Népszava, 1953. augusztus (81. évfolyam, 179-203. sz.)

1953-08-04 / 181. szám

NÉPSZAVA 2 A forgóeszközmegrabantás a tervteljesítés fontos fegyvere A párt útmutatása nyomán a mi­nisztertanács behatóan foglalkozott a forgóeszközök csökkentésének kérdé­sével és áprilisi határozatában alap­elvként mondotta ki a következőket: »Az 1953-as népgazdasági terv teljesí­tésének biztosítása érdekében a nép­gazdaság forgóeszközeinek forgási sebességét lényegesen növelni kell. Az anyagkészletek helyesebb elosztása, a termelés idejének rövidítése, az érté­kesítés és elszámolás meggyorsítása útján a vállalatoknál jelentős belső tartalékokat kell mozgósítani és a nép­gazdasági terv teljesítésének szolgá­latába állítani.­ A közelmúltban a pénzügyminiszté­rium, a közalkalmazottak szakszerve­zete és a Népszava rendezésében az ipari vállalatok műszaki és számviteli vezetői, valamint a minisztériumok képviselői megvitatták a forgóeszköz­csökkentéssel kapcsolatos tennivaló­kat. Az ankéton Olt Károly elvtárs pénzügyminiszter beszélt a forgó­eszközcsökkentési verseny tapasztala­tairól. A felszólalók egyöntetűen meg­állapították, hogy a forgóeszközcsök­kentési verseny eredményei nem kielé­­gítőek. A felajánlások teljesítését fő­ként az üzemek és a minisztériumok rossz kooperációja, a felvilágosító munka hiánya akadályozza. A beszámoló és a hozzászólások leg­fontosabb tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze: A beszerzési és értékesítési igaz­gatóságok legsürgősebb feladata az, hogy az illetékes ipari és készletező vállalatokkal szoros együttműködés­ben kidolgozzák a pontos terveket az inkurrens anyagok mielőbbi ér­tékesítésére. A minisztériumokon kívül a kül­kereskedelmi szervek is bőven kö­vetnek el hibát, ami szintén a rossz együttműködés következménye és kihat a forgóeszközcsökkentési ter­vek teljesítésére. A külkereske­delmi vállalatok és az iparvállalatok között helytelen, gyakran egészség­telen kapcsolat fejlődött ki. A kül­kereskedelmi vállalat például sürgeti a megrendelés elkészítését, utána pe­dig — különböző jogtalan kifogá­sokra hivatkozva — nem veszi át az árut. De gyakran előfordul az is, hogy a sürgetett árura még vevő sincs és elkészülte után az csupán a raktárkészletet szaporítja. A kül­kereskedelmi vállalatok ilyenkor szívesen áthárítják a felelősséget a gyárakra és nem ismerik be saját hibáikat. A Ganz Vagongyárban — de több más válalatnál is —■ több­millió forint értékű készáru bizo­nyítja a külkereskedelmi szervek rossz munkamódszerét. Az iparvállalatok, a minisztériu­mok és a külkereskedelmi szervek jobban tennék, ha a bürokratikus levelezések »ügyintézés«, a döntő­­bizottsági tárgyalások helyett és e kapitalista csökevényről leszokva — elvtársi módon, az illetékesek meg­kérdezésével és nagyobb körültekin­téssel végeznék munkájukat. Szoros együttműködés minden vonalon — ez az alapvető feltétele a forgóesz­közcsökkentési tervek teljesítésé­nek. Szoros együttműködést a műszaki, a számviteli dolgozók és az irányító szervek között ! A forgóeszközcsökkentési mozga­lom hazánkban a kőbányai üzemek versenyfelhívásával indult meg. De már születése pillanatában megtor­pant, nem fejlődött eléggé, mert nem akadt gazdája az üzemekben. A műszakiak úgy vélték: nem rájuk tartozik, csupán a főkönyvelőkre, számviteliekre. A dolgozók széles tömegei pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset hallottak a forgóeszközcsökkentés jelentőségé­ről és nem tudták, milyen felada­taik vannak ezzel kapcsolatban. Az ankét részvevői egyöntetűen megállapították, hogy a műszaki és számviteli vezetők hiányos együtt­működése, téves nézeteik okozták azt, hogy még mindig sok az üze­mekben elfekvő anyag, még min­dig visszásságok vannak az anyag­megrendeléseknél stb. A műszakiak sok helyütt úgy gondolják: szerepük befejeződik a technológiai folyama­tok fejlesztésével, a terv teljesítése körüli feladatokkal. Nem vesznek tudomást a gyárban felhalmozódó anyagkészletekről, a nagymennyi­ségű félkész- és készáruról, a ki­használatlan gépekről és munka­erőről. Pedig ahol a műszaki és számviteli dolgozók jól összehangol­ják a munkát, fejlődik a forgóesz­közcsökkentési mozgalom és túltel­jesítik a tervet. A Budapesti Villa­mosgép- és Kábelgyárban, a Rákosi Mátyás Művekben, a Budapesti Szerszámgépgyárban és a Fogas­kerékgyárban is így értek el szép eredményeket. A műszakiak közömbössége, a szo­ros együttműködés hiánya a szám­viteli dolgozókkal legjobban lemér­hető az anyagkészletek növekedésén. Az üzemi termelésintézőségek veze­tői nem tudják, hogy miből mennyi anyag áll rendelkezésre és olyan anyagot is megrendelnek, amelyből bőven van raktáron. Még súlyosabb az a gyakran előforduló eset, ami­kor a termelésintézőség visszatartja a felesleges nyersanyagot azzal, hogy »majd később szükség lehet rá«. Erre bőven találunk példát, különösen gépgyárainkban, a Láng Gépgyárban, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban, ahol évek óta az udvaron hever mázsaszámra a kü­lönböző fajta acél és vas. A műsza­kiak azonban nem engedik elszál­líttatni. Nem kevésbbé szaporítja az elfekvő anyagot a »túlbuzgó« mű­szakiak »igyekezete« — mint pél­dául a Fémáru- és Szerszámgép­­gyárban —, akik a szükséges anyagmennyiség mintegy ötszörösét rendelték meg. Az anyag- és áruforgalmi osztá­lyok munkáját megnehezítik az irá­nyító szervek ellentétes intézkedései is, amelyek szintén a helytelen együttműködés következményei. A minisztérium egyes szervei sokszor egymással ellentétes intézkedést ad­nak ki és ezzel lehetetlenné teszik az üzemekben a forgóeszközök csök­kentését. Ilyen ellentétes intézkedé­sek gyakran előfordulnak, terv­­módosítás esetén, vagy késői terv­­számközléskor például, amikor az anyagot — terv hiányában — csak »biztonsággal« rendelhetik meg. Nem egyszer előfordult ez a Diós­győri Gépgyárban, a Kispesti Tex­tilgyárban, ahol csupán tíz napra előre ismerték a műszakiak a terv­feladatokat. A feleslegesen meg­rendelt vagy visszatartott anyag pe­dig tetemesen megnövelte a válla­latok forgóeszközállományát. Az inkurrens anyag ezenkívül fo­kozza az iparvállalatok anyagellá­tási nehézségeit is. A minisztériu­mok beszerzési és értékesítési igaz­gatóságai azonban felületesen keze­lik az elfekvő készletek mozgósítá­sával rájuk háruló feladatokat. Emiatt a készletező vállalatok sem készülhettek fel az anyagok átvéte­lére, így az iparvállalatok — főként a vasipariak — mintegy ötven szá­zalékkal több anyagot tartanak rak­táron, mint amennyi szükséges volna. Ebből a mennyiségből számos üzemünk anyagproblémái megol­dódnának! Az „intézkedési tervek“ alapján harcoljanak a műszakiak az átfutási idők csökkentéséért A forgóeszközcsökkentési moz­galomban — az elfekvő anyagkész­letek mozgósítása mellett — nem kevésbbé fontos a termelési folya­matok meggyorsítása. Ez az átfutási idők csökkentésével, a technológiai folyamatok fejlesztésével történik. A forgóeszközcsökkentési moz­galom szempontjából mindez azon­ban csak akkor lehet eredményes, ha a műszakiak a termelési folya­matok meggyorsításáért folyó mun­kát a forgóeszközcsökkentési intéz­kedési terv alapján végzik. Az intézkedési terv magába­­foglalja — a legrészletesebben kidolgozva — a forgóeszközcsök­kentés valamennyi módszerét. A tennivalókat tervidőszakonként pon­tosan megjelöli, így segíti a műszaki vezetőket a forgóeszközcsökkentési lehetőségek teljes kihasználásában. Az intézkedési terv mellett nem történhet meg az, hogy a műszakiak az átfutási idők csökkentését például csak a Koleszov-módszer bevezeté­sével akarják elérni, vagy csupán beruházási problémaként kezelik, mint például ,a MÁVAG Szivattyú­­gy­árában. Az átfutási idők csökkentésében természetesen értünk el jó eredmé­nyeket is. A Ganz Vagongyárban például a motorgyártás idejét egy évről hat hónapra csökkentették. A Budapesti Villamosgép- és Kábel­gyárban a műszakiak kiszélesítették a forgóeszközcsökkentési mozgal­mat s így a második negyedév vé­gén a gyártmányok átfutási ideje 1952 negyedik negyedéhez képest 134 napról 117 napra csökkent. A Kelenföldi Textilkombinát műszaki vezetői is felismerték a forgóeszköz­csökkentési feladatok széleskörű megoldásának jelentőségét: bevezet­ték az önálló műhelyelszámolást, amely legjobban megmutatja, hol, mi gátolja a forgóeszközcsökkentési terv teljesítését. Műszaki dolgozóinknak tehát arra kell törekedniük az átfutási idők csökkentésénél, hogy — elsősorban az intézkedési terv alapján­­— még az anyag megrendelése előtt tájéko­zódjanak az anyaghelyzetről (meg­lévő anyagot ne rendeljenek); a raj­zokat »menet közben« ellenőrizzék (a tervező vállalat kívánalmai alkal­mazkodnak-e a gyakorlati élethez); dolgozzák ki a legapróbb részletekbe menően — a dolgozók javaslatai és munkanapfényképek alapján — a legjobb gyártástechnológiát, a munkaidő teljes kihasználását. Gon­doljanak arra, hogy az átfutási idők csökkentéséért folyó küzdelem nem fejeződik be a gyártmány elkészül­tével. Az utolsó munkafolyamatot végző részleg jelentse előre a kiszál­lításnak a munka befejezését. A ki­szállítás dolgozói pedig gondoskod­janak megfelelő csomagolásról, ne­hogy a gyártmány, mint készáru ké­sőbb a raktárban heverjen. Az átfutási idők csökkentésében, a termelési folyamatok gyorsításában még óriási lehetőségek állnak min­den iparág előtt. Nagy segítséget nyújt a lehetőségek kihasználásához az élenjáró szovjet tapasztalatok al­kalmazása. A párt- és szakszervezeti szervek feladata­i népszerűsítsék a mozgalmat a dolgozók között A kőbányai üzemek versenyfelhí­vásához sorra csatlakoztak az ipar minden területéről. A forgóeszköz­csökkentés mégsem vált eleven, élő versennyé, mert a dolgozók rész­vétele nélkül egyetlen kezdeménye­zés sem fejlődhet széles tömegmoz­galommá. A forgóeszközcsökkentési verseny ellaposodását is ez okozta. A népnevelők, bizalmiak nem magya­rázták meg a mozgalom rendkívül nagy népgazdasági­­ jelentőségét. Legtöbb helyen maguk a politikai vezetők sem látták tisztán feladatai­kat. A főkönyvelők és a műszakiak dolgának tekintették. Természetesen azóta javult a helyzet, de nem ele­get. Az üzemi párt- és szakszerve­zeti vezetőknek mindent el kell kö­vetniük azért, hogy a gyár minden dolgozója előtt világossá váljék: sa­ját jólétének emelését, a szocialista haza felvirágoztatását segíti a forgó­eszközcsökkentéssel. El kell érni, hogy ne legyenek olyan raktárosok, mint a DIMÁVAG Gépgyárban, akik megrendelnek olyan alkatrészeket, amelyek már az orruk előtt feksze­nek. El kell érni, hogy ne legyenek olyan dolgozók, mint a Radiátorgyár mechanikaműhelyében, ahol pazarol­ják az anyagot és a szerszámot. Az üzemi párt- és szakszervezeti bizottságok tanuljanak a jó példá­ból. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban a pártbizottság elő­adássorozatot rendezett a forgóesz­közcsökkentésről. A vasas-szakszer­vezetben műszaki-gazdasági bizott­ságokat alakítottak, amelyek ellen­őrzik az üzemek forgóeszközcsök­kentési mozgalmának tevékenységét, eredményeit. A Láng Gépgyár ter­melési értekezletén a dolgozók ja­vaslataikkal támogatták a forgóesz­közcsökkentési munkát. Felhívták a vezetők figyelmét a nagyértékű vas- és acélhulladékra és követelték, hogy szállítsák el oda, ahol szükség van rá. A dolgozók széles rétegeinek moz­gósításával hatalmas tartalékok tá­rulhatnak fel. A vezetőknek, ak­tivistáknak azonban nemcsak megmagyarázniuk kell a felada­tokat, hanem népszerűvé is kell tenniük. Ellenőrizzék a pártszerve­zetek és a szakszervezeti szervek a felajánlások teljesítését hétről hétre és hónapról hónapra biztosítsák a verseny nyilvánosságát, vigyenek életet a mozgalomba, hogy ez a hónapok óta vajúdó, nagyjelentő­ségű mozgalom végre lábra álljon az ipar minden üzemében. Az ankéton felszólaltak: Fodor László főkönyvelő (Ganz Vagon­gyár), Füstös Ferenc főmérnök (MAVAG), Mausz Péter főmérnök (DIMAVAG Gépgyár), Förstner Al­bert anyag- és áruforg. o. v. és Zá­tonyi Ferenc főmérnök (Budapesti Szerszámgépgyár), Vida Imre fő­könyvelő (Láng Gépgyár), Tóth János (SZOT), Farkas Mihály igaz­gató (BVK), Korom Géza (Építők szakszervezete), Simor József fő­mérnök (Kistext), Kéri László (KGM Erősáramú lg.), Simon Imre főmérnök (Keltex), Kecskeméti La­­josné (Fémáru- és Szerszámgépgyár). 1953. AUGUSZTUS 4, KEDD Szakszervezeti munka Becsüljék meg jobban a dolgozók javaslatait a Ganz Vagon- és Gépgyárban Ha az ember kezébe veszi a Ganz Vagongyár termelési értekezleteinek jegyzőkönyveit, meglepi a hozzászó­lások sokoldalúsága. A jegyzőköny­vek híven visszatükrözik az egész üzem életét, képet adnak a terme­lés napi problémáiról, megmutatják, mely kérdések foglalkoztatják leg­inkább a gyár munkásait. Tóth elv­társ, az 550-es műhely dolgozója legutóbb a szerszámkiadóban ural­kodó fejetlenséget bírálta. Selmeczi elvtárs az 544-es műhelyben alapo­san megrótta a műhely fegyelme­zetlen, rendetlen munkásait, a leg­­megrögzöttebb naplopók fejére ol­vasta hibáikat. Bíró elvtárs az 545-ösből a TMK lassú, kényelmes munkáját tette szóvá. És így sorol­hatnánk tovább a hasznos és értékes hozzászólások százait. Vájjon mennyire becsülik meg a gyár műszaki és szakszervezeti ve­zetői a javaslatoknak ezt a kincses­tárát? Mennyiben használják fel ezeket munkájuk jobb megszerve­zésére, megjavítására? Tagadhatatlanul nagy a fejlődés ezen a területen a Ganz Vagongyár­ban. A vezetők már — különösen az alsó műszaki vezetők — sokkal in­kább támaszkodnak a dolgozók ja­vaslataira, mint ezelőtt. A termelési értekezleten elhangzott hozzászólá­sok sorsáról a legközelebbi értekez­leten beszámolnak. Ez nagy ered­mény, amelyet a szakszervezeti bizottság és az üzemi bizottságok harcoltak ki. Formális válaszok helyett — gyakorlati intézkedéseket Ám korántsem lehet még elmon­dani, hogy a Ganz Vagongyárban a javaslatok körül minden teljesen rendben van. A termelési értekezle­teken még most is gyakran előfor­dul, hogy javaslataikra, észrevéte­leikre csak­ formális választ kapnak a dolgozók. Sokszor hallhatják: »Az elvtársak hozzászólásait továbbítot­tuk az illetékeseknek ...«, vagy »A javaslat megvalósítása folyamatban van ...«, »Intézkedtünk ...« és így tovább. Ugyanakkor a műhelyben nem tapasztalják, hogy a vezetők valóban intézkedtek volna, hogy a megoldás ténylegesen folyamatban volna. Hável Gyula elvtárs, az 540-es műhely köszörűje öntudatos, szor­galmas, jó munkás, szakszervezeti bizalmi. Éppen ezért fáj neki min­den elvesztegetett perc, minden kárba veszett idő. A termelési érte­kezleteken már hónapok óta kéri az üzem vezetőit, hogy a munka­­adagolók a rajzokat is mellékel­jék a munkadarabokhoz. Hável elv­társ kiszámította, hogy olyan mun­kadaraboknál, amelyeken 18—20 műveletet kell végezni, a szakmun­kások és a revízió dolgozói öt-hat órát is elveszítenek rajzok keresésé­vel, várakozással a rajztárnál. Ja­vaslatára mindannyiszor ezt a vá­laszt kapja: »Az új rajzok elkészí­tése folyamatban van.« A műhely­ben azonban még nyomát sem látni ennek. A gyárban főként azokat a javas­latokat intézik ilyen tessék-lássék módon, amelyeket nem közvetlenül a műhelyekben, hanem a főosztályo­kon kell megoldani. Itt még mindig sok a huzavona, a javaslattevők számos esetben a bürokrácia kemény falába ütköznek. Szüntessék meg a bürokratikus huzavonát Az 580-as műhely dolgozói fél éve kérik a műhely szellőztetésének megoldását. Az üzemfenntartási főosztály azonban néhány »bűvös« szóval elintézte kérésüket: »Nincs rá keret.« Ugyanígy hárították el az 569-es műhely követelését is, hogy hozzák rendbe a műhely mosdóját, ahol tűrhetetlen piszok és rendet­lenség urakodik. Az ismételt és gya­kori sürgetésre végül is hosszú halo­gatás után, az üzemfenntartási fő­osztály kiemeltette az 580-as műhely két ablakát és ezzel »megoldotta« a szellőztetés kérdését. Az 569-es mű­hely mosdójának rendbehozását, tisztántartását azonban máig n­em intézték el. Pedig ezeket a kérdése­ket egy kis jóakarattal házilag meg lehetne oldani. A központi szerszámellátás veze­­tői is »objektív nehézségekkel« ta­­karóznak, amikor a termelési érte­­kezleteken bírálatot kapnak a gyár munkásaitól. Valóban, az üzemek szerszámellátása nehéz kérdés. De a Ganz Vagongyárban is tehetnének egyet-mást a szerszámellátás meg­­javítása érdekében. »A szerszám« megrendelés ügyintézését gyorsítani lehetne — mondja Gonda István elvtárs, az 519-es műhely sztahano­vista főművezetője — és helyes volna, ha a központi raktárban levő szerszámokhoz könnyebben hozzá­juthatnánk.« A dolgozók javaslatait azonban mindezideig ebben a kér­désben sem szívlelték meg. Ilyen elintézetlen ügyeknél adnak a munkásoknak a termelési értekez­leteken kitérő, sablonos, semmit­mondó válaszokat: »Intézkedtünk.. . Továbbítottuk ...« stb. A magyaráz­kodás azonban sovány vigasz, ha a termelés, a munkavédelem halaszt­hatatlan, égető kérdéseiről van szó! A formális válaszok azért is veszé­lyesek, mert elkedvetlenítik a dolgo­zókat; azt a helytelen nézetet táp­lálják, hogy: »Nem érdemes bírálni, javaslatot tenni, úgysem történik semmi változás.« A szakszervezet feladatai A szakszervezeti aktivisták, az üzemi bizottságok feladata, hogy ele­jét vegyék az ilyen hangulatoknak. Hegedűs elvtárs — a motorgyártás, a gépgyártás és a szerszámgyártás üzemi bizottságának elnöke — he­lyesen látja ennek a módját: »Arra kell nevelnünk a dolgozókat, hogy ne legyenek lemondóak, hanem meg­követeljék javaslataik megvalósítá­sát, küzdjenek a termelés akadályai­nak megszüntetéséért. Ehhez azon­ban nekünk még jobban kell segí­tenünk őket.« Az üzemi bizottságok mindenek­előtt azzal erősíthetik, fejleszthetik az alulról jövő bírálatot, ha rendsze­resen ellenőrzik a javaslatok sorsát, következetesen számonkérik azok el­intézését. Ehhez az aktivisták széles hálózatára, mindenekelőtt a mű­helybizottságok tagjaira és a bizal­miakra kell támaszkodniok. Sikere­sen végzi ezt a munkát Illés elv­társ, az 545-ös műhely műhelybi­zottsági elnöke. A szakszervezetre közvetlenül vonatkozó javaslatokat lelkiismeretesen megvalósítja, a mű­szaki javaslatokat pedig számonkéri a műhely vezetőitől, sürgeti azok mielőbbi gyakorlati megoldását. Si­került is nem egy területen orvo­solni a dolgozók jogos panaszait. A termelési értekezleteken elhangzott bírálat óta például javult a menet­fúróellátás és folyamatosabb a ter­melés is. Még nem minden műhelybizottsági elnök viseli azonban szívén a dolgo­zók javaslatainak sorsát. Fekete Já­nos elvtárs, a vagongyártás MEO- jának műhelybizottsági elnöke el sem kéri az osztály vezetőitől a ter­melési értekezletek jegyzőkönyveit. Nem ellenőrzi, mi történik a dolgo­zók bírálataival, észrevételeivel. A Ganz Vagongyár üzemi bizott­ságainak tehát sokkal rendszereseb­ben és alaposabban, a helyszínen kell ellenőrizniük, miként harcolnak a műhelybizottságok a javaslatok meg­valósításáért. A szakszervezeti bizott­ság pedig helyesen tenné, ha egyszer­­másszor napirendre tűzné és alapo­san megvizsgálná az üzemi bizottsá­gok ilyen irányú munkáját. Különö­sen azoknak a javaslatoknak a sor­sát kísérjék figyelemmel, amelyek a főosztályokon várnak elintézésre. A kormányprogramm nyomán min­denütt rohamosan fokozódott a dol­gozók aktivitása. Egyre több bírála­tot kapnak azok a vezetők, akik nem törődnek a munkások egyéni gond­jával, bajával, elhanyagolják a mun­kavédelmet, az üzemi egészségvédel­met és nem tesznek megfelelő mű­szaki-szervezési intézkedéseket a termelés fellendítésére. Most tehát különösen nagy gonddal és szeretet­tel kell foglalkoznak a szakszerve­zeti aktivistáknak a dolgozók javas­lataival, hogy ezzel is előbbrevigyék a Ganz Vagongyár tervteljesítését, a dolgozók életszínvonalának emelke­dését. Csatár Márta Jól indultak a Láng­gyáriak a hónap első napján (Üzemi tudósítónktól.) A Láng­gyári öntők 112 százalékra teljesítet­ték július havi tervüket. Igen nagy része van ebben a szép eredmény­ben Boros Gyula elvtárs csoportjá­nak, aki minden munkát három­­négy nappal a határidő előtt készí­tett el. Boros elvtárs csoportja augusztus hónapra azt vállalta, hogy a Lengyel Népköztársaság részére készülő turism­aház alsó és felső ré­szét augusztus 30 helyett 22-ig befe­jezi. A Boros-csoport augusztus első napján 238 százalékos teljesítmény­nyel látott a nagyszerű vállalás tel­jesítéséhez. A szerszámműhelyben Faragó György szerszámkészítő 255 százalékos, a 16-os kazánműhelyben Tóth Béla elvtárs 190 százalékos, a csiszolóműhelyben Sulykó Bertalan 200 százalékos teljesítménnyel kezdte a hónapot.

Next