Népszava, 1954. április (82. évfolyam, 77-102. sz.)

1954-04-16 / 90. szám

NÉPSZAVA 2 A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE NYOMÁBAN *4 módosított Munka Törvénykönyve tovább szélesítette a dolgozók jogait. Rendelkezéseivel számos lehetőséget nyújt a munkások élet- és munkaviszonyainak megjavításakor.1. Az igazgatók, a műszaki vezetők és az ■üzemi bizottságok lelkiismeretességén múlik, hogy a törvénykönyv rendel­kezései hiánytalanul megvalósuljanak. Nekik kell elsősorban tudniuk, érez­niük, hogy nemcsak a tervteljesítésért, hanem elsősorban az emberekért felelősek, kötelességük, hogy törődjenek a dolgozók pihenésével, gyáron­­kívüli életével, egészségével — mert ez a legdrágább vagyon a mi társadal­munkban. Az alábbiakban néhány üzemben szerzett tapasztalatunkról számo­lunk be. A Központifűtés- és Redőnyjavító Vállalatnál megtartják a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit A Budapesti Városi Tanács Köz­pontifűtés- és Redőnyjavító Vállala­tának vezetői gondosan tanulmá­nyozzák a Munka Törvénykönyvét. Tudják, hogy nagyobb a felelőssé­gük, mint korábban. Gondosabban megtartják a munkásokat védő tör­vényeket. A Munka Törvénykönyve meg­szabja például, hogy a rendes sza­badságot az egész évre előre elké­szített szabadságolási terv szerint kell kiadni. Ugyanakkor azonban lehetőséget nyújt arra, hogy az igaz­gató ettől eltérően is engedélyez­hesse a szabadságot. A vállalat vezetősége jókor, az év elején elkészítette a szabad­ságolási tervet. Gondoltak arra is, hogy aki tavaly a téli hónapokban pihent, az idén lehetőleg nyáron kapja meg szabad­ságát. A kapu alatti hirdetőtáblán mindenki elolvashatta, mikorra osz­tották be. Természetesen helyt ad­tak az egyéni kérelmeknek is. Platni Lajos például az idén ismét félre kérte szabadságát, mondván, hogy akkor jobban tud pihenni. Hajtó Emil néhány hete közölte: nősül és szeretne rendes szabadságából négy napot igénybe ve­ni. A vezetők hoz­zájárultak kéréséhez. Gerbovics Ferenc a legkülönbö­zőbb kazánműszereket javítja nagy hozzáértéssel. Munkakörülményeiről beszélgetünk vele. Amikor megkér­dezzük, szokott-e túlórázni, így vá­laszol: »Nagyon ritkán van rá szük­ség. Akkor azonban már jóelőre megkapom írásban az utasítást.« A vállalatnak állandóan újabb és újabb szakmunkásokra, szerelőkre meg lakatosokra van szüksége. A jó szakmunkásutánpótlást fő­leg az üzem dolgozóiból nevelik. Jelenleg több tanfolyam működik. Az egyiken 19 munkás tanulja a sűtőszerelő szakmát. Ha júniusban sikeresen vizsgáznak, a második és harmadik kategóriából a negyedikbe kerülhetnek s a keresetük is maga­sabb lesz. A lakatosátképzés már­cius 5-én kezdődött és tíz hónapig tart. Tízen vesznek részt a tanfolya­mon. Nem feledkeztek meg a leg­­jobbakról sem: ugyancsak tízen ta­nulnak a sztahanovista továbbképző iskolán. A vállalat előtt egyre nagyobb ter­melési feladatok állnak. Mégsem fe­ledkeznek meg az egyes dolgozók problémáiról. Nemrégen például ki­derült, hogy Almási Rózsi súlyos beteg, nem bírja a nehéz fizikai munkát. Az igazgató — hogy meg­kímélje a munkásnő egészségét — a városi tanács segítségével áthe­lyezte a Műszerkészítő Vállalathoz, ahol lényegesen könnyebb munkát végez. A felsorolt példák azt bizonyítják, hogy az üzem vezetői megértették a Munka Törvénykönyvét. S noha van még javítanivaló, remélhető: rövide­sen helyrehozzák a kisebb hibákat Biztosítsák a lőrinci hengerészek pihenőnapját A Lőrinci Hengerműben nagyon elharapózott a túlórázás, de még in­kább a heti pihenőnapon végzett munka. Ha a vasárnapi munka el­kerülhetetlen, más napot kellene heti pihenőül kijelölni. A gyár ve­zetői azonban nem ezt teszik. Feb­­ruárban a túlmunkában és a heti pihenőnapon ledolgozott munkaórák száma elérte a nyolcezret. Sok munkás hosszú hónapok óta egyetlen pihenőnapot sem ka­pott. Lendvai Gyula kompresszorgép­kezelő például ez évben — és tavaly is — majd minden pihenőnapját a gyárban töltötte. Magyari Károly gurítós februárban négy, Cserni Jó­zsef két vasárnapon is dolgozott — más pihenőnapot azonban nem ka­pott helyette. Különösen a TMK la­katosainál sok az ilyen eset. A­­ Lőrinci Hengerműben lábra­­kapott törvénysértésekért elsősorban a műszaki vezetőkre hárul a felelős­ség. Homola László üzemfőnök pél­dául nemrégen még így kardosko­dott: »Ha a hengersor dolgozik, a ki­készítők is jöjjenek be vasárnap.« Bár jól ismeri az üzemi adottságo­kat, mégsem tett semmit, hogy csök­kentse a heti pihenőnapon vég­zett munkát. Kósa Sándor TMK-csoportvezető sem törődik azzal — noha ez is kö­telessége —, hogy eleget pihennek-e a beosztottai. A TMK lakatosai nem mindig győzik a munkát, főleg na­gyobb javítások idején nem. Ezért rendszerint a heti pihenőnapon is dolgoznak. A gépműhely lakatosai ilyen esetben már nem egyszer fel­ajánlották segítségüket. A munkások együttérzése tehát lehetőséget nyújt arra, hogy a TMK dolgozói is meg­kaphassák a megérdemelt pihenő­napot. De ahol azt hiszi, hogy Kósa Sándor kapva kapott az alkalmon, az téved. Ellenkezőleg: már több alkalommal kereken elutasította a segítséget. Helytelen intézkedései­vel akarva, akaratlanul súlyos káro­kat okoz az államnak is. Ahol a műszakiak nem értik meg eléggé a dolgozók és az állam érde­keit, ott az ab feladata volna, hogy eré­lyesen érvényt szerezzen a tör­vényeknek. Igaz, Mészáros Kálmán ab-elnök értekezleten felszólalt a törvény vé­delmében. A szavak mögött azonban még messze elmaradnak a tettek. Az üb szemet húny a munkások törvé­nyes jogainak durva megsértése fe­lett. Még egyetlen törvénysértő mű­szaki vezetőt sem vont felelősségre, de a felsőbb szervek figyelmét sem hívta fel a mulasztásokra. Holott az üzemi bizottság —­­ha lelkiismerete­sen jár el — nagyon sokat tehet a munkásokért, a törvények tiszte­­letben tartásáért. Ellenőrizzék a­­rendelkezések érvényesítését az Újpesti Bőrgyárban A szakszervezetek munkatársai sorra látogatják az üzemeket, ellen­őrzik a Munka Törvénykönyve ren­delkezéseinek végrehajtását. Tanul­ságosak ezek a látogatások. Meg­tudják belőlük, mennyire­­ tartják tiszteletben a vezetők a dolgozók jo­gait. Az Újpesti Bőrgyárban általában megtartják a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit. Néhány esetben azonban nem. Pél­dául: még nem készítettek tervet a szabadságolásra; a belépő dolgozót nem figyelmeztetik, hogy kívánsá­gára írásban kell megkötni a munka­­szerződést. Csak részben valósult meg az a rendelkezés is, amely a vállalat kö­telességévé teszi, hogy az előző hó­nap 25. napjáig írásban közölje az egyenlőtlen munkaidőbeosztást. A bérelszámolók például már február 19-én tudták, hogy március 1-én, 2-án, 3-án és 4-én napi 12 órát kell dolgozniok és ehelyett 8-án, 15-én, 18-án és 29-én vehetnek igénybe négy-négy órai pihenőt. A könyvelés dolgozói azonban nem tudnak előre az egyenlőtlen munkaidőről. Gyakran csak aznap, vagy legjobb esetben előző nap értesülnek róla. Egy-egy esetben fény derült azon­ban a Munka Törvénykönyvének súlyosabb megsértésére is. A gyár vezetői szóban rendelik el a túl­munkát. A túlórabizonylatot csak jóval később írják alá s a dolgozó meg sem kapja. Bakonyi elvtárs, az igazgató arról hivatkozik: »A munká­sok írás nélkül is túlóráznak. Van becsületszó a gyárban.« Az igazgató eljárása sérelmes. Tudnia kellene, hogy túlmunkát csak túlórabizonylatttal — tehát írás­ban — lehet elrendelni. Megtörtén­het, hogy az üb nem írja alá a túl­óralapot vagy a felsőbb hatóság nem engedélyezi s akkor a dolgozó meg­rövidül, hiszen írás nélkül még bi­zonyítani sem tudja a túlmunkát. Az Újpesti Bőrgyárban számos mulasztást elkerülhettek volna, ha a dolgozók ismerik a Munka Törvénykönyvének ren­delkezéseit. Az ab hibát követett el, hogy a munkásokkal nem ismertette a Munka Törvénykönyvét és nem el­lenőrizte annak érvényesítését. Ha a dolgozók jól ismerik a törvénye­ket, maguk is éberen őrködnek meg­tartásuk felett. Az ütem szakszerve­zeti vezetősége pótolhatatlan segítő­társakat szerezhet így a Munka Tör­vénykönyve ellenőrzéséhez. Kendemai János 1954. Április 16, péntek SZÓ­VÁTESSZÜK Miskolc—Salgótarján—Riese—Budapest — telefonon és vonaton Az elmúlt hetekben Miskolcon annyi meglepetés ért, hogy csepp hí­ján utánvéttel­­kellett feladnom ma­gamat fehéráruként »a­ Budapest Keleti pályaudvar«. A meglepetések zömét a miskolci posta és az ugyan­csak miskolci »Tiszai« pályaudvar szolgáltatta. Egyik nap sürgősen beszélnem kellett telefonon Miskolcról Salgó­tarjánnal. Az azonnali hívást 40 perc­nyi késéssel kapcsolták , s ez ellen nem is tiltakozom. Ilyesmi a nagy forgalomban előfordul. Viszont mire a második emeletről lementem a szállodai portára, bontották a kap­csolást. A hívást meg kellett ismé­telni. Kellemetlen , de még ez sem volna ok a kifakadásra. De mi történt azután? A beszél­getés befejeztével a szálloda kérdé­sére a posta közölte: kétszer hat­perces beszélgetésért 156 forintot kell fizetnem. Hasztalan volt a vita. Itt valami nem stimmel. Először is, mert több fül­tanúval igazolható, pontosan két percet beszéltem. (Mondanivalómat éppen a rövidség kedvéért írásban is rögzítettem.) De nem stimmel amiatt sem, mert két nappal később ugyanitt négy percig (tehát hosszabb ideig) beszéltem Ri­­csével és nyolc forintot fizettem. A két számla még tízszeres árat szá­molva sem egyeztethető össze. A második meglepetés néhány nap múlva ért Ricsén. 40.70 forintot fi­zettem Miskolcig a vonatjegyért. Ez önmagában nem meglepő, csak azzal együtt, hogy előző napon reg­gel ugyanezért az útért 49,80 forin­tot fizettettek velem a miskolci »Tiszai« pályaudvaron. Egyet aludtam rá, és akkor ért a harmadik és legnagyobb meglepe­tés — ugyancsak a »Tiszai« pálya­udvaron. Nagyon sokad­magammal a negyedkettes személyhez akartam jegyet váltani Budapestig, az »E«­­jelű pénztárnál. Az indulás időpontja veszedelmesen közeledett. A pénz­tárablaknál nem volt tanácsos sokat morfondírozni, elsöprő erejű volt a »tömegnyomás«. Százassal fizettem és visszakap­tam 9 forintot. A pénztárosnő sza­badkozva közölte, hogy aprót nem tud visszaadni. (Elképzelhető volna az is, hogy egy pályaudvari pénztár berendezkedik ilyen »váratlan meg­lepetésekre«.) No, de kicsiség — gondoltam — maximum 99 fillérről van szó, a lényeg, hogy elérjem a vonatot. A kupéban azután gondolkodni kezdtem. — Mégis csak különös: 91 forintot fizettem. Hím Két hete gyorsvonattal jöttem 74 forintért. Makó János vonatkísérő készsé­gesen felvilágosított, hogy 70.80 fo­rintot kellett volna fizetnem. Fej­csóválva megjegyezte, hogy nem én vagyok az első utas hasonló panasz­­szal a vonaton. Sőt azt is mondta, hogy mint a vasút dolgozója, restell az ilyesmit. Jómagam nem vagyok sem postás, sem vasutas, de engem is bánt a do­log. Elsősorban nem is tulajdon »ön­költségem« szempontjából. Csak úgy általában is Rajki András A MEDOSZ aktívaértekezlete a kivngési állami gazdaságban bizottságokkal. Nem is kérték ki véleményüket egy-egy feladat el­végzéséhez. Mindennel az ab-elnök foglalkozott, nem adott feladatokat a többi szak­­szervezeti aktivistának. A SZOT elnöksége határozata alapján most fordulatot akarnak teremteni a szakszervezeti munká­ban. Egyik legfontosabb feladat a III. pártkongresszusra indult ver­seny további szervezése, irányítása, a verseny eredményeinek értéke­lése. Mint jó és követendő példát említette meg az vb-elnök Szívós Gyula traktorost, aki váltótársával 2200 normálhold talajmunka elvégzé­sét vállalta, vagy Lami János és Rónaszéki István traktorosokat, akik éves tervüket már 32 százalékban teljesítették. Az állattenyésztők kö­zül Csejtei Margit és Horváth Mi­hály sertésnevelők­­értek el jó ered­ményeket, a tehenészetben pedig Duska Kálmán, aki 6.2 literről 8,6 li­terre emelte a gondjaira bízott ál­latok tejhozamát. Részletesen beszélt Horváth elv­­társ a dolgozók szociális és kultu­rális igényeinek kielégítéséről is. El­mondotta, hogy háromszáz személyes kultúrott­­hont építenek, s összesen 1.130.000 forintot fordítanak szo­ciális és kulturális beruházá­sokra. Hat családi ház és két idénynap­közi készül a kiskovácsi és rostás­pusztai üzemegységekben. Ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaságukba érkező új dolgozókat fogadják szeretettel, gondoskodja­nak ellátásukról, hogy azok mielőbb otthonosan érezzék maguikat a gazdaságban. Az aktívaértekezleten több fel­szólalás volt a szakszervezet ered­ményeiről és mulasztásairól. Henrich István traktoros azért bírálta az üzemi bizottságot, mert nem látogat­ják őket, nem érdeklődnek munká­jukról, problémáikról. Elmondotta, hogy nincs elegendő és megfelelő szerszám, rossz az üzemanyagellátás, nem kapnak szappant. Majd arról beszélt, hogy nem értékelik a kon­gresszusi verseny eredményeit, nem tudják, hol tartanak vállalásuk tel­jesítésében. Több felszólaló szólott az ételek minőségéről és szállításá­ról. Hibáztatták a szakszervezetet, mert nem ellenőrizte ezt. Előfordult, hogy rossz edényekben, fedő nélkül szállították az ebédet és így az por­ral szennyeződött, ehetetlenné vált. A felszólalások után Horváth Jó­zsef ab-elnök ígéretet tett, hogy a jövőben sokkal nagyobb gon­dot fordítanak a dolgozók ellá­tására és az ellenőrzésbe bevon­ják a szakszervezeti bizalmiakat, valamint a többi aktivistát is. Ezután határozatot hoztak, amely­ben az elhangzott hozzászólások alapján megjelölték legfontosabb tennivalóikat a szakszervezeti munka megjavítására. Hasonló aktívaértekezletet tartot­tak a sárospataki gépállomáson és az erdőteleii állami gazdaságban is. A Veszprém megyei küngösi ál­lami gazdaság kultúrtermében szerda este az üzemi bizottság tagjai, szak­­szervezeti bizalmiak, gazdasági­ ve­zetők és szakemberek, valamint a legjobb dolgozók részvételével ak­tívaértekezletet tartottak. Horváth József ab-elnök mondott beszámo­lót. A többi között elmondotta, hogy szakszervezetük munkájában sok a tennivaló, bár már vannak kezdeti eredmények is. Nem ellenőrizték az üb-ülés határozatainak végrehajtá­sát. Keveset foglalkoztak a bizal­miakkal és a társadalmi munka- Sablonok helyett ötlet és szín Kultúragitáció a vasipari üzemekben A­z elmúlt idők kulturális agitáció­­** jának a legelterjedtebb formája az a gyenge rigmusokból összeállított műsor volt, amely csupán csak kö­szöntötte és dicsérte a kiváló dolgo­zókat. A kongresszusi verseny agitá­­ciójában már mind gyakrabban ta­lálunk tartalmukban színvonalasabb, frissebb, elevenebb, vidám kisműso­­rokat. Ezeket nemcsak a déli kö­szöntések alkalmával adják elő, ha­nem a műhelymegbeszélések, érte­kezletek előtt is. A kulturális agitá­­ciónak ez a módszere sokkal inkább hat a dolgozókra, mint a régi »szab­vány-rigmusok« ledarálása. Ezenkívül számos újabb és újabb ötlet teszi élénkebbé, sokszínűbbé a kongresszusi verseny kulturális agi­­tációját. A Vörös Csillag Traktor­gyárban például a napi értékelés alapján legjobb eredményt elérő dolgozókat az úgynevezett díszasz­talhoz ültetik az ebédlőben. Az itt adott déli kisműsor számait ezek­nek a dolgozóknak ajánlják. A ki­tüntettek nemcsak eredményükre büszkék, hanem erre a megtisztelte­tésre is. A kulturális agitációban a kultu­rális munkások a maguk sajátos esz­közeivel ismertetik a sztahanovista cím elnyerésének új feltételeit. Eddig csak a mennyiségi és bizonyos fokig a minőségi munkára buzdítottak kultúrcsoportjaink. Ma már foglal­koznak az anyag- és szerszámtaka­rékosság, a munka módszerei talán­, a tapasztalatcsere, az újítómozgalom kérdéseivel, továbbá serkentik hall­gatóikat a példamutató munkafegye­lemre is. Ugyanakkor továbbfejlődtek az ed­dig alkalmazott módszerek is. Az üzemi hangszóró például már nem­csak az eredmények »vízállásjelen­­tésszerű« bemondására és egy-egy hanglemez küldésére szolgál, hanem egyéb ötletek is közkedveltté teszik a dolgozók előtt. Igen eredményesen használja fel az üzemi hangszórót a Dunakeszi Vagongyár üzemi bizott­sága is. »Kérdezz — felelek« formá­jában a nagy nyilvánosság előtt kér­dezik meg a dolgozókat és a gaz­dasági vezetőket a munka esetle­ges akadályairól, azok okairól. A válasszal egyidőben felhívják a dol­gozókat a hibák megszüntetésére. Az írásos agitáció színvonala is nagy fejlődést mutat. A Ganz Vagon­gyár plakátjai már nemcsak a neve­ket és a termelési százalékokat köz­tik, hanem a kiváló dolgozók port­réit, munkamódszereit is tartalmaz­zák. A hibák ellen szellemes karika­túrákkal harcolnak. Ezenkívül rövid­szövegű rajzos »villámokat« készíte­nek, amelyeken a kongresszusi ver­seny jelentőségét, valamint a ver­senyben elért eredményeket ismer­tetik a munkamódszerekkel együtt. Ezzel segítik a tapasztalatcserék si­kerét. Így terjesztik a Koleszov­­módszer továbbfejlesztésében elért újabb eredményeket vagy a fémke­­ményítést is. A különféle művészeti csoportok és szakkörök más-más formában já­rulnak a kongresszusi verseny sike­réhez. Az Egyesült Izzó kultúrter­mében a kongresszusi verseny meg­indulása óta ötször rendeztek mű­soros klubestet egy-egy üzemrész dolgozóinak. Megalakult az úgyne­vezett „Humor-brigád”. Színes, vi­dám műsorszámokkal világítja meg a munkában jelentkező hibákat. A Gheorghiu-Dej Hajógyár gépműhely­részlege is rendezett klubestet. Ezen röviden értékelték az üzemrész ered­ményeit és mulasztásait is. A megbe­szélést műsor és tánc követte. A hangulatos klubest nagy mértékben erősítette az üzemrész dolgozóinak baráti, elvtársi kapcsolatát, aminek eredménye a termelési eredmények további emelkedésében mutatkozott meg már a következő napokban. A Klement Gottwald Villamossági Gyár fotóköre fényképfelvételeket készít a legjobb dolgozókról az üzem dicsőségtáblái számára. A Beloian­­nisz-gyár képzőművészeti köre kiál­lítást rendezett pártunk harcainak eredményeiről, az üzem fejlődéséről. Számos üzem könyvtára rendez íz­léses könyvkiállítást a szakmai, il­letve a párt harcait bemutató, mun­kára, harcra lelkesítő szépirodalmi művekből. Ezzel hívják fel a dol­gozók figyelmét e művekre. Kulturális bizottságaink jól hasz­nálják fel a szakmai ismeretterjesztő előadásokat is. A Csepel Autógyár minden üzemrészében rendszeresen tartanak szakmai előadást. Ezeket az előadásokat az üzemrészek sajá­tosságainak megfelelően állítják össze. Az egyikben a minőség je­lentőségéről, másikban az anyagta­karékosságról szólnak az előadások, aszerint, hogy melyik szakmai kér­dés a legégetőbb az érdekelt üzem­részben. Mindamellett a kulturális agitáció egyes üzemekben még mindig csak a kultúrbrigádok tevékenységében merül ki. Az üzemi bizottságok egy része csupán a rigmusbrigádok mű­­sorszámait tekinti a kulturális agitá­ció hathatós eszközének. Kulturális agitációnk másik hibája az, hogy egy-egy műsorszám felajánlásai vagy a zenés köszöntője és rigmusok sok­szor mértéktelenül, sablonosan és egyoldalúan osztogatják a dicsére­teket. Még mindig nem adnak eléggé hangot a dolgozók véleményének, nem bírálják kellően a felsőbb szer­vek, illetve a vezetők mulasztásait. Hiba az is, hogy kulturális bizottsá­gaink nem veszik igénybe az írásos agitáció igen hasznos, hatásos eszkö­zét: a faliújságot. A művészeti cso­portok előadásaival kapcsolatban pedig teljesen helytálló a kifogás: amennyire örvendetes, hogy az utóbbi időben a vidám műsorok meg­szaporodtak, éppen annyira hiba, hogy színvonaluk sok esetben nem üti meg a mértéket é­ppen azért, hogy mihamarabb helyrehozzuk ezeket a hibákat, a vasas-szakszervezet kulturális-neve­lési osztálya tapasztalatcserére hívja össze kéthetenként a jelentő­sebb üzemek kultúrfelelőseit. Ez a tapasztalatcsere könnyebben felis­merhetővé teszi a kulturális agitá­ció hiányosságait, egyúttal hozzáse­gíti üzemeinket, hogy megismerjék és felhasználják a kulturális agitá­ció újabb formáit, módszereit. Azo­kat a formákat és módszereket, amelyekkel a kongresszusi verseny győzelmének az ügyét szolgáljuk.­­Pollák Ferenc a vasas-szakszervezet kulturális­­nevelési osztályának vezetője

Next