Népakarat, 1957. július (2. évfolyam, 152–177. sz.)

1957-07-02 / 152. szám

A készülő építésügyi törvényről, az egységes építési szabályzatról, az építkezések engedélyezésének egyszerűsítéséről nyilatkozik Trautmann Rezső építésügyi miniszter a Népakaratnak Az országgyűlés legutóbbi ülésén már szó esett arról, hogy építésügyi törvényt dol­goznak ki. Felkerestük Traut­­m­ann Rezső építésügyi minisz­tert és felvilágosításokat kér­tünk a készülő építésügyi tör­vényről. Az építésügyi miniszter be­vezetőül körvonalazta mit is értünk az építésügy fogalmán? Az építésügy fogalmán az építéssel összefüggő valameny­­nyi tudományos, igazgatási és gyakorlati tevékenység összes­ségének egységes rendszerét kell értenünk. E fogalomba az ország nagy, összefüggő gazda­sági körzeteinek — régióinak­­— ezen belül pedig az egyes városoknak, községeknek a területi fejlesztése éppen úgy beletartozik, mint annak meg­állapítása, hogyan kell a kü­lönféle épületcsoportokat, pél­dául lakótelepeket, ipartelepe­ket, ezeknek helyiségeit, szer­kezetileg megfelelő módon megépítenünk (tervezés, enge­délyezés, kivitelezés stb.).­­ Az építésügyi feladatokat általánosságban az Építésügyi­ Minisztérium látja el. Az Épí- t tésügyi Minisztérium foglalko-­­zik a legáltalánosabb építési­ problémák összefogó irányítá-­­sával. De illetékesek ebben a­ tevékenységben más rminiszte-x riumok, egyéb szervek is, így­ például a közlekedési építke-x zés (út, vasút, híd, víziutak) a­ Közlekedésügyi Minisztérium,­­ a folyamszabályozás, a belvíz-­ elvezetés, az árvízvédelem az­­ Országos Vízügyi Igazgatóság­­ feladatkörébe tartozik. Kisebb­ mértékben, de ugyancsak épí-t tésügyi vonatkozású tevékeny-­­séget folytat a Belügyminisz-­ térium, az Egészségügyi Mi-­ nisztérium és a Szaktanács. Az­ Egészségügyi Minisztérium­­ például előírja a műszaki tér-? vezés — és kivitelezés számá- * ra, hogy az iskolák tantermei-♦ ben, ötven percenként hány­­ köbméter levegőnek kell cse-r rélődnie. A Szaktanács mun-­­kavédelmi, balesetelhárítási­­ előírásait az épületek tervezé-­ sénél és az építkezések során­­ kell ügyeimbe venni. Az el­mondottakból kiderül, hogy az építésügy nemcsak sok min­den­­gyűjtőfogalma, hanem az építésügyi tevékenység is sok irányú, amelyet különböző szervek végeznek. — Mi az építésügyi törvény lé­nyege, célja? — Az építésügyi törvény jogszabály, amely az építésügy fogalmába vágó és sok ható­ság feladatkörébe tartozó teen­dőket foglalja egységes rend­szerbe és világossá, kötelezővé teszi az általános alapelvek al­kalmazását. Rögzíti a külön­féle szervek kapcsolatát, meg­határozza, hogy a legfontosabb ügyekben ki jogosult intézke­désre, és így tisztázza azt is, ki a felelős. A törvény kihat minden építésügyi tevékeny­ségre, megszabja a hatóságok, a tanácsok, a tervezők, a be­ruházók, a kivitelezők, a fel­használók feladatait.. Az egy­séges építésügyi törvény meg­adja az alapot a műszaki és gazdasági vonatkozásban is egységes és országos hatályú­­ építésügyi szabályzat kidolgo­­z­­ásához. — Miért szükséges az építésügyi­­­ szabályzat kidolgozása? • — A meglevő építésügyi szakszervek eddig egymástól függetlenül adták ki a különfé­­■ le műszaki, gazdasági rendel­kezéseket. A jövőben ezeket a­­ meglevő intézkedéseket eg­ysé­­­­ges szemlélet szerint rendsze­­­­rezzük és így bocsátjuk a ha­­­­tóságok, a tervezők, kivitele­­­­zők rendelkezésére a most már­­ egységes előírásokat. Az épí­­­­tésügyi szabályzat megszer­­­­kesztésének alapelve; hosszú­­ idők tapasztalatain és tudomá­­­­nyos kutatásokon nyugvó ma­­­­radandó gazdasági és műszaki­­ előírások rögzítése. Tem­észe­­­­tesen figyelembe kell vennünk . — mondotta a miniszter — a ma ismert legkorszerűbb tudo­­­­mányos és technik­ai tapaszta­­­­latokat, hogy az építésügyi­­ szabályzat a műszaki fejlődést­­ ezzel is segítse.­­ Az építésügyi szabályzat­­ konkrét, részletekbe menő elő­l (Folytatás a 2. oldalon) t Budapest, Moszkva és Washington jelenti. Vasárnap éjfélkor 10 000 tu­dós kezdett munkához a világ minden táján, hogy a 18 hóna­pos Nemzetközi Geofizikai Év kerejében megfejtsék Földünk is a kozmikus erőknek az em­beri tudomány előtt még isme­­■etlen titkait. Világszerte ün­­nepélyes formában nyitották meg a geofizikai évet. A külön­­böző országokban államfők rá­­dió-, illetve televíziós köszön­­őket mondtak. Magyarországon a Nemzet­közi Geofizikai Év hétfői meg­­nyitásáról kétperces filmet ké­­szítenek. Hazánkban a felsőbb égkör áramlási és hőmérsék­­eti viszonyainak vizsgálatait éggömbök és rádiószondák se­gítségével a pestlőrinci Me­­torológiai Obszervatórium végzi. Ugyanitt állították fel a 16 megfigyelő állomásból álló napsugárzást mérő hálózat központját és itt végzik a lég­kör legmagasabb rétegének, az ionoszférának vizsgálatát is. Erős mágneses és ionoszfé­­rikus viharokat észleltek a szovjet tudományos állomások, amelyek hétfőn a Nemzetközi Geofizikai Év programja sze­rint megkezdték vizsgálatai­kat. Az említett jelenségeket a június 28-i erős napkitörés idézte elő. Rögzítésük külön­böző optikai és rádiómódsze­rekkel történt. Az észleletek tudományos szempontból ko­moly érdeklődésre tarthatnak számot, ezért a Nemzetközi Geofizikai Év »különleges vi­lágintervallummal«, olyan, idő­szakkal kezdődött, amikor va­­­lamennyi állomás sűrűbben­­ végzi egyidejű megfigyeléseit. * A Nemzetközi Geofizikai Év* országos amerikai bizottsága­* nak központja hétfőn figyel­* meztette a rádióirányítással ♦ haladó repülőgépeket és hajó-? kat, hogy a vasárnapi naprob­? banás következtében készülje­? nek fel rádióik elnémulására. $ A vasárnapi naprobbanás nagyi magasságokban mágneses vi­­­harokat idézett elő.­­ A Nemzetközi Geofizikai Évi első kutató napja csütörtökön­­ lesz. Minden hónapban három­­ ilyen kutató napot, időközön-­­ként pedig többnapos nemzet-­­közi meteorológiai intervallu-­­mot tartanak. 1 ÚJFAJTA, DRÓTVÁZAS ÉS HAJLÍTHATÓ Laticel-játékokat gyártanak a Palma Gumigyárban. Bemutatja: Halász Ilona (MTI foto) Budapesten tartja fr­ssét a KGST szerszámgépgyártási albizottsága A KGST szerszámgépgyár­tási albizottsága július 2-tg munkabizottsági ülést tart Bu­dapesten. Ezen az ülésen am­ még világszerte kidolgozatlan kúpfogaskerék-gyártás új tech­nikai módszereit beszélik meg Az értekezleten elmondták : "ayártással kapcsolatos tapasz­alatokat a Német Demokra­tikus Köztársaság, a Szovjet­unió, a Csehszlovák Köztár­saság és a Magyar Népköztár­saság képviselői. francia vas­as-szakszervezeti küldöttség hazánkban A vasas-szakszervezet meg­hívására Livio Mascarello, a Francia Vas- és Fémmunka Szakszervezet főtitkárhelyet­tese vezetésével a francia vas­ipari dolgozók képviseleté­ben négytagú küldöttség tar­tózkodik hazánkban. ♦ (MTI-fotó) X SZŐLŐT POROZNAK REPÜLŐGÉPRŐL rézmészporral a Ceg- S­léd-Csemői Állami Gazdaságban (Pest megye). Az idén már X hatszor permetezték a szőlőt, a jég azonban kárt tett a fürtök-­­ ben, nagyon fontos tehát, hogy mielőbb újra permetezzenek. X Két repülőgép két nap alatt végzi el azt a munkát, ami 60­0 embernek három napig tartana. A porozás után 1,5 százalékos­­ bordós lével permetezik majd a fürtöket l,,A Népakarat a Gyermekvárosért“­­ A gyűjtés állása VI. 27-én 3622112 forint A Párizsi Jégrevü díszelőadása a „­Népakarat a Gyerm. [ Szombat délután a követke­­­ző levelet kaptuk az Országos X Cirkuszvállalattól. » »Az Országos Cirkuszválla­­­lat igazgatósága örömmel je­llenti, hogy a Budapesten ven­­­­dégszereplő Párizsi Jégrevü­l együttese, átérezve a Népaka­rat szerkesztősége által kezde-­­ményezett Gyermekváros épí­► tési mozgalom nagy jelentősé­gűét, kötelezettségén felül jú­­­­lius 5-én, délután 4 órakor­­ rendkívüli díszelőadást tart az­­ együttes nagysikerű műsorá­éval. ► Az Országos Cirkuszvállalat­­igazgatósága, valamint a Pá­­l­rizsi Jégrevü tagjai a díszelő­­ladás teljes jövedelmét a »Nép­iakarat a Gyermekvárosért« fővárosért“ akció javára mozgalom céljaira ajánlják fel.« A Fővárosi Nagycirkusz igazgatósága szombat délután közölte szerkesztőségünkkel, hogy a francia társulat tagjai a legnagyobb örömmel vállal­ták a különelőadás megrende­zését, amelynek jegyeit vasár­nap délelőttől kezdve már áru­sítják a Fővárosi Nagycirkusz pénztárainál, az elővételi pénz­táraknál és az üzemi közön­ségszervezőknél. Gyermek a gyermekért Akik figyelemmel kísérik levélszemléinket, észrevehet­­ték, milyen sokat tettek a Gyermekvárosért a gyerme­kek. Nincs olyan iskola az or­oszogban, amely ne gyűjtött­e volna, ne küldte volna el fo­­­rintjait mozgalmunknak.­­ De talán sehol sem tettek­­ annyit, mint a Vörösmarty ut­­­cai leányiskolában. Az iskola­­ növendékei, tanári kara és­­ igazgatója szinte az elsők kö­­­zött tették magukévá célkitű- I zéseinket. Az eredmény nem­­ maradt el. Hétszázforintos osz- X tályátlaggal csaknem hétezer Xforintot gyűjtöttek össze. I Hogyan érték el az ered- Iményt? A technika minden X helyi vívmányát, még az is­ Xkolarádiót is felhasználták,­­hogy gyűjtésre serkentsék a­­ diákokat. A legjobb ered- Xményt elért kisdiákok beszá- Xmolhattak a rádión keresztül, X hogy s mint sikerült az az­­*napi gyűjtés. Nem egy eset­tben így kezdték a kis rádió­­­szereplők: »Tudjátok gyere­tkek, bekopogtam, azt mond­­ttam, hogy kezicsókolom, tet­­t­szik-e tudni, hogy mi az a ► Gyermekváros ?« S úgy lát­­tszik, egy hely sem akadt, ahol «ne tudták volna, ahol ne ad­­ttak volna. Köszönjük, Vörös­­»martysták! X Kis rajzolók festményei X »A VI. kerületi tanács elő­­t csarnokában a kerület általá­­­nos iskolásai rajzkiállítást ren- Ideztek. A sorsolással egybe­­l kötött kiállítás tiszta jövedel­emét, 1100 forintot a Gyermek- J város mielőbbi felépítésének­­megsegítésére szeretettel kül­dik a VI. kerületi rajztanár munkaközösség dolgozói.« Gyorsabb intézkedést várnak a győriek »A Gyermekváros-mozgalom céljaira a Győri Hajtóműgyár dolgozói 5393,50 forintot ado­mányoztak. A szervező bizott­ságtól azt kérjük, hogy hatá­rozottabban, gyorsabban intéz­kedjen az árván maradt gyer­mekek otthonhoz juttatása ér­dekében. Elvtársi üdvözlettel Gidrő Béla:« A Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár dolgozói a Gyermekváros fel­építéséhez 4686 forintot küld­tek. A Gyermekváros függönyei »A Tolnamegyei Nőtanác csatlakozik a Gyermekváros mozgalomhoz. Elhatároztuk hogy egy két szoba, ebédlő előszoba és mellékhelyiséggé ellátott házat építtetünk fel melynek költségeit mi fedez­zük. Ezenkívül a berendezés­ről is gondoskodunk. A felépí­tett házat otthonossá tesszük az összes térítőkét, függönyö két megyénk asszonyai horgol­ják. Ehhez a munkához már hozzá is kezdtek. Kérjük a téglajegyek mielőbbi kibocsá­tását. A nőtanács által vállal Gyermekváros-mozgalomhoz a Hazafias Népfront is csatlako­zott, így a nőtanács irányítá­sával a Hazafias Népfrontta közösen végezzük a tovább munkát. Tolna megye asszo­nyai nevében: Takács Mihály­­né.« Felhívás a KISZ-tagokhoz »Mint korábban értesítettük önöket, KISZ-szervezetünk gyűjtést rendezett. A gyűjtést befejeztük, végösszeg: 1288 fo­rint. A gyűjtés során tapasz­taltuk, hogy önkéntes felaján­lásunkhoz idősebb munkatár­saink, édesanyák és család­apák is szívesen hozzájárul­tak. Ez úton felhívással fordu­lnnk valamennyi KISZ-szer­­vezethez, kövessék példánkat szervezzenek gyűjtést, tegyék lehetővé ezáltal is, hogy miné több dolgozó anyagi erejéhez mérten segítse a Gyermekvá­ros felépítését. Kovács János a vasutas-szakszervezet KISZ- titkára.« Ülést tartott az országgyűlés szociális albizottsága­ ­ Az­ országgyűlés szociális és­­ egészségügyi bizottságának­­ szociális albizottsága hétfőn­­dr. Bárczi Gusztáv elnöklete­ivel ülést tartott. A tájékozó­­­dás céljából összehívott ülé­­­sen, amelyen számos szakértő is részt vett, kon­krét javaslati alakult ki a hadigondozottak« ügyének rendezésére. A javas­ X latot a teljes bizottság szep-­ temberben vitatja meg s az-« után megfelelő előterjesztést­ tesz illetékesekhez.­­ ­ Megbénította Belgium vas- és acéliparát : a vasasok általános sztrájkja . A belga fémipari munkások szakszervezete hétfőn közölte,­­­ hogy a béremelés és a munkaszüneti jutalékok kiharcolásáért, a hirdetett általános sztrájk keretében teljesen leállította a - «termelést a belga vas- és acéliparban. . ­ Dobi István beszéde Kondoroson : A kondorosi és környékbeli­­ termelőszövetkezetek nagysza­­­bású szövetkezeti napot tar­­­tottak vasárnap. Több ezer­­ tsz-tag és egyéni gazda jelent­­meg, hogy meghallgassák .Dobi István, a Népköztársaság­­ Elnöki Tanácsa elnökének, a Termelőszövetkezeti Tanács­­ elnökének ünnepi beszédét. — Kormányunknak —állapí­totta meg Dobi István — a mezőgazdasági termelést és ál­talában a mezőgazdasági ár­politikát érintő kérdésekben­ a városi és a falusi dolgozók­ érdekeinek megfelelő egyez­t­­etésével kell állást foglal-­ nia. Ezt tartotta szem előtt a♦ kormány az új mezőgazdaságii árrendszer kialakításánál is. « Ezután Dobi István párhu-­­zamot vont egyes országok? mezőgazdaságának hozamait között és megállapította, hogy? ahol magasabbak a termésát­i­lagok, azt a fejlett nagyüzemi? gazdálkodásnak köszönhetik.­­ (MTI fotó) »0«. J J J u JI «MH H «ITTJ MEGKEZDŐDTEK A BEIRATÁSOK. Hétfőn reggel ismét megélénkültek a fővárosi iskolák. Az általános iskolák, vala­mint a középiskolák osztályainak tanulói a beiratkozás első napján nagy számban jelentek meg. Virágdíszes tantermek várták a kis »diákokat«

Next