Népszava, 1954. június (82. évfolyam, 128-153. sz.)
1954-06-13 / 139. szám
NÉPSZAVA A 115 éves herendi porcelán Az Iparművészeti Múzeum szemétlelket gyönyörködtető kiállításon mutatja be a 115 éves Herendi Porcelángyár fejlődését, eddigi alkotásait. 1839-ben létesült ez a művészeti manufaktúránk és azóta is hirdeti ország-világ előtt, hogy népünk alkotókészségét az elnyomás századai sem törték meg. A gyár részt vett és díjat is nyert az 1842-es•Első Magyar Iparmű Kiállításon, amelyet Kossuth úgy méltatott, mint az »önismeret eszköze ..., a nemzeti önbizodalom ébresztője .. .« És amikor mi, a mostani kiállítás látogatói, a felszabadulás óta megnőtt »nemzeti önbizodalommal« tekintünk végig a magyar porcelánművészet remekein — mintha történelemkönyvben lapoznánk. Elénk tárul a hazai porcelán múltja, jelene és részben előrevetítődik jövője is. A legrégibb tárgyak készítője, a gyár alapítója, a fazekascsaládból származó Fischer Mór 1800-ban született Tatán. Nemcsak »gyámok« volt — miként magát nevezte —, hanem avatott kezű iparművész is. Gyárát a Kossuth-vezette osztrákellenes Nemzeti Védegylet hazai ipart pártoló mozgalma jegyében alapította. E mozgalommal együtt nőtt, fejlődött a Herendi Porcelángyár is. Nem véletlen tehát, hogy a gyáralapító Fischer Mór és fiai részt vettek a szabadságharcban is. Magyarország az utolsók között kezdett a legértékesebb kerámiai anyag, a kínaiak által már évszázadok előtt felfedezett és készített porcelán meghonosításához. Mégis a herendi porcelán az elsők közé küzdötte fel magát és világszerte ismertté vált. És most, a kiállítás sikerét látva, elmondhatjuk, hogy a Herendi Porcelángyár, a magyar iparművészet egyik legnagyszerűbb szülőhelye, népünk ipari és kulturális kincsévé vált — ellentmondásos és gyakran visszaesést tükröző múltjával egyetemben. A gyár művészi értéke ellenére is tőkés vállalkozás volt. Léte a hazai és a külföldi arisztokrácia, valamint a lassan kialakuló magyar burzsoázia rendeléseitől függött. Az ő ízlésüket, igényeiket tükrözi a fényűző porcelánok jórésze. A kiállítás szemléltetően érzékelteti, hogy hosszú ideig elsősorban a régi kínai, a német (meisseni) és a francia (sévres-i) porcelánkészletek kiegészítésével és utánzásával tudott csak rendeléseket szerezni a gyár. Persze, valamennyi európai porcelángyárban állandó gyakorlat volt az utánzás. A kínai és a keleti életképek, motívumok felhasználása — a porcelán kínai eredete miatt — hozzátartozott a korszak divatjához, romantikájához. Herend nemzetközi hírnevét elsősorban a tökéletes másolással, az utánzással alapozta meg. A külföld- , sől átvett mintákat és díszítéseket azonban gyakran szinteátköltöttt fék«, kisebb-nagyobb változtatásokkal továbbfejlesztették. Sok más alkotáshoz hasonlóan kínai eredetű motívumok például a kiállításon látható »Ming« és »Gödöllő« étkészletek figurális, illetve növénymin-t fái. Mindamellett ezeken a motívumokon rajta van a herendiek, a mű- vész Fischer Mór kezenyoma is. A kínai és más idegen motívumok át- formálása olyan sikerrel járt, hogy már külföldön is magyar sajátosság ,nak tekintették például a kínaias mintázású »pikkelyes« kakast, a papa- , gájt és a hasonló állatplasztikát, így lassan kialakult a herendi porcelán , más gyárakétól eltérő, sajátos jellege. Az utánzás mellett kezdet től igyekeztek újat alkotni és teret nyitottak a teljesen önálló stílus- törekvéseknek is. A múlt század közepén jelent meg ; először a herendi porcelánon a ma- gyar táj. Megkapóan szépen csillog az áttetsző, kecses tájon Balaton- füred és Esztergom látképe. A kínai mandarinok és francia ficsúrok figu- 'ái mellett feltűnnek a magyar nép- élet alakjai: muzsikáló cigányok, ■ pásztorok, juhászok, betyárok. Az egzotikus és a francia-német eredetű virágdíszeket felváltják a sajátos magyar virágok, a magyar erdők és mezők madarai. A szabadságharc ■ leverését követő sötét elnyomás ide-jén, a Bach-korszakban szaporod-nak a népi, nemzeti díszítő motívu-mok. Figyelmünket megragadja egy nemzetiszín díszítésű áttörtperemű tányér,,ez is kifejezte akkor népünk ellenállását. • Jelentős magyar ipar- - művészettörténeti tény, hogy a he-yrendi porcelán éppen e korszakban érte el legnagyobb nemzetközi sikereit, az 1851-es londoni és a későbbi párizsi világkiállításon. A magyar alkotókészségnek ebben az időben szinte Herend volt az egyetlen megnyilatkozása külföldön. A világkiállítások, a külföldi megrendelések és sikerek után, a kiegyezést követő időben válságba kerül a gyár. Fischer Mór művészi célkitűzéseit nehezen tudja összhangba hozni az üzletiérdekekkel. Súlyosbította helyzetüket az akkor kormányon volt nagybirtokos osztály politikája is, amely a magyar ipar érdekeit alárendelte az osztrák banktőkének. Fellendülés és hanyatlás, egyéni és részvénytársasági vezetés egymást váltották. A két világháború közötti részvénytársasági vezetés tömegtermelésre tért át — de a színvonal leszállítása árán. Mindamellett a kiállítás képet ad ennek az időszaknak sikeres törekvéséről is. Több figurális alkotást készítettek, míg azelőtt ezek háttérbe szorultak a vázák és étkészletek mögött. Ebből az időszakból származó és ma is követendő példa, hogy olyan szobrászok is dolgoztak Herendnek, mint Kisfaludi-Stróbl Zsigmond. Porcelánplasztika készült a művész huszár szobrából, Ligeti Miklós »Déryné« című alkotásából és Izsó Miklós »Táncoló juhász«-ából. A kiállítás káprázatos bőségben sorakoztatja fel Herend sokféle múltbeli alkotását — a különböző formák, stílusok, motívumok és színek pazar tobzódásában, keveredésében és látszólagos ellentétességében. Mindez mégis összeforr egyetlen stílusegységben. Ennek gyökere egyrészt Fischer és fiai művészetében rejlik, másrészt pedig abban, hogy a külföldiszármazású művészek és szakmunkások mellett több mint egy évszázadon át a falubeli parasztokból került ki a gyár dolgozóinak zöme. Ezek a népi mesterek apáról fiúra hagyományozták a porcelánkészítés tudományát, művészetét. A nemzedékeken át őrzött és örökölt mesterségbeli tudásukhoz hozzáadták népünk ősi művészi szellemét, amely dalban és táncban éppen napjainkban oly gazdag tartalommal és szépséggel születik újjá. A népi mesterek Inéig is gyarapítói, továbbfejlesztői Herend művészi kincsének és hordozói művészi hagyományainak, sajátos stílusának. Éppen ez segítette Herendet abban, hogy megbirkózzék a felszabadulás utáni nehézségekkel és rátérhessen a kísérletezés és keresés helyes útjára. A nép államának tulajdonába került iparművészeti üzemünk soha nem látott kulturális feladatok elé került. Ma meg kell találnia a dolgozó nép igényei kielégítésének, kultúrája, ízlése sajátos nevelésének a módját. A kiállítás ezekről a törekvésekről is tanúskodik. Bruck Tibor művészbrigádja a maguk tervezte étkészletre a kalocsai pingáló népművészek motívumait festette. (Kár volt azonban felcserélni e motívumok eredeti sokszínűségét az egyhangú téglavörös színnel.) Herend kezdi porcelánba formálni új életünk alakjait, a dolgozó embert, a népi táncost, a sportolót is. Szép munka Hanzéli Jenő »Bányász« plasztikája, Donner Gertrud »Népi tánc«-a, Garányiné »Béke« szobra, Tóth János herendi munkásművészToldi a bikával« című szép szobra. Ha vannak is alaktani hibái , hatásosan kelti életre a témát. De láthatjuk porcelánon új filmművészetünk egyik hősét, a »Kiskrajcár«-t is. A porcelánművészet , az otthon, a lakáskultúra művészete. Nagy szerep vár tehát Herendre: hozzá kell segítenie a dolgozókat, hogy művészi porcelánnal is barátságosabbá, kellemesebbé tegyék otthonukat. De a porcelán kiválóan alkalmas arra is, hogy a nagyértékű és egyénileg megszerezhetetlen eredeti képzőművészeti alkotásokat művészi reprodukciókban juttassa el mindenkihez. A porcelán szépsége formálja az ember ízlését, lelkét. Ezért helyes volna, ha a dolgozók otthona mellett eljutna a kultúrotthonok és klubok vitrineibe, valamint helyet kapna a munka- és más teljesítmények jutalmai között is. Hogy a dolgozók mennyire szeretik a szép porcelánt, bizonyítják a kiállítást megtekintő tízezrek, továbbá a névvel vagy névtelenül kitöltött kérdőívek. Mohánszki Tibor 34 éves szabász például azt írja: “A kiállítás elbűvölt és hazánk még nagyobb szeretetére nevelt. Bizony szobámba is szeretnék egy-két porcelánt ...« Szlanek Lajos 62 éves asztalos, vb-elnök meg egyenesen kifogásolja: »Kár, hogy nem mutatják be a dolgozó embernek, miként díszítheti lakását porcelánnal...« Marschan Jenő főkönyvelő viszont szóvá teszi: »Már tíz hónappal ezelőtt érdeklődtem a gyárnál, hol vásárolhatnék meg egy bizonyos méretű porcelánsasfigurát, de máig sem kaptam választ...« Még hosszan lehetne idézni a látogatók észrevételeiből, de elég talán csak annyi, hogy egy 54 éves mozigépész azt javasolja: »Vegyék a teljes kiállítást filmhíradóra, hogy az egész nép megismerje a magyar kéz ügyességét, a magyar iparművészet szépségét ...« Igen, népünk közkincsévé kell tenni a herendi porcelánt. Szenes Imre 1. sz. Épületelemgyár felvesz lehetőleg budapesti vagy pestkörnyéki lakosokból lakatosokat és esztergályosokat Háromszori étkezés napi 7.40 Ft-ért biztosítva. Személyes jelentkezés: Budapest, XI., Budafoki út 78. A CSALÁD Andris, „az osztály réme“ Lapunk május 16-i számában az Állami Gyermeklélektani Intézet pszichológusainak, nevelőinek elbeszélései és tanácsai alapján cikksorozatot indítottunk a gyermeknevelésről. Megtörtént esetek példázzák a hibák keletkezését a gyermek magatartásában és e hibák kijavításának legjobb nevelési módszereit. Hétéves kisfiú. A tanulásban elmaradt. Magatartása nem kielégítő. Elcsavarog otthonról« — halljuk Andris rövid személyleírását a Gyermeklélektani Intézetben. — Az osztály réme volt — magyarázza az intézet munkatársa. És mosolyog hozzá. Hát persze, mosolyognivaló «rém« lehet egy búzakalászszőke, pirosalmaarcú, hétesztendős kisfiú ... Andris falun született. Kétéves múlt, amikor falujuktól nem messze új, hatalmas gyár épült. Andris apja-anyja beállt a gyárba dolgozni, a fiút pedig a nagyanyja nevelte. A szülőket később egy budapesti üzembe helyezték. A gyereket — lakáskörülmények miatt — nem hozhatták magukkal, így tehát Andris továbbra is nagyanyjánál maradt, falun íratták iskolába. Amikor azután a szülők lakáshoz jutottak, Andrist is magukhoz vették. Ekkor Andrisnak már kétesztendős kisöccse is volt. A falusi kisfiú nem érezte jól magát a pesti bérházban, a szűk folyosón, a sívár, köves udvaron. Hová tűntek a széles, zöld mezők, ahol százmétereket lehetett versenyt futni a széllel? Anyja féltette a gyereket a nagyvárosi forgalomtól és megtiltotta neki azt is, hogy távollétében kimozduljon a lakásból... A pesti iskolában már sokkal előbbre haladtak a tananyagban, mint falun. Andris pedig még mulasztott is a költözködés miatt — tehát alaposan elmaradt osztálytársai mögött. Akadt, aki kigúnyolta. A jólfejlett, heves természetű kisfiú istenigazában elpáholta gúnyolódó osztálytársait. Ebből további bonyodalmak keletkeztek: Andris »felfedezte«, hogy a gyerekek félnek testi erejétől. Ez a tudat valósággal balzsamként hatott megcsappant önérzetére. Ettől kezdve okkal, ok nélkül verekedett. Az egész osztállyal hadilábon állt. Rossz magatartása miatt intőket vitt haza. Anyja összeszidta, apja elverte. Ilyenkor el-elcsavargott a közeli játszótérre, szenvedélyesen “focizott” az utcán és a téren megismert gyermekekkel. Késő este tért haza csatangolásaiból. A leckéit is elhanyagolta — újabb intőket kapott és újabb szidásokat — Mi lesz belőled, te anyaszomorító? — korholta az anyja és dédelgetve szorította magához kisebbik fiát: — Te nem leszel olyan rossz, mint a bátyád, ugye, kincsem? A gyermeknek mozgási szabadság kell — s ezt a szülök nem tudták. Andrist a környezetváltozás kizökkentette megszokott életéből. Ilyen »kizökkent« állapotban nemcsak a gyermek — még a felnőtt is fogékonyabb minden külső hatásra, jóra-rosszra egyaránt. Abban, hogy Andrisaz osztály rémévé vált, társtalansága, rossz tanulmányi eredménye és a szülők helytelen nevelési módszere egyaránt hibás volt. A tanító látta meg legelőbb, hogy milyen nehézségek és gátlások ferdítették el a kisfiú magatartását. Tanulótársat adott mellé és maga is foglalkozott vele tanítás után. Beszélt az osztállyal is. Az osztálytársak megfogadták: nem gúnyolják többé Andrist, inkább segítenek neki. Andris pedig szavát adta, hogy ezután nem verekszik. Valóban, magatartása sokat javult. A bizalom a nevelés fontos eszköze — magyarázták Andris szüleinek a Gyermeklélektani Intézetben. A szidás, a testi fenyítés konokságot vált ki a gyermekből. Természetesen, dorgálásra néha szükség van, de ügyelnünk kell arra, hogy a dorgálás hangja ne legyen durva, ingerült, elkeseredett. Nyugodtan magyarázzuk meg a gyermeknek, milyen viselkedést várunk tőle. Ezzel a módszerrel érjük csak el, hogy a dorgálásra sem fogja el páni félelem a gyermeket és a feddés nem vált ki belőle dacot és tiltakozást. Az így nevelt gyermek mindig őszinte lesz szüleihez. A kisebbik gyermek túlzott dédelgetése és Andris állandó dorgálása is arra vezetett, hogy a fiú elidegenedett a családtól, saját testvérétől. Nagyon sok családban előfordul, hogy a nagyobb gyermekek féltékenykednek a kisebbekre, mert úgy vélik, a kicsit jobban szeretik. Magyarázzuk meg az idősebb testvérnek: a még önállóan enni, járni, öltözködni nem tudó kisgyermekkel természetesen többet kell foglalkozni. A testvéri féltékenység megszüntetésének legalkalmasabb módszere, ha arra neveljük a nagyobb gyermeket, hogy ő is gondozza a kicsit, reszeljen neki almát, etesse meg, játsszék vele. Bízzuk meg a gyermeket egyes teendők elvégzésével, de ne rideg paranccsal, hanem türelmes magyarázással. Ha a megbízást jól látta el, dicsérjük meg érte. A dicséret és az előlegezett bizalom fejleszti a gyermek önérzetét, erősíti öntudatát. (maglód!) 1954. JÚNIUS 13. VASÁRNAP HÁROM A KISLÁNY A Rákosi Művek együttesének bemutatója a vasas fesztiválon péntek este a vasas-székház nagymúltú dísztermének színpadán a csepeli Rákosi Művek együttese szerepelt az operett-irodalom egyik értékes alkotásával, a Schubertnek emléket állító »Három a kislány«-nyal. A Rákosi Művek színjátszói üzemük múltjának régi munkás-kulturális hagyományait őrzik. Az együttes nem egy tagja évtizedek óta működik színjátszóként. Sokat szereplő, gyakorlott együttesről van szó, az ország egyik kiemelkedő színjátszócsoportjáról, amellyel szemben nemcsak jogos, de szükséges is, hogy magasra állítsuk az igény mércéjét. A »Három a kislány« előadásának színpadi értékét— mint minden előadásét — nagyjából a közönségre tett hatásán lehet mérni, s a csepeli színjátszók valódi színházi élménnyel tették gazdagabbá a közönséget. Pedig: az együttes művészi készségének teljes kibontása nem egy akadályba ütközött: az előadás körülményei — a kicsiny színpad, a nézőtéren elhelyezett zenekar ,stb. — nem mondhatók tökéletesnek. A nehézségek legjelentősebbjeként pedig soroljuk ide magát a műfajt; az operett műfaját, melyben játéknak és éneknek egyaránt nagy a szerepe, s ebben a tekintetben a »nagy« színházak előadásai sem mindig mutatnak megfelelő egyensúlyt. Az első általános megállapítás a ** -Három a kislány«előadásáról az, hogy meglepően színvonalas zenei produkciót nyújtott. Mi ennek a rúgója? Az együttes lelkesedése, az egyes szereplők szerencsés adottságai, tehetsége, jó hangja, éppúgy, mint a produkción határozottan meglátszó énektanítás (a szereplők Micsei Józsánál tanulnak), s nem utolsó sorban Rubányi Vilmos biztos és tapasztalt karmesteri keze. Az együttesben két figyelmet érdemlő, szép szopránhang van, Cziffra Ilonáé és Dobai Etelkáé. Médi, illetve Tschöllné szerepében hallottuk a két tehetséges énekest. Mindketten tisztán, értelmesen éneklik szólamukat, szövegkiejtésük világos, hangjuk kellemes s továbbképzésre, fejlődésükre nézve komoly ígéretet rejteget. Cziffra Ilona énekhangja nemes csengésével, megnyerő színével tűnik ki, Dobai Etelka pedig a dinamikai árnyalatokat alkalmazza tehetségesen, sok érzelmet tud kifejezni. Az »árva a ház« kezdetű kettős koloratúrrészét meg is kellett ismételnie. Kőbán Olga (Girisi) hangja is mutat értékes elemeket, egészségesen szárnyal, pontosabban kell azonban ügyelnie a zenei hűségre, a tiszta intonációra, s főként az érthető szövegre. A férfiszereplők közül első helyen a főszerepet (Schubert) alakító Halmai Jánost kell megemlíteni, már csak azért a bátor tettéért is, hogy három próbával »ugrott be« az előadásba az eredeti szereplő akadályoztatása következtében. Halmai János így is bebizonyította, hogy tehetséges énekes, S mélyen átérzi színpadi mondanivalóját. Tanulnivaló számára a hangerősség kifejezőbb, árnyaltabb alkalmazása, több átmenet a meghitt, bensőséges piano és a harsány fortissimo között. Schobert Jákfai , Árpád énekelte. Benne inkább komikus szerepekre alkalmas hangi, rátermett tenoristát ismertünk meg. A második általános megállapítás az elsőből következik és így szól: az együttes jobban énekel, mint játszik. Bár a színpadi összkép általában hangulatos és meggyőző, s a játék — néhány kivétellel — meglehetősen lendületes, mégis nem egyszer hiányzik az a bizonyos »színpadi légkör«, s az énekszámok közötti próza alatt jónéhány fokot esik az ’ előadás hőfoka. A prózai részletek hangulatban, érzelmi kifejező erőben nem mindig készítik elő az érzelmi csúcspontokon bekövetkező ’ zeneszámokat, csak összekötik őket Ez semmiképpen sem jelenti azt, , hogy a szereplők színjátszótehetség dolgában gyengén állnának. ■ Halmai János mély megindulása az igaz színpadi átélés tanújele volt. Eléri, hogy kevés eszközzel — sőt talán kissé túl egyszerűen is — hiteles legyen. Cziffra Ilona kifejező tehetsége is sok alkalommal megcsillan egy-egy belülről jövő, természetes gesztusban, mozdulatban, mosolyban. Az egészséges, őszinte játékkal azon■ ban néhány kiküszöbölni való, el■ avult elem keveredik. Viszontlátjuk a színpadon a »rossz«, a régi fajta énekesi modorosságot, a »jelziés«-t a játék helyett. Többé-kevésbé majd valamennyi szereplő bele-baleesik s ebbe a hibába, de leginkább a Gritlit megszemélyesítő Kőbán Olga. ■ Egy másik fajtája a hamis játék, módnak — az előbbinek eredeti szempontjából ellenlábasa — aantikedvelő« dilettantizmus, a szerep ■ »felmondása«, a színészi szakma elemi eszközeinek mellőzése. Ebből ered azután, hogy például Papp ■ László (Tschör papa) — noha az együttesnek ő az egyik legrégibb színjátszója — legtöbb »poénján« ■ nem morajlik fel a nevetés, mert nem elég érthető, nem elég hangsúlyos, nem elég tagolt a szöveg, mondása, nem ad elég levegőt, szín* t a mondókéjának. A Rákosi Művek együttese bem**tatójának az a jellegzetessége, hogy lényegében kettős arcot mutat, mást az éneklés, mást a színjátszás oldaláról. Ez felvet egy kérdést: az öntevékeny kulturális mozgalom és a hivatásos művészet kapcsolatának kérdését. Mint megtudtuk, az operett-együttest nem patronálja sem rendező, sem színész-szakember. Igaz, hogy a régebbi patronálásból — a tagok úgy érzik — nem származott elég hasznos tanulság. Ez azonban még nem bizonyítja, hogy egy lellkes, tehetséges kollektíva a hivatásos művészet tapasztalata, útmutatása nélkül komoly eredményt elérhet. A színpadi játéknak, legalább annyi tudnivalója van, mint az éneklésnek, a hangszeres muzsikának, vagy akár a képzőművészetinek. S amikor komoly erényeket árul el a produkció zenei oldala,biztosra vehető, hogy a másik, a drámai oldal is még többet, még szebbet nyújthatna, ha a színjátszók nemcsak a saját — bár meglehetősen gazdag — tapasztalatukra támaszkodnának. A vásár kettőn áll. S a megfelelő tudású — és megfelelőszerénységül — patronálón, s azegyüttesen, mely elfogadja a hivattásos művész útmutatását. S Mindez feltétele a további fejlődésnek, de nem csökkenti az együt tesnek azt az érdemét, hogy ezt az előadást létrehozta. Tagjai s rendezője, Békefi Lajos, hatalmas energiát, lelkes szeretetet, sok fáradságot építenek be egy-egy előadásba, leküzdve olykor az üzem vezetősége részéről jelentkező meg nem értés elkedvetlenílő hatását is.Ez a — néhány problémájával is — biztató és figyelemreméltó előadás az öntevékeny színpadi és zenei tömegmozgalom alapvető kérdését is felveti: mi a célja, haszna ennek a munkának. Haszna mindenekelőtt a közönség épülése, s ami talán még annál is fontosabb: s a részvevők alkotói, művészi élménye, emberi nemesedése, művelődése, gazdagodása. Haszna és céljai a hivatásos művészet hadseregénekgyarapítása, új, fiatal tehetségek s útnak indítása. A Rákosi Művek együttesének bérmutatója mindhárom szempontbólhasznos volt Csobádi Péter