Népakarat, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. sz.)
1957-03-15 / 62. szám
T ~XS £P ^ O S3 A Mosóczy—Simonna páros már a négy legjobb között van Az asztalitenisz-világbajnokságon valamennyi számban befejezéshez közelednek a küzdelmek. A férfi egyesben a magyarok közül csak Berezik tudott a legjobb nyolc közé kerülni, a női egyesben viszont két magyar is szerepel a nyolcas döntőben: Kóczián az angol Haydon, Mosóczy pedig a japán Eguchival mérkőzik. A férfi párosban a magyar versenyzők közül a Sidó, Gyetvai kettős szerepelt a legjobban. A tizenhatba jutásért az angol Corser, Harrison, majd a nyolcba jutásért a német Vossbein, Wenighof kettőst győzték le, egyaránt 3:0 arányban. Bérezik és Földi ebben a számban nem került a legjobb nyolc közé, mert a japán Tsunodai, Miyata pártói 3:2 arányban vereséget szenvedtek. Péterfi, a csehszlovák Tokárral az oldalán ugyancsak bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a Sidó, Gyetvai kettőssel mérkőznek a továbbjutásért. Női párosban nagy sikerrel szerepelt a Mosóczy, Simonna kettős. Miután könnyen jutottak a legjobb nyolc közé, a négybe jutásért a japánok egyik kiváló párosát, a Namba. Okaiva kettőst győzték le 3:1-re. Nem ért el azonban ilyen jó eredményt a Kóczián, Kerekesné pár, amely az Eguchi, Watanabe japán kettőstől kikapott és így kiesett a további küzdelemből. A vegyespáros első fordulójából a magyarok valamenynyien bekerültek a második fordulóba. Valamennyi számban — a vegyespárost kivéve — a késő esti órákban folytatták a küzdelmeket. Puskás Londonban Puskás Londonba érkezett, de a lapok sporttudósítóinak jelentése szerint ez a látogatása már kevésbé hasonlít korábbi londoni útjaihoz. A Daily Herald arról ír, hogy a 29 éves, már nem nagyon «vágtató őrnagy«* köpcös alakjával Inkább «telt«* futballreazentóra, mint jól edzett futballjátékosra mutat. Puskás kijelentette: «Kapható vagyok bármely angol klub számára, amely megfelelő ajánlatot tesz. Még öt évig szeretnék játszani, azután edző akarok lenni.«« Az MLSZ elnöke a labdarúgó idény megindulásáról A labdarúgó-sport szombati, illetve vasárnapi idénynyitója előtt Barcs Sándor, az MLSZ elnöke a következőikben nyilatkozott: " Rendkívül nehéz körülményeik között indul meg ismét a rendszeres labdarúgóélet. Mindenki előtt ismeretesek a különböző akadályok, nehézségek. A szombaton, illetve vasárnap kezdődő NB I-es, de a többi is, mondhatnám kísérleti bajnokság, amelyen számbavesszük, hogy mi is az, ami felett rendelkezünk, hogy a jelenlegi játékosállományból kikre számíthatunk a nemzeti válogatott kialakításánál. Az MLSZ a kormánybizottsággal egyetértésben legelsőrendű fontosságúnak tartja a bajnokság zavartalan lebonyolítását. A kitűzött fordulókat időben bonyolítjuk le, senki sem kap közben engedélyt bizonyos »extra■» túráikra. — Őszintén meg kell mondanom, hogy a tavaszi válogatott program kialakítása körül komoly nehézségek vannak. Váratlanul értek bennünket egyes lemondások, s meglátásom szerint bizonyos blokád alá vettek bennünket, politikai síkon magyarázva a dolgokat Mi mindent megteszünk ennek a blokádnak az áttörésére. Nem könnyű a dolog, de mindent elkövetünk, hogy már tavasszal is olyan nemzetközi műsort adjunk, amelyet hozzáértő és a labdarúgást szerető közönségünk megérdemel — fejezte be nyilatkozatát Barcs Sándor csütörtök délben, közvetlenül a Párizsban tartandó FIFA-ülésre történt elutazása előtt. TOTÓ-VARIÁCIÓK A LEGFRISSEBB TOTÓ-HÍREK •BÁTRAK TOTÓJA«» TIZENEGYEDIK HÉT A HONVÉD csapata az eltiltások miatt így áll ki. Varga n. — Törőzsik N., Palicskó, Solti — Babolcsay, Csákó — Horváth, Machos, Tichy, Kiss, Timár. Papíron nincs esélyük a Pécsbaranya ellen, de lehetséges fiatalok és meglepetésre képesek. BP. SPARTACUS erősen készül a sorsdöntő rangadóra. Fecske, Hanek és Majercsik helyén tehetséges fiatalok játszanak. Legalább 1 pontot remélnek elhozni. A KŐBÁNYAI Lombikból Harák, Bencsik és Hruza eltávozott, így Vácon kevés remény van jó eredményre. Megjátszható öt kollektív szelvényen, vagy negyven oszloppal, egy hibapontos bontás 356,40 forint helyett 66,5 forint TOTO-LEXIKON DOROG idegenben csak 4 pontot szerzett. TATABÁNYA otthon csak egyszer kapott ki. OTTHON legjobb csapat a Diósgyőr (22 pont). IDEGENBEN viszont a Spartacus (18 pont). Már a hete nem volt 100 000-en felüli totónyeremény. Most esedékes. Sok meglepetésre készültünk. A 10. hétig kevés meglepetés volt az 1., 2., 4., 5. és 7. sorban. Főleg Itt variáljunk. Sok 1-es és X után most több 2-es várható. Sok meglepetéses variáció nagy nyeremények elérésére Alap: tipp I. II. m. IV. V. X2X2X2X2 X2X22 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 IX IX IX IX IX IX2 2 2 2 2 2 1X21 X 1 X 2 X2X2X2X2X2 X21 1 1 1 1 1 X X X X X'X 1X21 I X X 2 1 1 1 1 1 1 1X2X 1 1 X 2 Barcza már megnyerte a sakkbajnokságot Az országos sakkbajnokság 12. — utolsó előtti — fordulóját csütörtök délelőtt bonyolították le. A vezető Barcza vezéráldozatos játszmában győzött Róbert ellen, ugyanakkor a második helyen álló Benkő csak döntetlent ért el Papp ellen. Ezzel Barcza előnye 1,5 pontra emelkedett, a bajnokságot már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül is megnyerte. A 12. forduló eredményei- Flórián—Sebestyén 10, Portisch— Bitek 10, Kluger—Honfi 0:1, Szilágyi—Gasztonyi döntetlen. Barcza —Köbéül 1:0, Bély—Lengyel 1:0, Panp—Benkő döntetlen. A verseny álása az utolsó forduló előtt: Barcza 9,5. Benkő 8. BiWó 7,5. Bély, Honfi, Szégyi 7. Kluger, Robert Partsch 0,5. Fló^n 5 is 5. Tenger 5. Gasztony 4, Seebestyén 2. Pepp 1,5 (1) pont. Az utolsó fordulót szombaton délután bonyolítják le. Molnár — Csepel : Ellentmondó hírek jelentek ~ neg arról, hogy Molnár, a `iak--tehetségű, fiatal balössze- t lötő milyen színekben szere- › fel majd a tavaszi bajnokság- ban. A bonyolult ügyben való«öntés végett az MLSZ meg-« kereste Hegyi Gyulát, a kor-m nánybizottság elnökét. Hegyi Gyula a következő megállapí-; ;ást tette: — Molnár eredetileg az MTK játékosa volt, majd egy ívre -kölcsön- címen a Cse-!etelbe került. Az egy év 1956.december 31-én lejárt, Mól- lárt az MTK visszakérte, a Csepel vissza is adná — melyen csereberét semmiféle mai érvényben levő szabály nem i ismer. Molnár tehát a tavaszi idényben nem szerepelhet az MTK-ban. Az elnöki döntés helyes. Mert egy régi szabálytalan-; ságra helytelen volna újabb, »■kontra-szabálytalansággal« ; rálicitálni. Éppen akkor, ami- kor véget akarunk vetni az el- múlt évek szabálytalankodásainak. ....... ! A mai rádióműsor Péntek, március 15. KOSSUTH-RÁDIÓ. 4.30—9.00: Reggeli zene. Közben, 6.30: öt perc tudomány. 8.10: Hanglemezek. 8.50: Kamarazene 9.20: Fúvóshangverseny. 10.00: Hírek, lapszemle, időjárásjelentés. 10.10: Szabó Ferenc: Föltámadott a tengeri oratórium. 11.05: »1848, te csillag«. Versek az 1848-as európai forradalmaik korából, részletek Petőfi Sándor naplójából. 11.30: Liszt-zongoraművek. 12.00: Déli harangszó, hírek, időjárásjelentés. 12.10: Tánczene. 13.00: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 13.10: Verbunkos muzsika. 14.10: Hűség a hazához. Emlékezés 1042. március 15-re. 14.20: Operarészletek. 15.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 16.00: Hírek, időjárásjelentés. 16.10: Szív küldi. 16.47: Műsorismertetés. 16.50: Riportműsor 17.00: Tánczene. 17.40: Igazi Március. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.00: Hírek, időjárás jelentés. 18.10: Hogy tetszik? Uj hangfelvételek. 18.55: Petőfi és Táncsics. Emlékezés 1848 két nagy hősére. 19.30: Népszerű operaáriák. 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. 20.00: Esti krónika. 20.25: Kodály kórusművei klasszikus költőink verseire. 21.02: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.00: Hírek, időjárásjelentés, néhány perc külpolitika 22.20: Tánczene. 22.50: örök szerelem. Verses, zenés összeállítás, II. rész. 23.30: Részletek Glinka Ivan Szuszanyin c. operájából. 0.30: Hírek, időjárásjelentés. 0.40: Himnusz, vízjelző szolgálat. PETŐFI-RÁDIÓ. 6.00—8.00: Reggeli zene. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Szórakoztató zene. 14.50: Zenekari hangverseny. 16.00: Az aszódi diák. Rádiójáték. 17.05: A Honvéd Központi Fúvószenekar játszik. 17.20: Magyar nóták, csárdások. 17.50: Tánczene. 18.40: Beethoven, IX. szimfónia, vezényel Toscanini. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Magyar daljátékokból. 21.05: Zenei anekdoták. 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 21.30: Híres rnímusok muzsikálnak. 22.00: Az opera mindenkié. Kenessey: Az arany, meg az asszony. Puccini: Gianni Schicchi. Ismertetés. 23.00: Műsorzárás. ► színházak műsora 1 * Péntek, március 15. Operaház: Bánk bán (B-bérlet , 14. előadás; 6). Erkel Színház: A ► keszkenő (14. bérlet, 4. előadás; 7). ► Katona József Színház: Fáklyaláng ► (fél 6). Magyar Néphadsereg Szín-4háza: A néma levente (Bem-bérlet,1 ► 3. előadás; 6). Madách Színház: ► hazug (O. M. IV. bérlet; 6). Ma-J ► dách Kamara Színház: Don Juar- ► (Péchy-bérlet; 6). Fővárosi Operett- [színház; Luxemburg grófja (Jacobi- ► bérlet; fél 6). Blaha Lujza Színház: [ Ipafai lakodalom (fél 6). Petőfi * ► Színház: Olympia (6). Jókai Szín-J ► ház; Hat szerep keres egy szerzőt ! [ (6). József Attila Színház: Irány« ► Caracan (6). Állami Bábszínház: [Csintalan bocsok (du. 4). Aki hall-« ► ja, adja át (este 6). Vidám Szín-| [ pad: Színe-java (fél 6). Kis Szín-« ► pad: A doktor úr (6). Kamara Va- [ rieté; Vonósnégyes (du. 4, fél 7). ► Budapest Varieté: Automaták (féli ► 7). Zeneakadémia: MÁV Szimfoni-tikusok (VII. bérleti est; fél 7). i *i , A Madách Kamara Színház is az J ► gatósága közli, hogy a márciusi , 9-én elmaradt »Sose lehet tudni«; előadásának jegyei március 18-án,• ► hétfőn érvényeseik. Jegyek a pénz- \ ; tárnál is válthatók. , A Madách Színház Igazgatósága , közli, hogy a március 9-én elma-! L radt »Királyasszony lovagja« elő-; ► adásra szóló jegyek március 18-án,'■ »hétfőn érvényesek. Jegyeik a pénz-, tárnál is válthatók. z ifjabb vidéki adóállomással bővül hamarosan a Magyar Rádió. Az új megyei stúdió Debrecenben épül s néhány hónap múlva megkezdi a műsor sugárzását. NÉPAKARAT a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon: 224—816, 224—817 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Előfizetés egy hónapra 14 forint Athenaeum Nyomda Felelős v.: Soproni Béla APRÓHIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉS ARA: HIRDETÉSEKET FELVESZ: Hétköznap szavanként 2.— forint Vasárnap szavanként 3.— forint Az első szó két szónak számít Népakarat kiadóhivatal, Budapest VII., Rákóczi út 54. ést Magyar Hirdető Vállalat Irodái FELHÍVÁS Árva, egészséges kisleányt, 2—5 évesig örökbefogadnánk. Értesítést: Nádgazdaság, Keszthely címre kérünk. ÉRTESÍTÉS ^""""Tamutszövi Ipari Vállalat március 4-től az 5 napos munkahétre tért át. Ezen időponttól kezdve — központi irodánk és összes gyártelepeink hétfőtől péntekig állanak. ügyfeleink rendelkezésére._______ MOTOR Pannónia T. L. eladó. Bpest., XVII., Baross u. 17.___________________ Keresünk megvételre a 1500-as Fiat személygépkocsihoz 15-ös keréktárcsát, gumiabroncs nélkül. Készpénzzel fizetünk, »Árpád Jeligére« kérünk ajánlatot a Hirdetőbe. Felszabadulás tér 1._________________ Motor és kerékpár zománcozás dukkózás. — tankkalapálás. III . Kenyeres u. 29. 362—574. 350-es DKv/ K.fogástalan állapotban eladó. — Megtekinthető: szombat, vasárnap egész nap. — Bánhidi. XIII., Katona József utca 4. Esküvőre menyasszonyi vőlegényruhák kölcsönzése és vétele. Akácia u. 27. Tel.: 222—231 Esztergapad, (revolver- pad) 20 mm áteresztésű eladó. — Gumiipari KTSZ. Budapest, VI., Csengery u. 35. ADAS, VETEL Autósok figyelem! Peugeot 202-höz keresek differenciált. 298—238. — Katonáné. ______ Jó karban levő NSU 125 kem-es motorkerékpár eladó. Megtekinthető: vasárnap 9 órától. Bp., XIV., ker. Pannónia u. 51. fazt. 1.____________ Vennék 500 kem-es Dérád hengert, alkatrészt, blokkot. Rákosszentmihály, Hunyadi út 25. — Kapitány._____________ Puch 125 kem újonnan generálozva eladó. Megtekinthető fél 9—5-ig. Bp., X. ker. Kápolna u. 1. Halász. Köszörüs üzlet. Csepel 125 kcm-es, teleszkópos motorkerékpár eladó. XX. ker. — Wesselényi u. 51. Egy vagy másfél tonnás jó állapotban levő teherautót megvételre keresünk. Ajánlatokat Papírfeldolgozók KSZ. Dohány_ii:_5L_sz__kérünk. 350-es Royal Enfieldhez komplett, 4 sebességes automata váltót vennék. Tel.: 420—075,_________ Indián 500 kem oldalkocsis, új típusú és 230- es Puch eladó. Vác, Élmunkás u. 5.___________ Eladó egy 5 HP kétlendkerekes, állóhengeres, stabil benzinmotor. — üzemképes állapotban. Tápiószecső. Takács asztalosnál. Esetleg villanymotorra elcserélném. 250 kcm-es Jáva (oldalkocsis) príma állapotban eladó. Megtekinthető hétköznap. Baross u. 122. sz. alatt. Lakásfeloszlatásból kombinált szoba, szőnyegek, bojler és egyéb eladók. Megtekinthető: vasárnap 9-től, VI., Eötvös u. 31, III. 12. Székely. ANTIKVÁR KÖNYVEKET sorozatokat vásárolnak az Állami Könyterjesztő Vállalat antikvár könyvesboltjai Budapesten és vidéken. Szemfelszedőgép (VITOS) eladó. Telefon: este 6—9-ig, reggel 7— 8-ig. 202—945._______ VENNÉK használt dunyhát, párnát. Tel: 189—289. _ __ Pirométert készpénzért vásárolunk. Telefon: 323 713. 123—670._________ Faipari gépet, szalagfűrészt, marót, abriohtert, gyalugépet, szalagcsiszolót, kombinált gépet veszek. Péterfy Sándor utca 17. T.: 221—835 Szőlőállványokat! Fal- különbség nélkül I. osztályú 3.— forint, I. osztályú 1.50 forint. Hazai gyökeres I osztályú 2.— forint, II osztályú 1.— forint. Megrendelhető előleg ellenében. Petes György: Abasár.________ Hálószoba, konyhaberendezés, rekamiék, szekrények, gáztűzhely, mosdókagyló, edények, üvegek, szőnyegek eladók. Alkotmány 12. I. Délutánonként 5 órától. VESZÜNK korlátlan mennyiségben 1 mm és 1,2 ram vastagságú EDZETT SZALAGACÉLT. KISRUGÓGYÁR, IV., Árpád út 25. Tel.: 493—183. Szőlőprés eladó, 6 drb. Gumiipari KTSZ. Bpest., VI., Csengery u. 35. Írógép vétel, eladás, javítás Rózsa. ALsóerdő- sor 22. T.: 221—125. ANYAGBESZERZŐK FIGYELEM! Kiselejtezett, hulladék GUMI CSIZMÁKAT MAGAS ÁRON VESZÜNK. Autóköpeny, tömlő és gumi csizma JAVÍTÁST VÁLLALUNK, rövid határidőre. GUMIIPARI KTSZ. VI., Csengeri utca 35. Tel.: 420—142. Aladdin—Maxim és minden rendszerű: petróleum, benzingáz lámpák és főzök, forrasztólámpák szakszerű javítását vidékről is vállalom. — Molnár József műszerész Budapest VII., Thököly út 25. EXCENTERES PRÉSGÉPET VENNÉNK 9-30 tonnást CÍM: PAKSI KONZERVGYÁR Paks, Tolnai utca 2. Szőlőállványok! Príma elsőrendűlek, árjegyzék! áron. Szépséghibásak féláron kaphatók. Kiss Bettalán. Abasár Műanyagdarálót vennék, kisebb teljesítményűt feltétlen üzemképeset. — 292—260. Álló hengert! szikvízgép nagyméretű. Jó karban eladó. Hungária körút 110. Házfelügyelő. Eladó egy Jó karban levő háló. Este 5-től. VIII. Dugonics utca 14. I. em 15.______________________ Kerékpár 26-os, férfi, versenyvázas eladó. VII., Dózsa György út 36. II. 14. Kézi villanyfúró 10 mm és hegesztőkészülék teljesen felszerelve. kifogástalan, új állapotban eladó. Kőfaragó utca 15. Cipészműhely. Egy kifogástalan, négy oktávos harmonium eladó Baross utca 84. II. 9. írógép, szorzógép, régi bútorok, wiedermaier íróasztal, szemfelszedőgép, rádió, eladó. Xd., Hegedűs Gyula utca 40. II. emelet 2. ___________ 250-es Pannónia, keveset használt, eladó. — Szent István körút 1. Házfelügyelő._________ 2 köbméter daraszén tüzelésű Glóbusz-kazán, családi lakóház központi fűtéséhez, tartozékaival eladó. Telefon: 352—033.______________ Orvosi rendelő berendezést, vizsgálóasztalt, műszerszekrényt, íróasztalt vennék. Tel: 458—537, este 8—9-ig. Kodak Retina fényképezőeres ezerkettőszázért eladó. Este 160-773. 4 erős család rakodó Ignácban jól betelelve 8000-ért. Budatétény, Jókai 42.469—935/21. Ponyva 40 m2 vízmentes, 4 ollós, vasszerkezettel együtt eladó. XX. Kossuth Lajos u. 142. Feloszlatom lakásomat, modern szobabútorok, felszerelési dolgok, fehér zománcozott gáztűzhely, komplett Révai lexikon, kének, gyönyörű ebédőszekrény modern. AEG csúcsszunet rádió stb. eladók. Telefon: 138—999.__________ Ausztrá Így a piti fonalat vennék. Telefon: 134— 025. Táskaírógép eladó. Telefon: 353—426._________ Kombinált szobák, szekrények, zongora, ruhák, feloszló háztartás eladó. IX., Szamuely u. 45, fszt. 3._________________ Lakásfelosztásból eladó, komplett 2 személyes kolóniás cseresznye kombinált szoba. Kisebb szekrények, sezlon, konyhabútor, zománcozott , tűzhely, asztali székkel, táskaírógép, csillár, előszobafal, jégszekrény, képek, dísztárgyak, könyvek, ezüsttárgyak, fregoli, nagy tükör, női férfi ruhanemű stb. Megtekinthető naponta 4—7 között, vasárnap egész nap. IX., Gabona u. 3, I. em. 2. Telefon: 141—338. Antik ezüst gyertyatartó, 1 pár kétkarú, díszes kézimunka, dekint egy kg eladó. Grammja 2 Ft 30 fillér. »1807c jeligére a kiadóba. ________ 8-as _ komplett Phönixkörkötőgép azonnal eladó. Lenin körút 75, 111. 18. Tel: 127—502. Sürgősen vennék Termokox öntöttvas kályha betétet. Telefon esti órákban: 334—502, délelőtt és délután: 331 — 501. Ádám. _____________ Szülésznői táskás felszerelés eladó. Sashalom, Borotvás u. 48. Ebédlőszőnyeget, futószőnyeget, sezlonterítőt, plüss szövetterítőket, függönyszárnyat, ágyneműt vennek. 227—NP. 8/100 sikkötőgép eladó. 352—330. Eladó egy kétszemélyes fodrászberendezés, Tamási, Vöröshadsereg u. 4. szám.________________ Eladó egy kerepes gázmetsző, jobb és balos, 2—3 tollig. Szentirmai, VIII., Bókay János u. 35, fszt. 1.__________ Borszivattyú, 6/4-es, Malligánd eladók. Rákospalota XV., Dózsa György 95/a, 2.________ Táskaírógépet saját használatra sürgősen vennék. Telefon: 342— 354, délelőtt 101-ig. Veszek 2 pár evezős kielbootot. Du. 5—9-ig, 312-834._______________ Kajdy, Braun-féle bútorok, üvegcsillár, Simaféle, aranyozott csillárok, szőnyegek, írógép igényesnek eladó. Neumann, Guszev u. 17, 6—8-ig.________________ Magyar—spanyol szótárt magas áron veszek. Telefon: 225—974. 1 szétszedhető vikendház eladó. XIII., Lehel u. 15. Eladó!!! Cseresznye, sublótszerű szekreter, kifogástalan állapotban, valamint egy világosszürke, női, tavaszi kabát alacsony méretre eladó. Múzeum körút 10, házfelügyelő.__________ Eladó szétszedhető NDK gyártású gumikajak. Megtekinthető a Tungsram budai csónakházában. Cím: Rómaifürdő, Petur u. 28. Magdó. Eladó gyönyörű hálószoba, asztalok, csillár, könyvszekrények, konyhabútor stb. Vennék hordozható rádiót, táskaírógénet, pehelydumát, pelyhet, gáztűzhelyet. Négyszáz egyes— ötnyolcvankilences, de: 9—12. Satupad fiókkal, 1,5X1 méteres és transzmiszszió fatárcsa, 80 X800-as eladó. IX., Bezenczei u. 3. műhely. Telefon: 330—868._______________ Vennék kifogástalan minőségű táskaírógépet. II., Radna u. 3, fszt. l. Zoltán. Telefon: 350— 058. Buksi kötőgép 180 tűs, teljes felszereléssel, orsózóval eladó. 130—355, reggel 7-től délután 3-ig.___________________ Maradék gyapjúfonalat veszek szőnyegjavításhoz. Telefon: 423—613. Automata zippzárkészítő, gén eladó. 420—075. Kötőgép acéltűágyas, krómozott, szálvezetős eladó. 112—391, 5 után. Síkkötőgép, 6—7-es, 50-es, Grosser olcsón eladó. 350—891. Háromfejes keresztorsózó eladó. 2000 Ft. Pestlőrinc, Petőfi u. 48. Távgépet veszek, esetleg roncsot is. Pálvölgyi István. III., Bogdáni út 38. HÁZASSÁG 27 éves, elvált szakmunkás élettársat keres vidéki otthonába, intelligens leány, vagy gyermektelen, elvált asszony személyében, 23-ig. »Vidéki 2538« jeligére, Felszabadulás téri Hirdetőbe. Otthonnal rendelkező, 44 éves özvegyasszony férjhez menne. Jelige »Üres a fészeik 29'90« M. Hirdető, Lenin körút 80. Bridgetőlk figyelem. Negyediket keresünk, jelentkezzen fekete, vagy barna, jóalakú, csinos lány 20—26-ig. Választ lehetőleg fényképpel. Népakarat kiadóhivatalba kérem, »Házasság is lehetséges«- jeligére. 29 éves technikus házasság céljából megismerkedne 20 és 40 között levő, szolid lánnyal, vagy elvált asszonnyal. »Minél előbb várlak« jeligére, Lakás van. Hirdetőbe, Felszabadulás tér 1. Pest környéki gyümölcsséssel rendelkező, egyedül álló, csinos, in- s telligens feleséget elfo- I gadna 55-ös kér. orvos. Részletes választ »Természetimádó 55« jeligére. Felszabadulás téri Kiadóba. Egyedül álló 50-es kisiparos kötőnő házasság céljából megismerkedne hozzáillő, jobb iparossal. »Nyugalom 50483« jeligére. Felszabadulás tér 1, Hirdetőbe.______ Magastermetű, jó megjelenésű, középkorú férfi hasonló, csinos, intelligens nő ismeretségét keresi házasság céljából. »Független« jeligére, Magyar Hirdetőbe, Lenin körút 80. 162 cm magas, 42 éves, jó állásban levő, főbérleti lakással rendelkező, egyedülálló, intelligens, komoly, csinos, szőke özvegyasszony társaság hiányában ezúton megismerkedne házasság céljából 42—45 éves korig, józanéletű, becsületes, intelligens, rendezett körülmények közt élő, leinformálható, özvegy emberrel, esetleg elválttal, kinek 1, vagy 2 kicsiny gyermeke van. Csak olyan válaszoljon, ki gyermekének igazán anyát keres és magának becsületes élettársat, kit tisztelne és megbecsülne. Csak részletes levélre válaszolok. »Anyuka szeretettel vár benneteket 29032« jelige, Lenin körút 80, Magyar Hirdető. 33 éves, magas, barna cipészkisiparos nősülne. Vidékiek előnyben. »Aki mer az nyer 33« jeligére a Kiadóba.______ 28 éves, legjobb szakmával rendelkező, magán kisiparos házasságot kötne egy hozzáillő, jó kislánnyal. Fényképes levelet várok. »Boldogság tanyája« jeligére a Kiadóba. Teljesen egyedül élő, 52 éves gazdálkodó, saját házzal és földdel feleségül venne józan, egészséges, rendes, középtermetű nőt 42 éves korig. Válaszokat »Szegénység nem számít 229« jeligére a Kiadóba kérek. Diplomás férfi művelt, csinos lányt, vagy özvegy asszonyt keres élettársul, 36-ig. Lehetőleg fényképes levelet »Doctor iuris« jeligére. Felszabadulás téri Hirdetőbe.___________________ 26 éves, jó megjelenésű értelmiségi fiatalember megismerkedne 18—25 éves, közénmagas, csinos, szolid, érettségizett Lánnyal, vagy elvált asszonnyal, házasság céljából. Kizárólag fényképes válaszokat kérek. »Yves Montand« jeligére. Felszabadulás tér I. Hirdetőbe._____ 29 éves, érettségizett, református dolgozó nő, lakással férjhez menne 35—45-ig diplomáshoz, lehetőleg orvos, vacív mérnökhöz. Választ »Hebe« jeligére Magyar Hirdetőbe, Felszabad!!« lás tér 1. Két masas, értelmiségi fiatalembeer keresi sport és szórakozást kedvelő lányok vagy elvált asaszonyok ismeretségét, házasság céljából. Motor és csónak van. Választ — »Vénusz« jeligére a Kiadóba^_______ Izraeli útlevéllel rendelkező feleséget keres 48 éves, nyelveket beszélő, könyvelő. »Kivándorló« Jeligére Kiadóba. »Komoly 1933« jeligére levelek vannak a kiadóban. Aktív tanárnő, diplomás férfi ismeretségét keresi 50—55-ig, házasság céljából. »Zenekedvelő« Jeligére, a Kiadóba. 24 éves, barna fiatalember vagyok, ismeretség, esetleg házasság céljából megismerkednék egy csinos, szolid, házias hölggyel, jó fizetéssel és nyugdíjas állással rendelkezem. Csak fényképes levelekre válaszolok. Életkor 17-től 22-ig. »Magából álmodok« Jeligére a Kiadóba.________________ Élettársat keres 40— 60-ig csinos, jólelkű, szorgalmas vidéki nő, »Kettesben 3089« jelige. Feltűnően csinosnak, intelligensnek mondott, elvált asszony, remek állással, szén lakással, egy kisgyerekkel, feltétlenül becsületes, tehetséges, nagyvonalú élettársat keres. »Levél és telefon 51980« jeligére, Felszabadulás tér, Hirdetőbe. Három fiatal, magas, jó megjelenésü sebészorvos keresi 18—28 év körüli, csinos, művelt, ze-' nekedvelő hölgyek ismeretségét, ház ssság céljából. Fény(kc*.p**s leveleket »Minden lehetséges 51478« jeligére. Felszabadulás tér I. Hirdetőbe. Férjhez adnám 27 éves, csinos, szolid, dolgozó húgomat. Lakás nincs. Jelige: »Megértés 51778« Hírelőbe. Felszabadulás tér I._____________ Melyik 55—62 éves férfi venne gondjaiba egyedül élő asszonyt. Nyugdíjam, lakásom van. Leveleket (Jeligére) »Párosan szép az élet« Kiadóba. 45—56 éves élettársat keres katolikus tanárnő. »Ideális feleség 14« Jeligére a Kiadóba. Jó megjelenésű, független özvegyasszony, házasság céljából megismerkedne egy 55—60 év körüli intelligens dolgozóval. Főbérleti Lakásom van. »őszinte 14 673« jeligére._______________ 25 éves, csinos, barna fiatalember megismerkedne hozzá Illő, csinos, háziaseánnyal, házasság céljából. Fényképes leveleket »Orgonavirág« jeligére a Hirdetőbe. — Miskolc: Széchenyi 83. kérem. ____________ Jó állásban levő, barna, csinosnak mondott, fiatal nő, levelezne, vagy megismerkedne jó megjelenésű, vidám férfival 36-ig. Házasság lehetséges. Leveleket a Kiadóba »Hajósok előnyben« jeligére._______________ Diplomás, 35 éves, természet zenerajongó főútvonali főbérlettel, választ vár, házasság céljából. »Frühlingsrauseil« Jeligére Kiadóba._____ Három 19 éves tanítónő levelezne, házasság céljából jó megjelenésű fiatalemberekkel. Fényképes leveleket » Nárcisz« Jeligére Kiadóba. Két csinosnak mondotta 30 éves, barátnőik, szórakozás céljából keresik csinos. Intelligens, diszkrét ismeretségét. Házasság lehetséges. Fekete és barna jeligére e Kiadóba.____________________ 30 éves, minden Információt kibíró, komoly leány megismerkedne, férjhez menés céljából, erkölcsös, rendes, rk. férfival, 40-ig. Részletes levelet »Egyetértés 3399« Jeligére kérek a Kiadóba.____________________ Magas, komoly, diplomás férfi barátságát keresem, házasság céljából. »42 éves elvált aasszony« Jeligére. * NÉPAKARAT 1957. március 15.