Népszava, 1954. december (82. évfolyam, 284-309. sz.)

1954-12-16 / 297. szám

Befejezték évi tervüket A SELYPI CUKORGYÁR dolgozói szerda reggel, más­fél nappal a határidő előtt je­lentették, hogy befejezték az idei cukorrépa-feldolgozási munkákat. Ebben a gyártási évadban 16.633 vagon répát dolgoztak fel és 120 vagonnal több cukrot gyártottak, mint amennyit tervük előírt. Azzal, hogy másfél nappal hamarabb fejezték be a munkát, 172.000 forintot takarítottak meg a népgazdaságnak. A KOHÓ- ÉS GÉPIPARBAN eddig negyven üzem jelentette ez évi tervének teljesítését. A többi között az Elekthermax, az Anód Áramirányító Gyár, a Kábel- és Sodronykötélgyár. A Láng Gépgyár dolgozói szerda délután jelentették, hogy teljesítették évi tervüket Sikerült legyőzniük az év eleji elmaradást. Az elmúlt hóna­pokban összesen 21 kisebb-na­­gyobb turbina hagyta el a gyá­rat. Nagy figyelmet fordítot­tak a termelés gazdaságosságá­ra is. December 2-ig 12 millió forintos hiteltartozást törlesz­tettek. A több hónapi béralap­túllépést novemberben mint­egy félmillió forintos megta­karítás váltotta fel. A MARTFŰI TISZA CIPŐGYÁR dolgozói gyermekcipők, mun­­kásbakancsok, gumicsizmák, szandálok százezreit készítet­ték az idén. A gyár dolgozói most az élüzem cím tizedszeri elnyeréséért dolgoznak,­­még­pedig igen szép eredménnyel. Ennek bizonyítéka, hogy szer­da reggel befejezték évi ter­vüket. Ugyancsak ezen a na­pon küldték el a budapesti Úttörő Áruháznak a terven fe­lül vállalt 3500 pár tornacipő utolsó tételét. A terv teljesítésekor a gyár dolgozói elhatározták, hogy az év végéig további 190.000 pár cipőt gyártanak terven felül. A MÁTRAI ÁSVÁNYBÁNYA dolgozói december 6-án jelen­tették évi tervük teljesítését. Azóta 300.000 forint értékű különféle ásványt adtak terven felül népgazdaságunknak. A termelési költségeket novem­ber 1-től december 15-ig 115.000 forinttal csökkentették. Felhívás a falusi pedagógusokhoz A falusi pedagógusok orszá­gos konferenciája annak idején megbízta a konferencia elnök­ségét, hogy szövegezzen meg felhívást a falusi pedagógu­sokhoz. Az elnökség most közzétette az elkészített felhí­vást. Legyen az igaz hazafiság egész nevelésünk vezérlő esz­méje! — mondja a többi kő­,­zött a felhívás. — Bátrabban kell hozzányúlnunk magyar népünk történelmének nagy hagyományaihoz. Majd fel­hívja a figyelmet, a fa­lusi pedagógusok szívósab­­ban törekedjenek arra, hogy Makarenko és a legjobb magyar pedagógusok nagy ne­velési tapasztalatai mihama­rabb új iskolai életünk for­málói lehessenek. Kapjon na­gyobb hangsúlyt nevelésünk­ben a példamutatás. A szocia­lizmus építéséhez szilárd alap­ismeretekkel rendelkező ifjú­ságot kell nevelnünk. A tudo­mányok alapelemeit el kell sajátítani az általános iskola padjaiban azoknak is, akik közvetlenül az iparban vagy a mezőgazdaságban helyez­kednek el. Ugyanakkor a gya­korlati életre kell nevelnünk azokat a gyermekeinket is, akik magasabb iskolákban folytatják tanulmányaikat.­­ A Hazafias Népfront a mi ügyünk is, valamennyi magyar pedagógus ügye — hangoztatja a továbbiakban a felhívás. — Tevékeny szerep­lők, alkotó részvevők akarunk lenni pártunk és kormányunk célkitűzéseinek helyi megvaló­sításában. A falu új, politik­us légkörének kialakításában, a tanácsok munkájának támo­gatásában élenjáró munkát akarunk végezni. A tanácsi munka segítéséről tárgyalt a Közalkalmazottak Szakszervezetének központi vezetősége A Közalk­almazot­tak Szak­ Szervezetének központi veze­tősége szerda délután ülést tartott. Az ülésein megjelen­t Tasnádi Sándor begyűjtési miniszterhelyettes, Ratkó An­na, a SZOT titkára, Péter György egyetemi tanár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Szili Géza, a Budapesti­­Városi Tanács végrehajtó bi­zottságának elnökhelyettese. Vas János, a szakszervezet elnöke beszámolójában, meg­állapította, hogy a tanácsok munkájának megjavítása ér­dekében indított mozgalom jelentős eredményeket hozott. Az elintézetlen ügyiratok nagy részét a tanácsválasztá­sig mindenütt sikerült feldol­gozni.­A szakszervezet soron levő feladataival kapcsolatban hangsúlyozta: a tanácsok új ügyrendjének elkészítése ja­nuár közepére várható, s a szakszervezetnek elméleti és gyakorlati szakemberek bevo­násával hozzá kell járulnia, hogy az új ügyrendek lénye­gesen egyszerűsítsék a taná­csi munkát. Hasonlóképpen nagy segítséget kell nyújta­nduk a szakszervezeti szervek­nek a közsé­gpollitikai tervek összeállításához is. Budai László, a szakszerve­zet titkára a közalkalmazot­tak és a rokonszakmák dol­gozóinak 1955 áprilisában Bécsben összeülő nemzetközi konferenciájáról tartott is­mertetést. Nagy kár,­­ hogy nincs fény­---------------- i képész ezen a termetési értekezletein. Mert le kellene például fényképezni azt a szőke fiatal­­asszonyt, aki magával hozta két, ugyancsak szőke kisfiát is. Most azután kétfelé figyel: gyerekeire, hogy ne ricsajoz­­zanak­ meg az előadóra, hogy ne veszítsem egy szót sem. Vagy azt a szurkolódém­­es férfit, aki felkarjával az asz­talra könyököl, fejét feltá­masztja, s mereven néz. Do­hányzik. Valaki halkan tüzet kér tőle, észre se veszi. Moz­dulatlan. Meghalt körülötte a világ. Csak az előadó él. Csak az ő szavát hallja. Nagy dumál becsapódik az ajtó. Három fiatal scheder lép be. Kaján vigyorral nyugtáz­zák, hogy sikerült megzava­r­­niok az általános figyelmet. Nagy hamgosan végigcsört él­nek a padok között, leghátul megállapodnak, s vidám traccsba kezdenek, őket nem érdekli a »hivatalos duma”. Pedig éppen róluk van szó. A fiatal bútorkészítő szak­munkásokról, akik nem vi­gyáznak a szerszámra, kínoz­zák a gépeket, selejtet gyár­tanak, de visszautasítják az idősebbek segítő kezét és már jóval a műszak vége előtt fel­öltözve állnak a blokkoló­óránál. Hosszan, türelmesen, sze­rető szavakkal beszél hozzá­juk Csepela Márton az előadó. Már-már meg is van szavai­nak hatása, csak ne ron­taná le az egészet a végén az­zal az általános, frázisszerű befejezéssel, hogy: »Dolgozza­tok jobban, mert csak így le­hettek a szocializmus építésé­nek élharcosai.« Miért nem­ mondja ezt köz­vetlenebbül, vagy legalább is miért nem teszi hozzá, hogy nem négy-ötszáz forintos bo­­­rítékkal kellene hazamennniök a» fiataloknak... ha­ tanulnának? Ezer, talán ezenké­tszáz forint­ra is emelkedhetn­e fizetésük. Nem kell hozzá más, csak fe­gyelem s egy-két szívese­n mutatott jó munkamódszer elsajátítása. Ha ezt is elmondta volna Csepeln elvtárs, ak­kor beszá­moló­j­ábal is összekerült vol­na az, ami a szocializmus épí­tésében különben is elválaszt­hatatlan: az egyéni és a köz­érdek. Egyéni érdek:­­ feláll leghá­-------------------- túl egy idős asztalos, egy Csongrádi nevű. — Meg kell mondanom, szaktársak, hogy nagyon szé­gyellem magam. Negyvenöt éve vagyok a szakmában, s ime most szombaton öt és fél óra alatt mindössze öt fo­rint húsz fillért kerestem. Jogos moraj a terem­ben. De Csongrádi folytatja: — Mért kerestem csak ennyit? Mert könyvespolcaikat készítek és rosszak voltak a rajzok, a mé­retek. Szóval elfuserálták az egészet. Azt mondhatják, hogy ezzel becsaptak engem. Igaz, igaz. De megkárosították a ve­vőket is, méghozzá alaposan. Mert ugyan kinek van öröme a csúnya, hibás bútorokban? Ez most már nemcsak Csongrádi ügye. Egy apró hi­ba, egy helytelen mozdulat egy bútordarabon, és száz és száz ember látja kárát. Érezni is a termelési értekezlet légköré­ben ezt a felelősséget. Ezek a kemény, bátor szavak talán felrázzák a dohányfüstös ve­remben üldögélő, néhány csüg­gedtésre hajlamos embert is. Az egyik csüggedő —­ hall­gassuk el nevét, hiszen azóta már ő sem úgy beszél, mint akkor — olyasmit mond, hogy az emberek itt már hiába igyekeznek, úgyis minden mindegy. »Az emberiség — így mondja — ki van dögölve.« Senki sem támad rá.­­ De az --------------------------------utána következő hozzászólók anélkül, hogy kiejtenék a csüggedő nevét, mégis vele vitatkoznak. Finoman, megegyőzően, hatá­sosan. — Sokkal kevesebb fárad­sággal több eredményt érhet­nélek el, ha idsebb lenne a se­lejt és nem kellene annyit bíbelődnünk az utánpótlással — így Szabó Károly elvtárs. — Mennyivel könnyebb lenne a munkánk, ha kevesebb volna a gépállás, s nem kel­lene a hibás gépek helyett kézierővel dolgoznunk — foly­tatja egy másik. — Szóljunk csak a szerszá­mokról is — mondja a sztahar­novista Pásztor. — Mert bi­zony, tisztelt vezetőség és szak­­társaim, rosszak ezek a szer­számok. Csinálni kéne vala­mit ... S dől, dől az emberekből — nem, nem a panasz — a bírá­lat. Mert ez a kettő nem azo­nos. A panasz, az az volt, amit az előbbi csüggedő ember mondott. De Szabó, Pásztor és a többi nem panaszkodik. Azt mondják: Sok a selejt? Te­szünk róla, hogy ne legyen annyi. Sok a rossz gép? Job­ban fogunk rájuk vigyázni. Rosszak a szerszámok? Majd megjavítjuk. Van hozzá erőnk, akaratunk és tehetségünk. nikoenasötát este van, mire az utolsó, a tizennyolca­dik felszólaló is leül. Zárszó, jutalomkiosztás és vége. Vége egy termelési értekezletnek az Újpesti Asztalosárugyárban. Mégsincs vége. Szelleme, hatása másnap ott érezhető a műhelyben. Talán csak egy vagy két emberrel gyarapo­dott azok­nak a tábora, akik jobban vigyáznak a minőségre; talán csak egy vagy két em­berrel van kevesebb, aki már nem esik­ neki a gépnek úgy, mint azelőtt; talán csak egy vagy két ifjúmunkással szapo­rodott a fegyelmezett mun­kások sora. Eggyel vagy ket­tővel. De ennyivel ma is, hol­nap is, holnapután is. Napról napra növünk, fejlődünk, iz­mosodunk. ★ Szakszervezeti s műszaki re­­funkcionáriusok, zetek, újság­­---------------------* írók, kikül­döttek szokása, hogy a terme­lési értekezlet után megálla­pítsák, jó volt-e az értekezlet vagy sem. Vajon jó volt-e ez a mai? Nem lehet a kérdésre csak igennel vagy nemmel felelni, ahogyan semmi sem csak fe­hér és semmi sem csak fe­kete. Jó volt őszintesége, bátor­sága, szenvedélyessége. Jó volt a sok helyes kritika és a legalább annyi önkritika. Jó volt érezni a bizalmat, ami az emberek lelkéből áradt, a hi­tet, hogy érdemes beszélni, mint ahogyan eddig is érde­mes volt, hiszen a »vezetőség« orvosolja a hibákat. De válásra mégis nagyon hiányzott a beszámolóból és a hozzászólásokból: az eredmé­nyek megmutatása. Pedig a gyár kétszeres élüzem, az or­szág egyik legjobb faipari vál­lalata. Mire e sorok napvilá­got látnak, talán már be is fe­jezte évi tervét. S erről mégsem volt szó a termelési értekezleten. Bender Dezső igazgató, Vass Vince művezető és általában a veze­tés biztosította jó műszaki feltételekről, a zökkenőmentes anyagellátásról alig-alig be­széltek. A terv teljesítéséért folyó verseny hőseiről, Tóth Jánosról, Józsa Istvánról, Ká­das Lajosról sem szólt senki egyetlen szót sem. Szerénység? Feledékenység? Vagy egyéb oka volt-e, hogy erről nem beszéltek? Nem tudni. Pedig rossz, nagyon rossz dolog, hogy még egy ilyen nagyszerű kollektíva sem lát­ja, s értékeli eléggé saját si­kereit. Rossz dolog, hogy úgy vélik, csupán a hibák, a ba­jok feltárása visz előre. Ná­lunk az országban — az Új­pesti Asztalosárugyárban is — az eredmények, a »pozitív« je­lenségek vannak túlsúlyban. Ezek adnak erőt a további harchoz, ezek nyújtják a biz­tosítékát, hogy győzni fogunk a nehézségek felett. Nem szerénytelenség erről beszélni. Nem egyszerű fele­­dékenység erről hallgatni. In­kább jellemző hiba, helytelen s­zemlélet. Kedves asztalos­! Köszönjük árugyárnak!­­ nektek, hogy ------------------- egyre jobban dolgoztok, hogy sikereket ér­tek el mindennapi munkátok­ban. De legyetek rá büszkék, tárjátok ország-világ elé! így lesz könnyebb a győzelem a hibák felett is. Buzási János Képek és gondolatok •M|! egy termelési értekezletről [ Molnár Erik elvtárs kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Molnár Erik igazság­­ügyminiszternek hatvanadik születésnapja alkalmából a „Magyar Népiköztársaság Ér­demrendje” kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke szer­da délután nyújtotta át. A ki­tüntetés átadásakor jelen volt Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Erdei Ferenc földművelésügyi mi­niszter, Darabos Iván, az El­nöki Tanács titkára, Vas Zol­tán, a Minisztertanács titkár­ságának vezetője és Szántó Zoltán, a Minisztertanács Tá­jékoztatása Hivatalának el­nöke. A Textilfestőgyár legyőzte versenytársait A négy nagy textilkikészítő­gyár között folyó versenyben novemberi eredményei alapján a Textilfestőgyár lett az első. A Kispesti Textilgyár a máso­dik, a Pamutkikészítő-gyár a harmadik helyre szorult. A Textilfestőgyár dolgozói no­vember havi tervüket 112.3 százalékra teljesítették, a mi­nőségi tervet pedig 101.2 szá­zalékra. Győzelmük már csak azért is figyelemreméltó, mert ez év első­­negyedében még csak a harmadik helyen álltak a versenyben. ­ Az első magyar gyártmá­nyú tejszeparátor húsz példá­nyát adta át a Zuglói Gép­gyár a Földművelésügyi Mi­nisztériumnak. Kettővel a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben látnak munkához, a többit pedig az állami és tangazdaságokban próbálják ki. Tíz éve szabadult fel az ősi Sárospatak A várral ékesített sárospa­taki Bodrog-kanyar meg­­indítóan szép, romantikus és fenséges látvány. Az utazó, aki felkeresi Sárospatakot tarsolyá­ban történelmi ismeretekkel érkezik. Aligha akad hazánk­c­­fia, aki ne hallotta volna hírét az ősi, büszke Rákóczi-várnak, a sokszáz éves főiskolának, hogy Sárospatak az iskolák és tanintézetek otthona és már 1650-ben saját nyomdája volt. A híres főiskolán már a rég­múlt időkben olyan európahírű nevelők munkálkodtak, mint Comenius János. A kuruc di­csőség emlékét őrző várat a Habsburg elnyomás századai alatt a gyűlölt és magyargyű­lölő Windischgrätzek bitorol­ták. Ma ünnepli felszabadulásá­nak 10. évfordulóját a Rákó­cziak ősi fészke. Sárospatak legújabb históriájának tíz esz­tendeje íródik a magyar nép­­új kiadásúi történelemköny­vében ... Tíz évvel ezelőtt... A né­met fasiszták már 1944. már­ciusától megerősített őrséget állítottak a bodrogi hídfőkhöz. A község népét csak nehezen megszerezhető pecsétes igazol­vánnyal engedték egyik part­ról a másikra. A saját falujuk­ban idegen írás »engedélyez­te« a jövés-menést. Nagyon fájt ez a patakiaknak. De en­nél is jobban aggódtak a hídért. 1944. december 5-én a fasiszták felrobbantották a Bodrog-hidat. Még jobban megbénult az amúgy is ketrecbe zárt élet. A felszabadító szovjet csapa­tok Sátoraljaújhely felől, a románok pedig Szerencs alól közeledtek. Először a románok érték el a Bodrogba robbantott hídfőt. Véres csata kezdődött. Tizenegy napos kemény küz­delem után szabadult fel a köz­ség. December 16-án elült a fegyverropogás. Az új élet első kibontakozása, az asbothok, csajkák, windischgrätzek és a többi cselédtartó földesúr fe­letti győzelem, a földosztás volt. 8634 kataszteri holdat kaptak a volt cselédek és a nincstelen parasztok. 1946-ban már újra állt az ideiglenes híd. A megrongált, szinte szitává lőtt vasútállomás épületeit is rendbehozták két esztendő múltán. Ha már az építkezéseknél tartunk: másfélmillió forintba került az új gépállomás felépí­tése, amely a patakiak legna­gyobb büszkesége, a két ter­melőszövetkezet, s az egyéni gazdák, legjobb segítője. Sáros­patak 28.000 holdnyi határa azt mutatja, hogy jelentős a me­zőgazdasága. De azért az ipar sem mostohagyerek itt a Bod­rogparton: a régi Asboth­-féle gőzmalom most a községé és villany hajtja, a megye máso­dik malmává növekedett. A műhelynek is csak éppenhogy beillett »Cserépkályha-gyár« 160 m­-1 kassal dolgozó üzem­mé fejlődött, de a Tégla- és a Növényolajsajtoló-gyárak is méltóképpen hozzánőttek az új élet méreteihez. A Páter-homok, Halász-ho­mok, Dorkó- és Rózsáskert nevű tanyák új iskolákat kap­tak. A gimnázium külső-belső javítására 180.000 forintot költ­hettek. Szépen rendbehozták a tanítóképzőt is. Nyomtalanul eltűntek a győrtarlói cselédhá­­zak, s helyükbe háromszáz új családiház épült. Sorolhatnánk még a napköziotthont, a böl­csődét, az új piacteret... Az ősi várban berendezett múzeumot mindenki felkeres­heti. Gyönyörködhet és tudás­ban gyarapodhat a múlt emlé­keinek szemlélése közben az a sárospataki ember, aki a vüin­­dischgrätzek idejében még tá­volról sem közelíthette meg a vár környékét. S odabent, a múlttal ihletett termek hangu­latában, festőművészeink ecset­vonásai nyomán születnek a szebbnél szebb alkotások: évek óta alkotóház a drága emlékű vár. Mindmegannyi kilométer­köve ez a tízesztendős útnak, az újjáéledő Sárospatak szé­pülő, gazdagodó életének. Meg­valósultak a sok-sok milliót érő beruházások és minden, amit­­ »felülről« segítettek, irányí­­­tottak. De bizony meg kell mondani, saját erejükből még keveset tettek, keveset kezde­ményeztek a sárospatakiak. Itt van a festői szépségű­ Bodrogpart. Régen fürdőtelep­­pé alakíthatták volna közös munkával, kevés pénzből, mindannyiuk javára. Nincs a világhírű Sárospatakon egyet­len egy szálloda sem. Pedig az idegenforgalom növekedése na­gyon felpezsdíthetné az életet. Sárosak az utak, kevés a kút, nem szorgalmazzák eléggé a végleges híd felépítését. A fő­iskola, a tanítóképző, a gim­náziumok és a sok iskola diá­kai csak egyetlen könyvesbolt­ban vásárolhatnak. A híres diák­központban — talán hi­hetetlenül is hangzik —, mind­össze egyetlen mozi van. S a más természetű szórakozóhe­lyek, cukrászda, étterem is ke­vés számmal található. A Ha­zafias Népfront és az új tanács együttesen, kezdeményezésük­kel nagyon sokat lendíthetne le, fiatalosabb pezsgést teremthet­nek az ősi Sárospatakot. Köszöntjük a harcokra em­lékező, a szabadság évforduló­ját ünneplő sárospataki dolgo­zókat. Kívánjuk, találják meg a község lakosai és vezetői az utat, amelyen még szebb, élén­keb­b, pezsgőbb életű lesz szű­­kebb hazájuk, az ősi Sáros­patak. Radnóti Edit KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Budapesti Pártbizottság területén végzett kiváló­­ munkájuk elismeré­séül a MUNKA ÉRDEMREND kitünte­tést adományozta: Barinkai Oszkár­nak, Horváth Jánosnak, Békési Lászlónak, Vigh­ Illésnének, Gólya Józsefnek, Szőke Lajosnak, a SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉR­DEMÉREM kitüntetést adományozta: Katona Károlynak, Meszlényi Gézá­nak, Steyer Gáspárnak, Szilási De­zsőnek, Koczka Györgynek, Morvai Gábornénak, Gál Györgynének, Po­gány Jenőnek, Kovács Jánosnak, Polgár Dénesnek, Baker Elemérnek, Maros Lászlónak, Paszternák László­nak, Papp Ferencnek, Bagyura Fe­rencnek, Gál Ferencnének, Krajcsir Józsefnek, Vágott Iitvánnak, Pikó Györgynek, Appel Lászlónénak, Gé­mes Lajosnak, Kovácsházi Lászlónak, Tarján Györgynének, Nagy Ferenc­nek, Mocsári Károlynénak, Modor­ Istvánnénak, Szandai Mihálynak, Ha­lász Pálnak, Rácz Lajosnénak, Füs­tös Teréznek, Antalicz Jánosnak, Ka­­radin Istvánnénak, Rosta Gábornak. a MUNKA ÉRDEMÉREM kitünte­tést adományozta: Erdélyi Gyuláné­­nak, Török Istvánnak, Viszló Imré­nek, Dombóvári Mihálynak, Ador­ján Józsefnek, Barna Andrásnénak, Lengyel Józsefnénak, Fóti Józsefnek, Garai Erzsébetnek, Tóth Józsefnénak, Kurucz Józsefnek, Suhajda Mihály­nak, Droppán Károlynénak, Kardos Vilmosnak. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiváló munkájuk eliseneréséül a SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉRDEM­ÉREM kitüntetést adományozta: a Munkaerőtartalékok Hivatala in­tézményeinél Eged József főelőadó­nak, Wank Richárdné előadónak, Leitgéb Ferenc mestertanárna­­, Agó Mihály elektro-lakatosmesternek, Né­meth Gyula, igazgatónak, Túri Gábor igazgatónak, Kiss Béla főelőadónak, Oravecz József tanárnak, Léber Mi­hály oktatási igazgatóhelyettesnek, Karányi József oktatóvájárnak, Ba­logh László kulturális tömegnevelési igazgatóhelyettesnek, valamint az Alumíniumh­engermű főtechnikusának, Egerszegi Jánosnak, Boda Ferenc­nek, az Alum­íniumhengerm­ű cső- és rúdhúzójának, Bándi Józsefnek, a Vegyipari és Energiaügyi Miniszté­rium kőolajipari igazgatósága fő­könyvelőjének, Séllei Józsefnek, a Délmagyarországi Áramszolgáltató V. körzetszerelőjének, dr. Votisky Zoltánnak, az Ipari Robbanóanyag­gyár főmérnökének, Bereczki István­nak, a Pécsi Kokszművesk igazgató­jának, Somogyi Mátyásnak, az Or­szágos Villamos Teherelosztó vezető diszpécserének, Bozsik Ferencnek, az OVT operatív csoportvezetőjének, Korn Györgynek és Mokrány István­nak, az OV­T szolgálatvezető mérnö­keinek és Borkovszky Bélának, a Magyar Filmgyártó Vállalat fővilá­­gosítójának. A MUNKA ÉRDEMÉREM kitünte­tést adományozta az MTH intézmé­nyeinél Bogyó János tanárnak, Knál Mihály oktatóvájárnak, Varga B. István műszaki vezetőnek, Szendrei János mesternek, Greczula István ipari tanulónak, Molnár József vá­jároktatónak, Anderka János m­est­er- Zentai László tanárnak, Bartha Júlia tanárnak, Tóth Károly mester­nek. Az Alumíniumhengerműnél, Magyarvári Sándor szállítási vezető­nek, Özv. Szilvölgyi Józsefné MEO végellenőrnek, Viza Gyula lakatos­nak Egri József villanyszerelőnek, R. Szabó József öntödei csoportveze­tőnek és Prandler János lágyítónak, az Albertfalva Tinta- és Festékgyár­ban. Horváth Attiláné igazgatónak, Garai Miklós főmérnöknek és Hor­váth Gyula Futafőzőnek, továbbá Szentesi Kálmánnak, a Bánhidai Erő­mű főművezetőjének, Aradi László­nak, az Ipari Robbanóanyaggyár esz­tergályosának, Oroszlán Mihálynak, a Pécsi Kokszművek mű­vezetőj­ének.

Next