Népszava, 1953. június (81. évfolyam, 127-151. sz.)

1953-06-02 / 127. szám

NÉPSZAVA A szovjet sztahanovisták gyakorlatából : A mellékműveletek idejének csökkentése sikeres eszköz a munka termelékenysége növeléséért vívott harcban A XIX. pártkongresszus történelmi jelentőségű határozatai új munkagyő­­zelmekre, a munka termelékenységé­nek további fellendítésére lelkesítik a Sztálingrádi Traktorgyár valamennyi dolgozóját. Munkás kollektívánk vál­lalta, hogy az 1953. évi gyártási ter­vet tíz nappal a kitűzött határidő előtt befejezi és az egy-egy traktor gyártására fordított munkaidőt 42 órával csökkenti. Gyárunk minden üzemrészében lendületes munkaver­seny indult meg e rendkívüli jelentő­ségű vállalás sikeres teljesítéséért. A Sztálingrádi Traktorgyár valamennyi munkása, mérnöke, műszaki dolgozója igyekszik minél teljesebben felkutatni és kihasználni a termelési tartaléko­kat. Megállapítottuk, hogy nagyon sok termelési tartalékkal rendelkezünk. Gyárunk nem egy üzemrészében a munkaidő egyharmad részét, sőt he­lyenként felét is nem közvetlenül ter­melő, hanem úgynevezett mellék­­munkaműveletekre fordítják. Bár ez idő alatt is dolgoznak, a termelés­hez szük­séges munkát végzik, ezek a mellékmunkák veszteségidők. Ha ezeket a veszteségeket csökkentjük, ha­ példás rendet teremtünk a munka­helyen, ha fokozott mértékben alkal­mazzuk a kisgépesítést, akkor minden további gépi berendezés beállítása nélkül jelentős mértékben növelhetjük a munka termelékenységét és fokoz­hatjuk a traktorgyártást. Sajnos a termelés nem minden pa­rancsnoka gondoskodik kellőképpen a mellékműveletek idejének csökkentésé­ről és a kisgépesítés bevezetéséről. Egyes vezetők így gondolkodnak: »Annyi baj van a kisgépesítéssel, pe­dig csak perceket lehet vele nyerni. Automatagépek és automatagépsorok — ezek igen! Ezekkel érdemes fog­lalkozni!« Persze fontos és nagyon jelentős a szovjet technika legújabb vívmányai­nak meghonosítása. Viszont nem tűr­hetjük a mellékműveletek okozta veszteségeket sem. Elsőrendű techni­kával felszerelt gyárban nem tűrhe­tünk meg elavult munkamódszereket. Mellettem dolgozik Galina Gluhaya marósnő. Nagyon igyekszik, mégis alig-alig teljesíti normáját. Vajjon miért van ez? A szorgalmas munkás­­nő sikertelenségének az az egyik oka, hogy munkahelyén nem a technoló­giai műveletek sorrendjének megfe­lelően állították fel a gépeket. Glu­hova megmunkál egy alkatrészt az­ első gépen, azután elhalad két gép mellett és a negyediken dolgozik, majd ismét visszatér. Ezek a »séták« legalább egy órát rabolnak el tőle. Vagy nézzük a présműhely példá­ját. Az egyik részlegben hét fúvósnő dolgozik. Kiszámítottuk, hogy a munkadarabok ide-oda hordozgatá­­sára, a szerszám utánköszörülésére és a munkadarabok felszedegetésére a földről naponta összesen nyolc-tíz órát fordít a hét munkásnő. A munka termelékenységének nö­veléséhez igen fontos feltétel a munkahely gondos előkészítése. Tanulságos példa erre Kirilicsev ko­vács esete. Kirilicsev A. Bjelouszov Sztálin-díjas kovács váltótársa volt Ugyanazzal a kalapáccsal ugyanazt az alkatrészt készítették. Bjelouszov mégis rendszerint 15—20 százalékkal több munkadarabot dolgozott meg egy műszak alatt, mint váltótársa Az egyes műveletek tanulmányozása során kiderült, hogy Bjelouszov — miután magastermetű — csak félfor­dulatot tesz, hogy felemeljen egy munkadarabot. Ez a félfordulat két másodpercet vesz igénybe. Váltótársa alacsonyabb nála, így testével telje­sen elfordul és még lép is egyet Minderre négy másodpercet fordít. A felesleges mozdulatok kiküszöbölé­se érdekében alkalmasabb szállítóvályút készítettek és kissé magasabbra emel­ték a munkadarabok elhelyezésére szolgáló állványt. Ezután Kirilicsev máris lépést tudott tartani­­Bjelou­­szovval és a termelés jelentős mér­­tékben növekedett. Látjuk tehát, hogy a munka terme­lékenységének színvonala jelentős mértékben függ a munkahely jó meg­­szervezésétől. Tapasztalataink azt bizonyítják, helyes, ha a m­unkahe­lye­­ket szabványos berendezésekkel látjuk el. A szabvány szerint készült szer­számszekrény, a munkadarabok áll­ványa, valamint a hulladék számára szolgáló láda éppen olyan szükséges kelléke a munkahelynek, mint maga a szerszámgép. A gyár üzemi bizottsága sokat se­gíthet ebben a kérdésben. A kollektív szerződésbe olyan pontokat kell fel­venni, amelyek meghatározzák a munkások követelménye­it és a gyár­vezetőség feladatait a jobb munka­­viszonyok megteremtése érdekében. Az üzemi bizottság közvetlen feladata, hogy kitartóan szorgalmazza e fel­adatok teljesítését. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy amikor az üzemi bizottság idő­­szakonként ellenőrzi a munka és a munkahely megszervezését, ez felébreszti az egész munkáskollektíva alkotó aktivitását, üzemi bizottságunk legutóbbi ellen­őrzése alkalmával gyárunk stiutikusai, mérnökei és műszaki dolgozói 1257 javaslatot terjesztettek elő. Minden javaslat a munkaviszonyok tökéletesí­tésére és a mellékműveletek csökken­tésére irányult. A javaslatok több­sége észszerű volt. Ezeket a javasla­tokat elfogadták és megvalósították. Mi volt az eredmény? A munka ter­melékenysége észrevehetően fellen­dült. A munkanap jobb kihasználásáért, a munka és a munkahely a jobb meg­szervezéséért és a mellékműveletek csökkentéséért vívott harcban a szta­hanovisták és a termelési újítók töltik be a vezetőszerepet. A szakszerveze­teknek, a minisztériumoknak és a gyárvezetőségek műszaki­­ tájékoztató osztályainak az a feladatuk, hogy­ általánosítsák és terjesszék a sztaha­novisták és az újítók módszereit. Nemrégen Fjodor Katajev, a gor­­kiji autógyár kovácsa látogatta meg gyárunkat. A mi kovácsaink sokat ta­nultak tőle a tapasztalatcsere során. Katajev elvtárs elmondotta és bemu­tatta, hogyan csökkentette a mellék­­műveletek okozta munkaidővesztesé­geket. Kovácsaink között most rend­kívül népszerű Katajev elvtárs könyve, amit erről a kérdésről írt. Ezen a területen még sok a tenni­való, mert kétségtelen, hogy a mellék­­műveletek csökkentése a munka terme­lékenysége emelésének rendkívül fon­tos tartaléka. A termelés parancsno­kainak, a gazdasági és szakszervezeti vezetőknek kötelességük, hogy állan­­­dóan és behatóan foglalkozzanak a feladat sikeres megoldásával. (N. Jersovnak, a Sztálingrádi Trak­torgyár marósának a Trudban meg­jelent cikke nyomán.) ­ SZABADSÁGOLÁSI TÍH.V T­ázban égett az egész Kesztyűtágító A. V. Mindenki a szabadságolások­ról beszélt és nem a leghízelgőbb hangnemben. Amikor a vállalat igaz­gatója kezében aktatáskáját lóbálva, felrohant reggel a lépcsőn, Möcsényi bácsi, a portás, megdöbbenve figyelt fel egy hangra. A faliújság előtt álló csoportból jött a hang: »Ez is ide-oda rohangál, de a szabadságunkra bez­zeg fütyül. Meg kéne írni az újságok­nak, hogy itt micsoda disznóság megy.« Nemcsak a portás figyelt fel a hangra, az igazgató is. Szobájába érve, felhivatta Kozlayt a munkaügyi osztályról. — Te Henrik — mondta neki izgatottan itt valamit csinál­nunk kell, mert megjegyzéseket tesz­nek a szabadságok miatt. Márpedig én, öregem, ebben a hajrában az atya­istent se eresztem el a Balatonban lubickolni. Írjatok valami, okos fali­újságcikket, esetleg a megafonba is be lehet mondatni, hogy amit a szabad­ság körül üvöltöznek, az a demagógia. Öntudatos dolgozó tartalékolja a sza­badságát az év végére, akkor is jól­esik a pihenés. Kozlay a folyosón találkozott Si­­mekkel, a tt-elnökkel — Simek elv­­társ — mondta gondterhelt hangon — nehéz probléma megoldásához kérem a segítségét. Tudja, milyen feladatok előtt áll népgazdaságunk és a Kesztyű­tágító A. V. Az emelt tervek, a súly­ponti kérdések, a szűk keresztmetsze­tek, ugyebár, ön is tudja, elvtársam. Nos, fel kell világosítani a dolgozó­kat, hogy merő demagógia most sza­badságolási tervekről meg egyebekről fecsegni. A nagy tervek — az elsők, nemde? , ... Simek bólintott, bár arcáról nem sugárzott a teljes meggyőződés fénye. — Az a baj, Kozlay elvtárs — vakarta Simek a fejét —, hogy tulajdonképpen már az év elején meg kellett volna kezdeni a dolgot, de valahogyan el­maradt ... Tényleg szidnak bennünket, az igaz. Még a végén megírják vala­­melyik újságnak és — kész a bot­rány. — Ugyan, elvtársam — mosolygott bátorítóan a munkaügy embere —, ne vegye szívére a dolgot. Az év elején talán muskátlit öntöztünk? Akkor is volt munka, szorított a terv, jöttek a Tröszttől... Ezt kell megértetni az emberekkel. Két óra múlva a központi faliújsá­gon, csillogó ezüstpapír keretezéssel, komoly terjedelmű cikk látott nap­világot. Címe messzire harsogott: »Lelkiismeretlen demagógok.« Három sűrűn gépelt oldalon fejtették ki néze­teiket a szerzők. — A mai nemzetközi helyzetben — kezdődött a cikk —, amikor az impe­rialisták tovább folytatják háborús provokációikat, kétszeres fontosságú, hogy mi is megálljuk a helyünket. Most, amikor a negyedévi tervek sike­réről van szó, törpüljön el a kicsinyes önérdek. Nagyjából ilyen volt a bevezetés; a következőkben Kozlay és Simek meg­állapították, hogy a) A szabadságok év végére tarta­lékolása biztosítja a júniusi tervtelje­­sítés sikerét, b) a dolgozók amúgy is csak a fele szabadsággal rendelkeznek, a másik felét az üzem akkor adja ki, ha jónak látja, és aki nem a munkaügyi osztály által megjelölt — illetve később meg­jelölendő — időpontban megy szabad­ságra, el is veszti jogát az idei­ üdü­lésre. »Ez a népgazdaság elsőrendű fontosságú döntő központi kérdése«, mondta a cikk, majd néhány, az indo­néziai és nyugatnémetországi helyzetre vonatkozó utalással zárult. Szabiár Karcsi, a gyár szerelőlátka­­tosa ebédremenet megpillantotta faliújságot. A szeme kerekre nyílis úgy nézte az alkotók remekművét. Azután nagyot és keserveset káromkodott, mert úgy tervezte, hogy három hét múlva egy bizonyos Zsuzsikával a Balatonra megy. Nem egymaga szidta a cikk szerzőit. Jött Rozgonyi Laci és Kovács Manci is a tervosztályról. Nézték a cikket... és hallgattak. Roz­­gonyibó­l tört ki először a szó: »Ha jól tudom, eddig valami negyvenen voltak szabadságon. Decemberre meg be­csukhatják a gyárat, ha mind a nyolc­­százan egyszerre megyünk el.« Éppen akkor ért melléjük Piriké, a munkaügyi osztály ifjú dolgozója. »Van már körlevelük?« — kérdezte kedves mosollyal. Karcsi a stencillel sokszorosított nanír után kívált aztán felüvöltött, mintha parázshoz ért volna. »Lelkiismeretlen dem­agógok!« — kezdődött a körlevél, majd a fali­újságcikknél némileg hosszabban, ám lényegesen több népgazdasági vonat­kozású idézettel­­magyarázta meg, miért nem lehet nyáron szabadságra menni. A három fiatal összenézett, s mintha megbeszélték volna, egyszerre indul­tak a pártiroda felé. — Kajtor elvtárs ma jött meg az iskoláról — vigasz­talta társait Karcsi —, biztosan neki sem tetszik majd ez az »agitáció«. Félóra múlva megszólalt a telefon Simek elvtárs asztalán. — Te vagy, Simek elvtárs? Volna időd egy kis megbeszélésre?... Igen, fontos­­... Sürgős. . — A pártirodára mentem — kapta fel Simek a kabátját. — Meglátja, Piriké, lesz hatása ennek a politikus körlevélnek. A megbeszélés nem tartott sokáig. »Helyes volna sokszorosíttatni ezt a körlevelet — nyújtott a párt­titkár egy telegépelt papírt a tt-felelősnek. — Az,ifik írták. Meg is kérnélek, elme­nő­ben tedd ki a faliújságra. Simek káprázó szemmel olvasta: »Az a lelkiismeretlen demagóg, aki összevissza fecseg a népgazdaság érdekéről és közben megsérti a munkavédelmi törvényeket. Az a lelki­ismeretlen demagóg, aki öt hónapig se készítette el a szabadságolási ütem­tervet. Az a népgazdaság érdeke, hogy egyenletesen osszuk el a szabad­ságokat. Tartalékolni lehet szilva­lekvárt és gépalkatrészt, de szabad­ságot nem. Nemcsak jtíniusban kell a tervet teljesíteni, hanem októberben, novemberben, decemberben, mindig. Az harcol jól a tervért, aki nem kap­kod fűhöz-fához, hanem előre megbe­széli a gyárban mindenkivel, mikor megy pihenni. Elsőrendű kérdés az is, hogy emiatt a munkaügyi osztály ve­zetőjét és az ab illetékes tagját fele­lősségre vonják.« — Ezt tegyük ki?! — kapkodott le­vegő után Simek., — Hiszen ez hallat­lan! Te ezzel egyetértesz Kujtor elv­társ? — Ha akarod, alá is írom — bó­lintott a párttitkár. (baktai) A SZOVJET SZAKIRODALOM SESZTSEIJÉVEL A Fővárosi Teherfuvarozó Vállalat 1953 első negyedében első helyre ke­rült a teherfuvarozó vállalatok ver­senyében. Elnyertük az »élüzem" cí­met. Érdemes röviden visszapillan­tani és felidézni, hogyan is értük el a kitüntetést? Feszített tervünk egyik legnehe­zebb pontja tehergépkocsiparkunk 42,4 százalékos kihasználása volt. 1952-ben ugyanis csupán 40,9 száza­lékra sikerült ezt — túlnyomórészt Csepel Dieselekből álló — gépkocsi­­parkunknál elérni. Pedig a gépkocsik megfelelő kihasználása nélkül nem teljesíthetjük bevételi, árutonna­kilométer, súlyszállítási és egyéb tervfeladatainkat sem. A baráti szovjet nép segítsége, a szovjet tapasztalatok felhasználása azonban a mi munkánkat is segítette. Anatolij Rybakov elvtárs Sztálin­­díjas szovjet író »Százezer kilomé­ter« című regényéből nagyon sokat tanultunk, irodalmi ankéton vitat­tuk meg Rybakov elvtárs könyvének szakmai és irodalmi tanulságait. El­határoztuk, hogy a szovjet szakiroda­­lom útmutatásai nyomán harcba in­­dulunk termelési eredményeink eme­léséért, gépkocsiparkunk jobb ki­használásáért. Február másodikén alapos szervezési előkészítés után indult meg 19 kocsival az új kezde­ményezés, amelyet Rybakov elvtárs iránti tiszteletünk jeléül »Rybakov«­­mozgalomnak neveztünk el. A szervezés nem volt könnyű fel­adat. A különböző vállalatoktól idő­ben meg kellett szerezni a szállítási tervet. Ezután térképet készítettünk, ösz­­szeegyeztettük a különböző terveket. A kocsikat lehetőleg úgy irányítot­tuk, hogy azok visszafelé is áruval jöjjenek. Már az első dekádban szép eredményeket értünk el, majd feb­ruár 2-—28 között tehergépkocsijaink kihasználási százaléka jelentősen emelkedett. Márciusban 50.6, április­ban pedig 50.2 százalékot ért el teljes gépkocsiparkunk kihasználásának mutatószáma, így szereztük meg az élüzem csillagot. Mi, kétszeres sztahanovisták, Sándor Lajos, Sárközi Pál és jóma­gam, annyi üzemanyagot takarítot­tunk meg áprilisban, amennyi ele­gendő volt a május 10—15 közötti forgalmunk ellátására. Versenyünk nem torpant meg május 17 után sem. A még mutatkozó hibák helyrehozá­sával (nincs megfelelő rakodóbrigá­dunk) nemcsak tartani akarjuk a gépkocsikihasználás ötven szájcaffek feletti arányát, iányba növelni is eredményeinket. "» Monostori Rezső kétszeres sztahanovista gépkocsi­­vezető, Fővárosi Teherfuvarozási V. 1953. JÚNIUS 2. KEDD TÖBB ÉS JOBB ALKATRÉSZT KÉRÜNK EXPORTVÁLLALÁSUNK TELJESÍTÉSÉHEZ Tanintézetünket megtisztelő fel­adattal, export-esztergapadok gyár­tásával bízták meg. Tanulóink büsz­kék is a bizalomra és nagy lelkese­déssel láttak munkához. Még a munkák megkezdése előtt felaján­lottuk, hogy nem 15, hanem 23 da­rab gépet készítünk. Vállalásunk teljesítése elé azon­ban akadályok gördülnek., Nem ka­punk elegendő és minőségi alkat­részt, az exportmunkához szükséges precíziós mérőszerszámoknak is csak 60 százalékát biztosították szá­munkra. A félig kész gépek ott po­rosodnak munkatermünk közepén, csoportunk pedig kénytelen export­gépek helyett ócska öltözőszekrénye­ket javítani. Egyik irányítószervünk a másikra tolja a felelősséget. Műszaki osztá­lyunk az MTH központi anyagrak­tárára hivatkozik, hogy nem ad ele­gendő és megfelelő anyagot. Elő­fordult például, hogy a váci III. tanintézetből leszállított 20 darab lakatszekrényöntvény közül 17 da­rab volt selejtes. Nem teljesíti job­­ban kötelezettségét a diósgyőri 100-as intézet sem­. A tőlük kapott kilenc darab orsóházi öntvényből öt darab volt selejtes. Ezúton is felhív­juk váci és diósgyőri elvtársain­kat, ne hátráltassák munkánkat gyenge minőségű szállítmányokkal. Mi állandó küzdelmet folytatunk a selejt ellen. Mikor Horváth Imre tanuló a keresztszám-lécéket idére­­ten alul gyalulta, megmagyaráztuk neki és minden tanulónknak, milyen kárt okozott hanyag munkájával. 858­ forint értékű, anyag lett selejt. Az elrontott munkadarabokat, tan­műhelyünk selejtkiállításán helyez­tük el intő példaként. Tudjuk jól, hogy van még tenni­való a saját portánkon, de feltétle­nül szükség van arra is, hogy az MTH budapesti központja megvizs­gálja központi raktárának anyag­elosztását. Radványi Pál oktató MTH I. sz. Tanintézet Csepel A­tr­aktivisták és az üzemorvos közös harca a dolgozók egészségvédelméért Államunk szerető gondoskodása nyomán nagy eredményeket értünk el a dolgozók biztonságos és egészsé­ges­­ munkakörülményeinek megterem­tésében, a betegségek és balesetek megelőzésében. Lelkesítő és szép fel­­adat minden üzemorvos számára, hogy munkájával hozzájárulhat az eredmények kivívásához és a további győzelemhez. Szeretnék most néhány olyan tapasztalatról­­beszámolni, amelyet az Óbudai Gázgyárban sze­reztem. Nagyon fontos, hogy az üzemorvos ne elszigetelten, ne egyedül végezze tevékenységét, hanem vegye igénybe s ugyanakkor segítse is a társadalom­biztosítási tanács munkáját. A társadalombiztosítási tanáccsal együtt feltérképeztük egészségügyi szempontból az egész üzemet. Tervet készítettünk, hogy melyik műhelyből kit javasolunk szanatóriumi beuta­lásra, gyógyüdültetésre. Három-négy­­hetesként rendszeres szűrővizsgálatot tartunk, így az időszakos orvosi vizs­gálattal elejét vesszük a vegyi ár­talmak keletkezésének. A munkakörül­mények megjavítása céljából terv sze­rint látogatom az egyes üzemrészeket, tapasztalataimat pedig bevezetem az üzemjárási naplóba. Az észlelt hiányos­ságokról azonnal értesítem a vállalat­­vezetőt és a határidő megjelölésével intézkedést kérek. Az intézkedések megvalósítását rendszeresen ellenőr­­zöm. Figyelemmel kísérem a beteglétszám alakulását. A társadalombiztosítási tanács gondoskodik arról,­hogy min­den nap megkapjam­ a megbetegedet­tek névsorát, munkahelyét, valamint azt, hogy melyik orvos, milyen beteg­séggel helyezte az illetőt betegállo­mányba. Kezdetben ezeket az adato­kat füzetben vezettem, röviddel ezelőtt azonban áttértem a Szovjetunióban jól bevált Freidlin-vmószexű kartotékos nyilvántartásra. Ennek több eleflje van a füzettel szemben. Egyrészt egy­séges képet ad a dolgozó betegsége történetéről. Tudniili­k­ míg a füzet­ben egymástól elszakítva jegyezhetők csak fel a különböző időben történt megbetegedések, addig a kartotékon folyamatosan egymás után. Más­részt lehetőséget, nyújt arra, hogy üzemrészek szerint csoportosítsuk a megbetegedettek kartotékjait és megállapíthassuk, hogyan oszlik meg a beteglétszám az üzemrészek, műhelyek szerint és a külön­böző munkahelyeken milyen betegsé­gek gyakoriak. Ez alapot ad az egyes üzemrészek egészségügyi fogyatékos­ságai feltárásához és segíti a társa­dalombiztosítási aktivisták, valamint az üzemorvos tervszerű, megelőző egészségvédelmi munkáját. Sok tapasztalatot nyújt a beteg­lapok tanulmányozása is. Megmutatja például azt, hogy indokolt-e a hosszú táppénzes idő, hogy­ mennyiben függ össze a betegség elbírálása üzemi árta­lommal vagy balesettel. Ez azért szük­séges, mert a körzeti orvosok rendsze­rint nem ismerik az illető beteg mun­kakörülményeit. Í­gy előfordul, hogy keresőképesnek nyilvánítanak olyan dolgozót, akit még betegállományban kellene tartaniuk. Előfordul azonban ellenkező eset is, amikor a körzeti or­vosok — éppen, mert gázgyári, tehát egészségtelen munkahelyen dolgozó munkásról van szó — nem vizsgálják meg alaposan a náluk jelentkezőket, hanem ipari ártalom címén vesznek betegállományba olyanokat is, akiknél ez egyáltalán nem indokolt, így ve­zette félre például Guth Ferenc az egyik körzeti orvost. Csak beteglapja és kartotékja együttes áttanulmányo­zásakor jöttünk rá, hogy szimulánssal van dolgunk. A beteglapok tanulmányozása alap­ján segítem a társadalombiztosítási tanács beteglátogatói munkáját. Ma­gam is gyakran látogatom m­eg a­ be­tegeket, egyrészt, hogy ellenőrizzem, megkapja-e a szükséges orvosi keze­lést, másrészt olyankor, amikor a be­teglapból arra lehet következtetni, hogy a kezelőorvos által bejegyzett adatokat meghamisították. A betegségből felgyógyult dolgozók jelentkeznek nálam, mielőtt elfoglal­nák munkahelyüket. Ha úgy látom, hogy bár keresőképesek, de­­ eredeti munkájukra még nem alkalmasak, könnyebb munkára javasolom őket. Előfordul azonban az is, hogy érint­kezésbe lépek a körzeti orvossal, ké­rem a betegállomány meghosszabbítá­sát, így történt Miksi Jánosné eseté­ben is. » Általában az a tapasztalatom, hogy dolgozóink — különösen a vidékről jött dolgozók — nincsenek tisztában azzal, mit kell tenniök megbetegedés esetén. Ezért egyrészt egészségügyi előadásokat kell tartanunk, '­ másrészt társadalombiztosítási tanács akti­vistái segítségével ismertetnünk kell az üzemi egészségvédelemre vonat­kozó szabályokat, határozatokat, így tudjuk elősegíteni azt, hogy ál­lamunknak a dolgozók egészségvédel­mét szolgáló rendeletei, törvényei ma­radéktalanul érvényesüljenek. Dr. Görgényi Alajos, az Óbudai Gázgyár üze­morvosa

Next