Népszava, 1958. május (86. évfolyam, 102–127. sz.)

1958-05-03 / 103. szám

Az atomhalál ellen, a békéért tüntettek a világ dolgozói a proletariátus nagy ünnepén A világ dolgozóinak nagy nemzetközi ünne­pén a világ sok száz városában, sok ezer fa­­lujában, milliók és milliók tüntettek. A tizen­negyedik szabad május 1-ét ünneplő népi de­mokratikus országokban éppúgy, mint azok­ban az országokban, ahol számos nehézség — betiltás, provokáció — támasztott akadályt, egy volt a jelszó: a békéért, az atomhalál el­len folytatott harcot erősíteni kell. Moszkva lakossága nagy lelkesedéssel ünnepelte meg május elsejét, a proletárszolidaritás napját Moszkva, május 1. (MTI) Május elsején borús, esős idő köszöntött Moszkvára, de ez nem akadályozta meg a moszkvai dolgozók millióit ab­ban, hogy hatalmas lelkesedés­sel vegyenek részt a május el­sejei ünnepi felvonuláson. A díszbe öltözött Vörös téren és a környező tereken, utcákon már korán reggel felvonultak a moszkvai helyőrség alakula­tai. Hamar megteltek a dísz­tribünök­­is, amelyeken­­ igen sok volt a külföldi vendég. Tíz óra előtt két perccel az egybe­gyűltek nagy tapsa közepette vonultak fel a Lenin—Sztálin­­mauzóleum mellvédjére az SZKP Központi Bizottsága el­nökségének tagjai, élükön Hruscsovval, a Központi Bi­zottság első titkárával. Lelkes taps köszöntötte a Moszkvá­ban tartózkodó Nasszert, az Egyesült Arab Köztársaság el­nökét. A katonai díszszemlét Mali­­novszkij marsall, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere tartotta és beszédben üdvö­zölte a hadsereg alakulatait, az ünneplő közönséget. Ezután megkezdődött a díszszemle. A díszszemlére felvonuló alaku­latok élén a katonai akadé­miák hallgatóiból alakult dísz­­ezredek haladtak, majd a fegy­vernemi alakulatok hallgatói, a szovjet flotta díszegységei, páncélosok, szállító járműve­ken haladó gárdisták, a légi­gyalogság, majd a tüzérség egységei következtek. Az 50 percig tartó díszszemlét és fel­vonulást a zenekar zárta be. A díszszemle ezúttal kisebb méretű volt, mint november 7-én, mert ezzel is dokumen­tálni akarta a szovjet had­sereg, hogy nincsenek, támadó szándékai. A moszkvai dolgozók sok­milliós tömegének felvonulását a sportolók ezrei nyitották meg, akik sok ötletes dekorá­cióval gyönyörködtették a né­zőket. A sportolók után a párt, a kormány vezetői, a meg­jelent vendégek előtt megin­dult több­­millió moszkvai színpompás menete. A fel­vonulók virágerdőt varázsol­tak a Vörös térre, mert vala­mennyiük kezében virágcsokor illatozott. Az ötletes dekorá­ciók a Szovjetunió iparának és mezőgazdaságának nagy fejlő­dését hirdették. Képet adtak a szovjet tudomány, a technika és a kultúra legújabb sikerei­ről. A szovjet főváros lakosai­nak felvonulása több mint három óra hosszat tartott, s megmutatta azt, hogy Moszk­va lakosai egységesen állnak a párt és a kormány vezetői mellett. Peking A világ proletariátusának nagy ünnepén félmillió pe­kingi dolgozó vonult fel a Tie­­nanmen térre. A színpompás menetet kétezer dobos nyitotta meg, majd 150 000 ipari mun­kás következett, s felcsendült az »Utolérjük Angliát« kezde­tű dal. Nagy tetszést arattak a felvonuló művészegyüttesek, a modellek százai, amelyek Kína gépgyártó iparának fej­lődéséről tanúskodtak. A há­rom órán át tartó felvonulást a sportolók csoportjai zárták be. A pekingi május elsejei ün­nepségeket este utcabálok zár­ták be és százezrek gyönyör­ködtek a pompás tűzijáték­ban is. Prága A prágai május elsejét na­pos, tavaszi idő köszöntötte. A főváros dolgozói a Vencel té­ren köszöntötték a párt és a kormány vezetőit. Fél kilenc­kor a Himnusz hangjai nyi­tották meg az ünnepséget, majd Antonin Novotny köz­­társasági elnök, a párt köz­ponti bizottságának első titká­ra mondott ünnepi beszédet. A beszéd után kezdődött meg a főváros népének lelkes fel­vonulása. A menet élén itt is fiatalok haladtak, akiket Prá­ga lakosságának a fele, körül­belül ötszázezren követtek. A felvonulás csaknem öt óra hosszat tartott s a legtöbbet hangoztatott jelszó a béke kö­vetelése, az atomháború elleni tiltakozás szava volt. Bukarest A bukaresti Sztálin téren délelőtt kilenc órakor kezdő­dött meg az ünnepség. A té­ren összegyűlt tömeg hatalmas lelkesedéssel köszöntötte a párt és a kormány megjelent vezetőit, majd Gheorghe Apostol, a párt Központi Ve­zetősége politikai irodájának tagja üdvözölte a megjelente­ket. Ezután indulók hangjaira kezdődött meg a bukaresti nyolc kerület dolgozóinak fel­vonulása. A menet élén a munkásőrség zászlóaljai ha­ladtak, majd az úttörők szín­pompás menete következett. Bukarest lakossága végelátha­tatlan sorokban hömpölygött a tér felé, szüntelenül zúgott a taps, szállt az ének, zengett az örömteli hurrá. Varsó Varsó népét ugyancsak gyö­nyörű, napsütéses reggel fo­gadta. A Marszalkowska su­gárút két oldalát kilenc óra­kor már hatalmas tömeg lepte el. Az egyszerű tribünön 10 órakor foglalta el helyét Go­­mulkával az élen a LEMP, a lengyel Államtanács és a kormány vezetői. A lengyel himnusz elhangzása után hu­­szonnégyszeres díszsortűz hangzott el, majd Gomulka üdvözölte a felvonulókat. Be­szédében megállapította, hogy Lengyelország a Szovjetunió­val és a többi szocialista ál­lammal együtt a béke politi­káját követi. A beszéd elhang­zása után a munkásmozgalom veteránjai nyitották meg a menetet, amely négy teljes órán át özönlött a tribün előtt, éltetve a Szovjetunióval, és a többi szocialista országgal való szolidaritást és egységet. Szófia A bolgár főváros népe a Szeptember 9 téren tartotta meg május elseje ünnepét. Tíz órakor a Georgij Dimitrov mauzóleum díszemelvényén megjelentek a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga Politikai Bizottságának tag­jai, a kormány és a kommu­nista párt más vezető szemé­lyisége. Az ünnepi felvonulá­son hatalmas tömegek vettek részt és nagy lelkesedéssel ün­nepelték a dolgozók nemzet­közi szolidaritásának napját. Belgrád A jugoszláv városokban és falvakban az ünnepségek már május elseje előestéjén meg­kezdődtek. Ünnepi gyűléseket és előadásokat tartottak a gyá­rakban, az intézményekben és az iskolákban. Belgrádban háromnegyedórás tűzijátékot rendeztek s eközben repülőgé­pek szálltak a város felett, amelyeknek hangszóróiból munkásindulókat, partizán- és tömegdalokat közvetítettek. Az ünnepnapon délelőtt éneklő munkáscsoportok járták az ut­cákat s sok városban üzemi dolgozók a környező falvakba rendeztek kirándulásokat. Phenjan Csütörtök délelőtt több mint háromszázezer ember részvé­telével ünnepelték meg a ko­reai főváros dolgozói május elsejét. Az ünnepi felvonulás előtt Nam­ír, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott be­szédet. Ulan-Bator, Hanoi, Tirana Ulan-Bator dolgozói május elsején Mongólia fővárosának utcáin tartott felvonulásuk so­rán lelkesen üdvözölték a párt és a kormány vezetőit. Hanoiban, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság fővá­rosában mintegy százezer em­ber részvételével rendezték meg az ünnepi gyűlést és fel­vonulást. Az ünnepi gyűlésen Ho Si Minh, a VDK elnöke mondott ünnepi beszédet. Az albán főváros népe lel­kes, ujjongó hangulatban ün­nepelte május elsejét. Az al­bán népet Hysni Kapa, az Al­bán Munkapárt politikai iro­dájának tagja és Központi Bi­zottságának titkára üdvözölte. A felvonuláson mintegy száz­ezren vettek részt. London A május elsejét ünnepelni szándékozó londoni munkáso­kat fasiszta provokátorok za­varták meg. A Szent Pong­rác kerület városi tanácsa régi szokás szerint kitűzette a vörös lobogót a városházára. Amikor a kerület dolgozói népgyűlést akartak tartani a városháza közelében, a teret a Mosley-féle fasiszta alakulat foglalta el. A gyűlés eredeti elnöke, a munkáspárti John Lawrence beszédet akart mon­dani, azonban egy rendőrfel­ügyelő ebben megakadályozta és tiltakozása ellenére letartóz­tatta. A tüntetők végül is bí­rókra keltek egymással. A fa­siszták ezután visszavonultak, de a rendőrség még tizenegy személyt, köztük négy mun­káspárti városi tanácsost le­tartóztatott. Párizs Minthogy a hatóságok meg­tiltották a május elsejei felvo­nulás és tüntetés megtartását, a CGT párizsi szervezete a Bourse du Travail épülete előtt rendezett tömeggyűléseket. A dolgozók és alkalmazottak tíz­ezrei, az ifjúság képviselői, a párizsi gyárak, a diákszerveze­tek küldöttségei megtöltötték a gyűlés székhelyéhez vezető utcákat és jelszavaikban békét követeltek Algériának. Brüsszel A brüsszeliek május elsején ragyogó, verőfényes reggelre ébredtek. A világkiállítást lá­togatók száma a déli órákig a legóvatosabb becslés szerint is meghaladta a kétszázezret.. Óriási forgalom volt a magyar pavilonban is. Délután, miköz­ben még javában hömpölygött a tömeg az Atomium ezüstösen csillogó gömbjei alatt, Brüsz­­szel utcáin is feltűnt ennek az immár jelképpé vált látvá­nyosságnak kicsinyített mása és ez a felírás: »Atomerőt a béke szolgálatába! Szüntessék be a hidrogénbomba-kísérlete­­ket!« A brüsszeli dolgozók má­jus elsejei felvonulásán Jean Blum, a Belga KP országos titkára mondott ünnepi beszé­det. Délután egyébként a vi­lágkiállításon is megünnepel­ték május elsejét. Bonn Bonnban mintegy ezer szer­vezett dolgozó rendezett tün­tető felvonulást, az egyetem udvarán pedig nagygyűlést tartottak. A göttingai gyűlé­sen mintegy 10 000 ember előtt mondotta el hagyományos má­jusi beszédét az egyetem rek­tora. Pferrzheimben Erler szo­ciáldemokrata képviselő be­szélt a gyűlés előtt, Hamburg­ban pedig Brenner, a vasmun­kások szervezetének elnöke mondott több mint százezer dolgozó előtt beszédet. Mind­egyik szónok felhívta a rész­vevőket az atomhalál elleni küzdelemre. Berlin Berlinben sok százezren vo­nultak fel a Marx—Engels tér­re Berlin mindkét részéből. Az ünnepséget katonai díszszem­le nyitotta meg, majd a külön­böző, kelet- és nyugat-berlini kerületek dolgozói vonultak fel. A több órán át, a késő déli órákig tartó tüntető felvonu­lás központi jelszava: »Előre közös szocialista ügyünkért — az atomhalál ellen!« Az a tény, hogy Németország mind­két részében vörös zászlók alatt vonult fel a munkásság, azt mutatja, hogy a német nép azonos célokért, azonos jelsza­vak és azonos zászlók alatt harcol. Bécs Az osztrák fővárosban a kommunista párt rendezte meg a május elsejei ünnepsé­get. A menetben vitt vörös transzparensek feliratai az osztrák munkásság időszerű követelésein kívül az atomkí­sérletek haladéktalan beszün­tetésére szólították fel a nyu­gati atomhatalmakat és üdvö­zölték a Szovjetunió kezde­ményező lépését. A hatalmas menetben, amely az Osztrák Kommunista Párt nagy térhó­dításáról tanúskodott, a bécsi üzemek munkásai és a prole­tárnegyedek képviselői vonul­tak fel. Baloldali képünk: Moszkva május elsejét ünnepli Jobboldali képünk: Bonnban a fő jelszó május 1-én: harc az atomhalál ellen (Mindkét felvétel képtávírón érkezett) SZÍNESFÉNYKÉP-PÁLYÁZAT BUDAPESTRŐL A FŐVÁROSI IDEGENFORGALMI HIVATAL és a MAGYAR FOTÓMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE színesfénykép-pályázatot hirdet A képek fővárosunk életét, természeti szépségeit és kulturális eseményeit mutassák be művészi módon Témakörök: Budapest műemlékei, nevezetes épületei, szobrai. — Fürdők és strandok, Rómaipart. — »Budapest szórakozik.« — Budapest sport­élete. — Budapest idegenforgalmi helyei: Margitsziget, Vár, budai hegyvidék, kiránduló helyek A pályázat jeligés. A színes papírkép mérete tetszőleges kivágású, a hosszabb oldal 18 cm legyen Határidő: 1958. július 25. Cím FŐVÁROSI IDEGENFORGALMI HIVATAL Budapest, VII. kerület, Lenin körút 30. Díjazás: I. díj 1500 forint II. díj 1000 forint III. díj (3 db) 700 forint IV. díj (4 db) 500 forint A pályázat részletes feltételeit a FOTO című szaklap közli Felvilágosítás: Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal. Telefon: 229—377 és Magyar Fotóművészek Szövetsége, VII., Ker­tész utca 36. Telefon: 426—166 1958. május 3 Az SZKP Központi Bizottsága levelet intézett a nyugati szociáldemokrata és munkáspártokhoz Az SZKP Központi Bizottsága levelet inté­zett az olasz, a francia, a német, a dán, a belga és az osztrák szociáldemokrata párthoz, továbbá az Angol Munkáspárthoz és a Norvég Munkáspárthoz, a Holland Munkáspárthoz az időszerű nemzetközi kérdésekről. Az SZKP a nevezett pártokat egyesült akciókra szólítja a béke és a nemzetközi biztonság megvédéséért és a nyugatnémet hadsereg atomfegy­verrel való felszerelésének megakadályozása érdeké­ben. A Pravda pénteken a fenti levelek közül a Francia Szocialista Párthoz és a Dán Szo­ciáldemokrata Párthoz intézett levél szöve­gét közli. A Szovjetunió önzetlenül segíti a közel- és közép-keleti népeket Hruscsov és Nasszer beszéde Moszkvában A Gamal Abdel Nasszer tiszteletére adott villásreggelin Hruscsov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke be­szédében rámutatott, hogy a Szovjetunió bejelentette az atom- és hidrogénkísérletek egyoldalú beszüntetését és saj­nálkozását fejezte ki, hogy a nyugati országok nem akarják a Szovjetunió példáját követ­ni. Ismeretessé vált — mon­dotta —, hogy Anglia hidro­génbombát robbantott. Ezzel felrobbantotta az embermilliók bizalmát és reményét, hogy Anglia és az Egyesült Államok vezető körei józan észt tanúsí­tanak és követik a Szovjetunió példáját. Hruscsov megállapította, hogy az Egyesült Államok sok­kal több atombombát robban­tott, mint a Szovjetunió. Mi előnytelen helyzetben mara­dunk a kísérletek megszünte­tésével, mégis felszólítottuk az atomfegyver birtokában levő országokat, hogy kövessék pél­dánkat. Úgy véltük, hogy dön­tésük első lépés lesz a lesze­relés útján, amelynek végcélja, hogy kizárjuk a háborút, mint a vitás kérdések megoldásának eszközét. Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok atomfegy­vert akar robbantani és erre meghívta más államok kép­viselőit, Hruscsov rámutatott, hogy a szovjet kormány hiva­talosan még nem fogalmazta meg véleményét erről. — De úgy gondolom — tette hozzá —, hogy aligha fog megfigye­lőket küldeni oda. — Őszintén örülünk — je­lentette ki a továbbiak során —, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság vi­szonyában egy felhő sincs a láthatáron. Csak egyet aka­runk, az arab népek által, elsősorban az Egyesült Arab Köztársaság által kivívott po­zíciók megszilárdulását. Ami­kor­­ önzetlen segítséget nyúj­tunk a közel- és közép-keleti népeknek, nem követtünk és nem követünk valamilyen önző célokat. — Rok­­nszenvünk azoké a népeké, amelyek szabadsá­gukért és függetlenségükért harcolnak. Úgy gondolom, hogy önökkel nemcsak a Szovjet­unió, hanem az összes szocia­lista ország népe rokonszen­vez. Ez pedig ma már körül­belül egymilliárd ember. Nasszer elnök beszédében a többi között ezeket mondotta: — A Szovjetunió a kölcsö­nösségen és a barátságon ala­puló politikát folytat. A segít­séget nem köti semmilyen fel­tételhez vagy körülményhez. A Szovjetunió mindig tiszte­letben tartotta független poli­tikánkat és sohasem avatko­zott be semmilyen ürüggyel. Az Egyesült Arab Köztársaság kormánya kijelentette, hogy helyesli a szovjet kormánynak azt a határozatát, hogy meg­szünteti az atomkísérleteket. Az Egyesült Arab Köztársaság népei és a többi arab ország népei úgy tekintenek a Szov­jetunióra, mint barátjukra. Büszkék vagyunk erre a ba­rátságra s igyekszünk megerő­síteni és megszilárdítani. NÉPSZAVA Beiktatták Frondizit Arturo Frondizit 21 ágyúlö­­vés köziben iktatták be csü­törtökön Argentína köztársa­sági elnökének tisztségébe. Frondizi elnök a beiktatási ünnepség után katonai dísz­szemléi vett részt. Az új elnök beiktatásának és május 1-ének alkalmából Buenos Aires ut­cai zászlódíszben pompáztak

Next