Népszava, 1956. január (84. évfolyam, 1-26. sz.)

1956-01-01 / 1. szám

MUNKA UTÁN Most, az új év küszöbén egy mindent tudó, halló, látó csodakészülék segítségével kutassuk ki, hogy ezen a csúnya, ködös téli estén, a munka befejezte után, miért világos még az üzemi bizottság ablakai miért szűrődik ki férj a kultúrtéremből, kit és miért találunk itt egyáltalán? "Színhely: az Újpesti Cérnagyár. Idő: délután hat. A csodagép lencséje előtt lassan megelevenedik a kép. Lám, az üb előszobájában egy fiatal nő gépel. Ilyenkor? Nézzük csak, mitt is. De ebben a pillanatban nyílik az ajtó, s egy fiatalember lopakodik a szobába. Na, ebből még valami kikerekedik. Most megszólal a fiú. — Katikám... Ugye, kis Kató... Ugye bogaram, megteszed? !. • .» . . . . Katika zord és azt mondja: — Szó sem lehet róla. A legény, újra elismétli mindezt, de most már sokkal több érzéssel. Mégis eredménytelenül. Éne egy lépést tesz a gépírónő felé, majd villámgyorsan — egy kéziratcsomót helyez a gépasztalra. És most már szinte sírós, bűnbánó a hangja.* — Igazán ... most nem kínaiul írtam ... direkt élvezet olvasni. 1. Most ismerem meg a férfiút, hiszen ő az a békebizottsági titkár. És Katika, az ab adminisztrátora, a felesége. A kéziratcsomó nem más, mint a békebizottsági beszámoló, amit pedig most ír, az a békebizottság ütemterve, amit majd holnap este ír, az nyilván a békebizottság jelentése. Hiába, Katika igazi »békebizottsági feleség«. A csodakészülék most Tamási János ab-elnököt fedezi fel a másik __^ Szobában. Az ő cc-/»munkaideje« is . ~ \ már régen lejárt. ■ w/i \ Ma hétkor kezdett, azaz jobban mondva: hatkor, amikor is hároméves kisfiát sajátkezűleg szállítja a nagymamához. De közelítsünk csak jobban hozzá. Papírokat, leveleket szortíroz, különféle nevek, panaszok kerülnek elő, a napi »anyag«, amely elintézésre vár. Köztük efféle is akad: »Kedves ült-elnök elvtárs ... Én nem gondoltam volna, hogy B. Pista ilyen. Kölcsön kért tőlem száz forintot, s azóta sem őt, sem a pénzt nem láttam ...« A papírokat, leveleket különböző dossziékba teszi, hogy r reggel a felelősök megtalálják és elintézzék. Azután elmélyed a szakszervezet különféle határozatai tanulmányozásában és azt hiszi, hogy végre nyugodtan, zavartalanul dolgozhat. Ám az előszoba felől olyanféle zaj hallatszik, mintha lovas csapat közeledne a távolból. Pedig csak az újítási bizottság, élén Kölbli Józseffel , szeretne »társadalmi munkát végezni« Tamási János szobájában. Kölblivel ilyenkor nem lehet vitatkozni. Különösen most nem. Talált ugyanis egy elutasított újítást, amelyről mindenre elszántan bizonyítja, hogy íme, mégiscsak jó. Tamási elvtárs szomorúan veszi iratait és kiballag a békebizottsági paksaméták közé. Úgy látszik, sze- A ’ ' ’ • rencsés napunk '/’febr van: a sportkör is éppen ma ülése- Ámbár szin- i'V lén kissé lármá-A? san — megkívánja a téma: a szak- / // f osztályok jövő évi pénzkereteinek megállapítása. Így hát egymást igyekeznek túlkiabálni. — Felszerelést követelünk! — kiáltja a sakkos. — Sakkozni még lehet mezítláb, de gólt lőni, azt nem! — torkolja le dühösen a »futball-szakosztály«. Többet sajnos, nem értem, mert az egész olyan hangzavarba fullad, hogy ebből már csak Kékesi elvtársinak, a sportkör lelkes, ifjú vezetőjének sportvitákhoz edzett füle képes kivenni a lényeget. Egy csendes zugban mindenkitől elfeledt, s önfeledt sakkozókra bukkanunk. Rust bácsira, meg Nagy Imrére, ők •írói híresek, hogy mindennap »csak egy« partit játszanak és a végén mégis lekésik a vonatot. Mardosó lelkiismeretfurdalással és bűntudattal •■»sportolnak'“. Öt éve mindent megígérik, hogy másnap, másnap már tényleg csak egy partit játszanak. Ám hagyjuk őket magukra, amúgy sem szeretik a Jobicercet, állítsuk a gép lencséjét az ebédlő-kultúrterem felé. A gonoszan sűrűsödő köd miatt csak lassan-lassan bontakozik a kép. Először Tóth Józsit pillantom meg, a •• vice «-kultúrost, a »vaskezű«-t. Ő az, aki a próbáknál nem ismer tréfát. Ha az egyik zenésznek elszakad a húrja, akkor azt mondja: »Játsszál hárommal.« Ha valaki kishitű és szűk tánccipőre hivatkozik, így érvel: »Fogd a kezedbe s örülj, hogy van.« Na persze, a »kellékeket« azért a föld alól is előteremti. Egy mulatság alkalmával ő rántotta ki a kátyúból a feledékeny borfelelős. Honnan, honnan nem, de tíz perc alatt kerített egy hordó itókát. Igaz, olyan »háromemberes« márkájút, aminél kettőnek kell fogni a harmadikat, az ivót, nehogy elszaladjon olyan savanyú volt — de mégiscsak bor volt. A csoport tagjai azt mondják: »Ő a világ legjobb ,vice’-kultúrása.« Ahogy a kép tisztul, meglepődünk. Tóth Jóskával szemben, meglehetős harcias pózba vágódva, megpillantjuk a szakácsnőt. Éppen kiátkozással fenyegeti a színjátszókat, éktelen kiabálásuk miatt. A »társulat« tagjai kuncogva állnak a háttérben. Úgy látszik, megszokták már az effajta perpatvart. S a próba hamarosan folytatódik is, a betanító, a kultúrfelelős, öregén elvtársnő, a cérnázó átvevője. A szakácsnő pedig azon gondolkodik, mégiscsak egyszerűbb volna, ha a konyha költözne el innen. Az idő elszaladt, hét óra felé jár már. A gép keresőjében hirtelen feltűnnek az üzem éjjeliőrei. — Hát ezek meg mi a manónak jönnek ilyenkor —mormogja a portás utánuk —, hiszen csak háromnegyed 10-kolkezdődik az idejük. — De ők csak megbillentik sapkájukat és szép komótosan elindulnak »kuckójuk« felé. Tüzet ráznak, majd amikor a kis kályha barátságosabb légkört varázsol, újságok kerülnek elő, rá-ráböknek egy cikkre, ütngetnek, ingatják fejüket, megtárgyalják a világ sorát. Még könyvek is akadnak a sarokban. Hiába, művelődünk! De meg is van az eredménye, olyannyira, hogy egyikük négy könyvvel a hóna alatt beállít Tamásihoz, az ab-elnökhöz, aki már éppen a kabátját veszi. Először kicsit hímez-hámoz a váratlan látogató, majd azt mondja: — Fáradsági pótdíjat követelünk. Tamási edzett ember, de még ő is meglepődik. — Elkopik ám az ember lába — folytatja az öreg —, mert itt nemcsak körbejárásról van ám szó, hanem meg is kell állni... a megállás meg nincs benne a kollektívben. — És már szedi is elő a kollektív szerződést, amelyben a megállás valóban nem szerepel. Tamási még szóhoz sem jut, az öreg már folytatja: — No, nem vagyunk még a végén. — És előhozakodik egy papírral, melynek a felső részére nagy szarkaláb-betűkkel ezt írták: »Pótirat.« — Hát ez meg mi? — hökkent meg végleg Tamási. Arról van szó, hogy az öregek nagy tudományszomjukban kibogarászták: a bundán kívül nekik szőrcsizma is jár. — Itt van la — szedi elő az egyik könyvet a bácsi, rábök a 25. oldalára. Tamási megnézi. Elmosolyodik. Valami kertészeti kollektív szerződés ez. Bizony hoszszú időbe telik, amíg megmagyarázza, hogy a kertészeti kollektív nem érvényes a cérnagyárban és a szőrcsizmát csak azok kapják, akik egész éjszaka egyfolytában a szabadban vannak. Az öreg nincsen megsértve. Elballag, hogy beható tanulmányaik folytán másnap új kéréssel jöjjön követségbe. A gép lencséje, sajnos, már nem talál új eseményt. A kultúrterem sötét, a sakkozók, úgy látszik, mégis elérték az utolsó vonatot, Tóth Józsi, aki tudja, hol és miután lohol most a városban s a sportosok is elvonultak. Tamási elvtársat már otthon korholja életpárja »túlórázásáért«, s a békebizottsági titkár is családi körben olvassa fel immár ötödször és most már valóban kitűnő hangsúlylyal a legépelt beszámolót fáradhatatlan békebizottsági feleségének. A csodagép segítségével megtudtuk, mi történik a n 15 világos ablakok mögött. Láttunk ■p néhány áldozat- W kész, másokért idejét nem kímélő embert, a »munka utáni« üzem néhány kedves alakját — mégis maradt egy kis lelkiismeretfurdalásunk. A csodamasina sokat megmutatott, de sokakat el is került, akik pedig megérdemelték volna, hogy nevük szintén itt szerepeljen. Elkerülte Juhász elvtársnőt, a pártszervezet ismert társadalmi munkáját, az anyák patrónusát, Fischer Erzsit, a beteglátogatót, Tóth Karcsit, a tettre kész sajtószervezőt, Bognár elvtársnőt, a pártszervezet mindenttudóját. Sokan kimaradtak. De ezúton kívánunk nekik és másoknak, a sok-sok ezer társadalmi munkásnak boldog, eredményes új esztendőt. Mészáros András A VÁSÁRLÓK KÍVÁNSÁGA : JOBB MINŐSÉGŰ SZEBB ÉS DIVATOSABB BŐVEBB VÁLASZTÉKÚ készukázat A Belkereskedelmi Minisztérium ruházati főigazgatósága, a Könynyűipari Minisztérium ruhaipari főigazgatósága, valamint üzemi és bolti dolgozók a Népszava szerkesztőségében ankéten beszélték meg a konfekcióipar és kereskedelem problémáit. Konfekcióiparunk mindössze négy esztendős, s e rövid idő alatt hatalmasat fejlődött. A termelés ugrásszerűen emelkedett és ha a néhány év előtti egyforma típusú, sokszor bizony rossz szabású ruhákra gondolunk, elmondhatjuk, hogy a választék és csinosság szempontjából is nagy utat tett meg a készruhaipar. Állandóan nő a forgalom is: ez év utolsó negyedében például 31 százalékkal több felsőruha fogyott, mint a múlt esztendő azonos időszakában. Ám a számottevő eredmények mellett — éppen a konfekcióipar további fejlődése érdekében — nem lehet szemet hunyni egyes komoly hibák felett. Bajok a minőség körül Ma is gyakori, hogy a készruhák, kabátok szabása rossz, formája idétlen; hol a kabát ujja rövidebb a kelleténél, ráncosodik, rosszul fekszik a gallérja; hol a nadrágból csípnek le három-négy centit. A hibákért a ruhát rosszul szabó, vagy pontatlanul összeállító dolgozók mellett a minőségi átvevők is felelősek. Néhány nagyobb üzem ugyanis egy idő óta a kereskedelem helyett maga ellenőrizheti gyára termékeit. Egyes üzemi minőségi átvevők visszaélnek a kereskedelem, illetve a fogyasztók bizalmával és elnézően szemet húnynak a hanyagságok felett. A Vörös Október Ruhagyárban például egy szúrópróba során nyolcvan ruha 85 százalékáról derült ki, hogy nem megfelelően osztályozták. Az »első osztályú« sportöltönyök válla ráncosodott, a zakó eleje a megengedettnél jobban »csapott« volt. Egyetlen olyan gyár sem érdemli meg a bizalmat, hogy maga ellenőrizhesse termékeit, ahol megszegik a minőségi előírásokat. Gyakran az ipar ahelyett, hogy arra törekedne: az apróbb hanyagságokból, fegyelmezetlenségekből vagy a gépek rossz beállításából eredő minőségi hibáknak elejét vegye — inkább kifogásokat keres. Nem egyszer a kereskedelem dolgozói is ludasok abban, hogy az üzletekbe gyenge minőségű áru kerül. Általában ugyanis csak akkor nem veszik át a silány árut, ha a gyártó vállalattól kötbért követelhetnek, vagy pedig ha a szóbanforgó áruból bőségesen akad a raktárban. Ii divat és a konfekcióipar Az ipar és a kereskedelem — ahelyett, hogy egymás szemében keresné a szálkát — arra törekedhetnek, hogyan ellenőrizhetnék együttesen és a legeredményesebben a termékek minőségét. A készáruk fokozottabb térhódításához a jobb minőség mellett, ötletesen tervezett, ízléses ruhák és bő választék is kell. Hiába csinos egy ruha vagy kabát, ha lépten-nyomon ugyanabba a fazonba ütközünk! Vagy ha a ruhásboltok kirakataiban országszerte egyforma szabású ruhák díszlenek. A vásárlási kedvet és a megnövekedett igényeket az állami kereskedelem csak úgy tudná igazán kielégíteni, ha a nagyüzemek változatosabban tervezett készruhákkal, kabátokkal örvendeztetnék meg a vásárlót. A ruhagyárak azonban még csak a divat után kullognak! A méretekről Szegényes a választék a kereskedelem által rendelt méretekben is. A Ruhaipari Tervező Vállalat »méretkutatásai«, de az üzletekben szerzett tapasztalatok, a vevők kifakadásai és a panaszkönyvek is egyformán erről tanúskodnak. Különösen sokan kifogásolják, hogy a normál mérettől eltérő, úgynevezett különleges méretű (létszámú vagy hasas) ruhák nem kaphatók. Így a készruhákat általában csak bizonyos alakú és termetű férfiak és nők viselhetik. A kereskedelem jobban megismerhetné a legkeresettebb méreteket, ha legalább az ország 25—30 boltjában mindenféle testalkatra készített ruhákat tartanának és a vásárlás statisztikai tapasztalatait általánosítanák. Az igények pontos felmérésében sokat segíthetnének az ipar képviselői is, ha időnként ellátogatnának egy-egy boltba és a tapasztalatokat gyárukban hasznosítanák. Mindezek a hibák elsősorban abból erednek, hogy sem az ipar, sem a kereskedelem nem ismeri eléggé a vásárló közönség ízlését, kívánságát! A piackutatás jelenleg formális, kevés vevőankétot tartanak még, pedig leginkább ezeken ismerhetnék meg a dolgozók igényeit. A gyárak modellbemutatóira még a boltok vezetőit, dolgozóit sem hívják meg, holott ők érintkezhetnek közvetlenül a vásárlókkal. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a modellbemutatókon felvonultatott »modellek« jó részét egyetlen üzletben sem látjuk viszont! A Könnyűipari Minisztérium mintaboltjainak pedig elsőrendű feladatuk volna a közvéleménykutatás, hogy ne csak kereskedjenek, de időnként új, másutt nem látott fazonokat is hozzanak forgalomba. A »különlegesség« jelzővel kitüntetett ruhák pedig valóban különlegesek is legyenek. Ellenkezik a szocialista kereskedelem elveivel és helytelen dolog magasabb árat fizettetni a vevővel olyan »különlegességért«, amelynek anyagából négy-ötezer métert is gyártottak és a vásárló szinte lépten-nyomon ruhája hasonmásával találkozik. A konfekcióipar térhódításához nagyon fontos az is, hogy termékei valóban eljussanak az ország minden részébe. Bár az áruellátás most már sokkal zavartalanabb, mint két-három évvel ezelőtt, akad még itt is tennivaló. Szinte országos jelenség, hogy a boltok vezetői kevés árut rendelnek, mindig csak két- három ruhával, kabáttal»frissítik fel« készletüket, így a dolgozók sokszor nem találják meg a keresett ruhát, kabátot. Gyakran viszont a nagykereskedelem gátolja a jó áruellátást. Ha a megrendelt áru éppen raktáron van— elküldik. Ám ha pillanatnyilag hiányzik — nem jegyzik elő a rendelést. Így történik meg, hogy egy-egy árucikk, amelyet a vevő hiába keres az üzletben — a nagykereskedelem raktáraiban hever! ★ Az ankét tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy mind az ipar, mind pedig a kereskedelem még sokat tehet a készruhák minőségének javításáért, a választék bővítéséért és az egyenletesebb áruellátásért. A konfekcióipar térhódítása népgazdasági érdek. Hiszen a készruha 10—12 százalékos anyagmegtakarítást jelent és egyben devizamegtakarítást is. De a vásárlónak is érdeke, hiszen a készruha olcsóbb, mintha a kelmét méterben vásároljuk és megcsináltatjuk. (Az ankéton felszólaltak: Salgó Andorna, Haász Alfréddé, Zala Sándor, Gönczi Béla, Miskovszky Ferenc, Bárdi Miklós, Punka György, Kulcsár Sándor, Kuti Fölön, Boros Tibor, Kovács József, Cserhát Zoltán, Hegedűs István, Balázsy Ernő, Neszmélyiné, Somogyi Dezső, Kelemen István, Simonyi Dénes, Ábel Olga ÜDVÖZÖLJÜK A III ÉVES TÁRSADALMI SZEMLÉT A Magyar Dolgozók Pártja ■C» tudományos folyóirata jelentős évfordulóhoz érkezett. Tíz évvel ezelőtt — alig háromnegyed évvel hazánk felszabadulása után — Rákosi elvtárs cikkével indult harcos útjára. A lap mindenkor a párt éles, hatásos fegyvere volt, amely együtt élt a párttal, a dolgozó néppel, harcolt a munkásosztály, a magyar nép egységéért, a munkásosztály győzelméért s napjainkban azért, hogy a szocializmus diadalt arasson országunkban. Tevékenysége összefonódott a párt vezette munkásosztály, az egész magyar nép harcával. Neve összefonódott pártunk legjobb képviselőinek nevével. A folyóirat olyan időben kezdte pályafutását, amikor a párt tagjainak, sőt tisztségviselőinek nagy része sem ismerte a marxil leniai elmélet alapjait, de még az elmélet jelentőségével sem volt mindig tisztában. A Társadalmi Szemlének jelentős része van abban, hogy a felszabadulás utáni időben a párttagság nagy része viszonylag gyorsan pótolta ezt az elmaradást — az elmélet jelentőségének megértésében s a marxizmus-leninizmus alapjainak megismerésében—, amely a 25 éves kíméletlen és véres fasiszta elnyomás velejárója volt. Elmondhatjuk: az elmúlt évek harcait — amelyeket a dolgozó nép élén a kommunisták vezettek — azért koronázta siker, mert pártunkat az élenjáró elmélet irányította. S ennek az elméletnek elterjesztéséből, gyakorlati alkalmazásából a Társadalmi Szemle is kivette méltó részét. A folyóirat megjelenésének ötödik évfordulóján Rákosi elvtárs méltatta érdemeit. Egyben megállapította, hogy az új feladatokat csak akkor láthatjuk el kielégítően, ha megszerezzük azt a képességet, hogy a marxizmus elméletét a magunk munkájában, a mindennapi élet gyakorlatában alkalmazni tudjuk. »Meg kell tanulniok a mi elvtársainknak is, hogy az elméleti munka, az agitáció, a propaganda helyességét, jóságát szinte azon nyomban, számszerűleg le lehet olvasni a termelés, a begyűjtés, a szántás-vetés adataiból — írta Rákosi elvtárs. S megfordítva: minden eredmény a termelés frontján igazolja, erősíti, gazdagítja az elméletet, új szempontokat és érveket, szélesebb perspektívát ad az elméletnek és az agitációnak.« Ma, amikor a Központi Vezetőség márciusi határozatának végrehajtása, az ipar műszaki és technikai színvonalának emelése van napirenden, különösen nagy és fontos feladatot tölt be a párt elméleti folyóirata. »Biztosítani kell, hogy... a Társadalmi Szemle minden elhajlástól mentesen harcoljon a párt helyes politikájának végrehajtásáért, nevelje pártunkat, pártunk kádereit a párt marxista-leninista politikájának szellemében" — szögezi le a márciusi határozat. A Társadalmi Szemle cikkeivel alátámasztja a párt politikáját, megvilágítja e politika elméleti alapjait, megmagyarázza a gazdasági építés feladatait, a magyar és nemzetközi munkásosztály harcainak legfontosabb elvi kérdéseit. A marxizmus-leninizmus tanításait ismertetve, azokat konkrét hazai viszonyokra alkalmazva, hozzájárul a népi demokráciánk fejlődése által felvetett elméleti problémák megoldásához, leleplezi az ellenséges és a helytelen nézeteket. A Társadalmi Szemle azonban csak akkor töltheti be maradéktalanul hivatását, ha mindenekelőtt a vezető beosztásban dolgozó elvtársak kellő figyelemmel kísérik cikkeit, megjegyzéseikkel segítik a szerkesztőség munkáját s felhívják munkatársaik figyelmét a folyóirat egyes írásaira. Így, közös erővel, könnyebben igazodhatunk el a bonyolultnak látszó kérdések között, könnyebben ragadhatjuk meg azt a következő láncszemet, amely ügyünket előbbre viszi. Együtt a lappal, segítve munkáját és felhasználva a segítségét minden bizonnyal siker koronázza törekvéseinket, hogy — a párt útmutatásához híven — több fegyelemre, példamutatásra, áldozatkészségre, bátor kiállásra, éberségre és elszántságra neveljük népünket. Ehhez a felemelő, szép és megtisztelő munkához kívánunk sok sikert, amikor köszöntjük a most második évtizedét kezdő, mégis nagymúltú folyóiratot. Dobi István elvárrs újévi rádiószózata (Folytatás az 1. oldalról) a Szilveszteréjszakai jókívánság olyan esztendőt köszönt, amelyben világosan állnak egész népünk előtt pártunk és kormányunk lelkesítő célkitűzései. A párt és a kormány biztos abban, hogy szocializmust építő dolgos népünk, hazánk minden becsületes polgára azzal az energiával, melyről az elmúlt tíz esztendő alatt oly sokszor bizonyságot tett, megvalósítja a második ötéves terv első évének feladatait is. Az új esztendővel hazánk szabad életének második évtizedébe lépünk. Ilyen pillanatokban szokásos a számvetés. S ha az elmúlt évtized eredményeit tesszük a mérlegre, maradhat-e kétség afelől, hogy vállaljuk, s el is végezzük azt a munkát, amely az 1956-os évben vár reánk? Tudjuk, hogy ez a munka nem lesz nehézségektől mentes, de szilárd egységben a párt és a kormány vezetésével, mint már annyiszor, népünk most is győzelmet arat. Ezekben a percekben, amikor milliók ürítik poharaikat az új év sikereire, azt kívánom hazánk minden becsületes polgárának, legyen ez az új esztendő még nagyobb munkasikerek esztendeje. Kívánom, legyen ez az év a munkásosztály és a dolgozó parasztság testvéri szövetsége további erősödésének, a dolgozó nép, a párt és a kormány egysége további szilárdulásának éve. Legyen ez az új esztendő hazánk gazdasági ereje és védelmi képessége növekedésének, minden magyar dolgozó anyagi és kulturális jóléte emelkedésének esztendeje. — Legyen ez az esztendő a béke világtábora további erősödésének esztendeje. Fejlődjék és erősödjék tovább barátságunk a nagy Szovjetunióval, a béketábor országaival, a világ minden becsületes dolgozójával a népek közötti tartós béke érdekében. — Sikerekben, erőben és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok!