Népszava, 1954. november (82. évfolyam, 259-283. sz.)
1954-11-02 / 259. szám
LEPSÉNYNÉL MÉG MEGVOLT! A Kamara Varieté új műsoráról A Kamara Varieté múlt havi, viszonylag gyengébben sikerült számai után sok szempontból kellemes meglepetés a sokkal színvonalasabb, gondosabban összeállított új műsor. Sokkal kevesebb a pusztán szóviccekre és kétértelmű helyzetekre alapozott olcsó humor, az artistaprodukciók többségénél pedig a rendezés egy-két ötletes stilizált díszlettel, ügyes fényhatásokkal és legelsősorban a számok humoros beállításával áthidalta a szűk színpadból adódó nehézségeket. A két Hegyessy zsonglőrmutatványai önmagukban is igen hatásosak. Jó artisták, kézügyességük, egyensúly- és ütemérzékük egészen kiváló. Sikerüket megsokszorozza az egész számon végigvonuló derűs alaphangulat és a fényeffektusok rendkívül szellemes felhasználása a mutatvány utolsó részében. Körülbelül ugyanez mondható el a két Körens xilofonszámának külsőségeiről is. A mutatványuk befejezéséül xilofonon táncolnak és így maguk szolgáltatják a kísérőzenét is. A legdicséretesebb, hogy a produkció zeneileg sem rossz. A kitűnő Binder-csoport egyensúlyozó mutatványa sokkal hatásosabb lenne nagyobb színpadon, így a hatás nem áll arányban a nehéz produkciókkal. A három Nánási kerékpárszáma érdekes, bravúros, jóhatású mutatvány. Megérdemelt sikere van. Igen jó ötlet Bánd Anna és Simonál József bábjátékművészek szerepeltetése. Változatosabbá, többrétűvé teszi a műsort. Bábparódiáik közül az első és az utolsó — a részeg és az esztrád-karikatúra — dicsérhető. Szórakoztató és ugyanakkor látványos. Sikerült szám a Czója-majomcirkusz is. Nagy sikere van Nádassy László konferansziénak, de ottott még csiszolnia kell néha kissé banális humorán. A műsor prózai része egyben megemlékezés is a közelmúltban elhúnyt Nóti Károlyról. Két népszerű tréfája, a »Motor« és az »A cég órája« szerepel a műsoron. Nóti tréfáinak mindig sikerük volt a kabarészínpadon. Ismét meg kell állapítanunk, hogy új kabarészerzőink még nem vitték anynyira a szórakoztató műfajban, mint Nóti és társai, de Nótiéktől tanulva mai tartalommal, időszerű szatírával telített tréfákkal rá tudnának találni a helyes útra. A darabok rendezése is jó, pergő. Nem mindenütt szerencsés azonban a társadalomkritika erőszakolt belemagyarázása. Persze, a tréfákban van bírálat is. De: ahol nincs, ott ne keress! Ott, ahol Nóti humora kizárólag helyzethumor, nem a mondanivalót emeli, hanem a humort csökkenti a minden áron való aktualizálás. A szereplők közül elsősorban a szerepek régi alakítóját, Salamon Bélát kell dicsérni. Közvetlen, néha chaplini ízű humora még ma is kabarészínpadunk egyik legnagyobb értéke. A darabokat nyilván az ő számára válogatták ki. De el tudtunk volna képzelni jobb választást is »A cég órájá«-nál, amelyben a kiváló művész idős kora kissé rontja az illúziót. Még kabarétréfában is nehéz elhinni, hogy egy ragyogóan szép fiatal lány első látásra beleszeret. Mellette Lengyel Gizi az előadás főerőssége. Néha túlságosan is utánozza elődjét, Rajna Alicet, egy-két jelenete azonban vérbeli komikára mutat. Már az előző műsorban is jó alakításokkal tűnt fel az azóta is sokat fejlődött Sebestyén Zoltán. Természetessége, őszinte, kellemes beszéde jól illeszkedik az előadásba. Sugár István szintén tehetséges színész, ha a »Motor« című tréfában nem is tudta feledtetni nagyszerű elődjét, Gárdonyi Lajost. A dicséretek után hadd szól*junk néhány szót a műsor hibáiról, fogyatékosságairól is. A prózai rész leggyengébb pontja a chicagói tréfa, amelyben egy villámtréfányi ötletet hígítottak elég hosszadalmas jelenetté. A »Motor« rendezési hibája, hogy az inas szerepe elnyomja néha a főszereplők tréfáit, mondanivalóit. Még kirívóbbá teszi ezt, hogy a szerep alakítója nem tartozik a társulat legjobb színészei közé, humora erőszakolt. Az artisták közül a 3 Barabás túl hosszú száma nem üti meg a műsor színvonalát. Humorukat pusztán komikus külsejükre alapozzák. Ennél is nagyobb hiba azonban, hogy számuk zeneileg sem értékes — ez pedig a zenebohócoknál nehezen nézhető el. A legsúlyosabb hiba: a bábjátékosok második száma. Bánd Anna József Attila »Altató«-ját adja elő. A karjában tartott csecsemő-imitáció mozgatásával és mókázásaival harsány derültséget vált ki a közönségből. Sértően ízléstelen, hogy egy vásári produkció aláfestésére használják fel a magyar líra egyik halhatatlan remekét. Nem dicséretképpen mondjuk: ha behúnyt szemmel hallgatnánk, kitűnőnek találnánk Bánd Anna előadását. Irodalmi kabaréban — csecsemő nélkül — megdicsérendő. Ez a jelen esetben súlyosbító körülmény, még jobban kiemeli a szám frivolitását, ■egészében jó a műsor, a hi■*- bák kijavíthatók. Az előadás időtartama amúgy is túlhaladja a két órát. Barabásék számának megrövidítése, az »Altató« kihagyása emelné az előadás színvonalát. Hajdú Ferenc Salamon Béla a Kamara Varieté új műsorában KÖNYVESPOLC Két magyar író — két szabadsághősről Mintha nem is volna közöttük egy századévnyi időtartam — Rulikovszky kapitány 1848- ban, Gilbert kapitány pedig 1941—1944-ben ugyanazért az eszméért küzdött: az emberi szabadságért. Az előbbi Magyarországon, az utóbbi Franciaországban. Lengyel volt az egyik, francia a másik — ügyük mégis közös. Ma, amikor a világ minden becsületes embere ismét összefog a békés munka védelmében, nagyon időszerű, hogy ifjúságunk megismerje e rettenthetetlen hősöket. Bárdos László Rulikovszkyról írt kitűnő könyvet »A »dzsidáskapitány« címmel. Izgalmas fejezetekben követhetjük a cári hadsereg tisztjének átállását a magyar forradalmi csapatokhoz, a háttérben Kossuth és Görgey politikájának összecsapását, a gróf Zichy Ferenc és gróf Forgács Jánosféle hazaárulók ténykedéseit, a forradalom elbukásakor a fiatal, alig húszéves kapitány nagyváradi kivégzését. Az író a hősi romantika legjobb hagyományait követi. Szívesen olvastunk volna a szép, lelkesítő, történelmi hűséggel feldolgozott témáról még többet is. A gépesített háború és az imperializmusnak a fasizmusig feszített kegyetlensége nyomja rá a bélyegét a hitleristák és bérenceik ellen francia földön, száz évvel később folyt szabadságharcra. Ezt a hősi időt a Franciaországban élt éti » küzdelmekben részt vett Murányi Kovács Endre örökítette meg »Gilbert kapitány« című könyvében a magyar olvasók számára. A »maquis«-król, a lánglelkű partizánokról szól a könyv, azokról a feledhetetlen hősökről, hazafiakról, akik hol a nácik házában, hol hirtelen felettük egy dombon, majd meg velük szemközt tűntek fel és irtották a betolakodókat. Méltó mű ifjúságunk kezébe. Megismerhetik belőle ezt a lüktető drámai kort. A regénnyé vált történelem olvasásakor megerősödik bennünk a hit: tőlünk is függ, hogy azok a napok ne támadjanak fel újra. (Ifjúsági Könyvkiadó.) A. O.tathatatlan voltát és ezzel rácáfolt a narodnyikokra, akik tagadták ezt a fejlődést. Ugyanakkor azonban nem ajnározta a kapitalizmust, mint a liberálisok, hanem kíméletlen kritikával illette. A regény cselekménye a Privalov-vagyon körül zajló harc. A Privalov-milliók elsikkadnak egy bonyolult örökségi és gondnoksági história útvesztőjében. A történet alkalmas a mély és sokoldalú lélekrajz kibontakoztatására. Az emberek belső fejlődésének rajzát Mamin-Szibirjak oly szerető gonddal, elmélyült pontossággal alkotja meg, hogy az olvasó akaratlanul is Tolsztojra emlékezik. Megannyi arc rajzolódik ki emlékezetében. S a hősök körül Mamin-Szibirjak tolla nyomán megelevenedik a kor élete, az Ural. a XIX. század 70—80-as éveiben. (Uj Magyar Könyvkiadó.) D. T. nyékén a széngazdaság követ-keztében a bányászat lendült, előre. Ezért más-más összetételű Pécs és a környék mun-kásosztálya. ( A második fejezetben a Zsol-nay-gyár indulásával, Zsolnay, Ignác 1852-ben alakult kő- edény-manufaktúrájával issmerkedünk meg. Az ő halála] után veszi át az üzem irányitásét fia, Zsolnay Vilmos. A gyár tulajdonképpeni fellendüülése is az ő nevéhez és kezde-ményezői tehetségéhez fűző-ődik. Rúzsás könyvének leg-, szebben megírt része ez, és eb-ben a fejezetben ismét egy lépést tesz előre. Az eddigi, gyártörténeti munkáktól eltérően leírja a technológiai folyamatokat. Zsolnay Vilmosban a feltörekvő kapitalis- tát rajzolja meg, de ugyanak- kor elismeréssel ír alkotói te-,hetségéről. ( A gyár fellendülésének !c-i írásával párhuzamosan Rúzsási elvezet bennünket a kezdeti, munkásegyletekből kialakuló szociáldemokrata párt megala- kulásához, majd az imperiu-] lista korszakban a szocdempárt vezetőinek munkásérvlá- sához. Ezekben a fejezetekben az író erősen fegyelmezi tol-/ ját, hogy szorosan a gyár tör-', téneténél maradjon'és ne ka-]» landozzon el a külső esetné-,' nyék között. Az utolsó fejezet-', ben még egészen röviden a mai Pécsi Porcelángyárral is foglalkozik Rúzsás, a gyárnak,’ az 1948-as államosítás óta el-', ért fejlődésével. [ Rúzsás könyvének gyöngéje', a stílus nehézkessége, a nem]' eléggé színes leírások. (Mai[veit Nép Könyvkiadó.) 4 NÉPSZAVA 1954. november 2. kedd Mamin-Szibirjak : ,,Privalov milliói“ A regény az Uraiban játszódik, kohók, gyárak, mesés gazdagságú aranybányák és az éhező, létfenntartása lehetőségeitől megfosztott baskír nép szomszédságában. A történelem időmutatója az orosz kapitalizmus hőskorát jelzi. Azt a kort, amelyben hatalmas vagyonok halmozódtak fel és pelyvaként szóródott szét az az erkölcsi tőke, amit nemzedékeken át őriztek ,és gyarapították az uráli polgárok. Mamin-Szibirjak regénye kétfelé ütött. Érzékeltette a kapitalista fejlődés feltartóz Zúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története Rúzsás Lajos gazdaságtörténeti munkája néhány jellegzetes vonásával előbbre mutat, mint az eddig megjelent gyártörténetek. Az eddigi munkák elég hűséges képet adtak a gyárak történeti fejlődéséről. Rúzsás azonban a város, a vidék történetéből indul ki és annak fejlődését kapcsolja öszsze a magyarországi kapitalizmus kibontakozásával. Ezen a széles áramlaton keresztül mutat rá Pécs gazdasági lehetőségeire, a város és környék közötti ellentétekre. A városban a könnyűipar indult fejlődésnek, míg a kör Rátermett oktató nélkül nincs jó üzemi tánccsoport Nemrégen együzemi műsoros esten azt vettem észre, hogy amikor a tánccsoport fellépése következett, jócskán megritkult a nézőtér. Tisztán hallottam, amit a közelben mondott valaki szomszédjának: — Menjünk egyet levegőzni! Ezek úgysem értenek a tánchoz... Szó, ami szó: színtelen volt a tánc és ízléstelen, amit bemutattak. Nem hiába vélekedett úgy a közönség, hogyha ez a népi tánc, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle ...« Sajnos, nem egyedülálló eset. Ezerféle formában találkozhatnak vele és sok helyütt. Ezért esik sok szó arról, hogy a népi táncmozgalomban ma nincs minden a rendjén. Hol a baj? A táncosokban semmiképpen. A legtöbb esetben a tánccsoportok oktatóiban kell keresnünk a hibát. Hiszen az oktatóktól függ, mit tanul be egy-egy csoport: igazi népi táncot-e vagy sem. Tőle függ az is, nem olyan táncra vállalkozik-e a csoport, amely meghaladja képességeit, erejét. Mit és hogyan — ez a kérdés. Az oktató gazdag ismeretein és jó pedagógiai módszerein múlik egy-egy tánccsoport sikeres vagy sikertelen vizsgája a közönség előtt —de önmaga előtt is. Ha csak az egyik követelmény is hiányzik, azt a népi táncművészet sínyli meg. Elégedetlenséget kelt a nézőkben és unalmat vált ki a közönségből, lejáratja a népi táncot, tönkreteszi a tánc ízlésre nevelő, nemesítő hatását és az előadások sikertelenségével szétbomlasztja magát a csoportot is. Számos olyan csoport akad, amelyiknek az oktatója kitűnő szakember a maga nemében, csak éppen nem ért a népi tánchoz. Ilyen Utassy Gizi, a XII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat csoportjának oktatója is. Kevés hivatottabb ismerője van nála a színpadi táncoknak. A népi táncnak viszont csak a formai elemeiben otthonos. A csoport »Üveges tánc«-a igazolja ezt. E tánc: dramatikus. A díszlet: stílszerű kocsma. A cselekmény: az asztalnál kókadozó fejjel egy legény búsong. A cigány hiába húzza a fülébe az édeskeservest, ő csak nem vigasztalódik. Ám jönnek a komái... Erre abbahagyja a búsulást, vidám mulatozásba kezd. Később megérkeznek a lányok és boros üveggel a fejükön eljárják az üvegestáncot. (Innen a cím.) A legények kérik az üveget — nagyon szomjasak már —, a lányok azonban akaratosak és nem adják. Némi ízetlen vonakodás-huzakodás után mégis egyezség születik: eljárnak közösen egy csárdást és ezzel vége a jelenetnek. Arra a kérdésre, hogy mégis, mit akar kifejezni mindez, ezt a választ adta az oktató: — Haladó tartalma van. Az a mondanivalója, hogy ma a férj a feleségével együtt menjen szórakozni... A tánc külső mozzanatai sikerültek: olyan nagy technikával ropták a táncosok, hogy sok csoport megirigyelhetné. A baj az, hogy az üvegestánc egésze a régi, rosszízű revüszámokra emlékeztet. A közönség nagy részének és a tánccsoportnak is tetszett ez a táncszám. Elsősorban azért, mert nagy az igény — és ez helyes — a cselekményes táncok iránt és azért is, mert a jóízlés körül is akad még hiba. Természetes, hogy a népi tánc ilyen körülmények között nem töltheti be hivatását. Ennek a tánccsoportnak az oktatója pedig nem kíván a népi tánccal behatóan és mélyen megismerkedni. A színpadi táncok régi művelője ő. Miért nem gyümölcsöztetheti tudását inkább ezen a területen? Olyan oktató is akad bősven, aki a népi tánc jó táncosa ugyan, de képtelen átadni ismereteit a tánccsoportnak, egyszóval nem táncpedagógus. Ez pedig öreg hiba, legalább akkora, mint a fordítottja. Palló Ilona, a Rózsa Ferenc Kultúrotthon tánccsoportjának kitűnő szólótáncosa a Metallochemia ügyes, tehetséges tánccsoportját vezeti. Olyan táncokra tanítja, amelyek jócskán igénybe veszik egy hivatásos csoport erejét is. Emiatt azután a nagy kompozíciót leegyszerűsítgeti,itt is, ott is lefarag valamit belőle. Így a tánc elveszti eredeti ízét, színét. Ez pedig a tánc halála. Mindezen az állandó továbbképzés formái, a különféle szaktanfolyamok részbei segíthetnek. Az már menthetetlen baj, ha az oktató sera táncolni,sem tanítani nem tud. Ilyen is van jónéhány, jó ismeretségei révén bíztak rá csoportokat. Pusztán »imponáló« magatartása és külleme, jó »svádája« tartja össze az esetleg tehetséges táncosokat. Az ilyen oktató csoportjából hovatovább kivész a tánc szeretete. Talán kevés az oktató, hogy tehetségtelenek is vezethetnek üzemi csoportokat? Korántsem. Sok tehetséges és képzett táncoktató nem taníthat, mert kiszorították őket a gyenge oktatók. Mivel lehet segíteni ezen? Főként azzal, ha végre napvilágot látna egy rendelet, amely kereken kimondaná: csak a SZOT és a Népművészeti Intézet közös engedélyével oktathat bárki üzemi tánccsoportot. A népi táncmozgalom súlyos problémája oldódnék meg és megélénkülne, friss erőkkel gazdagodna a táncművészeti nevelés. Kútszegi Kálmán Egy értékes kiállítás tanulságai A Német Demokratikus Köztársaság piaikát-, könyv-, művészeti és reprodukció-kiállításának legfőbb tanulsága, hogyan lehet és hogyan kell a művészet történetének legnagyszerűbb alkotásait — és így magát a művészetet is — közel vinni a mai emberhez. Nemcsak alkalomszerűen, egyegy kiállításon, hanem a mindennapi életben, a családi otthonban, a hivatali szobában, , az üzemi ebédlő vagy a kultúrotthon falain. A kiállítás sokszorosított anyaga gazdag és változatos, Leoruardótól és Dürertől a mi Pór Bertalanunkig terjed. Hogy milyen hozzáértéssel és milyen nagy technikai tudással készültek, annak bizonyítására elég csupán kettőt említeni: Jan van Huysum virágcsendéletét — a virágok kelyhei, szirmai és levelei egyegy szín leggazdagabb árnya-latait tündököltetik —, vagyi• Canaletto szép drezdai városképeit. Egy-egy reprodukció ( azonban vitára is ad okot. 1. Némelyiken a nagyszerű techn likai felkészültség már a habitásvadászat kétesértékű ízét ,vagy a technikai öncélúságot [érezteti. Ilyen például Van Gogh egyik híres és sokat re- produkált virágcsendéletének litt látható mása. A reprodukció készítői az eredeti kép sajátos, kétoldalú, éles megvilágításával elérték, hogy a vászonra felrakott festék plaszttikáját is lássuk, anélkül, hogy maga a reprodukció felületeplasztikus volna. Ez fényképészeti trükk. Úgy érezzük, a , technikai tökéletesség fölébekerült rendeltetésének: bazud► ja az eredetit, nem pedig abban segít a nézőnek, hogy forgalmat alkosson az eredeti műről. 'I Ügy veljük sokak kivansatigát tolmácsoljuk, amikor azt ,'kívánjuk, hozzák forgalomig !' nálunk is a kiállításon látható i * reprodukciókat, ,' A plakát az a művészet , amellyel minden ember találkozik, amint elhagyja szűkebbi házalását. Gorkij a »hétköz- 11 napok fecskéi«-nek nevezte i'őket. A jó plakát kevés szóival, kevés képpel mondásaikat. Nem idegen tőle a jelkép,a szimbolikus ábrázolás sem. »Néha karikíroz is. Az utcán • már messziről magára vonja afigyelmet és arra kényszerítiaz embert hogy közelebb menjen, megnézze, elolvassa a szövegét. Valóban gyújtó, mozgósító hatású René Graetz '»Kényszerítsétek ki a békét!« • című falragasza. Ugyancsak 'nagyerejű és művészi a Sandberg-kollektíva »El vele!« feliratú plakátja. A kép ellentétes részeiből négy kéz mutat határozottan és tiltakozón. De 'a mástermészetű falragaszok 'között is találunk rövid, tömör, korántsem hangoskodó, [nem lármás, de mégis nagyhatású műveket Főként Hans • Baltzer, Prof. Klaus Wittkugen, Eberhard Baumann, Doret Monkemeyer-Corty, Gerard J. , Voigt alkotásaira gondolunk. • A kiállításon viszonylag rit- 1ka a sokszínnyomású plakát, s Ez is bizonyítja azt a nézetet, hogy a jórajzú, jó kompozíciójú, 3—4 színnyomással készült plakát művészi és gyakorlati céljában is eredményesen veszi föl a versenyt az anyagiakban összehasonllíthatatlannul költségesebb 6—10 g színnyomásúakkal. Ez mindenesetre nem megvetendő nép- 5 gazdasági szempontból sem. A mai német plakátművészet, mint a kiállítás is mutatja, hasonló problémákkal küszködik — bár egy fokkal magasabb színvonalon —, mint a miénk, a szocialista-realista plakátstílus kialakításával. Ennek érdekében szinte műről - műre revízió alá veszik hagyományaikat, számot vetve azzal, hogy mit és hogyan tudnak fölhasználni belőle. A kiállítás egyik legerősebb oldala a könyvművészeti anyag, ezt bátran mondhatjuk kötésre, tipográfiára és illusz-trációra egyaránt. A könyv külsejével kapcsolatban két figyelemreméltó törekvéssel találkozunk a kiállításon. Az egyik, hogy a német könyvipar elősorban sorozatokat ad ki. Ez esztétikai’rg, irodalmilag és aryarag is hálás. A könyvsorozat szebben mutat a könyvespolcon , van valami bűvereje: egyik könyv vonzza a másikat, aki az elsőt megvette, s nem csalódott, egész bizonyosan megveszi a következőt is. A másik törekvés — s ez már inkább csupán néhány művész, elsősorban prof. Egon Pruggmayer eredménye — a kicsiny, alig arasznyi formátumú, egészvászon kötésű finom, halkdíszű könyvkötés. Nemcsak csinosságában rokonszenves, hanem praktikus is, olvasás közben valósággal belesimul az ember tenyerébe. Sok könyv-, elsősorban regény- és elbeszélés-illusztrációt láthatunk, valamint művészi igényű könyvborítékot. A legsikerültebbek (Prof. Max Schwimmer, Hans Boltzer, Werner Klemike, Schelmuttski, Prof. Josef Hegenbarth, Paul Rossé művei) híven tolmácsolják a grafika eszközeivel az irodalmi mű alapgondolatát, segítik az olvasót a könyv mondanivalója megértésében. Noszlopi György