Népakarat, 1957. május (2. évfolyam, 100–125. sz.)

1957-05-12 / 109. szám

i * / v­ f Kádár János: Az országgyűlés jelenlegi ülése magán viseli közéletünk néhány új, igen egészséges vonását •Tisztelt országgyűlés! Ked­ves Elvtársak! Gondolom, az országgyűlés tárgyalását fi­gyelő minden ember egyetért velem abban, hogy az ország­­gyűlés jelenlegi ülése magán viseli közéletünk néhány új, igen egészséges vonását. Ez a vita, a tárgyalás, a hozzászó­lások, amelyek itt a beszámo­lóhoz elhangzottak, illetve a beszámolót követték, nem for­mális, a felszólalók a lényeg­ről beszéltek. A szavak­ vissza­nyerték az értelmüket. Nem felejtettem el az írók­nak azt a megállapítását, amely körülbelül tíz hónappal ezelőtt hangzott el, amikor afelett keseregtek, hogy a sza­vak elvesztették az értelmüket. Azon a véleményen vagyok, hogy az íróknak — még azok­nak is, akiket joggal korho­lunk, vagy szidunk — bizo­nyos kérdésekben igazuk volt és ha visszagondolunk az el­múlt esztendők közéletére, igaznak kell mondanunk azt is, hogy nagyon sok szó el­vesztette az értelmét azáltal, hogy elszakadt a tartalmától és lényegétől. De ha mai közéletünkre jell­­emző valami, akkor jellemző rá az is, hogy a szavak újra visszanyer­ték az értelmüket. Közülünk nagyon sokan hosz­­szú éveken keresztül aktívan részt vettek a társadalmi élet­ben. Hányszor előfordult, hogy összejöveteleken, gyűléseken, a tanulás valamilyen formáján beszéltünk a proletárdiktatú­ráról, beszéltünk a burzsoázia vad gyűlöletéről amiatt, hogy elvesztette a hatalmat. De ez­ek a szavak azokban az években elszakadtak a tartalomtól, el­szakadtak a lényegtől. Sok­szor mondtuk ki azt a szót, hogy proletárdiktatúra, de nem gondoltunk rá, hogy mi ez tulajdonképpen. Október viharos, véres nap­jaiban azonban megtanulta az egész nép, mi az, hogy népha­talom, és megtanultuk azt is, hogy mit jelent a revanásért li­hegő, volt kizsákmányoló osz­tályok bosszúja, így vagyunk a többi szavakkal is. Erre a tanácskozásra feifeje­ző még az emberi közelség. Azt hiszem, hogy itt az ország­­gyűlésben nincs olyan ember, aki valamilyen lényeges ok miatt többre tarthatná magát a másiknál. Nincs közöttünk olyan, akire csodálattal nézhet­nénk. Ez lehet, hogy baj, de azt hiszem, hasznos is, mert emberi közelségbe ke­rültünk, meglátjuk azt, amiben a másiknak igaza van, meglátjuk a hibáját is, és azt hiszem, rendsze­rünk szerencséjére ki is merjük most már ezt mon­dani. (Nagy taps.) És így, csak ezen az úton érvényesülhet, bizo­nyos mértékig már érvényesül is az a kollektív bölcsesség, amit mi, kommunisták pár­­t­un­k­ban úgy értelmezünk, hogy a párt tagjainak százezrei együttesen képezik a munkás­­osztály bölcsességét, így érvé­nyesül az a népi bölcsesség, amit — állítom — ez az or­szággyűlés joggal képvisel, ha lesz bátorságunk a nép szavát meghallani, figyelembe venni és kimondani. Ezen a tanácskozáson na­gyon sok értelmes, célsze­rű észrevétel hangzott el, ha nem is éles szavakban mintegy kritikaként. Amikor a Veszprém megyei bányászkép­viselő például azt mondta, nem helyes, hogy a nyolcórai mun­kaidőből igen jelentékeny idő vész el a nemzetgazdaság szá­mára, ezt bírálatként is felfog­hattuk, mert a vezetők is ész­­revehették volna ezt már ko­rábban, ahogy a felszólaló Pénzügyminiszterünk sem beszélt részletesebben a mező­­gazdaságról és ezt az új pénz­ügyminiszter mindjárt felfog­hatja első bírálatként, még­hozzá jogos bírálatként. Szóba került olyan kérdés is — ugyancsak Z. Nagy bará­tunk részéről —, hogy helyes volna, ha a termelőszövetkeze­ti mozgalom és a földműves­szövetkezeti mozgalom nem teljesen külön vonalat jelen­tene, és nem teljesen külön, egymástól függetlenül fejlődne. Ez az észrevétel nem először merült fel, és eljön az alka­lom, amikor sokat fogunk ez­zel foglalkozni. A mi általános földművesszövetkezeteink fő baja az volt, hogy a szó igazi értelmében nem a szövetkezet funkcióit töltötték be. Ezek az általános szövetkezetek nevez­hetők másodlagos­ állami bol­toknak, mert a szövetkezeti mozgalom lelke elveszett belő­lük. Hogy kinek a Hibájából, ezt most már ne firtassuk, de hogy ezen változtatni kell, az szent igaz. Mindnyájunk nagy meg­elégedésére felszámoltuk a begyűjtési rendszert, és azt visszaállítani nem is fog­juk. Természetesen ez új problémát jelent. Emlékszem az egyik pa­raszti dolgozóra, aki — nem tudom hirtelen megmondani, hol — bement valamelyik dunántúli járási tanácshoz és megkérdezte, hogy igazán el­­törölték-e a begyűjtést. Egy fél óráig magyaráztatta magának, hogy tényleg eltörölték. Azt mondja: »Hát nincs egy írás, ahol ezt meg tudná nekem mu­tatni?« A tanácsnál ott volt a hivatalos írás, meg is mutatták neki. A parasztember meg­nyugodott, el is indult kifelé, de azután visszafordult. »No, ez rendben van — mondta —, ezt már értem, hogy a begyűj­tést eltörölték, meg is vagyok nyugodva. De most azt mondja már meg nekem, hogy a városi emberek kenyérrel hogyan lesznek mégis ellátva?« És van egy sor hasonló kér­dés. Ha a földművesszövetkeze­tek képesek lesznek arra, hogy igazi, eleven funk­cióikat beltöltve, segítse­nek a parasztság értékesí­tési és beszerzési problé­máit megoldani, akkor igazi szövetkezetek lesz­nek, ellátnak egy sajátos funkciót, és még a falu szocialista át­alakítását is segíteni fogják. Milyen szövetkezet az, miben áll a szövetkezeti mozgalom akkor, ha a falusi lakosság szempontjából egyremegy, hogy ott állami bolt van-e vagy szövetkezet, mert mind­kettő hajszálra ugyanazt a funkciót látja el. Az ilyen, nem igazi szövetkezet — és na­gyon igaza van Z. Nagy­ bará­mondta, intézkedést vártak tő­lük. Ilyen észrevétel volt az is, amit Z. Nagy barátunk mon­dott, hogy a beszámolóban aránylag kevés szó hangzott el a mezőgazdaságról, tunknak, amikor ezt szóvá te­szi. Sok más hasonló konkrét kérdéssel kapcsolatban hang­zott el értelmes észrevétel, amelyekkel kapcsolatban az a feladat, hogy az egyes szakmi­niszterek jól megjegyezzék maguknak, és foglalkozzanak velük. A vitában mégis az a leg­fontosabb, hogy Egyetértés van külpolitik­ánkat illetően is. A mi külpolitikánk — helyesen — imperialistaelle­nes, a szocializmus és a béke nemzetközi erőire támaszkodik. Arra törekszik, hogy erősítse a szocialista tábor egységét és ezen belül a mi­ népünk és or­szágunk szempontjából különleges fontosságú szovjet—magyar barátsá­got. Az országgyűlés több­sége — megállapítható — ezzel is egyetért. Egyetértés van a tekintetben is, hogy bár mi nem vagyunk a katonai blokkpolitika hívei, de a szocializmus és a béke erői jogos önvédelmi szerveze­tének tekintjük a varsói szerződést. Hívei vagyunk a varsói szerző­désnek, következésképpen hí­vei vagyunk annak is, hogy a szovjet csapatok Magyarorszá­gon tartózkodjanak addig, amíg imperialista agresszív tö­rekvésekkel és az imperialis­ták erőinek tömörítésével ál­lunk szemben. Egyetértés van a külpolitika olyan vonását illetően is, egyetértés van a fő kérdé­sekben. Az országgyűlés félreérthetet­lenül, abszolút többségében élesen elítéli az októberi ellen­­forradalmi felkelést, mint a kapitalista földesúri rendszer és fasiszta állam visszaállí­tása érdekében tett kísérletet. Ez teljesen kiderült a felszóla­lásokból és a visszhangból, amit a felszólalások keltettek. Kiderült az is, hogy az ország­­gyűlés tagjainak túlnyomó többsége telje­sen a népi demokratikus hatalom, a népi demokra­tikus állam híve, azzal a belső tartalommal, hogy ennek az államnak bizto­sítania kell a szocialista társadalom építését, végső fokon teljes felépítését, hogy mi a békés egymás mel­­lett élés hívei vagyunk. Ez a mi részünkről ugyancsak nem frázis. Számunkra az a megfelelő, ha normális állam­közi viszonyt teremtünk vagy tartunk fenn bármilyen társa­dalmi berendezkedésű állam­mal. Itt van­­az Egyesült Ál­lamok. Az Egyesült­ Államok, amely tényleg világhatalom és nagy erővel rendelkezik, egy kézlegyintéssel elintézheti Magyarországot, mert — gon­dolják az Egyesült Államok vezetői — mi ez a Magyaror­szág, még ez is számít valamit a világon? Nagyon tévednék, mert számít. (Taps.) Pénzzel, csellel, puccsokkal — amit most Jordániában is piszkál­gatnak és erőszakolnak és amit Magyarországon is meg­kíséreltek — tud átmeneti si­kereket elérni az imperializ­mus. Ámde ezzel készítik elő világméretekben a teljes vere­ségüket, mert ezekkel az im­perialista törekvésekkel már ma nemcsak az úgynevezett kommunista államok állnak szemben, hanem mindazok az államok és népek amelyek sza­badon és függetlenségben, akar-i Helyes lenne, ha a tsz-mozgalom és a földművesszövetkezeti mozgalom nem egymástól függetlenül fejlődne A varsói szerződést a szocializmus és a béke erői jogos önvédelmi szervezetének tekintjük Kádár János miniszterelnök válaszol a felszólalásokra Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és Kádár János miniszterelnök feltűzik a Magyar Népköztársaság új címerét Népköztársaság új címere fl UL'­VWfg profétik­jai egyesüljetek ? NÉPAKARAT A MAGYAR SZABAD SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA 2. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM____________ÁRA 1 FORINT­­ ;1957. MÁJUS 12. VASÁRNAP Az országgyűlés jóváhagyólag és elismerőleg egyhangúan elfogadta a Minisztertanács beszámolóját Kádár János nagy jelentőségű válaszbeszéde a parlamenti ülésszak utolsó napján Az országgyűlés szombati ülését néhány perccel tíz óra után nyitotta meg Rónai Sán­dor elnök. Bejelentette, hogy a Miklós Árpád képviselői mandátumától történt megfosz­tásával megüresedett helyre a budapesti választókerületből Vida Gyula pótképviselőt hív­ta be. Ezután folytatódott a vita a Minisztertanács elnöké­nek beszámolója felett. Az első felszólaló Berki Mihályné Bor­sod megyei képviselő volt. Beszélt a megye vezető posztjain állt emberek, köztük a volt megyei PB első titkára, őszi opportunista magatartásá­ról, s hangsúlyozta: nem vélet­len, hogy ilyen helyzetben nem tudott kibontakozni a megyé­ben egységes, bátor harc az ellenforradalom ellen. Beszá­molt arról is, hogy Borsodban az esztelen sztrájk 800 millió forint termelési érték kiesésé­re vezetett. A fő hangadók azonban a bányákban nem az igazi bányászok, hanem a kö­zéjük került ellenséges elemek voltak. Ezután a kormány gaz­dasági intézkedéseinek kedve­ző hatásáról, majd a szocia­lista munkaverseny "megújulá­sának a megyében tapasztal­ható jeleiről beszélt. Beszá­molt az ellenforradalom táma­dásáról a borsodi tsz-ek ellen, s végül hangoztatta: az ellen­­forradalom megtanított arra, hogy hazánk csak a szocialista táborban lehet szabad és füg­getlen, szocializmust építő or­szág. A kormánybeszámolót el­fogadta. Katona Sándor, Csongrád megyei képviselő, megyéje őszi eseményeinek taglalása után elmondotta, hogy a kü­lönböző, törvényerejű rendele­tekben biztosított kedvezmé­nyek megnövelték a parasztok között a termelési kedvet és a biztonságérzetet. Javasolta, hogy rendezzék egységesen a szerződéses termeltetést és bíz­zák azt a földművesszövetk­e­­zetekre. Kiemelte a belterjes gazdálkodás fontos feltételét, az állattenyésztés fejlesztését. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy megyéjében az őszi ese­mények, a nagymértékű és fe­lelőtlen állatpusztítás követ­keztében 20 százalékkal csök­kent a szarvasmarha- és ser­tésállomány. Javasolta, hogy a kiváló tenyészanyaggal rendel­kező egyéni gazdák alakíthas­sanak állattenyésztő egyesüle­teket, megfelelő szakmai irá­nyítással és ellenőrzéssel. Fel­szólalását így fejezte be: »A kormány eddig végzett mun­kája biztosíték arra, hogy a mezőgazdasági termelés terén az elmúlt években elkövetett hibák orvoslást nyernek. Ezért bizalommal a forradalmi mun­kás-paraszt kormány eddigi munkája iránt, magam és vá­lasztóim nevében a munkás­paraszt kormány elnökének be­számolóját örömmel tudomá­sul veszem és annak céljait a legmesszebbmenően támoga­tom. Rónai Sándor elnök ezután lezárta a miniszterelnöki be­számoló feletti vitát. A vitá­ban elhangzott felszólalásokra Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke válaszolt.

Next