Népszava, 1953. augusztus (81. évfolyam, 179-203. sz.)
1953-08-04 / 181. szám
NÉPSZAVA 2 A forgóeszközmegrabantás a tervteljesítés fontos fegyvere A párt útmutatása nyomán a minisztertanács behatóan foglalkozott a forgóeszközök csökkentésének kérdésével és áprilisi határozatában alapelvként mondotta ki a következőket: »Az 1953-as népgazdasági terv teljesítésének biztosítása érdekében a népgazdaság forgóeszközeinek forgási sebességét lényegesen növelni kell. Az anyagkészletek helyesebb elosztása, a termelés idejének rövidítése, az értékesítés és elszámolás meggyorsítása útján a vállalatoknál jelentős belső tartalékokat kell mozgósítani és a népgazdasági terv teljesítésének szolgálatába állítani. A közelmúltban a pénzügyminisztérium, a közalkalmazottak szakszervezete és a Népszava rendezésében az ipari vállalatok műszaki és számviteli vezetői, valamint a minisztériumok képviselői megvitatták a forgóeszközcsökkentéssel kapcsolatos tennivalókat. Az ankéton Olt Károly elvtárs pénzügyminiszter beszélt a forgóeszközcsökkentési verseny tapasztalatairól. A felszólalók egyöntetűen megállapították, hogy a forgóeszközcsökkentési verseny eredményei nem kielégítőek. A felajánlások teljesítését főként az üzemek és a minisztériumok rossz kooperációja, a felvilágosító munka hiánya akadályozza. A beszámoló és a hozzászólások legfontosabb tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze: A beszerzési és értékesítési igazgatóságok legsürgősebb feladata az, hogy az illetékes ipari és készletező vállalatokkal szoros együttműködésben kidolgozzák a pontos terveket az inkurrens anyagok mielőbbi értékesítésére. A minisztériumokon kívül a külkereskedelmi szervek is bőven követnek el hibát, ami szintén a rossz együttműködés következménye és kihat a forgóeszközcsökkentési tervek teljesítésére. A külkereskedelmi vállalatok és az iparvállalatok között helytelen, gyakran egészségtelen kapcsolat fejlődött ki. A külkereskedelmi vállalat például sürgeti a megrendelés elkészítését, utána pedig — különböző jogtalan kifogásokra hivatkozva — nem veszi át az árut. De gyakran előfordul az is, hogy a sürgetett árura még vevő sincs és elkészülte után az csupán a raktárkészletet szaporítja. A külkereskedelmi vállalatok ilyenkor szívesen áthárítják a felelősséget a gyárakra és nem ismerik be saját hibáikat. A Ganz Vagongyárban — de több más válalatnál is —■ többmillió forint értékű készáru bizonyítja a külkereskedelmi szervek rossz munkamódszerét. Az iparvállalatok, a minisztériumok és a külkereskedelmi szervek jobban tennék, ha a bürokratikus levelezések »ügyintézés«, a döntőbizottsági tárgyalások helyett és e kapitalista csökevényről leszokva — elvtársi módon, az illetékesek megkérdezésével és nagyobb körültekintéssel végeznék munkájukat. Szoros együttműködés minden vonalon — ez az alapvető feltétele a forgóeszközcsökkentési tervek teljesítésének. Szoros együttműködést a műszaki, a számviteli dolgozók és az irányító szervek között ! A forgóeszközcsökkentési mozgalom hazánkban a kőbányai üzemek versenyfelhívásával indult meg. De már születése pillanatában megtorpant, nem fejlődött eléggé, mert nem akadt gazdája az üzemekben. A műszakiak úgy vélték: nem rájuk tartozik, csupán a főkönyvelőkre, számviteliekre. A dolgozók széles tömegei pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset hallottak a forgóeszközcsökkentés jelentőségéről és nem tudták, milyen feladataik vannak ezzel kapcsolatban. Az ankét részvevői egyöntetűen megállapították, hogy a műszaki és számviteli vezetők hiányos együttműködése, téves nézeteik okozták azt, hogy még mindig sok az üzemekben elfekvő anyag, még mindig visszásságok vannak az anyagmegrendeléseknél stb. A műszakiak sok helyütt úgy gondolják: szerepük befejeződik a technológiai folyamatok fejlesztésével, a terv teljesítése körüli feladatokkal. Nem vesznek tudomást a gyárban felhalmozódó anyagkészletekről, a nagymennyiségű félkész- és készáruról, a kihasználatlan gépekről és munkaerőről. Pedig ahol a műszaki és számviteli dolgozók jól összehangolják a munkát, fejlődik a forgóeszközcsökkentési mozgalom és túlteljesítik a tervet. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban, a Rákosi Mátyás Művekben, a Budapesti Szerszámgépgyárban és a Fogaskerékgyárban is így értek el szép eredményeket. A műszakiak közömbössége, a szoros együttműködés hiánya a számviteli dolgozókkal legjobban lemérhető az anyagkészletek növekedésén. Az üzemi termelésintézőségek vezetői nem tudják, hogy miből mennyi anyag áll rendelkezésre és olyan anyagot is megrendelnek, amelyből bőven van raktáron. Még súlyosabb az a gyakran előforduló eset, amikor a termelésintézőség visszatartja a felesleges nyersanyagot azzal, hogy »majd később szükség lehet rá«. Erre bőven találunk példát, különösen gépgyárainkban, a Láng Gépgyárban, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban, ahol évek óta az udvaron hever mázsaszámra a különböző fajta acél és vas. A műszakiak azonban nem engedik elszállíttatni. Nem kevésbbé szaporítja az elfekvő anyagot a »túlbuzgó« műszakiak »igyekezete« — mint például a Fémáru- és Szerszámgépgyárban —, akik a szükséges anyagmennyiség mintegy ötszörösét rendelték meg. Az anyag- és áruforgalmi osztályok munkáját megnehezítik az irányító szervek ellentétes intézkedései is, amelyek szintén a helytelen együttműködés következményei. A minisztérium egyes szervei sokszor egymással ellentétes intézkedést adnak ki és ezzel lehetetlenné teszik az üzemekben a forgóeszközök csökkentését. Ilyen ellentétes intézkedések gyakran előfordulnak, tervmódosítás esetén, vagy késői tervszámközléskor például, amikor az anyagot — terv hiányában — csak »biztonsággal« rendelhetik meg. Nem egyszer előfordult ez a Diósgyőri Gépgyárban, a Kispesti Textilgyárban, ahol csupán tíz napra előre ismerték a műszakiak a tervfeladatokat. A feleslegesen megrendelt vagy visszatartott anyag pedig tetemesen megnövelte a vállalatok forgóeszközállományát. Az inkurrens anyag ezenkívül fokozza az iparvállalatok anyagellátási nehézségeit is. A minisztériumok beszerzési és értékesítési igazgatóságai azonban felületesen kezelik az elfekvő készletek mozgósításával rájuk háruló feladatokat. Emiatt a készletező vállalatok sem készülhettek fel az anyagok átvételére, így az iparvállalatok — főként a vasipariak — mintegy ötven százalékkal több anyagot tartanak raktáron, mint amennyi szükséges volna. Ebből a mennyiségből számos üzemünk anyagproblémái megoldódnának! Az „intézkedési tervek“ alapján harcoljanak a műszakiak az átfutási idők csökkentéséért A forgóeszközcsökkentési mozgalomban — az elfekvő anyagkészletek mozgósítása mellett — nem kevésbbé fontos a termelési folyamatok meggyorsítása. Ez az átfutási idők csökkentésével, a technológiai folyamatok fejlesztésével történik. A forgóeszközcsökkentési mozgalom szempontjából mindez azonban csak akkor lehet eredményes, ha a műszakiak a termelési folyamatok meggyorsításáért folyó munkát a forgóeszközcsökkentési intézkedési terv alapján végzik. Az intézkedési terv magábafoglalja — a legrészletesebben kidolgozva — a forgóeszközcsökkentés valamennyi módszerét. A tennivalókat tervidőszakonként pontosan megjelöli, így segíti a műszaki vezetőket a forgóeszközcsökkentési lehetőségek teljes kihasználásában. Az intézkedési terv mellett nem történhet meg az, hogy a műszakiak az átfutási idők csökkentését például csak a Koleszov-módszer bevezetésével akarják elérni, vagy csupán beruházási problémaként kezelik, mint például ,a MÁVAG Szivattyúgyárában. Az átfutási idők csökkentésében természetesen értünk el jó eredményeket is. A Ganz Vagongyárban például a motorgyártás idejét egy évről hat hónapra csökkentették. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban a műszakiak kiszélesítették a forgóeszközcsökkentési mozgalmat s így a második negyedév végén a gyártmányok átfutási ideje 1952 negyedik negyedéhez képest 134 napról 117 napra csökkent. A Kelenföldi Textilkombinát műszaki vezetői is felismerték a forgóeszközcsökkentési feladatok széleskörű megoldásának jelentőségét: bevezették az önálló műhelyelszámolást, amely legjobban megmutatja, hol, mi gátolja a forgóeszközcsökkentési terv teljesítését. Műszaki dolgozóinknak tehát arra kell törekedniük az átfutási idők csökkentésénél, hogy — elsősorban az intézkedési terv alapján— még az anyag megrendelése előtt tájékozódjanak az anyaghelyzetről (meglévő anyagot ne rendeljenek); a rajzokat »menet közben« ellenőrizzék (a tervező vállalat kívánalmai alkalmazkodnak-e a gyakorlati élethez); dolgozzák ki a legapróbb részletekbe menően — a dolgozók javaslatai és munkanapfényképek alapján — a legjobb gyártástechnológiát, a munkaidő teljes kihasználását. Gondoljanak arra, hogy az átfutási idők csökkentéséért folyó küzdelem nem fejeződik be a gyártmány elkészültével. Az utolsó munkafolyamatot végző részleg jelentse előre a kiszállításnak a munka befejezését. A kiszállítás dolgozói pedig gondoskodjanak megfelelő csomagolásról, nehogy a gyártmány, mint készáru később a raktárban heverjen. Az átfutási idők csökkentésében, a termelési folyamatok gyorsításában még óriási lehetőségek állnak minden iparág előtt. Nagy segítséget nyújt a lehetőségek kihasználásához az élenjáró szovjet tapasztalatok alkalmazása. A párt- és szakszervezeti szervek feladatai népszerűsítsék a mozgalmat a dolgozók között A kőbányai üzemek versenyfelhívásához sorra csatlakoztak az ipar minden területéről. A forgóeszközcsökkentés mégsem vált eleven, élő versennyé, mert a dolgozók részvétele nélkül egyetlen kezdeményezés sem fejlődhet széles tömegmozgalommá. A forgóeszközcsökkentési verseny ellaposodását is ez okozta. A népnevelők, bizalmiak nem magyarázták meg a mozgalom rendkívül nagy népgazdasági jelentőségét. Legtöbb helyen maguk a politikai vezetők sem látták tisztán feladataikat. A főkönyvelők és a műszakiak dolgának tekintették. Természetesen azóta javult a helyzet, de nem eleget. Az üzemi párt- és szakszervezeti vezetőknek mindent el kell követniük azért, hogy a gyár minden dolgozója előtt világossá váljék: saját jólétének emelését, a szocialista haza felvirágoztatását segíti a forgóeszközcsökkentéssel. El kell érni, hogy ne legyenek olyan raktárosok, mint a DIMÁVAG Gépgyárban, akik megrendelnek olyan alkatrészeket, amelyek már az orruk előtt fekszenek. El kell érni, hogy ne legyenek olyan dolgozók, mint a Radiátorgyár mechanikaműhelyében, ahol pazarolják az anyagot és a szerszámot. Az üzemi párt- és szakszervezeti bizottságok tanuljanak a jó példából. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban a pártbizottság előadássorozatot rendezett a forgóeszközcsökkentésről. A vasas-szakszervezetben műszaki-gazdasági bizottságokat alakítottak, amelyek ellenőrzik az üzemek forgóeszközcsökkentési mozgalmának tevékenységét, eredményeit. A Láng Gépgyár termelési értekezletén a dolgozók javaslataikkal támogatták a forgóeszközcsökkentési munkát. Felhívták a vezetők figyelmét a nagyértékű vas- és acélhulladékra és követelték, hogy szállítsák el oda, ahol szükség van rá. A dolgozók széles rétegeinek mozgósításával hatalmas tartalékok tárulhatnak fel. A vezetőknek, aktivistáknak azonban nemcsak megmagyarázniuk kell a feladatokat, hanem népszerűvé is kell tenniük. Ellenőrizzék a pártszervezetek és a szakszervezeti szervek a felajánlások teljesítését hétről hétre és hónapról hónapra biztosítsák a verseny nyilvánosságát, vigyenek életet a mozgalomba, hogy ez a hónapok óta vajúdó, nagyjelentőségű mozgalom végre lábra álljon az ipar minden üzemében. Az ankéton felszólaltak: Fodor László főkönyvelő (Ganz Vagongyár), Füstös Ferenc főmérnök (MAVAG), Mausz Péter főmérnök (DIMAVAG Gépgyár), Förstner Albert anyag- és áruforg. o. v. és Zátonyi Ferenc főmérnök (Budapesti Szerszámgépgyár), Vida Imre főkönyvelő (Láng Gépgyár), Tóth János (SZOT), Farkas Mihály igazgató (BVK), Korom Géza (Építők szakszervezete), Simor József főmérnök (Kistext), Kéri László (KGM Erősáramú lg.), Simon Imre főmérnök (Keltex), Kecskeméti Lajosné (Fémáru- és Szerszámgépgyár). 1953. AUGUSZTUS 4, KEDD Szakszervezeti munka Becsüljék meg jobban a dolgozók javaslatait a Ganz Vagon- és Gépgyárban Ha az ember kezébe veszi a Ganz Vagongyár termelési értekezleteinek jegyzőkönyveit, meglepi a hozzászólások sokoldalúsága. A jegyzőkönyvek híven visszatükrözik az egész üzem életét, képet adnak a termelés napi problémáiról, megmutatják, mely kérdések foglalkoztatják leginkább a gyár munkásait. Tóth elvtárs, az 550-es műhely dolgozója legutóbb a szerszámkiadóban uralkodó fejetlenséget bírálta. Selmeczi elvtárs az 544-es műhelyben alaposan megrótta a műhely fegyelmezetlen, rendetlen munkásait, a legmegrögzöttebb naplopók fejére olvasta hibáikat. Bíró elvtárs az 545-ösből a TMK lassú, kényelmes munkáját tette szóvá. És így sorolhatnánk tovább a hasznos és értékes hozzászólások százait. Vájjon mennyire becsülik meg a gyár műszaki és szakszervezeti vezetői a javaslatoknak ezt a kincsestárát? Mennyiben használják fel ezeket munkájuk jobb megszervezésére, megjavítására? Tagadhatatlanul nagy a fejlődés ezen a területen a Ganz Vagongyárban. A vezetők már — különösen az alsó műszaki vezetők — sokkal inkább támaszkodnak a dolgozók javaslataira, mint ezelőtt. A termelési értekezleten elhangzott hozzászólások sorsáról a legközelebbi értekezleten beszámolnak. Ez nagy eredmény, amelyet a szakszervezeti bizottság és az üzemi bizottságok harcoltak ki. Formális válaszok helyett — gyakorlati intézkedéseket Ám korántsem lehet még elmondani, hogy a Ganz Vagongyárban a javaslatok körül minden teljesen rendben van. A termelési értekezleteken még most is gyakran előfordul, hogy javaslataikra, észrevételeikre csak formális választ kapnak a dolgozók. Sokszor hallhatják: »Az elvtársak hozzászólásait továbbítottuk az illetékeseknek ...«, vagy »A javaslat megvalósítása folyamatban van ...«, »Intézkedtünk ...« és így tovább. Ugyanakkor a műhelyben nem tapasztalják, hogy a vezetők valóban intézkedtek volna, hogy a megoldás ténylegesen folyamatban volna. Hável Gyula elvtárs, az 540-es műhely köszörűje öntudatos, szorgalmas, jó munkás, szakszervezeti bizalmi. Éppen ezért fáj neki minden elvesztegetett perc, minden kárba veszett idő. A termelési értekezleteken már hónapok óta kéri az üzem vezetőit, hogy a munkaadagolók a rajzokat is mellékeljék a munkadarabokhoz. Hável elvtárs kiszámította, hogy olyan munkadaraboknál, amelyeken 18—20 műveletet kell végezni, a szakmunkások és a revízió dolgozói öt-hat órát is elveszítenek rajzok keresésével, várakozással a rajztárnál. Javaslatára mindannyiszor ezt a választ kapja: »Az új rajzok elkészítése folyamatban van.« A műhelyben azonban még nyomát sem látni ennek. A gyárban főként azokat a javaslatokat intézik ilyen tessék-lássék módon, amelyeket nem közvetlenül a műhelyekben, hanem a főosztályokon kell megoldani. Itt még mindig sok a huzavona, a javaslattevők számos esetben a bürokrácia kemény falába ütköznek. Szüntessék meg a bürokratikus huzavonát Az 580-as műhely dolgozói fél éve kérik a műhely szellőztetésének megoldását. Az üzemfenntartási főosztály azonban néhány »bűvös« szóval elintézte kérésüket: »Nincs rá keret.« Ugyanígy hárították el az 569-es műhely követelését is, hogy hozzák rendbe a műhely mosdóját, ahol tűrhetetlen piszok és rendetlenség urakodik. Az ismételt és gyakori sürgetésre végül is hosszú halogatás után, az üzemfenntartási főosztály kiemeltette az 580-as műhely két ablakát és ezzel »megoldotta« a szellőztetés kérdését. Az 569-es műhely mosdójának rendbehozását, tisztántartását azonban máig nem intézték el. Pedig ezeket a kérdéseket egy kis jóakarattal házilag meg lehetne oldani. A központi szerszámellátás vezetői is »objektív nehézségekkel« takaróznak, amikor a termelési értekezleteken bírálatot kapnak a gyár munkásaitól. Valóban, az üzemek szerszámellátása nehéz kérdés. De a Ganz Vagongyárban is tehetnének egyet-mást a szerszámellátás megjavítása érdekében. »A szerszám« megrendelés ügyintézését gyorsítani lehetne — mondja Gonda István elvtárs, az 519-es műhely sztahanovista főművezetője — és helyes volna, ha a központi raktárban levő szerszámokhoz könnyebben hozzájuthatnánk.« A dolgozók javaslatait azonban mindezideig ebben a kérdésben sem szívlelték meg. Ilyen elintézetlen ügyeknél adnak a munkásoknak a termelési értekezleteken kitérő, sablonos, semmitmondó válaszokat: »Intézkedtünk.. . Továbbítottuk ...« stb. A magyarázkodás azonban sovány vigasz, ha a termelés, a munkavédelem halaszthatatlan, égető kérdéseiről van szó! A formális válaszok azért is veszélyesek, mert elkedvetlenítik a dolgozókat; azt a helytelen nézetet táplálják, hogy: »Nem érdemes bírálni, javaslatot tenni, úgysem történik semmi változás.« A szakszervezet feladatai A szakszervezeti aktivisták, az üzemi bizottságok feladata, hogy elejét vegyék az ilyen hangulatoknak. Hegedűs elvtárs — a motorgyártás, a gépgyártás és a szerszámgyártás üzemi bizottságának elnöke — helyesen látja ennek a módját: »Arra kell nevelnünk a dolgozókat, hogy ne legyenek lemondóak, hanem megköveteljék javaslataik megvalósítását, küzdjenek a termelés akadályainak megszüntetéséért. Ehhez azonban nekünk még jobban kell segítenünk őket.« Az üzemi bizottságok mindenekelőtt azzal erősíthetik, fejleszthetik az alulról jövő bírálatot, ha rendszeresen ellenőrzik a javaslatok sorsát, következetesen számonkérik azok elintézését. Ehhez az aktivisták széles hálózatára, mindenekelőtt a műhelybizottságok tagjaira és a bizalmiakra kell támaszkodniok. Sikeresen végzi ezt a munkát Illés elvtárs, az 545-ös műhely műhelybizottsági elnöke. A szakszervezetre közvetlenül vonatkozó javaslatokat lelkiismeretesen megvalósítja, a műszaki javaslatokat pedig számonkéri a műhely vezetőitől, sürgeti azok mielőbbi gyakorlati megoldását. Sikerült is nem egy területen orvosolni a dolgozók jogos panaszait. A termelési értekezleteken elhangzott bírálat óta például javult a menetfúróellátás és folyamatosabb a termelés is. Még nem minden műhelybizottsági elnök viseli azonban szívén a dolgozók javaslatainak sorsát. Fekete János elvtárs, a vagongyártás MEO- jának műhelybizottsági elnöke el sem kéri az osztály vezetőitől a termelési értekezletek jegyzőkönyveit. Nem ellenőrzi, mi történik a dolgozók bírálataival, észrevételeivel. A Ganz Vagongyár üzemi bizottságainak tehát sokkal rendszeresebben és alaposabban, a helyszínen kell ellenőrizniük, miként harcolnak a műhelybizottságok a javaslatok megvalósításáért. A szakszervezeti bizottság pedig helyesen tenné, ha egyszermásszor napirendre tűzné és alaposan megvizsgálná az üzemi bizottságok ilyen irányú munkáját. Különösen azoknak a javaslatoknak a sorsát kísérjék figyelemmel, amelyek a főosztályokon várnak elintézésre. A kormányprogramm nyomán mindenütt rohamosan fokozódott a dolgozók aktivitása. Egyre több bírálatot kapnak azok a vezetők, akik nem törődnek a munkások egyéni gondjával, bajával, elhanyagolják a munkavédelmet, az üzemi egészségvédelmet és nem tesznek megfelelő műszaki-szervezési intézkedéseket a termelés fellendítésére. Most tehát különösen nagy gonddal és szeretettel kell foglalkoznak a szakszervezeti aktivistáknak a dolgozók javaslataival, hogy ezzel is előbbrevigyék a Ganz Vagongyár tervteljesítését, a dolgozók életszínvonalának emelkedését. Csatár Márta Jól indultak a Lánggyáriak a hónap első napján (Üzemi tudósítónktól.) A Lánggyári öntők 112 százalékra teljesítették július havi tervüket. Igen nagy része van ebben a szép eredményben Boros Gyula elvtárs csoportjának, aki minden munkát háromnégy nappal a határidő előtt készített el. Boros elvtárs csoportja augusztus hónapra azt vállalta, hogy a Lengyel Népköztársaság részére készülő turismaház alsó és felső részét augusztus 30 helyett 22-ig befejezi. A Boros-csoport augusztus első napján 238 százalékos teljesítménynyel látott a nagyszerű vállalás teljesítéséhez. A szerszámműhelyben Faragó György szerszámkészítő 255 százalékos, a 16-os kazánműhelyben Tóth Béla elvtárs 190 százalékos, a csiszolóműhelyben Sulykó Bertalan 200 százalékos teljesítménnyel kezdte a hónapot.