Népszava, 1955. november (83. évfolyam, 257-281. sz.)

1955-11-11 / 265. szám

A genf értekezlet csütörtöki ülése­ ­ (Folytatás az első oldalról.) attól a félelemtől, hogy várat­lan támadás érheti őket, sőt ellenkezőleg, fokozná aggodal­mukat, hogy egyes országok más országok katonai berende­zéseiről készített fényképfel­vételek és más értékes kato­nai adatok birtokában táma­dást kockáztathatnának meg. Molotov ezután kijelentette: ez nem jelenti azt, hogy tel­jesen elutasítjuk Eisenhower elnök úr javaslatait. Ha mód lenne összekap­csolni e javaslatok meg­tárgyalását a fegyverzet csökkentésére és az atom­fegyverek eltiltására vo­natkozó javaslatok megvi­tatásával és ha az e tár­gyalások eredményeként kötendő egyezmény mind­ezeket a kérdéseket fel­­öleli­, akkor szó lehetne Eisenhower javaslatainak felhasználásáról. Ami Faure francia miniszter­­elnök úrnak a kormányfők ér­tekezletén a katonai költség­­vetések kölcsönös csökkenté­sére tett javaslatát illeti, a Szovjetunió ezzel kapcsolatban pozitív álláspontra helyezke­dik. A szovjet küldöttség véleménye szerint Eden angol miniszterelnök úrnak a négy kormányfő értekezletén tett javaslata is komoly figyelmet érdemel. A szovjet küldöttség reméli, hogy a nyugati hatal­mak külügyminiszterei gondo­san és tüzetesen áttanulmá­nyozzák majd a leszerelés kér­désében előterjesztett szovjet javaslatokat. Dulles amerikai, Pinay fran­cia és Macmillan angol kül­ügyminiszter a csütörtöki ülé­sen kijelentette, hogy nagy fi­gyelemmel fogja tanulmányoz­ni a szovjet javaslatokat. A nyugati külügyminiszterek azonban előző felszólalásaik­ban azt állították, hogy a je­lenlegi viszonyok között nincs lehetőség a fegyverzet csök­kentése és az atomfegyverek eltiltása széleskörű program­jának megvalósítására. Ilyen körülmények között — han­goztatta a sajtóértekezleten N­­­jicsov — a kormányfőknek az az irányelve, hogy a négy ha­talom a külügyminiszteri érte­kezleten tegyen újabb kezde­ményező lépéseket a leszerelés érdekében, nem jut kifejezésre és nem jut érvényre. A helyzet az — mondotta Iljicsov —, hogy a nyugati hatalmak ma már saját korábbi javaslataikat sem akarják megvalósítani. A nyugati hatalmak képvise­lői most egyszerűen megtagad­ják korábbi javaslataikat, amelyeket időközben a Szov­jetunió magáévá tett. A Szovjetunió külnöbségének javaslata a fegyverzet csökkentéséről és az atomfegyverek eltiltásáról A Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország kormánya az államok közti kapcsolatokban fennálló fe­szültség csökkentése a kölcsö­nös bizalom megszilárdítása és egy új háború veszélyének kiküszöbölése érdekében szük­ségesnek tartja, hogy a fegy­verzet csökkentésére és az atomfegyverek eltiltására vo­natkozó nemzetközi egyezmény mielőbbi megkötésére töreked­jék. A fegyverzet csökkentéséről és az atomfegyverek eltiltásá­ról folytatott eszmecsere után a következőkben állapodtak meg: " Az Amerikai Egyesült Ál­lamok, a Szovjetunió és Kína hadserege létszámának felső határát e hatalmak mindegyike számára 1 000 000 —1 500 000 főben, az Egyesült Királyság és Franciaország hadserege létszámának felső határát pedig mindkét ország­ra nézve 650 000 főben hatá­rozzák meg, beleértve, hogy a Kína esetében leszögezendő felső határt és a Kína fegyve­res erőire vonatkozó más kér­déseket a Kínai Népköztársa­ság kormányával együttmű­ködve kell megvizsgálni. Az összes többi állam had­serege létszámának fölső ha­tára nem lépi majd túl a 150 000—200 000 főt és egy il­letékes nemzetközi értekezlet egybehangzó határozatának tárgyát kell hogy képezze. ■ ^ 1 Az atomfegyverek és a I ** 1 hidrogénfegyverek teljes eltiltása a hagyományos típusú fegyverzetnek és a fegyveres erőknek a megegyezéses korlá­tozások 75 százalékos arányá­ban történt tényleges csökken­tése után lép hatályba. Az államok az alatt az idő alatt küszöbölik ki fegyverze­tükből ezt a fegyvert és sem­misítik azt meg, mialatt a fegy­verzetet a megegyezéses korlá­tozások utolsó 25 százalékos arányában csökkentik. Az ösz­­szes atomanyagokat ezután már csak békés célokra hasz­nálják fel.­­ A fegyverzet és a fegy­veres erők csökkentését célzó rendszabályok végrehaj­tásával egyidőben és még az atom- és hidrogénfegyverek teljes eltiltásáról szóló egyez­mény hatályba lépése előtt a négy nagyhatalom ünnepélye­sen kötelezi magát arra, hogy nem alkalmazza a nukleáris fegyvert, amelynek használa­tát magára nézve betiltottnak tekinti. E szabály alól az ag­resszióval szembeni védekezés esetében kivétel fogadható el, amennyiben a Biztonsági Ta­nács így dönt.­­ Az atom- és hidrogén­fegyverekkel rendelkező államok a fegyverzet csökken­tését és az atomfegyverek el­tiltását célzó program végre­hajtásának első intézkedése­ként kötelezik magukat arra, hogy megszüntetik a kísérlete­ket az ilyen típusú fegyverek­kel.­­ A fegyverzet csökkentésé­re és az atomfegyverek eltiltására vonatkozó intézke­dések hatálybaléptetése haté­kony nemzetközi ellenőrzés tár­gyát képezi majd. A négy hatalom külügymi­niszterei szükségesnek ismer­ték el, hogy erőfeszítéseiket oly módon vessék latba, hogy elérjék a szükséges egyetértést a fen­temlí­tett egyezménnyel kapcsolatos, még függőben levő kérdésekben. Ezt az egyeményt az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének keretén belül meg kell vizsgálni. A miniszterek attól a kíván­ságtól áthatva, hogy csökkent­sék a nemzetközi feszültséget, erősítsék a bizalmat az álla­mok között és véget vessenek a fegyverkezési hajszának, megállapodtak abban, hogy e célból elsősorban azokat a pontokat kell tanulmányozni, amelyek a következő javasla­tokban szerepelnek: Az A Szovjetunió ez évi május 10-i javaslatában a fegyverzet csökkentéséről, az atomfegyverek eltiltásáról és egy új háború veszélyé­nek kiküszöböléséről; B) az Amerikai Egyesült Államok elnökének július 21-i javaslatában a légi el­lenőrzés és a katonai értesü­lések kicserélése tárgyában; C) Nagy-Britannia kor­mányának a leszerelési prob­lémával foglalkozó javasla­taiban, amelyeket július 21-én és augusztus 29-én Az első két pont szerint az ENSZ leszerelési albizottsága munkájában a genfi kormány­fői értekezlet irányelveit tar­totta szem előtt. A 3. pontban a négy külügyminiszter ki­jelenti: a) lemondanak a nukleáris fegyvereknek és mindent más fegyvernek az ENSZ alapok­mányával össze nem egyeztet­hető módon történő felhaszná­lásáról, b) szükségesnek tartják a fegyverzetek és a fegyveres erők korlátozásában és csök­kenésében való megállapodást, c) szükségesnek tartják, hogy a nemzetek békés gazdasági fejlesztésének, jólétük fokozá­sának, valamint a kevésbé fej­lett országok megsegítésének szolgálatába állítják azokat az anyagi erőforrásokat, amelye­ket a leszerelés terén hozott egyezmények alapján felszaba­dítanák, d) a felügyelet és ellenőrzés hatékony rendszere a sarkköve bármilyen leszerelési program­nak és következésképpen szük­séges, hogy létrehozzanak egy olyan szervet, amelynek fel­adata a leszerelésre vonatkozó megállapodásnak megfelelő ténykedések felügyelete és el­lenőrzése hatékony biztosítékok mellett, e) a nemzetközi ellenőrzés hatókörén túl vannak lehetősé­gek az ellenőrzés megkerülé­sére, valamint atom- és hidro­génfegyverek titokban történő gyártásának megszervezésére, még abban az esetben is, ha van formális egyezmény a nemzetközi ellenőrzésről, s) szükséges, hogy minden egyes állam megfelelő eszme­cserét folytatva a kormányok között továbbra is végezzen tu­dományos kutatómunkát, olyan módszerek létesítésére, amelyek a tudományos ismeretek fej­lesztése útján nyerhetők és amelyek lehetővé tennék a nukleáris fegyverek tel­jesen hatékony felügyele­tét és ellenőrzési rendszeré­nek létrehozását egy minden­féle fegyverzetre kiterjedő le­szerelési program részeként; 4. kijelenti azt a szándékát, hogy továbbra is igyekszik megállapodásokra jutni egy át­fogó leszerelési program te­kintetében, amely előmozdítja a nemzetközi békét és bizton­terjesztett elő és­­) a francia kormány ja­vaslatában a leszerelés pénz­ügyi ellenőrzéséről és a fel­szabadított pénzügyi forrá­sok békés célokra való fel­­használásáról. Ezzel egyidejűleg a Szovjet­unió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormánya eltö­kélve, hogy nem engedi meg az atomfegyverek és hidrogén­fegyverek használatát, amelyek az emberek tömeges megsem­misítésének fegyverei, és hogy megszabadítja a népeket egy pusztító atomháború veszélyé­től, ünnepélyesen kijelenti: A Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Bri­tannia és Franciaország a fegyverzet csökkentésére és az atomfegyverek eltiltására vonatkozó nemzetközi megál­lapodás megkötését várva kö­telezi magát, hogy nem hasz­nál elsőként atom- és hidro­­génfegyverekeket egyetlen or­szág ellen sem és felhív min­den államot, csatlakozzék a jelen nyilatkozathoz.­ságot oly módon, hogy a világ emberi és gazdasági erőforrá­sait a legkisebb mértékben ál­lítsák a fegyverkezés szolgála­tába; 5. elismeri, hogy a fegyver­zetek felügyelete, ellenőrzése, korlátozása és csökkentése legjobban félelemtől és gya­nakvástól mentes légkörben érhető el; 6. ennek megfelelően java­solja, hogy az érdekelt álla­mok egy ilyen légkör kialakí­tásához való hozzájárulásként, valamint egy nagyszabású le­szerelési program bevezetése­ként a) annak érdekében, hogy lehetővé tegyék váratlan tá­madás meghiúsítását, haladék­talanul egyezzenek meg abban, hogy mihamarabb átültetnek a gyakorlatba I. egy tervet a katonai terv­rajzok kicserélésére és kölcsö­nös légi megfigyelés folytatá­sára az Egyesült Államok el­nökének 1955. július 21-én is­mertetett javaslata alapján és II. egy olyan tervet, amely­nek alapján kulcsfontosságú helyeken ellenőrző pontokat létesítenének, miként azt a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének 1955. július 21-én is­mertetett javaslatai indítvá­nyozták; b) állapodjanak meg abban is, hogy I. intézkedéseket tesznek a katonai kiadásokra és költség­­vetési előirányzatokra vonat­kozó információk kicserélésére és nyilvánosságra hozatalára, amint azt Franciaország mi­niszterelnökének 1955. július 22-én ismertetett javaslatai indítványozták és iI. tanulmányozzák azt a kérdést, hogy miként lehet legjobban gyakorlati tapaszta­latokat szerezni a felügyelet és ellenőrzés problémáit ille­tően, amint azt az Egyesült Királyság miniszterelnöke 1955. július 21-én javasolta, 7. utasítsa az Egyesült Nem­zetek leszerelési bizottságá­ban helyet foglaló képviselőit, kérjék, hogy a bizottság al­bizottságát mielőbb hívják ösz­­sze és folytassák a leszerelés problémája elfogadható meg­oldásának keresését. A három nyugati hatalom javaslata Moszkvába érkezett a norvég miniszterelnök Moszkva, november 10. A szovjet kormány meghívá­sára november 10-én Moszkvá­ba érkezett Einar Gerhardsen norvég miniszterelnök és kísé­rete. A vnukovói repülőtéren N. A. Bulganyin, A. I. Mikojan és más szovjet államférfiak, továbbá a szovjet társadalmi szervezetek képviselői fogad­ták Gerhardsent. Gerhardsen a repülőtéren beszédet mondott. A többi kö­zött kijelentette: A Szovjetunió — nagy világ­­hatalom, Norvégia — nem nagy ország. A nagy és kis országok szabadon és békében kívánják élni saját, önálló éle­tüket. Ezen az alapon hívott meg bennünket a Szovjetunió és ezen az alapon örömmel fo­gadtuk a Szovjetunió meghí­vását. Örömmel látogatjuk meg az önök országát és örömmel lé­pünk kapcsolatba a szovjet emberekkel. Most, amikor tíz évvel a háború befejezése után, mint Norvégia minisz­terelnöke keresem fel a Szov­jetuniót, szovjet földön első szavaimmal azokról a szovjet nőkről és férfiakról kívánok megemlékezni, akik életüket adták a közös ügyért. A nor­vég nép nem felejti el a szov­jet népnek a második világhá­borúban betöltött szerepét és különösen nem felejti el, hogy részt vett Norvégia felszabadí­tásában. A norvég kormány nevében és minden norvég ember nevé­ben kifejezni kívánom a nor­vég nép mélységes háláját a Szovjetunió népei iránt. A közös ügyhöz való közös hozzájárulás szilárd kapcsola­tokat teremtett a Szovjetunió és Norvégia között, őszintén N. A. Bulganyin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke november 10-én fogadta Einar Gerhardsen norvég mi­niszterelnököt. Gerhardsen mi­niszterelnök kíséretében volt remélem, hogy azok a tárgya­­lások, amelyeket a szovjet ál­lam vezetőivel folytatok majd, előmozdítják a két szomszédos ország közötti barátság meg­szilárdításának ügyét. Szilárd meggyőződésem, hogy az, ami közel hoz bennünket egymás­­hoz, mindig legyőzi majd azt, ami elválaszthat bennünket egymástól. Azt kívánom, hogy ez a lá­togatás lehetővé tegye Norvé­gia és a Szovjetunió számára, hogy világosabban megértsék egymás problémáit. Norvégia és a Szovjetunió között soha­sem volt háború vagy ellensé­geskedés. Országaink mindig békében éltek egymással. Népeink jövője épüljön min­dig a békére és a haladásra. Arne Skaug, norvég kereske­delemügyi miniszter és Erik Brandland, Norvégia moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, N. A. Bulganyin fogadta Gerhardsent A. P. Volkov nyilatkozata a szovjet küldöttség jugoszláviai látogatásáról Moldva, november 10. (TASZSZ) A Pravda csütörtöki száma közli A. P. Volkov nyilatko­zatát a Szovjetunió Legfelső Tanácsa küldöttségének októ­berben Jugoszláviában tett lá­togatásáról. — A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Jugo­szláviában mindenütt rendkí­vül meleg fogadtatásra talált — mondotta A. P. Volkov. — Az idén nyáron N. Sz. Hruscsov vezetésével szovjet kormány­­küldöttség járt Jugoszláviá­ban. A küldöttség útja és a belgrádi nyilatkozat alapozta meg a két állam baráti kap­csolatainak helyreállítását. Meggyőződtünk róla, hogy a jugoszláv nép forrón kívánja e barátság további megszilár­dítását. — Mindazok, akik velünk be­széltek — az emberek százai, ezrei — azt mondották, hogy szélesebb körű szovjet—jugo­szláv küldöttségcserére van szükség a különböző gazdasági ágazatok tapasztalatainak ta­nulmányozása végett, hogy szükség van a kulturális és ke­reskedelmi kapcsolatok kiszé­lesítésére. Az első, ami magára von­ja a figyelmet, hogy Jugoszlá­via kormánya és népe nagy erőfeszítéseket tesz az ország gazdaságának feljesztése vé­gett. A. P. Volkov továbbá beszámolt arról, hogy a kül­döttség látogatást tett üzemek­ben, mezőgazdasági szövetke­zetekben és építkezéseken, majd hozzáfűzte: A Szovjet­unió Legfelső Tanácsának kül­döttsége többször találkozott a Jugoszláv Szövetségi Népköz­­társaság kormányának vezetői­vel, október 16-án pedig Tito elvtárs, a JSZNK elnöke Brio­­ni szigetén fogadta a küldött­séget. Ez a találkozás meleg baráti légkörben telt el. Mosa Pijade elvtárs, a szö­vetségi nemzetgyűlés elnöke Belgrádból való elutazásunk előtt a Szovjetnió Legfelső Ta­nácsához intézett levelet nyúj­tott át a küldöttség vezetőjé­nek. A levélben közli, hogy­­Jugoszlávia szövetségi nemzet­­gyűlése több okmányt ajándé­koz a Legfelső Tanácsnak. A levélben kifejezi remé­nyét, hogy ez­­első lépésül szolgál a Szovjetunió Legfelső Tanácsa és a szövetségi nem­zetgyűlés kölcsönös kiadvány­­cseréjére­« és hogy ez a csere »elősegíti országaink körülmé­nyeinek és fejlődésének a leg­főbb hatalmi szervek közben­­jöttével való mélyrehatóbb megismerését«. A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa küldöttségének jugo­szláviai látogatása — mon­dotta befejezésül A. P. Volkov — megszilárdította azt a meg­győződésünket, hogy a Szov­jetunió és Jugoszlávia kölcsö­nös viszonyának a belgrádi ta­nácskozás utáni kedvező ala­kulása jó alapjául szolgál an­nak, hogy a szovjet és a jugo­szláv nép a gazdasági, politi­kai és a kulturális élet leg­különbözőbb területein fej­lessze barátságát és együttmű­ködését. Genfi telefonjelentés a nyugatnémet külügyminiszter feltűnő kijelentéseiről Az előző, szerdai ülés nyil­vánvaló visszavonulást jelen­tett a nemzetközi feszültség enyhítésének ellenzői számára, hiszen a négy külügyminiszter úgy határozott, hogy az euró­pai biztonság és a német kér­dés vitáját csupán elnapolja, noha a három nyugati külügy­miniszter eredetileg láthatóan a vita lezárására törekedett. Ez nyilvánvalóan kitűnik azoknak a párizsi, londoni és genfi lapoknak a csalódott kommentárjaiból, amelyek a hidegháború leghevesebb baj­nokaiként ismeretesek. E körök elégedetlensége és a vita mielőbbi lezárása iránti vágyódásuk valójában abból fakad, hogy az emberek — különösen Nyugat-Németor­­szágban — meglehetős gyorsa­­sággal kezdik f­elismerni: Német­ország tartós kettéosztottsá­­gáért tulajdonképpen a nyu­gati hatalmak a felelősek, mi­vel makacsul kitartanak amel­lett, hogy ma a Német Szövet­ségi Köztársaságot, holnap pe­dig az egyesített Németorszá­got bevonják az Atlanti Szö­vetségbe (NATO). Genfben mély benyomást keltett Ollenhauer interjúja a párizsi V Informationban, amelyben ismét kapcsolatokat követel a kelet- és a nyugat­német hatóságok között a leg­különbözőbb kérdésekben és kereken kijelenti, hogy a pári­zsi egyezmények igen megne­hezítették az újraegyesítést. Ollenhauer megállapítja, hogy Németország számára az volna a legjobb megoldás, ha bekap­csolnák egy kelet-nyugati biz­tonsági rendszerbe anélkül, hogy szövetségre lépne bárme­lyik tömbbel Hogy megkísérelje ellensú­lyozni Ollenhauernek­­a leg­utóbbi napokban tett két nyi­latkozatát és Molotov meg­jegyzését, amely felhívta a fi­gyelmet a Német Szociálde­mokrata Párt álláspontjára, Brentano nyugatnémet kül­ügyminiszter csütörtökön két interjút adott. Egyiket a nyu­gatnémet, másikat pedig a vi­lágsajtónak. Ezekben az inter­júkban megkísérelte megvéde­ni a németeknek az Atlanti Szövetséghez való láncolását. Amikor azután Brenta­­nót megkérdezte az egyik ve­zető nyugatnémet lap tudósí­tója, hogy Molotov beszédében milyen bizonyítékát találta an­nak a vádnak, hogy a Szovjet­unió egész Németország »kom­­munizálását« szabja meg a né­met egység feltételéül, Bren­tano cinikusan azt válaszolta: »Semmiféle bizonyítékát.« Egy másik válaszában pedig arra a kérdésre, vajon a szovjet kül­döttség ragaszkodik-e még Genf szelleméhez, Brentano hasonló cinizmussal kijelen­tette: »Magam nem vagyok nagy híve!« A csötörtöki ülés előtt a hideg­háború már említett bajnokai azt állították, hogy a sorra­­kerülő napirendi kérdésben, nevezetesen a leszerelés ügyé­ben semmiféle megegyezésre nincs kilátás az első napirendi pont vitájának fejleményei után. Nyilvánvaló, hogy ezek az urak nem minden előzetes informáltság nélkül nyilatkoz­tak így, hiszen mind a három nyugati külügyminiszter azt állította, hogy a szerdai meg­beszélések eredménytelensége miatt lényegében nem lehet szó bármiféle messzemenő in­tézkedésről a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésé­nek, illetve az atom- és hidro­génfegyverek eltiltásának ügyében. A genfi szellemhez való hű­ség bebizonyítására különben a külügyminisztereknek most új alkalmuk nyílik a leszere­lési kérdés vitájában. A csü­törtöki ülésen azonban a nyu­gati külügyminiszterek nem siettek élni ezzel a lehetőség­gel. Andrew Rothstein — Tyerentyij Malcevet, a sadrinói kísérleti állomás igaz­gatóját 60. születésnapja al­kalmából a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. V. M. Molotov fogadta a genfi értekezletre kiküldött NDK megfigyelő-küldöttséget V. M. Molotov november 9-én ebédet adott a négyha­talmi külügyminiszteri érte­kezletre kiküldött NDK meg­figyelő-küldöttség tiszteletére.­ Jelein volt az ebéden Van­ Ping-nan nagykövet, a Kínai Népköztársaságnak a Genfben folyó amerikai—kínai tárgya­láson részt vevő képviselője. Az ebéd után megbeszélés folyt. Megvitatták a genfi kül­ügyminiszteri értekezlet első napirendi pontjának — az európai biztonság és Német­ország kérdésének — tárgyalá­sával összefüggő kérdéseket. A svájci kormány villásreggelit adott a négy hatalom külügyminisztereinek tiszteletére A svájci kormány, élén Max Petitpierre szövetségi elnök­kel, csütörtökön Genfben vil­lásreggelit adott Nagy-Britan­nia, a Szovetunió, az Ameri­kai Egyesült Államok és Fran­ciaország külügyminiszterei és a genfi értekezleten részt vevő vezető munkatársaik tisztele­tére. A villásreggeli a Svájci Távirati Iroda közlése szerint meleg és szívélyes légkörben folyt le. Eisenhower nyilatkozata Amint az Associated Press hírügynökség tudósítója je­lenti Denverből, Eisenhower elnök az általa megszerkesz­tett nyilatkozatban, amelyet Hoover külügyminiszterhelyet­tes egy sajtóértekezleten olva­sott fel, rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok »nem szándékozik előmozdítani a fegyverkezési hajszát« az egyiptomi—izraeli konfliktus­ban. Az Egyesült Államok azonban — mondja továbbiak­ban a nyilatkozat — továbbra is kész »megfontolás tárgyává tenni a jogos önvédelemhez szükséges fegyverek szállítá­sának kérdését«.

Next