Népszava, 1958. szeptember (86. évfolyam, 206–230. sz.)

1958-09-02 / 206. szám

­ TIZENEGY akadályt küzdöttek le A MÁSODIK BALATONI AUTÓS REJTVÉNYVERSENY GYŐZTESEI Vasárnap rendezték meg a második balatoni autós rejt­vényversenyt, amelyen először budapesti rejtvényfeladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, majd átlagban négy, négy és fél óra alatt tették meg a 268 kilométeres utat. Első­nek Kazal László érkezett célba, de rajta kívül még más versenyzőkkel is képviseltette magát a művészvilág. Kama­rás Gyula, a Petőfi Színház rendezője kéthetes balatonkörti­ tanulmányút után 8—10 útikönyv és — földrajzban jártas fiai segítségével küzdötte le az akadályokat. A verseny azonos eredményt elért résztvevőinek tudományos, kulturális és mű­szaki kérdésekre kellett válaszolniuk. Cser István építész­mérnök nyerte el a Magyar Népköztársaság Automobil Klubja és a Balatoni Intéző Bizottság által juttatott el£ő díjat, az 5000 forint értékű autórádiót. — A MORAVSZKA­­OSZTRAVAI MŰSZAKI EGYETEM 14 hallgatója és négy oktatója három hetet töltött Magyarorszá­gon, a soproni diákok és tanárok csehszlovákiai lá­togatásának viszonzásául. — Százezer forint érté­kű gyógyszert, élelemet és szappant küldött nem­régiben a Magyar Vörös­­kereszt a Tuniszi Vörös Félhold Társaságnak a Tuniszban tartózkodó al­gériai menekültek megse­gítésére. A Tuniszi Vörös Félhold Társaság most levélben fejezte ki köszö­netét a Magyar Vörös­­keresztnek a segítségért.­­ A SOPRONI ÜNNEPI HETEK látogatói az ország egész területéről mind a MÁV, mind pedig a GYSEV vonalain 50 százalékos me­netkedvezményt vehetnek igénybe a MÁV közlése sze­rint.­­ • — Bessenyei György emlékünnepséget tartanak szeptemberben Tiszaber­­celen, a költő szülőfalujá­ban. ■ MTUNKASVÉDELMI HÓNAP HÁROM DUNÁN­TÚLI ERŐMŰBEN Az ország legnagyobb erőművei közül a bánhidai­­ban, a tatabányaiban és az ajkaiban, hétfőn munkásvé­delmi hónap kezdődött. Ez­zel egyidejűleg biztonság­­technikai kiállításokat ren­deznek, valamint balesetel­hárítási és egészségvédelmi előadásokat, filmbemutató­kat tartanak.­­ A SZEPTEMBER 2-án nyíló utrechti NEMZETKÖZI VÁSÁ­ROn az ARTEX Külke­­reskede­mi Vállalat is részt vesz. Herendi porce­lánokat, magyar perzsa­szőnyegeket, ötvösárukat, markazitékszereket, intar­ziás faragott kisbútorokat, festményeket állít ki.­­ A VILÁGHÍRŰ FŰ­SZERPAPRIKA szedését Kalocsa vidékén meg­kezdték. Több millió bo­korról 1600 vagon nyers­anyag begyűjtésére szá­mítanak. «­ CSAKNEM 10 EZER Hallgató iratkozott már be a József Attila Szabadegyetemre. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel a beiratkozás idejét szeptember 10-ig meghosz­­szabbították . ■: FELHÍVÁS: Férjemet, Balassa János honvéd pán­célos főhadnagyot 1956 októ­ber végén egyik délelőtt a Rákóczi tér és József körút sarkán agyonlőtték. Férjem ekkor egyenruhában volt. Kérem, aki halála körülmé­nyeiről tud valamit, esetleg szemtanú volt, értesítsen. Cí­mem: özv. Balassa Jánosné, Budapest, 1., Attila u. 37. Hi­vajtalan motorkerékpárok Az olaszországi váro­sokban megtiltották az éjszakai motorkerékpár­forgalmat, mert zavarja a lakosság nyugalmát. A gyárak most úgy akar­ják növelni a motorkerék­pár gyártást, hogy éjsza­ka is közlekedtethető, zaj­talan motorkerékpárokat hoznak forgalomba.­ ­ Nagy SZOT-üdülő épül Hajdúszoboszlón A hajdúszoboszlói vá­rosi tanács a napokban jelölte ki azt az ötholdas területet, amelyet az új SZOT-üdülő építésére bo­csát rendelkezésre. A 300 személyes üdülő építését a tavasszal kezdik meg.­­ A X. nemzetközi ló­­tenyésztési kongresszus küldöttei hétfőn tartották második ülésüket a Föld­művelésügyi Miniszté­riumban. Dr. Banos György, a Földművelés­­ügyi Minisztérium lóte­nyésztési igazgatóságának osztályvezetője tartott elő­adást “A lótenyésztés helyzete Magyarországon" címmel.­­ A MAGYAR METEORO­LÓGIAI TÁRSASÁG debre­ceni vándorgyűlésének rész­vevői vasárnap a Horto­­bágyra utaztak. Itt dr. He­rényi Dénes debreceni egye­temi tanár, a debreceni egyetemi Meteorológiai Inté­zet igazgatója a Hortobágy éghajlati viszonyairól be­szélt. B Bikaviadal a macskák javára Egy barcelonai állat­védő egyesület, amely több mint 17 000 macskát gondoz, azon az állatvé­dőkhöz méltatlan módon próbálta megoldani pénz­ügyi nehézségeit, hogy bikaviadalt szervezett, amelynek bevételét a macskák eltartására for­dította. — 220 LAKÁS ÉPÍTÉ­SÉT kezdték meg Szege­den. Nagy épülettömböt emelnek a Marx téren, az elavult házak helyén. ■ MAGYARUL HALLJÁK A NÉZŐK A P—3« SZÍNHÁZ CSEH ELŐADÁSÁT Szeptember 4-től 7-ig a Magyar Néphadsereg Színházában vendégszerepel a prágai D—34 Színház együttese E. F. Burian Nemzeti-díjas művész vezetésével — mint lapunk más helyen beszámoltunk róla. — Az együttes cseh nyelvű előadásait rövidhullámú rádióberendezés útján tolmácsolják a közön­ségnek. A színházi előadások történetében egyedülálló mű­szaki újítás lényege az, hogy a cseh nyelven elhangzó szöve­get rejtett kabinban magyarra fordítja a tolmács, akinek hangját felerősítik és kisadó segítségével a színházteremben elhelyezett antennára viszik át. Ez az antenna hurokszerűen a padsorok hosszában helyezkedik el. A közönség apró vevő­­készülékkel ellátott fülkagylón hallgathatja majd a rövid­hullámon közvetített magyar szöveget. ­ Fadrusz János Ma száz esztendeje, 1858. szeptember 2-án született Fad­rusz János. Neve egybeforrott a magyar szobrászat múltjá­nak legfényesebb szakaszával. Szegény sorsú szülők gyer­meke, lakatosinas, majd fafa­ragó volt, s csak 28 éves ko­rában jutott Bécsbe, művész­iskolába. Nem sok művet ha­gyott hátra. Életrajzírója mint­egy negyvenről tesz említést, közöttük rajzokról és ifjúkori zsengékről is. Fiatalon, 45 éves korában halt meg. De amit al­kotott ez alatt a rövid idő alatt, azzal nemcsak országos, ha­nem nemzetközi elismerést ví­vott ki az egész magyar mű­vészetnek. Már első önálló műve, egy Krisztus-szobor, osztatlan elis­merést aratott a művészek és a közönség körében — és egy­öntetű elutasítást az egyházak részéről — “túl emberi« volta miatt. Ezután sorra nyerte el pályaműveivel az ország mű­vészeinek java — sőt, volt mestere, Tilgner, a neves bé­csi szobrász — előtt a jelen­tősebbnél jelentősebb megbí­zásokat: Mária Terézia szob­ráét szülővárosa, Pozsony szá­mára, a kolozsvári Mátyás­szoborét (fő alakja nemzet­közi elismerés mellett kapta meg az 1000. évi párizsi vi­lágkiállítás nagydíját), a Wes­­selényi-emlékműét Zilahon, Tisza Lajosét Szegeden, és még sok mást. De mindez nem volt elég alkotóhevületének. Amit sem előtte, sem utána nem tett meg szobrász: a maga költségén emelt emlékművet Zilah városának. És hány nagyszabású terv szállt vele sírba! Semmelweis szobráé, Petőfié, Kossuthé, Szent Lász­lóé. Szobrainak erőteljes nagy­vonalúsága és megragadó em­beri mélysége messze kiemeli őket a korabeli emlékműszob­rászat szokványos termékei, a barokkosan dagályos, a részlet­­formák kínosan természethű kidolgozásával hatni kívánó emlékművek közül. Az ő al­kotásainak a nagyszerűségét nem a hazug, kü­lsőséges esz­közök adják, hanem az ábrá­zolt téma igazságának átélé­se. Ez életművének egyik ta­nulsága. A másikat a művész emberi kiválósága szolgáltatja. Ezt a kortársak visszaemlékezésein kívül saját írásaiból ismerhet­jük meg legjobban. Egy pilla­natra sem szakadt el a nép­től. *Büszke vagyok a lakatos­inasra, mert minél hátrább esik az tőlem, életem tövissel kiszegett útján, annál világo­sabban látom, mily messzi utat tettem meg éveken át a­ leg­alacsonyabb környezetben, nél-­­külözés, fájdalom, éhség általi, üldöztetve, egy szétszaggatott, családi élet lesújtó tudatában,­ a nyomor salakjában térdig gázolva, de mindig előreszeg-­ zett fejjel, vezércsillagomat kö­vetve. Véresre korbácsolhatta a keserű sors vállamat, vere­kedtem, de nem tértem le a művészet ösvényéről, melyet csillagom kijelölt.« Valóban, nála következetesebben és ál­dozatosabban aligha küzdötte fel magát valaki — nemcsak művésszé, hanem művelt em­berré is. “És mondhatom, hogy ma kevés olyan pallérozott íz­lésű, erős eszű, komoly tanult­­ságú művészünk van, mint Fadrusz. Különösen a történe­lemben és az irodalomban nagy a jártassága. No meg éppen Mária Teréziáról vagy az igaz-­ ságos Mátyás királyról, az ő témáiról minden könyvet ap­ '• tóra ismer, amit csak valaha­ megírtak, és minden anekdo-­­­át...« — írta róla író-kortár­­­sa. Kozma Andor Fadrusz mindezek mellett­ még egy ritka tulajdonsággal­ is rendelkezett: ő volt az­ »irigység nélkül való művész«. Segített mindenkinek, nem­csak szobrásztársainak, hanem­­a festőknek is, különösképpen pedig a népi tehetségeknek. Mint annak idején Michelan­gelo­ művésztársairól csak el­ismeréssel nyilatkozott. De nem megalkuvásból tette. Mű­kritikus barátjának, Tóth Bé­lának így okolta meg: -Az igaz, hogy én csak dicsérek, de csak olyan munkát, amelyet becsületes lélekkel dicsérni le­het és kell! A rossz munkák­ról azért nem beszélek, mert tudom, hogy mily nehéz jó munkát csinálni...« Havas Lujza kerül KEDD, szeptember 2 A Nap kél 5 óra 4 perc­­­kor, nyugszik 18 óra 23 perckor.­­ Szeretettel kö­­­szöntjük név­napjukon IISTVÁN nevű , kedves olvasóinkat. A nap kérdése: — Ha a nem­zetközi borver­seny mintájára mustversenyt is rendezné­nek, arra csak futóvendé­gek érkeznének? Keddi konferansz Jó reggelt kívá­nok! Olvasom a Népszavában, hogy kilencféle ritka ma­dár, köztük halász­­­­csér és gulipán képe gyufadobozok színes címkéire. Én — mi tagadás? — nem tudom, hogy milyen a halászcsér, meg a gulipán, aminthogy a halászcsér, meg a gulipán sem tudja, hogy én milyen vagyok, s amint a ha­lászcsér, meg a gulipán nem szégyelli, hogy nem ismer en­gem, éppúgy nem szégyellem én sem, hogy nem ismerem őket. A gulipán ugyan egy pillanatig ismerősnek tetszett, aztán jöttem rá, hogy amit én ismerek, az nem madár, ha­nem virág. Mindenesetre nem kismértékben praktikus ez a sokféle madár a gyufadobo­zon. Talán emberek becsüle­tét fogják megmenteni e cso­dálatos nevű madarak, egy­kor tán izgalmas detektívfil­­mek fognak készülni róluk. Egy szinopszist már magam is csináltam: Hegyesi meg­gyanúsítja Völgyesit, hogy el­lopta a skatulya gyufáját. Az érzékeny lelkű Völgyesi ön­gyilkos akar lenni, mert a becsülete elvesztését nem akarja túlélni, már éppen búcsúlevelet ír imádott meny­asszonyának, amikor meg­jelenik Dombosi, az ornitoló­­gus és kideríti, hogy nem Völgyesi a tolvaj, mert a He­gyes­ ellopott gyufaskatulyá­ján halászcsér volt, a Völ­­gyesién pedig gulipán van, és megkerül az igazi tolvaj. Azt hiszem, azért lopnak az üzemekben gyufa helyett in­kább kézi szerszámokat, mert azokon nincsenek ilyen kü­lönleges madarak.­ ­ - He felejtsd el, Lajos hogy ma kedd van, szeptember másodika, az első tanítási nap! Iskolába megy a Puszpángfalvi Béreské, aki egész nap itt szokott ordítozni az ablakunk alatt! — Nem baj, mókuskám! Ta­lán adnak majd helyszíni közvetítést az iskolából és halljuk majd azért néha a­­ hangját... Új drámák, rendszeres színházi közvetítések a televízióban A magyar televízió a közeli hónapokra gazdag, érdekes műsort dolgozott ki. Az őszi­téli évadban bemutatják Bi­hari Klára és Mesterházi La­jos televíziós játékát. Televí­ziós játék készült Afinogenov egy darabjából is. Úgy tervezik, hogy október­től kezdve havonta egy ope­rát, két színdarabot, egyszer pedig vidám műsort sugároz­nak. A televízió ott lesz az ünnepi Bartók-hangverseny­­sorozat néhány koncertjén. Közvetítés készül a Nemzeti Galériából is. NÉPSZAVA tpedcU iuo^ml£ ■ A lottósorsolások SZEPTEMBERI RENDJE A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közölte, hogy 5-én kettős sorsolás lesz Bu­dapesten. Ezúttal a 36. játék­hét nyerőszámait és az augusztusi tárgyjutalmakat sorsolják. Szeptember 12-én Gyöngyösön, 19-én Balassa­gyarmaton, 26-án pedig Hód­mezővásárhelyen sorsolják a lottót. — EMLÉKMŰ AVATÁS A GÖDI FÉSZEKBEN. A budapesti Vörös Meteor szeptember 7-én, vasár­nap délelőtt 10 órakor a Munkás Testedző Egye­sület által alapított gödi Fészekben munkásmoz­galmi emlékművet avat. Az avató ünnepséget egésznapos sport- és kul­túrműsor követi. A MAGYAR MŰVÉSZ SIKERE PÁRIZSBAN. Tarján Tamás tenorista nemrég Párizsban az­­Amour du Chant- ének­versenyen elsőfokú dicsé­retet kapott. ■ HALÁLOS AUTÓ­SZERENCSÉTLENSÉGET OKOZOTT AZ ITTASSÁG Szabó Géza gépkocsive­zető a biharkeresztesi állami gazdaság tehergépkocsiján Kéri József fögépésszel Debrecenbe ment. Útközben ittak, s visszafelé Szabó Gé­za átadta a kormányt az it­tas főgépésznek, akinek jo­gosítványa sincs. Kéri József az árokba vezette a kocsit. Utasuk, Kusmiczky Lászlóné meghalt, 13 éves fiát pedig agyrázkódással vitték kór­házba. Kéri József is kór­házba került. Szabó Gézát, akinek nem történt különö­sebb baja, letartóztatták, Kusmiczky Lászlóné hét gyermeket hagyott hátra. — CSIGORIN, A KI­VÁLÓ OROSZ SAKK­MESTER halálának 50. évfordulójára a szovjet posta Csigorin arcképé­vel új, 40 kopejkás bélye­get adott ki. H 1 Gépesítés a ruhagyárakban A Szegedi Ruhagyár­ban megvalósították a ne­héz áruk terítésének gé­pesítését. A Május 1. Ru­hagyárban formázógépet szerkesztettek. A Vörös Október Férfiruhagyárban automatikusan végzik már a vasalást. A három­éves terv során néhány üzemben gépműhelyt lé­tesítenek. Lesz egy köz­ponti gépműhely is, itt gyártják majd az újítók tervei alapján a gépeket. — A KATTOWICEI WU­­JEK AKNA 43 DOLGOZÓJA autóbusszal egyhetes ma­gyarországi kirándulást tesz Wszotek Franciszek igazgató vezetésével.­ ­ Telefonbeszélgetés repülőgépről Genfi jelentés szerint az ELAL repülőtársaság Britannia típusú gépéről 6000 méter magasból tele­fonbeszélgetést folytattak Genf városával. A gép ezután Grönland felé re­pült, ahonnan New York­kal létesített telefonössze­köttetést. — MUNKÁS-PARASZT MOZGALMI KIÁLLÍTÁS nyílt meg vasárnap a viharsarki hónapok kere­tében Orosházán a Szántó Kovács Múzeumban. — ZÁSZLÓAVATÓ ÉS NÉVADÓ ÜNNEPSÉGET tartottak vasárnap Béké­sen a járási munkásőrök. Az egység Rózsa Ferenc nevét vette fel. — AZ EGRI DOHÁNY­GYÁRAT hárommillió fo­rintos költséggel bővítik. Új munkatermeket és munkásfürdőt kap a gyár. — A RÓMAI PARLA­MENT HŰTŐBERENDE­ZÉSE olyan jól működik, hogy a legforróbb na­pokban Lombardi kép­viselő javasolta Leonénak, a parlament elnökének: töltsék a képviselők az éj­szakát is az országház­ban. ■ A javaslatot az elnök elutasította, mivel megfigyelései szerint a képviselők többsége a nappal ülésszakokat is át­­alussza. — ÉVENTE MINTEGY 40 FÉLE LIKŐRT ÉS PEZSGŐT készít export­ra az Unicum Likőrgyárt — az Állami bábszín­­HÁZ szeptember 14-én dél­előtt 11 órakor nyit a »Hó­fehérke« gyermekdarabbal. Délután 3 órakor a »János vitéz«-i gyermekek részére, este az »Elhajolni tilos« cí­­mű bábszatírát.­­ Több mint 11 méter széles gyalogjárdát építe­nek a Vorosilov útnak a Népstadionhoz vezető sza­kaszán, a stadion belterü­letén pedig 1102 méter hosszú, 5,7 méter széles betonalapozású aszfalt­­utat készítenek. X Felkérjük kedves ügy­feleinket, hogy torlódás miatt az elkészült ruhákat fióküzleteinkben mielőbb át­venni szíveskedjenek. Fővá­rosi Patyolat V. X A Ruhaipari Tervező Vállalat szeptember 1-től megkezdi egyes darabokból álló őszi modell-kollekciójá­­nak árusítását, VIII., József körút 29. sz. alatti modell­boltjában.­ ­ VÉGET ÉRT A NEMZETKÖZI ŰRHAJÓZÁSI SZ­­VETSÉG KONGRESSZUSA Augusztus 30-án Amszterdamban befejezte munkáját a Nem­zetközi Űrhajózási Szövetség IX. kongresszusa. A kongresz­­szuson mintegy negyven előadás hangzott el a felső lég­rétegek és a világűr tanulmányozásának különböző problé­máiról. A kongresszuson a szovjet tudósok több előadást tartottak. L. I. Szedov akadémikus, a szovjet küldöttség vezetője ismertette a szovjet mesterséges holdakkal végzett vizsgálatok eredményeit. A szombati záróülésen előadást tar­tott Wender von Braun német tudós, az amerikai mestersé­ges holdak megalkotója. Elismerően nyilatkozott a szovjet mesterséges holdakról, hangsúlyozta, hogy fokozni kell az együttműködést és a baráti versengést a szovjet és az ame­rikai tudósok között az űrhajózás békés fejlesztésében. A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség legközelebbi X. kongres­szusát jövő év szeptemberében Londonban tartja. 3 GEORGIKON ÜNNEPSÉGEK KESZTHELYEN A Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia fennállásának 160. évfordulója alkalmából Georgikon-napokat rendez­­ a Ter­mészettudományi Ismeretterjesztő Társulat. A megnyitón, vasárnap délelőtt, az akadémia nagytermében Tömpe István, a földművelésügyi miniszter első­ helyettese beszédében el­mondotta, hogy a Georgikon Europa első mezőgazdasági fő­iskolája volt. Az akadémia tanárai és hallgatói fegyveresen is részt vettek az 1848-as szabadságharcban, s ezért büntetés­ből a császári önkényuralom hosszú évekre bezáratta az akadémia kapuit, a felszabadulás követően, 1954-ben szer­vezték újjá a régi Georgikon utódját, a Keszthelyi Mező­gazdasági Akadémiát. Az intézmény méltó folytatója a Geor­gikon szellemének. Tömpe István végül aranydiplomákat nyújtott át a akadémia több egykori hallgatójának. Az arany­diplomások nevében Westsik Vilmos Kossuth-díjas mondott köszönetet.­­ * Évadnyitás három budapesti színházban Évadnyitó társulati­­ülésre gyülekeztek hétfőn délelőtt a Néphadsereg Színháza, a Pe­tőfi Színház és a Jókai Szín­ház művészei.. A Néphadsereg Színházában Goda Gábor, az új igazgató kö­szöntötte az új tagokat: Kazi­mir Károly rendezőt, Schubert Évát, Sütő Irént és a színház új titkárát, Kovács Alicet. Goda Gábor elmondotta, hogy a nyár folyamán 63 da­rabot olvasott el, s közöttük igen sok jó, érdekes művet ta­lált, többet, mint amennyi az évad során műsorra kerülhet. Bejelentette, hogy a Néphad­sereg Színháza szeptember 9-én nyitja kapuit és felváltva játssza az elmúlt évad nagy sikereit: Kohout -Ilyen nagy szerelem«, Stein -Hotel Asto­ria« és Heltai Jenő -Néma le­vente« című műveit. A színház első bemutatója Mesterházi Lajos »Pesti embe­rek« című színdarabja, melyet Kazimir Károly rendez, s a női főszerepet Bulla Elma alakítja. A színház másik ma­gyar újdonsága Illés Béla -Jó ember« című színműve lesz, s az 1919-es Magyar Tanácsköz­társaság 40. évfordulója alkal­mából kerül a közönség elé. Már most megkezdődtek az előkészületek Bertold Brecht »Galilei« című drámájának előadására, amely az évad ki­emelkedő művészi eseményé­nek ígérkezik. A műsorterv további érdekességei: Dürre­matt -Az öreg hölgy látogatá­sa­ és Eduardo de Filippo -Az én családom« című színműve. A Petőfi és Jókai Színház társulati ülésén is ott voltak az újonnan szerződtetett mű­vészek: Solti Bertalan, Te­m­e­ssy Hédy, Böröndi Kati és Almási Róbert, a két színház új rendezője: Pauló János és zenei vezetője: Polgár Tibor. A Petőfi Színház szeptember 6-án kezdi új évadját, s foly­tatja az­­Optimista tragédia«, a­­Felkelő nap« és a­­Svejk« nagysikerű előadássorozatát. Rövidesen megkezdődnek a próbák Dosztojevszkij -Félke­gyelmű« című regényének színpadi változatából, szovjet vendégrendező, Tosztonogov irányításával. Ezt követően Sommerset Maugham -A ki­rályért« című színműve­­kerül a közönség elé. Délutáni gyer­­mekelőadásokon mutatják be október 2-tól a­­Mid Mackó­ című, népszerű angol gyer­mekregény dramatizált válto­zatát, Karinthy Ferenc feldol­gozásában, Kamarás Gyula rendezésében. A címszereplő: Szabó Gyula, mellette Agárdi Gábor, Horváth Teri, Rákosi Mária és Besztercei Pál keltik életre a kedves mesefigurákat. A Jókai Színház szeptember 14-én kezdi előadássorozatát. Október 9-ig felváltva játssza a »Trisztán«-t és a »Szélvi­­har«-t, majd bemutatja Bá­rány Tamás -A második ka­kasszó« című új darabját. (Ko­rábban Inkognito címmel ír­tunk róla.) Rendező: Pauló Já­nos, főszereplők: Dajka Margit, Kovács Károly, Solti Bertalan és Böröndi Kati. Ezt követi Bíró Lajos­­Sárga liliom­ cí­mű művének felújítása. (g. t.) MOSTVEGYEN paradicsom eltevéshez ÜVEGET! 0,5 literes.. 0,05 Ft 0,7literes ..1,45Ft 1 literes ..1,55Ft­­ KAPHATÓ: ■ VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT ÜZLETEIBEN 1958. szeptember 2

Next