Népszava, 1958. október (86. évfolyam, 231–257. sz.)
1958-10-19 / 247. szám
i Több húst eszünk, mint eddig bármikor Húsellátásunk a számok tükrében Az emberek általában szeretik az ízletes falatokat. Kádár János elvtárs utalt rá az angyalföldi nagygyűlésen a minap, hogy evésben már megelőztük Angliát és az Egyesült Államokat is. Hazánkban több kalóriát fogyaszt a lakosság, mint sok gazdag kapitalista országban. Mindez meglátszik a húsfogyasztás alakulásán is. 34 kilóról— 41 kilóra 1938-ban 34 kilogramm volt hazánkban azegy főre eső évi húsfogyasztás. A háborús pusztítás következtében megcsappant állatállomány, az aszályos esztendők, a mezőgazdaság irányításában elkövetett hibák miatt az 1938-as szintet 1955-ben szárnyalták túl először három kilogrammal. Jelentősebb változást az elmúlt esztendő hozott: 1957-ben 41 kilogrammra emelkedett a fogyasztás. A beszolgáltatás eltörlése növelte a parasztság állattartási kedvét. Ez évben mintegy két■ és félszer több sertésre kötöttek hizlalási szerződést, mint amennyi 1953-ban beszolgáltatás és szabad felvásárlás útján a vágóhidakra jutott. Az idei felvásárlás lényegesen meghaladja a tavalyit. Emelkedett az állatok átlagsúlya is: sertésnél hat, szarvasmarhánál 77 kilogrammal. Az állami kereskedelem által forgalomba hozott hús 1955-höz viszonyítva, körülbelül egyharmadával növekedett. Javult a városok és ipari vidékek ellátása és újabb községeket tudnak ellátni friss hússal A községi húsboltok száma 1957-ben megháromszorozódott. Ám az igények ennél is nagyobbak. A vásárlóerő növekedésével egyre több mezőgazdasági jellegű községből kérik: létesítsenek nálunk is húsboltot s a központi készletekből lássák el őket is rendszeresen friss áruval. A kérések azonban csak részben teljesíthetők. Az állattenyésztés pillanatnyi színvonala nem tesz lehetővé lényegesen nagyobb előrelépést. Kevés a hússertés Kevés olyan ország van a világon, ahol annyi sertéshúst fogyasztanak az emberek, mint nálunk. A marhahúst legtöbb helyen csak levesben teszik az ünnepi asztalra. Sertésből majdnem háromszor annyi fogy el. Állatállományunk jelenlegi összetétele azonban nem alkalmazkodik a kereslethez. A zsírellátással az utóbbi időben nincs baj, jelentős készletekkel rendelkezünk. Parasztgazdaságaink mégis túlnyomó részben zsírsertéseket tenyésztenek. Az ország sertésállományának nem, egészen harmada hússertés. Az utóbbi két évben mintegy hat százalékkal javult az arány. A szükséglet ennél jóval több. A több tízezernyi parasztgazdaságot azonban nem könnyű az ország általános érdekeinek szolgálatába állítani. Az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben jobb a helyzet. A felvásárlás egyenletességét ugyancsak nehéz a kisüzemi gazdálkodás keretei között biztosítani. Bár hónapokra ütemezve kötik a hizlalási szerződéseket, mégis előfordul, hogy hullámszerű az átadás S mivel a hűtési és tárolási lehetőségek korlátozottak, néha nem zavartalan az ellátás Bővül a bolthálózat és a hűtőtér A hároméves terv szorán elsősorban a városok és iparvidékek ellátásán igyekeznek javítani. A Belkereskedelmi, az Élelmezésügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal között folyó tárgyalások rövidesen tisztázzák, hogy a népgazdaság mennyit tud áldozni a kereskedelmi bolthálózat fejlesztésére, hűtőberendezésekre és a szállítás korszerűsítésére. Az ipar a többi között a vágóhidak befogadóképességének növelését, a felvásárlás zökkenőit áthidaló állatszállások, raktárak és hűtőhelyek bővítését tervezi. Az állattenyésztési és állatforgalmi szervek a hússertéstenyésztés további elterjedését szorgalmazzák elsősorban. 1959. január 1-től kilogrammonként egy forinttal felemelik a fehér hússertések átvételi árát. A hároméves tervben előirányzott két kilogrammos »fejadag« növekedéséből a mezőgazdasági jellegű területek lakosságának egy része csak mint önellátó részesülhet. A hússertések arányszámának növekedése, szarvasmarha állományunk szaporodása, a nagyüzemi baromfitenyésztőbővülése teremti meg az igények még teljesebb kielégítésének előfeltételét. M. K. Gsefiszlovák tudományos könyvek és szlovák népi hangszerek kiállítása A Csehszlovák Tudományos Akadémia kiadványainak kiállítása szombaton nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az úgyszólván minden tudományágat képviselő könyvek és folyóiratok a Csehszlovák Köztársaság nagy technikai és egyéb tudományos felkészültségéről tesznek tanúbizonyságot A tervek szerint hasonló kiállítást rendez a jövő év elején Prágában a Magyar Tudományos Akadémia. A szlovák népi hangszerek kiállítása ugyancsak szombaton nyílt meg az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházában. A bemutatott zeneszerszámok egy nép ősi művészetének sajátságaival keltik fel az érdeklődést. Fényképek, szövegmagyarázatok ismertetik az egyes hangszerek készítési módját és a néző közelébe hozzák a Csehszlovák Köztársaságban nagy megbecsülésnek örvendő népművészek alakjait. A »mesterséges téli álom« új vívmánya az orvostudománynak. Néhány évvel ezelőtt Franciaországban egy hetedik hónapban levő fiatalasszonyt váratlanul meg kellett operálni, s életének meg♦ mentésére egyetlen lehetőségeként a magzat műtéti eltávolí♦ tása látszott. A műtéti veszély csökkentésére lehűtötték az asszony testét, »mesterséges téli álomba« ringatták s vég♦ eredményben nemcsak az ♦ anya, hanem a héthónapos magzat életét is sikerült megmenteni. Egy hétre három kalória A »mesterséges téli álom« állapotát rendszerint úgy idézik elő, hogy a beteget elaltatják, azután pedig lehűtik testének hőmérsékletét 26—28 Celsius fokra. Ebben az állapotban a sejtek égési folyamata és oxigénszükséglete jelentősen csökken. Normális körülmények között az agysejtek két-három percig tudják nélkülözni az oxigénellátást. Lehűtés esetén ez az idő kétháromszorosára növekszik. A hibernáció — »a mesterséges téli álom« — egyes állatok életében természetes jelenség. A téli hónapokban, amikor kevés a táplálék, igen sok állat álomba merül, testük hőmérséklete leszáll s életfunkcióik a minimumra csökkennek. A téli álomba merült állatok szíve percenként mindössze két-háromszor ver, s anyagcseréjük egytizenötödére lassul. A kisebb állatok szervezete a téli álom idején egyegy hét alatt mindössze három kalóriát fogyaszt. A sebészek már a múlt században felfigyeltek arra: ha az amputálandó végtagot hóba ágyazzák, csökken a beteg fájdalomérzete. Napóleon fősebésze, D. J. Larrey feljegyezte, hogy a francia csapatok viszszavonulása idején félig megfagyott embereket operáltak kedvező eredménnyel. A mesterséges téli álom alkalmazása az ötvenes évek elején elsősorban a szívműtétek kapcsán terjedt el. A Szovjetunióban is főleg szívós agyműtéteknél alkalmazzák a hűtéses eljárást. Az ilyen műtétek azért jelentenek súlyos problémát, mert ha a vérkeringést néhány percre megakasztják, oxigén hiányában az agyban olyan elváltozások jönnek létre, amelyek a beteg halálát okozzák. A szovjet orvosok véleménye szerint a lehűtésnek nemcsak azért van jó hatása, mert csökkenti a sejtek oxigénfogyasztását, hanem, mert az alvó, szendergő állapot létrehozza a központi idegrendszerben a védőgátlás folyamatát is. A szív—tüdőkészülék és a hűtés kombinációja Bizonyos szívműtéteknél — mint ismeretes — mesterséges szív—tüdőkészüléket használnak, amely a műtét során a szív funkcióját tölti be. Nemrégiben felmerült az a gondolat, hogy a szív—tüdőkészüléket és a hűtéses eljárást kombinálni kellene. A lehűtés a hagyományos eljárással úgy történik, hogy a beteget előbb elaltatják, majd jég közé helyezik. A kellő hőmérséklet eléréséhez ezzel a módszerrel egy-két órára van szükség. A szív-tüdőkészülék és a lehűtés együttes alkalmazása ezzel szemben úgy történik, hogy a vért a készülék hűti le — mégpedig igen gyorsan —, s pumpálja vissza a beteg testébe. A »mesterséges téli álom« tehát rövidebb idő alatt következik be. Miközben a sebészet egyre gyakrabban alkalmazza a »mesterséges téli álmot«, a kutatók azt vizsgálják, milyen hideget bír el az ember szervezete. Húsz fokon aluli hőmérsékletre még senki sem mert embert lehűteni. Állatokat azonban már tíz fokra is lehűtöttek s mégis sikerült őket feléleszteni. A kutatások célja: megállapítani azt a hőmérsékleti határt, amelynél az ember oxigénszükséglete a nullára csökken, de még könnyűszerrel feléleszthető. Ez a tetszhalálszerű állapot — ha egyáltalán előidézhető — új utakat nyit a sebészet számára. (gi) „Mesterséges téli alom“-A MŰTŐASZTALON Még a nyáron történt. Forró a augusztusban. »Ügyintéző« napot tartottam, vagyis szaladtam Ponciustól Pilátusig, pontosabban a lakáshivataltól a Népstadionig. Közben strandon is voltam. S már, amint ez ilyen látásfutás közepette lenni szokott, állandóan akadályokba ütköztem. Alig indultam el az utca egyik oldaláról a másikra, már fütyült a rendőr. Ha föl akartam lépni a villamosra, kegyetlen kalauz-kisasszony harsányan sípjába fújt és nézhettem hátulról a tovatűnő ütközőt. És ha csakazértis fölugrottam, a rendőr elvtárs »lefütyülte« a kocsit és leszedett róla. Miután a rövid délelőtt folyamán tíz forint közlekedéskihágási bírságot leróttam, egyszer hanyatt, kétszer hasra estem, a rám vigyázó kalauzi és rendőri füttykoncert elől a strandra menekültem. És a strandon alighogy hőguta kerülgette fejem a víz alá merült, kiparancsolt sípjával az úszómester és negyedórás kiselőadást tartott: — Ha, ha! elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona ...! — üvöltöttem, miként Edwárd király, angol király »A walesi bárdokban és a zuhanyozóba futottam. Fél óráig engedtem fejemre a hideg vizet, felöltöztem és elmentem a Népstadionba. Ó, én szerencsétlen! Ott is fütyültek. De legalább nem nekem. A bíró és a közönség füttyentgetett. És hazafelé ... Jaj, nincs menekvés! Valaki fütyül. Mindig mindenütt! Kimerülten estem ágyamba. Mire a fábán letettem, fejem már aludt. Álmomban újra az utcán járok. Tavasz van, lágy szellő lengedez, aranyos napfény ragyog. Megyek át a túloldalra. Egyszer csak tárogatószót hallok. Odanézek. Föveges, nagybajuszú kurucz vitéz áll a járda szélén, járőrtáska az oldalán, azt fújja keseregve, hogy »Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában ...« És szemével felém kacsint. Odamegyek — Átalmennék a túloldalra, vitéz uram — magyarázom neki. Tárogatózik még egy sort, aztán bajuszát pödörve megszólal: — Azért sírdogál a nagy Bercsényi Miklós, mert kelmed szabálytalanul közlekedik. Megyek tovább. A villamos második kocsijának lépcsőjén rakott szoknyás kislány áll, nyakába akasztva a tangóharmonika. Amíg megy a villamos, a Santa Luciát játssza, hogy aszondja: »hajómba jöjjetek, üdvözlek titeket...« Amikor megáll, sikkesen lelép és mielőtt indulna a kocsi, azt muzsikálja, hogy: »Megy a gőzös, megy a gőzös ...« Fölszállok a kocsijára, ahol a következő szövegű hirdetést olvasom: »Tangóharmonika művésznőket kalauzi munkára alkalmaz a Fővárosi Villamosvasút Vállalat.« Nyilván kevesen jelentkezhettek eddig, mert a hatoson magnóról ad-dják a kísérő és indító zenét. A strandra is elkerülök. Az úszómester a medence szélén ül. Vállára omlik aranyos haja, s kecses ujjaival hárfát penget. Az egész város csupa zene, csupa dallam. A Népstadion lelátóin tarkaruhás kórus zengi a bíró felé, hogy »Kösd föl magad, kösd föl magad, köhöhöhöhösd fööl magadad!« De a bíró rájuk se hederít. Ott áll a felezővonalnál, tükörfényes csizmájában sudáregyenesen és álla alá szorított hegedűjén éppen azt húzza, hogy: »Ne rúgd, ne rúgd azt a bokát, megreped a sípcsont tőle . . .« Mosolyogva, vidáman ébredek. Hajnalodik. Az ablak alatt egy korai járókelő kesereg, éppen ott tart a bánata, hogy »sej, akkor húzd majd, hogyha engem kivisznek a temetőbe. De ha megállsz a sírom előtt...« És ekkor ... Ő, kegyetlen a valóság! Valaki fütyül. 2 A szomszéd utcában zörögve megy tovább az első villamos. Sólyom László A MÁVAG-KOLÓNIA FÜRDŐJÉNEK előcsarnoka, ahol büfé és fodrász is áll a látogatók rendelkezésére (Gonda György felvétele) Az ügyészség védelmet nyújt az intrika és a személyeskedés ellen Törvénysértő elbocsátást hatálytalanítottak A Fővárosi Autóbusz Üzemnél volt előbb kalauz, majd pénztáros Bödő Sándor. Hosszú évekig nem volt kifogás munkája ellen. Tavaly májusban váratlanul felmondták munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy az ellenforradalom utáni időkben magatartásával gátolta a kibontakozást. A felmondólevél azonban nem indoolta közelebbről, hogy miből is állt ez a magatartás. Bedő panasszal fordult a vállalati egyeztető bizottsághoz, amely a határozatot helybenhagyta. A területi egyeztető bizottság ugyancsak helybenhagyta a felmondást. A pénztáros a fővárosi ügyészséghez fordult, hogy éljenek törvényességi óvással a határozat ellen. Az ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy Bödő Sándor ellen egyik munkatársnője indított rágalomhadjáratot s ezért került sor a törvénytelen elbocsátásra is. Az ügyészi óvás nyomán a TEB megváltoztatta a törvénysértő határozatot. Jakab János a Cserzőanyag- gyárban dolgozott 1946 óta Az utóbbi években egy »Steyr« gyártmányú személygépkocsin szállította az igazgatót, a főmérnököt és a főkönyvelőt. A kocsi egyik nap javításba került és az igazgató utasította Jakabot, hogy a már régebben selejtezésre ítélt »Hanza« gyártmányú gépkocsival vigye őket. A kocsi annyira rossaz állapotban volt, hogy a gyár felettes szerve nem is járult hozzá a javításához. Jakab János — a KRESZ 77. paragrafusa alapján — megtagadta az utasítást, összetűzése támadt emiatt az igazgatóval. Hirtelen haragjában kijelentette, inkább kilép a vállalattól, de ilyen rossz kocsit nem hajlandó vezetni. Az igaz- gató utasította a személyzeti osztály vezetőjét, hogy adja ki Takab munkakönyvét »hozzájárulással« bejegyzéssel. Jakab közben lecsillapodott és elhamarkodott kijelentését visszavonta az igazgató, a személyzeti vezető és a szakszervezeti bizottság elnöke előtt. Ekkor Farkas József igazgató . jelentette ki, hogy nem hajlandó Jakabbal együtt dolgozni. A gépkocsivezetőnek felmondtak átszervezés címén» . Az indok az volt, hogy a »Hanza« gépkocsit leállítják, tehát nem kell hozzá sofőr sem. Avállalat a TEB-et félrevezette, mtgy az helyben hagyta a döntést. Az ügyészség joggal óvta meg a törvénysértő határoza tot. Tűrhetetlen, hogy egy gépkocsivezetőt elbocsássanak, [ mert a közlekedés biztonságát védte és nem volt hajlandó balesetveszélyes kocsit hajtani» . Szegő Tamás . ♦ Árpád bácsi sok-sok fiatalembert tanított már mindenféle szépre, jóra, hasznosra. Közben bizony elszálltak az évek. A világ nagyon összezsugorodott körülötte! Mindössze egy kicsiny szoba, az első emeleti napsütötte folyosó és az udvar felett ragyogó kék ég. Az öreg tanárnak nagyon nehezére esne már elmenni hazulról. A napfényes folyosón játszadozgató két kis fiú — Ferike és Jánoska — gyakorta látták, hogy a fehér hajú bácsi csak ül, ül és mindig egyedül, nézi-nézi vágyakozva az udvar égszeletén elfutó haragos vagy vidám felhőket. — Mondd, Árpád bácsi, te nem félsz egyedül lenni? — kérdezte egyszer az egyik fiúcska. — Nem, nem félek. Csak hiányzik körülöttem a vidámság. Talán a madárének. Mert nagyon szerettem az erdőket, a madárdalos erdőket, de azok most már nagyon messze vannak tőlem ... — Madárdal, vidámság — tűnődött a két kisfiú, aztán megkérdezték. — Árpád bácsi, örülnél, ha mi énekelnénk? A válasz két könnycsepp alakjában gördült végig a megbarázdált arcon. — Nézd Jánoska — szólalt meg Ferike —, Árpád bácsi sír, énekeljünk, ugye énekeljünk? Árpád bácsi bólintott, és a fiúcskák rázendítettek valami, sem azelőtt, sem azóta nem hallott dallamú és szövegű dalra. Iszonyú hamisan, de olyan szívből jövően csilingelte a két kicsi hangocska, hogy a nap is !- bizony isten — egyetlen pillanatra megállt, és csak utána folytatta útját a távoli budai hegyek felett, nem is csodálkozva azon, hogy Árpád bácsi arcán ismét két könnycsepp gurul végig. De most már mosolygó szemekből futottak alá. Ferike és Jánoska azóta mindennap megjelenik az ablak előtt. Eldalolják, amit kicsi szívük súg. A különben zajos nagy ház ilyenkor percekre elnémul és a csendben cseng, csilingel a szerenád. Borsi Darázs József iA