Népszava, 1955. szeptember (83. évfolyam, 205-230. sz.)

1955-09-30 / 230. szám

jtsa­ff. Éljünk jogainkkal! Választás idején mindig fel­pezsdül a szakszervezeti élet. A bizalmiak, üzemi bizottsá­gok beszámolnak tevékenysé­gükről, az eredményekről és a fogyatékosságokról, de a ta­gok is inkább élnek a szak­­szervezeti alapszabályokban biztosított jogaikkal. S mert a választási előkészületek rá­ébresztik, hogy kötelességeik is vannak, igyekeznek azok­nak szintén eleget tenni. Így van ez most a közelgő válasz­tás előtt is, igazolja az a nagy­fokú érdeklődés, amely például a kohászok, a pedagógusok és a művészek körében megnyil­vánult a taggyűlések iránt. Ezekben a szakszervezetekben most az legyen a funkcionáriu­sok és aktivisták fő törekvése, hogy ne engedjék kihunyni az érdeklődést, ne engedjék el­uralkodni a közönyt. Ahol pedig csak ezután lesz a vá­lasztás, ott tegyenek meg min­dent, hogy az előkészítés és a taggyűlés az eleven élet friss áramát vigye a munkába. Hogyan ér­hetik ezt el? Gyakran hivatkozunk a szakszervezetek alapszabályai­ra. És joggal. Ez az okmány szabja meg, részletezi a moz­galom feladatait, a szakszerve­zetek felépítését, a választott vezető szervek munkáját, a ta­gok jogait és kötelességeit, így törvény minden vezető és tag számára. Ennek alapján, en­nek szellemében kell tehát kö­vetkezetesen munkálkodniuk a szakszervezeti vezetőknek. El­mondhatjuk azonban, hogy nem mindig dolgoznak így és nem hibátlanul. A funkcioná­riusok egy része nem ismeri eléggé magát ezt a fontos ok­mányt, nem értette meg lé­nyegét. Ám ha ismerik, sem tekintik állandó feladatuknak, hogy megismertessék és meg­értessék a tagokkal is. A következmény az, hogy az egyszerű tagok jó része hely­telenül értelmezi az alapsza­bályokban foglalt jogokat és kötelességeket, csak azt tekinti jognak, ami anyagi előnnyel jár és megfeledkezik más, nem kevésbé jelentős, a moz­galmi életet fejlesztő jogairól. Ilyen például az, hogy részt vehet és felszólalhat a taggyű­léseken és értekezleteken. Él­nek-e a tagok ezzel a joguk­kal? Bízvást elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben egyre többen és gyakrabban. A vá­lasztási előkészületek mozgó­sító elevensége pedig most még gyorsítja, szélesíti ezt az egészséges folyamatot. Mind­amellett a fejlődés nem kielé­gítő. Az alapszabályok jogot ad­nak a tagoknak arra is, hogy maguk válasszák meg vezetői­ket. Hogy olyan társaikat bíz­zák meg funkcióval, akik éle­tükkel, munkásságukkal, osz­tályhűségükkel méltónak mu­tatkoztak erre a megtisztelte­tésre, akikben a dolgozók meg­bíznak, akiknek eddigi maga­tartása, tevékenysége biztosí­ték arra, hogy minden képes­ségüket, erejüket a szakszer­vezeti mozgalom fejlesztésére, dolgozótársaik javára áldoz­zák. És mégis egyik-másik ütemben azt halljuk: húzódoz­nak az emberek a szakszerve­zeti tisztségektől. Nem szíve­sen vállalják a bizalmi dicső, harcos hagyományú tisztét, ■gyakran kitérnek a társa­dalmi munka elől. És bár egyre gyarapszik azoknak a dolgozóknak a száma, akik szívükön viselik a szakszerve­zet ügyét, állandóan figye­lemmel kísérik az általuk vá­lasztott vezetők, vezető testüle­tek tevékenységét, mégis ke­vesen tesznek javaslatot, ho­gyan is lehetne mind jobbá, elevenebbé tenni a szakszer­vezeti munkát az üzemekben és hivatalokban. A bírálat jo­gával is egyre többen és bát­rabban élnek, de még nem annyira és úgy, ahogyan a szakszervezeti mozgalom fejlő­dése ezt megkövetelné. Ott él még az emberekben az a hely­telen vélekedés, hogy »miért szóljak, úgysem veszik figye­lembe a szavamat«. És ez nem a dolgozó hibája, hanem azoké a vezetőké, akik nem tartották — és nem tartják gyakran ma sem — tisztelet­ben, sőt az alapszabályokat megszegve korlátozták, meg­sértették a tagok demokrati­kus jogait. Annak a fő hibának az okát, hogy a tagok összetévesztik a jogokat a szakszervezeti tag­sággal párosult előnyökkel, elsősorban a szakszervezetek helytelen agitációjában kell keresnünk. A funkcionáriusok és aktivisták a dolog köny­­nyebb végét fogva, elvi meg­győzés helyett a közvetlen anyagi haszonnal járó előnyö­ket csillogtatják a szervezet­ten dolgozók, de sokszor a ta­gok előtt is. Ily módon igyekez­nek megnyerni őket. De azt már nem mondják meg nekik, hogy milyen kötelességekkel is jár a szakszervezeti tagság. Érthető, ha azután a tag első­sorban szintén csak a jogaira hivatkozik és nem gondol arra — legtöbbször jóhiszeműen —, hogy kötelességei is vannak. Mindez azt mutatja, hogy a tagok többsége nem érzi — de a gyenge politikai nevelés sem ébreszti rá —, hogy a szak­­szervezetek alapszabályaiban biztosított jogokkal élni lénye­gében kötelesség. Nyilvánvaló például, hogy a tagnak nem­csak joga, hanem kötelessége is a taggyűlésen részt venni, javaslatokat tenni, bírálni a vezető szerveket, hiszen ez visz­­életet az alapszervezet tevé­kenységébe, hajtja előre az egész mozgalmat. A szakszer­vezet csakis így emelkedhet hivatása magaslatára, válhat a dolgozók megbecsült szerve­zetévé, állhat ki érdekeik vé­delmében. A magyar szakszervezetek alapszabályaiban rögzített kö­telességek többsége valójában azonos minden állampolgár alkotmányunkban szentesített kötelességeivel. Az alapszabá­lyok is kimondják ezt, de egy­szersmind fel is szólítják a szervezett dolgozókat, hogy le­gyenek példamutató állampol­gárok. A szervezett dolgozók­nak erről a »külön« kötelessé­géről, öntudatosabb, bátrabb példamutató fellépéséről még nagyon kevés szó esik nálunk. Igaz, a szervezett dolgozók tekintélyes hányada lelkiisme­retének, hazaszeretetének sza­vát követve, példát mutat tár­sainak. Hátha még tudatára is ébresztenénk annak, hogy mi­nél hívebben teljesíti köteles­ségét, annál sz­árdabbá válik jogainak alapja, annál többet juttat neki a társadalom anya­giakból, megbecsülésből. Mér­hetetlen ösztönzőerőtől foszt­juk meg a dolgozókat — és a szakszervezeti mozgalmat is —, ha nem magyarázzuk meg nekik a jogok és kötelességek elválaszthatatlan kapcsolatát. A mostani választások alatt so­kat kell erről beszélnünk. Ám ne csak beszéljünk, hanem bizonyítsuk is be egy-egy fe­gyelmezetlen dolgozónak, mi­lyen nagy kárt okoz hanyag­,­ságával népgazdaságunknak,­­ de magamagának és család­jának is. Nemcsak önmagát fosztja meg jogai gyakorlásá­nak lehetőségeitől, hanem dolgozótársait is megrövidíti.­­ A becsületes, fegyelmezett em­­­berek tízezreit kell felsorakoz­g­­atni a fegyelmezetlenekkel szemben — a szervezett dolgo­zóknak pedig ott a helyük az élen. A békekölcsönjegyzés eredménye, a szakszervezeti aktivisták példamutatása, lel­kessége tanúsítja, milyen nagy erő van a szakszervezeti moz­galomban. Fordítsák most ezt az erőt a választás előkészíté­sére és lebonyolítására. Akkor nem maradhat el a siker. oc/~ eV“* 5­. Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 83. évfolyam 230. számára 50 fillér 1955. szeptember 30. péntek A Rákosi Művekben 20 és fél mil­liót jegyeztek csütörtök délig — A közlekedés 100 millió forintos eredményt jelent — Szeged és Hód­mezőő­i­ásztrhely­e 28 millió! — Baranyából 40, Debrecenből 100 üzem jelenti a békekölcsön jegy­zés befejezését A Budapesti Harisnyagyárban Herbály Albertné láncoló 900 forintos fizetésére 650 forint békekölcsönt jegyez, örömmel írja alá Hamza Kálmánná csoportvezető és Kovács Endre gépszerelő jegyzési ívét, hiszen — azon felül, amit a kölcsö­nök eddigi forintjaiból mindnyájan kaptunk —­­ tavaly, a III. Békekölcsön húzásánál 50 000 forintot is nyert (Magyar Fotó — Bartal Ferenc felvétele) Népünk tömegesen szavaz a békére, a második ötéves tervre Jók az érvek, jól halad a jegyzés Az Angyalföldi Bútorgyár dolgozóinak 97 százaléka már eleget tett hazafias kötelessé­gének. Különösen a fényező- és az asztalosműhely járt az élen, dolgozóik már az első óráikban lejegyeztek. Példa­­mutatóak voltak a fiatalok, mint Papp Béla, Garbien Jó­zsef, Török Jenő. Csütörtök délelőttre mind­össze tízen maradtak a habo­zok, de másfél óra múltán már hétre olvadt a számuk. Érde­mes e habozok, fontolgatók, vagy ahogyan a többi dolgozó nevezi őket, »nehéz esetek« közül néhányat sorra venni. L. I. funnirillesztő-mu­nkás is nehezen nyúlt a ceruza után. Fodor Imre elvtárs időről időre visszatért hozzá, csendes, meg­győző szóval. Csaknem egy­forma a keresetük, mint Fodor elvtárs mondja: »egyformán süt ránk a nap, helyes hát, ha egy­formán is jegyzünk.« De L. I.100 forinttal alább megkötötte ma­gát. — Az havi tíz forintot, napi 33 fillért jelent — felelte Fodor elvtárs. — Hát hozzá tudod mérni ezt a 33 fillért ahhoz, amit az ország ad ne­ked? — és L. I. belátta társa igazát. N. J.-né négy esztendeje fa­luról került fel a gyárba, fe­lettesei elégedettek­ a munká­jával. Keresetéhez képest mégis igen kicsiny ösz­­szeget akart csak jegyezni. Récsei József elvtárs azonban tudta, hogy Neménak nemré­gen született kisbabája és menten odahívott két idősebb munkás asszonyt: mondják el, milyen körülmények között szültek ők a felszabadulás előtt. Az ő hajdani nyomorú­ságuk és ma a szülőotthon, segély, 400 forintos ingyen ke­lengve meggyőzték N.-né­t. S. J. bácsit, a gyár házi kő­művesét is »nehéz esetnek« gondolták, de az öreg maga mondta: — Először szíttam a fogam, de aztán eszembe ju­tott, hogy világéletemben sze­zonmunkás voltam, nyáron dolgoztam, télen koplaltam. Amikor felvették a gyárba, azt mondták, itt télen-nyáron lesz muz­kám. Van is. Én hát megteszem, ami a kötelessé­gem. Persze nem hiányoznak a békekölcsön napjaiban a de­rűs, mulatságos apróságok sem. Bajusz Ferenc fényező­­munkás, mikor Récsei elvtárs rákérdezett, hogy jegyzett-e már, felelet helyett panasz­kodni kezdett, hogy mennyi terhe, baja, gondja van. Ré­csei elvtárs meg elkezdett a »lelkére beszélni«. Bajusz Fe­renc szó nélkül elhallgatta egy félórát, aztán bólintott: — Jól van ne. Csak azt akartam hal­lani, hogy te is tudod-e, miért jegyzünk békekölcsönt. Mert én már reggel lejegyeztem a magamét! Az okos, meggyőző szó, a jó munka és a vidám tréfa így érvel egymást váltogatva az Angyalföldi Bútorgyárban jö­vőnkért, egyre épülő, szépülő hazánkért. B. P. AKTIVISTÁK AZ ÉLVONALBAN Lapozgatunk a szerkesztőségbe érkezett hírek között. S ilyen sorokra bukkanunk: »... A Hegesztőkészülékek Gyá­rában Holcz Istvánná vb-tag példamutatóan 2000 forintot jegy­zett ...« »... Az RM Csőgyár kisfizetésű műhelybizottsági elnöke, Raznyik József 1000 forintot íratott be...« »... A siker annak is köszönhető, hogy a szakszervezeti aktivisták már az első órákban példamutatóan lejegyeztek...« ». ..A Zala megyei baji állami gazdaság legjobb jegyeztetői a szakszerve­zeti aktivisták közül kerültek ki...« De ezerszámra lehetne sorolni a szakszervezeti munkások helytállásáról szóló rövid híradásokat. S nem ez az egyetlen, amit jellemzésükre most el lehet mondani. Az üzemeket láto­gatva tapasztalhattuk, milyen sokoldalú munk­át végeznek, milyen találékonyan, ötletesen népszerűsítik a jegyzőket, han­gosbemondón, plakátokon ismertetik nevüket, nemzetiszínű szalagokat tűznek kabátjukra. Mindenütt ott vannak, ahol nehézség, pillanatnyi probléma merül fel. Előttem van az Újpesti Cérnagyár vb-elnökének, Tamási Jánosnak örökké vidám ábrázata. Elég volt egyetlen pillantást vetni kicsit megsápadt arcára, hogy az ember tudja: legalább két napja éjjel-nappal talpon van. Sok funkcionáriusról, aktivistáról lehetne még ugyanezt elmondani. Több tízezerről a jegyeztetők, a példamutatók közül. Sok régi ismerősünkről, akik ott álltak már a munka­verseny bölcsőjénél, az első ötéves tervkölcsönnél, Sztálin­­város születésénél, öregekről és fiatalokról egyaránt, akik minden zaj és feltűnés nélkül végzik fáradtságos munkájukat. Ilyenek a mi aktivistáink. A párt nevelte őket és a párt mindig számít is rájuk — ez alkalommal sem csalódott bennük. (M. A.) DOLGOZÓTÁRSAIK BIZALMÁBÓL Szabó Erzsébetet a Kun utcai óvodában egy évvel ezelőtt megválasztották szakszervezeti bizalminak. Azóta nagy szere­tettel, odaadással foglalkozott csoportja tagjainak problémái­val. Jó munkájával, szorgal­mával kiérdemelte, hogy az óvoda dolgozói újólag megvá­lasztották szakszervezeti bizal­mi­juknak. Pintér Géza, a Filmtechnikai Vállalat szakszervezeti bizott­ságának elnöke. Mindössze 25 éves. Az ifjúsági mozgalom­ban végzett több éves eredmé­nyes munkájával és a sztaha­­novista oklevél elnyerésével érdemelte ki munkatársai bi­zalmát. Az üzem idősebb dol­gozói szeretettel és érdeklődés­sel figyelik tevékenységét. Gobbi Hilda Kossuth-díjas ki­váló művész, a Nemzeti Szín­ház most megválasztott szak­­szervezeti bizottságának el­nöke. Ő volt 1945-ben is a Nemzeti Színház első al­­elnöke. Munkatársai nemcsak a művészt, hanem a harcost, a dolgozók érdekeit következe­tesen képviselő kommunistát is tisztelik benne. GYÁRAKBÓL, SZÁNTÓFÖLDEKRŐL, ISKOLÁKBÓL JELENTIK. Ilyen, a békét jelképező kis fehérgalambos emlék­lapocskát kaptak a VI. békekölcsön-jegy­zési ívet aláírók a Csepeli Posztógyárban TIZENKÉT SEGÉDMUN­KÁS négy éve dolgozik együtt Filip Simon brigádjában a sztálinyvárosi építkezéseken, összeszoktak — egyszerre kap­tak kitüntetést is. Nevük most is egymás után szerepel a köl­­csönjegyző íven, összesen 11 300 forinttal. A PAKSI KULTÚRHÁZ művészeti együttesének szép feladata akadt: köszönthette Girst Ádám 12 holdas minta­­gazdát, aki kétezer forint ér­tékű kötvényt jegyzett. A nemzetiségi falvak délszláv, román, néplét la­kossága becsülettel kiveszi részét a szocialista haza épí­tését szolgáló VI. Békekölcsön jegyzéséből. A Dráva menti délszláv lakosságú Lakócsán Matata Pál tsz-tag 550 forintot jegyzett. Kukuruzsnyák Ré­­musiné Tótszerdahelyen 600 fo­rintot, Koszapovics Andrásné, az országszerte ismert Kos­suth-díjas tsz-elnök felesége 700 forintot adott kölcsön az országnak. A román határon, Bedő községben — ahol most folyik a villamosítás és az új tanítólakások építése — gyors ütemben jegyez a falu ma­gyar és román nyelvű lakos­sága. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGO­ZÓINK jegyzéséről is tucatjá­val érkeznek a büszke jelenté­sek. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet orvosai, munkatársai, dolgozói egytől­­egyig jegyeztek — 115 000 fo­rinttal veszik ki részüket a nagy, közös nemzeti feladat­ból. A Szabolcs utcai állami kórházban szerda délig 457 000 forint szerepel az íveken. VESZPRÉM, AZ ISKOLA­­VÁROS pedagógusai kerek százezer forinttal járulnak hoz­zá ahhoz, hogy az ország emel­hesse az oktatómunka színvo­nalát, tovább javíthassa lehe­tőségeit. Szeged 35 iskolájá­ban az első délelőtt több mint 900 000 forintot írtak az ívek­re — egész Csongrád megye pedagógusai hárommilliót

Next