Népszava, 1953. május (81. évfolyam, 102-126. sz.)
1953-05-09 / 107. szám
népszava Bacsányi János százkilencven esztendeje, 1763 május 29-én született a magyar felvilágosodás korszakának legforradalmibb költője, a plebejus származású Bacsányi János. Élete és költészete szakadatlan harc volt a Habsburg elnyomókkal szemben, a magyar nemzeti függetlenségért. Már irodalmi pályájának kezdetén, 1788-ban világosan látja az elnémetesedés nemzetdöntő "Veszélyét, a magyar nyelvművelés szükségességét. • Ezeket írja a kassai »Magyar Múzeum« első számának bevezetőjében: .. Ifjaink húsz, harminc esztendős korukban alig mentek tovább a retorikánál, azaz nem tanultak egyebet deák szónál, és így, mikor anyai nyelveken már tudományra juthattak volna, akkor kezdettek először hallani, miként kellessék gondolkodni. A nemzetnek az a része továbbá, mely a deákot nem értette (tehát a jobbágy), nem tanulhatott s következésképpen tudatlanságában maradott, anélkül, hogy reménysége lehetett volna belőle valaha kigázolni.* Batsányi ezeket a sorokat II. József uralkodásának idején irta és nem véletlen, hogy éppen ebben a kérdésben állt szemben legélesebben Kazinczyval, aki még ekkor nem látta ennyire világosan a nemzeti nyelv és a nemzeti függetlenség szoros kapcsolatát. A következő esztendő döntő változást hoz Bacsányi költészetében. A francia forradalom híre, mint a tűz gyújtja lángra a haladó magyar elméket. A franciaországi események fényénél még ékesebben világosodnak meg a magyar nemzet döntő kérései. 1789-et írnak ekkor. Bacsányi hangja ebben az időben válik következetesen forradalmivá. A demokratikus-forradalmi világnézet tudatos vállalása emeli költészetét arra a magaslatra, ami legtömörebben »A franciaországi változásokra a nyolc sorában jut kifejezésre: Nemetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos közelében; S gyászos koporsóba döntö vas igátok Nyakatokról eddig le nem, rázhattátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Riv jobbágyitoknak felszentelt hóhért, Jertek! s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! »Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhérig, vagy más szóval az európai uralkodók pusztulását jósolja meg cassandrai látnoki erővel e vers és szólaltatja meg a magyar költészetben először a világszabadság gondolatát Ezért nevezhetjük Petőfi egyik nagyszerű előfutárának őt, aki a Francia forradalom tükrében a magyar népszabadság kivívásának lehetőségét és szükségességét látta meg. A következő években Bacsányi költészetének határai egyre jobban kiszélesednek; hangja szenvedélyesebb lesz és a külső elnyomók mellett meglátja a haza testét pusztító és sorvasztó belső fekélyeket. ■ 1793-ban írja »A látó« című versét, amely tudatosan kapcsolódik »A franciaországi változásokra« című költeményéhez. A versben a francia forradalomnak és forradalmi háborúnak új, győzelmes fordulata tükröződik: a jakobinizmus győzelme. »Adió«-ban, amely a klérus hatalmát is támadja, Így ír: Dőlnek a babona fertelmes oltári, Melyek a sötétség fene bálványának Annyi századoktól vérrel áradnak. Ama dicső nemzet felkelt im egészen, Mely a két világnak megváltója lészen, S melynek már láncoktól szabad vitéz karja Mutatja, mit tehet egy nép, ha — akarjat »Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz* című költői episztolájában (verses levelében) még élesebben fogalmazza meg egyházellenességét: Nézzed, az ostobaság véres zászlóihoz esküdt Vakbuzgók mi dühös-törekedve rohannak élőnkbe! Sziveiket vad gyülölség mérgével itatván A szeretet szolgái miként gerjesztgetik őket ... A »Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz« című költeménye miatt üldözőbe vették Bacsányit; nyomtatásban nem jelentethette meg a versét és a cenzor jelentése következtében hivatali állásából is elcsapták. Ettől kezdve Bacsányi még nagyobb szálka lett Ausztria szemében. Menekülnie kellett és 1794 őszén letartóztatták a Martinovich-féle mozgalomban való részvétel gyanújával. S bár tisztázta magát a vád alól, egyévi börtönre ítélték a bíróság előtt tanúsított önérzetes magatartása, valamint egy verse miatt, amit vizsgálati fogsága idején vésett a börtön falára: Szép a hazáért tűrni, viselni ráb- Láncot s halált szenvedni dicső dolog, Amely halandó él s vesz érte. Nemzeteket nemesit nevével. "Dacsányi 1796 nyarán szabadultEl Kufsteinből, de a tapolcai varga fiának nemvolt idehaza mit keresnie; elhelyezkedésre nem számíthatott a nemesi Magyarországon, az irodalmi élet pedig teljesen járomba volt szorítva. Egy ideig Bécsben kapott hivatalt, ahol fokozatosan elszakadt a hazai eseményektől. 1809-ben, amikor Napóleon hadserege elfoglalja Bécset és Pozsonyt, ő javítja ki Napóleon kiáltványának magyar szövegét. Ezért később, a franciák veresége után élete végéig Linzbe száműzik. Bacsányi költészete a mai irodalmi életünk számára is intő szó, amelyról beszél, hogy a költészet csak akkor szárnyalhat fennen, ha a költő a haladás szolgálatába állítja művészetét. Bacsányi pályája, sokban nem volt egyenes vonalú; kötötte őt a nemesi ellenállási mozgalomhoz való kapcsolata, amely visszatartotta őt, hogy mindvégig és mindenben következetes bírálója legyen a magyar feudalizmusnak. De forradalmi költészete élő tanúbizonysága a messzire tekintő, korát megelőző éleslátásának, nagy haza- és népszeretetének. Bacsányi születésének 190. évfordulóját a szabad és független Magyarország ünnepli, az a Magyarország, amelyben megvalósult Bacsányi jövendölése és győzedelmeskedetta nagy Egész hasznát kereső törvényes igazság, Mellyet minden nyelv, minden szív, minden erő véd, S mellyet az ész, s mint bölcs kalauz vigyázva vezérel.«s B. Gy. ] 4 Május 18-tól 24-ig magyar filmhét lesz a Szovjetunióban Moszkva, május 8. (MTI) A Szovjetunióban már évek óta rendszeresen filmheteket rendeznek, amelyeken bemutatják egy-egy népi demokratikus ország filmművészetének kimagasló alkotásait. Május 18-tól 24-ig Moszkvában, Leningrádban és a köztársaságok fővárosaiban magyar filmhetet rendeznek. Ez alkalommal a Szovjetunióban első ízben mutatják be a nyilvánosság előtt a »Vihar« és a »Ludas Matyi” című magyar filmeket. Ezenkívül az ország mintegy száz mozijában műsorra tűzik a »Déryné«, a »Nyugati övezet«, a »Tűzkeresztség«, a »Civil a pályán« című filmeket és még több más, a Szovjetunióban már ismert magyar filmet. A filmhét alkalmából magyar filmművészeti küldöttség érkezik a Szovjetunióba. A magyar filmrendezők és színészek Moszkvában és a Szovjetunió más nagyvárosaiban találkoznak majd a szovjet közönséggel és filmművészekkel. A Szovjetunió filmszínházaiban és a klubokban, ahol magyar filmeket játszanak majd, kiállításokat rendeznek és előadásokat tartanak a filmhét alatt a szocializmust építő magyar nép sikereiről és a népi demokratikus Magyarország kultúrájának fejlődéséről. A magyar kultúra hete a Német Demokratikus Köztársaságban Május 15-től 22-ig rendezik meg a Német Demokratikus Köztársaságban a magyar kultúra hetét. A Magyar Népköztársaságból kiváló művészek, tudósok és írók utaznak ez alkalomból a Német Demokratikus Köztársaságba. Kelet-Bernben ünnepi hangversennyel kezdődik a magyar kultúra hete, amelyen fellépnek a magyar művészek is. Berlin demokratikus övezetében több kiállítás nyílik meg a magyar kultúra hete alkalmából A »Berolina-Haus«-ban fényképkiállítást rendeznek a MagyarNépköztársaság eddig elért sikereiről. A »Gorkij« színházban a magyar színművészet fejlődését-ábrázoló kiállítást nyitnak meg. A Német Demokratikus Köztársaság több városában kulturális rendezvények keretében ismertetik meg a Magyar Népköztársaság virágzó kultúráját. Felvétel a Képzőművészeti Főiskolára A Képzőművészeti Főiskolán 3 felvételi ■vizsgák ,június 29-én kezdődnek,és minden felvételre jelentkező részére két hétig tartanak. Jelentkezni lehet szobrász,festő, grafikai és középiskolai rajztanárképző szakra Tanulmányi idő a szobrász, festő és grafikai szakon öt év, a rajztanárképző szakon négyév. A felvétel alsó korhatára 18 év, felső korhatára 28 év. A felvételi kérelmeket és életrajzokat (dolgozóknál a munkahely javaslatát is) május 31-ig kell beküldeni a Főiskolára (Budapest, VI., Sztálin út 71. szám). I Csengettek. — Éva, nyiss ajtót! — kiáltott ki nagymama a nyitott ajtón át. A konyha felől behallatszott a fiatal lány éneklése. Nemrégen érkezett haza és most olyan boldogan dúdolva melegítette vacsoráját, ahogy csak egy tizennyolc éves lány örülhet az életnek, a tavasznak. — Megyek már! — kiáltott most kicsit bosszúsan, félig nagymamának, félig az ajtó felé. — Szabadság — köszönt egy alacsony, őszes kis emberke, mögötte egy pufókképű, fiatal férfi igyekezett befelé. — Egy kis beszélgetésre! — mosolygott nyájasan az idősebbik Évára. (Kinn az ajtó előtt ugyanis már előre megtárgyalták, hogy ebben a lakásban biztosan nem lesz nehéz dolguk. Három lakó van a III. emelet 2. számú lakásban: özv. Gábor Ádámné, 65 éves háztartásbeli, Gábor Rezsőné 42 éves műszaki tisztviselő és Gábor Éva műszerész. Az utóbbi 18 éves és a neve mellé piros ceruzával vastagon beírták: első választó.) — Nagymama — tárta ki szelesen_a félig nyitott ajtót Éva — népnevelők jöttek! A barátságos, otthonos szobában mosolyogva jött eléjük nagymama. A kitárt erkélyajtón csak úgy fáradt be a friss tavaszi levegő, enyhén lengette a két hófehér csipkefüggönyt, mintha versenyezni akarna a nyíló lágymányosi fák susogásával. Kintről csaknem percenként zúgott fel egy-egy teherautó, vagy autóbusz motorja, majd a villamosindító kürtje harsant fel. Az emelkedőn nagy rándulással indult a háromkocsis villamosszerelvény Pest felé. A Duna vizében úgy keveregtk a surranva közeledő alkony fényei, mint nagyanyó emlékei, amelyek már a beszélgetés első tíz percében fel-felbukkantak és meleg együttérzést varázsoltak a látogatók és az otthoniak közé. Éva nem zavartatta magát. Ki-kiszaladt a konyhája, ahonnan étvágygerjesztő szagok szivárogtak be. — Ugye, nem haragszanak az elvtársak, hogy én közben megvacsorázom? — kérdezte mosolyogva az idősebbik vendégtől, de huncutul mégis a fiatalabbik felé vágott a szemével. — Eredj, csak eredj, te... te szeleburdi! — korholta nagymama és újból a vendégek felé fordult. — Mert bizony ... Hol is hagytam abba az imént? Tudom már, szóval az én fiatalságomban más világ volt ám, nem olyan, mint ezeké a mostani fiataloké — intett kedvesen a fejével az ajtó felé, amely ismét becsukódott Éva mögött. A fiatalabbik népnevelő, aki — őszintén szólva — kissé belefelejtkezett a barátságos lakás, a szép kilátás és az időnként felbukkanó kacagó nagylány figyelésébe, most bekapcsolódott a társalgásba. A választásokról kezdett beszélni. — Tudom én, fiam, persze, hogy tudom — vágott a szavába a nagymama. — Hiszen én is választok. Azelőtt — legyintett öreg, kidolgozott kezével —, azelőtt a magamfajta tanulatlan öregasszonynak hallgass volt a neve. Választás? Tudtuk, persze hogy tudtuk, hiszen telebeszélték akkor az urak mindenféle ígéretekkel a népet. Pakson laktunk mi akkoriban ... — Már megint Paksról mesél nagymama? — dugta be a fejét Éva éppen az utolsó szavakra. Azután engesztelő arccal kuporodott le nagymama puha, öblös karosszékének támlájára. — Magáról már mindent elmondott, ami jót csak lehetett — kedveskedett az őszhajú népnevelő. — Elmondta, hogy milyen jól dolgozik, hányszor kapott jutalmat, meg dicséretet — toldotta meg a fiatalabbik. Éva elpirult, elhallgatott, így azután a nagymama zavartalanul folytathatta annak a bizonyos régi paksi választásnak a történetét. IGAZ MESE — Harmincegyben történt, de nem emlékszem pontosan, melyik hónapban, amikor nagy cécóval választást hirdettek. Megjelentek a falakon a nemzetiszínű plakátok, a kocsmákban ingyen folyt a bor azoknak, akik igyekeztek a nagyhatalmú kortesek kedvébe járni. Egy vasárnap azután megtartották a választói gyűlést is a nagyvendéglő előtt. Ugyanaz a környéki nagybirtokos volt a jelölt, aki már tizenöt éve mindig. De mert akkoriban nagyon elégedetlenek voltak már a népek, hát nemcsak a régen elkoptatott dolgokat ígérgette: az adókedvezményt, a közmunkát, az olcsó műtrágyát, a rézgálicát, hanem egy hidat is ígért — Hidat? — kottyantott közbe Éva kíváncsian. — Paksra? — Hidat ám — nézett rá a szemüvege fölött nagymama. — Tudják, az úgy volt — magyarázta tovább a két vendégnek —, hogy Paksról nagyon nehéz volt az utazás. Talán 110 kilométer csak Pesttől, aztán mégis jó félnapig kellett utazni, vicinális vonaton zötyögni, ha valaki rászánta magát. Paks egy elhanyagolt szárnyvonal végállomása volt. Pedig nem is olyan meszsze, a túlsó oldalon robogott naponta kétszer is a gyorsvonat Pest felé. De a túlsó partra kinek lett volna kedve átmenni, legfeljebb csónakon kísérelhette meg. A közeli falvak lakói is inkább lekerültek Dunaföldvárnak, mert ott rendes kompjárat volt. Az idősebbik népnevelő csendesen hallgatta nagymama igaz meséjét. Mintha csak saját gyermekkora elevenedett volna meg a felsőtiszaparti kis faluban, amelytől olyan messze volt még a szomszéd nagyközség is a túlsó parton, mint a világvége. A fiatalabbik társa kezében fürgén dolgozott a ceruza, ami érthető. Újságíró és úgy érezte, hogy ennek a délutánnak a sok élménye tanulságos novellatémát kínál neki. A nagymama, aki csak hatvanéves korában választhatott először és a 18 éves unoka, aki először választ— egy családban múlt és jelen, egybefonódva, valósággá válva mindaz, amit annyiszor elmondott és tanult ő maga is. — Hát úgy kezdődött az a bizonyos választási gyűlés — folytatta nagymama —, hogy a jelölt úr megígérte a hidat Pakson is, meg Dunaföldváron is. A népek meg hittek neki. Csak az én Rezső fiamnak volt annyi bátorsága (mindig megmondta, ami a szívén feküdt szegénykém, ez lett a veszte), hogy közbeszóljon: — Aztán, mikor lesz híd is az ígéretből, tisztelt úr? Lett is erre nagy felzúdulás s hajhujjozás. No meg a jelenlevő néhány ellenzéki is abcugolni, pfujolni kezdett. A kortesvezérek sem tudták, mihez kezdjenek nagy hirtelen. Az egyik tökrészegen elrikkantotta magát— Huncutok az urak! ■prre aztán megindult a verekedés. •*-' Előkerültek a kabátujjakból a furkósbotok, ostornyelek, a csizmaszárakból a bicskák. A csendőrök meg — ott kakaskodtak a hordókra állított emelvény mellett — egyből a szegényebbeket fogdosták össze. Elsőnek persze az én fiamat. Aznap este egész sereg embert összeszedtek és csak a szavazás után engedték ki őket. Egyik-másiknak cipónyira dagadt a feje, az én fiamnak meg majd a lábát törték el. Az idősebbik népnevelőnek egyszerre bizseregni kezdett az arca. Mintha ő is érezte volna azt a csendőrpofont, amelyet jó húsz éve kapott az egyik választáson. — Hát igen — mondta —, mi még emlékszünk, hogy mit jelentett a választás az akkori Magyarországon. — Attól kezdve állandó megfigyelés alatt voltunk — folytatta nagymama. — Édesapádék — fordult Éva felé — azután költöztek fel Pestre is. No, meg azt hitték, könnyebb lesz a megélhetés a nagyvárosban, ahol nem ismeri őket senki. Éva elgondolkozva hunyta be a szemét. Maga előtt látta a csendes paksi Dunapartot, ahogyan megismerte kisgyerekkorában, amikor két hetet töltött lent a család. A parti homokot, ahol a többi kisgyerekkel várat lehetett építeni. A csendesen ringatózó halászcsónakokat, a felfelé vontatott uszályokról integető asszonyokat, a délutáni pesti hajót, amellyel apuka megérkezett. — És felépítették a hidat? — kérdezte a beállott csendben a fiatalabbik látogató, hogy rámutasson, mennyire hazugok voltak a régi rendszer választási ígéretei. Éva most egy másik hídra gondolt és csak a nagymama értette meg, miért komorult el az arca. Nem arra, amelyik nem készült el soha Pakson, hanem arra a másikra, amelyikről azt a szörnyű történetet mesélte édesapja egy életben maradt bajtársa. Arra a hídra, amelyet jeges vízben építettek az országáruló képviselők jóvoltából a vágóhídra hurcolt egyszerű emberek — közöttük Éva édesapja is — valahol Ukrajnában, hogy a szétvert náci páncélosok menthessék az irhájukat — nyugat felé. — Hidakat építettek— felelte nagymama —, de nem Pakson, ahogyan ígérték, hanem a halál hídjait. Az én fiam is ott pusztult el. —• És Pakson mi lett? — szólt közbe az idősebbik népnevelő. — A paksi »híd« most épül. Most, a demokráciában kezdték el építeni a közvetlen vasútvonalat Paks és Budapest között. Olyan híd lesz ez, amely nem a Duna másik partjával, hanem Budapesttel köti össze a várost. Azelőtt miszerényen csak azt szerettük volna, hogy Kalocsára átmehessünk. Az ötéves terv végére viszont Pesttel lesz közvetlen kapcsolata szülővárosomnak. Alkonyodott. Az ablak üvegein egyszerre csillogó gyöngysor képe tükröződött. Kigyúltak a fények azúj Petőfi-hídon, megvilágítva egy szépülő város boldog életét. Munkácsi Erzsébet 1953. MÁJUS 9. SZOMBAT A MOM kultúrotthon nevelőmunkájának néhány módszere A Magyar Optikai Művek kultúrotthonának vezetősége három héttel ezelőtt versenyfelhívást intézett az ország valamennyi üzemi kultúrotthonához. Az a törekvés vezetett bennünket, hogy sokoldalú és eleven nevelő munkával segítsük a választási békeversenyt. Azt akarjuk elérni, hogy dolgozóink megszeressék az üzemi kultúrotthonokat, megtalálják az érdeklődésükhöz közelálló tanulási és szórakozási lehetőségeket. A kultúrotthon munkájának eredményessége elsősorban a látogatottságon mérhető. A MOM kultúrotthonában az előző évhez viszonyítva a havi látogatottság megkétszereződött. Mind több és több dolgozó látogat el az üzemi kultúrotthonba és tekinti második otthonának. A múlt és a jelen képes Nevelőmunkánkban az elmúlt hetekben nagyobb szerep jutott a szemléltető agitációnak. Kultúrotthonunk fotószakköre érdekes fényképsorozatot készített a múltról és a jelenről. »Emlékszel?...« című felirat alatt megmutatjuk például, milyen volt a rideg, piszkos, fapados munkásétkező, ahol drágia pénzért rossz ebédet kaptak a dolgozók. »Nézz körül ma!.. « cím alatt viszont mostani tiszta, világos és virággal díszített ebédlőnket mutatjuk be, ahol a négyszemélyes terített asztaloknál szolgálják fel az ízletes és olcsó, háromfogásos ebédet. Egy másik képen lakásajtón dörömbölő kisgyermek látható. Mellette idézzük Zelkó Zoltán » Gyermekbánat« című versciklusának sorait, amelyek a múltra emlékeztetnek. Míg a dolgozók az üzemekben robotoltak, kisgyermekeikért kénytelenek voltak az üres otthon rideg négy fala közé zárni, mert nem volt kire bízniok. A mellé helyezett képen bemutatjuk, hogyan foglalkoznak most a dolgozók gyermekeivel a napfényes bölcsődében és a napközi otthonban. Képzőművészeti körünk tagjai a sztahanovistákról, újítókról készítenek portrérajzokat. Diapozitív rajzfilmen dicsérik meg a termelésüket nevelő és pellengérezik ki a selejtgyártó dolgozókat. A rajzos filmkockákat a kultúrotthon filmelőadásain vetítik le, valamint az esti műszak dolgozói részére külön a gyárudvaron. Központi és üzemagységi színjátszócsoportjaink — szorosan együttműködve az irodalmi körrel — közvetlenül segítik a választási békeversenyt. Helyi vonatkozású jeleneteket, egyfelvonásosokat adnak elő. Jelenleg három ilyen darab szerepel műsorukon. Ezek közül az »160 százalék« című darab például a szerszámok gondozásáról, megőrzéséről, jó előkészítésérőlszól. A darab tanulságait megszívlelték a dolgozók, már jobban vigyáznak szerszámaikra és gondoskodnak azok előkészítéséről. Ezáltal eddig elvesztegetett értékes idő szabadul fel termelő munkára. A kultúrotthonban az egyes műhelyek dolgozói részére klubesteket rendezünk a központi és a műholy-kultúrcsoport részvételével. Ez a kezdeményezés is jól bevált. Vidám műsor formájában feldolgozzuk az illető műhely problémáit és közösségi életének bizonyos megnyilvánulásait. Ezek a műsorok a kritikára és önkritikára nevelés hatásos eszközeinek bizonyultak. Most a választási békeverseny idején a termelésben legfontosabb műhelyek tartanak ilyen kis bestéket Legutóbb például a 2-es műhely rendezett műsoros estet. A műhely dolgozói számára különösen időszerű volt a szerszámproblémrával foglalkozó darab bemutatása. A választásig még két műhelyünk tart klubestet a kultúrotthoban. A kultúrcsoportok más módon is kiveszik részüket a választási felvilágosító munkából. Ének- és zenekarunk választási tömegdalokat ad elő az üzemi rádióban. Emellett a kultúrbrigádok minden délben műsort adnak ebédidő alatt ugyancsak a rádióban. Műsor közben ismertetjük a választási békeverseny élenjáró dolgozóinak eredményeit”, akik között sok kultúrmunkás is található. Május 1-én például négy kultúraktíva kapott sztahanovista oklevelet, közöttük Földi József marós, a foto-szakkör vezetője. Tánccsoportunk brigádokra osztva vett részt az élenjárók felköszöntésében. Új bábcsoportunk május 1-én mutatta be első műsorát, amely szintén a választási kultúragitációt segíti. Nyolcvan-tagú gyermek-balettkarunk május 16-án a hármas műhely nagy választási klubestéjén lép fel először a dolgozók előtt. Ismeretterjesztő előadás a választásról Kultúrotthonunnk választási vonatkozású történelmi és társadalomtudományi ismeretterjesztő előadásokat rendez. Legutóbb például nagy érdeklődéssel hallgatták meg a dolgozókat Mikszáth Kálmán »Két választás Magyarországon« című könyvét ismertető előadást. Könyvtárunk a választással foglalkozó politikai és szépirodalmi művekből kiállítást rendezett. A könyvtáros segítséget nyújt a népnevelőknek megfelelő szépirodalmi könyvekés politikai brosúrák ajánlásával. A műhelykönyvtárakban fokozottabban ajánljuk a szakkönyveket, hogy ezzel is segítsük a választási békeverseny győzelmét. A pártbizottság és az üzemi bizottság kellő irányítást és segítséget ad munkánk jó elvégzéséhez. Kultúrotthonuunk legfőbb törekvése, hogy a választási békeverseny kultúrmunkája hozzájáruljon feladataink sikeres teljesítésének elősegítéséhez. Mikes Lilla a MOM kultúrotthon igazgatója