Népszava, 1958. március (86. évfolyam, 51–76. sz.)
1958-03-01 / 51. szám
NÉPSZAVA e lükkel segítik a népi ellenőrző bizottságok működését. Látni kell azt is, elvtársak, hogy az egészséges közszerv szakszervezeteknek a munkáshatalom gazdasági erősítése érdekében végzett tevékenységét nem lehet elválasztani a proletárdiktatúra politikai erősítésére irányuló munkájuktól, hiszen ez a mindennapi életben is összefonódik. Éppen a múlt tapasztalatai alapján azonban helyesnek látjuk, ha külön is világosan meghatározzuk a szakszervezetek feladatait politikai, ideológiai vonatkozásban is. Ez a tevékenységünk a dolgozó nép erkölcsi és politikai egységének megvalósítására irányul. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában ez azt jelenti: a szakszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy a szervezett dolgozók egységesek legyenek a munkásfiatalok megszilárdítása, a szocialista építés fő célkitűzései, a béke védelme és a nemzetközi munkásszolidaritás alapvető kérdéseiben. A szakszervezetek alkalmasak e feladatok megvalósítására, mert tevékenységük kiteríti a bérből és fizetésből élő dolgozók életének minden területére. Elsődleges feladat a munkásosztály öntudatának fokozása. Ez elengedhetetlen feltétel a dolgozó nép erkölcsipolitikai egységének kialakításához, mert ez az egység a munkásosztály eszmei és gyak A felvilágosítást megkönynyíti, hogy nekünk nincs titkolnivalónk, hiszen minden dologról, legyen az nemzetközi kérdés, vagy vállalati ügy, gazdasági vagy politikai probléma — számot adhatunk, s az ügy érdeke is, hogy minden kérdésben tisztán lássanak a dolgozók. A szakszervezeti aktivisták válaszoljanak a dolgozók kérdéseire, magyarázzák állandóan a nemzetközi helyzetet, a politikai és gazdasági intézkedéseinket, az üzem, a vállalat belső problémáit. A szakszervezetek rendelkeznek ehhez eddig még eléggé igénybe nem vett eszközökkel, mint a termelési értekezletek, taggyűlések, a csoportértekezletek. Jobban fel kell használni erre a szakszervezeti tevékenység olyan formáit is, mint az üdültetés, a társadalombiztosítás, a munkavédelem, munkásellátás stb. Jobban fel kell használni a szakszervezetek sajtóját is, mindenekelőtt a Népszavát, hiszen szakszervezeti lap még soha nem jelent meg ilyen nagy példányszámban. A szakszervezeteknek minden alkalmat megragadva, a munkáshatalom érdekében kell politizálniuk. Ha jól intéznek el egy vagy más panaszos ügyet — ez már munkáspolitika. Ha megmagyarázzák a megoldás módját — ez már felvilágosító munka. Ha összekötik a mindennapos ügyeket az ország, vagy a vállalat előtt álló problémák ismertetésével — ez már a munkáshatalom erősítése! A szakszervezeteknek fel kell lépniük a munkásosztály ideológiájától idegen, nacionalista, soviniszta nézetek ellen. Mit jelent ma a nacionalizmus, sovinizmus? Ezt az ellenforradalmi események egyértelműen megmutatták: e nézetek hirdetésének célja — kiszakítani hazánkat a szocialista táborból, szembeállítani a Szovjetunióval, a népi demokráciákkal. Nem vitás, hogy ez a szocializmus ellenségeinek céljait szolgálja. Éppen ezért az imperialisták és azok szekértolói szítják a nacionalizmuson, sovinizmuson alapuló gyűlöletet. Egyetlen pillanatra sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az imperialisták zavart keltéssel operálnak. Olyan jelszavakat dobnak be a munkások félrevezetésére, mint például a »népi kapitalizmus«, a »tőke demokratizálódása« és más hasonlóak, amelyeknek egyetlen célja: álcázni a tőkés kizsákmányolást. sem kialakításáért, a társadalmi tulajdon védelméért, a korrupció és a pazarlás ellen vívott harc számottevő a gyakorlati irányításával valósul meg. A szocializmus építésével egyidejűleg a munkásosztály növekszik, mind több új munkás kerül soraiba, akik az osztályöntudat különböző fokán állnak. A munkások egy része előtt nem világos és egyértelmű a szocialista építés célja, még kevésbé a szocializmus, a kommunizmus távlata. Itt elsősorban az ifjúmunkásokról van szó, akiknek sem élet- sem munkatapasztalataik nincsenek. Nehezen értik meg szocialista építésünk nehézségeit. Az ifjúsággal való törődést, a róluk történő elvtársias gondoskodást közüggyé, így szakszervezeti feladattá is kell tennünk. A szakszervezetek politikai tevékenységénél első és döntő feladat: a mindennapi munka során történő felvilágosítás. A dolgozókat ezer és ezer kérdés foglalkoztatja, a béke ügye, gazdasági kérdések, megvitatnak párthatározatokat, kormányrendeleteket, szakszervezeti intézkedéseket. Ilyenkor gyakran várnak magyarázatra. Ha pedig nem mi magyarázzuk meg a dolgokat, »megmagyarázzák« a tájékozatlanok, vagy éppenséggel az ellenség. A felvilágosítás nem merülhet ki a mindennapos gyakorlati kérdések magyarázatában, hanem erősíteni kell a dolgozók jövőbe vetett hitét A szocializmus építésének céljait tudatossá kell tenni a dolgozók előtt nemzeti és nemzetközi méretekben egyaránt. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a máért dolgozunk, hanem a holnapért is, nemcsak magunkért, hanem gyermekeinkért is, nemcsak a magyar munkásosztály ügyéért, hanem a nemzetközi munkásosztály ügyéért is. A munkáshatalom politikai és ideológiai erősítését kell szolgálnia a szakszervezetek kulturális-nevelő munkájának is. Az ideológiai nevelésnek különös jelentősége van fejlődésünk mostani időszakában, amikor a munkásosztály sorai felhígultak és még érezhető az ellenforradalom okozta ideológiai zűrzavar, a revizionizmus hatása. Kultúrnevelési tevékenységünkben ezt minden területen figyelembe kell vennünk. Nagyon elharapózott az utóbbi években a kispolgári giccs, az ellenséges nézeteket, hamis gondolatokat tükröző — többségében alacsony színvonalú — kulturális termékek terjesztése. Ezt semmiképpen sem szabad tűrnünk. Kultúrpolitikánknak pártosnak, harcosnak kell lennie. A munkásosztály, a haladó emberek világnézetét, életszemléletét tükrözze, terjessze. Ebben segítik őket a revizionisták az olyan nézetek hirdetésével, mint például a »nemzeti kommunizmus« és a munkásosztály vezető szerepének tagadása. Ezek a munkásellenes, szocialistaellenes eszmék ismert forrásból táplálkoznak. Ahogyan Bernsteinék annak idején igyekeztek elterelni a munkásokat a döntő harci feladatoktól és — tisztesség ne essék szólván — »revízió alá vették« a marxizmust, úgy a mai bernsteinek, szellemi elődjeikhez hasonlóan, a tőkés társadalom, a kapitalizmus konzerválására, a munkásosztály egységének megbontására törekszenek. Sajnálatos tény, hogy az ellenforradalom alatt és azt követően, egyes nyugati szakszervezeti vezetők valósággal élére álltak a munkáshatalmunk elleni imperialista uszításnak és rágalomhadjáratnak. Feladták a munkásszolidaritás magasztos hagyományait és sárbataposták a nemzetközi proletár összefogt vonatkozásai mellett, elsőrendű fontosságú a politikai kérdés is. más megszentelt vörös lobogóját. Nem a mi feladatunk ítélkezni felettük. Ítél majd felettük a történelem. És ítél minden bizonnyal a nemzetközi munkásosztály, amely a magyar proletárhatalom veszélyeztetése idején a testvéri szolidaritás olyan ragyogó példáit szolgáltatta. Ha Van nép, ha van munkásosztály, amely a gyakorlatban tapasztalta a nemzetközi szolidaritás erejét — akkor ez éppen a magyar nép, a magyar munkásosztály. A XIX. kongresszusról Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A magyar szakszervezeti mozgalom szervezeti ereje nagyobb, mint bármikor volt. A szakszervezetek soraikban tömörítik a felnőtt lakosság egyharmadát, a bérből és fizetésből élő dolgozók 82 százalékát, összesen mintegy kétmillió dolgozót. Az ország területén több mint 13 000 szakszervezeti alapszerv működik, amelyekben csaknem negyedmillió választott szakszervezeti vezető fejt ki odaadó és áldozatkész munkát. Arányban van-e azonban ez a nagy, szervezeti erő a szakszervezetek politikai befolyásával? Megfelel-e annak a bizalomnak, amit az önként tömörülő tagok kétmilliós létszáma kifejez? Arányban van-e ezzel a szervezeti erővel a szakszervezetek közvéleményt formáló ereje? Megállapíthatjuk, hogy a szakszervezetek tömegbefolyása nincs arányban azzal a szervezett erővel, melyet képviselnek. A múlthoz viszonyítva van javulás. Az elmúlt másfél A meggyőzés szükségessége a szakszervezeti tagság összetételének, világnézetének, öntudatossági fokának különbözőségéből fakad. Ez egymagában is megköveteli a parancsolgatás felszámolását, a bürokratikus, hivatali munkastílus megváltoztatását. Vannak esetek, amikor a nagyvonalúság hasznos. A meggyőzésnél azonban kitartó mindennapos, aprólékos munkára, emberséggel telített kapcsolatok megteremtésére van szükség. Az egyszerű embereknek a munkáshatalmat többnyire az testesíti meg, aki az ő dolgával foglalkozik és nagyrészt arról ítéli meg a munkáshatalmat, ahogyan ügyesbajos dolgait intézik. A magyar munkásság gazdag a tehetséges, a munkásosztály ügye iránt odaadó dolgozókban, akik fáradságos munkával, erőiket nem kímérve, áldozatkészen dolgoznak munkatársaik ügyeinek intézéséért és a társadalmi haladásért. Ha az említett nehézségek ellenére van sok pozitív vonása a szakszervezeti mozgalomnak — és van! —, akkor az elsősorban annak az eredménye, hogy ilyen képességekkel, ilyen odaadással dolgoztak — és dolgoznak ma is — a bizalmiak, az üzemi szakszervezeti munkások tíz- és tízezrei. Ha valakit megválasztanak, az a bizalom jele. S ha bármelyik választott vezető nem úgy foglalkozik a tagság ügyeinek intézésével, ahogyan ezt a helyzet megköveteli, akkor ez visszaélés a bizalommal. Olyan szellemnek kell meghonosodnia egész munkánkban, hogy ne legyen nyugodt éjszakája egyetlen szakszervezeti vezetőnek sem, aki elhanyagolja a foglalkozást a dolgozók ügyeivel, vagy nem ad kielégítő választ bármely felvetődött kérdésre. Nem szabad, hogy következmény nélkül maradjon egyetlen olyan eset sem, amelyben a vezető nem tett eleget ezeknek a kötelezettségeinek. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A magyar szakszervezeti mozgalom csaknem egy évszázad tapasztalataira tekinthet vissza. A nyomdász-szakszervezet több mint 90 esztendős, a bőrösöké meghaladja a 80 mondunk köszönetét a magyar munkások, a magyar dolgozók nevében külföldi munkástestvéreinknek, akik mellénk álltak a megpróbáltatások súlyos óráiban. A XIX. kongresszusról mondunk külön is köszönetet a baráti, szocialista országok dolgozóinak — elsősorban a legnagyobb segítséget nyújtó szovjet népnek — és kérjük a szovjet szakszervezetek, valamint a többi testvérszakszervezetek itt jelenlevő küldötteit, tolmácsolják a magyar dolgozók háláját és köszönetét. A XIX. kongresszusról mondunk köszönetet a Szakszervezeti Világszövetségnek, mint a nemzetközi munkás szolidaritás megtestesítőjének azért a sokoldalú támogatásért, amelyet a magyar munkásosztálynak az ellenforradalmi események idején és azt követően nyújtott év alatt nagy eredményeket értünk el ezen a téren is. A fejlődés tendenciája egészséges, de a szakszervezeti munka leegyszerűsítéséből, szűk értelmezéséből fakadó súlyos hibákat még nem tudtuk teljesen kiheverni. Ahhoz, hogy a szakszervezeti szerveinket alkalmasabbá tegyük a meghatározott feladatok elvégzésére, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a szakszervezetek központi vezetőségeinek, az alapszervezetek vezetőségeinek, a bizalmiaknak felül kell vizsgálniuk munkamódszereiket. Mindenekelőtt abból a szempontból, hogyan lehet jobban kifejleszteni a szakszervezeti munka mozgalmi jellegét, hogyan lehet meghonosítanieleven, ügyintéző munkastílust. Mire gondolunk, amikor a szakszervezeti munka mozgalmi jellegéről beszélünk? Arra, hogy a szakszervezeti mozgalom belső élete a mindennapos meggyőzésen, a vezetőknek a választóik iránti mélységes felelősségérzetén és a társadalmi munkán alapszik, esztendőt és ebben az évben emlékeztünk meg a Szakszervezetek Országos Tanácsa fennállásának 60. évfordulójáról. Büszkén valljuk magunkénak a magyar szakszervezetek osztályharcos, forradalmi hagyományait. A századforduló előtt a szakszervezetek szervezték a munkásságot a tőkés kizsákmányolás ellen, a kedvezőbb munkafeltételek megvalósításáért. A XX. század első két évtizedében a magyar munkásosztálynak a szakszervezetek közreműködésével már volt ereje ahhoz, hogy rohamra induljon a tőkés rendszer megdöntésére. A munkásosztály forradalmi élcsapatának vezetésével ezt a harcot 1319-ben — ha rövid időre is — siker koronázta. A két világháború között, a fasizált Magyarországon rendkívül nehéz helyzetben, a jobboldali, áruló szakszervezeti vezetők mesterkedései ellenére a szakszervezeteknek volt erejük ahhoz, hogy a fasiszta métellyel szemben ébren tartsák a dolgozók soraiban az osztályöntudatot és a munkásosztály történelmi hivatásába vetett hitet. A felszabadulás után a magyar szakszervezeti mozgalom elévülhetetlen érdemeket szerzett a munkásosztály egységének megteremtéséért, a hatalom kivívásáért és megszilárdításáért folytatott harcban, a szocialista vívmányaink megalkotásában és állandó fejlesztésében. Soha nem voltak olyan nagy lehetőségeink, mint ma, hogy a magyar dolgozó nép szebb, boldogabb szocialista jövőjének megteremtése érdekében a békéért, a szocializmusért és a társadalmi haladásért munkálkodjunk. Merítsünk e történelmet formáló munkánkhoz erőt a magyar szakszervezeti mozgalom gazdag, osztályharcos tapasztalataiból. Dolgozzunk úgy, hogy méltóak legyünk az évszázados magyar szakszervezeti mozgalom legszebb hagyományaihoz. Erre kötelez bennünket kétmilliós tagságunk bizalma. Ezzel tartozunk a magyar és a nemzetközi munkásosztálynak — fejezte be Gáspár elvtárs a Szakszervezetek Országos Tanácsa beszámolóját. Ezután Harustyák József, a számvizsgáló bizottság elnöke ismertette a SZOT számvizsgáló bizottságának tevékenységét. Bevezetőjében arról beszélt: a szakszervezeteknek nagy súlyt kell helyezniük arra, hogy a tagdíjak felhasználása messzemenően a tagság érdekeit szolgálja, s ez megköveteli, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközöket minden esetben a tagság széleskörű tájékoztatása és ellenőrzése mellett használják fel. — A gazdálkodás ■— mondotta — mind eredményeiben, mind módszereiben nagyot fejlődött, de a társadalmi ellenőrzés, a számvizsgáló bizottságok tevékenysége nem tudta követni ezt a fejlődést. — Az elmúlt öt év során növekedett a szakszervezeti tagok száma, s ezzel együtt növekedett a tagdíjbevétel is. Így a szakszervezetek pénzügyileg megerősödtek. A megerősödés lehetővé tette a tagdíjak csökkentését. Ezért 1956 januárjától a másfélszázalékos tagdíjról egy százaléknak megfelelő osztályos tagdíjrendszerre tértünk át. A szakszervezetek gazdálkodásáról szólva elmondotta, hogy 1957-ben az összes kiadásokból: szociáilg célokra 44,7, kulturális célokra 18,1, sportcélokra 9,2, ügyvitelre 16,4, szervezésre 11,6 százalékot fordítottak. Vagyis: a szociális, kulturális és sportkiadásokra összesen 72 százalékot, ügyvitelre és szervezésre pedig 28 százalékot. A SZOT számvizsgáló bizottságának tevékenységét ismertetve az előadó beszámolt arról, hogy a XVIII. kongreszszus óta a társadalmi aktívahálózat segítségével 85 esetben végzett vizsgálatot. Megvizsgálta a SZOT-költségvetés alakulását, a pénzügyi fegyelem érvényesülését, a SZOT intézményeinek gazdálkodását és megállapította, hogy e szervek jelentős eredményeket értek el gazdálkodásukban. Ezután, a SZOT gazdálkodását ismertetve elmondotta, hogy 1953 óta több mint 21 százalékkal csökkentek a kiadások, ami az előrelátó, takarékos gazdálkodást mutatja. Az 1957—58. évi költségvetés mutat némi emelkedést, ami elsősorban a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséből adódik és abból, hogy megnövekedett a kulturális és egyéb mozgalmi tevékenység az SZMT-knél, a munkásotthonok támogatása és építése, a szakmai kultúrotthonok támogatása, valamint az Egressy Klub fenntartásának költségei. Meg kell vizsgálni hogy a szakmaközi költségeket a jövőben — céljaiknak megfelelően — hol kell megtervezni. Véleményünk szerint ■*- mondotta — a szakmai kultúrotthonok költségeit a szakszervezetek költségvetésének terhére vagy az állami kultúralapból kell fedezni. A beruházásokról elmondotta, hogy amíg azok technikai lebonyolítása megfelelő, addig az éves keret felhasználása nem kielégítő, a hitelkeret jelentős részét nem használják fel. Nem mindig érvényesül a céltudatos előrelátás sem — mondotta és példaként hozta fel, hogy az üdülés fejlesztésére fordított összeg öt év alatt mintegy 50—60 millió forint volt, és ezt csak az üdülők állagának megóvására, a kulturális berendezések fejlesztésére, a szociális és higiéniai igények kielégítésére használták fel, de egyetlen új üdülőt sem építettek. A SZOT napilapja, a Népszava gazdasági helyzetéről elmondotta, hogy jelenleg 170 000 példányban jelenik meg. A lap gazdaságilag szilárd és — mivel példányszáma is sokszorosan megnövekedett — jobban tudja betölteni a szakszervezeti mozgalomban reá háruló sokirányú feladatot. Szóvá tette a beszámoló, hogy figyelembe véve a kétmilliós tagságot, továbbá a szakszervezetek politikai, gazdasági és ideológiai feladatait, ez a példányszám nagyon is kevés. A jelenleginél magasabb példányszámú lapra van szükség, és arra kell törekedni, hogy a lap jusson el a szervezett dolgozók, elsősorban a munkások legszélesebb rétegeihez. A Táncsics Könyvkiadó gazdasági és politikai tevékenysége is megfelel a reá háruló nagy és felelősségteljes feladatoknak. A SZOT Munkavédelmi Kutató Intézetének gazdálkodását is helyesnek találta a számvizsgáló bizottság. Az Intézetnek azonban a vizsgált időszakban nem volt megfelelő kapcsolata a többi kutatóintézettel és így előfordult, hogy több helyen is végeztek azonos kutatásokat, amíg más kutatásokkal sehol sem foglalkoztak. A vizsgálat óta jobb, szorosabb az együttműködésük a különböző kutatóintézetekkel. A bizottság figyelemmel kísérte a SZOT által 1957. március 1-én létrehozott tanácsadó iroda munkáját is. Létrehozása helyesnek bizonyult, hiszen tíz hónap alatt mintegy kilencezer ügyben nyújtott segítséget. A tanácsadó iroda dolgozóinak lelkiismeretes tevékenysége hozzájárult, hogy a tanácsra szorulók ma már bizalommal fordulnak a szakszervezetek legfelsőbb szervéhez. Ezután Harustyák elvtárs a vidéki kultúrotthonoknál és a Sportköröknél végzett ellenőrzések tapasztalatait ismertette, ahol több lazaságot, fegyelmezetlenséget tártak fel, amelyek megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtették. A továbbiakban arról számolt be, hogy a számvizsgáló bizottság milyen elvi és gyakorlati segítséget nyújtott az alsóbb szakszervezeti szervek számvizsgáló bizottságainak. 1956-ban és 1957-ben a szakszervezeti központi vezetőségek mellett működő számvizsgáló bizottságok, továbbá 19 megyei székhelyen az SZMT-k és területi bizottságok, valamint a városi és a város közeli környékén levő üzemek és intézmények, hivatalok számvizsgáló bizottságai részére tartottak előadásokat. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a szakszervezetek központi vezetőségei mellett működő számvizsgáló bizottságok többsége jól dolgozik. Ugyanakkor az SZMT-k, a területi bizottságok számvizsgáló bizottságainak munkája nem kielégítő. Az üzemi, intézményi, alapszervi számvizsgáló bizottságok sok esetben még jogkörüket sem ismerik. Több bizottság egyáltalán nem működik. A működők sem mindig számolnak be tevékenységükről a vezető szerveknek, valamint a tagságnak s mulasztásaikat nem is kérik tőlük számon. A hiányos és felületes ellenőrzés követkemnénye, hogy elég gyakoriak a visszaélések. Harustyák elvtárs felhívta a vezető szervek figyelmét, hogy a jövőben jobban vizsgálják meg a pénzügyi munkát végző alkalmazottakat, a számvizsgáló bizottságok figyelmét pedig arra, hogy rendszeressé, alaposabbá tegyék az ellenőrzést. Befejezésül javasolta a kongresszusnak, hogy a szakszervezetek az eddiginél jobban vegyék igénybe a számvizsgáló bizottságok munkáját. A szakszervezeti mozgalom egészséges fejlődése érdekében igényeljék rendszeres tevékenységüket a költségvetések tervezésénél, összeállításánál és az anyagi eszközök felhasználásának ellenőrzésénél. A szakszervezetek vezető szervei gondoskodjanak arról, hogy a számvizsgáló bizottság tagjai — éppúgy, mint a többi aktívak — megtanulják feladataikat, megismerjék jogaikat és kötelességeiket. Szervezzenek részükre is előadásokat, tanfolyamokat, adjanak ki részükre írásos útmutatókat. A kongresszus első napján Marosán György államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a párt Központi Bizottságának nevében üdvözölte a kongresszust. Felszólalt P. N. Korobova, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára. Fathy Kamel, az Arab Országok Szakszervezeti Szövetségének főtitkára. Válóczi Elek, dr. Gépesi Kiss Pál, Gábor Imréné, Ortutay Gyula, Várhelyi István, Slubyánszki Józsefné, Gaston Monmousseau, a Francia Általános Munkásszövetség titkára, Bugár Jánosné, a Szaktanács titkára, Csesznek Sándor, Gottlieb Fiola, az Osztrák Szakszervezeti Egységfrakció vezetője, Szilágyi András, Halász József, Vaclav Posek, a Csehszlovák Szakszervezeti Tanács titkára. A felszólalásokat holnapi számunkban ismertetjük. Ús szakszervezetek politikai, felvilágosító és kulturális nevelőmunkája Válaszoljank a dolgozók kérdéseire Erősítsük a munka mozgalmi jellegét A számvizsgáló bizottság beszámolója A nacionalizmus, sovinizmus, revizionizmus ellen A bizalmiak fontos szerepe 1958. március 1