Népszava, 1955. augusztus (83. évfolyam, 180-204. sz.)
1955-08-16 / 192. szám
A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Egyedül nem megy ez — csak segítőtársakkal Bizony előfordul, hogy nálunk a bányában a biztonsági felszerelések nincsenek rendben, vagy nem használják azokat. A szigorú tilalom ellenére igen sok bányászt látunk még utazni a »telivel« (azaz a megrakott csille tetején). Pedig aki csak egy kicsit is ismeri a bányaviszonyokat, tudja, hogy ezekből adódik a legtöbb baleset. A minap éppen ezekről beszélgettünk Galcsik Elemér vájárral, az üzemi bizottság munkavédelmi felelősével. Meg is kérdeztem tőle, mit tesznek azért, hogy a baleseti lehetőségeket csökkentsék. Bizony nem sokat tudott mondani. Panaszkodott, hogy nincs rá ideje, a munkahelyek meg távol esnek egymástól. Bántja is a dolog — mondotta —, most az a terve, hogy megbeszéli az üzem vezetőivel: mentesítsék őt havonta két-három műszak alól, akkor majd jobban el tudja látni feladatát. Dicséretes dolog, hogy Galcsik elvtárs jobb munkára törekszik. Nem hiszem azonban, hogy három napi műszakmentesítéssel ez megoldható lenne. Véleményem szerint a munkahelyen, munka közben lehet legtöbbet tenni a dolgozók védelméért. Ehhez viszont nem elég havonta három nap — s főként nem egy embernek kell végezni. Helyesebb volna, ha megnyerne e szép célnak társadalmi munkában néhány becsületes dolgozót — ha lehet, minden munkahelyen egyetegyet —, aki ellenőrizné a biztonsági berendezéseket, használatukat, aki figyelmeztetné a műszak vezetőjét, ha valami nincs rendben és főképp megkövetelné tőle, szerezzen érvényt a munkavédelmi rendelkezéseknek. Ezeknek a megbízottaknak a segítségével mindjárt könnyebben menne a munka. Mindig lenne, aki törődik azzal, hogy a tele csilléken ne utazzék senki és a vasúti fék tetejéről is saját érdekében lehúznák azokat, akik jobb helyet nem találtak. A munkavédelmi aktivisták jó szóval is megértetik majd dolgozótársaikkal, hogy saját maga életét, családja boldogságát veszélyezteti, aki nem vigyáz magára. Orosházi Vencel: Dorog, Béketelep Élüzem lett a Patyolat Első ízben lett élüzem a Patyolat Vállalat. Hosszú volt az út, amíg a panaszok, élcelődé- sek egyik kedvenc céltáblája eljutott idáig. Vállalatunk 1949-ben alakult. Korszerűt- len, elavult gépekkel, felsze- relésekkel indult meg. A leg-nagyobb gondot mégis a szak-, munkáshiány okozta. De e ba] jók már mind a múltéi. 1949- ben 567 dolgozóval kezdtük meg a munkát, s ma már 2300 munkást foglalkoztatunk, akik- nek legnagyobb részét szak-, munkássá neveltük. Forgalmunk több minthá-romszorosára emelkedett. A fehérnemű- és munkaruha-, mosás 3£0—330 mázsa nap;ponta. Ez a mennyiség mint-tegy 300 000 háziasszony napi munkájának felel meg. 1954 első félévéhez viszont nyitva 34 százalékkal javult a minőség vállalatunknál. Az olyan dolgozók, mint Matina, Ferenc, kormánykitüntetésben részesült sztahanovista festők; a többi sztahanovisták és ki- váló dolgozók azon igyekez- nek, hogy tovább javítsák munkájukat, jó hírnevet sze-rezzenek a Patyolatnak. A lakosság szükségleteinek fokozottabb kielégítésére üzembe állítjuk a negyedik negyedévben a 7,5 millió költséggel épült újpesti mosodát, melynek 60 mázsa napi teljesítménye lesz. Új fióküzletek is nyílnak még az idén a Béke úton, a Nagy Lajos király útján, Erzsébeten, a Csarnok téri új házaknál. Már tervezik a második ötéves terv keretében létesítendő nagyteljesítményű festő- és vegytisztító üzemet. Ez negyedmillió forintos költséggel épül és napi 300 mázsa piszkos ruhát varázsol tisztává. Királyhegyi János műsz. vezető, igazgatóhelyettes »Patyolat« Mosoda, Kelmefestő és Vegytisztító .Miért kell szervezett dolgozónak lenni“ A munkaverseny szervezése is érdekvédelem Hozzászólás Nagy érdeklődéssel olvasom a Népszavában egymásután megjelenő cikkeket, amelyek igyekeznek választ adni a kérdésre: »Miért kell szervezett dolgozónak lenni?« Úgy gondolom, mindannyiunk számára tanulságos, s ha alaposan megvitatjuk, mennyiben különbözik a szakszervezetek szerepe, feladata és sajátos módszere a népi demokráciában és a kapitalista rendszerben. Ha mindezt elvileg és gyakorlatilag is tisztázzuk, azt hiszem sokan közelebb kerülnek a szakszervezethez és megértik, mennyire fontos, hogy maguk is szervezett dolgozókká váljanak. Idáig az egyik legtöbbet vitatott kérdés: mit jelent a szakszervezetek érdekvédelmi szerepe? A Népszava július 29-i számában Kovács Dénes elvtárs, a SZOT munkatársa szólt hozzá a vitához. Cikkében a szakszervezeti agitációról szólva úgy foglalt állást, hogy: »Az új munkást elsősorban közvetlen anyagi érdekeinél fogva lehet meggyőzni a szakszervezeti tagság fontosságáról. Helyes tehát, ha először a juttatásokat ismertetjük előtte.« Ezzel a megállapítással szeretnék vitába szállni. Ne csak az anyagi előnyökkel agitáljunk Tudom, hogy az embereket egyéni érdekeltségükön keresztül könnyebb meggyőzni, mégsem helyeslem az agitációnak ezt a módját. Ha elsősorban a juttatásokkal, az anyagi előnyökkel agitálunk — sokszor akaratlanul is csalódást okozunk az embereknek. Előfordulhat például, hogy egy újonnan belépő tag rendkívüli helyzetbe kerül, váratlan csapás éri és anyagi támogatást kér. A szakszervezetek segélyszabályzata értelmében azonban rendkívüli segélyre az jogosult, akinek már egyéves tagsága van. Az új tagok tehát könnyen a szemünkre hányhatják, hogy félrevezettük őket. De vegyünk egy másik példát. A szakszervezet sok ezer dolgozót részesít kedvezményes üdültetésben. Mégsem helyes azzal agitálni: lépj be a szakszervezetbe és mehetsz üdülni. Hiszen tudjuk, hogy az ország gazdasági helyzete korlátokat szab az üdülés lehetőségeinek, nem biztosíthatjuk minden embernek minden esztendőben ezt a kedvezményt. Az újonnan szervezett tag — akinek esetleg nem jut üdülésibeutaló — becsapva érezheti magát. Szakszervezeti munkánknak éppen az a legfőbb hibája, hogy gyakran a könnyebbik oldaláról igyekszünk megfogni a dolgokat. Magyarázunk az előnyökről, a juttatásokról, beszélünk a jogokról és ugyanakkor elhallgatjuk vagy csak futólag említjük a szakszervezeti tagsággal járó kötelességeket. Ha csupán a fent említett módszerrel igyekszünk megnyerni a dolgozókat, ne is csodálkozzunk azon, hogy egyesek leszűkítik a szakszervezet érdekvédelmi munkáját egyéni juttatásokra, megfeledkezve az egész közösség érdekében végzett tevékenységről. Az egyén és a közösség érdeke Mi hát a szakszervezet legdöntőbb érdekvédelmi munkája? Véleményem szerint, amikor a termelési tervek maradéktalan teljesítésére mozgósít, amikor a munkaversenyt helyes, ésszerű célok érdekében szervezi , akkor teljesíti legfontosabb érdekvédelmi feladatát. Érdekvédelemnek nevezem, mert csakis a jó termelőmunka nyomán gyarapodhat az ország, növekedhet a jólét, csak így biztosíthatjuk a különféle munkásjóléti beruházásokhoz szükséges nyersanyagot és pénzt, az üdülők, a kórházak, a lakóházak, az iskolák, a bölcsődék és a kultúrotthonok építéséhez és fenntartásához szükséges összegeket. Márpedig ezek a létesítmények mindannyiunk életét szebbé, gondtalanabbá teszik, tehát működésük érdeke az egyénnek, de egyben a közösségnek is. Amikor a szakszervezetek érdekvédelmi szerepéről beszélünk a munkásokkal, többnyire csak a munkavédelmet, a munkásellátást, a társadalombiztosítást, a kulturális és sportélet fejlesztését említjük. Kevéssé hangsúlyozzuk, hogy a legdöntőbb érdekvédelmi munka mégiscsak a termelés érdekében végzett agitáció, a munkaverseny szervezése, a dolgozók mozgósítása a tervek teljesítésére, a minőség megjavítására, az önköltség csökkentésére. A szakszervezeti aktivisták akkor is érdekvédelmi feladatot teljesítenek, amikor mindezt megmagyarázzák társaiknak. És a dolgozók érdekében cselekednek akkor is, amikor megmutatják a párt, a kormány határozatainak, intézkedéseinek összefüggését mindannyiunk életével. A tanító, felvilágosító szó szélesre tárja az emberek látókörét, nem hagy elsüllyedni a hétköznapok egyformaságában. Éppen ezért a nevelő, felvilágosító tevékenységet is bátran az érdekvédelemhez sorolnám. Hozzászólásomban csak egy kérdést érintettem, de szeretném, ha a vita kitérne sok egyéb dologra is. Vannak problémák, amelyekről szívesen olvasnám a szakszervezeti munkások véleményét. Arról például: adódhatnak-e nálunk olyan esetek, hogy a szakszervezetek a gazdasági vezetőkkel szemben védjék meg a dolgozók érdekeit. Vagy arról, hogy miért kell a párt tagjainak ugyanakkor szakszervezeti tagnak is lenni? Kíváncsian várom a további vitacikkeket. Tamási János, az Újpesti Déragyár vb-elnöke » „Apámat tovább ! Egy nyártanult volna..." I eleji napon -------------------- történt — még 1949-ben —, hogy a Budai Pamutfonó fiatal munkásai között híre terjedt: az ob-n jelentkezni lehet egyetemi tanulásra, illetve az ezt megelőző szakérettségis tanfolyamra. Másnap egymásután három ifjú kereste az vb-elnököt, elmondva neki: »Tanulni szeretnénk ...« Közülük leghalkabban Felker Etelka, tizennyolc éves fonónő közölte a szándékát. Az elnök ezt a halkságot bizonytalankodásnak vélte és megkérdezte tőle: — Azután mondd Etel lányom, komoly a szándékod, megy neked majd a tanulás? — Már miért ne menne?! — válaszolt ismét halkan, de már határozottan. — Régóta szerettem volna tanulni, csakhogy eddig nem volt módunk rá. Apám is örülne, ha iskoláznék, ha például tanárnő lehetnék... Mert tudja, elnök szaktárs, ő is tovább tanult volna, tanító akart lenni. Dehát az ő szülei néhány holdas soványföldű parasztemberek voltak — hét gyerekkel. Ezért apám falusi kovács lett, utána a Beszkárthoz került. Most is a villamosnál van, ellenőre már ötvenhat éves, de még mindig szeret tanulni, könyveket bújni. Hát akkor én miért ne tudnék fiatalon tanulni?... — kérdezte Etelka és elmosolyodott. Az ab-elnök csodálkozott magában, hogy felélénkült ez a máskor oly szűkszavú, mindig szerény kis fonólány. És úgy érezte, mintha csak most ismerkednék meg vele igazán. Ezért hát jól a szeme közé nézett s végig tekintett értelmes, kedves arcán, pamutpelyhes barna haján, ruháján. Ezután elővette tollát és olyan belső elégtétellel írta fel Etelka adatait az egyetemre jelentkezők listájára, mintha csak azt gondolta volna: »No lám, ilyenek a mi munkáslányaink ...« Hosszú hetek teltek várakozással, közben mindig leste a postást, vajon nem hoznak-e valami értesítést a szakérettségis tanfolyam felől. Munkástársainak többsége biztatta, ám egyesek kétkedtek továbbtanulásának lehetőségében. E bizonytalan légkörben még az újságot is sűrűbben böngészte, vajon nem írnak-e valamit a munkásfiatalok taníttatásáról. Olykor írtak is. És minden erről szóló sor megerősítette reménykedését. Az augusztus 20 körüli napokban azonban apja nyomta kezébe az újságot, amelyben közölték az országgyűlés által éppen akkoriban elfogadott alkotmányt. „Az új A szót, hogy alkotmányban »alkotmány« — én is benne hallottam ,már vagyok ...a felszabadulás ----------------- előtt, polgári iskolában is, de csak annyit tudott erről, hogy ez valami »ezeréves dolog...« Hogy mi annak a tartalma, értelme, arról sohasem tudott meg semmit. De amikor elolvasta ezt az újságban is megjelent alkotmányt és meghallgatta apja magyarázatát — ezt azonnal megértette. Ennek ellenére a 48-as paragrafust kétszer is elolvasta, nem mintha kevésbé értette volna, mint a többit — hanem csupán azért, mert ez úgy szól: »A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a művelődéshez való jogát... ezt a jogot a népművelés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, közép- és felsőfokú oktatással, a felnőtt dolgozók továbbképzésével és az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.« — No, apám, ebben én is benne vagyok... — jegyezte meg Etelka és mamája mindjárt hozzáfűzte: — kíváncsi vagyok, betartják-e, amit az alkotmány ígér .. . — Az alkotmány nem ígér semmit — magyarázta az apa feleségének és két lányának — csupán törvénybe foglalja, amit kiharcoltunk, a magunk által megszabott jogokat és kötelességeket. — Igazad volt apám .. . — mondta néhány nap múlva Etelka, amikor megkapta az értesítést a szakérettségi tanfolyam kezdetéről... A tanulás ! Mindezt egy tudományos életre megőrzött 11 emlékként, a napokban mondta el nekem Felkér Etelka, az egykori fonólány , a nemrégen államvizsgázott matematika-fizika szakos tanárnő. A XI. Csóka u. 5. földszintes szobakonyhás lakásában, szülei otthonában beszélgetünk. A huszonnégy éves Etelka — aki nemrég jött haza a nyaralásból — most nagymosást végző anyja helyett is főz a családnak, férjének. Ahogy keveri az ételt, a felszálló gőzben elrévedezik és felidézi az elmúlt öt-hat év tanulással, kemény munkával teli esztendőinek egy-egy mozzanatát. A szakérettségit jelesre végezte. Utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karára került. Első évben bizony nehezen ment a tanulás, különösen az ábrázoló geometriát értette nehezen. — Már odáig jutottam, hogy »lemorzsolódok«, mint egy másik szakérettségis — mosolyodik el azon, hogy is juthatott akkor ilyesmi eszébe. De utána már szinte önkritikusan beszél életének erről a nehéz szakaszáról. És Horvai Katalin tanársegédre gondol hálásan, aki különösen kitartóan és türelmesen foglalkozott a szakérettségisekkel. A tanársegédnő kiderítette, hogy ott volt a baj: csak bemagolták a geometriai alapfogalmakat, de nem alakult ki bennük a geometriai szemlélet. — Amikor megértették velünk, hogy a geometriai tételek módszert, szemléletet is jelentenek — mondja —, akkor már könnyebben birkóztunk meg a további feladatokkal, akkor már szakítottunk a tanulás magolás formájával ... Első vizsgámon ezért is sikerült jó osztályzatot elérnem. Ettől kezdve fokozatosan visszanyertem a vizsga előtt majdnem mélypontra szállt önbizalmamat. Évről évre jobban ment a munka — de különösen sokat gazdagodtunk az utolsó évben, amikor tanulni kezdtük a dialektikus materializmust, a marxizmus—leninizmus filozófiáját. Kár, hogy nem előbb kezdtük meg. Ha korábban megismerjük, könnyebbé tette volna a matematika, a geometria és a fizika tanulását is. A katedra előtt már majdnem még egyszer tudományos a gyárba síkra terelő------------------- dik a beszélgetés, amikor bejön édesanyja és valami tanácsot ad a főzéssel kapcsolatban. Etelka megfeledkezik tanárnői mivoltáról és ismét a mama szófogadó lánya lesz, mert a konyhai »tantárgyból« is jól akar vizsgázni ... Ezután önkéntelenül a nemrégen letett államvizsgára terelődik a szó, pontosabban arra, hogy milyen jó dolog már utána lenni. És milyen jó dolog, hogy az ember a diplomával együtt megkapja munkabeosztását is. Felker Etelka a Budapesttől 35 kilométerre levő Bicske gimnáziumában tanít majd. Szerencsére jó a vonatközlekedés és csak annyi időt tölt majd utazással, mint amennyit Pesten is elvillamosozhatna. Örül, hogy az egyetemi vizsgákat a háta mögött hagyta, de izgul, hogy még az első tanítási nap — mint mondja — az első »életvizsga« előtt áll. Hogy erőt merítsen ehhez a vizsgához — úgy tervezi: augusztus 20 előtt ellátogat abba a gyárba, ahonnét elindult, ahol két évig dolgozott, ahol 1949 augusztusi napjaiban lehetővé vált számára, hogy saját vágyainak teljesítésével megvalósítsa édesapja egykori ábrándjait is . . . Szenes Imre ETELKA, AZ ÚJ TANÁRNŐ Azéflántyázd a fillítciátls agiááámt A kulturális nevelőmunka egyik sokat vitatott kérdése a kulturális agitáció. Számos helyes és helytelen nézet, gyakorlat alakult ki. Az elmúlt esztendők folyamán gyakran helytelenül értelmezték a kulturális eszközökkel végzett agitáció kérdését. Úgy vélték, hogy rigmusokkal és kultúrbrigádokkal pótolni lehet a sokoldalú nevelőmunkát. Pártunk rámutatott a kulturális agitáció fontosságára is és arra, hogy a kultúrnevelési munkának helyesen, megfelelő színvonalon kell segíteni a párt napi politikáját, az előttünk álló feladatok megvalósítását. Ehhez szükséges azonban, hogy kialakítsuk a kulturális agitációs feladatok helyes arányait. Az eddigi gyakorlattól eltérően nagyobb helyet kell biztosítani a meggyőző nevelőmunkának. Üzemeink jelentős részében ugyanis gyakran túlsúlyba került a művészeti brigádok szervezése. Ezzel egyidejűleg sok esetben romlott a művészi színvonal, az agitációs módszerek bántóak, nem megfelelőek voltak. Erősen megmutatkozott a munkában a sematizmus. Az 1953 júniusi határozat helyes irányelvei a jobboldali nézetek folytán helyenként eltorzultak a kulturális nevelőmunka területén is. E jobboldali nézetek következménye lett, hogy egyeseik tagadták a kulturális eszközökkel végzett agitáció létjogosultságát, tagadták a szocialista kultúra agitatív erejét. Ezek a nézetek azt eredményezték, hogy számos üzemben teljesen elhanyagolták a kultúrcsoportok agitációs munkáját, a brigádokat, mint szükségtelen rosszat, feloszlatták. Kétségtelen, hogy a jobboldali nézetek okozta károkat máról holnapra jóvátenni nem tudjuk. A Központi Vezetőség márciusi határozata feltárta a jobboldali jelenségeket és meghatározta e téren is a feladatokat, melyeiknek végrehajtásáért minden népművelőnek következetes harcot kell folytatnia. De a kulturális agitáció megértése és megfelelő alkalmazása terén még ma sincs minden rendben. Ezeket a kérdéseket széleskörűen meg kell vitatni és a vita során tisztázni kell a helyes módszereket. Éppen a kulturális nevelőmunka sajátosságánál, az értelem és érzelemre való hatásánál, színes módszereinél fogva rendkívül alkalmas arra, hogy elősegítse a párt politikájának sikeres végrehajtását. A kulturális agitáció szerves része kell, hogy legyen a párt agitációjának. Ehhez azonban az szük -uséges, hogy üzemeinkben az üzemi bizottságok, kultúrbizottságok helyesen foglalkoz-zanak a kérdéssel. A kultúrcsoportok agitációja sok ötletet igényel. Szükséges, hogy az- egy-egy gyárban kialakult tapasztalatokat hatékonyan összegezzük. Általános receptet kidolgozni lehetetlen és helytelen is volna. A kulturális agitációs tevé-ékenység hiányosságaihoz hoz h szájárult még az is, hogy ezt sok esetben a művészeti agi-. tációra szűkítik le. Ezzel fog-.. lalkozik Nagy Eta elvtársnő is egyébként igen jó cikkében,, amely a Népművelés 6. szá-' mában jelent meg. Nem lehet egyetérteni a cikk ama meg-.. állapításával, amely a kulturális agitációt művészeti agitációra szűkíti le. »Még azon is lehet vitatkozni — írja — hogy vajon mennyiben helyes kultúragitációról beszélni, vagy inkább nevezzük művészeti agitációnak? Magam az utóbbi mellett vágyott. Ez pontosabb fogalmazás, ezenkívül pedig hatásköri problémákat is tisz-táz.« Nem lehet egyetérteni ezzel azért, mert a művészeti-y agitáció csupán egy része a ' kultúragitációnak. Kétségtele-nül fontos része, de vajon nem, kultúragitáció-e a különféle kiállítások megrendezése, az ankétok, kérdezz-felelek esték, mikrofon-félórák stb. szervezése is? Ugyanakkor ezek nem tartoznak a művészeti tevédékenységek közé. Úgy vélem, a kulturális agitációnak fel kell ölelnie a kultúrmunka minden olyan sajátos eszközét és módszerét, melyalkalmas arra, hogy a párt politikájának megvalósítását közvetlenül elősegítse. A kulturális agitáció ilyen vagy olyan leszűkítése feltétlenül e munkát gyengíti. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy a kultúragitáció szükséges és fontos nevelőmunkánk egészének elvégzéséhez. E munka jelentőségének megfelelően a Központi Vezetőség •márciusi határozata óta üzemeink jelentős többségének számos jó tapasztalata bíró • nyitja, hogy e munka területén • helyes úton járnak. Nagyszerű lendületet adott a kulturális agitációnak a felszabadulás tizedik évfordulója tiszteletére indított munkaverseny feladattainak segítése. Számos • üzemiben elevenítették fel a • rigmusbrigádok munkáját, ötletes, ugyanakkor művészileg is színvonalas rigmusokkal járultak hozzá a * termelési eredmények sikeréhez. Számos üzemben a kultúrmunka-■sok tervszerűen segítették az üzem előtt álló legfontosabb feladatok megvalósítását, például a Gheorghiu-Dej Hajógyárban igen sokoldalú kul-túragitációs munkát végeztek , a norma- és prémiumrendezés sikeres lebonyolítása érdekében. Hasonló adat tapasztalhatunk a közlekedés-, kohász-, a helyi ipari szakszervezetekhez , tartozó üzemeknél is. Sok helyen, de különösen a bányász- és szakszervezethez tartozó üzemeknél eredményes harcot folytatnak a munkafegyelemek megszilárdításáért. Ugyancsak sok jó ötletet alkalmaznak a textilipari üzemekben: felhasználják a hangosbemondót, dia- , filmvetítéseket, kiállításokat, „l ankétokat stb. sí’ A kulturagitációs munka feltétlenül szükségessé teszi, hogy a népművelők tájékozottak legyenek a napi eseményekről, ismerjék az üzemi, termelési és egyéb problémá-kat. Legyen erre gondja a kultúrnevelési felelősöknek, üzemi bizottságoknak. A kultu- rális agitáció éppen jellegénél , fogva öntevékenységet, lelke- ■■ sedést kíván. Érezniük kell kultúrmunkásainknak, hogy sok találékonyságot követelő , tevékenységükkel komoly mértékben elősegítik pártunk mindennapi harcát az előttünk álló országépítő feladatok végrehajtásában. Baráth Józsefné, a SZOT kultúrnevelési osztályának munkatársa