Népszava, 1954. január (82. évfolyam, 1-26. sz.)

1954-01-14 / 11. szám

I 1954. JANUÁR 14, CSÜTÖRTÖK 5 Január 14-én ülést tartanak Koreában az összekötő titkárok Keszon, január 13. Kiang Nan, az Új Kína hírügynök­ség különtudósítója írja: Kenneth Young, az amerikai kül­döttség tagja, a koreai-kínai félnek válaszolva hozzájárult ahhoz, hogy az összekötő titkárok január 14-én — vagyis a koreai-kínai fél által javasolt időpontnál egy nappal ké­sőbb — ülést tartsanak. Young vá­laszában kijelentette, azt akarja, hogy az összekötő titkárok meg­vitassák a tanácskozás újbóli meg­indulásának »időpontját« és »fel­tételeit«, ámbár a koreai-kínai fél azt javasolta, hogy az összekötő tit­károk csupán az újrakezdés idő­pontjáról tárgyaljanak. Az az amerikai követelés, hogy az összekötő titkárok vitassák meg a tanácskozás folytatásának »feltéte­leit«, nem egyéb, mint sakkhúzás a tanácskozás újbóli megkezdésének elodázására. Dulles beszéde az USA külpolitikájáról Washington, január 13. (TASZSZ) Dulles, az Egyesült Államok kül­ügyminisztere kedden New Yorkban beszédet mondott a »külföldi kap­csolatok kérdéseivel foglalkozó ta­nács« előtt. Beszédében igazolni próbálta azt a külpolitikát, amelyet az Egyesült Államok az Eisenhower­­kormány uralomrajutása óta folyta­tott. Dulles mindenekelőtt beismerte, hogy az Egyesült Államok kifejleszd­tett­­egy katonai rendszert olyan ütemben, amely óriási költségvetési deficitet eredményez, a valuta el­értéktelenedésére vezet és gazdasági hideglelést okoz«. Dulles anélkül, hogy bármivel is alátámasztotta volna, azt állította, hogy ezeket a »rendkívüli intézkedéseket« külső »fenyegetés« diktálta. Az Egyesült Államok ázsiai politi­kájáról szólva Dulles megerősítette, hogy az Egyesült Államok »fenn szándékozik tartani pozícióit Okina­­ván« és »igen mozgékony haditenge­részeti, légi és ejtőernyős egységek­ből« álló amerikai fegyveres erőket szándékozik tartani a Távol-Keleten. Dulles dicsekedett azzal, hogy az Egyesült Államok beavatkozott az indokínai háborúba­n kijelentette, hogy az Egyesült Államok »nagy mértékben hozzájárult« ehhez a há­borúhoz. Dulles lényegében megállapította, hogy az úgynevezett »európai vé­delmi közösséget« az Egyesült Álla­mok kormánya sikertelenül próbálja rákényszeríteni az európai álla­mokra. Dulles emlékeztetett arra, hogy az »európai védelmi közösség­ről« szóló szerződést 1952 májusá­ban írták alá, majd a következőket mondotta: »azonban, amikor az Eisenhower-kormány tavaly január­ban uralomra jutott, az volt a hely­zet, hogy egyetlen kormány sem tö­rekedett a szerződés parlamenti ratifikálására és a szerződéstervezet közel került a pusztuláshoz.« Eisen­hower, az Egyesült Államok elnöke — jelentette ki Dulles — most »to­vább folytatja annak megvilágítását, hogy az Egyesült Államok milyen nagy jelentőséget tulajdonít az euró­pai védelmi közösség — miként re­méljük — az európai politikai kö­zösség megteremtésének.« Az amerikai külügyminiszter be­ismerte, hogy »nem érték el az euró­pai védelmi közösség célkitűzéseit«, majd amiatt panaszkodott, hogy »óriási nehézségek állják útját a francia-német megegyezés végleges megvalósulásának­. Az amerikai külügyminiszter be­szédében még csak célzás sem tör­tént arra, hogy az amerikai politiká­nak valamiképpen szándékában áll a nemzetközi feszültség enyhítésé­nek útjára lépni. A feltámasztott Messerschmitt-konszern »bevetésre kész« Berlin, január 13. (TASZSZ) A nyugatnémet­ repülőiparban, mint azelőtt is, most is a régi Mes­serschmitt-konszern játssza a vezető szerepet. A Berlin demokratikus körzetében megjelenő Die Wirtschaft »A Messerschmitt-konszern — a nyugatnémet harci repülőgépipar magvai című cikkében a konszern háború utáni fejlődéséről számol be. Messerschmittnek is, mint Hitler többi cinkosának sikerült gyorsan leküzdenie a hitleri Németország megsemmisülésével járó nehézsége­ket. A Nyugat-Németországban 1948 júniusában végrehajtott »pénz­reform« alkalmával a Messerschmitt­­részvénytársaság 5,6 millió márka alaptőkéjét oly módon váltotta be, hogy a konszern egyetlen márkát sem vesztett. A bonni kormány hathatós támo­gatásával a Messerschmitt-konszern­­nek már 1951-ben — a részvénytár­saság adatai szerint — 1900 munkása és alkalmazottja volt. Ezt követően a konszern tovább bővült és meg­erősítette állásait. Az augsburgi anyavállalaton kívül hét másik tár­saság is hozzá tartozik. A Messer­­schmitt-társaság (Regensburg) tő­kéje, amely a háború idején hétmil­lió márkát tett ki, már 1951-ben el­érte a 3,5 millió márkát. A társaság tőkéjének 90 százaléka az augsburgi Messerschmitt-vállalathoz tartozik. A Lichtbau részvénytársaság (Re­gensburg) egymilió márkás alap­tőkéje teljes egészében az augsburgi Messerschmitt-vállalat tulajdonát képezi. Messerschmitt még 1952-ben ki­jelentette, hogy ruhrvidéki repülőgép­­gyár létesítését tervezi. A ruhrvidéki iparmágnások örömmel fogadták Messerschmitt terveit és nem késle­kedtek támogatni azokat. »Több hó­napig tartó tárgyalások után — írja a Die Wirtschaft — az esseni keres­kedelmi cégek listájára bejegyezték a Messerschmitt-Rheinland korlátolt felelősségű részvénytársaságot. Es­­senben létrehoztak egy 10.000 mun­kást és alkalmazottat foglalkoztató üzemet, amely a repülőgép-sorozat­gyártás minden követelményének megfelel.­ A Messerschmitt-konszern minden termelési és technikai előkészületet megtett a háborús termelésre. Mes­­serschmitt azonban nem elégszik meg azzal, hogy Nyugat-Német­országban visszaszerezte hatalmát, az utóbbi években külföldön is ak­tív tevékenységbe fogott. Mivel Nyugat-Németországban látszólago­san tilos új típusú repülőgépek ter­vezése és kipróbálása, Messerschmitt más­ országokhoz, fordult, »segítsék­­ért«. Már 1951-ben ellátogatott Spanyolországba, ahol röviddel ez­után megnyílt a Messerschmitt-kon­szern irodája. Az utóbbi két év alatt Spanyolországban a »Messerschmitt 109« típusú repülőgépek és lökhaj­­tásos vadászgépek javított típusai jelentek meg. Ezeket a repülőgépe­ket a »Hispano-Suiza« spanyol­svájci hadikonszern építette és pró­bálta ki. Ily módon Messerschmitt, a hitleri hadsereg hadiszállítója a bonni kor­mány áldásától kísérve ismét kész arra, hogy a Wehrmacht, a háború számára termeljen és a többi nyu­gatnémet mágnáshoz hasonlóan te­vékenységének teljes és nyílt kifej­tése érdekében csupán a jelze: az »európai védelmi közösség­ szerző­désének életbeléptetésére vár. A négymilliós Dánia fővárosában, Kopenhágában járt az elmúlt hetek­ben egyik honfitársunk. Az ő tapasz­talatait tolmácsoljuk az alábbiak­ban: — Több hétig tartózkodtam Dá­niában. Beszéltem a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű emberekkel, megfigyeltem életüket, megismertem véleményüket. Nyugodtan mondha­tom: Dániára ma az a legjellemzőbb, hogy minden dolgozóját erős békevágy tölti el. A dán békebizottság igen aktív. Legtevékenyebb tagjai a né­met megszállás idején is derekasan kivették részüket az ellenállásból. A békebizottság elnöke Mogens Fogh orvosprofesszor, aki az elmúlt évben Budapesten részt vett a Béke Világ­tanács ülésén. A békebizottság min­den jelenségre felfigyel, s nyilvános felhívásokkal harcol, tiltakozik min­den ellen, ami Dánia békéjét veszé­lyeztethetné. Minden szombat délután nagyszámú hallgatóság előtt ismer­teti a világ haladó íróinak munkás­ságát és a nagy nemzetek kultúrá­ját. Dánia, mint atlanti ország, szinte teljesen ki van szolgáltatva gazda­sági téren az Egyesült Államoknak, amely a legfőbb dán kiviteli cik­kek, a sajt és a vaj legnagyobb át­vevője. Ha Dánia szembehelyezke­dik az amerikaiak kívánságával, ak­kor ezt súlyosan megérzi a kül­kereskedelmi mérleg. A dán nép életszínvonala fokoza­tosan csökken. Ennek jelentős ténye­zője az egyre fokozódó munkanélküliség. A munkanélküliség elsősorban a kis­­parasztságot sújtja. Dánia ugyanis agrárország. A vidéki nagyobb nép­szaporodás következtében már csak alig-alig­ parcellázhatják, a­ családok, földjeiket és csökkenti a megművel­hető földterületet a repülőterek,­ gyakorlóterek, kaszárnyák céljaira történő földkisajátítás is. A falusi fiatalság ezért egyre kevesebb mun­kát talál odahaza, a városba özön­­lik, s ezzel növeli a munkanélküli ipari proletariátus számát. A váro­sokban, különösen az építőiparban nagy a munkanélküliség. Most nézzük, hogyan élnek azok, akiknek van foglalkozásuk. Mennyi a havi jövedelmük? A nehéziparban fizetik legjobban a dolgozókat. Egy kiváló szak­munkás havi jövedelme azonban nem haladja meg a 800—1000 koro­nát és csak egészen kivételes esetben tud 1200 koronát megkeresni. Az al­kalmazott mérnöknek nincs több jö­vedelme, mint egy kiváló szakmun­kásnak. Az átlagos szakmunkás hat­száz, a segédmunkás négyszáz koro­nát keres havonta. Ebből egy három­négytagú családnak ruházkodásra még a legszerényebb keretek között sem telik. A nő, akár szellemi, akár fizikai munkát végez, csak a fele fizetést kapja, mint az azonos mun­kát végző férfi. Hallatlanul magas a lakbér. A fizetés 20—25 százalékát emészti fel. Ugyanakkor igen magas adókat vetnek ki, s a közvetett adók tömege is jelentősen sújtja a lakosságot. Jellemző, hogy egy doboz átlagos minőségű cigarettát 3 korona 20 őréért, adnak, de adó nélkül ennek az ára pontosan a fele lenne. Ugyanez a helyzet számos más fogyasz­tási cikknél is. Különösen drága Dániában a ruhanemű, ezek között is a női ruha. Textiliparuk gyenge lábon áll, külföldi behozatalra szo­rulnak. Az elmúlt évben igen nagy sikert aratott a magyar férfi kész­ruhák megjelenése a dán piacon. Dánia lakóinak legfőbb szórakozása a mozi. A mozielőadásokra elővétel­ben kelnek el a jegyek. A színházak helyárai elég magasak és egy átlagos dolgozó csak kivételesen engedheti meg magának ezt a »luxust«. A szín­házak művészi színvonalát csök­kenti, hogy a legtöbb helyen két­­három színészre, »sztárra« épül az egész előadás, az együttes többi tagja már lényegesen gyengébb já­tékerőt képvisel. Kopenhágának igen fejlett a zenei élete, sok külföldi vendégművész fordul meg a főváros hangversenytermében. Az elmúlt esztendőben igen nagy sikere volt Fischer Anniénak, Kossuth-díjas zongoraművésznőnknek. Mozgalmas a sportélet is. A ma­gyar sportot az elmúlt évi olimpia óta igen nagyra becsülik és spor­tolóink hírnevét jelentősen öregbí­tette a londoni 6:3-as győzelem. Dá­nia népszerű sportja az atlétika és az úszás. A dán sportrajongók már alig várják, hogy a nyár folyamán úszóink visszaadják a dán úszók de­cemberi budapesti látogatását. Sok kívánnivalót hagy hátra Dánia egészségvédelme. Két súlyos fertőző megbetegedés, a tbc és gyermekbénulás növeli a betegstatisztika adatait, pedig az or­vostudomány magas fokon áll. De a kiváló orvosoknak kevés férőhelyes, elavult felszerelésű kórházakban kell dolgozniuk. Kötelező betegellátás nincs. Ma­gánbiztosító intézetek működnek, ott biztosíthatják magukat a dolgozók be­tegség esetére. De a betegsegélyző egyesületek szolgáltatásai nem kielé­­gítőek. Éppen ezért sokan egyidőben inkább két betegbiztosító intézetbe is befizetik a havi biztosítási járulékot, hogy megbetegedésük esetén meg­kaphassák azt, ami gyógyulásuk érdekében szükséges. Csak a legna­gyobb üzemek biztosítják betegség esetére ezekben a magánintézetek­ben munkavállalóikat, de a járulé­kot levonják dolgozóik keresetéből, így teljesen érthető, hogy a táppénz Dániában ismeretlen fogalom. Az állami költségvetésben csak egészen jelentéktelen összeggel sze­repelnek a szociális és egészségügyi célok. Ez az oka annak, hogy ebben az országban példátlanul elburján­zott a társadalmi gyűjtés. Minden el­képzelhető és elképzelhetetlen célra gyűjtenek. Kórházra, szegény gye­rekek karácsonyi megajándékozá­sára, a gyermekbénulási járvány, vagy a tbc leküzdésére stb. Után, útfélen szervezetten kéregetnek, elő­adásokon, kávéházakban, szórakozó­helyeken stb. Egyedül a hadiiparban van »pros­peritás«, mert Dánia amerikai nyo­másra kénytelen nagy mértékben fegyverkezni. Ez a fő oka annak, hogy az elmúlt évben hatmillió korona volt a költségvetési hiány, így él ma, így csúszik egyre lejjebb a lejtőn Dánia. Nincs menekvés? Nem volna kiút a hanyatlásból? Lenne. Az, amit az Egyesült Államok minden áron meg akar akadályozni: a béketábor or­szágaival való kereskedelem fejlesz­tése sokat segítene Dánia gazdasági nehézségein. Dánia dolgozóinak fo­kozódó nyomására a kormány igyek­szik is szélesíteni az ország keres­kedelmi kapcsolatát a Szovjetunió­val és a népi demokratikus országok­kal, mert látja, hogy csak ily módon akadályozhatja meg a jókedélyű, de­rűs nép országának további hanyat­lását* Dánia az atlanti lejtőn (Úti jegyzetek) „Békés, boldog, gazdag ország az életcéljuk Az angol szakszervezetek Magyarországon járt küldöttségének beszámolója Az angol szakszervezetek küldött­sége, amely 1953 nyarán Magyar­­országon járt, beszámolót tett közzé tapasztalatairól. A beszámoló hang­súlyozza, hogy a küldöttség tagjai bizonyos előítéletekkel indultak el Angliából. A küldöttség elhatározta, hogy saját tapasztalatai alapján ál­lapítja meg, mi történik Magyar­­országon. Terjedelmes jegyzéket ké­szítettek arról, mit akarnak látni Magyarországon és — hála a magya­rok figyelmes vendégszeretetének — meg is volt minden alkalmuk, hogy megismerjék a magyar embereket munkájukban és szabadidejükben egyaránt. Meggyőződtek róla, hogy a Magyar Népköztársaság népe bol­dog és egységes nemzet. A nép büszke önbizalommal, hatalmas lép­tekkel halad előre a szocializmus építésének útján. — Életbevágóan fontosnak tartjuk — hangoztatja a beszámoló —, hogy az angol nép megismerje az igazat és hogy a Magyarországról terjesz­tett hazugságokat és torzításokat egyszers mindenkorra megcáfoljuk. Meggyőződésünk, hogy a magyar nép tanult, művelt, magaskultúrájú, jómodorú, őszinte, békeszerető nép, amelynek életkedve kifogyhatatlan. — Láttuk a nép mindennapi életét. Sportversenyeken, ahol 80.000 főnyi tömeg közé vegyültünk, feltűnt, hogy milyen jólöltözöttek. Bámulat­tal láttuk, mennyi élelmiszer áll ren­delkezésükre, kiváló minőségben és nagy választékban. A magyarok sok­kal több húst és gyümölcsöt esznek, mint mi itt Angliában. Ha ezeket a tapasztalatokat összevetjük a ma­gyarországi éhínségről és elnyoma­tásról szóló vad és ostoba mesékkel, megérthetjük, milyen nevetségesek sajtónk jelentései. — Láttuk, hogy a magyarországi életszínvonal már most is előnyösen állja ki az összehasonlítást az ango­lokéval. A magyar nép felszámolta a Horthy-féle fasiszta rendszertől örö­költ kétségbeejtő nyomort, a háború borzalmas pusztításait és hatalmas­méretű építkezéseket folytat. A beszámoló hangsúlyozza, hogy mindig emlékezetes marad a kül­döttség látogatása Sztálinvárosban, amelynek építése során a munkások a leghihetetlenebb akadályokat győz­ték le s megmutatták a nemzetnek és a világnak, hogy a mai időkben is lehet csodákat művelni. Hosszú fejezet ismerteti a magyar szakszervezetek működését, hang­súlyozva, hogy szervezetük és műkö­désük sokkal nagyobb szabású, mint az angol szakszervezeteké.­­Jóllehet, angol munkások alapították az első szakszervezeteket — hangzik a be­számoló —, a magyarok most sok te­kintetben messze túlszárnyaltak ben­nünket. Reméljük, nemsokára le­hetséges lesz, hogy mindenki a szakszervezeti mozgalom mindent felölelő nemzetközi szövetségében egyesül.­ Ami a két ország közti kereske­delmet illeti, a küldöttség meggyő­ződött arról, hogy Magyarország kész kereskedni Angliával. A kereskede­lem újrafelvétele a két ország közti szorosabb baráti kapcsolatot és a béke megteremtését is előmozdítaná.­— Beszélgetéseink során a magya­rok mindig hangoztatták a béke szükségességét és láttuk, hogy min­den erőfeszítésük békés célokra irá­nyul. Könyveikben nincs nyoma há­borús propagandának. Lépten-nyo­­mon meggyőződtünk róla, hogy a magyar nép csak azt kívánja, hogy békében építhesse szocialista jövő­jét. A béke a jelszavuk, a békés, bol­dog, gazdag ország az életcéljuk — állapítja meg a jelentés. ír Jubileumi ülésszakok Ukrajna és Oroszország újraegyesülésének 300. évfordulója alkalmából Ukrajna Oroszországgal való újra­egyesülésének 300. évfordulójával kapcsolatban az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának Elnöksége elhatározta, hogy 1954 májusában a Legfelső Ta­nács jubileumi ülésszakot tart, ame­lyen e nevezetes eseménnyel foglal­kozik. Az Ukrán SZSZK Legfelső Taná­csának Elnöksége határozatot ho­zott, amelynek értelmében 1954 má­jusában megtartják az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsa Ukrajna Oroszországgal való újraegyesülésé­nek 300. évfordulójával foglalkozó jubileumi ülésszakát. KÜLPOLITIKAI HÍREK — John Hull tábornok, a koreai ENSZ-haderők parancsnoka szerdán kijelentette: a hadifoglyokat január 23-án, az »indiaiak és a kommunis­ták tiltakozása ellenére is szabadon bocsátják« — jelenti az AFP Taj­­pehből. — A CIO vezetői csatlakoztak John Lewisnek, a Bányamunkások Egyesült Szakszervezete elnökének ahhoz a véleményéhez, hogy a Taft— Hartley-féle törvényt teljes egészé­ben el kell törölni.­­ A newyorki Daily Worker és a The Worker január 13-án ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére januárban az Egyesült Államok több városában ünnepségeket tartanak. NÉPSZAVA Japán vasutasok tiltakozó mozgalma Peking, január 13. (Új Kína) A háromszázezres létszámú Ja­pán Vasutasok Országos Szakszerve­zetének tagjai január 9-én munka­­lassító mozgalomba kezdtek, tiltako­zásul a szakszervezeti vezetők el­bocsátása ellen. A Japán Mozdonyvezetők Orszá­gos Szakszervezetének tagjai január 10-én ugyancsak munkalassítási moz­galmat kezdtek. Ebben a mozgalom­ban az országos szakszervezet mint­egy 27 tagozata vesz részt, 30.000 taggal. Súlyosbodott Chile gazdasági helyzete A New York Herald Tribune tu­dósítója jelenti Santiagóból:­­Chile súlyos inflációval küzd, amelynek következtében a megélhetés tavaly ötven százalékkal megdrágult. Az áremelkedésekkel egyidejűleg növek­szik az alsó- és középrétegek elége­detlensége és a dolgozók állandóan béremelést követelnek.« Chile legfontosabb valutaforrása a rézbányászat. Ezzel kapcsolatban a New York Herald Tribune meg­állapítja: »1954-ben Chilének szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy rézter­melésének részesedése a világterme­lésben az 1945. évi 20,37 százalékról 13 százalék alá esett és valószínűleg tovább csökken. Chile az egész múlt évben egyre fokozódó válsággal küz­dött, mivel az ország külföldi valuta­­bevételének több mint 70 százalékát a réznek köszönheti.« ★ Az amerikai lap arról bölcsen hall­gat, hogy mindez elsősorban a Wall Street rablópolitikájának a követ­kezménye. Chile rézkivitelének túl­nyomó részét ugyanis az Egyesült Államok vette át, mint ahogy a rézbányák nagy része is amerikai monopóliumok kezében van. Múlt év novemberében az Egyesült Államok jegyzékben követelte, hogy a chilei kormány 35,5 centről 28 centre szál­lítsa le a réz árát fontonként (egy font , kb. félkiló). Chile kénytelen volt beszüntetni a rézszállítást Ame­rika felé. Az USA ugyanakkor min­dent elkövet annak megakadályozá­sára, hogy Chile a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal folytasson kereskedelmet, pedig ez igen elő­nyös lenne Chilének, hiszen a Szov­jetunió például 5,5 centtel többet ajánlott a rézért, mint az Egyesült Államok. Chile réztermelése 1952 első tizenegy hónapjában 342.847 tonna volt, míg 1953 ugyanezen időszaká­ban csak 291.810 tonna. A Wall Street politikájának következtében év végére ebből is 150.000 tonna el­adatlanul halmozódott fel a raktá­rakban. A New York Herald Tri­bune »tárgyilagos« cikkének nyil­vánvalóan az a célja, hogy bebizo­nyítsa: Chile csak a réz árának le­szállításával fokozhatja a réz eladá­sát s ezen keresztül gazdasági hely­zetének megszilárdítását.

Next