Népszava, 1953. november (81. évfolyam, 257-280. sz.)

1953-11-19 / 271. szám

ZÉPSZAVA NÉPSZA Colinger Károly Qyermati Zsuim Bane János A MÁVAG sztahanovista ifjúmunkásai Csönger Károly a Kovácsológyár sztahanovistája brigádjának egyik legjobb dolgozója. A brigád hathavi átlagteljesítménye 198 száza­lék. Egyéni tervében 1954 októberében tart. Gyarmati Zsuzsa a Szivattyúgyár sztahanovista lakatosa. Szorgalmas munkájával és havi 182 százalékos átlagteljesítményével mutat példát dolgozótársainak. A Szivattyúgyár női dolgozói közül első­nek kapta meg a sztahanovista jelvényt. Berze János sztahanovista karusszel-esztergályos a lokomobilmecha­­nikai műhelyben dolgozik. Átlagosan 317 százalékot teljesít selejt­­mentes munka mellett. Terve teljesítésében 1955 szeptemberében tart. Tíztagú brigádot patronál. A brigádban nincs száz százalék alatt teljesítő. A HALHATATLAN DALKÖLTŐ Schubert halálának 125. évfordulójára i h­atvanhárom osztrák forintnyi ér­­■*­* tékű ingóság, s a zene világiro­dalmának legszebb dalai, meg sereg­nyi klasszikus értékű zongora- és kamaramű, nyolc szimfónia, egyházi, művek, operák — legnagyobb részük előadatlan, kiadatlan, ismeretlen alko­tások — ezt hagyta maga után az a harmincegyéves osztrák zeneszerző, aki ma százhuszonöt esztendeje. Bécs­ben meghalt apja és fivére karjaiban. A halálesettel kapcsolatban kiren­delt zárgondnok a hagyatékban talált „mindenféle régi kottákat« —■ mint azt az akkor felvett jegyzőkönyv tanúsítja — összesen és általában tíz osztrák forintra becsülte. Kevesebbre, mint a hagyatéki listán szintén szerepelt négy inget és egy kalapot. Magános, nagy alkotó élete hanyat­lott sírba a fiatal Franz Schubertte. Fiatalsága azokra a forrongó évekre esik, amelyek Európaszerte — itt így Bécsben is — megelőzték a »népek tavaszát«, a középeurópai polgári for­radalmi fellendülés, a nemzeti függet­lenségi mozgalmak fellángolása ko­rát. Művészi eszmélése — az 1815-től kezdődő négy-öt év — a Napóleon el­len szövetkezett győztes­­Szent Szö­vetsége reakciós uralma, az omladozó késő­ feudális rend ellentmondásai ki­éleződésének idejére esik. Schubert azt a fiatal értelmiséget képviseli, amely őszintén és szenvedélyesen lá­zad az élet megkötöttségei, az emberi szabadság béklyóba verése ellen. Láza­dása azonban nem találja meg a maga világnézeti és politikai útját: befelé hat, a­»tiltott művészet” titkos mezőire viszi őt, a zenei kifejezés új útjait keresteti vele, a patetikus,­­ érzelmes romantika tiszta világát. Schubert az európai zenei romantika egyik legerő­teljesebb, úttörő alakja; korántsem az a szentimentális kispolgár, kedélyes bécsi bohém, akinek némely »népsze­rűsítője« — például a Schubert alak­ját oly alapvetően meghamisító Berta­­operett, a »Három a kislány­ — fel­tünteti. Egyik naplójegyzetében írja, hogy a muzsikának világosabb, jobb, igazabb élet reményét kell nyújtania az embereknek a reménytelenségnek abban a sötétjében, amely az akkori időket jellemezte. Zenéje forradalmat jelent , nemcsak annyiban,hogy ze­nei anyaga gyökeresen népi, motívu­mai népdal-eredetűek, dalai pedig nép­dallá váltak, hanem annyiban is, hogy mind a szimfonikus alkotásban, mind a dalirodalomban Schubert új hangot jelent nagy kortársával, a Beethoven­nel csúcspontot elért klasszicizmus mellett. Schubert zenéje — új út és nem foly­­*■­* tatás. Talán éppen ezért tartotta oly nagyra Beethoven a fiatal zene­szerzőt, akiben még legjobb barátai sem láttak többet kiváló muzsikusnál. Beethoven a lángészt látta benne. És Schubert utolsó kívánsága az volt: temessék a­ nagy mester közelébe. Schubert egész életét végigkísérte a nélkülözés. Művész-kortársai, — Grill­parzer, a drámaíró például — különböző hivatalokat töltöttek be; Schubert mű­vészetéből szeretett volna megélni. Egyik levelében arról beszél: úgy érzi, azért született, hogy muzsikáljon; tartsa el hát őt az állam... Levelezé­sében, hátrahagyott iratai között egész sor kérvény található karmesteri, ze­neigazgatói állásokért. Mindhiába­ 1826-ban például egyenesen I. Ferenc császárhoz fordult, azt kéri, vele tölt­sék be a megüresedett udvari másod­­karnagyi állást. Mestere, Salieri, akkor világhírű zeneszerző is támogatta a kérést. Schubert mégsem lett állam­i hivatalnok. *Kincstári­ szempontok játszottak közre és az állást egy nyug­díjas, ismeretlen karmesterrel töltöt­ték be. A kiadókhoz is egész sor le­velet irt, de nem sok eredménnyel. Probst, akkori nagy lipcsei zenemű­kiadó válaszában elismeri, „Schubert úr zseniális műveket alkot, de félő, hogy a közönség azokat nem értené meg...« Pedig megértette a közönség, csak nem az, amely a hangversenyek zsö­­lyéit akkoriban megtöltötte. A gazdag polgárok és a császári udvar fénykö­rében nyüzsgő arisztokrácia idegenke­dett a keménygerincű, szenvedélyesen őszinte Schuberttől és zenéjétől. A bécsi utcán viszont otthont találtak Schubert dallamai, 1818-ban és 1824-ben mégis »állás­hoz« jut. Néhány nyári hónapra az Esterházy grófok zselizi birtokán ze­­netanároskodik. Leveleiben elragadta­tással ír az egészséges, rokonszenves magyar tájról, népről, részletesen be­számol egy aratóünnepről és műveinek egész sorában magyar dallam­anyag őrzi a hazánkban szerzett mély, gazdag élményeket. Az Esterházy grófoknál töltött idejéről beszámoló levelek persze arról is árulkodnak — igen jellemzően —, milyen helyzete volt a gróf muzsi­kusának. Nem a földbirtokos-család a társasága, hanem az alkalmazottak, az udvari orvostól a szakácsig és a szobalányig. Munkája pedig nemcsak a grófi csemeték zenei oktatása, ha­nem afféle kulturális mindenes tiszt­sége volt. A leg­több, mint másfél évtized ju­­­tott a művészi alkotásra ebből a rövid és hányatott ételútból. Sok száz dala mégis olyan jelentőségű művet jelent a zeneirodalomban, mint mond­juk Heine műve a költészetben. Nyolc szimfóniája, különösen a c-moll, C-dúr és a h-moll (amelyet egyébként maga Schubert egyáltalán nem tekintett „be­fejezetlennek«), a zeneirodalom legki­magaslóbb remekművei közé tartoz­nak, éppúgy, mint kamaraművei, pél­dául a híres Pisztráng-ötös. A dal, a »Lied« jelenti a Schubert-muzsika alapját. Zongoraművei, vonósnégye­sei, szimfonikus alkotásai is a dalté­mák zseniális gazdagságú zenei épít­ményei. Zenéjében a népdal szelleme virágzik ki. Ez a gyökere irodalmi da­lai csodálatos kifejezőerejének és az egész életművében megvalósított for­mai forradalomnak. Csobádi Péter PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budepesti Városi Tanács végrehajtó bizottságának XI. Népművelési Osztálya pályázatot hirdet olyan egyfelvonásos színdarabra, dalszövegre és rigmusra, amely mai életünket tükrözi. A beküldés határideje: 1953. december 15. Ered­­ményhirdetés: 1983. december 25. Pályadíjak: Egyfelvonásos színdarab (8—20 ritkán gépelt oldal): I. díj 1500 forint, II. díj 1300 forint, III. díj 1000 forint. Versek: I. díj 800 forint, II. díj 400 forint, III. díj 200 forint. Dalszöveg: I. díj 500 forint, II. díj 400 forint, III. díj 1­200 forint. Rigmusok: I. díj 400 forint, II. díj 260 forint, III. díj 180 forint. A kéziratokat a Budapesti Városi Ta­nács végrehajtó bizottsága XI., népmű­velési osztályához (Budapest, V., Város­ház­ utca 9—11­, II. am. 248) kell b*­­s küldeni. 4­953. NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK HAZÁNK TÁJAIN Visegrádi séták Koreaiak nyomában lépdelek. Néhány nappal ezelőtt románok voltak itt. Korábban itt járt a Béke Világtanács négyszáztagú vendég­csoportja; japánok, chileiek, ango­lok, amerikaiak, hollandok, afri­kaiak, hinduk. Majdnem minden napra esik egy-egy csoportos láto­gatás. Előző nap például a Buda­pesti Pedagógiai Főiskola tanárai hozták el növendékeiket. És mind­annyian csodálkozva álltak meg a szinte páratlan látvány előtt: fenn, a Dunával párhuzamos, meredek hegyvonulat lábánál pompás palota rekonstruált maradványai bonta­koznak­ ki a néző előtt: boltíves ár­kádokkal, vörösmárvány szökőkút­­tal, kőpadokkal ékes díszudvar, amelyet mind a négy oldalán pom­pás fedett folyosó fog körül. Jobbra­­balra hegynek fel és le a Dunára hatalmas kiterjedésű építkezés: kü­lönböző nagyságú termek, összekötő folyosók, fülkék, keskeny és széles lépcsők, mélyen vágott és szinte csak jelzett ablakok. Mindezek alatt pedig boltozatos barlangok, borospincék, had­izsákmány-raktá­­­rak... Amiről a szultán követének torkán akadt a szó A föld mélyéből feltárt palota egy részét Róbert Károly építtette, de a XIV. század végén elpusztult. 1412 körül Zsigmond helyreállít­­tatta. A király pénzügyi politikájá­nak azonban hamarosan áldozatul esett a visegrádi vár is, amely az­után ismét pusztulásnak indult. Mátyás állíttatta helyre, építtette fel pompás renaissance stílusban. — Ez az épület tulajdonképpen kőbe faragott költészet — így jel­lemzi a csodálatos műemléket Lő­­rinczi Szabolcs, a négy év óta Vise­­grádon működő tudományos dol­gozó. Az egykori híres 350 különböző nagyságú teremből álló palotából még csak néhányszáz méteres hosz­­szúságban folynak ásatások. De a palota hosszúsága legalább ezer méter lehetett. Sorra járva a fel­tárt palotarészeket, képzeletünk­ben megelevenedik a történelem. Talán éppen itt, ebben a nagyobb­­méretű teremben tarthatták meg 1335-ben a cseh, lengyel és magyar uralkodók a visegrádi kongresz­­szust, amelyen a három ország kö­zött politikai és kereskedelmi együttműködés jött létre. A három uralkodó együttesen lépett fel a már akkor fenyegető Habsburg­­veszély ellen... A díszudvar osz­lopcsarnoka mentén körbefutó kör­padkák egyikén üldögélhetett va­laha Mátyás király. A téren — ame­lyen a renaissance ízlésnek megfe­lelően az építészet és a természet ölelkezett — állt a múzsák híres kútja is, amelyről Oláh Miklós, egykorú történetíró így ír: »Középen forrás tör elő egy cso­dás művészettel kifaragott vörös­márvány kútból, amelyet a múzsák domborműves alakjai díszítenek ... Ez a forrás ama Hollós Mátyás ki­rályunk parancsára (mert az ő alko­tásai a leírt épületek mind) győze­lem ünnepek alkalmából bort folya­tott, éspedig hol fehéret, hol vörö­set, amint azt az öregektől hallot­tam ... Tavasszal és nyáron, virág­nyílás idején maga a király is itt szokott sütkérezni, levegőzni, reg­gelizni. Sőt, néha a követeket is itt fogadta és adott nekik vá­laszt ...« S végül itt, az impozáns főlépcső végén elterülő függőkertben fogadta Mátyás király a török szultán kö­vetét, akinek — az egykorú leírás szerint — torkán akadt a szó a pa­lota szépsége láttán. Szabadtéri színház létesülhetne Mátyás függőkertje helyén Mátyás halála után egy ideig Kor­vin János lakott a palotában. Mo­hács után az első török ostromot még visszaverték, de 1529-ben a vár elesett. Ezután pedig gyor­san váltogatta gazdáit, míg végül Lipót osztrák császár 1702-ben felrobban­totta, nehogy a »rebellis kurucok« felhasználják. A föld lassan belepte a palota romjait, amelynek feltárása most serényen halad. Tudósaink azonban nem érik be csak a palota feltárá­sával. Az akkor élő nép életéről is képet szeretnének kapni. Ennek ér­dekében széleskörű kutatások foly­nak. A hajdani visegrádi királyi palota, a vár, a Salamon-tornya érthetően felgyújtja itt dolgozó tudósaink kép­zeletét. Lőrinczi Szabolcs terve sze­rint például az egykori függőkert helyén 1400 személyt befogadó pom­pás szabadtéri színház létesülhetne. Meghívásra két évvel ezelőtt kijött a budapesti Opera egy kis »különít­ménye.« A függőkertnél tartott énekpróbák bebizonyították, hogy a hely akusztikája minden eddigi szabadtéri színpadunkét felülmúlja. A színpadról a legtávolabbi széksoro­kig elhangzanak még a suttogás is. Nem is szólva a fenséges képről, a szemet és szívet gyönyörködtető lát­ványról, amely innen tárul a néző elé. Lent, a szélesen, nyugodtan hömpölygő Duna kanyargó íve, szemben a nógrádi hegyek ködbe burkolózó gerince és a Börzsöny sűrű rengetege. Oldalt pedig a Sala­­mon-tornya, amelynek szintén új rendeltetést terveznek: hét emeletén ugyanannyi kétszobás, fürdőszobás lakás, legtetején pedig üvegtetős közös műterem épülhetne festőink részére. Az ásatások múzeumától az Alkotmány tszcs-ig De menjünk most le a hegyről a községbe, térjünk vissza a múlt­ból a jelenbe. A környékbeli völgyekben, a hegyoldalakon min­denütt nagyméretű üdülők sora­koznak. A Magyar Nemzeti Bank erdőövezte épületcsoportja, a hegy­háthoz kinyúló Hámán Kató nya­ralótelep, a KISOSZ fehér-zöld üdülője, közvetlenül a palota rom­jai alatt pedig a kereskedelmi és pénzügyi dolgozóké. Még alig egy évtizeddel ezelőtt Zsitvay Tibor, Horthy volt igazságügyminisztere pöffeszkedett ebben a villában. Ide »vonult vissza«, amikor a Sallai és Fürst-tárgyalás alkalmával a buda­pesti munkásság küldöttséget akart meneszteni hozzá. A villa mellett egy hosszúkás földszintes épület, a Jogász Szövetség üdülője. A szom­szédos, hasonlóan kiterjedt, K. u. K.­­parancsnokságra emlékeztető sárga épület (Ferenc József vadászkas­télya volt) most az ásatások mú­zeuma. A hajdani palotát díszítő különböző színű gótikus tornyok, az egész országban csak itt látható szívalakú kályhacsempék, kályha oromdíszek, cirádás kulcsok, zárak, valóságos ötvösremekű régi fegy­verek, edények, pénzek, munkaesz­közök sok látogatót vonzanak a mú­zeumba. De a múzeum központja és legfőbb ékessége mégis a díszudvar szökőkútjának itt összeállított ere­deti darabja: óriási vörösmárvány A község központja felé hal­adva, az út két oldalán egyre-másra kö­vetkeznek az új időket hirdető táb­lák: Faipari termelőszövetkezet, írók Alkotó­ Háza, a kavicsbányá­ban dolgozó munkások szállója, az Előre sportklub, a népkönyvtár, a hetente két új filmet bemutató mozi, a tanácsháza, az Alkotmány tszes irodája, ahol most folynak a zár­számadások. (A község lakosságának tíz százaléka foglalkozik mezőgazda­sággal, nagy részük termelőszövet­kezeti tag.­ Egy-egy munkaegységre 2­ 60 kiló búza, 30 deka árpa, 20 deka rozs, 20 deka dió, 1,5 kiló alma, 40 deka hagyma, fél kiló paradi­csom, 1 kiló szőlő jutott. Most kap­ják meg a burgonyát és kukoricát. Majdnem mindenkinek van legkeve­sebb 150 munkaegysége, Dömötör József állatgondozónak pedig 334 munkaegység van a könyvében. Csak dióból közel 8 mázsát vitt haza. Továbbhaladva a főúton, magas, nagyablakú épület, a tszcs bölcső­déje. Végül pedig a központban két dúsan felszerelt, nagyforgalmú Nép­bolt. Áthaladva a fővárosi igényeket is kielégítő gondossággal tisztántartott falun, közvetlenül a Dunaparton is­mét új színre bukkanunk. Itt van a község legújabb büszkesége, a ko­moly javításokat végző hajójavító­­műhely. A község lakosságának 90 százaléka ipari dolgozó. Már kora reggel tülköl a komp és viszi a mun­kásokat a nagymarosi vasútállo­másra: Vácra, Budapestre. Mások az innenső oldalon járnak autóbu­szon Szentendrére és fővárosunk gyáraiba. Külön színfoltja Visegrád­­nak a különböző esztergomi közép­iskolákba járó diákok és diáklányok csoportjai. Csupán a visegrádi útvo­nalon csaknem száz középiskolai ta­nulót szállítanak naponta a kocsi­­vezetők, kalauzok, akik már jó ismerősei a fiatalságnak. Ha vala­melyik közülük nem jelenik meg reggel, név szerint kérik számon a többiektől. A kis hibákat is ki kell javítani Visegrád nagy jövő előtt áll. Nem­rég folytak például kísérletek itt arra, hogyan lehetne Európa egyik vízi országútjénak, a Dunának rop­pant erejét iparunk számára be­fogni. A község további fejlődéséhez azonban az is szükséges, hogy az itt-ott mutatkozó hibákat lépésről lépésre kijavítsák. Mutatóba néhány bosszantó »kicsiség«: nincsenek pél­dául padok, a Duna felé vezető sétány pallójáról pedig egy széles deszka hiányzik. A moziban rossz a filmvetítő készülék és gyakorta nem hallani egyebet csak recsegést, az autóbuszra váró közönség pedig té­­len-nyáron, esőben, fagyban a sza­badban ácsorog a főtéren, holott a hajóállomás közelében úgyszólván kihasználatlanul áll egy megfelelő üvegcsarnok. Többet kellene törődni a könyvtárral is, több hozzáértéssel kellene megszerettetni a könyvet az olvasókkal. Jobb könyvpropagandá­val azt is elérhetnék, hogy a mun­kásszálláson többet és rendszereseb­ben olvassanak a dolgozók. ★ Alkonyodik, amikor befejezzük visegrádi sétánkat. Nagymaros mö­gött leáldozik a nap. A visegrádi vár mögül pedig feljön az ezüsttányérú hold és megvilágítja a vár tövében kibontakozó hajdani palotát, amely büszkén hirdeti, hogy a nép állama megbecsüli, tudományos alaposság­gal tárja fel történelmünk és művé­szetünk évszázados emlékeit. Ábel Olga

Next