Népakarat, 1957. május (2. évfolyam, 100–125. sz.)

1957-05-01 / 100. szám

„A Népakarat a Gyermekvárosért Gyermek-szolidaritás Képzeljenek el egy kis cé­dulát, akkora, mint egy nyol­­cadíves inkalap fele. Egyetlen tintával írott sor van rajta: »Szeretettel a könnyek eltörlé­sére, a IV. fiúosztály« —• az­után alatta egy kis szívben, amely vörös, akárcsak fölötte a csillagocska, számoszlop a gyűjtés eredményéről: a II. és a III. fiúosztály, a III. és a IV. lányosztály és a IV. fiúosztály összesen 233 forintot adott ösz­­sze, történt pedig ez a XIV. ke­rületi Szőnyi úti általános is­kolában ... Mostanában sok ilyen cédu­lát kapunk. S a legmeghatób­­bak közöttük, természetesen azok, amelyeken gyerekek je­lentkeznek — ismeretlen kis társaik érdekében. »Igaz, min­den fillérünket a nyári tábo­rozásra rakosgatjuk, de segíte­ni is akarunk azokon, kiknek hiányzik a meleg, puha otthon. Cukorra, fagylaltra kapott pénzünket küldjük el és ha szükség lesz a nyáron segítő kezekre, mi, a túrkevei lány­iskola úttörői, készséggel segí­tünk ...« Aztán megint veréb­­fej-betűk, fehér levélpapíron és a szépírás minden akaratá­val készítve: »Átérezzük, mi­lyen borzasztó lehet árvának, elhagyottnak lenni. Több pél­dát látunk erre mifelénk is. Cikkük olvasása után azonnal megkezdtük a gyűjtést. 1 . Az úttörők a jövőbe nézve adják filléreiket, forintjaikat, hogy az árvák ne kallódjanak el. Felhívjuk a többi iskola úttö­rőit, csatlakozzanak a gyűjtés­hez. Úttörői üdvözlettel a győr­­—gorkijvárosi iskola összes gyűjtő osztályának nevében Szász Sándor, Ormosi Anikó, Gaskó Katalin ...« A követke­ző levélkének a címében is nagybetűvel írták a Gyermek­­várost — igen, már így is hív­ják —, mert képzeletükben már megvalósult — a III. osz­tályos Kárpáti Anikó és tör­ész. »Szeretnénk, ha a Gyer­mekváros sikerülne és a neve­lők úgy helyettesítenék az el­vesztett szülőket, hogy a gyer­mekek elfelejtenék szomorú múltjukat... Kérjük, fogadják el ezt a kis összeget. ..« A felnőttek is... Fogadják el — ez a vezér­motívuma a levélkéknek. S ha nincs is rájuk szív rajzolva, mint a Szőnyi útiakéra —, mindegyikből a szív beszél. Dehát persze a felnőtt­ szívek is szólnak, Gyermekváros-ügy­ben, egyre gyakrabban ... Csak egy példát említünk a temérdekből — a KIOSZ asz­talos-szakosztályának levelét. 687 összegyűjtött forintról szól a levél... Egy hét alatt gyűlt össze a pénz. »Fogadják olyan szeretettel, amilyen­ szeretettel mi munkálkodunk az elhagyott gyermekek megmentéséért...« Szeretet... Okos szeretet! Nemcsak kedves adományok jönnek, de ötletek, »tippek«, javaslatok — a nyárcnapi gyűj­tésre, »Gyermekváros-téglák« megjelentetésére az újságban, a levelek tízfilléres felülpor­­tázására, s sok egyébre, ami fölött lehet vitatkozni és mó­dosításokat javasolni —, de a lényeg az, amit B. Gy. szeré­nyen (még a nevét sem írja ki) úgy fogalmaz meg Baross-tele­­pen, miközben »elnézést kér a zavarásért«: »Sok-sok gyer­mekvárosra volna szükségünk, hogy sokat szenvedett hazánk gyermekei a szocialista Ma­gyarországon új otthonra lel­jenek és jó nevelésben része­süljenek ..­­. Kötelességemnek érzem a hozzájárulást...« Az egykori „polgármester“ jelentkezik És elsősorban kötelességük­nek érzik a jó ügy támogatá­sát a »régiek«. A hajdúhad­házi gyermekváros kis polgá­rai, köztük az egykori »pol­gármester«, Nagy Géza írja dr. Ádám Zsigmondnak... »Kedves Igazgató Elvtárs! Hosz­­szú ideig kórházban feküdtem és nem tudtam hozzájutni az újsá­gokhoz. A »Népakarat a Gyer­mekvárosért­« mozgalom immár az egész országban népszerű lett... Bár nem voltam jelen a Balázs­­vendéglőben rendezett találkozón, mégis úgy érzem, tagja vagyok a baráti körnek ... Különösen most foglalkoztat a gondolat, hogy hasz­nosabban mint valaha, bekapcso­lódjam a gyermekváros megala­pításáért végzendő munkába. Most állok munkahelyválasztás előtt, idén júliusban végzek, először igazgató elvtárshoz fordulok. Al­kalmasnak találja-e volt tanítvá­nyát arra, hogy kartársként dol­gozzék ön mellett? Őszintén meg­mondom, nincs olyan munkahely, ahol szívesebben dolgoznék, mint az új gyermekvárosért Önnel. Ar­ra kérem, adjon igenlő választ. Minden fáradságát előre is köszö­nöm, sok-sok tanítványi szeretet­tel üdvözli Nagy Géza .. .■« És a jövő színészei színpadra léptek.. . Ezúttal a Gyermekvárosért. Az Urániában. Vasárnap dél­előtt volt — napfényes, már inkább nyári, mint tavaszi délelőtt. Sportra, evezésre, sé­tára csábító napfényes délelőtt — és ezen a délel­őttön az Uránia színpadán a Színmű­vészeti Főiskola tizenegy fia-i­talja (bátran mondhatom, vá­­­logatott tizenegy), két órai ma­­­gasszínvonalú, kedves és ötle­­­tes műsorral áldozott a Gyer-­ mekváros »oltárán«. A matiné­­ tiszta bevétele ugyanis a jövő 3 Gyermekvárosát illeti. Arany Jánostól József At­til 3 fáig, Tóth Árpádtól Karinthy­ Frigyesig a magyar klassziku­­o­sok legjavát vonultatta fel a­ »tizenegy«. Minden műfajban, a »Tanár úr kérem« vidám je­leneteitől a »Hídavatás« ko-r mór misztikumáig. Színinöven­dékeket hallgatni mindig kü-­­lönleges élvezet­ ,­ha az emberi távlatokban gondolkodik. Fél a­lig-meddig még kamaszkor-­­­ban találkozik az ember a jövő. Hamle­tjei­vel, Oféliáival és tá­j­zaival — ezúttal is ez történt.­ Bizonyos, hogy a jövendölés; kényes mesterség. De Téby 3 Katalin versmondása mögött, 3 Meggy­esi Mária duzzogó-ha-3 miskás menyecske-mosolya 3 mögött, Peczkai Endre, Fonyód József, Holl István játékának­­ egy-egy filmkockája mögött; úgy dereng a jövő ígérete —­ akár kedves közös munkájuk,­ csupaszív elhatározásuk mö­3­gött a fiatalos lendület és az­ emberszeretet. Köszönjük, szí­l­niakadém­iások! (b. f.) . Budapest ! A Váci úton .........................­ született, a mai népbüfé házában, ahol öntők és drehusok nyelik a hegy és a söröshordók levét. Itthon töltött éveinek jó részében is mindig a Váci úton dolgozott Básti Rezső mintakészítő. Dolgozott? Sajnos, mondja, csak dolgozott. Hatvanhárom éves, de a nyugdíjazást nehe­zen elviselők táborához tarto­zik. Ezért aztán ma is ott ta­lálni a Lángban, minden ál­dott nap. »Szerelemből ülök itt« — neveti maga is. (Most a pártirodán segít. Mit? Min­dent, amit kell. Érezni akarja, hogy szükség van rá.) Szóra szeretném bírni, de­hát nemigen nyilatkozik. Legalábbis azzal kezdi, hogy nem szereti az újságírókat, de az utána következő másfél óra másról tanúskodik. Básti szaki életének nem egy bizo­nyos szakasza villan elő az emlékek zsákjából, hanem sok-sok évből ugyanaz a nap. Május elseje. Sok május elseje. 1911-ben, meg 12-ben, meg 13-ban... A fiatal tanonc megy az öregekkel. Roppant tisztesség, ha egy fiatal mun­kást az öregek magukkal hív­nak olyan helyre, ahol férfi­dologról, munkássorsról, nyolc­órás munkáról van szó. Milyen jó is lenne ... Hiszen igaz, kap egy hétre három koronát — de azért estig meg­állás nélkül kell dolgozni. És a hét három estéjén nyolcig tanonciskola. És vasárnap egész délelőtt szakrajz..­­. Megy, megy a tanonc tüntet­ni — hogyne menne! Szalad a csattogó patájú lovak elől, szidja a zsandárok istenit és jó lábainak köszönheti, hogy egérutat nyer a Mihaszna Andrások elől. Vörös lobogók lengenek a Tattersallnál és a »három nyolcasért« tüntetnek. Fel­hasított keménykalapok ko­pognak az úttesten, vér cso­rog .­­s Nemsokára pedig nem cso­rog", ömlik. A világháború frontjain állnak a lövészárok­ban csukaszürke K. u. K. uni­formisba bújtatott öntők és zsellérfiúk. Aztán hadifogoly­tábor ... 1916: Básti Rezsőnek, aki akkor — mint »kihelyezett« fogoly — a tambovi kor­mányzóság Szesztrenka falu­jában egy ezer gyeszlatinos birtokon dolgozik, eszébe jut, hogy jó lenne május egyet ünnepelni. Elvégre minden évben meg szokta... Nem ne­héz társakat találni rá. És a rozsföldekre kivonult 15 eke azon a délelőttön nem dolgo­zik. A magyar foglyok és az orosz parasztok­­ ünnepel­nek ... Harmonika szól, vi­dáman rúgják a port a csiz­mák. Sztyepán Sztyepanovics, ■az ispán, kerüli a társaságot — nem szeretne közbelépni, mert valaki megígérte neki, hogy megrakják, ha beleszól a »práznik«-ba .­ Moszkva I 1918: Moszkvá-­ ban az első sza­bad május elseje... A milliós tömegben ott szorong, fura­­kodik a Váci úti mintakészítő is... Látni, hallani akarja Lenint. Ez nehéz dolog: a Vö­rös tér nagy és minden koc­kájára három moszkvai is jut most... És hangszóró nincs, egy darab se... Csak távolról, nagyon halk hangfoszlányok jutnak el hozzá. A fejek fö­lött papírszövet-drapériákat lenget a szél. Szegény az or­szág. Pszkovnál és Délen, Ukrajnában vérzik is... — De azért micsoda ünnep volt! — emlékezik az egykori hadifogoly. — Olyan szép csak egy volt még — a pesti, tizenkilences május! Egy év múlva már itthon volt és így a proletárdikta­túra május elsejéjén a Marx tér nagy, vöröskalapácsos szobra, a Városliget hullámzó, karneváli vidámsága, Boká­nyi lendületes, lenyűgöző szó­noklata (»az nem ám negy­venoldalas felolvasásokat tar­tott ...«) — örök emlékként vésődött a szívébe. Ez persze rendkívül szokványosan hangzó mondat, de nem tu­dok jobbat kitalálni nála: azt a pillanatot, amikor a Láng­gyári mintaasztalos erről a napról beszél, az örömteli em­lékezésnek és az újra meg­talált fiatalság örömének kö­zös sugárzását, sokkal hosz­­szabban és persze szebben kellene megírni. Aztán másfajta május else­jék jöttek: a ma — mosta­nában sűrűn emlegetett és egyesek által paradicsomnak minősített — Horthy-világ­­ban szűk lett az ország a jó szakmunkásoknak. És különö­sen az a mozgalom híveinek. Básti szaki Olaszországba vándorolt. Jól kifogta, ott ép­pen akkor csinálta meg Mus­solini a maga »szegedi gondo­latát«. ■ Milano !— Azt hiszi, hogy ---------------- azért nea­ ünne­peltük meg május elsejét? Olyan világ nem tudott lenni még Milánóban sem, hogy mi ezt kihagyjuk. Voltunk ott egypáran magyarok. Én egy kismester műhelyében dolgoz­tam, az jó fiú volt, szeren­csénkre. Ha nem is érzett ve­lünk egészen, május egyet megünnepeltük, ha csak azért is, hogy borsot törjön a Duce orra alá. Volt a közel­ben egy kis trattorja, ott reg­gelit, ebédet, vacsorát rendelt, egész nap ott ettünk, ittunk — a műhely üresen állt. Csak egy legény őrködött. Jött öt feketeinges (mert fenemód vigyáztak, nehogy valaki ezen a napon ünnepelni merjen) — hát a barátunk »leadta a drótot«, a gazda egyedül visz­­szament a műhelybe és ró­lunk azt mondta, »biztos be­tegek, nem jöttek be«. Másnap aztán becitálták a Fasció­ba és megmondták: máskor job­ban vigyázzon, ha nem akarja, hogy beletölcsérezzenek egy fél liter ricinust. (Ez volt a feketeingesek egyik legked­veltebb »fogása«.) — Volt olyan is, hogy Milá­nóból átutaztunk Svájcba s ott egy kis faluban — de min­dig ünnepeltünk. Ha másképp nem, úgy, hogy beteget jelen­tettünk. Aztán­­Franciaország követ­kezett. Itt csak egy májusra emlékezik a fél Európát be­járt öreg vasas. (Mert a m­intakészítő különös szerzet, vasiparban dolgozik, de fá­val ... Fából vaskarika, aho­gyan ő maga mondja.) Akkor kimentek egy olyan bánya­városkába, ahol sok volt a magyar. Hogy együtt töltsék ezt a napot. (Nicsak, mintha a május elseje is a nemzeti hagyományokhoz számíta­na. .. Vagy nem? Mert a munkások számára bizony az.. .) És az első itthoni május... 1945, 1948­­ »Nem vörös volt lobo­gónk, hát kerítettünk egy zsá­kot s vörös lakkfestékkel fes­tettük be. Ez volt az a zászló, amely talán még annál a régi­régi, 1912-ben hordozott vörös selyemzászlónál is szebb volt. Pedig csak egy zsák volt. De az első szabad májusé, 19 óta ... Látja, azon a május elsején mindenki szívből ün­nepelt, boldogan vonult fel. És nem hivatalból. Megmon­dom őszintén, a 48 utáni má­jus elsejék nekem nem értet­tek ... Nem is mentem el akkortájt egyre se. Akkor mi sem számítottunk nagyon. Pe­dig tettünk egyet-mást az or­szágért. És most? Nem kérdem, mik az idei májusi tervei. Amúgy is felesleges kérdés lenne az »öreghez«, aki »sze­relemből« ül napestig ebben a forgalmas szobában, hogy segítsen az intéző bizottság­ban a »fiataloknak« — aho­gyan ő mondja. (Persze, neki majdnem mindenki gyereke lehetne itt.) Meg hát nem is akarom feltartani... De az ajtóban még megállunk, egy percre, amiből öt lesz, vagy tíz is. S már oda lyukad­tunk ki, milyen érdekes lenne egyszer rendszerbe foglalni, megírni az öreg munkások tengernyi élményét... Még szabadkozik is, hogy most kissé rapszodikusan, »össze­vissza« adta elő az emlékeit. Szóval: ez az a Básti szaki, ak­i nem szereti a sajtót. Baktai Ferenc Básti szaki május elsején 1937. május 1. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság vezető ereje! A vasutas művészcsoportok • kezdeményezései A ferencvárosi vasutas kul-­ túrmunkások kezdeményezé-­­sére egyre több vasutas mű-! vészeti csoport jelenti be, hogy­ »A Népakarat a Gyermek-! városért« akcióhoz kapcsoló-­ó­dik. Ennek során a Gyöngyö­­­si Váltógyár és a hidasnémeti­ vasutas művészeti csoportok; május 5-én rendeznek műso­­­ros estet, a szegedi MÁV szim-­ fonikus zenekar május 16-án­ hangversenyt ad, melynek­­ összbevételét ajánlották fel a­ Gyermekváros mielőbbi fel-­­építésére. . Dr. Pongrácz Kálmán nyilatkozata a főváros életének időszerű kérdéseiről Néhány olyan kérdéssel for­dultunk dr. Pongrácz Kál­mánhoz, a fővárosi tanács végerehajtó bizottságának el­nökéhez, amely a főváros egész lakosságát közelről érinti. " Mikorra gyógyulnak be a fővá­rosi lakóházak és középületek se­bei? — A helyreállítás ütemét elsősorban a rendelkezésre ál­ló építőanyag mennyisége ha­tározza meg. Főleg bádog-, állvány- és szakmunkás­hiánnyal küzdünk. Vannak olyan épületek — különösem a VII., VIII. és IX. kerület­ben —, amelyeket le kell bon­tani, helyükre modern lakó­épületeket tervezni. Ilyen épületek emelkednek majd az Üllői út 54, 56, 60, 62, 65, 67, 71, 73. és 79. számú házak, valamint a Rákóczi út 56. szá­mú épület helyén. A súlyosab­ban megsérült középületeik helyreállítása azonban még jövőre is áthúzódik. A lebon­tandó épületek helyett újakat építünk, ezeket már tervezik és az év végén építésük is el­kezdődhet.­­ A helyreállítás ütemét különböző városrendezési in­tézkedések is lassítják. Ezekre azonban múlhatatlanul szük­ség van, így például a Nagy­körút és az Üllői út keresz­teződésénél tér­kialakítás cél­jából építési tilalmat rendel­tünk el és csak az életveszély­elhárítási munkákat lehet el­végezni. A tervek azonban augusztusra itt is elkészül­nek.­­ A helyreállítási munkák gyors megkezdését elsősorban a Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok segítsége tette lehetővé. Különösen ki kell emelnünk Moszkva vá­ros tanácsának segítségét. A szovjet állami segélyen kívül külön a főváros helyreállítá­sára még tavaly megérkezett a gyors segítség: öt speciális exkavátor, öt bulldózer, húsz dömper, három autódaru, öt hóeltakarító, 100 tonna gáz­cső, 10 tonna trolibuszveze­ték stb. Az anyagsegítségből csupán két adatot emelek ki: ablaküvegből 100 000 négyzet­­métert, épületfaanyagból 2000 köbmétert kaptunk. E segít­ség nélkül az akkori körül­mények között a helyreállí­tási munkák megindítása megoldhatatlan lett volna. Je­lenleg is anyaghiányaink van­nak, ezért ismét Moszkva vá­ros tanácsához fordultunk se­gítségért. — Sok észrevétel hangzik el a főváros közlekedésével kapcsolat­ban. Várhatunk valamilyen javu­lást? — A zsúfoltságot az előző évben már jól bevált csúcs­idő-széthúzással kívánjuk csökkenteni. Felkértük a mi­nisztériumokat, hogy az irá­nyításuk alá tartozó üzemek­nél újból rendeljék el a lép­csőzetes munkakezdést, ami remélhetően csökkenteni fog­ja a csúcsidőkben tapasztal­ható túlzsúfoltságot. A jár­műpark fejlesztésére is gon­doskodni kívánunk és a régi, lassú, kisférőhelyű villamos­kocsikat fokozatosan gyor­sabb, nagyférőhelyű kocsik­kal helyettesítjük. Megnyitás előtt áll a Nefelejts utcai tro­libuszvonal, amely nemcsak a zsúfoltságot, hanem a Nem­zeti Színháznál levő átszálló­hely forgalmat is csökkenti majd és megkönnyíti a köz­lekedést a Keleti pályaudvar és a Kossuth Lajos tér kö­zött.­­ Meg kell mondanom azonban, hogy a fővárosi köz­lekedés a járműveket előállí­tó üzemeink munkájának függvénye. A megrendelt vil­lamosmotorokat és autóbuszo­kat igen vontatottan kapjuk a gyártó vállalatoktól. — Az új termésig biztosítva van-e­­ Budapest lakosságának ellátása? ! Budapest áruellátása ■ élelmiszerekből kielégítő, sőt ■ egyes cikkekből bőséges. Né­­­­hány iparcikkből átmeneti­­hiánnyal küzdünk, de termelő­­ üzemeink egyre javuló mun­­­kája azzal biztat, hogy ez is­­ megszűnik. A lakosság ellátá­sához szükséges tőkehúst és­­ hentesárut biztosítottuk, sőt az­­ utóbbi időben jelentősen ja­vult a hentesáru választéka is. Lisztből, rizsből, cukorból több heti készlet van. Évek óta nem volt ilyen jó a rizsellátás. Zöldség- és gyü­mölcsellátás tekintetében sem kell számítani zökkenőkre. A rendelkezésre álló kész­letek elegendőek, ezt bizo­nyítja az a körülmény is, hogy a vöröshagyma ára kö­rülbelül 40—50 százalékkal csökkent januárhoz viszonyít­va, az egyéb zöldségek ára is jóval alatta van a múlt évi átlagárnak. — Mind az állami, mind a magán kiskereskedelem ele­gendő mennyiségű tüzelő­anyaggal rendelkezik. Szén­ből, brikettből, kokszból, tü­zelőfából több ezer tonna tá­rol a tüzelő­telepeken. Már megindult a koksz- és fautal­ványok beváltása is. — Milyen további közegészség­ügyi intézményeket vehet a fővá­rosi tanács ebben az évben birto­kába, javul-e általában a közegész­ségügy helyzete? — A főváros évek óta kór­házi ágyhiánnyal küzd. A közelmúltban több épületet vettünk igénybe egészségügyi célokra, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a hiány lényege­sen enyhüljön. Most pedig vissza is kell adnunk olyan, épületeket, amelyek eredeti­leg nem egészségügyi rendel­tetésnek voltak. Beruházá­saink jelentenek ugyan bőví­tést — mint például a III. kerületi rendelőintézet létesí­tése —, de lényeges javulást újabb épületek átvételétől vár­­runk.­­ Budapesten novemberben és decemberben jelentősen rosszabbodott a közegészség­­ügyi helyzet és fegyelem. Az­óta javulás mutatkozik, de ez még nem kielégítő. Elsősor­ban az élelmezésegészségügyi és köztisztasági helyzetre gon­dolok. Végrehajtó bizottsá­gunk elhatározta, hogy a köz­egészségügyi fegyelem alap­vető megszilárdításáért eré­lyesen fellép. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy egyes városnegyedekben a nagyará­nyú helyreállítási munkálatok erős szennyeződést okoznak.­­Ezt részben a Köztisztasági Vállalat gépparkjának meg­erősítésével igyekszünk ellen­súlyozni, de ezenkívül még számos intézkedést teszünk a közegészségügyi helyzet és fe­gyelem megszilárdítására. (v. p.) A brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának alapkőletétele Brüsszelben már javában folyik a jövő év áprilisában nyíló világkiállítás építése. A Magyarországnak kijelölt te­­rületen most került sor a po­nton alapkőletételére. Kiállításunk épületeit ma­gyar tervek alapján belga vál­­alkozó építi fel, magyar mér­nökök irányításával. A nagy világtalálkozón a magyar ki­állítás 5200 négyzetméter te­­rületet foglal el Kiállításunk! az egyik fő útvonal, a Nemze-! tek Kapuja közelében kap he-* ly­et, egy blokkban a bolgá-í­rokkal, de miután a bolgárok­ lemondták a részvételt, való-­­színűleg az arab államokkal kerülünk szomszédságba. A mellettünk levő tömbökben­ egyik oldalon a Szovjetunió, a másikon pedig az USA pavi­lonja lesz. NÉPAKARAT 3

Next