Népszava, 1956. július (84. évfolyam, 154-179. sz.)

1956-07-22 / 172. szám

Teljes egységben a Központi Vezetőség mellett ,,A beszámoló minden becsületes dolgozó önbizalmát is megerősítette** A Politikai Bizottság beszá­molója nemcsak a párt iránti bizalmat, hanem minden be­csületes dolgozó önbizalmát is megerősítette. Minden monda­tában benne van: a néppel a népért. Ismét megmutatkozott pártunk ereje, nagysága. Az oktatás-nevelés területén máris bátrabban bontakozik ki a pedagógusok alkotó kezde­ményezése. Munkatársaim leg­többje most fizetett szabadsá­gát élvezi szerte az országban, néhányan pedig külföldön. D­e az itthonlevők bejöttek hoz­zám az iskolába és egytől egyig, örömüknek adtak kifejezést, hogy most már nemcsak szak­tudásukra van szükség, de szí­vükre is. Miklós Imréné fiatal testnevelő tanár, aki most ér­kezett haza Fekete-tenger par­ti nyaralásából, lelkesen látott hozzá az augusztusi »Ifjúsági sport hét« ünnepségének előké­szítéséhez. Amint mondotta: közelebb érzi a láthatárt. Az oktatók, pedagógusok lel­kesebb hozzáállása mellett a bürokratikus intézkedések meg­szüntetése is javítja majd munkánkat. Az például, hogy a tanács és az iskolák közé beékelt »Alsófokú Intézmé­nyek Gondnoksága« is csak emlék lesz hamarosan. Mint tanácstagnak, alkal­mam volt péntek este részt venni a Majakovszkij utca 56. szám alatti lakógyűlésen. Itt ismét tapasztaltam, hogy a PB beszámolója a legvisszahúzó­­dottabb emberek szívébe is be­lopódzott. Szót kért itt egy idősebb szabókisiparos, Hock János is, aki idáig mindig csak néma részvevője volt a lakógyűléseknek. »Őszintén szóltak hozzánk — mondotta. — Most már jobban értem, mit miért kell tenni.« Piros András, a Hegedű utcai általános leányiskola igazgatója együtt minden bíró törekvé­se, hogy a szocialista törvé­nyesség maradéktalanul érvé­nyesüljön. A beszámoló nagy segítségünkre lesz a szocialis­ta törvényesség teljes megszi­lárdításában. Azt hiszem, az egész bírói kar nevében mondhatom: Ge­rő elvtárs beszámolója meg­szüntetett minden kétkedést. Hiszen világosan leszögezte: a szocialista törvényesség védi a Magyar Népköztársaság minden polgárát és államunk törvényei előtt, személyekre való tekintet nélkül, mindenki egyenlő. Azt persze tudjuk, hogy az állampolgárok jogai­nak legmesszebbmenő tiszte­­letben tartása sem lehet men­levél népünk, államunk tör­vényeinek megsértésére, bűn­­cselekmények elkövetésére. Aki bűncselekményt követ el, nem menekülhet a törvényes eljárás keretében kiszabott büntetés alól. Azt hiszem, minden becsü­letes dolgozó, minden igaz bíró véleményét kifejezte a be­számoló, amikor leszögezte: »A törvénytelenségek és törvény­­sértések nem tartoznak a népi demokratikus rendszer, a szo­cializmust építő állam életei­hez.« dr. Tutsek Gusztáv, a Fővárosi Bíróság büntető­ tanács vezetője „A párt erejét, egységét állapítottuk meg“ A Politikai Bizottság be­számolója után hosszasabban beszélgettem vállalatunk kom­munistáival.­­Kivéve azt a ti­zenhat dolgozónkat, akik most Heluánban — Kairó mellett — a nílushidat építik. Hoz­zájuk Karkus József gépé­szünk tegnap repülőgépen vit­te el a PB beszámolóját.) Dolgozóinkat legjobban a beszámoló magabiztos, nyugodt hangja ragadta meg. A párt erejét, egységét állapították meg ebből. Többen is szóvá tették, miért nem rendez a párt nagygyűléseket, ahol ve­zetőink — ahogy erre 1947- ben és 48-ban nemegyszer volt példa — a nagy töme­geket tájékoztatnák. Magától értetődő, hogy dol­gozóink szívük egyik legfőbb vágyáról, a földalatti tovább­építéséről is beszéltek. Amel­lett, hogy örömmel üdvözöl­ték a beruházási tervek csök­kentését, annak a reményük­nek is kifejezést adtak, hogy az ötéves terv irányelveinek szellemében a harmadik öt­éves terv első éveiben a föld­alatti pesti szakaszát üzembe­helyezhetik. Kiss Sándor, a Közlekedési Építő Vállalat pártbizottságának titkára „A bizalom légköre tölti el üzemünket“ Ha bárki végigjárja gyárun­kat, tapasztalhatja, hogy vi­dámabban megy a munka. A szövőnők, mesterek, lakatosok, segédmunkások, szóval min­denki a legújabb események­ről beszél, vitatkozik. A bizalom légköre tölti el üzemünket. De hogy közeleb­bi példával éljek, családom­ról írok. Férjem ugyancsak párttag. A szociáldemokrata pártban hosszabb ideig aktí­van tevékenykedett. A két párt egyesülése után kissé visszavonult. Hogy miért? Bántotta, hogy a becsületes baloldali szociáldemokrata ve­zetőket félreállították. Pedig az egyesülésért sokat tettek. Mikor most megtudta, hogy többek közt Marosán György elvtárs is bekerült a Központi Vezetőségbe, illetve a Politikai Bizottságba, egészen megválto­zott. Boldogan jár-kel, beszél, vitatkozik az emberekkel. Tele van ambícióval és olyan meg­győzően érvel a szocialista tör­vényesség megvalósulásáért, a párt igazságáért, hogy szavai nyomán is terebélyesedik a bizalom. De ugyanígy örülünk annak is, hogy Kádár János, Kállai Gyula és a többi elvtársak is­mét elfoglalták méltó helyü­ket. Igaz, egyesek attól félnek, hogy amiért pártunk egy sor változtatást javasolt politikai és gazdasági életünkben, meg­lazul az állami fegyelem. De én úgy érzem, hogy a béke­kölcsönök megszüntetése, vagy a tervek módosítása a munká­sok eddig soha nem tapasztalt aktivitását, lelkesedését, fe­gyelmezettebb munkáját vált­ja ki. Azt kérjük a párt vezetőitől, mielőtt bármilyen határozatot hoznak — a második ötéves terv vitájának példáján —, kérdezzenek meg bennünket is. Járjanak még többet kö­zénk és ápolják az egyre tere­bélyesedő bizalmat. A történe­lem nemegy­szer igazolta, hogy olyan vezetők képesek a töme­geket nagy tettekre serkenteni, akik közvetlenül ismerik ügyes-bajos dolgaikat, örömü­ket, bánatukat. Somogyi Györgyné Soroksári Textilművek „A beszámoló nagy segítségünkre lesz a szocialista törvényesség teljes megszilárdításában“ Bíró vagyok, aki a felszaba­dulás első napjai óta a szocia­lista törvényesség megszilár­dításán dolgozom. A népbíró­ságon a fasizmus felszámolá­sához nyújtottam segítséget. Azóta a Fővárosi Bíróságon mint egyik büntetőtanács ve­zetője — tanácsommal együtt — az igazság kiderítésén fá­radozunk. Sokszor tárgyaltuk, vitattuk a szocialista törvényesség kér­dését. Úgy gondolom, velem Megkezdődött a Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetének 35. országos kongresszusa A Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetének 35. országos kongresszusa szombaton kezdte meg tanács­kozásait. A SZOT főiskola dísztermé­ben több száz küldött foglalt helyet. Eljöttek a kongresz­­szusra az NDK-beli és a finn testvérszakszervezetek küldöt­tei is. Az elnöki megnyitó után Galló Ernő, a szakszervezet elnöke és Földi László köny­­nyűipari miniszterhelyettes több dolgozónak kormány-, il­letve miniszteri kitüntetéseket adott át. Ezután Galló Ernő, a Nyom­da- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetének elnöke megtartotta a Központi Veze­tőség beszámolóját. A többi között elmondotta, hogy az előbbi kongresszus óta eltelt négy év alatt nagy változások következtek be, amelyek nyomot hagytak a szakszerve­zet életében is. Megnőtt a szakszervezet tevékenységi te­rülete azzal, hogy a papír­gyári dolgozók is a szakszer­vezethez kerültek. A következőkben arról szá­molt be, hogy a 34. kongresz­­szus határozatait mennyiben valósították meg. Ennek leg­jobb mutatója a szakma dol­gozóinak eddigi munkája. A szerény összegű beruházások és felújítások ellenére 1952- hez viszonyítva a termelési érték 40 százalékkal, a terme­lékenység is körülbelül ilyen arányokban növekedett a nyomdaiparban. A papíripar­ban ugyanezen idő alatt a ter­melési érték 13 százalékkal emelkedett, a termelékenység viszont ennél kedvezőtleneb­bül alakult. A könyvtermelés­ben jelentős fejlődés követke­zett be az eltelt esztendőkben. Míg 1952-ben a könyvek 70 százaléka fűzve jelent meg, és csupán 30 százaléka volt kö­tött, 1955-ben az arány éppen a fordítottja. A napilap és fo­lyóirat termelés csaknem tíz százalékkal magasabb, mint 1952-ben. Az ipar mind több és több terméket gyárt exportra, ezek közül különösen a tudomá­nyos művek és folyóiratok a jelentősebbek. A minőséggel még bajok vannak, bár ebben a kérdésben nagy szolgálatot tett az évenként megismételt legszebb könyvért indult ver­seny. Gyakran előfordulnak sajtóhibák a kiadványokban, amelyek az ipar hírnevét ront­ják. Az előforduló hibákon lehet segíteni. Jó szolgálatot tesz­nek a különféle tanfolyamok és a szakmai továbbképzés. Beszélni kell az anyagi fel­tételek biztosításáról is. Fel­tétlenül tovább kell fejleszte­ni a minőséget figyelembe ve­vő bérezést. Ezt követően az ipar jövő feladatait ismertette. Elmon­dotta, hogy sokszázmilliós be­ruházással bővül a csepeli és a lábatlani papírgyár. A közeli években megindul a sztálin­­városi szalmacellulózegyár is. A beszámoló hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti demok­rácia, a felelősségteljesebb munka, a kollektív vezetés erősödését szolgálná, ha a szakszervezet önálló alapsza­bállyal rendelkeznék. Java­solta a kongresszusnak, hogy utasítsa a szakszervezet köz­ponti vezetőségét a szakszer­vezeti alapszabálytervezet el­készítésére. Az említett elvek hatásosabb érvényesülése ér­dekében a kongresszus köte­lezze a központi vezetőséget arra, hogy az alapszabályok rendelkezései közé vegyen fel olyan intézkedést is, amely visszaállítja a szakszervezet felső vezetésében is a társadal­mi funkciókat. A demokratikus centraliz­mus elvei alapján a felsőbb szervek irányítják az alsóbb szerveket. Ez feltétlenül he­lyes. A szakszervezet közpon­ti vezetősége azonban úgy véli, hogy kevesebb gyámko­dás a SZOT részéről nem okozna súlyosabb hibákat. A szakszervezet önállóan is meg tudná oldani a feladatok je­lentős részét. A nagyobb önál­lóság biztosítása elsősorban a kollektív vezetést, de nem ki­sebb mértékben a nagyobb fe­lelősségtudatot erősítené meg. Galló Ernő beszélt azokról a problémákról is, amelyek je­lenleg még a bérezés területén mutatkoznak. Végül a szak­­szervezeti élet szerteágazó te­rületeit és azok munkáját is­mertette. A központi vezetőség beszá­molója után a kongresszus meghallgatta a számvizsgáló bizottság jelentését. A tanács­kozást ma folytatják. Az MDP Központi Vezetőségének ülése (Folytatás az 1. oldalról.) kérdésben esetleg még nem értenek velünk egyet. A beszámolómban olyas­valami volt,­ hogy Somogy, Vas és Zala megye egyes köz­ségeiben a termelőszövetke­zetekkel kapcsolatban becsap­ták a Központi Vezetőséget. Természetesen nem akartunk senkit sem csalónak nevezni. De azért meg kell mondani, hogy — enyhén szólva — nem egészen pontosan informálták a Központi Vezetőséget. Első­sorban a Zala megyei pártbi­zottságra gondolok. De hibák voltak, mint ismeretes, So­mogyban és Vasban is. A DISZ-ben egyes elvtársak kissé nehezményezték, hogy élesen bíráltam meg őket. Elv­társak, én azt hiszem, hogy a bírálat olyan nagyon éles nem volt. Csupán arról volt szó, hogy a DISZ-ben vannak egyes elvtársak, akik a Disz­nek a harcát a párt vonalától eltérő irányban akarnák vin­ni. A DISZ KV túlnyomó többségében szitárdan áll a párt oldalán. A bírálatban egyes megtévedt elvtársakról van szó, s meg vagyok róla győződve, hogy ezek is — ha megmagyarázzuk nekik a dol­got — meg fogják érteni és helyes álláspontot foglalnak el. Befejezésül: a Politikai Bizottság azt gondolja, hogy a KV által jóváhagyott programunk megvalósításához nemcsak az eszmei-politikai alap van meg, hanem a szerve­zeti feltételek is megvan­nak. De hatalmas aktivitást kell kifejtenünk és a gyakorlatban nap mint nap meg kell szer­veznünk az életbe való átül­tetését annak, amit mi úgy foglaltunk össze a beszámoló címében, hogy pártegységgel a szocialista demokráciáért. E jelszó mindkét elemének egy­forma jelentősége van és csak együtt lehet a kettőt kivívni és megvalósítani azokat a fel­adatokat, amelyek pártunk, népünk előtt állanak. A pártegység, a KV, a párt eszmei-politikai egysége, szilárdsága az alapvető feltétele annak, hogy ezt a nagy munkát sikerrel elvé­gezzük. Az SZKP XX. kongresszusa nagy, hatalmas távlatokat nyi­tott a világ valamennyi kom­munista és munkáspártja, vala­mennyi ország munkásosztá­lya, a haladó emberiség előtt. Számunkra is hatalmas segít­séget nyújtott. De a segítség­nek a felhasználása és a gya­korlatba történő átültetése ná­lunk sem ment és nem mehe­tett teljesen simán, hiszen óriási a megvalósítandó fel­adat. A PB azonban úgy gon­dolja, hogy a KV-vel eggyé­­forrva, megtaláltuk most azt a fonalat, amelyet kézbe véve, az egész párt, minden kommu­nista odaadó segítségével, győ­zelemre tudjuk vinni a harcot a szocialista demokráciáért, az ország további felemelkedé­séért, népünk életszínvonalá­nak az emeléséért, a szocializ­mus diadalmas felépítéséért országunkban. (Nagy taps.) NÉPSZAVA 3 1956. július 2. vasárnap GUBACSI ÚTI 7/6 lakás Gyermekek Szöszi kislány a toronydaru kapaszkodik a tövében nagyszemű drót­------------------kerítésbe, egész arca csupa megszeppenés. Mö­götte két lovaskordé veri a port, a hajtó csak az egyiken áll, a másikba fogott kis barna ló a »szőrdömperes« paripák szokása szerint magától is el­megy a társa nyomán. — Hülye ló — szepeg a kislány —, hogy megijesztett! De hát az ilyen megijesztés itt nem ritka do­log. Mert teherautók, dömpe­rek, kordék jönnek-mennek, s közvetlen közelükben játsza­nak a gyerekek. Rengeteg gyerek, szépek, elevenek, jó kiabálós srácok. Mit keresnek gyerekek az építkezésen? Semmit. Itt laknak. Mert ez lakónegyed is, építkezés is. A megszeppent kislány mögött, ott, ahol a két kordé megállt, előregyártott elemekből hatal­mas bérház emelkedik, torony­daru gém­je rajzolódik mögöt­te az égre. Odább, az útka­­nyarban viszont zöldség-gyü­­mölcsbódé sötétzöld oldala vi­rít. Gyerekkocsit toló mamák és láthatóan gyereket váró fiatalasszonyok sétálnak. S az élet állandó mederbe térését jelzi egy »cipőzáras« kisiparos citromsárga cégtáblája is. Lent, a parton árnyas fák közt mu­zsika szól és evezőlapátok csob- Vonása hallatszik. Mindez együtt: az új Guba­csi úti lakótelep képe egy jú­liusi estén. Eddig 468 lakást adtak itt át — vagy a lakóinak, vagy a tanácsnak. Év végéig még 408 készül el. És egy hatalmas is­kola (a homlokzatát most fes­tik, csinosítják). És tíz üzlet csak az egyik háztömbben, a fűszerestől a borbélyig. Eddig több mint háromezren költöz­tek ide, a telep teljes elkészül­tével jó hat-hétezer ember lesz itthon a Soroksári út és a Dunaág meg a Sósfürdő há­romszögében fekvő szép terü­leten. Mert szép. Szép a porral, ho­mokkal, zűrzavarral együtt is. Az utakon sétálók arcán se látni bosszankodást a porfelhő miatt — az aztán igazán csak átmeneti jelenség. Tudják, ha nem is látták a tervrajzokat Pajor János főépítésvezető asz­talán. Mi lett ? Kísérleti városka különb­s közepén állunk. Az ----------- előregyártott elemek itt készülnek, a közelben. Szeptember elsején megkezdik egy 63 lakásos új ház építését é­s úgy rakják össze, akár a gyerekek a kockából a maguk játékházait. Heten, hat ember és egy toronydaru! Ha felépül a csepeli új épületelemgyár (az építők nagyon remélik, hogy felépül), s elegendő gáz­­szilikát-épületelemet ad, ak­kor mindennapos látvánnyá válik az ilyen házszerelés ... De hát van itt más újdonság is. Az I/5-ösben például telje­sen beépített konyhabútort ta­lálnak az új lakók, a mosdó­fülkében beépített szekrényt. Beton, fa, műanyag... 60 la­káshoz két mosókonyha, per­sze gép­es, zuhanyozós tömb­fürdő, öt garzonlakásra egy fürdőszoba. (Mert az úgyneve­zett »CS«-lakásokban csak mosdófülke van.) Mi van még új és jobb az 1953-ig megszo­kott építkezésekhez képest? Először is jobb kivitel. Nem meszelt, hanem festett falak. Nem az a keserves, egérszür­kére mázolt ablak­ajtó, hanem szép fehér lakkozás.­­ — Kezdünk megtanulni jól lakást építeni — néznek egy­másra, mintegy a beszélgetés összefoglalásaképpen, Pajor fő­építésvezető és Pető főműve­zető. Nézzük, igaz-e? Mindjárt az út kanyarulatá­ban épült új ház (most adták át a tanácsi embereknek, hat­van lakásos) igazat ad Pajor elvtársnak. Először is előnyö­sen eltér a megszokott stílus­tól, de színeiben, a sötét-vörö­ses barna és a derűs zöld csem­pe villogó foltjaival is újat ad. Erkélyei, széles ablakai nagyon hívogatóak. S mivel még nem költöztek be a lakók, eszembe jut az erzsébeti tanács terv­osztályán működő­ Németh elv­társnő szavai Arról, milyen lesz, ha a tanácsok beleszól­hatnak (és most már így van!) a területükön épült lakások elosztásába. Baloghére­ Persze, a mostani mozija lakóknak is mind ré­-------------gén járt lakás. Itt a K/1-es épület például. Mielőtt bemennénk az ajtón, lepiszká­lunk egy kis labdát az első­emeleti erkély rácsa körül, ahová beszorult. Nagy gyer­mekszemek figyelik ezt a te­vékenységet. Azután — kör­nyezettanulmányra — betelep­szünk Balogh József­ékhez. Baloghné szép kis fekete lá­nyával, Erzsikével álldogált a ház előtt. A gyerekekre vigyá­zott. Mindre, tudniillik, mert ő a házmester — s a gyerekekre vigyázni kell. Bent, a szép al­­kóvos háló egyik szekrényén fénykép, egyenruhás férfi bi­ciklivel. A férje. Rendőr. Há­rom évig vártak a lakásra, ki­lenc helyen laktak albérletben. Hát ez itt — valóságos para­dicsom. Jön is már a második baba. Az asztalon kis diavetítő. — Hát ez? — Ez itt a mozi — neveti a kis Baloghné. — A férjem vette 190 forintért. Itt vetít vele a szobában. S csak az a gyerek jöhet be nézni, aki jól visel­kedett, nem rongálja a házat, a falakat.­.. Barna asszonyka kopog az ajtón — Diósiné, az I. emelet­ről. Karján szőke kisfiú: Sa­­nyika. Meghív, nézzük meg az ő birodalmukat is. Garzonlakás — de otthonos, csinos. Szőnyeg, bútor, a zöld konyhakredenc is a szobába szorult. De hát Diósiék örömén ez semmit se ront. Az asszonyka magához szorítja a kis Sanyit: »Miatta kaptuk a lakást« — mondja el­ismerő hangon. Nagy szó a gyerek ! Lakás! Ez is nagy szó. Na­gyon nagy. A szőke, kisfiú­képű Diósi Kálmán — a Ganz Kapcsoló lakatosa, műszerész is, hegesztő is egy kicsit — szinte áhítattal mondja ki, mi­lyen öröm volt megkapni. De hát csak ő kapott? Nem, a hét­tagú brigádjukból hárman kaptak egy év alatt lakást és a többi is türelmetlen. Miért? Mert mindnyájan fiatalok, 20 év körüliek. És ma­jd megnő­sült. DISZ-brigádként kezd­ték ... Sok van ! S a főbérlők örö­­mét hátra me elpárologtatja az --------------albérletben kínlódás, a gerendákkal megtámasztott roskatag kis lőrinci ház emlé­két. Lesik az építőket: mi lesz az üzletházzal? (A 23-asok augusztu­s 20-ra ígérik. Ezt mondhatjuk mi is.) S a Diósi­­házaspár kis lakásában ülve, mégis azokról kezdünk beszél­getni, akiknek még nem jutott új lakás, akik minden építke­zés hírét személyes ügyként fogadják, akik irigykednek a már szép új házba költözőkre és protekciót meg mit emle­getnek, hol jogosan, hol jogta­lanul. Sok munka van még hátra, nem is egy év munkája. De akaratunk, erőnk, ked­vünk van a munkához. Most már egyre több. (baktai)

Next