Népszava, 1958. június (86. évfolyam, 128–152. sz.)

1958-06-24 / 147. szám

tíehfszíuí közvetítés dudapestiU Ce.qiídiq. « ttlísPfiK' fizet®si cédula, félbemaradt építkezés, SHI]Ujj gyermek tartásdíj, zongoratanulás lllilUUl ■ és egy „normarendezés66 15 óra 43 perc. A hosszú, fekete kígyó, az üllő—monor— ceglédi munkás vonat elindul a Nyugatiból. Három fiatalember ugrott fel az utolsó percben, már nem kaptak helyet a kupéban. Sebaj. Úgy látszik, állva is lehet ultizni! Akad jó néhány utas, aki, amint a vonat kigördül, már alszik is ... Az ablak mellett fiatal munkásasszony ül, pirospettyes ruhában. Számol. Fizetés volt má, s a pénzt osztja be. »Ez kosztra, ez meg cipője a gyereknek ...« Kőbánya-Alsón kihajol az ablakon, kutató tekin— Ide figyeljen, szaki — költögeti Kispest után az ablaknál ülő szomszédja az egyikivó embert. — Nézze csak, még mindig itt áll félig készen ez az építkezés. Megnyertem a liter bort! Ugye, megmondtam magának, hogy így lesz ez még az idén nyáron is! — Biztos tönkrement a gyár — morogja félálomban, az orra alól a másik. — Harsogó nevetés követi az időszerűtlen megjegyzést. Az alvó ettől teljesen magáshoz tér. — Jóska bátyám, azt hiszi, hogy most is úgy van, mint régen? Valaha, igaz, úgy volt: minduntalan tönkrement egyegy gyár. Maga meg újból az utcán találta magát — kapcsolódik most már egy újabb munkás a vitába. — Jól van, no, tán te tudod, hogy mit beszélsz álmodban — morogja az álmos ember, s hirtelen felcsattan a hangja. —■ De az úristenit, minek hagytete a férjét keresi. Hamar megtalálják egymást, s alighogy leül a férj, máris előszedi a pénzt, a fizetési cédulát. Az asszony ezt is számolja, akárcsak a sajátját. A fülke nevet: »Így jár az, aki az asszonyt is Pestre hordja dolgozni.« — Jól van, no — mondja a feleség —, a bérelszámolóban is tévedhetnek ... »Bérelszámoló!« — élcelődnek vele. — Nem a bérelszámolót, az urát ellenőrzi maga, Ilonka! Azt számolja, hogy hány fröccsöt ivott meg a gyárkaputól Kőbányáig! ják tönkremenni, ha már egyszer hozzákezdtek, akkor fejezzék is be. Vagy annyi pénzünk van talán, hogy félbemaradt építkezések tönkremenő anyagára is jut? — válik egyre élesebbé a hangja, s a »pénzünk« szónál élesen szól a birtokos rag. Még Lőrincnél is ekörül folyik a vita, felháborítja valamennyiüket a pocsékolás. Újabb megállók, újabb utasok. A Lőrinci Fonóból egy sovány, barna,ruhás asszony száll fel. Helyet csinálnak a padon, és pillanatok alatt ő kerül az érdeklődés középpontjába. Tegnap ugyanis hiányzott a munkából. Bírósági tárgyaláson volt, felperesként. A férje nem akarja fizetni a gyerektartást. A fülke kíváncsian kérdezősködik: milyen ítéletet hozott a bíróság. Az asszony bőbeszédűen magyarázza a történ teket, történt, hogy Cegléden valami, új munkára álltak át, és a sok fegyelmezetlenségre lehetősé- get adó lazaságokat is meg-szüntették. De a gyárban, ahol mintegy ezer ember dolgozik, sem a szakszervezet aktivistái, sem mások nem magyarázták meg a munkásoknak, hogy mi célt szolgált ez az intézkedés, így aztán valamennyien normalevételről beszélnek — de egy ilyen mindent megtárgyaló, vasúti beszélgetésnél persze kiderül, hogy erről szó sincs, sőt, van, aki még többet is keres az új munkán... A vonat a végállomáshoz ér, és hajnalban indul vissza. Cég-lédről viszi az éjszakai műszakkosokat haza, és szedd fel az új utasokat. Mikor beszállnak, még álmosak, de Pest felé már zsong a kupé, vitáznak, beszél- nek, ultiznak az utasok ... Lendvai Vera Megnyerte a fogadást! Mi történt a bíróságon ? ‘— Tudják, azt üzengette az uram, hogy jó ügyvédet fogad és akárhogy ugrálok, akkor se lesz igazam. De nem úgy van az már most, hogy aki megfizeti a fiskálist, annak van »igaza«. A bíró átlátott rajta, tőlem meg alig kérdezett valamit, és megítélte a háromszázharminc forintot! Majd levonják a fizetéséből! — Bolondok lesznek majd a gyárban a masa gyerek tartásába is beleavatkozni — szól közbe egy zsíros szélű, fekete kalapot viselő ember. — Van azoknak más dolguk is! Az asszony hitetlenkedik, biztos a dolgaiban, de mellette állnak a többiek is. A feketekalaposnak magyarázzák, hogy a »mai rendszerben a gyerek a legfontosabb« — a gyár betartja a törvényt, levonják a gyermektartást. És ha mér a gyerekről van szó, akkor az üllői embert is; megkérdezik, aki telefonszerelő; a vasútnál, mindennapos utazása ennek a vonatnak: mit esd; nála Marika, hogy halad a zongoratanulásban? A tízéves Marika ugyanis zongorázni tannul. Havi negyven forint tan- díjért vállalta a zongora tanár-; nő, s tehetségesnek tartja. A feketekalapos most sem nyug-; hat. Kötekedve szól bele: — Mi szüksége van erre egy mun- ; kásember lányának? Urat akar; belőle csinálni? ; — Mondtam már ezerszer; magáénak, hogy nemcsak a kis-; asszonyoknak jár a zongora; meg a nyelvtanulás, hanem a magamfajta gyerekének is. Asztmás vagyok, minden évben. Galyatetőre küld üdülni a szakszervezet. Most jöttem haza, a múlt héten. Egy este az.. üdülőiben unatkoztunk. Azt kérdezték, hogy ki tud zon-gorázni, mert a rádióban éppen nem volt tánczene. Egy kislány — lehetett vagy 18 éves beleperdült és olyan szé- pen játszott, hogy mindenki megtapsolta. Én meg egyre* csak arra gondoltam, milyen szép dolog is ez. Nemsokára az, én kislányomat is megkérdez- hetik társaságban, hogy tud-e zongorázni, ő leül és úgy olvas- sa a kottát, mint mi az újsá- got. Én meg majd csak gyö-nyörködve nézem. Mennyit keres Józsi bácsi. A kötekedő elhallgat. Erre 3 nincs mit válaszolni, de, hogy 1 neki legyen »igaza« — duz-3 zogva elfordul a társaságtól. Azok meg már ismerik, meg- 3 szokták, hogy a kákán is cső-3 mót keres... ; Albertirsán Józsi bácsi száll fel. Ceglédre megy dolgozni az esti műszakba. A Pestről jöv 3vők vallatóra fogják: »Igaz-e, hogy Cegléden, a vasgyárban ugyancsak megbecsülik az öregeket, s hogy áll most a fizetés? Lehet-e keresni?« — Hát lehet — húzza a szót az öreg —, de nem úgy, mint régen, mert levették a normát. De a megbecsülés — az kifogástalan. Még a fiatalokat is arra nevelik, hogy levegyék a sipkájukat, ha egy magamfajta vén róka jön be a műhelybe. — Mennyit keres most, Józsi bácsi? — Hát úgy ezerhatezernyolc körül — válaszol az öreg, de bővebb magyarázatot már nem tud adni a »normalevételre«. Ő ugyanannyit keres, mint régen, barátai is. Éppen csak hallotta azt a »normadolgot« ... Kiderül aztán, hogy normalevételről szó sincs. Csupán az 1958. június 24 ► MASNIS MŰVÉSZNŐK. Kedves gyermekkoncertet rendeztek ► vasárnap a fővárosi hangszerből tokt a Lenin körút 101. szám ► alatti Zongora Mintateremben, a Fővárosi Zeneiskola Szövet► cég I. körzete növendékeinek közreműködésével. Rédei Éva és J . Ágnes Schubert katonaindulóját adják elő ► (MTI Fotó : Pálfai Gábor felv.). fultulst- jmtt mögött !Könyörgök alássan, I adjanaten ------------------1 már tizedekia töpörtyűt, hogy a zis► ten... áldja meg magukat. Ketten állunk a pult előtt: a töpörtyűért esedező férfiú és csekélységem. A pult mögött is ketten ' • állnak: két fehérköpenyes, rettentően elfoglalt könyzertes. Én bizony nem is is merném őket holmi töpörttyűért vagy túróért zaklatni,amikor még nem fejezték be a " Pimf Boys—Praliné de Paris " nemzetközi mérkőzés esélyei■ nek latolgatását. Az ember legyen türelmes és örüljön, hogy ■ a töpörtyű mellé még egy totós tippet is kap. Nem igaz? A Corvin Áruház harmadik , emeleti csomagolásában teljesen ingyen hozzájutottam egy kitűnő ételrecepthez. A csomagomra ugyanis várnom kellett,.amíg az árukiadónők megbeszélték az angyalbögyölő készítésének módjait. Egy körúti gyermekruha-üzletben viszontarra tanított az eladónő, hogy ► két kis ruhát nem hagyhat egyszerre a pulton, »mert sajnos , kérem, a kedves vevők lopnak«, így tehát egy közül kelllett volna kiválasztanom a leg- Imegfelelőbbet. A távozást választottam. lA kedves vevő I bemegy egy .--------------------1 méteráru-boltiba, és például szaténkartonteker. Az eladó ilyenkor rendszerint rámutat a szaténkartonvégekkel megrakott polcra: »Tessék, melyikből adjak?« A kedves vevő pedig hiába nyújtogatja a nyakát, hiába méregeti a szemét, mert az egymásra tornyozott vékgek oldalából csak egy-egy keskeny csík látszik, így, és ilyen messziről »nem mutat semmit« az anyag. S az eladó sem mutat semmit, csak részvétlenül áll vagy odébbáll. Végül is a vevő ágaskodva, esetleg a méterrúdoail hadonászva (ezt azonban nem mindenütt engedik) jelzi, hogy »ott, azt a kismintásat vegye le, kérem... nem azt, hanem a harmadikat felülről, illetve a másodikat alulról...« Mindezt elpanaszoltam egy kereskedelmi dolgozó ismerősömnek. Azt válaszolta, hogy igen, igen, vannak még hibák a kréta, illetve a kereskedelem kulturáltsága körül. De higygyem el — úgymond —, hogy az eladóknak sem fenékig tejfel, legföljebb bokáig. (?) Álljak csak be a pult mögé egy fél napra, majd meglátom, hogy a vevők sem angyalok. Szót fogadtam.] Most itt ál---------------------1 lók a Lottó Áruház méteráru-osztályának pultja mögött, az elárusítók fehérgalléros, kék köpenyében és abban a biztos tudatban, hogy perceken belül kitör a botrány. Kovács Jenő, az áruház igazgatója hozzájárult ugyan, hogy egy fél napig »kisegítőként« működjem a méteráru- és a cipőosztályon, viszont szépen megkért: lehetőleg ne szolgáljak ki senkit. De mit tegyek, amikor egyszerre két vásárló sürget? Az egyik márványszövetet kér (sajnos, csak a márványsajtot ismerem), a másik pedig valami santung-beszövéses tropikál iránt érdeklődik. Szerencsére itt van Vámos György, az első segéd, és már teríti is a pultra azt a... szövődményes tropikál izét. A márvány szövetet Pólyák János »kartársam« mutatja a kedves vevőnek, akiről a következő tíz percben kiderül, hogy nem is olyan kedves. A hölgy előtt már hat vég tornyosodik, de elégedetlen a választékkal. Az egyik sötét, a másik világos, a közép színű — unalmas, a barna — csúnya, a drapp — fád, a kék — ugyan kérem. Szemmel láthatóan fogalma sincs, hogy milyet akarna venni. Legyint és távozik. A pamutáruk pultja előtt megáll, kérdez valamit. Az eladó éppen számol, türelmet kérően emeli fel a ceruzáját, de a hölgy epésen kifakad: »Talán felelne az embernek?!« Ezt hogyért vesztegetik?I— kér--------—----------------------Ki egy fagylaltot szopogató nő és ragadós kezével gyűri, morzsolgatja a pulton heverő légies nylonanyagot. Kubina bácsi kétségbeesett udvariassággal igyekszik leválasztani a vevőt a nylonról. Fél évszázad a szakmában megtanította arra, hogy a vevőnek mindig igaza van, még akkor is, ha történetesen összemaszatolja az árut. Délután három óra, csúcsforgalom előtti csend. Dömsödiné jelenti a csomagolóból, hogy ma már öt vevő ment el »csengetés nélkül«. Ez azt jelenti, hogy a kassza nem csengetett, vagyis a vevők »elfelejtették« kifizetni a levágott árut, amely most már csak maradékként adható el. Mint lelkiismeretes kisegítő, buzgón felrakok egy véget a polcra, hogy ne legyen kéz alatt, aztán visszateszem a pultra, hogy kéznél legyen, ám egy terebélyes néni rámripakodik: »Mondja fiam, nem látja, hogy vevő van?« — Bocsánat, nem ezen az osztályon dolgozom — szólok, és gyorsan át is megyek a cipőosztályra. Csáki Istvánná és Mészáros Ilona eladó oldalán néhány perc alatt óriási áruismeretre teszek szert. Tudom már, hogy van éksarkú, törpe tűsarkú, szandalett, hasított köröm (juj!) és szlip cipő, csak éppen fogalmam sincs, mi a különbség köztük. Egy csíkosruhás asszony és a barátnője huszonkét percig tanakodnak hat pár szandál felett, míg végül a hetediket nem veszik meg. Jelinek kortárs szerint ez még semmi, hiszen a múltkor egy hölgy 32 pár szandált szedetett elő, majd kijelentette, hogy átmegy a Corvinba, mert ott nagyobb a választék. Minden eladó hetvennyolcvan emberrel foglalkozik naponta, ezek közül körülbelül negyven vásárol. Idefigyeltev, angyalka ,'i sza---------------------------------lit negédesen egyi platinaszőke szépség és előadja, hogy olyan papucscipőt keres, amely se kék, se szürke, inkább zöldes. Továbbá diszkréten közli, hogyha találok neki ilyen cipőt, hálás lesz érte (vagyis: számíthatok egy kis »prémiumra«). Iszkolok Csákiné mellé, aki tíz perc alatt négy pár cipőt ad el egy háromlányos Csicsó-mamának. Ez aztán a vevő! Szerencsétlenségemre megjelenik az a terebélyes néni, akinek már a szövetosztályon is azt mondtam, hogy másutt dolgozom, és most sem mondhatok egyebet. Csodálkozva kérdi, hogy tulajdonképpen melyik osztályhoz tartozom. Zavaromban valami olyasmit dadogok, hogy osztályon felüli vagyok és érzem, hogy eladói pályafutásomnak vége. Hadd mondjak, mielőtt értmég valamit, portnak is vé--------------------- ge lenne. Ne gondolják, hogy »átestem a pult másik oldalára« és azt állítom: az áruházban angyalok szolgálják ki a türelmetlen, válogatós vevőket. Szó sincs róla. De ezúttal készakarva csak az eladó szemüvegén át néztem a vásárlókat. Ajánlanám ezt a módszert eladóknak és vevőknek egyaránt. Ha megpróbálnánk egy kicsit egymás szemszögéből nézni, megítélni és megérteni egymás gyengéit, érzékenységét, kevesebb lenne a panasz, több az udvarias szó pult előtt is, pult mögött is. Az igazságnak tartozom még azzal, hogy félműszakos áruházi működésem alatt csak egy eladóról állapíthattam meg, hogy alkalmatlan, ügyetlen, áin odavaló. Azt is úgy hívták, mint engem: Vajk Vera NÉPSZAVA . Az építők érdekeltté válnak a gyorsabb és olcsóbb építkezésben Nógrádi Lászlónak, a Tervhivatal építőipari főosztályvezetőjének hozzászólása a Népszava cikkéhez Fontos és időszerű kérdéssel foglalkozott a Népszava »Lassan építünk, de tudnánk gyorsabban is« című cikke. Egyik legnagyobb hibaként felveti, hogy a legtöbb építő vállalat egy időben túl sok építményen, munkahelyen dolgozik. Ennek számos oka van. " Miért építkezünk lassan? Távlati tervek hiánya miatt az építkezési programot nem készíthették elő időben és megfelelően. A beruházó és a kivitelező nem volt érdekelt abban, hogy az építkezéseket optimális idő alatt valósítsák meg. A beruházási kereteknek több mint felét az egyes hatóságok — központi irányítás nélkül — saját elgondolásuk szerint használták fel. A beruházó sokszor azon volt, hogy minél több építkezést indítson meg, mert így látta elérhetőnek, hogy ezekre — mint folyamatban levő beruházásokra — a népgazdaság biztosítsa a szükséges hiteleket. A kivitelező pedig a kötött béralap miatt sokszor a munkaigényes befejező munkálatok helyett anyagigényes új munkákba kezdett, így hidalva át a béralap-túllépésből eredő — számára kellemetlen — következményeket. A szerződéses összeget nem lehet túllépni! Az építési program előkészítéséhez, az építőipar jobb munkájának megszervezéséhez nagy segítséget nyújt a hároméves terv, amelyet a közeljövőben tárgyal az országgyűlés, s amelyben az 1959— 1960. évi építkezések jelentős ► részét tételesen is megállapítják. 1957. végén az OrszágosTervhivatal felkérésére a Beruházási Bank és az Építés-ügyi Minisztérium felmérte, ►hogy a folyamatban levő beruházások, illetve építkezések ► optimális ütemű folytatásáéhoz mennyi beruházási hitel ►szükséges. Az 1958. évi népgazdasági tervek már ennek figyelembevételével készültek, sáj építkezéseket elindítanicsak akkor lehet, ha a folyamatban levőkhöz szükséges hitel, anyag, kapacitás biztosítva van és az új építkezések szükségességét és gazdaságosságát előzetesen alaposan felülvizsgálták. Az összes beruházási építkezések 75—80százalékára kiterjesztették a központi ellenőrzést. Annak biztosítására, hogy a kivitelező érdekelt legyen az építkezések gyorsütemű végrehajtásában, kidolgozás alatt áll és 1959-től az új árrendszerrel együtt bevezetésre kerül az úgynevezett »rögzített ■ áras építkezés«. Ennek lényegeaz, hogy a kivitelező és a beruházó a műszaki tervező által elkészített terv és költségvetés gondos felülvizsgálata sotán az építkezés végrehajtására meghatározott összegű szerződést köt. Ennek összegét az építkezés folyamán nem lehet megváltoztatni. Amennyiben a kivitelező határidőre, jó minőségben, de a rögzített árnál olcsóbban végzi el a szóbanforgó építkezést, a megtakarítás egy részét (például 20—30 százalékát) prémiumként az ott dolgozók kapják. Az esetleges túllépés a vállalatot terheli, az építtetőre nem hárítható át, prémium ilyen esetben természetesen nem fizethető, így az építkezés fizikai és műszaki dolgozói közvetlenül érdekeltté válnak abban, hogy az építkezés optimális idő alatt készüljön el, kevés legyen a rezsiköltség, ami természetesen anyagtakarékosságra, sőt a társadalmi tulajdon fokozott védelmére is ösztönöz. Minden vállalat a hozzá legközelebb eső munkán dolgozzon Egyetértek a Népszava cikkének azzal a megállapításával is, hogy az olcsóbb építkezés egyik forrása a területi szétforgácsoltság megszüntetése, vagyis az, hogy az építési vállalatok a hozzájuk legközelebb eső munkákon dolgozzanak. A jelenlegi szervezetlenséget elsősorban a kivitelező hatóságok, mindenekelőtt az Építésügyi Minisztérium területén kell megszüntetni. Emellett a területi egyeztetést már az éves építkezési program kidolgozásánál országos méretekben is biztosítani kell. Az említett intézkedések eredményeként az építkezések az eddiginél már szervezettebben folynak és a munkálatok országos átlagban máris meggyorsultak. Alapvető változás azonban csak a fokozatosan életbelépő további rendelkezésektől várható és ezek tényleges eredménye — véleményem szerint — 1959—60-ban jelentkezik majd. * E hozzászólással lezárjuk az április 20-i cikkünk nyomán lapunkban kialakult vitát. A hozzászólások igazolták azt az álláspontunkat, hogy az építőipar lassan és szétforgácsoltan dolgozik s ezt meg lehet szüntetni. Emellett új oldalról is megvilágították a jelenlegi hibák okait. Ezúton örömmel nyugtázzuk, hogy az építésügyi miniszterhelyettes már korábban közölt hozzászólása és a Tervhivatal építőipari főosztályvezetőjének mostani hozzászólása már konkrét intézkedések tervét is tartalmazza annak érdekében, hogy építőiparunk az eddiginél jobban, szervezettebben és gyorsabban dolgozzék.