Népszava, 1955. szeptember (83. évfolyam, 205-230. sz.)
1955-09-30 / 230. szám
jtsaff. Éljünk jogainkkal! Választás idején mindig felpezsdül a szakszervezeti élet. A bizalmiak, üzemi bizottságok beszámolnak tevékenységükről, az eredményekről és a fogyatékosságokról, de a tagok is inkább élnek a szakszervezeti alapszabályokban biztosított jogaikkal. S mert a választási előkészületek ráébresztik, hogy kötelességeik is vannak, igyekeznek azoknak szintén eleget tenni. Így van ez most a közelgő választás előtt is, igazolja az a nagyfokú érdeklődés, amely például a kohászok, a pedagógusok és a művészek körében megnyilvánult a taggyűlések iránt. Ezekben a szakszervezetekben most az legyen a funkcionáriusok és aktivisták fő törekvése, hogy ne engedjék kihunyni az érdeklődést, ne engedjék eluralkodni a közönyt. Ahol pedig csak ezután lesz a választás, ott tegyenek meg mindent, hogy az előkészítés és a taggyűlés az eleven élet friss áramát vigye a munkába. Hogyan érhetik ezt el? Gyakran hivatkozunk a szakszervezetek alapszabályaira. És joggal. Ez az okmány szabja meg, részletezi a mozgalom feladatait, a szakszervezetek felépítését, a választott vezető szervek munkáját, a tagok jogait és kötelességeit, így törvény minden vezető és tag számára. Ennek alapján, ennek szellemében kell tehát következetesen munkálkodniuk a szakszervezeti vezetőknek. Elmondhatjuk azonban, hogy nem mindig dolgoznak így és nem hibátlanul. A funkcionáriusok egy része nem ismeri eléggé magát ezt a fontos okmányt, nem értette meg lényegét. Ám ha ismerik, sem tekintik állandó feladatuknak, hogy megismertessék és megértessék a tagokkal is. A következmény az, hogy az egyszerű tagok jó része helytelenül értelmezi az alapszabályokban foglalt jogokat és kötelességeket, csak azt tekinti jognak, ami anyagi előnnyel jár és megfeledkezik más, nem kevésbé jelentős, a mozgalmi életet fejlesztő jogairól. Ilyen például az, hogy részt vehet és felszólalhat a taggyűléseken és értekezleteken. Élnek-e a tagok ezzel a jogukkal? Bízvást elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben egyre többen és gyakrabban. A választási előkészületek mozgósító elevensége pedig most még gyorsítja, szélesíti ezt az egészséges folyamatot. Mindamellett a fejlődés nem kielégítő. Az alapszabályok jogot adnak a tagoknak arra is, hogy maguk válasszák meg vezetőiket. Hogy olyan társaikat bízzák meg funkcióval, akik életükkel, munkásságukkal, osztályhűségükkel méltónak mutatkoztak erre a megtiszteltetésre, akikben a dolgozók megbíznak, akiknek eddigi magatartása, tevékenysége biztosíték arra, hogy minden képességüket, erejüket a szakszervezeti mozgalom fejlesztésére, dolgozótársaik javára áldozzák. És mégis egyik-másik ütemben azt halljuk: húzódoznak az emberek a szakszervezeti tisztségektől. Nem szívesen vállalják a bizalmi dicső, harcos hagyományú tisztét, ■gyakran kitérnek a társadalmi munka elől. És bár egyre gyarapszik azoknak a dolgozóknak a száma, akik szívükön viselik a szakszervezet ügyét, állandóan figyelemmel kísérik az általuk választott vezetők, vezető testületek tevékenységét, mégis kevesen tesznek javaslatot, hogyan is lehetne mind jobbá, elevenebbé tenni a szakszervezeti munkát az üzemekben és hivatalokban. A bírálat jogával is egyre többen és bátrabban élnek, de még nem annyira és úgy, ahogyan a szakszervezeti mozgalom fejlődése ezt megkövetelné. Ott él még az emberekben az a helytelen vélekedés, hogy »miért szóljak, úgysem veszik figyelembe a szavamat«. És ez nem a dolgozó hibája, hanem azoké a vezetőké, akik nem tartották — és nem tartják gyakran ma sem — tiszteletben, sőt az alapszabályokat megszegve korlátozták, megsértették a tagok demokratikus jogait. Annak a fő hibának az okát, hogy a tagok összetévesztik a jogokat a szakszervezeti tagsággal párosult előnyökkel, elsősorban a szakszervezetek helytelen agitációjában kell keresnünk. A funkcionáriusok és aktivisták a dolog könynyebb végét fogva, elvi meggyőzés helyett a közvetlen anyagi haszonnal járó előnyöket csillogtatják a szervezetten dolgozók, de sokszor a tagok előtt is. Ily módon igyekeznek megnyerni őket. De azt már nem mondják meg nekik, hogy milyen kötelességekkel is jár a szakszervezeti tagság. Érthető, ha azután a tag elsősorban szintén csak a jogaira hivatkozik és nem gondol arra — legtöbbször jóhiszeműen —, hogy kötelességei is vannak. Mindez azt mutatja, hogy a tagok többsége nem érzi — de a gyenge politikai nevelés sem ébreszti rá —, hogy a szakszervezetek alapszabályaiban biztosított jogokkal élni lényegében kötelesség. Nyilvánvaló például, hogy a tagnak nemcsak joga, hanem kötelessége is a taggyűlésen részt venni, javaslatokat tenni, bírálni a vezető szerveket, hiszen ez viszéletet az alapszervezet tevékenységébe, hajtja előre az egész mozgalmat. A szakszervezet csakis így emelkedhet hivatása magaslatára, válhat a dolgozók megbecsült szervezetévé, állhat ki érdekeik védelmében. A magyar szakszervezetek alapszabályaiban rögzített kötelességek többsége valójában azonos minden állampolgár alkotmányunkban szentesített kötelességeivel. Az alapszabályok is kimondják ezt, de egyszersmind fel is szólítják a szervezett dolgozókat, hogy legyenek példamutató állampolgárok. A szervezett dolgozóknak erről a »külön« kötelességéről, öntudatosabb, bátrabb példamutató fellépéséről még nagyon kevés szó esik nálunk. Igaz, a szervezett dolgozók tekintélyes hányada lelkiismeretének, hazaszeretetének szavát követve, példát mutat társainak. Hátha még tudatára is ébresztenénk annak, hogy minél hívebben teljesíti kötelességét, annál szárdabbá válik jogainak alapja, annál többet juttat neki a társadalom anyagiakból, megbecsülésből. Mérhetetlen ösztönzőerőtől fosztjuk meg a dolgozókat — és a szakszervezeti mozgalmat is —, ha nem magyarázzuk meg nekik a jogok és kötelességek elválaszthatatlan kapcsolatát. A mostani választások alatt sokat kell erről beszélnünk. Ám ne csak beszéljünk, hanem bizonyítsuk is be egy-egy fegyelmezetlen dolgozónak, milyen nagy kárt okoz hanyag,ságával népgazdaságunknak, de magamagának és családjának is. Nemcsak önmagát fosztja meg jogai gyakorlásának lehetőségeitől, hanem dolgozótársait is megrövidíti. A becsületes, fegyelmezett emberek tízezreit kell felsorakozgatni a fegyelmezetlenekkel szemben — a szervezett dolgozóknak pedig ott a helyük az élen. A békekölcsönjegyzés eredménye, a szakszervezeti aktivisták példamutatása, lelkessége tanúsítja, milyen nagy erő van a szakszervezeti mozgalomban. Fordítsák most ezt az erőt a választás előkészítésére és lebonyolítására. Akkor nem maradhat el a siker. oc/~ eV“* 5. Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 83. évfolyam 230. számára 50 fillér 1955. szeptember 30. péntek A Rákosi Művekben 20 és fél milliót jegyeztek csütörtök délig — A közlekedés 100 millió forintos eredményt jelent — Szeged és Hódmezőőiásztrhelye 28 millió! — Baranyából 40, Debrecenből 100 üzem jelenti a békekölcsön jegyzés befejezését A Budapesti Harisnyagyárban Herbály Albertné láncoló 900 forintos fizetésére 650 forint békekölcsönt jegyez, örömmel írja alá Hamza Kálmánná csoportvezető és Kovács Endre gépszerelő jegyzési ívét, hiszen — azon felül, amit a kölcsönök eddigi forintjaiból mindnyájan kaptunk — tavaly, a III. Békekölcsön húzásánál 50 000 forintot is nyert (Magyar Fotó — Bartal Ferenc felvétele) Népünk tömegesen szavaz a békére, a második ötéves tervre Jók az érvek, jól halad a jegyzés Az Angyalföldi Bútorgyár dolgozóinak 97 százaléka már eleget tett hazafias kötelességének. Különösen a fényező- és az asztalosműhely járt az élen, dolgozóik már az első óráikban lejegyeztek. Példamutatóak voltak a fiatalok, mint Papp Béla, Garbien József, Török Jenő. Csütörtök délelőttre mindössze tízen maradtak a habozok, de másfél óra múltán már hétre olvadt a számuk. Érdemes e habozok, fontolgatók, vagy ahogyan a többi dolgozó nevezi őket, »nehéz esetek« közül néhányat sorra venni. L. I. funnirillesztő-munkás is nehezen nyúlt a ceruza után. Fodor Imre elvtárs időről időre visszatért hozzá, csendes, meggyőző szóval. Csaknem egyforma a keresetük, mint Fodor elvtárs mondja: »egyformán süt ránk a nap, helyes hát, ha egyformán is jegyzünk.« De L. I.100 forinttal alább megkötötte magát. — Az havi tíz forintot, napi 33 fillért jelent — felelte Fodor elvtárs. — Hát hozzá tudod mérni ezt a 33 fillért ahhoz, amit az ország ad neked? — és L. I. belátta társa igazát. N. J.-né négy esztendeje faluról került fel a gyárba, felettesei elégedettek a munkájával. Keresetéhez képest mégis igen kicsiny öszszeget akart csak jegyezni. Récsei József elvtárs azonban tudta, hogy Neménak nemrégen született kisbabája és menten odahívott két idősebb munkás asszonyt: mondják el, milyen körülmények között szültek ők a felszabadulás előtt. Az ő hajdani nyomorúságuk és ma a szülőotthon, segély, 400 forintos ingyen kelengve meggyőzték N.-nét. S. J. bácsit, a gyár házi kőművesét is »nehéz esetnek« gondolták, de az öreg maga mondta: — Először szíttam a fogam, de aztán eszembe jutott, hogy világéletemben szezonmunkás voltam, nyáron dolgoztam, télen koplaltam. Amikor felvették a gyárba, azt mondták, itt télen-nyáron lesz muzkám. Van is. Én hát megteszem, ami a kötelességem. Persze nem hiányoznak a békekölcsön napjaiban a derűs, mulatságos apróságok sem. Bajusz Ferenc fényezőmunkás, mikor Récsei elvtárs rákérdezett, hogy jegyzett-e már, felelet helyett panaszkodni kezdett, hogy mennyi terhe, baja, gondja van. Récsei elvtárs meg elkezdett a »lelkére beszélni«. Bajusz Ferenc szó nélkül elhallgatta egy félórát, aztán bólintott: — Jól van ne. Csak azt akartam hallani, hogy te is tudod-e, miért jegyzünk békekölcsönt. Mert én már reggel lejegyeztem a magamét! Az okos, meggyőző szó, a jó munka és a vidám tréfa így érvel egymást váltogatva az Angyalföldi Bútorgyárban jövőnkért, egyre épülő, szépülő hazánkért. B. P. AKTIVISTÁK AZ ÉLVONALBAN Lapozgatunk a szerkesztőségbe érkezett hírek között. S ilyen sorokra bukkanunk: »... A Hegesztőkészülékek Gyárában Holcz Istvánná vb-tag példamutatóan 2000 forintot jegyzett ...« »... Az RM Csőgyár kisfizetésű műhelybizottsági elnöke, Raznyik József 1000 forintot íratott be...« »... A siker annak is köszönhető, hogy a szakszervezeti aktivisták már az első órákban példamutatóan lejegyeztek...« ». ..A Zala megyei baji állami gazdaság legjobb jegyeztetői a szakszervezeti aktivisták közül kerültek ki...« De ezerszámra lehetne sorolni a szakszervezeti munkások helytállásáról szóló rövid híradásokat. S nem ez az egyetlen, amit jellemzésükre most el lehet mondani. Az üzemeket látogatva tapasztalhattuk, milyen sokoldalú munkát végeznek, milyen találékonyan, ötletesen népszerűsítik a jegyzőket, hangosbemondón, plakátokon ismertetik nevüket, nemzetiszínű szalagokat tűznek kabátjukra. Mindenütt ott vannak, ahol nehézség, pillanatnyi probléma merül fel. Előttem van az Újpesti Cérnagyár vb-elnökének, Tamási Jánosnak örökké vidám ábrázata. Elég volt egyetlen pillantást vetni kicsit megsápadt arcára, hogy az ember tudja: legalább két napja éjjel-nappal talpon van. Sok funkcionáriusról, aktivistáról lehetne még ugyanezt elmondani. Több tízezerről a jegyeztetők, a példamutatók közül. Sok régi ismerősünkről, akik ott álltak már a munkaverseny bölcsőjénél, az első ötéves tervkölcsönnél, Sztálinváros születésénél, öregekről és fiatalokról egyaránt, akik minden zaj és feltűnés nélkül végzik fáradtságos munkájukat. Ilyenek a mi aktivistáink. A párt nevelte őket és a párt mindig számít is rájuk — ez alkalommal sem csalódott bennük. (M. A.) DOLGOZÓTÁRSAIK BIZALMÁBÓL Szabó Erzsébetet a Kun utcai óvodában egy évvel ezelőtt megválasztották szakszervezeti bizalminak. Azóta nagy szeretettel, odaadással foglalkozott csoportja tagjainak problémáival. Jó munkájával, szorgalmával kiérdemelte, hogy az óvoda dolgozói újólag megválasztották szakszervezeti bizalmijuknak. Pintér Géza, a Filmtechnikai Vállalat szakszervezeti bizottságának elnöke. Mindössze 25 éves. Az ifjúsági mozgalomban végzett több éves eredményes munkájával és a sztahanovista oklevél elnyerésével érdemelte ki munkatársai bizalmát. Az üzem idősebb dolgozói szeretettel és érdeklődéssel figyelik tevékenységét. Gobbi Hilda Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház most megválasztott szakszervezeti bizottságának elnöke. Ő volt 1945-ben is a Nemzeti Színház első alelnöke. Munkatársai nemcsak a művészt, hanem a harcost, a dolgozók érdekeit következetesen képviselő kommunistát is tisztelik benne. GYÁRAKBÓL, SZÁNTÓFÖLDEKRŐL, ISKOLÁKBÓL JELENTIK. Ilyen, a békét jelképező kis fehérgalambos emléklapocskát kaptak a VI. békekölcsön-jegyzési ívet aláírók a Csepeli Posztógyárban TIZENKÉT SEGÉDMUNKÁS négy éve dolgozik együtt Filip Simon brigádjában a sztálinyvárosi építkezéseken, összeszoktak — egyszerre kaptak kitüntetést is. Nevük most is egymás után szerepel a kölcsönjegyző íven, összesen 11 300 forinttal. A PAKSI KULTÚRHÁZ művészeti együttesének szép feladata akadt: köszönthette Girst Ádám 12 holdas mintagazdát, aki kétezer forint értékű kötvényt jegyzett. A nemzetiségi falvak délszláv, román, néplét lakossága becsülettel kiveszi részét a szocialista haza építését szolgáló VI. Békekölcsön jegyzéséből. A Dráva menti délszláv lakosságú Lakócsán Matata Pál tsz-tag 550 forintot jegyzett. Kukuruzsnyák Rémusiné Tótszerdahelyen 600 forintot, Koszapovics Andrásné, az országszerte ismert Kossuth-díjas tsz-elnök felesége 700 forintot adott kölcsön az országnak. A román határon, Bedő községben — ahol most folyik a villamosítás és az új tanítólakások építése — gyors ütemben jegyez a falu magyar és román nyelvű lakossága. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓINK jegyzéséről is tucatjával érkeznek a büszke jelentések. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet orvosai, munkatársai, dolgozói egytőlegyig jegyeztek — 115 000 forinttal veszik ki részüket a nagy, közös nemzeti feladatból. A Szabolcs utcai állami kórházban szerda délig 457 000 forint szerepel az íveken. VESZPRÉM, AZ ISKOLAVÁROS pedagógusai kerek százezer forinttal járulnak hozzá ahhoz, hogy az ország emelhesse az oktatómunka színvonalát, tovább javíthassa lehetőségeit. Szeged 35 iskolájában az első délelőtt több mint 900 000 forintot írtak az ívekre — egész Csongrád megye pedagógusai hárommilliót