Népszava, 1958. július (86. évfolyam, 153–179. sz.)

1958-07-10 / 161. szám

APRÓ TUDÓSJELÖLTEK. Sanghajban meteorológiai állomást létesítettek gyermekek részére. A felszerelést a Sanghaji Me­teorológiai Intézet adta, amely szaktanácsokkal is segíti a kis meteorológusokat, akiknek egyelőre még bizony fel kell állniuk a padkára, hogy elérjék a műszereket Házhoz mennek a hulladékért Péntek délelőtt 11 órakor az­ érdekeltek bevonásával anké-­­tot tart a Budapesti Fémgyűjtő­ Bizottság. Lantos Zoltán, a bu-3 dapesti MÉH Vállalat igaz-­ gatója ismerteti azokat a ki-3 fédeteket, amelyek azt céloz-3 zák, hogy a hulladékanyagok­, hát a lakóházakból közvetle-', nül gyűjtsék össze. Például 1 4000 válaszlevelezőlapos felhí-! vást küldtek ki budapesti la-! kásokba, amelyekben azt kér-! ték, hogy az egyes lakások-! ban található hulladékot je-­­­lentsék be és közöljék, mikori lehet ezekért házhoz menni.­ Azt is tervezik, hogy a házfel-­ ügyelők segítségével gyűjtik­­ össze a háztartásokban fellel-t hető hulladékvasat, papírt és­ rongyot, (az.) ! Valamivel melegebb idő Várható időjárás: Kisebb felhő­­átvonulások, egy-két helyen futó­eső. Mérsékelt északi szél. A hő­mérséklet kissé emelkedik. Vár-­­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 24—27 fok kö­zött. — A Duna vízállása Buda-­­­pestnél: 544 cm. ,,Elbliccelt“ milliók Évente tizenötmillió forintba kerülnek az „újságolvasók“, a „vitatkozók“ és a „kerülgetők“ Alig néhányan szálltak fel. A lámpa zöld, a 45-ös elindult a Lenin körúti megállóról, s a Keleti pályaudvar felé ha­lad. — Kérem a jegyeket meg­váltani, vagy kezelésre át­adni ... Ahol még nem láttam a jegyeket... A kalauz végigmegy a ko­csin, mindenkihez szól, min­denkit megkérdez. Mellettem a civilruhás ellenőr megvárja, míg a túlsó peronra ér, aztán halkan a fülembe súgja: — Ott a második ablak mel­lett azt a középkorú hölgyet figyelje. Úgy gyönyörködik a tájban, mintha most látná elő­ször. Azzal előveszi zsebéből az ellenőri karszalagot és a ko­csiba lép: — Kérem a jegyeket ellen­őrzésre felmutatni! A középkorú nő előveszi ke­zeletlen hetijegyét és átadja. Az ellenőr megkérdi, miért nem kezeltette. A válasz meg­szokott: »Nem jött a kalauz.« (Pedig közben mégegyszer el­ment mellette.) A 3,50 forint pótdíjat azonban vita nélkül kifizeti. A 6-osra a Baross utcáinál szálltunk fel. Velünk együtt két férfi és egy őszülő nő. »Tartsa szemmel a nőt« — mondja kísérőm. Négy-ötször elmegy mellette a kalauz, mégsem vált jegyet. A Wesse­lényi utca után mellélép az el­­­­lenőr: ► — Kérem a jegyet ellenőr-­­­zésre. [ — Egy vonalat kérek! t — Hol tetszett felszállni? F — A Rákóczi útnál. | Tudjuk, hogy nem igaz. A ► nő azonban erősködik, veszek­­­­szik, szidja a kalauzt, az ellem­­i őrt, az egész vállalatot. Csak Fa legerőteljesebb felszólításra­­ hajlandó a pótdíjat kifizetni. [ K. L. polgári ellenőr el­► mondja, hogy számos ismert [ típusa van a rendszeres potyá­­[ zóknak. Itt van például az új­­[ ságolvasó, aki se lát, se hall — [ kivált a kalauz közelében. | Másik kategóriához sorolja a ► vitatkozókat. Többnyire ket­­­­ten akarnak egyszerre bliccel­► ni és ennek érdekében véget­­ nem érő vitába bonyolódnak,­­ úgy, hogy »nem veszik észre­« ► a kalauzt. Legtapasztaltabb ► bliccelők a kerülgetők. Már a ► járdaszigeten tájékozódnak: a F kocsi melyik végében van a kalauz s az ellenkező oldalon­ szállnak fel. Aztán szép las-­­ san előre szivárognak, ugye-­­ sen kikerülve a szemben jövő­ kalauzt. 3 Ki gondolná, hogy évente 3 15 millió forintot (15 korszerű­­ villamoskocsi árát) »bliccelnek«­­ el a pesti emberek? — Nálunk, 3 sajnos, sokan sportot űznek a', lógásból. A kevésbé becsülete-', sek szinte örülnek, ha 50 fi­-', térrel, vagy hetvennel becsap-­­ hatják a kalauzt. Arra nem is '■ gondolnak, hogy »közvetve«3 ugyan, de saját maguk is ká­­rosodnak. Hogyan lehetne segíteni a­ bajon és minimálisra csökken- • ten­ a potyautazást? Csongrádi István, a Fővárosi­ Villamos Vasút vezérigazgatója­ ezeket mondta:­­ — Látnunk kell, hogy a po­­­tyautasok számát részben a', túlzsúfoltság növeli. A kalauz­ legjobb szándéka ellenére sem­ képes ilyenkor az egész kocsit­­ »ledolgozni«, s emiatt gyakran­, a becsületes utasok is kényte-', lenek »bliccelni«, bár a leg-* többen ilyenkor is megtalál-t ják a módját a jegyváltásnak.', Segíteni lehetne azzal is, ha* a pótdíjakat (a büntetést) fel-' emelnék. Romániában például 10 lejt kell a fülönfogott blic­celőnek fizetnie, ami körülbe­lül 15 forintnak felel meg. De sokkal jobban szeretnénk tá-­ maszkodni az utazóközönség­ segítésére, egyfelől úgy, hogy­ előre elkészített pénzzel fizet-­ nek, másfelől ne álljanak a­ polgárok pártjára, hanem tá-',­mogassák a munkájukat lelki-', ismeretesen ellátó kalauzokat, 3 ellenőröket. 3 Halasi Árpád 34 Korszerűsítik a benzintöltő-állomásokat A gépkocsizók és motorozók száma egyre növekszik. Az ÁFOR — a megnövekedett igé­nyek kielégítésére törekedve — a fő autóközlekedési útvo­nalakon ez évben is több százezer forintos beruházással korszerűsíti a töltőállomáso­kat. Az első új töltőállomás körülbelül egy hónapja nyílt meg Balatonfüreden. Elkezd­ték Siófokon is a pihenőszobá­val, mosdóval, eszpresszóval felszerelt új töltőállomás épí­tését. Az érdi 3-as kút kor­szerűsítését napokon belül be­fejezik és még ez évben új épülettel bővítik a fehérvári állomást. Még e hónapban útbaigazító táblákat függesz­tenek ki a benzinkutakra, amelyeken feltüntetik, meddig működik a kút és hol van a legközelebbi töltőállomás. Az autóval érkező külföldi turis­tákra is gondoltak. A fő útvo­nalakon levő töltőállomásokon négynyelvű útbigazító táblá­kat helyeznek el, s a határ­­állomásokon is négynyelvű szöveggel ellátott üdvözlőtábla fogadja a vendégeket, tudtuk­­ra adva, hol vehetnek fel ben­zint. Valamennyi gépkocsivezető tudja, milyen fontos az olaj­csere, mégis gyakran megfe- ■ ledkeznek erről s ez könnyen­ bajt okoz. Az ÁFOR nemrégi-­ ben az olajcserére emlékeztető­ kulcstartókat ajándékozott a­ gépkocsivezetőknek. Ma már­ az ország legkülönbözőbb tág­­jairól érkező köszönőlevelek­ bizonyyítják: örömmel vették­ az ÁFOR kedves ajándékát,­ ami hasznos kezdeményezés-­ nek is bizonyult. (tóth) A SPORTPÁLYÁN MÁR GYORS A KISZOLGÁLÁS! Az I. és XII. kerületi Vendéglátó­ipari Vállalat KISZ- és szakszervezeti bizottsága felszolgáló ügyességi versenyt rendezett a Testnevelési Főiskola sportpályáján. A versenyben részt vettek a II. és V. kerületi pin­cérek is. A verseny győztese Nagy Gusztáv, a II. kerületi Trombitás Étterem dolgozója. A női felszolgálók ügyességi versenyének első helyezettje Hirtné Kovács Ica, a szabadság, hegyi Fogas Étterem felszolgálója. A képen a 900 méteres férfi ügyességi felszolgáló verseny (MTI Fotó : Fehérváry Ferenc felv.) Akinek a foga fáj -narkózisba dönthető az új fogászati műtőszéken Akinek a foga fáj, és be­megy egy fogorvosi rendelőbe, nem nagyon szokott alaposan körülnézni. A szakember azon­ban azonnal észreveszi, hogy a fogászati szék több mint 30 éves konstrukciójú. A magyar műszeripar fejlesztése során nemrég a Műszertechnikai Vállalat bevezette a »fogászati műtőszékek« gyártását, ame­lyek kivitelezése előtt nem­csak a hazai, hanem a kül­földi szakembereket is meg­hallgatták és véleményüket figyelembe véve, tervezték meg az új konstrukciót. Máris számos külföldi érdeklődés ér­kezett a külkereskedelmi szer­vekhez, sőt a Műszertechnikai Vállalatot alig néhány hete egy portugál, az elmúlt na­pokban pedig egy német fo­gászati szakértő is megláto­gatta. Különleges exportládákba csomagolva, 25 különleges »fo­gászati műtőszék« már szám­lásra kész, pedig csak hat hó­napja kezdték meg a tervezést■ és az első négy darab ez év­ március végén készült el. A mő­gyár főkonstruktőre elmondot-­ ta, hogy a korszerű fogászati­ műtőszékből, amely 600 alkat­részből áll és mintegy 20­0 kü­­­lönféle mozgást végez, még ez­ évben körülbelül 150 darabot­ exportálnak. Nemcsak ülése,­ de háttámlája is rugózik és az­ orvos munkáját megkönnyíti,­­ hogy olajpumpával a beteg­ termetének megfelelő magas-! ságra emelhető, vagy süllyeszt-! hető. A szék minden irányban­, elforgatható tengelye körül,­ sőt fogműtét alkalmával »nar-­­kózisba is dönthető«. Az alsó fogak kezelését könnyebbé te­­­szi, hogy a fogászati műtőszék! ülőhelyzetben is buktatható, a­ világszerte előnyösen ismert ! magyar gyártmányú műszerek! és gyógyászati segédeszközök! jó hírnevét ez a konstrukció­ is minden bizonnyal tovább­ öregbíti, (szentiványi) ! A vásárlók kérdeznek — a sportbolt válaszolj ! Mindenkinek indul a vonata, F mindenki a Keletihez rohan, F a Baross téri »Népstadion« F sportáruházból azonban egy F délelőtt mégis 70 vásárló sza­­­­kított időt arra, hogy kitöltse­­a bolt közvéleménykutató ívét.­­ A véleményekből kitűnik,­­hogy a vásárlók elégedettek­­a kiszolgálással. Nicki Lajos ► n­ég azt is megjegyzi, hogy ► a hozzáértő kiszolgálók jól is­► mertetik az áru előnyeit. A ►bírálatok nem az üzletre, ha­­nem egyes sportcikkekre vo­­­natkoznak. Kifogásolják pél­­►dául a tornacipők oldalgumi­­borítását, a futballcipők bőr­► anyagát és a röplabdák bőrét,­­ szerepét. Tamási Zoltán sí- és­­ labdarúgó-edző a melegítők di- Ivatja múlt szabására panasz­, 3kodik. Az üzlet már továbbí­totta az észrevételt és a har­ 3­madik negyedévben új, kor­szerű kötött nyakbetétes mele­gítőket gyárt az ipar. A vásárlók egy része hiá- 3 nyalja a nagyméretű férfi és,­­ női fürdőruhákat, illetve ha-3 lásznadrágot és shortot. A ha- 3 lásznadrág és a short nagy di-3 van Budapesten, még 52-es mé-3 retben is (100-as csípőbőség), sokan veszik. Az ipar n sem tar-3 tetta ízlésesnek ebben a mé-3 retben és csak 48-ig készített,­ azonban kénytelen volt utána­ 3 rendelni nagyobb méretekben.­­ Az üzlet a shortellátáson úgy­­ segített, hogy saját kisegítő­ üzemében csak nagyobb szá­­­mokat gyártatott. A hirtelen 3 jött májusi kánikulában az­ üzletek az egész évi fürdőruha-­ készletet eladták és aránylag­ kevesebb nagy méretűt készí- • tettek.­­ Az ifjú íjászok panaszát tol-t­mácsolja Jákvári László, akit szóváteszi, hogy nyílvessző kü­­­­ön nem kapható. Ennek az azt oka — mondják az üzletben —,­­ hogy kisipari termék és gyár-3 tói nem hajlandók külön nyíl- 3 vesszőt szállítani. U­gyancsak­­ Jákvári László tette szóvá,­­ hogy kevés a szórakoztató­­ sportcikk, nem ártana átvenni­ egy-két ötletet az NDK-ból.­ Az üzletben kapott felvilágosí-­ tás szerint most sokszorosítják­ a toll-tenisz játékszabályait s; a jövő héten már árusítják a­ játékot, augusztusban pedig­ bemutatót tartanak. Dávid Ta­­­más kifogásolja, hogy nincs­ cselgáncs-cipő. A híradófilmek­ nyomán többen keresik a­ békauszonyt és a búvár-szem-­­üveget. A kapott tájékoztatás­­ szerint már elkészültek a min-­ fadarabok. (Bögre) . is F ! Jón »Imi« ! az új lemezjátszó! F Modern, új vonalú hangle-! F mezjátszó nullszéria gyártásá-! ► hoz kezdett az Ipari Műszer-! [ gyár. A hanglemez rajongói­! ► nak népes táborát bizonyára! ► megörvendezteti majd az új! ► gyártmány. Az »Imi« négy se-! ► bességváltós, s percenként 78,! [45, 33 és 16 fordulatú lemezek ! [ lejátszására alkalmas. Tűvál-« [tója a normál- és szinkronjűt ! [ automatikusan váltja. Stopp-1 [ gombokat is szerelnek a ké-! ► szülékre, amellyel a lemez! [ bármikor leállítható. Az! [ »smi«-t automatikus sebesség-! ► kikapcsolóval látják el. Hang-! [ vétele lényegesen jobb, mint a | [ korábban gyártott lemezját­ j [ szóké. Felső része műanyagból! ! készül, különböző színkombi-! [ nációs megoldásokkal. J . Az Ipari Műszergyár terve-k [ zői már egy másik feladat ! ! megoldásán dolgoznak. Olyan! ► lemezjátszót akarnak előállí-t­­tani, amelyik automatikusan i­s cseréli a lemezt. (kJ ) Rossz napok járnak a rókára . .. A TALAPZATON még Pálffy gróf neve szerepel, de a szo­bor már Kiss Kovács Gyula Vak Bottyánt ábrázoló műve. Most még ideiglenesen áll ta­lapzatán a Köröndön, mert a végleges elhelyezés előtt kő­faragónak kell a talapzatot a szoborhoz idomítani (Gonda György felvétele) Nyúl és fácán ; a bajai erdőkben . A bajai erdőgazdasághoz tar­tozó Duna menti erdőségekben ;elszaporítják az utóbbi évek­­­­ben számban erősen megcsap­pant apróvadakat. Ezerhat- 3 száz nyulat és ezer fácánt en­gedtek szabadon az erdőgazda­­­­ságokhoz tartozó területeken.­­ A vadállomány védelmére ha­­­­tásosan irtják a duvadakat.­­Fél év alatt 450 róka került­­ terítékre. ► A SZŐNYI GYERMEKGYILKOS az ügyész előtt. Pente Béla,­­ aki Szőny községben meggyilkolta Pintér Palika 10 éves kis­fiút, rövidesen a népbíróság előtt felel tettéért . (MTI Fotó :/ Friedmann Endre felv.)

Next