Népakarat, 1957. június (2. évfolyam, 126–151. sz.)

1957-06-01 / 126. szám

Milyen hangon kell szót érteni a néppel? Mi növelné a képviselői tekintélyt? Mit vitasson meg a parlament? Sárfi Rózsival, az Orvos- Egészségügyi Szakszervezet titkárával, Szabó Pál íróval és Vida Miklóssal, a MÁVAG mérnökével beszélgetünk: hogyan értékelik a legutóbbi parlamenti ülésszakot és mi a teendő az országgyűlés tevékenységének további demokratizálása érdekében? — A parlament mostani ülésszakán — válaszolt Sárfi Rózsi — folytatódott az ellenforradalom előtti legutóbbi ülésszakon már megkezdődött demokratizálódási folyamat. Most először fordult elő, hogy a felszólaló képviselőket nem felülről jelölték ki, mint ahogy az a múltban, sajnos, történt. A megyei képviselőcsoportok bízták meg valamelyik tagjukat azzal, hogy szóljanak majd a parlament napirendjén szereplő kérdésekhez. Az ilyen képviselői felszólalások a megye többi képviselői által is összegyűjtött tények, problémák ismeretében hangozhattak el. Országgyűlésünk munkájának megjavításában további lépésnek tartanám, ha olyan gyakorlatot alakítanánk ki, amely lehetővé teszi, hogy a képviselő ott, az ülésszakon, minden előzetes bejelentés nélkül szót kérjen és kapjon. Ennek megvalósítása most már rajtunk múlik. Az ülésszakon rögtönzött hozzászólás kérdése egyáltalán nem olyan lényegtelen, mint amilyennek első pillanatban tűnik. Igen gyakran úgy alakul a dolog, hogy jó néhány képviselőnek éppen a vita közben születik jó gondolata, így tehetünk eleget a Kádár elvtárs által hangozta- tott követelménynek, hogy: *kellő időben vitatkozzunk,; k kellő időben határozzunk és; J kellő időben lássunk neki; együttes erővel a határozat végrehajtásának, a feladat, megoldásának«. Szabó Pál képviselő azzal kezdi a szavait, hogy milyen mély hatást gyakorolt rá Ká- dár János válaszbeszéde. — Ilyen hangon kell beszél-ni a magyar néppel. Ezt az államvezetői stílust áhítottuk már régóta. — A parlamenti munka továbbfejlesztésének kulcsát már megragadtuk — állapította meg Szabó Pál. — Az ország-gyűlési bizottságok ülésein: igen beható, alapos, értékes vita folyik a képviselőik közt, valamint a képviselők és az időnként megjelenő miniszter, vagy helyettesei közt. Ezt ta- pasztalom a mezőgazdasági bi- zottságban, amelynek tagja vagyok és ahol olyan nagy ', horderejű dolgokat vitatunk meg, hogy még a falusi élettől', legtávolabb álló városi embert’■ is igen érdekelnék. ', A képviselőiknek az országgyűlésen kívüli munkájáról érdeklődünk ezután. — Némely hatóság — mondotta Szabó Pál — nem segíti elő kellőképpen a képviselők hivatalos közbenjárását, tájékozódását valamely ügyben. A kormány hívja fel a hatóságok minden rendű-rangú tagjának a figyelmét arra, hogy a képviselőt — nem a magunk személye miatt, hanem a nép választottjának kijáró tiszteletből és hivatása miatt is — a társadalom egyik legfontosabb emberének tekintsék és támogassák a közösség érdekében végzett munkáját. Vida Miklós mérnök így látja az országgyűlés munkáját: — Helyes volt, hogy a parlament legutóbbi ülésszaka felmérte az ellenforradalmat minden vonatkozásában, tisztázta a felelősséget és egyöntetűen állást foglalt amellett, hogy soha többé nem engedjük ilyen lejtő széléig jutni hazánkat. Magamon és képviselőtársaimon is éreztem, hogy a történtek valamennyiünk felelősségérzetét felrázták és sokan elgondolkoztunk azon, hogy vajon múltbeli képviselői passzivitásunk mennyiben járult hozzá a tragédiához. Ez az őszinteség és felelősségérzet kell, hogy jellemezze ezután parlamentünk és valamennyi képviselő munkáját. Ennek persze egy nagyon gyakorlati feltétele is van: az eddiginél jóval nagyobb teret kell engedni az országgyűlés törvényhozói munkájának. Ez azt jelenti: a minimumra csök 3 képviselő nyilatkozik bennen a törvényerejű rendeletekkel való kormányzás. És a törvényalkotáson kívül is az ország összes fontos gazdasági, kül- és belpolitikai, közoktatási, kulturális és egyéb társadalmi problémái mind-mind kerüljenek a parlament elé megvitatásra. Természetesen ez azt kívánja, hogy tegyük hosszabbá egy-egy parlamenti ülésszak idejét. Semmi hiba sem lenne abból, ha egy-egy ülésszak olykor két hétig is eltartana. Mert amennyi kiesést jelentene ez 298 képviselő »civil« foglalkozásának munkaidejéből, annyival többszörös haszon származna abból, ha több képviselő szólhatna a szőnyegen levő kérdésekhez és a »több szem többet lát« elv alapján, csak termékeny vita után születne végleges döntés. — Ma még sok formalitás van a parlament munkájában — folytatta Vida képviselő. — Mert jó, hogy például a tervek, a költségvetések csak az országgyűlés hozzájárulásával emelkednek törvényerőre. De az már nem jó, hogy év közben ezek teljesítéséről, megvalósításáról a képviselők nem kapnak sokoldalú tájékoztatást és ők sem vethetik fel az általuk tapasztalt hibákat. Ha erre mód nyílna, sokkal jobban alakulna terveink, költségvetéseink betartása, teljesítése. Szenes Imre 1957. június 1. Egy nap az újpesti rendelőintézetben Egészséges embert is kihoz sodrából a sok várakozás, s bántja, ha ügyét gondatlanul intézik. A beteg ember sokkal érzékenyebb, s minden apró hibát sokszorosára nagyítva lát. A rendelőintézetekről általában több rosszat mondanak, mint jót. Az újpesti rendelőintézetről elítélően is nyilatkoznak az emberek. Pedig már sok fájdalmat enyhítettek itt gondos kezek, és sok beteg embernek adták vissza egészségét az intézet országszerte is neves, kitűnő szakorvosai. Mégis, legtömörebben talán az a közszájon forgó mondás fejezi ki az emberek hangulatát: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!« Nézzünk hát kissé szét az intézetben, s lássuk: indokolt-e a sok panasz? Ami a beteget még betegebbé teszi... 72 éves nénike érkezik a sebészetre. Előző nap mér volt röntgenen, s 11 órára rendelték a sebészeti műtőbe. Az ujjába beletörött egy tű, azt kell kioperálni. A sebészet egyik ápolónővére arra kéri: hozza fel a röntgenleletet. A nénike dolgavégezetlenül tér vissza, ugyanis még előző este felküldték a leletet a sebészetre. Most a nővér járja meg kétszer-háromszor is az utat a röntgen és a sebészet között — de üres kézzel érkezik. Végre fél 1-kor megtalálja a leletet — a sebészeten. A néni már türelmetlen. Kicsit fél a műtéttől, s a sok várakozása még idegesebbé teszi. Ez csak kiragadott példa, de ugyanígy írhatnánk Kovács Lajosnéról, akinek kartotékját 11 órától 1 óráig keresték — hiába. Megemlíthetnénk azt a fájós lábú asszonyt, aki mankóra támaszkodva lesivárja már egy órája a többi türelmetlenkedő beteggel együtt, hogy mikor nyílik végre az ajtó, mikor szólítják? Mert van egy időpont — ezt a bennfentesek már kitapasztalták —, amikor nincs bent beteg és mégsem hívnak senkit. A folyosón persze, folyik a találgatás: miit csinálhatnak odabent? »A körmüket piszkálják Megbeszélik a vasárnapi mécseset ...« — s a legkülönbözőbb vádakkal illetik a rendelő dolgozóik A „titokzatos“ ajtók mögött ezalatt serény munka folyik, a 8 órától tartó rendelés alat elhasználódott orvosi műszereket sterilizálják, fertőtlenítik — éppen a betegek érdekében. Amíg ez a munka tart szünetel a rendelés. Aztán újból szólítják a betegeket, s lassan megnyugodnak a kedélyek... A betegek nem tudják.. Az újpesti dolgozók e büszkeségét, a kétemeletes, modern rendelőintézetet annak idején 2500—3000 betegre tervezték s most napi 6—7 ezres forgalmat bonyolítanak le. Sokan nem tudják, hogy Újpestenkívül Rákospalota, Fót, Dunakeszi, Alag és Vác környékének sok betegét is itt látjál el. Külön gondot okoz, hogy sok beteg szinte egy időben rohamozza a rendelőt, regge 8 és 11 óra közt. Pedig, ha 1 óra tájban jönnének azok, akiket nem sürget a munka, név kellene várniuk egy perce sem. Hasonló a helyzet a napokkal is: hétfőn, kedden alig győzik az orvosok és az ápolónők a munkát , szombat délután pedig nem tudnak mit kezdeni idejükkel. A szemészet az egyedüli kivétel: itt mindennap és minden időben »csúcsforgalom« van. Egy szemüveg kivárásához itt valóban nagy türelem kell: aki másfél óra alatt végez, szerencsésnek mondhatja magát. Nem ritka a 2—3 órás várakozás sem. S mindez azért van, mert az ország jelentős részének szemészeti rendelését jelenleg két orvos látja el. Dr. Palócz Gyula, az intézet igazgató-főorvosa elkeserítőnek látja a helyzetet. — Már-már ott tartunk — panaszolja —, hogy megszűnik a szemészeti rendelés, ha nem', kapunk sürgős segítséget a dél- ', utáni órákra. Jelenleg — némi, déli pihenés után — Madarász főorvos látja el a délutáni ren-'. delést is este 8-ig és reggel', újra kezdi, csupán néhány na-', pon van délutáni segítsége de ezt nem lehet sokáig bírni... Közös erővel az egészséges emberért. S most kanyarodjunk vissza: az eredeti kérdéshez: indokolt-e', a rendelőintézetet igénybeve- '■ ■ vők panasza? Bizony, van bő-; ven javítani való, főleg az; ■ adminisztráció vonalán: meg lehetne gyorsítani a röntgen-; leletek, a kartokékok küldő-', sőf, nagyobb rendet lehetne tartani a rendelőkben. A sterilizálást is el lehetne intézni - egyik helyiségben, 'fel a má-; síkban tovább folytatni a rendelést. De azt is tapasztaltul:, , hogy gyakran maguk a bete-; . gek az okai a sok várakozásnak. Találkoztunk olyan aszszomnyal, aki — önmaga álla-; . pítva meg saját baját — a sebészet helyett először a bőrgyógyászatra, majd a szájsebészetre ment. Sok ilyen eset , van. Pedig ha az emberek először a kezelőorvost keresnék fel bajukkal, pontos felvilágosítást kapnának, s ezzel , sok felesleges várakozástól szabadulnának meg. Régi dolog, hogy az orvos a betegre, a beteg az orvosra panaszkodik. A kölcsönös pa-! ■ nasz helyett azonban kölcsö- '■ ■ nős megértés és segítség szükséges! Csakis közös erőfesz!-! i téssel tudják közmegelégedés-! i re kielégíteni e hatalmas te- • ! rület betegeit. E látogatás is! ! azt bizonyítja, hogy a gyó-! ■ gyítók kis csoportja és a gyó-; , gyűlni vágyók hatalmas se-; i rege egyaránt sokat tehet • • azért, hogy kevesebb legyen a; i panasz és gyorsabb a gyógyu-; - lás. Valachi Anna t Jócki is CUZ OQUsát. Egyik leggyakrabban vitatott dolog nálunk az egyenjogúság. Pedig okosabb lenne hallgatni róla — ezt sokszor megállapítom —, mert szóbahozása rendszerint véget nem érő s kissé feszült hangulatú eszmecserékre vezet életem párja és köztem. Hiába azonban, mert ez az a kérdés, ahol nem ismerek tréfát és a legkisebb opportunizmust sem engedem meg magamnak. Nem is tehetem, hiszen két lányom ellen követnék el bűnt, ha ezt cselekedném. Ők azonban — nem ismerve perspektívájukat, kevésbé következetesek. Szüntelenül plántálni kell tehát beléjük a harcos női öntudatot Ha például kis barátjukat Palit, a notórius verekedőt emlegetik félő tisztelettel, mondván, hogy »a Pali ezt jobbal tudja, mert nagyobb és erősebb", »de a Pali azt mondta- és így tovább, igyekszem megmagyarázni nekik, hogy mindez igaz, Pali nagyobb is, erősebb is, de egy lány mindig többet ér, mint egy fiú és mivel a szüléssel és egyéb előjogainkkal nem operálhatok önbizalmuk növelésére ma kézenfekvő érveket igyekszem felhozni. Fáradozásom nem bizonyu hiábavalónak s ennek egy több örvendetes jelét tapasztalom. A csaknem hatéves ház például a múltkor a vendégségben büszkén kihúzva magát így kérkedett húga nevében is: »Na, milyen csajok vagyunk?« Bár az öntudatnak ez a kifejezésmódja kissé megdöbbentett, nem beszélve a kiváló pedagógiai érzékkel megáldott felnőtteknek a »bemondást« kísérő hahotájáról, mégis elégedetten könyveltem el nevelésem sikerének ez első, biztató tanújelét. És Kati nem hagyott cserben. A napokban újabb tanúságát tette, hogy női mivoltának összes hátrányával és előnyével tisztában van. Különböző ismerőseink életkoráról faggatott, majd kissé fölényesen adva kifejezést véleményének, megjegyezte: — Annál is kevés esze van, aki húszéves korában férjhez megy. A megjegyzés dühtől villám- pillantásokat váltott ki apjából, pedig esküszöm, hogy éz nem én tanítottam. Úgy gondolom, tökéletes alibi, hogy huszonkét éves koromban kötötték be a fejem. Éppen ezt akartam kifejteni, amikor tehetséges tanítványom, a nagyrahivatott szüfrazsett újabb megállapítással adta tanújelé: gazdag élettapasztalatainak. — Ugye, édesanyám, te azért nősültél meg, hogy édesanya lehessél? Ez bizony így volt. És — öntudat ide, öntudat oda, menynyit kellett udvarolnom ezért a nősülésért. (I.) NÉPAKARAT Nagygyűlés a Sportcsarnokban (Folytatás az 1. oldalról) kososztály jogos követeléseiért, az atom- és hidrogénbombakísérletek ellen, az algíri háború ellen, a német militarizmus újjászületése ellen. Majd a Franciaországba szakadt magyarokról szólt. Az október—novemberi események után az emigránsok újabb hulláma érkezett Franciaországba. Ezzel a hullámmal jöttek fasiszta, ellenséges elemek, de jöttek munkások, diákok, fiatalok, akiket megtévesztett az ellenség. Ismerek olyan magyar fiatalokat — mondotta Guyot —, akik nagyon meglepődtek, mikor gyárakba mentek dolgozni és szemtől szembe találkoztak a kapitalista kizsákmányolással. Én is ismerek olyan diákokat, akik mikor megérkeztek Párizsba, azt kérdezték, hogy lehet, hogy nincs minden francia diáknak saját kocsija? Beszéde további részeiben a francia burzsoá politika jelenlegi súlyos nehézségeiről szólt. Ezután Marosán György, az MSZMP Intéző Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára lépett a szónoki emelvényre. Mi a tanulság a kommunisták számára — tette fel a kérdést. — Sokat kell dolgoznunk, hogy helyrehozzuk a magyarországi károkat és könnyebbé tegyük a kapitalista országokban harcoló dolgozók helyzetét. Ezután a hazánknak adott internacionalista segítséget méltatta, hangsúlyozta, nem szégyelljük bevallani, hogy saját erőnkből nem tudtuk volna megakadályozni az ország katasztrófáját. De a proletár internacionalizmus kifejezésre jutott , ha úgy tetszik a szovjet fegyverekben és a párizsi kommunisták szolidaritásában. A továbbiakban a Magyarországon bekövetkezett »kijózanodási korszakról« beszélt, hangoztatva, hogy először a parasztok, majd a komfortos sztrájkban túlságosan elkényesedett munkások, legvégül pedig az értelmiségiek jutottak el a kijózanodásig, az utolsó hetek és hónapok kemény harcainak már érik a gyümölcse. De még nagy gondjaink vannak és lesznek. Az ellenforradalom és a nemzetközi imperializmus gazdasági téren nagy sebet ütött. De most is hamar talpraállunk, mint a második világháború után, mert nem gazdaságilag ért minket a legnagyobb baj, hanem a lelkünkön. Itt utalt a magyar intelligencia egyes képviselőinek háládatlanságára és aláhúzta: akik most Nyugatra szöktek és rágalmaznak, azok voltak itthon gondolatban, szóban és írásban a legszektánsabbak. Az értelmiségellenesség vádjáról szólva hangsúlyozta: kommunista nem lehet értelmiségellenes! Nem lehet szocializmust építeni műszaki értelmiség, mérnökök és tudósok nélkül. Hangoztatta, hogy nem az anyagi segítség volt a legnagyobb számunkra, hanem az a tudat, hogy velünk az egész haladó világ, s győzni fogunk, mert igazunk van. Kis párt vagyunk, de harcos időkben születtünk újjá. Számunkra már nem lehet újat hozni: kipróbáltuk a szektás utat is, megfizettük az árát, végigjártuk a Nagy Imre-féle árulás útját is, tehát tapasztaltak vagyunk. Rájöttünk, hogy az a párt, amely elszakad a Szovjetunió Kommunista Pártjától, a proletárinternacionalizmustól, az árulás posványába süllyed. — A harcok tüzéban, az áldozathozatal jegyében új szovjet—magyar barátság született, amelyet ápolni akarunk — mondotta befejező szavaiban. — Október 23 előtt lazák voltak kapcsolataink a kommunista és munkáspártcukikal. Most szorosabbra fűzzük ezeket a kapcsolatokat. Budapesten, Párizsiban, Moszkvában, Londonban és mindenütt többször kell személyesen találkozniuk a kommunistáknak, s akkor a proletárhadsereget nem lehet megállítani győzelmes útján. Új szovjet—magyar barátság, új cseh—magyar, német —magyar, román—magyar, kínai—magyar és új francia— magyar barátság született! Ennek a barátságnak a jegyében harcolunk együtt a béke ügyéért, a szocializmus világméretű győzelméért! Az elnöki zárszó után a nagygyűlés az Internacionálé hangjaival véget ért. Lucien Lanternier és Fernand Grenier Kőbánya dolgozói közt Az MSZMP X. kerületi intéző bizottsága pénteki délután munkásgyűlést rendezett a Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban. A gyűlésen részt vett a Francia Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttségének két tagja, Fernand Grenier, Szajna megye képviselője és Lucien Lanternier, mindketten az FKP központi bizottságának tagjai, valamint Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Lucien Lanternier a Magyarországon ősszel lejátszódott események franciaországi hatásáról szólít. Ezután elmondotta a többi között, hogy a Szabad Európa Rádió álltal paradicsomi helyzetként beállított francia állapotok mind nyomasztóbbak. A munkabérma 30 százalékkal alacsonyabb,mint 1938-ieam, ugyanakkor az áraik csupán 1956-ban 10 százalékkal nőttek. A munkaintenzitás növelésére jellemzi, hogy a Renault Művek 1956- ban ugyanolyan felszereléssel és létszámmal 30 000 autóval többet gyártott, mint 1955-ben. És a munkások bére nem növekedett. Párizsról szólva elmondotta, hogy »a kapitalista paradicsomban« 500 000-en laknak olyan albérletben, hogy egy-egy szobában négyen-öten zsúfolódnak össze. A burzsoázia körében ezer gyermek közül átlag 16 hal meg évente — ezer bányászcsecsemő közül viszont hatvan. Befejezésül hangoztatta a francia munkásosztály mély bizalmát a magyar dolgozók munkája és harca iránt. »Dicsőség a magyar elvtársaknak nehéz, lelkesítő harcukban« — mondotta beszéde befejezéseként. Ezután Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, művelődésügyi miniszterhelyettes emelkedett szólásra. Munkásgyűlés a Gheorghiu-Dej-gyárban francia szónokkal Több száz hajógyári dolgozó vett részt a péntek délutáni Gheorghiu-Dej-gyári nagygyűlésen, hogy találkozhasson Gustave Ausard-dal, az FKPpolitikai bizottságának póttag► jával, Nord megye képviselőjével és Georges Marchais-vel, [ az FKP központi bizottságának ]tagjával. Részt vett a nagyi gyűlésen J. Healy, az ausztráliai kikötőmunkások szakszervezetének főtitkára, az Ausztráliai Kommunista Párt központi bizottságának tagja is. ► Gustave Ansard, a Gheor- Fghiu-Dej Hajógyár gyűlésénadta át a magyar munkásokénak a Francia KommunistaPárt üdvözletét. Ő is hosszab- ban beszélt a francia munká-sok életviszonyairól s elmondotta a többi között, hogy megyéje bányáiban a bányászokszáma az utóbbi nyolc évben 15 000-rel csökkent, a termelés viszont megkétszereződött. Beszélt az ifjúság életviszonyairól, emlékeztetett például arra, hogy Franciaországban az egyetemistáknak mindössze két százaléka munkásszülők gyermeke. A kapitalizmust, melytől a nép szenved — folytatta —, csak a háború tartja életben. Franciaország percenként 50 millót költ háborús célokra. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy november 4 után a burzsoá sajtó és rádió nagy kommunista- és szovjetellenes kampánya idején a párt egy nap alatt csapásra csapással válaszolt és visszaütött. A nagy tapssal fogadott beszéd után Tömpe István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja szólalt fel. Az országgyűlés költségvetési bizottsága a költségvetés 69 millió forintos emelését javasolja Az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága pénteken ülést tartott. Az ülésen részt vettek Antos István pénzügyminiszter és Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint az országgyűlés állandó bizottságainak elnökei is. Nagy Dániel, a bizottság elnökhelyettese bejelentette, hogy Antos Istvánnak pénzügyminiszterré történt kinevezése folytán a bizottság elnöki tisztsége megüresedett. Javaslatára egyhangúlag Olt Károlyt választották a bizottság elnökévé. Az elhangzott kérdésekre és hozzászólásokra Antos István pénzügyminiszter válaszolt. Válasza alapján a terv- és költségvetési bizottság úgy határozott, hogy javaslatot terjeszt az országgyűlés elé a költségvetés egyes tételeinek módosítására. Ebben azt indítványozza, hogy a belvízkárok elhárítására 22 millió forrinttal, az állami gazdaságok gépi beruházásaira ötmillió forinttal emeljék a költségvetési előirányzatot. Az egészségügyi ellátás javítására 10 millió forinttal, mezőgazdaságunk gyümölcsexportjának elősegítésére, gyümölcstárolási beruházásokra a tervezettnél 20 millió forinttal fordítson többet kormányzatunk. A tanácsok felújítási kereteinél 12 millió forint emelést javasolnak.