Népszava, 1958. március (86. évfolyam, 51–76. sz.)

1958-03-01 / 51. szám

NÉPSZAVA e­ lükkel segítik a népi ellenőrző bizottságok működését. Látni kell azt is, elvtársak, hogy az egészséges közszer­v szakszervezeteknek a mun­káshatalom gazdasági erősítése érdekében végzett tevékeny­ségét nem lehet elválasztani a proletárdiktatúra politikai erő­sítésére irányuló munkájuk­tól, hiszen ez a mindennapi életben is összefonódik. Éppen a múlt tapasztalatai alapján azonban helyesnek látjuk, ha külön is világosan meghatároz­zuk a szakszervezetek felada­tait politikai, ideológiai vonat­kozásban is. Ez a tevékenységünk a dol­gozó nép erkölcsi és politikai egységének megvalósítására irányul. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában ez azt jelenti: a szakszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy a szervezett dolgozók egységesek legyenek a munkásfiatalok megszilárdí­tása, a szocialista építés fő célkitűzései, a bék­e védelme és a nemzetközi munkásszoli­daritás alapvető kérdéseiben. A szakszervezetek alkalma­sak e feladatok megvalósításá­ra, mert tevékenységük kiter­íti a bérből és fizetésből élő dolgozók életének minden te­rületére. Elsődleges feladat a munkásosztály öntudatának fokozása. Ez elengedhetetlen feltétel a dolgozó nép erkölcsi­­politikai egységének kialakítá­sához, mert ez az egység a munkásosztály eszmei és gyak A felvilágosítást megköny­­nyíti, hogy nekünk nincs tit­­kolnivalónk, hiszen minden dologról, legyen az nemzet­közi kérdés, vagy vállalati ügy, gazdasági vagy politikai probléma — számot adhatunk, s az ügy érdeke is, hogy min­den kérdésben tisztán lássa­nak a dolgozók. A szakszer­vezeti aktivisták válaszolja­nak a dolgozók kérdéseire, magyarázzák állandóan a nemzetközi helyzetet, a poli­tikai és gazdasági intézkedé­seinket, az üzem, a vállalat belső problémáit. A szakszervezetek rendel­keznek ehhez eddig még eléggé igénybe nem vett esz­közökkel, mint a termelési értekezletek, taggyűlések, a csoportértekezletek. Jobban fel kell használni erre a szakszervezeti tevékenység olyan formáit is, mint az üdültetés, a társadalombizto­sítás, a munkavédelem, mun­kásellátás stb. Jobban fel kell használni a szakszervezetek sajtóját is, mindenekelőtt a Népszavát, hiszen szakszerve­zeti lap még soha nem jelent meg ilyen nagy példányszám­ban. A szakszervezeteknek min­den alkalmat megragadva, a munkáshatalom érdekében kell politizálniuk. Ha jól in­téznek el egy vagy más pa­naszos ügyet — ez már mun­káspolitika. Ha megmagyaráz­zák a megoldás módját — ez már felvilágosító munka. Ha összekötik a mindennapos ügyeket az ország, vagy a vállalat előtt álló problémák ismertetésével — ez már a munkáshatalom erősítése! A szakszervezeteknek fel kell lépniük a munkásosztály ideológiájától idegen, nacio­nalista, soviniszta nézetek el­len. Mit jelent ma a nacionaliz­mus, sovinizmus? Ezt az el­lenforradalmi események egyértelműen megmutatták: e nézetek hirdetésének célja — kiszakítani hazánkat a szo­cialista táborból, szembeállí­tani a Szovjetunióval, a népi demokráciákkal. Nem vitás, hogy ez a szocializmus ellen­ségeinek céljait szolgálja. Ép­pen ezért az imperialisták és azok szekértolói szítják a na­cionalizmuson, sovinizmuson alapuló gyűlöletet. Egyetlen pillanatra sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az imperialisták zavart keltéssel operálnak. Olyan jelszavakat dobnak be a munkások félrevezetésére, mint például a »népi kapita­lizmus«, a »tőke demokrati­zálódása« és más hasonlóak, amelyeknek egyetlen célja: álcázni a tőkés kizsákmányo­lást. sem kialakításáért, a társa­dalmi tulajdon védelméért, a korrupció és a pazarlás ellen vívott harc számottevő a gya­korlati irányításával valósul meg. A szocializmus építésével egyidejűleg a munkásosztály növekszik, mind több új mun­kás kerül soraiba, akik az osztályöntudat különböző fo­kán állnak. A munkások egy része előtt nem világos és egy­értelmű a szocialista építés célja, még kevésbé a szocia­lizmus, a kommunizmus táv­lata. Itt elsősorban az ifjú­munkásokról van szó, akiknek sem élet- sem munkatapaszta­lataik nincsenek. Nehezen értik meg szocialista építésünk ne­hézségeit. Az ifjúsággal való törődést, a róluk történő elv­­társias gondoskodást közüggyé, így szakszervezeti feladattá is kell tennünk. A szakszervezetek politikai tevékenységénél első és döntő feladat: a mindennapi munka során történő felvilágosítás. A dolgozókat ezer és ezer kérdés foglalkoztatja, a béke ügye, gazdasági kérdések, megvitatnak párthatározato­kat, kormányrendeleteket, szakszervezeti intézkedéseket. Ilyenkor gyakran várnak ma­gyarázatra. Ha pedig nem mi magyarázzuk meg a dolgokat, »megmagyarázzák« a tájéko­zatlanok, vagy éppenséggel az ellenség. A felvilágosítás nem merül­het ki a mindennapos gyakor­lati kérdések magyarázatában, hanem erősíteni kell a dolgo­zók jövőbe vetett hitét A szocializmus építésének céljait tudatossá kell tenni a dolgozók előtt nemzeti és nem­zetközi méretekben egyaránt. Ez azt is jelenti, hogy nem­csak a máért dolgozunk, ha­nem a holnapért is, nemcsak magunkért, hanem gyerme­keinkért is, nemcsak a ma­gyar munkásosztály ügyéért, hanem a nemzetközi munkás­­osztály ügyéért is. A munkáshatalom politikai és ideológiai erősítését kell szolgálnia a szakszervezetek kulturális-nevelő munkájának is. Az ideológiai nevelésnek különös jelentősége van fej­lődésünk mostani időszaká­ban, amikor a munkásosztály sorai felhígultak és még érezhető az ellenforradalom okozta ideológiai zűrzavar, a revizionizmus hatása. Kultúr­­nevelési tevékenységünkben ezt minden területen figye­lembe kell vennünk. Nagyon elharapózott az utóbbi évek­ben a kispolgári giccs, az el­lenséges nézeteket, hamis gondolatokat tükröző — több­ségében alacsony színvonalú — kulturális termékek ter­jesztése. Ezt semmiképpen sem sza­bad tűrnünk. Kultúrpoliti­kánknak pártosnak, harcosnak kell lennie. A munkásosztály, a haladó emberek világnéze­tét, életszemléletét tükrözze­, terjessze. Ebben segítik őket a revi­zionisták az olyan nézetek hirdetésével, mint például a »­nemzeti kommunizmus« és a munkásosztály vezető sze­repének tagadása. Ezek a munkásellenes, szo­cialistaellenes eszmék ismert forrásból táplálkoznak. Aho­gyan Bernsteinék annak ide­­­jén igyekeztek elterelni a munkásokat a döntő harci fel­adatoktól és — tisztesség ne essék szólván — »revízió alá vették« a marxizmust, úgy a mai bernsteinek, szellemi elődjeikhez hasonlóan, a tő­kés társadalom, a kapitaliz­mus konzerválására, a mun­kásosztály egységének meg­bontására törekszenek. Sajnálatos tény, hogy az ellenforradalom alatt és azt követően, egyes nyugati szak­­szervezeti vezetők valósággal élére álltak a munkáshatal­munk elleni imperialista uszí­tásnak és rágalomhadjárat­­nak. Feladták a munkásszo­lidaritás magasztos hagyo­mányait és sárbataposták a nemzetközi proletár összefo­gt vonatkozásai mellett, első­rendű fontosságú a politikai kérdés is. más megszentelt vörös lobo­góját. Nem a mi feladatunk ítél­kezni felettük. Ítél majd felet­tük a történelem. És ítél min­den bizonnyal a nemzetközi munkásosztály, amely a ma­gyar proletárhatalom veszé­lyeztetése idején a testvéri szolidaritás olyan ragyogó példáit szolgáltatta. Ha Van nép, ha van mun­kásosztály, amely a gyakor­latban tapasztalta a nemzet­közi szolidaritás erejét — ak­kor ez éppen a magyar nép, a magyar munkásosztály. A XIX. kongresszusról Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A magyar szakszervezeti mozgalom szervezeti ereje na­gyobb, mint bármikor volt. A szakszervezetek soraikban tö­mörítik a felnőtt lakosság egy­­harmadát, a bérből és fizetés­ből élő dolgozók 82 százalékát, összesen mintegy kétmillió dol­gozót. Az ország területén több mint 13 000 szakszervezeti alap­szerv működik, amelyekben csaknem negyedmillió válasz­tott szakszervezeti vezető fejt ki odaadó és áldozatkész mun­kát. Arányban van-e azonban ez a nagy, szervezeti erő a szak­­szervezetek politikai befolyá­sával? Megfelel-e annak a bi­zalomnak, amit az önként tö­mörülő tagok kétmilliós létszá­ma kifejez? Arányban van-e ezzel a szervezeti erővel a szakszervezetek közvéleményt formáló ereje? Megállapíthatjuk, hogy a szakszervezetek tömegbefolyá­sa nincs arányban azzal a szer­vezett erővel, melyet képvisel­nek. A múlthoz viszonyítva van javulás. Az elmúlt másfél A meggyőzés szükségessége a szakszervezeti tagság össze­tételének, világnézetének, ön­tudatossági fokának különbö­zőségéből fakad. Ez egymagá­ban is megköveteli a paran­csolgatás felszámolását, a bü­rokratikus, hivatali munkastí­lus megváltoztatását. Vannak esetek, amikor a nagyvonalúság hasznos. A meg­győzésnél azonban kitartó mindennapos, aprólékos mun­kára, emberséggel telített kap­csolatok megteremtésére van szükség. Az egyszerű emberek­nek a munkáshatalmat több­nyire az testesíti meg, aki az ő dolgával foglalkozik és nagy­részt arról ítéli meg a munkás­­hatalmat, ahogyan ügyes­­bajos dolgait intézik. A magyar munkásság gazdag a tehetséges, a munkásosztály ügye iránt odaadó dolgozók­ban, akik fáradságos munká­val, erőiket nem kímérve, ál­dozatkészen dolgoznak mun­katársaik ügyeinek intézé­séért és a társadalmi haladá­sért. Ha az említett nehézsé­gek ellenére van sok pozitív vonása a szakszervezeti moz­galomnak — és van! —, akkor az elsősorban annak az ered­ménye, hogy ilyen képessé­gekkel, ilyen odaadással dol­goztak — és dolgoznak ma is — a bizalmiak, az üzemi szak­­szervezeti munkások tíz- és tízezrei. Ha valakit megválasztanak, az a bizalom jele. S ha bárme­lyik választott vezető nem úgy foglalkozik a tagság ügyeinek intézésével, ahogyan ezt a helyzet megköveteli, akkor­ ez visszaélés a bizalommal. Olyan szellemnek kell meghonosod­nia egész munkánkban, hogy ne legyen nyugodt éjszakája egyetlen szakszervezeti vezető­nek sem, aki elhanyagolja a foglalkozást a dolgozók ügyei­vel, vagy nem ad kielégítő választ bármely felvetődött kérdésre. Nem szabad, hogy következmény nélkül marad­jon egyetlen olyan eset sem, amelyben a vezető nem tett eleget ezeknek a kötelezettsé­geinek. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A magyar szakszervezeti mozgalom csaknem egy évszá­zad tapasztalataira tekinthet vissza. A nyomdász-szakszer­vezet több mint 90 esztendős, a bőrösöké meghaladja a 80 mondunk köszönetét a magyar munkások, a magyar dolgozók nevében külföldi munkástest­­véreinknek, akik mellénk áll­tak a megpróbáltatások súlyos óráiban. A XIX. kongresszus­ról mondunk külön is köszö­netet a baráti, szocialista or­szágok dolgozóinak — elsősor­ban a legnagyobb segítséget nyújtó szovjet népnek — és kérjük a szovjet szakszerveze­tek, valamint a többi testvér­szakszervezetek itt jelenlevő küldötteit, tolmácsolják a ma­gyar dolgozók háláját és köszö­netét. A XIX. kongresszusról mon­dunk köszönetet a Szakszerve­zeti Világszövetségnek, mint a nemzetközi munkás szolidari­tás megtestesítőjének azért a sokoldalú támogatásért, ame­lyet a magyar munkásosztály­nak az ellenforradalmi esemé­nyek idején és azt követően nyújtott­ év alatt nagy eredményeket értünk el ezen a téren is. A fejlődés tendenciája egészsé­ges, de a szakszervezeti munka leegyszerűsítéséből, szűk értel­mezéséből fakadó súlyos hibá­kat még nem tudtuk teljesen kiheverni. Ahhoz, hogy a szakszervezeti szerveinket alkalmasabbá te­gyük a meghatározott felada­tok elvégzésére, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának, a szakszervezetek központi ve­zetőségeinek, az alapszerveze­tek vezetőségeinek, a bizal­miaknak felül kell vizsgálniuk munkamódszereiket. Minde­nekelőtt abból a szempontból, hogyan lehet jobban kifejlesz­teni a szakszervezeti munka mozgalmi jellegét, hogyan le­het meghonosítani­­eleven, ügy­intéző munkastílust. Mire gondolunk, amikor a szakszervezeti munka mozgal­mi jellegéről beszélünk? Arra, hogy a szakszervezeti mozga­lom belső élete a mindennapos meggyőzésen, a vezetőknek a választóik iránti mélységes fe­lelősségérzetén és a társadalmi munkán alapszik, esztendőt és ebben az évben emlékeztünk meg a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa fennállásának 60. évfordulójá­ról. Büszkén valljuk magun­kénak a magyar szakszerveze­tek osztályharcos, forradalmi hagyományait. A századforduló előtt a szak­­szervezetek szervezték a mun­kásságot a tőkés kizsákmányo­lás ellen, a kedvezőbb munka­­feltételek megvalósításáért. A XX. század első két évtizedé­ben a magyar munkásosztály­nak a szakszervezetek közre­működésével már volt ereje ahhoz, hogy rohamra induljon a tőkés rendszer megdöntésé­re. A munkásosztály forradal­mi élcsapatának vezetésével ezt a harcot 1319-ben — ha rövid időre is — siker koro­názta. A két világháború között, a fasizált Magyarországon rend­kívül nehéz helyzetben, a jobb­oldali, áruló szakszervezeti ve­zetők mesterkedései ellenére a szakszervezeteknek volt ere­jük ahhoz, hogy a fasiszta mé­tellyel szemben ébren tartsák a dolgozók soraiban az osz­tályöntudatot és a munkásosz­tály történelmi hivatásába ve­tett hitet. A felszabadulás után a ma­gyar szakszervezeti mozgalom elévülhetetlen érdemeket szer­zett a munkásosztály egységé­nek megteremtéséért, a hata­lom kivívásáért és megszilár­dításáért folytatott harcban, a szocialista vívmányaink meg­alkotásában és állandó fejlesz­tésében. Soha nem voltak olyan nagy lehetőségeink, mint ma, hogy a magyar dolgozó nép szebb, boldogabb szocialista jövőjé­nek megteremtése érdekében a békéért, a szocializmusért és a társadalmi haladásért mun­kálkodjunk. Merítsünk e történelmet for­máló munkánkhoz erőt a ma­gyar szakszervezeti mozgalom gazdag, osztályharcos tapasz­talataiból. Dolgozzunk úgy, hogy méltóak legyünk az év­százados magyar szakszerveze­ti mozgalom legszebb hagyo­mányaihoz. Erre kötelez ben­nünket kétmilliós tagságunk bizalma. Ezzel tartozunk a ma­gyar és a nemzetközi munkás­osztálynak — fejezte be Gás­pár elvtárs a Szakszervezetek Országos Tanácsa beszámoló­ját. Ezután Harustyák József, a számvizsgáló bizottság elnöke ismertette a SZOT számvizs­gáló bizottságának tevékeny­ségét. Bevezetőjében arról be­szélt: a szakszervezeteknek nagy súlyt kell helyezniük arra, hogy a tagdíjak felhasz­nálása messzemenően a tag­ság érdekeit szolgálja, s ez megköveteli, hogy a rendelke­zésre álló anyagi eszközöket minden esetben a tagság szé­leskörű tájékoztatása és ellen­őrzése mellett használják fel. — A gazdálkodás ■— mondotta — mind eredményeiben, mind módszereiben nagyot fejlődött, de a társadalmi ellenőrzés, a számvizsgáló bizottságok tevé­kenysége n­em tudta követni ezt a fejlődést. — Az elmúlt öt év során növe­­kedett a szakszervezeti tagok száma, s ezzel együtt növeke­dett a tagdíj­bevétel is. Így a szakszervezetek pénzügyileg megerősödtek. A megerősödés lehetővé tette a tagdíjak csök­kentését. Ezért 1956 januárjá­tól a másfélszázalékos tagdíj­ról egy százaléknak megfelelő osztályos tagdíjrendszerre tér­tünk át. A szakszervezetek gazdál­kodásáról szólva elmondotta, hogy 1957-ben az összes kiadá­sokból: szociáilg célokra 44,7, kulturális célokra 18,1, sport­célokra 9,2, ügyvitelre 16,4, szervezésre 11,6 százalékot for­dítottak. Vagyis: a szociális, kulturális és sportkiadásokra összesen 72 százalékot, ügyvi­telre és szervezésre pedig 28 százalékot. A SZOT számvizsgáló bi­zottságának tevékenységét is­mertetve az előadó beszámolt arról, hogy a XVIII. kongresz­­szus óta a társadalmi aktíva­hálózat segítségével 85 eset­ben végzett vizsgálatot. Meg­vizsgálta a SZOT-költségvetés alakulását, a pénzügyi fegye­lem érvényesülését, a SZOT in­tézményeinek gazdálkodását és megállapította, hogy e szer­vek jelentős eredményeket ér­tek el gazdálkodásukban. Ezután, a SZOT gazdálko­dását ismertetve elmondotta, hogy 1953 óta több mint 21 szá­zalékkal csökkentek a kiadá­sok, ami az előrelátó, takaré­kos gazdálkodást mutatja. Az 1957—58. évi költségvetés mu­tat némi emelkedést, ami első­sorban a nemzetközi kapcso­latok fejlődéséből adódik és abból, hogy megnövekedett a kulturális és egyéb mozgalmi tevékenység az SZMT-knél, a munkásotthonok támogatása és építése, a szakmai kultúr­­ottho­nok támogatása, vala­mint az Egressy Klub fenn­tartásának költségei. Meg kell vizsgálni hogy a szakmaközi költségeket a jövőben — cél­jaiknak megfelelően — hol kell megtervezni. Vélemé­nyünk szerint ■*- mondotta — a szakmai kultúrotthonok költ­ségeit a szakszervezetek költ­ségvetésének terhére vagy az állami kultúralapból kell fe­dezni. A beruházásokról elmondot­ta, hogy amíg azok technikai lebonyolítása megfelelő, addig az éves keret felhasználása nem kielégítő, a hitelkeret je­lentős részét nem használják fel. Nem mindig érvényesül a céltudatos előrelátás sem — mondotta és példaként hozta fel, hogy az üdülés fejlesztésé­re fordított összeg öt év alatt mintegy 50—60 millió forint volt, és ezt csak az üdülők ál­lagának megóvására, a kultu­rális berendezések fejlesztésé­re, a szociális és higiéniai igé­nyek kielégítésére használták fel, de egyetlen új üdülőt sem építettek. A SZOT napilapja, a Nép­szava gazdasági helyzetéről el­mondotta, hogy jelenleg 170 000 példányban jelenik meg. A lap gazdaságilag szilárd és — mi­vel példányszáma is sokszoro­san megnövekedett — jobban tudja betölteni a szakszerve­zeti mozgalomban reá háruló sokirányú feladatot. Szóvá tette a beszámoló, hogy figye­lembe véve a kétmilliós tagsá­got, továbbá a szakszervezetek politikai, gazdasági és ideoló­giai feladatait, ez a példány­­szám nagyon is kevés. A jelen­leginél magasabb példányszá­mú lapra van szükség, és arra kell törekedni, hogy a lap jus­son el a szervezett dolgozók, elsősorban a munkások legszé­lesebb rétegeihez. A Táncsics Könyvkiadó gaz­dasági és politikai tevékenysé­ge is megfelel a reá háruló nagy és felelősségteljes felada­toknak. A SZOT Munkavédelmi Ku­tató Intézetének gazdálkodá­sát is helyesnek találta a számvizsgáló bizottság. Az In­tézetnek azonban a vizsgált időszakban nem volt megfe­lelő kapcsolata a többi kutató­­intézettel és így előfordult, hogy több helyen is végeztek azonos kutatásokat, amíg más kutatásokkal sehol sem foglal­koztak. A vizsgálat óta jobb, szorosabb az együttműködésük a különböző kutatóintézetek­kel. A bizottság figyelemmel kí­sérte a SZOT által 1957. már­cius 1-én létrehozott tanácsadó iroda munkáját is. Létrehozá­sa helyesnek bizonyult, hiszen tíz hónap alatt mintegy kilenc­ezer ügyben nyújtott segítsé­get. A tanácsadó iroda dolgo­zóinak lelkiismeretes tevé­kenysége hozzájárult, hogy a tanácsra szorulók ma már bi­zalommal fordulnak a szak­szervezetek legfelsőbb szervé­hez. Ezután Harustyák elvtárs a vidéki kultúrotthonoknál és a Sportköröknél végzett ellenőr­zések tapasztalatait ismertette, ahol több lazaságot, fegyelme­zetlenséget tártak fel, amelyek megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtették. A továbbiakban arról szá­molt be, hogy a számvizsgáló bizottság milyen elvi és gya­korlati segítséget nyújtott az alsóbb szakszervezeti szervek számvizsgáló bizottságainak. 1956-ban és 1957-ben a szak­­szervezeti központi vezetősé­gek mellett működő számvizs­gáló bizottságok, továbbá 19 megyei székhelyen az SZMT-k és területi bizottságok, vala­mint a városi és a város közeli környékén levő üzemek és in­tézmények, hivatalok szám­­vizsgáló bizottságai részére tartottak előadásokat. A tapasztalatok azt mutat­ták, hogy a szakszervezetek központi vezetőségei mellett működő számvizsgáló bizott­ságok többsége jól dolgozik. Ugyanakkor az SZMT-k, a te­rületi bizottságok számvizsgáló bizottságainak munkája nem kielégítő. Az üzemi, intézmé­nyi, alapszervi számvizsgáló bizottságok sok esetben még jogkörüket sem ismerik. Több bizottság egyáltalán nem mű­ködik. A működők sem min­dig számolnak be tevékenysé­gükről a vezető szerveknek, valamint a tagságnak s mu­lasztásaikat nem is kérik tő­lük számon. A hiányos és fe­lületes ellenőrzés követkemné­­nye, ho­gy elég gyakoriak a visszaélések. Harustyák elvtárs felhívta a vezető szervek figyelmét, hogy a jövőben jobban vizsgálják meg a pénzügyi munkát végző alkalmazottakat, a számvizs­gáló bizottságok figyelmét pe­dig arra, hogy rendszeressé, alaposabbá tegyék az ellenőr­zést. Befejezésül javasolta a kong­resszusnak, hogy a szakszer­vezetek az eddiginél jobban vegyék igénybe a számvizsgáló bizottságok munkáját. A szak­­szervezeti mozgalom egészsé­ges fejlődése érdekében igé­nyeljék rendszeres tevékenysé­güket a költségvetések tervezé­sénél, összeállításánál és az anyagi eszközök felhasználásá­nak ellenőrzésénél. A szakszervezetek vezető szervei gondoskodjanak arról, hogy a számvizsgáló bizottság tagjai —­ éppúgy, mint a többi aktívak — megtanulják fel­adataikat, megismerjék jogai­kat és kötelességeiket. Szervez­zenek részükre is előadásokat, tanfolyamokat, adjanak ki ré­szükre írásos útmutatókat. A kongresszus első napján Marosán György államminisz­ter, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja a párt Köz­ponti Bizottságának nevében üdvözölte a kongresszust. Fel­szólalt P. N. Korobova, a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára. Fathy Ka­mel, az Arab Országok Szak­szervezeti Szövetségének fő­titkára. Válóczi Elek, dr. Gé­pesi Kiss Pál, Gábor Imréné, Ortutay Gyula, Várhelyi Ist­ván, Slub­yánszki József­né, Gaston Monmousseau, a Fran­cia Általános Munkásszövetség titkára, Bugár Jánosné, a Szaktanács titkára, Csesznek Sándor, Gottlieb Fiola, az Oszt­rák Szakszervezeti Egység­frakció vezetője, Szilágyi And­rás, Halász József, Vaclav Po­­sek, a Csehszlovák Szakszer­vezeti Tanács titkára. A felszólalásokat holnapi számunkban ismertetjük. Ús szakszervezetek politikai, felvilágosító és kulturális nevelőmunkája Válaszoljank a dolgozók kérdéseire Erősítsük a munka mozgalmi jellegét A számvizsgáló bizottság beszámolója A nacionalizmus, sovinizmus, revizionizmus ellen A bizalmiak fontos szerepe 1958. március 1

Next