Népszava, 1955. április (83. évfolyam, 77-101. sz.)

1955-04-15 / 88. szám

Intézkedés történt »A bálban is tiszta pohárba szeretnék inni« címmel jelen meg egyik márciusi számunkban Mezei Tibor levele, melyben kifogásolta, hogy a Vili kerületi középiskolásoknak , Vasas-székházban megtartot bálján a büfében nem tiszta poharakban adták az italt. A Belkereskedelmi Minisztérium reprezentált vendéglátóipari igazgatóság: teljesen egyetért a levélíróval és tájékoztatott bennünket arról, hogy a jövőben az Éttermi- és Büfévállalat Vas- és Fémipari Dolgozói Szakszervezetében csak földszinti, folyóvízzel ellátott éttermi helyiségeket veheti igénybe mindaddig amíg nem gondoskodnak arról, hogy az emeleten is bevezessék a folyóvizet. »1953-ban a 43/5. Segédipar Építő Vállalat Egressy úti cisztalosüzemében 400 forint értékű IV. Békekölcsönt jegyeztem. 1954 augusztusában osztották ki munkahelyemen a kötvényeket. Ekkor én szabadságon voltam és nem kaptam meg. Később, többszöri sürgetés ellenére sem juttatták hozzám a kötvényeket« — írta március elején Beszédes Zoltán, a 43-as számú Építőipar Vállalat dolgozója. Az elintézés körüli bonyodalom abból adódott — mint az Országos Takarékpénztár V. kerületi fiókja közölte velünk —, hogy a 43/5. Segédipari Építő Vállalat téves címzéssel küldte el Beszédes elvtársnak a kötvényeket. Később a vállalat megszűnt, jogutódja, a 43-as Építőipari Vállalat pedig nem tudta a kötvények sorsát megállapítani. Az Országos Takarékpénztár a kötvény kiutalása iránti kérelmet jogosnak találta és a 400 forint értékű IV. Békekölcsön kötvényeket eljuttatta Beszédes elvtársnak. »Még januárban felszereltél konyhánkban a kétéves villanytesót, de háztartási árammérőt még a mai napig sem kaptam, pedig nagyon nehéz körülmények között főzök« — írta márciusban Kiss Ilona, a János-kórház dolgozója. Az Elektromos Művek budai kirendeltsége intézkedédésére 48 órán belül felszerelték a kért árammérőt. S ahol megfeledkeznek róla Bende Ferenc XIV., Szőnyi út 241b. alatti lakos még az elmúlt év novemberében megírta szerkesztőségünknek, hogy a házban négy lakásnak csupán egy közös kéménye van, s ha fűtenek, a füsttől majd megfulladnak. A XIV. ker Ingatlankezelő Vállalathoz továbbítottuk a panaszt azzal a kéréssel, hogy építsenek új kéményeket a lakásokba. A nevezett vállalat többszöri sürgetésre megígérte, hogy a munkálatokat 1955. első negyedében elvégzi. Már a második negyedben járunk, de a kéményépítéshez máig sem fogtak hozzá. Január 11-én fordultunk első alkalommal a ceglédi járási tanács mezőgazdasági osztályához, egy panasz kivizsgálását kértük. Februárban is, márciusban is megsürgettük a választ, mire április 1-én a mezőgazdasági osztály arról értesített bennünket, hogy az ügyet a városi tanács mezőgazdasági osztályának adta át, hozzájuk forduljunk. Vajon miért tartott két és fél hónapig a járási tanácsnál, hogy az ügyet áttegye a városi tanácshoz? S ha már így elkésett vele, nem gyorsabb az elintézés, ha mindjárt ott helyben ők sürgetnék meg a városi tanácsot s nem tőlünk várnák az immár negyedszeri levélváltást. A Földművelésügyi Minisztérium termelőszövetkezeti Főosztálya úgy látszik, válaszra sem méltatja a bejelentéseket. Két földdel is rendelkező bányász munkaegység elszámolása ügyében kértük véleményüket még december 10-én, s noha azóta írásban és telefonon is sürgettük — eredménytelenül. Az ilyen eljárás szöges ellentétben áll törvényeinkkel, melyek kimondják, hogy a dolgozók bejelentéseire legkésőbb 31 napon belül választ kell adni 2 NÉPSZAVA 1955. április 15, péntek 1 A (60) FÖLÖSLEGES EMBER Regény Irta: NEMES LÁSZLÓ ! Pusztai János egyik nagy épitkezésünkre érkezik mint kubikos. Egy szállítási vállalat igazgatója volt, de leváltották, mert súlyos hibákat követett el és inni kezdett. Fele- sége, aki minisztériumban dolgozik, Pesten marad a kislányukkal. Pusz- | tait az első napokban többen bizal- ' matlanul fogadják, egyesek gú- nyolják is. Felesége mind hidegebb ; Iránta, s ő megbántva, megértésre vágyva, brigádvezetőjének, Va- gyeczkinak asszonylányánál, Katl- nál keres vigasztalást. Találkozik , az építkezésen volt iskolatársával, a deklasszált Halmossal, aki igyekszik feleleveníteni barátságukat. Beleveti magát a munkába is, s végül megtudja, hogy felterjesztették sztahanovista címre. Most Halmos hozatott italt, azután Pusztai Sántháné kezdte megint feltűnően előkelően viselni a rongyait. Vajon mit gondolhat ezekről Kati? Egészen ismeretlen a figurák számára. & mit gomdől őróla? Arról, hogy mi köze lehet ezekhez? ! Odahajolt hozzá, kérdőn ! felhúzta a szemöldökét és a nézésében az is benne volt: ha akarod, elmehetünk. Itthagyhatjuk ezeket. ! Kati alig észrevehető mozdulattal hozzásimult és úgy súgta, hogy csak ő hallhatta: ! — Bolondos embereik. Ugye, s ezek mind reakciósok? ! Olyan meglepő, iskoláslányos ’ volt ez a kérdés, hogy csaknem hangosan elnevette magát. ! — Menjünk? — súgta vissza. — Még ne ... nagyon amulatságos ... ! Sántháné már megint a csemegeüzletről beszélt, meg a férjéről és a fiáról, aki szegény, bányában dolgozik. — Hagyja ezt, Ilus — csapatt felé dühösen Zsiga bács karvalyozta. Odaintette a pincérlányt: — Zsuzsikám, fizetek. — Azért még ne szaladjonk szanaszét! — mondta Halmos — Gyertek fel hozzám — javasalta Edit. — Itt lakom , szomszéd épületben. Meghallgatunk néhány lemezt. — Akkor pláne nem megyek — morogta Zsiga bácsi — Hazakísérem Ilust. Ti csal szórakozzatok! Mi már vénei vagyunk, ugye? Tenyerével bizalmasan hátracsapta Sánthánét. — Már nem érdemes felvenni... — dürmyögte Puszai. Edit átölelte Katit. Sokká nagyobb, lágyabb, asszonyosabb volt nála. —• Na, ne rontsátok el a setét. Jöttök? Megint csak röviden, szenvelem mosollyal. — Jó. Ezek a városi szállások ; lágy, modern lakóházakban mégis csak mások, mint a marakkjaink — gondolta Puszta. A lépcsőház falát azonban összevissza masziatakták, firtatták, a nagyjából kész, ideiglenes szállásoknak átadó lakásokra az ideiglenes lakóviszony nem nagyon ügyeltek betört ablakok, leszaggatod dlincsek, lehullott csempedarabok szomonkodtak mindenfelé. — Erre — kalauzolta őket Edit a harmadik emelet fordulójában. Egy jövőbeli háromszobás lakásba nyitottak be. Tulajdonképpen Itt már minden készen volt, csak a fűtőtesteik üresem ásító helye, a felgyalulatlan parkett s az azt szegélyező léc hiánya jelezte, hogy a szállás még »ideiglenes«. És ennek megfelelően itt is, ott is szegeket vertek a falba, leütötték a vakolatot, egymásra hárították s így szinte végleg elhanyagolták a medákhelyiségük takarításait, a gyerekeik tönkretették a vízcsapokat és a villanykapcsolókat, minden olyan r kézen-közön szétfolyó, valóban ideiglenes volt. Annál jobban meglepte Pusztait Balogh Edit szobájának otthonos rendje. A kis tarka függöny az ablakon, jó meleg kályha, karosszék, vidám színekben virító szőttes szőnyeg, két kis vázában virág, rádió és egy lemezjátszó. Az csak úgy, csupaszon, doboz nélkül, meztelen szerkezet, mint valami különös állat csontváza, tetején egy nagy, lapos koronggal. — Egyedül lakói itt? — kérdezte Kaii csodálkozva. — Persze. — Hogy lehet? — Istenem, az ember legyen ügyes... Kati szemében furcsa kis sötét tűz lobbant s alsó ajkát fogai közé szorította. Edit az ablakhoz ment, lehúzta a vászon rolót, s elnevette magát, amint észrevette, hogy a többiek meglátták az ablakkeret alsó sarka alá gyömöszölt rongyokat. — Nem pászol a keret, az ablak alatt is kilátni az utcára. Zoli tömte be rongyokkal a nyílást, mert befújt a szél. Hja, versenyben készült... Visszament a kisasztalhoz és háziasszonyos szorgoskodással folytatta: — Mindjárt felteszek egy lemezt, csak előbb kávét készítek. (Majd meglátjátok, milyen az igazi. Zolikám, ez a te feladatod! — s azzal a férfi kezébe nyomta a kis sárgarézhenger kávédarálót. Ő maga a villanyfőzőre tette az ugyancsak sárgaréz, csonkakapalaton, hosszúnyelű törökkávéfőzőt. — Ezt még a Keletről hoztuk. — Majd gúnyos mosolylyal hozzáfűzte: — Ez az egyetlen apai örökségem, amit az öregem kiadott nekem... Halmos egy ideig szorgalmasan darálta a kávét, azután otthonos mozdulattal kiiyitotta az irodai irattartóból átalakított fehérneműsszekrényt s feketéscsészéket, poharakat meg egy üveg konyakot vett elő. — Add ide a kávét! — rendelkezett Edit. — Tudjátok, ez sem az igazi. Az arabok valami szegfűszeg-féle fűszerrel illatosítják a kávét, olyan az aromája, hogy az ember megrészegül tőle. Betöltötte a kávét az apró porcelánncsészékbe s közben folytatta, egészen elábrándozva: — Az utcán is főzik. Az áru- osok a hátukon viszik a faszénnel fűtött főzőt, úgy mint nálunk a szőlősgazdák a permetezőt, a két ujjuk között tar- tott apró, fületlen csészékkel, csattogtatva hívogatják a vevöket, s ha valaki kévét kér, kissé meghajolva, egy hosszú, csőből nagy, lendületes mozdulattal, hosszú sugárban be- töltik a feketét a csészébe. S olyan ügyesen, egy csöpp se megy mellé ... Na kóstoljátok meg, ha nem is az igazi, de azért ez sem utolsó... ] Pusztai elgondolkozva forgatta ujjai közt a kis, tarka- mintás csészét. (Folytatjuk.) Példamutató társadalmi munkások (RfmimimmiiiMimmtmtmiiimiinimmHminnumiiMiiniiMiniiimiiiuiiiiumMniimiunummiiiiiHiiiiiiHmiimtiuiiiiiuiiiniiiiii Eri János, az EKA munkavédelmi felügyelője Eri János ) segédmunkásként került az EKA-ba. Szorgalmával egykettőre magára vonta a figyelmet, s rövidesen kiemelték adagolónak. Később az egyik szerelőműhelyben munkavédelmi felügyelőnek választották. Az üzemi bizottság és a dolgozók mindinkább megbecsülték, mert társadalmi munkáját lelkiismerettel végezte. Nagy szeretettel foglalkozott közvetlen munkatársainak és a műhely dolgozóinak munkavédelmével. Két évvel ezelőtt megválasztották az üzemi bizottságba, az egész üzem munkavédelmi felügyelőjének. Eri elvtárs nem hátrált meg a nehézségek előtt. Az emberekkel beszélgetve, állandóan azt mérlegelte, kiből válhat jó társadalmi munkás. Kiválasztotta a legrátermettebb, a legharcosabb szakszervezeti tagokat, rájuk bízta a műhely munkavédelmét. Másfél hónap múlva minden műhelyben volt munkavédelmi felügyelő. Munkatársait nem hagyta magukra, rendszeresen ellátogatott hozzájuk s feladatokkal bízta meg őket. Érdeklődött munkájukról, problémájukról. S lassan megszokták, hogyha bármilyen kisebb vagy nagyobb kéréssel fordulnak hozzá, mindig számíthatnak tanácsára, segítségére. Kereskedő- s kezdte pályafutósegédként fiát. Szívesen ta-----------------nult, s rövid idő alatt a legjobb adagolók közé küzdötte fel magát. Közben nem hanyagolta el társadalmi munkáját sem. A két év alatt négy munkavédelmi tanfolyamot végzett. Részt vett a művezetők tanfolyamán is, mert úgy gondolta, hogy sok hasznos dolgot tanulhat. Amikor Kovács Gábor, a vállalat biztonsági megbízottja a balesetvédelemmel kapcsolatos vizsgáit letette, Eri felkereste s elkérte tőle a jegyzeteit, hogy azokat is felhasználhassa. Miért tanul ily nagy előszeretettel? Halkszavú modorában így válaszol erre: — Szeretném jól megállni a helyemet, védeni dolgozótársaim egészségét. Pedig nem egyszer érte csalódás. Sokszor találkozott meg nem értéssel és közönnyel. Hányszor kellett egy-egy dolgozót figyelmeztetnie, hogy nőket, hogy rendesen kössék be hajukat. Az elvtársak rendszerint nem ellenkeztek, sőt legtöbbször mindent megígértek. De amikor legközelebb a műhelyben járt, ugyanúgy találta őket, mint azelőtt. Ilyenkor sokszor gondolt rá, hogy abbahagyja ezt a »meddő« harcot. De csak néhány órára vesztette el a kedvét. Aztán fáradhatatlanul ismét elölről kezdte az egészet. Még szorosabbra fonta kapcsolatát aktivistáival. Tanította őket, hogyan dolgozzanak a balesetek megelőzéséért s ne hagyják, hogy társaik könnyelműen játsszanak egészségükkel. A munkavédelmi s ma már felügyelők tanácsait megfé 1,1.................................gadják. A múlt évben csökkent a balesetek száma. De még gyakran előfordulnak könnyen elkerülhető balesetek. Tóth József gépbeállító például beállt a működő fogaskerekek közé, hogy meghúzzon egy anyacsavart. A forgó kerekek lecsonkolták lábbujját. Kárász Gábor fűtő nem fűzte be fatalpú bakancsát, így szedte ki a forró salakot a kazánból. Jelentéktelennek látszó felületesség, de következménye annál súlyosabb: Kárász lábát megégette a nyitott bakancsba hulló forró salakszemcse. Két barátnő a lágyító kemencénél könnyelműen csevegett. Beszélgetés közben az egyik, Bödö Mária szórakozottságában megmarkolta a tüzes vasat. Égési sebeket szenvedett. Ahány baleset, annyi felelőtlenség. Eri sokat töprengett, mit tegyen, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő. Végül Kovács Gábor biztonsági megbízottal megbeszélte, hogy lefényképezteti, milyen hibákból eredtek a balesetek és a munkavédelmi faliújságra kiteszi a képeket. Alig van dolgozó, aki nem tanult volna e képekből. Az EKA dolgozói ma már azt is megszokták, hogy csütörtök délben Eri jelentkezik a hangoshíradóban, a munkavédelem híreivel. Ilyenkor megdicséri a balesetvédelem legjobbjait, a legtisztább műhelyeket s a leglelkiismeretesebb művezetőket. De bírál is. Szenvedélyesen és keményen. Körülbelül két héttel ezelőtt valósággal rátámadt a présműhely művezetőire, mert nem hagyták szabadon a kijelölt utat, nem tartották rendben a műhelyt. A bírálatban sok volt az igazság, de sértő hangjával felpaprikázta a présműhely vezetőit. Panaszra mentek Pálos elvtárshoz, az üb elnökéhez, aki tisztázta a véleményeltérést. Tanultak a művezetők, de Eri is megtanulta, hogy csak a pontos, tényekre támaszkodó, megfontolt bírálat eredményes. Jó módszere ! Ez egy ablaka „fényszóró“, szerű üvegke----------------------- rét, amelyre reflektort festettek. Az elmúlt hetekben az egyik folyosón felfedezte, hogy két, alkatrészekkel teli láda foglalja el a helyet. Hónapok óta senki nem nyúl hozzájuk. A ládák mellé helyezte a fényszórót a következő szöveggel: »Fél éve hevernek itt. Talán nincs gazdája? Vagy nincs szükség rájuk?« Másnap a két láda eltűnt. De sajnos, ezt a fényszórót Eri elvtárs most a szekrény mögül szedi elő. Nem használják. Talán nincs mire vetni a fényszóró csóváját? — De van, csak nem volt időm felkutatni és kitenni mellé a fényszórót — mondja Eri. S ez így igaz. Sok a munkája, közben néha-néha megfeledkezik a munkavédelmi feladatokról. Az első negyedévben például elkéstek a balesetvédelmi oktatás előkészületeivel. — Ilyen átmeneti visszaesések többször előfordulnak Eri elvtárs munkájában. Főleg, mert túl sokat vállal magára — mondja Kovács Gábor biztonsági megbízott. — De amikor »rákapcsol«, minden elmaradást pótol. Nagy részben neki köszönhetjük, hogy az üzemben jó a munkavédelem. Hollós József Több segítséget kérnek a konzervgyárak a gépipartól A közelmúltban tartott élelmiszeripari tanácskozáson sok szó esett a gépesítésről, a technikai színvonal emelésének szükségességéről. A konzerviparban rendkívül nagy jelentőségű a munkaigényes műveletek gépesítése. Szaporátlan és fáradságos kézierővel gyümölcsöt hámozni, barackot felezni, zöldbabot vágni a vagontételekben. A szinte háziiparszerűen előállított gyártmányok termelési költsége magas. A termelékenység növelése, a minőség javítása és a tisztaság, a higiénia biztosítása egyaránt megköveteli, hogy a kézi műveleteket mindenütt ipari munkafolyamatok váltsák fel. Az államosítás előtt a konzerviparban csaknem minden műveletet kézzel végeztek. Ma már szállítószalagok, motoros emelők, serleges elevátorok, villamos targoncák dolga az anyagmozgatás, a nyers- és a készáruk szállítása. A meggy szártalanítását, magozását, a barack felezését hazai gyártmányú gépek végzik. Konzerviparunk két fő gyártmánya: a zöldborsó-konzerv és a paradicsomsűrítmény. E közkedvelt árucikkek gyártását a legtöbb üzemben olyan mértékben gépesítettük, hogy a feldolgozás — a paradicsom mosásától, illetve a borsó fejtésétől kezdve a konzerv töltéséig — alig igényel kézi műveletet. A gépek munkába állítása jelentősen növeli az üzemek kapacitását és csökkenti a termelési költségeket. Egy dolgozó kézierővel mindössze három-öt kiló meggyet magoz ki óránként és legfeljebb 20— 25 kilónyit szártalanít. Ezzel szemben a meggymagozógép óránkénti teljesítménye 250— 300 kiló, a szártalanítógépé pedig 800—1000 kiló. Több konzervgyárban mégis idegenkednek a gépektől, bizalmatlanul fogadják a munkát megkönnyítő, meggyorsító újításokat. A meggyszártalanítógép, amelyet Pataki elvtárs, a Paksi Konzervgyár dolgozója szerkesztett, kitűnően működik a Dunántúli Konzervgyárban, de a Kecskeméti Konzervgyárban »nem vélt be«. A Dunakeszi Konzervgyár teljes megelégedéssel használja egyik kiváló dolgozója újítását, a barackfelezőgépet. A Budapesti Gyümölcs-ő- érikonzervgyár ugyancsak szívesen fogadta ezt a gépet, viszont a Szegedi Konzervgyár hasznavehetetlennek minősítette. Hogyan lehetséges az, hogy a Pakson, Dunakeszin és Budapesten jól bevált gépek Kecskeméten és Szegeden rosszul dolgoznak? Nem a gépek rosszak, hanem a hozzáállás. S ezen a fogyasztók, az egész népgazdaság érdekében sürgősen változtatni kell. Néhány üzemtől eltekintve azonban a konzervgyárak általában szívesen alkalmazzák a kisgépesítést szolgáló újításokat és a meglevő gépparkot igyekeznek jól karbantartani. Sőt egyes konzervipari üzemek néhány év óta maguk is gyártanak kisebb gépeket és berendezéseket. A konzerviparnak azonban nemcsak kisgépekre van szüksége, hanem többezer literes sűrítőkre, nagyteljesítményű szivattyúkra, hőkicserélőkre, ipari kazánokra, elektromotorokra, sőt gépeinek javításához szerszámgépekre is. A szépen fejlődő Élelmiszeripari Gépgyár mellett a gépiparnak kell kielégítenie a konzervgyárak fokozódó gépigényét. Az élelmiszeripari tanácskozáson Hegedűs András elvtárs, a Minisztertanács első elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar technikai színvonala az ötéves terv során elért nagy fejlődés ellenére is alacsony. Mint mondotta, a kivezető út a fejlett, szocialista gépiparral való helyes együttműködés. Ezzel kapcsolatban szeretnék rámutatni arra, miképpen nehezíti gépiparunk a konzervipar fejlődését. Nekünk évről évre több és jobb paradicsomsűrítményt kell gyártanunk belföldre és exportra egyaránt. Ehhez szükségünk van a többi között rozsda- és saválló anyagból készült sűrítőkre. A Hatvani Konzervgyár 1953 óta minden évben megrendeli a paradicsomelősűrítő készüléket, a Láng Gépgyár pedig minden alkalommal a következő évre igazolja vissza. Az 1954 novemberében megrendelt készülékek szállítását most 1956-ra vállalták A paradicsom áttöréséhez olyan finom lyukazatú passzírozó szita kell, amely biztosítja az áru egyenletességét és a rostok teljes eltávolítását. Ilyen szitát nem kapunk a gépipartól. A paradicsom sűrítéséhez légszivattyúkra van szükségünk. 1954-ben a gépipar nem vállalta a légszivattyúk elkészítését, ez évi megrendeléseinkre pedig még határidőt sem adott. Valóban itt az ideje, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat a gépiparral és közösen módot találjunk a gépesítési problémák megoldására. Ha jól körülnézünk saját portánkon, el kell ismernünk, hogy mi sem dolgoztunk hibátlanul. A gépesítési feladatok végrehajtása nem tervszerűen történt. Annak ellenére, hogy több szakemberünk járt a Szovjetunióban, nem alkalmaztuk eléggé a szovjet tapasztalatokat, a fejlett gépesítési technika módszereit. A baráti országokban szerzett tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a gépesítést tervszerűen kell előkészíteni és kutatóintézeteinket gépesítési részlegekkel kell megerősíteni. Feltétlenül szükséges, hogy a jövőben a konzervipar saját erejéből tovább folytassa a kisgépek gyártását és a meglevő berendezések korszerűsítését. A gyárak vezetői ösztönözzék az újítókat a munkaigényes műveletek gépesítését célzó újítások, találmányok kidolgozására. Ha a gyártási folyamatok ésszerű megszervezését minden üzemben új, tökéletesebb gépek és készülékek alkalmazásával párosítják, s ha több segítséget kapunk a gépipartól, akkor a konzervipar sikeresen megoldja legfontosabb feladatait: a ■ninőség javítását, a feldolgozási veszteségek csökkentését ás a termelékenység növelését. Liktor József, az Élelmiszeripari Minisztérium konzerv- és paprikaipari igazgatóságának vezetője