Népszava, 1955. október (83. évfolyam, 231-256. sz.)

1955-10-01 / 231. szám

MI VAN A KAZÁNLEMEZZEL? Felderítő úton Diósgyőrtől a MÁVAG-ig — Nem ajánlanánk a diós­győri olvasztároknak, hogy ide­jöjjenek, de a lőrinci hengeré­szeknek sem! — így válaszol­nak a munkások a MÁVAG Mozdonygyárában arra a kér­désre: mi van a kazánlemez­zel? A probléma nem új­keletű, s annál szomorúbb, hogy komoly javulás még mindig nincs: selejtes a kazán­lemez. — Még hogy selejtes... De nincs! — mondja Széczei Sán­dor elvtárs, akit »a gyár élő lelkiismereteként« tisztelnek. — Mert amit a diósgyőriek nagy nehezen legyártanak, a lőrinciek — elnyelik! El is ha­tároztam, hogy elmegyek Diósgyőrbe, aztán megmondom az elvtársaknak: nem mehet ez így tovább! Kommunista lelkiismerete nemcsak a MÁVAG-ért, az export mozdonyokért háborog, hanem azért a sok import­cikkért is, amelyeknek behoza­tala veszélyben forog, ha a MÁVAG késik a szállítással. — Szóval a kazánlemez-kér­­dés közügy! — mondja. De hát hogy’ lehet az, hogy van lemez és mégsincs? Mit mondanak Diósgyőrött? Erről faggattam a diósgyőri olvasztárokat is. Azt felelték: — A kazánlemez világviszony­latban is magas selejttel ké­szül ... (ez tényleg így van)... különben meg nehéz eltalálni az öntés módját, mert nincs három egyforma adag... Ezt a furcsa, kissé közönyös választ elmondtam az ózdiak­nak. Rá is cáfoltak azonnal, mégpedig a legkiválóbb szta­hanovisták: — öntöttünk mi is kazánlemezt és elég jól sike­rült. De ott voltunk a bera­kástól a csapolásig. Megnéz­tük, milyen ócskát raknak be, ellenőriztük a kohónál a nyers­­vas-analízist. Tudni kell,­­hogy mennyi lehet az adagban a mangán, a szilícium, a kén. És vigyázni kell a fűtésre az olvadásnál, mert ez is befolyá­solja a minőséget..! Közbeszól a programozás... Ezzel lényegében egyetérte­nek a diósgyőri martin veze­tői is. — Igen, meleg fürdő, gyors olvasztás... — szögezték le Sziklavári és Baán elvtársak. — Jó is lenne ez így, de min­dig »közbeszól a minisztériumi programváltozás«. Ugyanis Lőrincnek soha sem elég, amit gyártunk, ezért egy­más után hat adagot öntet a minisztérium naponta. Ez valósággal növeli a selejtet és tönkreteszi az amúgy sem megfelelően karbantartott ke­mencéinket ... Margóczi István Kossuth­­díjas olvasztár ehhez még hozzáteszi: »A kazánlemez lágy anyag és lágy adag után mindig legalább egy ke­mény adagot kell önteni, kü­lönben »­elviszi« a kemence fenekét.« Szávai elvtárs, a Lenin Ko­hászati Művek MEO-főosztá­­lyának vezetője is így véleke­dik: — Feltétlenül javítani kell a programozáson, külön­ben bármilyen technológiát használunk is, annyit ér, akár döglött lovon a patkó. ... Fáj­dalmas ügy ez a mi számunk­ra! — teszi hozzá a selejtre cé­lozva. — S hogy előbbre men­jünk, kísérleteket folytatunk. Azt akarjuk megnézni, nincs-e valamilyen törvényszerűség a selejt keletkezésénél. Ez per­sze nehéz, hosszadalmas és bo­nyolult feladat — de megéri, ha eredményre vezet. Elmondja, hogy első lépés­ként — Szűcs elvtársnak, a Vaskohászati Igazgatóság mű­szaki osztályvezetőjének javas­latára — változtattak a techno­lógián. Szűkítették a kagyló­­méretet és forró fürdőt alkal­maznak. A martin pódiumára minőség ellenőröket állítottak, akik­­ a berakástól a csapolá­sig jegyeznek minden munka­­folyamatot. Mivel a bugákból Budapesten, a Lőrinci Henger­műiben készítik a lemezeket, három emberük állandóan ott tartózkodik és figyelemmel kí­séri a bugák sorsát — adagszá­mok szerint. A tapasztalatokat naponként rögzítik. Hová tűnik el a diósgyőriek bugája ? A Lőrincre küldött diósgyőri MEO-sok kesernyés mosollyal fogadtak: — Túl hosszú lesz ez a »kiküldetés«. Nem csodáltam elkeseredé­süket, mert türelmes ember legyen a talpán, aki kiigazodik abban a rendetlenségben, amit a Lőrinci Hengermű MEO- adminisztrációjában látni. Csak nem szándékosan »bujtatták el« a saját selejtjüket az alapanyag-selejt közé?! Akár­hogy is van, az biztos, hogy négy-hat hét beletelik, amíg a diósgyőriek kiigazodnak a sok adathalmazban. Ez per­sze jó sokba kerül, ha figye­lembe vesszük a három ember napidíj-, szálloda- és vonat­költségeit. A Lőrincen tett látogatás mindenesetre fényt derített arra is, hová tűnik el a diós­győriek bugája, illetve mire használják. Egy része »hegyek­ben« áll a gyár udvarán, más részét pedig eladják »kereske­delmi lemez«-ként. Augusztus­ban például a legyártott le­mezmennyiség 20 százaléka kereskedelmi lemez volt, 27 százaléka selejt (ebben nincs benne a diósgyőriek selejtje) és »szél-hulladék« s cs­­k 11 százalék kazánlemez. Vajon kifizetődő-e államunknak, hogy Diósgyőrtől 180 kilomé­terre hengereljék a lemezeket? Ezen a problémán érdemes elgondolkozni a KGM illeté­kes szerveinek. A probléma lényeges része azonban nem ez, hanem a se­lejt csökkentése! A martinnak terv szerint kell termelnie és ha például 2000 tonna kazán­­lemezminőségű adag szerepel a tervben, de ebből csak ezer tonna jó minőségű, akkor ezer tonna »programtól eltérőt« — vagyis selejtet gyártottak! A kazánlemez nem „tonnaadag“! Ez a »rém« pedig nagyon is »kísért«, mert az olvasztárok nagy részének fontosabb — hiszen­­»zsebre megy« — a tonna-terv túlteljesítése. Mu­tatja ezt az a júniusi 17 kazán­­lemez-adag is, amelyből csak hat volt selejtmentes, a többit 36, 51, sőt 84 százalékos selejt­tel öntötték. Ez nem csupán a »kényes« technológián múlt! — A kazánlemez nem »tonna-adag« — mondta Szá­vai elvtárs. Nem bizony. De a mintegy két éve bevezetett mi­nőségi bérezés nem elégyé ösz­tönzi arra az acélgyártókat, hogy éppen a kazánlemez se­­lejtjét csökkentsék! Mi hát a teendő? A tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy az eddigi gyakorlat, célpré­mium kitűzése inkább árt, mint használ. (Mondhatnánk úgy is, hogy csak akkor »si­kerülnek jobban« az adagok, ha célprémiumot tűznek ki.) Ehelyett célszerű lenne, ha a minisztérium és a ko­hász-szakszervezet az eddig egyébként eredményesen al­kalmazott minőségi bérrend­szert felülvizsgálná és — az acélfajták átcsoportosításával — a tengely- és kazánlemez­­anyagok bérezését az eddigi­nél ösztönzőbbé tenné. A másik, nem kevésbé lénye­ges feladat, hogy a Vaskohá­szati Igazgatóság sürgősen ja­vítson a jelenlegi programo­záson, s a későbbiek során ta­láljon megoldást a jelenlegi hengerlési körülményekből származó költségek csökken­tésére. A Lenin Kohászati Mű­vek pedig folytassa tovább a küzdelmet a selejt leszorítá­sáért . E három tényező együttes hatása mindenképpen meg­hozná az oly régóta várt ered­ményt a kazánlemez-kérdés­­ben. Addig Szőczei elvtársék aligha kapnak több, jobb — és olcsóbb! — kazánköpenyt a MÁVAG-ban! Pongor Magda HA RÖVID A KARDOD... A Beld­armisz-gyár számtalanszor szóvá tette a mi­nisztériumban: mindig csak »az utolsó pillanatban« ké­szül el tervével az átviteltechnikai gyáregység, mert ké­sőn kapja a szükséges kristályokat az Elektronikus Mé­rőműszerek Gyárától. Az EMG valóban csak a hónap vé­gén szállít, adós azonban egyszer sem maradt. Nehéz lenne elképzelni, hogy az EMG csupán ha­nyagságból nem készíti el a fontos alk­atrészeket — mégis ez a vélemény alakult ki róluk a Beloiannisz­­gyárban. Mi hát a helyzet? Mácsai József elvtárssal, az EMG kristályüzemének helyettes vezetőjével vesszük szemügyre a kristálygyár­tást. A csiszolást három ember végzi — kézi munkával! — Ezért min győzzük — magyarázza Mácsai elvtárs. — Nemcsak hazai célra, de exportra is készítünk érté­kes műszereket. Egy fontos szempontot azonban figyel­men kívül hagyott eddig a minisztérium — és mi is ... Ha fejlesztjük a technológiát valamennyi gyártmánynál, akkor a gyártás minden fázisában lépnünk kell egyet előre! Különben az történik, ami itt is látható... A kézi munka nem képes lépést tartani a szükséglettel! Ezért nem szállított eddig határidőre az EMG a Be­­loiannisznak. — A csiszolási probléma nekünk is nagy gondot okozott, nemcsak a Beloiannisznak — mondja Mácsai elvtárs. — Most új, FM 1000-es típusú marógépet kap­tunk. A gépet az Esztergomi Szerszámgépgyár készítette, az Újításokat Kivitelező Vállalat mérnökei pedig átala­kították. Alulra egy körforgó asztalt szereltek, az orsóra pedig befogószerkezetet. Ezzel a csiszolókorongot fogjuk fel. Az orsó percenkénti fordulatszáma 2800 — össze sem hasonlítható az eddigi lassú és nagy erőkifejtést igénylő kézi munkával. Az orsó elmozdulását indikátorára jelzi, mindössze a beállítás történik kézzel, egy csavarkerék elfordításával... Néhány komplikált mérőműszerre lesz még szükségünk a frekvencia méréséhez. Ha ezeket is megkapjuk, nem lesz ok panaszra a Beloiannisz-gyár át­viteltechnikai üzemében... »Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel« — tartja a közmondás. Az EMG vezetői ügyes megoldással, rövid úton segítettek magukon, nem különben a Beloiannisz­­gyáron, s egyetlen gép beállításával biztosították, hogy kristályhiány miatt ne fenyegesse veszély híradástechni­kai exportunkat. p. m. BŐVÜL A BÉKE ÚTI LAKÓTELEP A Béke úti lakótelep mögötti területen további modern lakóházak épülnek. A Fivér utcai lakóházakat már bevakolták, környéküket parkosították (Magyar Fotó : Fényes Tamás felvétele.) A ruházati kereskedelem jól felkészülten várja az őszi-téli vásárlókat Tausz János, a belkereskedelmi miniszter első helyettesének nyilatkozata A kereskedelem téli felké­szülésével kapcsolatban Tausz János, a belkereskedelmi mi­niszter első helyettese nyilat­kozott a sajtónak.­­ Az elmúlt évek során — mondta — különösen a téli időszak előtt voltak zökkenők a kereskedelem felkészülésé­ben, egyrészt saját hibáikból, másrészt pedig az ipar elégte­len szállítása miatt. Ez főként a szűk választékban mutatko­zott meg. Az idei télnek azon­ban nyugodtabban nézhetünk elébe. A miniszterhelyettes ezután nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a ruházati kereskedelem a könnyűipar termelésének nö­vekedése következtében bősé­ges készletekkel rendelkezik. Néhány számadattal alá lehet támasztani ezt a megállapítást. Flanellből — amely fontos téli ruházati cikk és az elmúlt években ebből volt a legna­gyobb hiány — egymillió négy­zetméterrel, gyapjúszövetekből majdnem ugyanennyivel, férfi öltönyből 160 000-rel, gyermek­kabátból 140 000-rel, férfi ka­bátokból 120 000-rel, női kabá­tokból 110 000-rel, fiú- és leányka ruhából 630 000-rel, cipőből mintegy 700 000 párral, harisnyából 2,5 millió párral, kötöttáruból pedig 200 millió forint értékűvel több kerül az idén a boltokba, mint az el­múlt években.­­ Lényegesen bővült a vá­laszték: számos új cikk került az üzletekbe, a többi között a tartós kreppnylon zokni, a nylon fehérneműanyagok, a pamutból készült gyermek bundanadrág. Ide tartozik a szőrmebéléses sima boxbőrből készülő bundacipő, bordó vik­­szos férfi- és gyermek ba­kancs, a falusi gyermekek jobb ellátását szolgáló szegelttalpú magasszárú gyermekcipő, fe­hér gyermek hócipő, a leg­különfélébb divatáruk. A továbbiakban Tausz János miniszterhelyettes elmondotta, hogy a fiúruhákat további tíz méretben, a leányka ruhákat újabb kilenc méretben, a férfi öltönyöket az eddigieken felül még négy méretben gyártja majd a ruházati ipar. Sokan keresték a finom konfekciós ruhákat. Ezeket külön szaküz­letekben árusítják majd. A falusi lakosság kérésének meg­felelően egyes cikkekből nö­velték a készleteket, így pél­dául 80 000-rel több gyapjú felső kötöttholmi­, kész ágy­neműből kétszer annyi, tré­ningruhákból, amit falun is nagyon kedvelnek. 200 000-rel több készül, mint az elmúlt évben. — Mindent összevetve el­mondhatjuk, hogy a ruházati kereskedelem jól felkészülve várja az őszi-téli árucikkeket vásárlókat — fejezte be nyi­latkozatát Tausz János, a bel­kereskedelmi miniszter első helyettese. Amiből motorcsónak, háztető és bélyeg készül Séta a húszéves magyar alumíniumipar kiállításán A Fehérvári úton, a Fém­ipari Kutató Intézet udvarán kiállításra készülnek. Folyik a szokásos szegecselés, dekorá­lás , de itt mindenekelőtt nem grafikonok és képeik be­szélnek, hanem jókora tár­gyak. Van itt egy akkora mo­torcsónak, hogy ráférnek vagy húszan; itt áll egy hatalmas kábeldob, ezüst színű, vastag csőkígyó tekeredik rá; odébb építőállvány nyújtózkodik az ég felé — s mindaz, amit lá­tunk, aluminium, alumínium, alumínium. Itt van a háztetőszerkezet — az építészek fedélszéknek hívják — cserepet helyettesítő alumínium lemezekből, fát he­lyettesítő alumínium gerendák­ból. Odébb szép kis vitorlás: 25 négyzetméteres vitorláját jövő nyáron már a Balatonon fújja a szél. A kis hajó, ár­bocostul megint csak alumí­nium — talán fél éve még ott lapult a Balaton felett, a ba­konyi hegyek mélyében, bauxit alakjában. Aki végigjárja ezt a kiállí­tást, meggyőződhet róla, hogy alig van a modern életnek te­rülete, amelyre még be ne vo­nult volna ez a könnyű­fém, a vegyipar ezüstje. A Budapes­ten most folyó nemzetközi könnyűfém kongresszus pedig a tudomány oldaláról tart szemlét az alumíniumkohászat problémái felett, különös figye­lemmel arra, hogy Magyaror­szágon immár húsz éve fog­lalkoznak a kiváló szakembe­rek, kutatók, mérnökök a so­kak által magyar ezüstnek is becézett alumínium gyártásá­val. Első ötéves tervünk meg­valósította a bauxit hazai fel­dolgozásának nagyipari lehető­ségét, ugyanakkor a hét éve alapított Fémipari Kutató In­tézet megoldotta a bauxitban levő más nyersanyagok kivo­násának problémáját és biz­tosítja a vasérc, vanádium és titán előállítását a timföld­­gyári melléktermékekből. A kiállítás és a kongresszus büszkén népszerűsítheti ezt az eredményt, de azt is, hogy alumíniumiparunk és a tudo­mány jó együttműködése öt év alatt több mint tíz százalék­kal csökkentette az alumínium­kohók áramfogyasztását. Ez pedig nem kis tétel — csak­nem felér egy kisebb erőmű­vel! Jelentős eredm­ény, hogy a szerkezeti célokra használt alumíniumötvözetek szilárdsá­gát 25 százalékkal növelték. Három új alumíniumötvöze­­tünk, a szerkezeti célokra hasz­nált MASZIL, a jól hegeszt­­hetősége miatt a hajóiparban használt NAUTAL és a dísz­műáruk gyártásánál kedvelt, polírozható és színezhető LUXAL, remélhetőleg éppúgy bevonul a magyar ipar világ­szerte ismert cikkei közé, mint a Ganz Vagon ezüstvonatjai, vagy az EMAG-kombájn. En­nek a bevonulásnak kezdetét jelzi, hogy nemrég Szíria öt kis, partmenti forgalomra használható hajót rendelt, az­zal a kikötéssel, hogy a hajók felépítménye alumíniumból le­gyen. Persze az élet apróbb szük­ségleteire is gondolnak az alu­míniumipar kutatói. Sajnáljuk, hogy olvasóinknak nem mu­tathatjuk be »személyesen­ az alumínium sörösüveget, s a konzervált élelmiszerek csoma­golására nagyszerűen alkalmas lekváros-, mustáros-, paradi­­csompürés-tubusokat. Híre jár, hogy pástétommal is folynak a kísérletek. S igen jellemző apróság, hogy a kongresszus alkalmából megjelenik a ma­gyar levélbélyeg - alumínium­ból, hogy hirdesse egy modern és óriási jövőjű iparágban né­pünk nagy eredményeit. (baktat) Egyszerű, de szívből fakadt elvtársi köszöntésül szánjuk ezeket a sorokat az élelme­zési ipar minden dolgozójá­hoz abból az alkalomból, hogy ma ünnepük harcos, nagy hagyományokkal gaz­dag szakszervezetük megszü­letésének 50. évfordulóját. Félszáz esztendő pergett le az idő rokkáján azóta, hogy évtizedek szervezkedé­se, erőgyűjtése, elszánt moz­galmai után 1905-ben meg­alakult az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének őse, az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége. Micso­da félévszázad volt ez, meny­nyi megpróbáltatást, szenve­dést zúdított az egész világ­ra, népünkre, munkásosztá­lyunkra! Csak ha erre gon­dolunk, láthatjuk világosan, érthetjük meg teljes valójá­ban azoknak az egyszerű munkásoknak a lelki nagy­ságát, akik minden világ­kataklizmán, romláson át is rendületlenül álltak szerve­zeteik soraiban, harcoltak emberibb sorsukért, de el­nyomóik, kiszipolyozóik ha­talma ellen is. Büszkén emlékezhetnek ma vissza ezekre a küzdel­mekre az élelmezési ipar dol­gozói, hiszen legjobbjaik, a négy élelmezési szakszerve­zet tagjai az első sorokban szálltak síkra a munkásosz­tály jövendőjéért. Ott voltak a forradalmi napok barikád­jain, a proletárdiktatúra vö­rös hadseregének csatáiban, majd az illegális kommunis­ta párt osztagaiban. Ők ad­ták a munkásmozgalomnak Löwy Sándort, a Kommu­nista Ifjúmunkások Szövet­ségének mártírhalált halt titkárát, Bauer Oszkárt, aki­nek csendőrgolyó oltotta ki az életét, Kurkó Istvánt, akit a Margit körúton kínoztak halálra, Bán Tibort és Csekő Jánost, a hősi halált halt partizánokat, Kronovitz Má­tyást, Wachtel Andort, Schleinder Aladárt, Gyurek Mihályt, Padrach Lajost és Krasovetz Ferencet, akik spanyol földön a fasizmus ellen a népek szabadságáért harcolva estek el. És azok­nak az egyszerű munkások­nak az ezreit, sütőmun­kásokat, molnárokat, cukrá­szokat, húsosokat, akik a munkásosztály eszméihez, céljaihoz híven erősítették, védték szakszervezeteiket, gyűjtötték össze dolgozótár­saikat De nem volt hiábavaló a sok hősi áldozat, az állhata­tosság, a hűség — tudják ezt az élelmezési ipar ünneplő dolgozói. Országunk ma már a dolgozó nép, a munkásosz­tály hazája. Ennek a kivívá­sáért álltak annyiszor csa­tasorba az elmúlt ötven esz­tendő alatt, ennek a képét rajzolták maguk elé áruló jobboldali szociáldemokrata vezetőik minden ámítása el­lenére is. Ennek a vágya fű­tötte őket, amikor a párt sza­vára az elsők között láttak munkához, ez vezette azt az ötszáz szervezett sütőmun­kást is, aki megindította Bu­dapest kenyérellátását abban a pillanatban, amint a szov­jet katonák fegyvere, vérál­dozata és győzelme meg­hozta népünknek az áhított szabadságot. A múlt harco­saihoz méltóan kezdték meg és folytatják ma is küzdel­müket az új életért, így fonódik össze a múlt hősi hagyománya a megvál­tozott jelen új feladataival. Az élelmezési ipar dolgozói is részesei ebben a honban a munkáshatalomnak, gazdái az országnak. Az teszi őket méltóvá az elmúlt félévszá­zad harcaihoz és nagyjaihoz, ha ugyanolyan híven, ugyan­azzal az odaadással és állha­tatossággal munkálkodnak hazánk felemelésén, mint elődeik harcoltak elemi jo­gaikért. Segítse, vezesse őket ebben nagymúltú szakszer­vezetük! A magyar szervezett dol­gozók lapja, a Népszava me­leg szeretettel üdvözli a ju­biláló szakszervezet minden tagját és sok sikert, gazdag eredményeket kíván az élel­mezési ipar minden dolgánál

Next