Népakarat, 1957. június (2. évfolyam, 126–151. sz.)

1957-06-12 / 135. szám

­ . Őszintén az abortusz-kérdésről Éles viták folynak az abor­tusz-kérdés körül. A legkülön­bözőbb hivatású emberek tá­madják a múlt év júniusában megjelent 1047-es miniszterta­nácsi határozatot, amely lehe­tővé tette minden nőnek, hogy terhességét kérelmére, kórhá­zi segédlettel, megszakítsák. Egyesek statisztikai adatokkal alátámasztva, erkölcsi, gaz­dasági és népesedéspolitikai érvekre hivatkozva a legsöté­­tebb képet festik hazánk jövő­jéről. »Nemzetírtásról« és a »magyar nép lassú kihalásá­ról«, meg egyebekről beszél­nek. Ezért követelik az abor­tuszok szabadságának meg­szüntetését és szigorú korlá­tozások bevezetését. E kérdésről — erkölcsi és politikai vonatkozásai miatt — őszintén, nyíltan kell beszélni. Mit mutat a statisztika? A ma is érvényben levő mi­­nisztretanácsi határozat ténye­ga az erőszakolt népszapo­rodás éveihez hasonlítjuk az elmúlt év adatait — hozzávé­ve az ez évi hasonlóan alakul­ható adatokat —, akkor való­ban erős a csökkenés. A fel­­szabadulás utáni népszaporo­dás alakulása szempontjából azonban a legreálisabb össze­hasonlítási lehetőséget az 1950- es esztendő nyújtja. A felsza­badulástól idáig ugyanis a szo­cialista fejlődésnek viszonylag egyenesen felfelé ívelő útját jártuk. Utána a már ismert okok miatt — a fejlődés alap­vetően helyes iránya ellenére — átmeneti visszaesés követ­kezett be. Az 1950-es esztendő népszaporodásához viszonyítva tehát a mai helyzet reális ké­pet mutat és nincs különösebb ok nyugtalanságra. Még ak­kor sem, ha az elkövetkező né­hány évben szintén hasonló marad a születések száma. Egyébként bíztató jelekről is beszélhetünk már: míg 1956 el­ső negyedévében 20 175 pár kö­tött házasságot, addig a súlyos ellenforradalmi válság után, ez év első negyedében 21 040 pár lépett házasságra, tehát 4 szá­zalékkal több. Megnyugvásra azonban még sincs ok. Statisztikai adatokból megállapítható, hogy Magyar­­országon az abortusz-kérdés elsősorban fővárosi probléma. Mindez nem véletlen, hiszen a lakáshiány is különösen a fő­városban súlyos kérdés. S a két dolog összefügg. A buda­pesti abortuszok számának ma­gasra szökkenését súlyosbítja, hogy míg az illegális és szabad abortuszok során 1953-ban nyolc haláleset történt, addig 1956-ban már huszonketten haltak meg. Az örökös meddőség fenyegető réme Ezzel el is jutottunk az abortusznak, mint igen ké­nyes és sokrétű társadalmi problémának a reális oldalá­hoz, a művi beavatkozások nő­ket sújtó káros hatásához. Saj­nos, kevés asszony akarja meg­érteni, hogy az abortusz — kü­lönösen ismétlődés esetén — súlyos petefészek és egyéb gyulladásokat, többféle más betegséget okozhat. Ezek néme­lyike csak hónapok vagy évek múlva jelentkezik. És ami szintén súlyos: a sok abortuszt örökös meddőség követheti. Mindez — a véglegesen med­dővé vált asszonyok számának növekedésével együtt — csak­ugyan károsan befolyásolhat­ja a népesség egészséges sza­porodását. Ilyen meggondolá­sok alapján valóban bizonyos gében helyes és szükséges, mert kifejezésre juttatja a női egyenjogúságnak azt az elvét: az anyának, a családnak szu­verén joga eldönteni, mikor és hány gyereket akar. Az 1951— 54-es években eléggé ridegen és meggondolatlanul kénysze­rítették a nőket akaratuk el­leni szülésre. Olyan körülmé­nyek között, amikor gazdasági okok miatt az állam még nem tudott lépést tartani a megnőtt igényekkel és kellő mértékben gondoskodni megfelelő számú lakásokról, bölcsődékről, óvo­dákról, iskolákról, s a népes családok eltartásának egyéb, szociális, anyagi feltételeiről. Ilyen állapotokhoz nem lehet többé visszatérni.­­Kétségtelen, hogy az abortusz szabaddá té­telével a születések száma or­szágos viszonylatban csökkent. De az alábbi statisztika ön­magában is cáfolja a­­túlzottan sötétre festett képet, mérlegelésre szorul a jelenleg érvényes abortusz-rendelkezés. A kérdés másik oldala ugyanis az, hogy akadnak asz­­szonyok, akik kényelemszere­tetből, önmaguk és a társada­lom iránti felelőtlenségből in­dokolatlanul többször is igény­lik az abortuszt. Visszaélnek a női egyenjogúságnak, az anyáik szabad döntésének elvével, csakhogy megszabaduljanak a gyermektől, amelyért annyi asszony könyörög a meddőség ellen küzdő intézetekben. Az orvosok a legfantasztikusabb indokolással kopogtató asszo­nyok kérelmének kénytelenek eleget tenni, mert a mai tör­vény erre módot ad. Az egyik orvos elmondotta, hogy egy fiatalasszony azzal a megoko­o­lással kérte az abortuszt, mert terhessége miatt nem mehetne balatoni nyaralásra. A ma érvényes abortusz-tör­vényt tehát olyan formán kel­lene módosítani, lehetőség nyíljon a legtágabban értelme­zett egészségi, szociális, s sze­mélyi okok alapján műtéti be­avatkozásra, de lehetőség nyíl­jon korlátozott keretek között elutasításra is. Különösen olyan esetekben, amikor az orvosok és más személyekből álló ille­tékes bizottság gondos mérle­gelése sem lát elfogadható egészségi, szociális, vagy sze­mélyi okot a terhesség meg­szakítására. A megelőzés szerepe A legfontosabb teendő azon­ban országosan jól megszer­vezni a nővédelmi tanács­adást, a helyes felvilágosítást a fogamzást megelőző módsze­rek és szerek alkalmazására — mindazoknak, akik egyelőre nem kívánnak gyermeket. Meg kell akadályozni, hogy az ilyen asszonyoknál abortuszra kerül­jön sor. Ám az orvosok leg­nagyobb része nem foglalko­zik a fogamzás megelőzésére vonatkozó felvilágosítással, ho­lott az illetékes egészségügyi szervek a legkisebb falu or­vosainak figyelmét is felhív­ták erre. Igaz azonban, hogy a körzeti orvosoknak nincs elég idejük az ilyen felvilágo­sító munkára. A születésszabá­lyozási tanácsadás az egészség­­ügyi intézetek terhes­ rendelé­seinek is feladata lenne. Itt azonban rendszerint csak a gyermeket akaró és már ál­dott állapotban levő asszonyok jelentkeznek. Hiszen a legtöbb nő nem tudja, hogy itt terhes­ségmegelőzéssel kapcsolatos ta­nácsadás is folyik. Ezért fel­tétlenül fontos, hogy megfele­lő propaganda útján az összes érdekeltek tudomására hozzák a terhességi rendelések ilyen irányú tanácsadó munkáját is. Ugyanakkor több helyen cél­szerű lenne megerősíteni e tanácsadókat újabb szakorvo­sokkal, illetve szakképzett vé­dőnőkkel. A megelőző felvilágosító munkával párhuzamosan az ed­diginél jóval több gondot kell fordítani a fogamzást gátló szerek forgalomba hozatalára. Igaz, e szerekkel szemben nagy a bizalmatlanság, mert­ az annak idején elsőként forga­­l­lomba került Timidon nevű tabletta nem vált be. Amikor később megjelent egy új és valóban hatásos fogamzást gát­ló szer, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár elkövette azt a teljesen érthetetlen hibát, hogy ennek is a már lejára­tott Timidon nevet adta. Intézkedést a „maszek abortuszok“­ ellen !­ Még egy fontos kérdést kell­ érintenünk: az abortusz sza-­­baddá válásával, sajnos, nem is csökkent az illegális abortu­ szok száma. Ennek oka az, hogy a rossz szociális körül-­ mények között élő asszonyok-­ nak — akiknél csakugyan in-­­dokolt az abortusz — szintén­ fizetniük kell a műtétért. Rá-­­adásul a műtét idejére elvesz­tik az SZTK-kedvezményeket, és a kiesett munkanapok bérét­ is. Ilyen körülmények között, egyes orvosok közreműködésé-­­vel »olcsóbban jönnek ki« a­ sokszorosan súlyosabb bajt; előidézhető »maszek abortusz-­ szál.« Ezért helyesnek látszik­ a Tolna megyei tanács végre-­­ hajtó bizottságának javaslata, hogy a kedvezőtlen szociális­ helyzetű asszonyoknál indokolt', esetekben ingyen hajtsák vég-', re az abortuszt. S persze ille-J tékes szerveink a törvény szi-­ gorával üldözzék és büntessék­ továbbra is a tiltott műtétet­ végzőket. Minden egybevetve: az abor-­ túsz-problémát alapvetően tár-­ sadalmi viszonyaink fejlődése­ juttatja majd nyugvópontra.! Nem kétséges, hogy e fejlő-! dés útján már elindultunk.! Emellett azonban megfelelő­ kormányzati intézkedésekkel, és társadalmi felvilágosítás-­­sal is szükséges elősegíteni a­ családi boldogság összhangját, a népszaporodás egészséges­ alakulásával. Szenes Imre ÉV Élve születések száma Ennek megosz­lása ezer lakosra Természetes szaporodás Ennek megoszlása ezer lakosra 1938 182 206 19.9 51 578 5.6 1950 195 567 21.6 88 665 9.5 1951 190 645 20.2 80 647 8.5 1952 185 820 19.6 78 377 8.3 1953 206 926 21.6 94 887 9.9 1954 223 347 23.0 116 677 12.5 1955 210 430 21.5 112 582 11.5 1956 192 736 19.5 88 975 9.0 HÁNCSOLÓGÉPET keres megvételre, vagy bérbevesz, háncsoló munkát bérmunkába kiad szövetke­zeteknek és kisiparosoknak Állami vállalat Cím: Állami Gazdaságok Szerelő- és Segédipari Vállalat, Budapest, I., Bem rkp. 28. Telefon: 150—230 1957. június 12 Kinek van igaza ? Kétéves meddő vita után — döntsön a gyakorlat! A Fémszerelvényárugyár gaz­dasági és műszaki vezetői már régebben foglalkozni kezdtek azzal a gondolattal, hogy a ma már ismeretes különböző alumíniumötvözetekből készít­senek épület-szerelvényeket — egyszerűbben mondva: vízcsa­pokat. Német, svéd és külön­böző más szakirodalom tanul­mányozása után meg is tették az első lépéseket. Csapokat ké­szítettek alumíniumötvözetből és gyakorlati próbának vetet­ték alá. Úgy gondolták, az iparvezetés és az illetékes szakemberek örömmel fogad­ják a kezdeményezést, mivel a színesfém, a réz stratégiai nyersanyag és — hosszú évek tapasztalatai szerint — nehéz a beszerzése. Hajót lehet •a vízcsapot nem — A szakirodalomból tudo­mást szereztünk arról, hogy például Dél-Amerikában 1 ki­lométer hosszú hidat építenek alumíniumból. A híd olyan he­lyen épül, ahol sós, tengeri áramlat, pára, köd uralkodik. De nem is kell külföldre men­ni, hogy megismerkedjünk az alumínium új felhasználási területeivel. Például hajót Ma­­gyarroszágon is építenek alu-­­ míniumból, a közismert vízi­ - busz teste is alumínium. Többi millió forintos objektumok — ezek. —— és merik eluminium­—­­­ból csinálni. Mi viszont már­­ két esztendeje gyötrődünk­­ azon, hogy be tudjuk vezetni­ az alumíniumot a 25—30 forint« értékű vízszerelvényeknél — – mondja Szilágyi Sándor, a gyári igazgatója. _­­ Az alumínium alkalmazása­­­val évente körülbelül kétszáz­­ tonna rezet használhatnának­­ csapok készítése helyett ott,* ahol nem felel meg más fém.* A gazdasági meggondolások­­ és az ésszerűség (híd, hajó ke-| szül alumíniumból) alátámaszt- $ ják a gyár vezetőinek el­kép-s­zelését. Az alumínium-csapok ? immár kétéves története meg­ J is másról tanúskodik. Az üzem ? vezetői első lépésként felet-t tes hatóságukhoz, az Ipari Tv-1 meg cikkipari Igazgatósághoz« fordultak alumíniumból készí-J csapokat szeretnénk gyártani — mondották. Igen ám, de alu­mínium-csap — olyan »hatal­mas horderejű« technikai probléma, amelyről nem dönt­het az Iparigazgatóság. Ezért szakvéleményezésre adták ki. Az azóta eltelt két év alatt kö­rülbelül félévenként ülnek ösz­­sze a szakbizottságok, ame­lyek tárgyalják a már »világ­­kérdéssé« nőtt ügyet.­ A szak­­bizottságok véleménye meg­oszlik. Utoljára körülbelül há­rom hónappal ezelőtt ülésezett egy szakbizottság. Ekkor terjesz­tették elő a Fémipari Kutató Intézet szakvéleményét, amely szerint: az alkalmazott alumí­nium-ötvözet a kérdéses terü­leten tökéletesen helyettesíti a rezet. Alkalmas ? Nem alkalmas? A más minisztériumi tárcá­hoz tartozó Építéstudományi Intézet szakembereinek véle­ménye szerint viszont a minta­darabokon igen erős korrózió lép fel. Tehát: nem alkalmas az alumínium vízcsapok gyártá­sára. Más szakemberek régi, háború alatt szerzett ta­pasztalataikra hivatkozva uta­sítják el az alumíniumot. Az új és új eljárással feldolgozott anyagra is érvényesnek tekin­tik a háború alatt szerzett ta­pasztalataikat, amikor »sze­­­­mét« — finomabban mondva szennyezett — alumíniumból készültek a valóban rossz csa­pok. A gyár gazdasági és műsza­ki vezetői elég rugalmas em­berek, hallgatnak az okos szó­ra. Új eljárással dolgozzák fel az alumínium-ötvözetet. Kö­rülbelül két hónapja el is küld­ték az ÉTI-be vizsgálatra az újabb mintadarabokat. Választ még nem kaptak. Már azt is kérték a gyár ve­zetői: járuljon hozzá a minisz­térium, hogy saját felelőssé­gükre készítsék az alumínium­csapokat. Ugyanis pillanatnyi­lag is hiányzik éppen az a 200 tonna színesfém, amely az évi lakásépítési programhoz szük­séges­ csapok gyártásához kel­lene. — Előfordulhat — mond­ja tréfásan Szilágyi Sándor igazgató —, hogy az építőipar esetleg fadugókkal adja át az új lakásokat — csapok híján. Próbálják ki! A gyár hasztalan dörömböl az illetékesek ajtaján — senki nem vállalja a felelősséget, nem rendeli el a gyártást. Az üzem vállalná a felelősséget. De ehhez nincs joga — mond­ják a felsőbb szervek. Viszont —a nem hivatalos értesüléseink szerint — egyik műanyaggyá­runkat utasították: kísérletez­zen műanyag­ csapok gyártásá­val. Mire jó mindez, amikor a probléma megoldott — van alumíniumunk a színesfém megfelelő helyettesítésére. Rá­adásul az ipari szakemberek tudják azt is, hogy Csehszlo­vákiában 9 millió koronát for­dítottak műanyag­ csapok kí­sérleti gyártására — ered­ménytelenül. Oly­annyira ered­ménytelenül, hogy a csehszlo­vákiai külkereskedelmi válla­lat — miután értesült a Fém­szerelvényárugyár kísérleteiről­­ levélben kérte az üzemtől az alumínium-csapok gyártási tapasztalatainak ismertetését. A gyár kényszerhelyzetben volt: udvarias levélben közöl­te a csehszlovák elvtársakkal, hogy tapaszatalatait nem áll módjában átadni, mert felettes szervei még nem döntöttek. A vita tovább terebélyese­dik. De kérdezzük: kinek van haszna belőle? Ha elméleti és laboratóriumi vizsgálati alapon a szakemberek nem tudnak megegyezni, nem volna-e cél­szerűbb a többéves vita helyett mondjuk ötven csapot felsze­relni valamelyik új épületben? A gyakorlat gyorsabban eldön­­tené, kinek van igaza: a gyár­­nak-e, vagy az aggályoskodók­­nak? Kár Igaz Imráso­t sokszor , sokféleképpen hallhattuk, olvas­­­­hattuk már a szót: barát. Az utolsó tizen­két év ezernyi nehéz harcában, s derűs, bol­dog pillanataiban újra és újra felismerhettük a szó valódi tartalmát. Több évszázados ma­­gáramaradottság után kezdte kóstolgatni a szó ízét a magyar nép. Több évszázad társtalan­­sága, kiúttalan kiszolgáltatottsága után végre a maga sorsán érezhette az igaz barátság él­tető erejét. Sorsunk jobbrafordulása, tizenkét esztendő minden eredménye elválaszthatatlanul forr egybe azzal a barátsággal, amely az azonos célokért küzdő testvéri népekhez fűz bennün­ket. Nem volt ennek a tizenkét évnek olyan sikere, melynek elérésére egymagunkban, tár­sak nélkül, elszigetelten képesek lettünk volna. A mi erőnk az ő erejük is volt, s az ő erejük a mi erőnket sokszorozta győzhetet­lenné. Tudtuk ezt valamennyien — s tudták az el­múlt ősz véres színjátékának rendezői és fő­szereplői is. Amikor a munkások és parasz­tok állama, a dolgozó nép történelmi vívmá­nyai ellen támadtak, hogy újra megteremtsék Magyarországon az iparbárók és tízezer hol­dasok hatalmát, amikor véres leszámolásra ké­szültek gyűlölt ellenségükkel, a magyar nép­pel — felmérték, milyen akadályokat kell el­tenniük útjukból. Nem tétováztak, jól tudták, hogy a legnagyobb csapás, amit a magyar népre mérhetnek, ha éket tudnak verni a ma­gyar nép és barátai közé. Ezért harsantak fel már október 23-án a feneketlenül gyűlölködő és mérhetetlenül ostoba szovjetellenes jelsza­vak, ezért lobogtak már ugyanezen az éjsza­kán a Lentl könyveiből rakott máglyák. Elszakítana a népet barátaitól s úrrá lenni rajta! — ez volt az ellenforradalom célja. Úgy gondolták, hogy a barátainkra szórt szi­dalmak szembeállítják majd velünk őket. S ha az uszítás éle elsősorban a haladás és béke vezető ereje, a Szovjetunió felé irányult is — jutott belőle bőven többi barátainknak. A vé­res napok egyik legvéresebbikén drótkötelet hurkoltak egy szobor nyakába s vigyorogva kiáltották világgá: ezt is ledöntöttük! A szo­bor­ a történelmi haladás egyik legnagyobb harcosának, Dimitrov elvtársnak mellszobra volt. — Azt sem tudják, hogy ki volt Dimitrov —• mondta egy férfi halkan és sápadtan a járda* szélem Dehogy nem tudták! Tudták, hogy a bolgár nép e halhatatlan fia mit tett azért, hogy létrejöjjön a béke, a demokrácia és szo­cializmus Szovjetunió vezette egységes világ­frontja. Tudták, ki volt Dimitrov: ellenségük, bronzban, márványban is engesztelhetetlen el­lensége a fasizmusnak, az ellenforradalommal­. Tudták, ki volt Dimitrov: bölcs tanítója an­nak a bolgár népnek, amely a legnehezebb napokban is bebizonyította tántoríthatatlan barátságát. S amikor a vérgőzös tervek elbuktak és a magyar nép — barátai segítségével — talpra­­állt, a szétvert ellenforradalmi erők arra szá­mítottak, hogy a nemzetközi elszigeteltség teszi majd lehetetlenné a népi Magyarország konszolidálódását. Teherautók, vonatszerelvé­nyek százai hozták a választ: vannak bará­taink!­­Azóta lezárult egy korszak: felszámoltuk az ellenforradalom legveszélyesebb, legbom­­lasztóbb gócait. De előttünk még a feladati egyszers mindenkorra, örökre útját állni, hogy még egyszer a népre támadhassanak a sötét erők. S bár mérhetetlen károkat, pusztítást okoztak , egy történelmi tapasztalattal gaz­dagabbak lettünk: megismertük arcukat. Tisztultak a frontok. A béke és a szocializ­mus minden híve felismerhette, melyek azok az erők — s melyek titkos ügynökségeik —, amelyek rést keresnek a népek barátságának falán, hogy elhelyezzék a gyutacsot és a dina­­mátot, hogy lángba boríthassák az egész vilá­got. A tanulság: még szorosabban kell tömö­rülni! Bolgár barátaink egyhetes látogatása, a kor­mány- és pártküldöttségek eszmecseréje és a két közös nyilatkozat e történelmi tanulság fényében nem csupán e két nép ügye. Amikor bolgár barátainkkal — nehézségekben és baj­ban is igaz barátainkkal — még szorosabbra fonjuk a békén és a haladáson épült barátsá­gunkat: újabb tégla ez abban a ledönthetet­­len bástyában, melyet maguk a világ népei emelnek, hirdetve a népek szebb jövőjét, a bé­két és a szocializmust. NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI KONFERENCIA GENFBEN. A napokban nyílt meg a genfi Nemzetek Palotájában a 40. nemzetközi munkaügyi konferencia, melyen az idén különö­sen nagyszámú küldött vett részt a világ minden részéből.­­ A magyar küldöttség NÉPAKARAT 4

Next