Népszava, 1955. szeptember (83. évfolyam, 205-230. sz.)

1955-09-01 / 205. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! _________A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA________ 83. évfolyam, 205. szám_______________________ ARASO FILLÉR 1955. szeptember 1. csütörtök Nagygyűlés és szakszervezeti ünnepség az 1930. szeptember 1-i tüntetés 25. évfordulóján A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága és a Magyar Munkásmozgalmi Intézet 1955. szeptember 1-én fél 6 órakor a Sportcsarnokban az 1930. szeptember 1-i tüntetés 25. évfordulóján nagygyűlést tart. A nagygyűlés előadója: Friss István elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja. A nagygyűlésen közreműködik Horváth Ferenc, a Madách Színház tagja és a Fővárosi Ének- és Táncegyüttes énekkara (volt Vándor-kórus). ★ A Szakszervezetek Országos Tanácsa szeptember 1-én délután fél 4 órakor ünnepséget rendez a Hősök terén, a Műcsarnok előtt. Az ünnepség során emléktáblát lepleznek le. Ti Al'Tröflol manil ílócrvó i* Cónd nn nlirfero O plnnlfA A munkásosztály forradalmi ereje Negyedszázaddal ezelőtti eseményekre emlékezünk. 1930 szeptember elsejére, százezer budapesti proletár tüntetésére, véres harcára a munkáért, kenyérért, jogokért, emberi életért. De tüntetett az egész magyar munkásosztály: Miskolc és Debrecen, Győr és Szeged a munkások követeléseitől visszhangzott. Mint lángoszlop hasított bele ez a nap, a munkások tíz- és százezreinek elszánt harca, az ellenforradalom sötét éjszakájába. Az akkori újságokat lapozgatva, érdekes kép tárul elénk: a burzsoák leplezetlen dühvel és félelemmel vegyes csodálkozással fogadták az eseményeket, mint akik önmaguktól kérdik: hát ez is lehetséges? Az ellenforradalom csahosai, politikusai és rendőrpribékjei — a bethlenek, sztranyavszkik, a hetényik — tizenegy évig üvöltötték teli szájjal, hogy örökre kioltották a magyar proletárokból a forradalmi harc tüzét, hogy megtörték akaratukat és a tőkések kezes bárányaivá változtatták őket Azzal hencegtek, hogy a kommunista mozgalomnak még az írmagját is kiirtották. A jobboldali szociáldemokrata vezérek pedig évekig bizonygatták erőlködve, hogy ők a munkásság minden követelését, igényét, vágyát sikerrel szorítják az úgynevezett törvényes keretek kényszerzubbonyába. S íme: feltámadt a magyar munkásság, megmutatta erejét, s ha csak egy napra is, birtokába vette az utcát. És megremegett az úri rend. Csak azok csodálkozhattak, akik nem ismerték és nem is ismerhették a munkásosztály erejét, hősiességét. Azok, akik nem emlékeztek és nem is akartak emlékezni az agrárproletárok évtizedekkel azelőtti mozgalmaira; a magyar május elsejékre; a »vérvörös csütörtökre« és abban a hitben ringatták magukat, hogy kitéphették a Tanácsköztársaság emlékét a munkások, a nép szívéből, akik a magyar munkásosztályt a nemzet sáncain kívül rekesztették és nem akartak tudomást venni róla, hogy a proletariátus harca elválaszthatatlan része nemzeti történelmünknek. Pedig ennél is több: döntő része, fejlődésünk előrevivője. Szeptember 1 kiemelkedő harci nap, vulkáni kitörés, amely lángra lobbantotta a munkásosztály, a dolgozó nép szívében évekig csak parázsló forradalmi tüzet. Olyan forradalmi harci nap, amely — Lenin szavaival —»megmutatta, hogy milyen érintetlen őserő rejlik a munkástömegekben, amikor valóban forradalmi válság érlelődik«. Az áruló szociáldemokraták már a tüntetést követő nap sarat dobáltak, szitkokat hánytak a harc hőseire. Csak a kommunisták értékelték való jelentőségében ezt az eseményt. Azok, akik felszították a tömegek harci kedvét és megakadályozták az árulók törekvését, hogy jámbor sétává züllesszék a munkások elszántságát. A kommunista párt így értékelte ezt a napot: »fordulópont ez a magyar munkásság osztályharcában, mert az ellenforradalom 11 éve alatt most első ízben harcoltak százezres tömegek az utcán , felrázva őket végső győzelmet közelebb hozó új küzdelmekre. Szeptember elseje a magyar munkásosztály forradalmi harcai megszakíthatatlan láncolatának kimagasló eredménye: folytatás és bevezető, összekötő kapocs a rési nagy csaták s a rákövetkező új küzdelmek között. Bizonysága annak, hogy a sok megpróbáltatás, vereség, csapás nem törte meg a munkásosztályt. Hogy ez az egyetlen osztály, amelynek van ereje megújhodni és arra, hogy újult elszántsággal rohamozza a régi korhadt társadalmi rendszert, a feudális, nagytőkés Horthy-fasizmus falait. Szeptember elseje, s az utána következő évek a munkásosztály forradalmi erejéről, bátorságáról, hősiségéről tettek tanúbizonyságot. És történelmi hivatásáról, arról, amit a nagy proletárköltő, József Attila így fogalmazott meg: Papok, katonák, polgárok után, így lettünk végre mi, hű meghallói a törvényeknek . Az emlékezés számunkra nem pusztán a kegyelet lerovása a nagy harcok hősei előtt, a férfiak és a nők előtt, akik 1930. szeptember elsején nem kímélték erejüket, s vérüket, életüket áldozták a proletariátus, a nép, a nemzet nagy ügyéért vívott küzdelemben. Számunkra a magyar munkásság forradalmi harca s e harc minden nagy eseménye forrás, amelyből merítünk, iskola, amelynek tanulságai segítenek bennünket országépítő munkánkban. Ha a magyar munkásosztály forradalmi erejéről beszélünk, mindenekelőtt azt véssük emlékezetünkbe, hogy ez az erő volt az, amely az orosz bolsevikok példáját követve, megteremtette, szüntelenül erősítette, nagyra növelte és megóvta a proletariátus forradalmi csapatát, vezérkarát , a kommunisták pártját. A mi pártunk nem egyetlen történelmi pillanat, hanem több évtizedes forradalmi harc szülötte. Mélyre eresztette gyökereit a dolgozó népben, csak így vezethette a munkásság, a kisemmizett parasztság minden nagy megmozdulását, így adhatott vezetőket, példaképet, hősöket a népnek: Sallait, Fürstöt, Rózsa Ferencet, Kilián Györgyöt, százakat és ezreket. Sokszor figyelmeztetnek rá bennünket s mi is sokszor elmondjuk — helyesen — vigyázni kell a pártra. A történelem figyelmeztet erre az igazságra. Vajon az elnyomás évtizedeiben megőrizhette-e volna szervezeteit, harci készségét, ha nem tíz- és tízezrek vigyáznak reá? Menetelhettek volna-e a szeptember elsejei tüntetés első soraiban a kommunisták, ha nem vigyáznak rájuk a tüntetők, nem tömörülnek köréjük a munkások ezrei. Tanulnunk kell tőlük, hogyan erősítsük a pártot, hogyan sorakoztassuk köréje a nép millióit. A proletariátus forradalmi harca új tulajdonságokat fejlesztett ki a munkásokban. Hősiesség, helytállás, bátorság, a szocializmus ügye iránti odaadás és hűség c íme, ezekben rejlik a munkásosztály ereje. Voltak, akik 1945-ben és a felszabadulást követő években értetlenül szemlélték mindazt, amit a magyar munkás és dolgozó paraszt tett és elért. Ők ötven években számolták azt az időt, míg a sivár pusztaság helyén újra élet serken. A munkás meg hozzálátott, hogy életet teremtsen, hidat építsen, megindítsa a közlekedést, szenet bányásszon. Az első hídépítés hősi halottja proletártestvére annak a Darnyik Jánosnak, akinek életét 25 évvel ezelőtt kioltotta a csendőrsortűz. A széncsata katonái, a bányásznapra a terven felül termelt szén ezer és ezer tonnáival készülő bányászok unokái azoknak a tatabányai, nógrádi, pécsi bányászoknak, akik évtizedeken át rettenhetetlenül harcoltak a bányabárók, a fasiszta elnyomás ellen. Szocialista munkánk hősei — Komáromi Lajos, Pióker Ignác, a sztahanovisták, a szakma kiváló dolgozói, az erejüket, minden képességüket a szocia(Folytatás a harmadik oldalon) Hősi példát mutatnak a termelésben Érsek Gyula, a Borsodnádasdi Lemezgyár országos hírű hengerésze méltán viseli a Kossuth-díjat és egyéb kitüntetéseit. Arról ismerik őt Borsodnádasdon, hogy mindig a legnehezebb feladatokat vállalja és nem retten vissza semmiféle akadálytól sem. Az egész gyár büszke eredményeire: nyolc hónap alatt terven felül már 37,1 tonna lemezt hengerelt és emellett helyes hőkezeléssel, a technológiai fegyelem megtartásával 82 000 forint értékű alapanyagot takarított meg. Hazánk legkorszerűbb fonodájában, a Szegedi Textilműveknél sajátította el a gyűrűsfonó-mesterséget Papp Viktória ifjúmunkás. Már tanuló korában kitűnt munkaszeretetével, szerény és komoly magatartásával. Amióta önállóan dolgozik, a legfejlettebb munkamódszereket alkalmazza. Havi vállalásait rendszeresen túlteljesíti. Kezelő létére 105— 106 százalékos átlagteljesítményével, 3,26 százalékos hulladékszázalékával — a műhelyátlag 4—5 százalék — a gyár élenjáró, megbecsült munkásai sorába került. SOMOGYVÁRI JENŐ Alig akad olyan komlói, aki ne ismerné Somogyvári Jenőt, a komlói Kossuth-bánya III-as üzemének elővárosi vásárát. Az első fél évben brigádja kimagasló, 163,7 százalékos teljesítményt ért el, s 185 méter hosszú vágatot hajtott ki terven felül. Somogyvári elvtárs fegyelmezett, kitartó munkára nevelte brigádjának tagjait. Sem a víz, sem a keménykőzet nem gátolhatta meg őt és társait abban, hogy hónapról hónapra elnyerjék a sztahanovista címet. Somogyvári Jenő 9297 forint hűségjutalmat kap kézhez az idei bányásznapon. PAPP VIKTÓRIA ÉRSEK GYULA AMIT TUD ÉS AMIT NEM TUD AZ OKOS TÁBLA A GOLDBERGER-GYÁR VÉSNÖKMŰHELYÉBEN Másfél évvel ezelőtt Bolbóczki István — a Goldberger Textilművek vésnökműhelyének vezetője — egy nagyméretű versenytáblát csináltatott. A tábla beosztása elárulta: ezen tartják majd nyilván a jövő sztahanovistáinak eredményeit. A műhely munkásai megörültek az előkészületeknek. Ezidáig ugyanis a vésnökműhely különleges volta miatt — kilencféle szakmunkát végeznek itt, amelynek többsége nehezen értékelhető és kényes — elenyészően kevés sztahanovista akadt náluk. Most azonban a műhelyvezető és Nagy Lajos műhelybizottsági elnök gondoskodott arról, hogy a művészetszámba menő kézi véséstől a mechanikus hengerrepréselésig valamennyi szakma sztahanovista feltételeit kidolgozzák. A konkrét cél: a sztahanovista feltételek elérése tempósabb, szervezettebb munkára sarkallta a régi 20—25 éves szakmunkásokat csak úgy, mint a fiatalabbakat. A táblára pedig érdekes jelek kerültek: a piros szív a sztahanovista címet, a fóliáns-szerűen összehajtott papírlap az oklevelet, a kisebb piros csillag a »kiváló dolgozó« jelvényt, a nagyobb ötágú csillag pedig a »szakma kiváló dolgozója« jelvényt hirdeti. A tábla elárulja, hogy jelenleg tíz okleveles sztahanovistával, nyolc »kiváló dolgozóval« és három »szakma kiváló dolgozójával« büszkélkednek a régebben mellőzött vésnökműhelyben. Az okos tábla azonban felhívja a figyelmet egy érdekes jelenségre: a vésnökműhelyben még egyetlen vésnök sem érte el a szakma kiváló dolgozója címet. Corner Ferenc ugyanis esztergályos, Várhidi József domborító és Torsa Ferenc darus. Kitüntetésüket persze senki sem irigyli, a dolog mégis furcsa. A magyarázatot az egyik-másik vésnök neve mellé berajzolt piros körök szolgáltatják. A piros kör ugyanis azt jelenti, hogy a dolgozó nem teljesítette a feltételeket. Júliusban például Stadler Jenő és Toldy Mátyás kézi vésnökök neve mellé került a piros karika, mert négy, illetve két százalékkal elmaradtak a sztahanovista feltételek előírásaitól Vajon miért nem igyekeztek jobban? Hiszen jó képzettségű szakemberek, bizonyára könynyedén behozták volna azt a néhány százalékot, s akkor nem törik meg az út, amely a szakma kiváló dolgozója címhez vezet. — Mert mindig csak utólag a következő hónapban tudjuk meg, hogy mit teljesítettünk — magyarázza Toldy elvtárs. — A mi eredményeinket ugyanis csak havonta egyszer értékelik. Utólag tényleg nincs mit tenni, bele kell nyugodni a kudarcba. De a jövőre vonatkozóan mégis helyes lenne, ha legalább dekádonként — a munka természete miatt naponta nem lehet — kiszámítanák a vésnökök teljesítményét is. Rabóczki művezető elvtárs sokat fárad azért, hogy a munkaellátásban, a könynyebb és nehezebb munkák helyes elosztásában semmi fennakadás ne legyen. Bizonyára megtalálja a módját annak is, hogy a Goldbergergyár hírnevét öregbítő vésnökök versenye még ösztönzőbb legyen és a mindent tudó tábla még több kiváló dolgozó nevével dicsekedhessen. (i. e.) Nem kell külföldi vasérc a Wilhelm Pieck-gyár öntödéjének Tudósítónktól: A Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár gépműhelyeiből 609 tonna forgács kerül ki negyedévenként. Értékes alapanyaga ez a kohászatnak, de felhasználása és szállítása meglehetősen nehéz. A győriek — hogy könnyebb legyen a forgács felhasználása — egy részét eddig megőrülték a saját öntödéjükben, más részét pedig vagonokban elszállították. A szállítás azonban rendkívül költséges, mert egy tíztonnás vagonba csak négy tonna összegubancolódott forgácsot lehet berakni. Hogyan lehetne gazdaságosabban hasznosítani a forgácsot? — ez a kérdés régóta foglalkoztatta Blaskó Sándort, a gyár kutatómérnökét. Többször beszélgetett erről Csacsovszky Gézával, az öntöde üzemvezetőjével. Csacsovszky elvtárs elmondta, hogy az elektromos kemencéknél az acél frissítésére évenként 140 000 kilogramm külföldről beszerzett vasércet használnak fel A kutatómérnök arra gondolt, hogy ha az acélforgácsból kiégetnék a szenet és az egyéb ötvöző anyagokat, olyan tiszta vasoxid keletkeznék, amely az eddiginél sokkal alkalmasabb az acél frissítésére. Hasznosabb lenne tehát a beolvasztó és a költséges szállítás helyet a forgácsot elégetni! Blask elvtárs hallott arról is, hol Diósgyőrött szintén égetés útján nyernek vasoxidot a forgácsból. Ennek alapján aztán Csacsovszky Gézával közösen kidolgozta az új eljárást: a forgács tömbösítését. Az olvasztárok örömmel fogadták az újítás hírét. A tömbösített forgács ugyanis 71 százalék vasat és fél százalék kovasavat tartalmazott, így a mészből is kevesebb kellet tíz százalékkal. Rövidült a adag kikészítési ideje is, a jobb összetételű frissítő anyag pedig, javította a minőséget. A sikeres kísérletek után az öntöde vezetősége bejelentette: nem tart igényt ezutókülföldi vasércre, az új eljáró bevezetése pedig 83 272 forin megtakarítást eredményezmajd évenként. Francia és nyugatnémet munkások baráti találkozója a Hármashatárhegyen — Cest magnifique! Wunderschön! — hallatszik jobbról is, balról is. Francia és nyugatnémet munkások, szakszervezeti aktivisták a hármashatárhegyi lelátó korlátjára támaszkodva nézik az éjszaka sötétjében csillogó, villogó fővárosunkat. Kedd este itt adtak egymásnak baráti találkozót a SZOT meghívására hazánkban tartózkodó francia és nyugatnémet munkásküldöttségek. E találkozó házigazdáinak szerepét a magyar szakszervezetek vállalták, hogy ezzel is hozzájáruljanak a két szomszédos nép munkásainak közeledéséhez. Élénk beszélgetés közben, a fehér asztal mellé telepszenek nyugatnémetek, magyarok, franciák. A mellettem ülő francia munkás kézzel-lábbal magyarázza német szomszédjának, hogy kislánya egy müncheni lánnyal levelez. Alig várja, hogy találkozzanak már — mondja. Amott az asztal sarkán, a ravensbrücki koncentrációs tábort megjárt idősebb francia munkásaszszony ül egy fiatal nyugatnémet vasas mellett. Tört németséggel, de azért érthetően magyarázza: egyek vagyunk veletek a harcban. Ha összefogunk, nincs erő, amely egymással szembe tudná állítani sokat szenvedett népeinket! A magyar szakszervezetek nevében Vince József, a SZOT társadalombiztosítási főosztályának vezetője szól a megjelentekhez. Kifejezi azt a reményét, hogy az itt-tartózkodó küldöttségek, jól felhasználva idejüket, megismerkedtek népi demokráciánk dolgozóinak életével. — Tudjuk — mondja a továbbiakban —, hogy annakidején a Német Szakszervezeti Szövetség is állást foglalt a párizsi és bonni szerződések ellen. A CGT, a francia munkások harcos szervezete is mozgósítja tagjait Nyugat-Németország újrafelfegyvérzése ellen, összekoccannak a poharak, barátaink a német és a francia munkásosztály barátságát, a világbékét éltetik. Louis Manguine, a francia delegáció vezetője elmondta, milyen gazdag tapasztalatokat szerzett a küldöttség itttartózkodása alatt és megköszöni a magyar szakszervezeteknek, hogy lehetővé tették mind a magyarországi látogatást, mind ezt a baráti találkozást. — Ismerjük már egymást német barátainkkal — folytatja —, ismerjük a hamburgi, düsseldorfi, frankfurti és más német munkások harcát a jobb életért, Németország békés újraegyesítéséért. Mi, francia dolgozók is ugyanezekért a célokért harcolunk. Most itt, a német és magyar barátaink előtt fogadalmat teszünk: tovább folytatjuk harcunkat! Most Ludwig Barschdorf emelkedik szólásra a nyugatnémet munkásküldöttség nevében és megígéri, hogy az igazságnak megfelelően számolnak majd be otthon magyarországi tapasztalataikról. Azt kívánjuk, hogy ebből a találkozóból és a sok hasonló találkozóból tömeges mozgalom alakuljon ki, amely a béke fenntartását szolgálja Európában. A történelem megmutatta, hogy ahol a munkások kezet nyújtottak egymásnak, ott vér sohasem folyt. A meleg baráti találkozó végén barátaink nehezen válnak el egymástól. Egymást ölelgetik, egymás kezét rázzák, egymásnak mondogatják: az egység és barátság, amely a mai estét jellemezte: a német és a francia munkásosztály, a német és a francia nép igaz útja ba.