapján létrejött munkaver­seny fejlődése bizonyítja. Az üzemek vállalásai a termelési terv részletes elemzésén és a gazdag szovjet ta­pasztalatok átvételén alapulnak.­­ A dolgozók kezdeményezésének hatalmas fejlődése együttjár az új, szocialista embertípus kialakításával. Az új ember kialakításának kohói nem­csak az üzemek, hanem a hatalmas szocialista építkezések is, mint például Kunchce, HUKO és az óriási vízierőmű építése. .A mindig jobb munkaeredmé­nyekért vívott harc a forradalmi szak­­szervezeti mozgalom funkcionáriusai­nak és aktivistáinak iskolája. Gustav Hnilicka ezután átadta a csehszlovák dolgozók ajándékát: egy nagy rádiókészüléket, valamint Sme­tana csehszlovák zeneszerző hangle­mezre vett művét. A kongresszusi kül­döttek hosszantartó éljenzéssel és tapssal ünnepelték Sztálin elvtársat, Gottwald elvtársat és Rákosi elvtár­sat. 1953. MÁRCIUS 1. VASÁRNAP Ünnepi est a Városi Színházban a Magyar Szakszervezetek XVIII. kongresszusa tiszteletére A Magyar Szakszervezetek XVIII. kongresszusa tiszteletére szombat este ünnepi előadást rendeztek a szakszer­vezetek központi és üzemi kultúr­­együttesei a Városi Színházban. Az előadáson megjelent Kristóf István elvtárs, a SZOT főtitkára, Horustyák József elvtárs, a SZOT elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottságának tagjai, Kossa István elv­­társ általános gépipari miniszter és Kiss Árpád elvtárs könnyűipari mi­niszter. Ott voltak a kongresszusom részt vevő külföldi küldöttségek tagjai. A nagysikerű est műsorában a leg­jobb szakszervezeti együttesek mutat­ták be tudásukat a kongresszus kül­dötteinek. Az újszülöttek ingyenes csecsemőkelengye-ellátása A Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának az anya- és gyermek­­védelem továbbfejlesztéséről szóló ha­tározata alapján március 1-től kezdő­dően az állam minden újszülött gyer­mek részére 400 forint értékben in­gyen csecsemőkelengyét juttat. A belkereskedelmi, egészségügyi és a belügyminiszter együttesen szabá­lyozták az újszülöttek ingyenes cse­­csemőkelengyével való ellátását. Az ingyenes utalványt a terhes nők lakóhelye szerint illetékes tanács (Bu­dapesten kerületi tanács kereskedelmi osztálya) adja ki a terhesgondozási lap bemutatása alapján. Az ingyenes csecsemőkelengye-ellá­­tásra jogosult anyák március 1. után született gyermekeik részére Budapes­ten 19 Anyák és Gyermekek Boltjá­ban, a kijelölt áruházakban, vidéken pedig a nagyobb városokban, megyei és járási székhelyeken kijelölt boltok­ban az utalványra a következő cikke­ket vehetik át: Minden 400 forint értékű ingyenes utalványra 6 darab Tetra-pelenkát, 2 darab gumi pelenkát, 2 darab bébivá­­szoninget, 2 darab kötött réklit és 2 darab guminadrágot adnak ki. Ennek értéke kb. 176 forint. A fennmaradó 224 forint értékért a felsoroltakon kí­vül a következő cikkek közül szabadon lehet választani: bébi tipegő, rugda­­lódzó, nadrág, flanelltakaró, vászon­pelenka, kocsipaplan, piketakaró, sapka, játszó, kocsikabát, flanellpe­­lenka, selyemtakaró, sifon kocsipárna, így például a kb. 176 forint értékű Tetra-pelenka, gumipelenka, stb. átvé­tele után a szabadon választható cik­kek közül kívánság szerint lehet vá­lasztani 2 tipegőt (74 forint), 1 bébi játszót (32,50 forint), 1 flanel/takarót (40 forint), 1 kocsipaplant (94 forint), F,z összesen 416.50 forint. Az utal­vány 400 forintos értékén felüli 16.50 forint értékkülönbözetet a vevő kész­pénzben űzeti ki a bolt pénztáránál, amelyről külön blokkot állítanak ki. Az újszülöttek ingyenes csecsemő­­kelengye-ellátásának részleteiről a ta­nácsok anyakönyvi hivatalai, továbbá a kijelölt boltok adnak tájékoztatást. A minisztertanács határozata „Jászai Mari-díj" alapításáról A minisztertanács szocialista-rea­lista színjátszásunk fejlesztése terén ki­emelkedő eredményt elért színészeink, filmszínészeink, színpadi és filmrende­zőink kitüntetésére Jászi Mari-díj elne­vezéssel színművészeti díj alapítását határozta el. A minisztertanácsi határo­zat értelmében az előző év folyamán elért kiváló színészi, színpadi, illetve filmrendezői teljesítmények jutalmazá­sára négy 6000 forintos és hat 3000 forintos díj osztható ki. A »Jászai­­Mari-díj« első ízben fel­­szabadulásunk évfordulóján, április 4-én kerül kiosztásra. A minisztertanács határozata újabb jele annak a megbecsülésnek és gon­doskodásnak, amellyel pártunk és kor­mányzatunk a szocialista építés ügyét szolgáló színművészet és annak dol­gozói felé fordul. ARANYLAKODALOM Irta: A. Szaganyenko Makszim Anyiszimovics Korotkih háza elég nagy ház volt Sztaraja Gyerevnyán. Ezen a napon azonban még a nagy ház is szűknek bizonyult. Mert nem tréfadolog negyven ember­nek helyet adni! Ez a negyven ember azért gyűlt össze, hogy megünnepelje Makszim Anyiszimovics és Anna Germanovna házaséletének ötvenedik évfordulóját. Büszkén csillogott a házigazda szeme, amint hitvese mellett ott ült az ünnepi asztal díszhelyén. Büszke volt házára, családjára, bányájára, az egész nagy szovjet hazára, amely nemcsak élete kemény harcaiban, gyermekei felnevelésében, hanem ab­ban is segített neki, hogy kivezesse őket a boldog, alkotó élet széles út­jára. Nem is csoda, hogy Makszim Anyi­­szimovicsnak éppen most jutott eszébe az a nap, amikor ötven eszten­dővel ezelőtt lakodalmas asztalánál összegyűltek bányásztársai, rokonai és ismerősei. A kemény bányászmunká­ban kimerült, súlyos gondokkal küzdő emberek komoly arccal ülték akkor körül az asztalt. Makszim Anyiszimo­vics abban az időben napi húsz ko­pejkát kapott a robbantólyukak fúrá­sáért. Nem sokkal többet fizettek neki később sem, amikor elővájárnak osz­tották be. Akkor bizony senki sem hitte, hogy szíves, baráti esküvői jó­kívánságaik valaha is valóra válnak. Abban az időben a munkásembernek kutyarossz volt az élete. A bányász osztályrésze, a minden erejét fel­­őrlő munka, a nélkülözés és a pisz­kos odú volt. Nem kerülte el ezt a sorsot Makszim Anyiszimovics sem. Egyre több lett a gyermek és a házban tanyát vert a kiítástalan nyomorú­ság. Csak a Nagy Októberi Forra­dalom váltotta valóra az álmokat. A boldogság, amelyet egyszerűen, de őszinte szívvel kívántak bányásztársai az esküvő alkalmával, végre beköltö­zött az ő házába is. A gyermekek már nem okoznak gondot; a derű és öröm forrásai egytől-egyig. És az élet év­ről évre vidámabb lett. De a jólét, amelyben ma Makszim Anyiszimovics, felesége, gyermekei, unokái és dédunokái élnek, nem egy­szerre, s nem magától jött el. A bol­dogságot fel kellett építeni, harcolni kellett érte az Októberi Forradalom után is. Makszim Anyiszimovics jól emlékszik rá, hogy a volt bányatulaj­donosok miképpen igyekeztek ártani a lett harcok közepette megvédeni a szovjet hatalom biztosította jogokat. Korotkiht 1917-ben beválasztották a bányatelep szovjetjébe. Sokat kellett dolgoznia, hogy segítse a bányászok új életét. Azóta az élet nagyot fejlődött és köröskörül minden megváltozott. El­tűnt a szennyes falu és helyén Ugleuralszk városka nőtt ki a föld­ből, amelyben boldog szovjet embe­rek laknak és dolgoznak. ... Makszim Anyiszimovics végig­tekintett az asztalnál ülőkön. Itt van­nak gyermekei,­­ unokái, dédunokái, egészségesek, erősek. Egészséges és erős ő is. Most is dolgozik, pedig déd­apa! A szovjet élet nyilván megfiata­lítja az embert. Mellette ül leánya, Mária, legidő­sebb gyermeke. Annak idején ő segí­tett szüleinek felnevelni az apróbba­kat. Nehéz volt számára az iskolá­zást biztosítani. Viszont Mária nevű unokája (Tamara gyermeke), aki ott ül bányamérnök férje mellett, már el­végezte a kizelovi bányatechnikumot. Makszim Anyiszimovics végigsimít deresedő bajuszán és elégedetten sut­togja maga elé: — Szóval nagyapa... dédapa... Teljes létszámban ül az asztal mel­lett fiának, Jakovnak, a Szovjet Had­sereg őrnagyának családja. A ke­e­mény hóvihar ellenére jött el Jakov családja, hogy felköszöntse az örege­ket, együtt ünnepeljék meg ezt a nagy napot. Eljött unokája, Vlagyimir is, aki a repülőiskola tanulója. — Látod, milyen vidám az életük ezeknek a fiataloknak! És mind a mi leszármazottaink, Anna Germanovna. És te, hamisítatlan igazi »Hős Anya« vagy — mondja mély elismeréssel Makszim Anyiszimovics feleségének. Az örömtől ragyogó Anna Germa­novna büszkén ül férje mellett. El­kapja Makszim Anyiszimovics pillan­tását és suttogva válaszol: — Pedig nincs is mind itt... Az öreg széttárja karját. — Mit tehet itt az ember? Egyesek nem tudnak a dolguk miatt jönni, má­sok pedig túlságosan távol laknak. De egy sem feledkezett meg rólunk. Mindegyik írt. Nem jött el Fjodor, akinek üdvözlő levelét ott őrzi zsebében Anna Ger­manovna. Igen büszke erre a Fjo­­dorra, második fiára, aki jó tanuló volt, elvégezte a tízosztályos iskolát, önkéntesként ment a polgárháborús frontra, most pedig a krasznojarszki fakombinát igazgatója. Prokopij fia nincs it­t az asztalnál. Anna Germanovna néz a falra, a leg­kisebb fia fényképére és könnyek fát­ják el szemét. Ez a fia­­ hősi halált halt Sztálingrádnál. Már estefelé jár az idő, amikor Ga­lina táviratát hozzák. Galja a molo­­tovi pedagógiai főskolán befejezte ta­nulmányait és Zaporozsjeba került. Nem tudott eljönni, mert a tanév kö­zepén nem hagyhatta ott a rábízott gyermekeket. Még néhány napra sem. Nem tehet ilyet egy tanárnő, aki tizedik osztályosokat tanít. — Voltaképpen nem is lehetne va­lamennyit összegyűjteni — mondja csendes megadással Anna Germa­novna. — Hiszen csak az unokáink száma eléri a húszat. Bizony. Valerij unokájuk a Szovjet Hadsereg tisztje. Szlávik unokájuk most végzi el tanulmányait a tízosz­tályos iskolában. Ludmilla unokájuk gyárban dolgozik, egyben az esti is­kolán tanul. Nyina unokájuk a hete­dik osztályba jár, a hatesztendős Nadja unoka pedig a zeneiskola ta­nulója. Az öregek maguk sem veszik észre, mily mélyen elgondolkoznak a múlt­ról és jelenről, gyermekeik, unokáik és dédunokáik boldogságáról. Csak­akkor riadnak fel álmodozásukból, amikor az egyik vendég felköszöntőt mond, boldogságot és hosszú életet kíván a­­fiatal lakodalmasoknak”. Makszim Anyiszimovics helyre­simítja bajuszát és hozzáteszi: — Bizony, gyermekeim, a régi ne­héz sorsból Így virágzott ki a szovjet hatalom alatt a mi boldog életünk. A nagy család ott ül a lakodalmi asztalnál. Van mivel büszkélkednie Makszim Anyiszimovicsnak és Anna Germanovnánnak. De nemcsak ők büszkék. Eljött hozzájuk és fel­­köszöntötte őket a városi pártbizott­ság titkára, a végrehajtó bizottság el­nöke, a szénipari szakszervezet több képviselője és igen sok más barátjuk. Így történt, hogy a Korotkih-házban lefolyt aranylakodalom több volt, mint szokásos családi ünnep. Sokan, nagyon sokan együtt örvendeztek Makszim Anyiszimovicscsal, Anna Germanovnával, gyermekeikkel, uno­káikkal és dédunokáikkal. Mindazok, akik ismerik az öreg bányászt és tud­ják, hogy hosszú életét népének, szülőhazájának szentelte, fiatal szovjet országnak, hogyan kel­

Next