Népakarat, 1957. június (2. évfolyam, 126–151. sz.)
1957-06-12 / 135. szám
. Őszintén az abortusz-kérdésről Éles viták folynak az abortusz-kérdés körül. A legkülönbözőbb hivatású emberek támadják a múlt év júniusában megjelent 1047-es minisztertanácsi határozatot, amely lehetővé tette minden nőnek, hogy terhességét kérelmére, kórházi segédlettel, megszakítsák. Egyesek statisztikai adatokkal alátámasztva, erkölcsi, gazdasági és népesedéspolitikai érvekre hivatkozva a legsötétebb képet festik hazánk jövőjéről. »Nemzetírtásról« és a »magyar nép lassú kihalásáról«, meg egyebekről beszélnek. Ezért követelik az abortuszok szabadságának megszüntetését és szigorú korlátozások bevezetését. E kérdésről — erkölcsi és politikai vonatkozásai miatt — őszintén, nyíltan kell beszélni. Mit mutat a statisztika? A ma is érvényben levő minisztretanácsi határozat tényega az erőszakolt népszaporodás éveihez hasonlítjuk az elmúlt év adatait — hozzávéve az ez évi hasonlóan alakulható adatokat —, akkor valóban erős a csökkenés. A felszabadulás utáni népszaporodás alakulása szempontjából azonban a legreálisabb összehasonlítási lehetőséget az 1950- es esztendő nyújtja. A felszabadulástól idáig ugyanis a szocialista fejlődésnek viszonylag egyenesen felfelé ívelő útját jártuk. Utána a már ismert okok miatt — a fejlődés alapvetően helyes iránya ellenére — átmeneti visszaesés következett be. Az 1950-es esztendő népszaporodásához viszonyítva tehát a mai helyzet reális képet mutat és nincs különösebb ok nyugtalanságra. Még akkor sem, ha az elkövetkező néhány évben szintén hasonló marad a születések száma. Egyébként bíztató jelekről is beszélhetünk már: míg 1956 első negyedévében 20 175 pár kötött házasságot, addig a súlyos ellenforradalmi válság után, ez év első negyedében 21 040 pár lépett házasságra, tehát 4 százalékkal több. Megnyugvásra azonban még sincs ok. Statisztikai adatokból megállapítható, hogy Magyarországon az abortusz-kérdés elsősorban fővárosi probléma. Mindez nem véletlen, hiszen a lakáshiány is különösen a fővárosban súlyos kérdés. S a két dolog összefügg. A budapesti abortuszok számának magasra szökkenését súlyosbítja, hogy míg az illegális és szabad abortuszok során 1953-ban nyolc haláleset történt, addig 1956-ban már huszonketten haltak meg. Az örökös meddőség fenyegető réme Ezzel el is jutottunk az abortusznak, mint igen kényes és sokrétű társadalmi problémának a reális oldalához, a művi beavatkozások nőket sújtó káros hatásához. Sajnos, kevés asszony akarja megérteni, hogy az abortusz — különösen ismétlődés esetén — súlyos petefészek és egyéb gyulladásokat, többféle más betegséget okozhat. Ezek némelyike csak hónapok vagy évek múlva jelentkezik. És ami szintén súlyos: a sok abortuszt örökös meddőség követheti. Mindez — a véglegesen meddővé vált asszonyok számának növekedésével együtt — csakugyan károsan befolyásolhatja a népesség egészséges szaporodását. Ilyen meggondolások alapján valóban bizonyos gében helyes és szükséges, mert kifejezésre juttatja a női egyenjogúságnak azt az elvét: az anyának, a családnak szuverén joga eldönteni, mikor és hány gyereket akar. Az 1951— 54-es években eléggé ridegen és meggondolatlanul kényszerítették a nőket akaratuk elleni szülésre. Olyan körülmények között, amikor gazdasági okok miatt az állam még nem tudott lépést tartani a megnőtt igényekkel és kellő mértékben gondoskodni megfelelő számú lakásokról, bölcsődékről, óvodákról, iskolákról, s a népes családok eltartásának egyéb, szociális, anyagi feltételeiről. Ilyen állapotokhoz nem lehet többé visszatérni.Kétségtelen, hogy az abortusz szabaddá tételével a születések száma országos viszonylatban csökkent. De az alábbi statisztika önmagában is cáfolja atúlzottan sötétre festett képet, mérlegelésre szorul a jelenleg érvényes abortusz-rendelkezés. A kérdés másik oldala ugyanis az, hogy akadnak aszszonyok, akik kényelemszeretetből, önmaguk és a társadalom iránti felelőtlenségből indokolatlanul többször is igénylik az abortuszt. Visszaélnek a női egyenjogúságnak, az anyáik szabad döntésének elvével, csakhogy megszabaduljanak a gyermektől, amelyért annyi asszony könyörög a meddőség ellen küzdő intézetekben. Az orvosok a legfantasztikusabb indokolással kopogtató asszonyok kérelmének kénytelenek eleget tenni, mert a mai törvény erre módot ad. Az egyik orvos elmondotta, hogy egy fiatalasszony azzal a megokoolással kérte az abortuszt, mert terhessége miatt nem mehetne balatoni nyaralásra. A ma érvényes abortusz-törvényt tehát olyan formán kellene módosítani, lehetőség nyíljon a legtágabban értelmezett egészségi, szociális, s személyi okok alapján műtéti beavatkozásra, de lehetőség nyíljon korlátozott keretek között elutasításra is. Különösen olyan esetekben, amikor az orvosok és más személyekből álló illetékes bizottság gondos mérlegelése sem lát elfogadható egészségi, szociális, vagy személyi okot a terhesség megszakítására. A megelőzés szerepe A legfontosabb teendő azonban országosan jól megszervezni a nővédelmi tanácsadást, a helyes felvilágosítást a fogamzást megelőző módszerek és szerek alkalmazására — mindazoknak, akik egyelőre nem kívánnak gyermeket. Meg kell akadályozni, hogy az ilyen asszonyoknál abortuszra kerüljön sor. Ám az orvosok legnagyobb része nem foglalkozik a fogamzás megelőzésére vonatkozó felvilágosítással, holott az illetékes egészségügyi szervek a legkisebb falu orvosainak figyelmét is felhívták erre. Igaz azonban, hogy a körzeti orvosoknak nincs elég idejük az ilyen felvilágosító munkára. A születésszabályozási tanácsadás az egészségügyi intézetek terhes rendeléseinek is feladata lenne. Itt azonban rendszerint csak a gyermeket akaró és már áldott állapotban levő asszonyok jelentkeznek. Hiszen a legtöbb nő nem tudja, hogy itt terhességmegelőzéssel kapcsolatos tanácsadás is folyik. Ezért feltétlenül fontos, hogy megfelelő propaganda útján az összes érdekeltek tudomására hozzák a terhességi rendelések ilyen irányú tanácsadó munkáját is. Ugyanakkor több helyen célszerű lenne megerősíteni e tanácsadókat újabb szakorvosokkal, illetve szakképzett védőnőkkel. A megelőző felvilágosító munkával párhuzamosan az eddiginél jóval több gondot kell fordítani a fogamzást gátló szerek forgalomba hozatalára. Igaz, e szerekkel szemben nagy a bizalmatlanság, mert az annak idején elsőként forgallomba került Timidon nevű tabletta nem vált be. Amikor később megjelent egy új és valóban hatásos fogamzást gátló szer, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár elkövette azt a teljesen érthetetlen hibát, hogy ennek is a már lejáratott Timidon nevet adta. Intézkedést a „maszek abortuszok“ ellen ! Még egy fontos kérdést kell érintenünk: az abortusz sza-baddá válásával, sajnos, nem is csökkent az illegális abortu szok száma. Ennek oka az, hogy a rossz szociális körül- mények között élő asszonyok- nak — akiknél csakugyan in-dokolt az abortusz — szintén fizetniük kell a műtétért. Rá-adásul a műtét idejére elvesztik az SZTK-kedvezményeket, és a kiesett munkanapok bérét is. Ilyen körülmények között, egyes orvosok közreműködésé-vel »olcsóbban jönnek ki« a sokszorosan súlyosabb bajt; előidézhető »maszek abortusz- szál.« Ezért helyesnek látszik a Tolna megyei tanács végre- hajtó bizottságának javaslata, hogy a kedvezőtlen szociális helyzetű asszonyoknál indokolt', esetekben ingyen hajtsák vég-', re az abortuszt. S persze ille-J tékes szerveink a törvény szi- gorával üldözzék és büntessék továbbra is a tiltott műtétet végzőket. Minden egybevetve: az abor- túsz-problémát alapvetően tár- sadalmi viszonyaink fejlődése juttatja majd nyugvópontra.! Nem kétséges, hogy e fejlő-! dés útján már elindultunk.! Emellett azonban megfelelő kormányzati intézkedésekkel, és társadalmi felvilágosítás-sal is szükséges elősegíteni a családi boldogság összhangját, a népszaporodás egészséges alakulásával. Szenes Imre ÉV Élve születések száma Ennek megoszlása ezer lakosra Természetes szaporodás Ennek megoszlása ezer lakosra 1938 182 206 19.9 51 578 5.6 1950 195 567 21.6 88 665 9.5 1951 190 645 20.2 80 647 8.5 1952 185 820 19.6 78 377 8.3 1953 206 926 21.6 94 887 9.9 1954 223 347 23.0 116 677 12.5 1955 210 430 21.5 112 582 11.5 1956 192 736 19.5 88 975 9.0 HÁNCSOLÓGÉPET keres megvételre, vagy bérbevesz, háncsoló munkát bérmunkába kiad szövetkezeteknek és kisiparosoknak Állami vállalat Cím: Állami Gazdaságok Szerelő- és Segédipari Vállalat, Budapest, I., Bem rkp. 28. Telefon: 150—230 1957. június 12 Kinek van igaza ? Kétéves meddő vita után — döntsön a gyakorlat! A Fémszerelvényárugyár gazdasági és műszaki vezetői már régebben foglalkozni kezdtek azzal a gondolattal, hogy a ma már ismeretes különböző alumíniumötvözetekből készítsenek épület-szerelvényeket — egyszerűbben mondva: vízcsapokat. Német, svéd és különböző más szakirodalom tanulmányozása után meg is tették az első lépéseket. Csapokat készítettek alumíniumötvözetből és gyakorlati próbának vetették alá. Úgy gondolták, az iparvezetés és az illetékes szakemberek örömmel fogadják a kezdeményezést, mivel a színesfém, a réz stratégiai nyersanyag és — hosszú évek tapasztalatai szerint — nehéz a beszerzése. Hajót lehet •a vízcsapot nem — A szakirodalomból tudomást szereztünk arról, hogy például Dél-Amerikában 1 kilométer hosszú hidat építenek alumíniumból. A híd olyan helyen épül, ahol sós, tengeri áramlat, pára, köd uralkodik. De nem is kell külföldre menni, hogy megismerkedjünk az alumínium új felhasználási területeivel. Például hajót Magyarroszágon is építenek alu- míniumból, a közismert vízi - busz teste is alumínium. Többi millió forintos objektumok — ezek. —— és merik eluminium—ból csinálni. Mi viszont már két esztendeje gyötrődünk azon, hogy be tudjuk vezetni az alumíniumot a 25—30 forint« értékű vízszerelvényeknél — – mondja Szilágyi Sándor, a gyári igazgatója. _ Az alumínium alkalmazásaval évente körülbelül kétszáz tonna rezet használhatnának csapok készítése helyett ott,* ahol nem felel meg más fém.* A gazdasági meggondolások és az ésszerűség (híd, hajó ke-| szül alumíniumból) alátámaszt- $ ják a gyár vezetőinek elkép-szelését. Az alumínium-csapok ? immár kétéves története meg J is másról tanúskodik. Az üzem ? vezetői első lépésként felet-t tes hatóságukhoz, az Ipari Tv-1 meg cikkipari Igazgatósághoz« fordultak alumíniumból készí-J csapokat szeretnénk gyártani — mondották. Igen ám, de alumínium-csap — olyan »hatalmas horderejű« technikai probléma, amelyről nem dönthet az Iparigazgatóság. Ezért szakvéleményezésre adták ki. Az azóta eltelt két év alatt körülbelül félévenként ülnek öszsze a szakbizottságok, amelyek tárgyalják a már »világkérdéssé« nőtt ügyet. A szakbizottságok véleménye megoszlik. Utoljára körülbelül három hónappal ezelőtt ülésezett egy szakbizottság. Ekkor terjesztették elő a Fémipari Kutató Intézet szakvéleményét, amely szerint: az alkalmazott alumínium-ötvözet a kérdéses területen tökéletesen helyettesíti a rezet. Alkalmas ? Nem alkalmas? A más minisztériumi tárcához tartozó Építéstudományi Intézet szakembereinek véleménye szerint viszont a mintadarabokon igen erős korrózió lép fel. Tehát: nem alkalmas az alumínium vízcsapok gyártására. Más szakemberek régi, háború alatt szerzett tapasztalataikra hivatkozva utasítják el az alumíniumot. Az új és új eljárással feldolgozott anyagra is érvényesnek tekintik a háború alatt szerzett tapasztalataikat, amikor »szemét« — finomabban mondva szennyezett — alumíniumból készültek a valóban rossz csapok. A gyár gazdasági és műszaki vezetői elég rugalmas emberek, hallgatnak az okos szóra. Új eljárással dolgozzák fel az alumínium-ötvözetet. Körülbelül két hónapja el is küldték az ÉTI-be vizsgálatra az újabb mintadarabokat. Választ még nem kaptak. Már azt is kérték a gyár vezetői: járuljon hozzá a minisztérium, hogy saját felelősségükre készítsék az alumíniumcsapokat. Ugyanis pillanatnyilag is hiányzik éppen az a 200 tonna színesfém, amely az évi lakásépítési programhoz szükséges csapok gyártásához kellene. — Előfordulhat — mondja tréfásan Szilágyi Sándor igazgató —, hogy az építőipar esetleg fadugókkal adja át az új lakásokat — csapok híján. Próbálják ki! A gyár hasztalan dörömböl az illetékesek ajtaján — senki nem vállalja a felelősséget, nem rendeli el a gyártást. Az üzem vállalná a felelősséget. De ehhez nincs joga — mondják a felsőbb szervek. Viszont —a nem hivatalos értesüléseink szerint — egyik műanyaggyárunkat utasították: kísérletezzen műanyag csapok gyártásával. Mire jó mindez, amikor a probléma megoldott — van alumíniumunk a színesfém megfelelő helyettesítésére. Ráadásul az ipari szakemberek tudják azt is, hogy Csehszlovákiában 9 millió koronát fordítottak műanyag csapok kísérleti gyártására — eredménytelenül. Olyannyira eredménytelenül, hogy a csehszlovákiai külkereskedelmi vállalat — miután értesült a Fémszerelvényárugyár kísérleteiről levélben kérte az üzemtől az alumínium-csapok gyártási tapasztalatainak ismertetését. A gyár kényszerhelyzetben volt: udvarias levélben közölte a csehszlovák elvtársakkal, hogy tapaszatalatait nem áll módjában átadni, mert felettes szervei még nem döntöttek. A vita tovább terebélyesedik. De kérdezzük: kinek van haszna belőle? Ha elméleti és laboratóriumi vizsgálati alapon a szakemberek nem tudnak megegyezni, nem volna-e célszerűbb a többéves vita helyett mondjuk ötven csapot felszerelni valamelyik új épületben? A gyakorlat gyorsabban eldöntené, kinek van igaza: a gyárnak-e, vagy az aggályoskodóknak? Kár Igaz Imrásot sokszor , sokféleképpen hallhattuk, olvashattuk már a szót: barát. Az utolsó tizenkét év ezernyi nehéz harcában, s derűs, boldog pillanataiban újra és újra felismerhettük a szó valódi tartalmát. Több évszázados magáramaradottság után kezdte kóstolgatni a szó ízét a magyar nép. Több évszázad társtalansága, kiúttalan kiszolgáltatottsága után végre a maga sorsán érezhette az igaz barátság éltető erejét. Sorsunk jobbrafordulása, tizenkét esztendő minden eredménye elválaszthatatlanul forr egybe azzal a barátsággal, amely az azonos célokért küzdő testvéri népekhez fűz bennünket. Nem volt ennek a tizenkét évnek olyan sikere, melynek elérésére egymagunkban, társak nélkül, elszigetelten képesek lettünk volna. A mi erőnk az ő erejük is volt, s az ő erejük a mi erőnket sokszorozta győzhetetlenné. Tudtuk ezt valamennyien — s tudták az elmúlt ősz véres színjátékának rendezői és főszereplői is. Amikor a munkások és parasztok állama, a dolgozó nép történelmi vívmányai ellen támadtak, hogy újra megteremtsék Magyarországon az iparbárók és tízezer holdasok hatalmát, amikor véres leszámolásra készültek gyűlölt ellenségükkel, a magyar néppel — felmérték, milyen akadályokat kell eltenniük útjukból. Nem tétováztak, jól tudták, hogy a legnagyobb csapás, amit a magyar népre mérhetnek, ha éket tudnak verni a magyar nép és barátai közé. Ezért harsantak fel már október 23-án a feneketlenül gyűlölködő és mérhetetlenül ostoba szovjetellenes jelszavak, ezért lobogtak már ugyanezen az éjszakán a Lentl könyveiből rakott máglyák. Elszakítana a népet barátaitól s úrrá lenni rajta! — ez volt az ellenforradalom célja. Úgy gondolták, hogy a barátainkra szórt szidalmak szembeállítják majd velünk őket. S ha az uszítás éle elsősorban a haladás és béke vezető ereje, a Szovjetunió felé irányult is — jutott belőle bőven többi barátainknak. A véres napok egyik legvéresebbikén drótkötelet hurkoltak egy szobor nyakába s vigyorogva kiáltották világgá: ezt is ledöntöttük! A szobor a történelmi haladás egyik legnagyobb harcosának, Dimitrov elvtársnak mellszobra volt. — Azt sem tudják, hogy ki volt Dimitrov —• mondta egy férfi halkan és sápadtan a járda* szélem Dehogy nem tudták! Tudták, hogy a bolgár nép e halhatatlan fia mit tett azért, hogy létrejöjjön a béke, a demokrácia és szocializmus Szovjetunió vezette egységes világfrontja. Tudták, ki volt Dimitrov: ellenségük, bronzban, márványban is engesztelhetetlen ellensége a fasizmusnak, az ellenforradalommal. Tudták, ki volt Dimitrov: bölcs tanítója annak a bolgár népnek, amely a legnehezebb napokban is bebizonyította tántoríthatatlan barátságát. S amikor a vérgőzös tervek elbuktak és a magyar nép — barátai segítségével — talpraállt, a szétvert ellenforradalmi erők arra számítottak, hogy a nemzetközi elszigeteltség teszi majd lehetetlenné a népi Magyarország konszolidálódását. Teherautók, vonatszerelvények százai hozták a választ: vannak barátaink!Azóta lezárult egy korszak: felszámoltuk az ellenforradalom legveszélyesebb, legbomlasztóbb gócait. De előttünk még a feladati egyszers mindenkorra, örökre útját állni, hogy még egyszer a népre támadhassanak a sötét erők. S bár mérhetetlen károkat, pusztítást okoztak , egy történelmi tapasztalattal gazdagabbak lettünk: megismertük arcukat. Tisztultak a frontok. A béke és a szocializmus minden híve felismerhette, melyek azok az erők — s melyek titkos ügynökségeik —, amelyek rést keresnek a népek barátságának falán, hogy elhelyezzék a gyutacsot és a dinamátot, hogy lángba boríthassák az egész világot. A tanulság: még szorosabban kell tömörülni! Bolgár barátaink egyhetes látogatása, a kormány- és pártküldöttségek eszmecseréje és a két közös nyilatkozat e történelmi tanulság fényében nem csupán e két nép ügye. Amikor bolgár barátainkkal — nehézségekben és bajban is igaz barátainkkal — még szorosabbra fonjuk a békén és a haladáson épült barátságunkat: újabb tégla ez abban a ledönthetetlen bástyában, melyet maguk a világ népei emelnek, hirdetve a népek szebb jövőjét, a békét és a szocializmust. NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI KONFERENCIA GENFBEN. A napokban nyílt meg a genfi Nemzetek Palotájában a 40. nemzetközi munkaügyi konferencia, melyen az idén különösen nagyszámú küldött vett részt a világ minden részéből. A magyar küldöttség NÉPAKARAT 4