Népszava, 1958. november (86. évfolyam, 258–283. sz.)
1958-11-21 / 275. szám
A felesleges készletek felszámolása NÉPGAZDASÁGI ÉRDEK Inkurrencia hirdetéseink által segítjük az anyagbeszerzők munkáját Kísérje figyelemmel a Népszava napról napra megjelenő hirdetéseit 1958. november 21 1800 család csak később költözködhet Az együttműködés hibái késleltetik az építkezéseket Az állami lakásépítkezés hiánnyal zárta az első háromnegyed évet. Ha az elvégzett munkát forint értékben mérjük, akkor teljesítette tervét a minisztérium, a kész lakások átadásában azonban 14 Az anyagellátási igazgatóságon kötetekre rúgó levelezést bocsájtanak rendelkezésünkre. A lepedőnyi kimutatások szerint a KGM vállalatok késedelmesen szállítják a radiátorokat, vízvezeték csöveket, az egyéb épületgépészeti berendezéseket, s ez is akadályozza az építkezés tervezett ütemének megtartását. — A határidőkkel nem számoló szállítások miatt jó néhány száz lakást nem tudtunk időben átadni — mondják az Építésügyi Minisztériumban. A Kohó- és Gépipari Minisztériumban csak részben tiltakoznak a vád ellen. A mulasztás nagyságát vitatják csupán, egyébként elismerik: nem mindig tettek pontosan eleget kötelezettségüknek. Majd hozzáfűzik: — Üzemeink termelőképessége nem korlátlan, a rendelkezésre áló épületgépészeti cikkek, ipari szerelvények «* Persze, a mi portánkon sem mindenki angyal — jellemzik a helyzetet az Üllői úti öröklakásokon dolgozó szakemberek. Mint megtudtuk, náluk elsősorban a tervezés pontatlansága miatt van »úszás«. November végén jár le a 86 kétszoba összkomfortos lakás átadásának határideje, de örülnék, ha az év végére elkészülnek. — Képzeljék, a tervezők kisebbre méretezték a fürdőszoba ajtaját a fürdőkád méreténél — csóválják fejüket a munkások — s igy csak bontás után tudták a kádakat beépíteni ... S hogyan lehet a 60—70 szászázalékkal lemaradt. Mintegy 1800 olyan lakás átadási ideje tolódott el ilyenképpen néhány héttel, melyeknek szeptember 30-ig lakhatóknak kellett volna lenniük, elosztása pedig nem a mi feladatunk ... S itt érdemes egy kicsit időzni. Vajon a lakásépítkezési program végrehajtása csak a kivitelezőkre ró feladatot? Nem valószínű. Ha a közreműködők — a gyártást és az elosztást végző szervek — nem hajtják végre lelkiismeretesen a rájuk háruló tennivalókat, elkerülhetetlenül zavar keletkezik. Nem megoldhatatlan problémáról van szó! Bizonyíték, hogy a Gazdasági Bizottság ülése, majd az ezt követő miniszterhelyettesi értekezlet után javult az együttműködés. Októberben például megkétszereződött az építőipari vállalatok rendelkezésére bocsájtott fürdőkádak mennyisége. Előtte viszont több száz lakást kádhiány miatt nem lehetett időben átadni. Malékos készültségi fokon levő épületeket rövid néhány hét alatt lakhatóvá tenni? Túlórázással és az erők átcsoportosításával. Ez a módszer több építőipari vállalatra jellemző. Szakipari munkásokban egyébként sem bővelkednek. A munka torlódása tovább nehezíti a helyzetet. Nem csoda tehát, hogy nagy a becsülete annak a kőművesnek és ácsnak, aki tanult szakmája mellett időközben elsajátította a burkolás, parkettázás és a többi építőipari munka csínját-bínját is. Az értelmiségi gárda ugyancsak mozgósítva van. Az »irodisták« nem egyszer vakolókanállal, parkettagyakival, vagy ecsettel a kezükben se* Ténykednek az építkezéseken. — Az építőipar munkásainak készségével soha nem volt baj — mondják az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetében. — A kormányzati szervek törekvése ugyancsak elismerésre méltó. A kivitelezéssel megbízotti építőipari vállalatok és a köz- reműködő intézmények munk crcóját kell jobban összehangol-ni ... ! Úgy tudjuk, a jövő évi lak?kásépítkezési terv pénzügyi fedezete már biztosítva van, így arra kell törekedni, hogy a tervdokumentációk elkészülése, az építkezéssel kapcsolatos telekkönyvi problémák elintézése ne késleltesse — az ideihez hasonlóan — néhol hónapokig a munka elkezdését. A KGM teherbírásának fejlesztését és az Országos Tervhivatal összehangoló tevékenységét ugyancsak most kell elkezdeni. • A tervszerű építkezés gyorsabb és olcsóbb Az állami építőipar — minden valószínűség szerint — ez évben is teljesíti lakásépítkezési tervét. De nem mindegy, hogy egy lakás már ősszel elkészül, vagy pedig csak a téli hónapokban válik beköltözhetővé. Ezenkívül sokszor az év végi »rohammunka« is megbosszulja magát. A hideg és nyirkos idő beálltával a lakások nem száradnak ki — s hogy csak egyetlen, költséget okozó bosszúságot említsünk —, elég néhányszor alaposan befűteni ahhoz, hogy a parketta felpúposodjon. Építőiparunk a jelenleginél kevesebb ráfordítással végezhetné munkáját, ha az együttműködő szervek megfontoltabban és lelkiismeretesebben szolgálnák az ország egyik legégetőbb problémájának terv szerinti megoldását. Mocsári Károly • Kinek a feladata a lakásépítési program végrehajtása Miért „úsznak” az Üllői úton? Kétfejű kutya után a kétszívű kutya V. P. Gyemihov moszkvai professzor sikeres kísérletei szívpótlásra és »pótszív« beiktatására Október elején írtunk arról, hogy Vlagyimir Petrovics Gyemihov, a moszkvai 1. számú orvosi kutatóintézet profeszszora egy kutya nyakára egy másik kutya fejét ültette, s a megfigyelők szerint a kutya mindkét feje működött, érzékenynek bizonyult, fényre, érintésre és élelemre is. A nagy feltűnést keltett kísérlet azonban csupán egyetlen mozzanat abból a sorozatból, amelyet a professzor nyolc munkatársával több mint tíz év óta folytat. Az utóbbi négy esztendőben 15 esetben ültette át kutyák fejét és mellső lábait más kutyák testére s a legtöbb ilyen kétfejű, hatlábú teremtmény több napig, kettő egy héten át is életben itt®radt. A professzor azt kutatja, milyen mértékben lehet a beteg, végképpen megrongálódott, munkaképtelen szerveket újakkal pótolni. Kutyákon végzett kísérleteknél már sikerült elérni két kutya vérkeringésének összekapcsolását és az egyik kutya szívének és tüdejének műtéti eltávolítása után az állat még további négy napig életben maradt. Következő lépésként az eltávolított szívet és tüdőt új szervekkel pótolta a professzor s a kutya egy héten át élt. A legújabb kísérleti állatok között nagy érdeklődéssel figyelnek egy kétszívű juhászkutyát. Régi szívén kívül egy másik kisebb szívet helyeztek közvetlenül bőre alá s a sztetoszkóp mindkét szív dobogását észlelte. A műtét utáni napon az állat kevés életjelet adott, másodnapra azonban lábraállt és ismét vidáman szaladgált. Jelenleg a régi szív főképpen az agyat látja el, míg az új szívhez kapcsolták a test vérkeringését Évtizedes kutatómunkája alapján Gyemihov professzor arra törekszik, hogy embereken végzett műtéteknél ne mesterséges szíveket használjanak, mint eddig történt, hanem egy valóságos szívet vegyenek igénybe, amikor a műtét idejére ki kell kapcsolni a beteg szívműködését. Ha azt tapasztalnák, hogy ez az új szív jobban dolgozik, mint a régi, a beteggel veleszületett szerv, akkor »pótszívként« ez is átültethető lenne a beteg szervezetébe. Ám honnan veszik a természetes szíveket? A professzor véleménye szerint felhasználhatók: 1. olyan szívek, amelyeket elhunyt emberekből közvetlenül haláluk után operáltak ki s újraélesztettek. 2. embrióállapotból mesterségesen normális nagyságúra fejlesztett emberi szivek és végül 3. majmok szive. Mint Gyemihov bejelentette, az első két lehetőség tudományos vizsgálatát már megkezdték. Majomkísérlettel még nem próbálkoztak, de küszöbön áll a laboratórium bővítése, az ilyen természetű kutatásokkal foglalkozó szovjet tudományos személyzet munkájának összpontosítása és akkor előreláthatóan sor kerül majd majomszívekkel folytatandó kísérletekre is. (v. g.) A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBÓL. Az új Beius-i kórház Nagyvárad tartományban NÉPSZAVA 0alomtorony, műkéz és társaik Húszféle nukleáris műszert gyárt iparunk Hazánk nem törekedhet arra, hogy atom-nagyhatalommá váljék, de mivel a hagyományos energiaforrásokban nem dúskálunk , nekünk is fel kell készülnünk a békés célú atomipar megalapozására. Eb- 301 a szempontból nagy jelentőségű, hogy már rendelkezünk hazai konstrukciójú s gyártmányú atomfizikai műszerekkel. Ezek egy része a brüsszeli világkiállításon, illetve az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó második genfi konferencia tudományos kiállításán is komoly sikert aratott. A magyar közvélemény azonban jóformán hírüket is alig hallotta. Ezért felkerestük Bába Miklóst, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos munkatársát, hogy tájékoztatást kérjünk a hazai nukleáris műszerekről. A számlálóműszerek „érzékszervei“ felvilágosításai alapján elmondhatjuk, hogy jelenleg a békés célokat szolgáló atomkutatás nemzetközi viszonylatban körülbelül százfajta nukleáris műszertípust használ. Ebből a mi iparunk mintegy húszfajta műszertípust dolgozott ki, s állít elő. Adottságainkat tekintve, ez nem lebecsülendő teljesítmény. Műszereink egy része úgynevezett alapmérési feladatokra szolgál. Visszatérő követelmény ugyanis az atomfizikai jelenségeket kísérő sugárzások sűrűségének mérése. Az ilyen rendeltetésű műszereket sugárzási szintmérőknek, illetve számlálóknak nevezzük. Két típusú sugárzás-szintmérővel és öt különböző teljesítőképességű számlálóval rendelkezünk, amelyeket részben már gyártunk, részben már kidolgoztak és rövidesen gyártásra kerülnek. Ezek között már tranzisztoros típus is szerepel. Az újabban fejlesztett számláló már másodpercenként 200 000 részecske-beütést is meg tud különböztetni. Ha e számlálót összekötik az úgynevezett »időkapcsolóórával«, amely fontos kiegészítő műszer , akkor a beütések számán kívül megállapítható az is, hogy bizonyos mennyiségű beütés mennyi idő alatt történt. A számláló műszerek »érzékelőszerve« egyébként az úgynevezett sugárzási detektor, amely a sugárzás hatására villamosjeleket ad. Sokszor szükség van arra, hogy a sugárzásdetektorokból érkező jeleket erősítsék és át is alakítsák. Az erre a célra szolgáló készülékek, az úgynevezett analizátorok. A magyar műszerek egy része megvéd a rádióaktív sugárzásnak a szervezetre káros hatásától is, illetve lehetővé teszi a sugárzás kritikus határának a felismerését. Az ilyen műszereket összefoglalóan dózismérőknek nevezik. Nekünk már három különböző konstrukciójú sugárzás-, illetve dózismérőnk van. Köztük »zseb-dózismérő“, amelyet a sugárzó anyaggal dolgozó, munkája közben magáia visel — általa megbízhatóan ellenőrizheti a szervezetét érő sugárzás mennyiségét „Aki" megfogja a sugárzó anyagot A rádióaktív laboratóriumok részére olyan fontos segédkészülékeket gyártunk, mint például az ólomtorony. Ez akkor kap szerepet, amikor a Geiger—Müller-csővel valamilyen sugárzó anyag részecskebecsapódásait számlálják és meg kell akadályozni, hogy a laboratóriumban található más sugárzó anyagok zavart okozzanak a számlálásnál. Az ólomtorony tehát elszigeteli a vizsgált anyagot. Érdekes feladatot teljesít az úgynevezett távpipetázó és a távmanipulátor. Az előbbivel lehetővé válik izotópok szétosztása és adagolása a távokból, hogy az izotóp sugárzása ne veszélyeztesse a vele dolgozót. Háromféle távmanipulátort készítünk, ezekkel veszélymentes távolságból megfoghatók a sugárzó anyagot tartalmazó lombikok, kémcsövek, ampullák. Említést érdemel az automatikus mintaváltó és a nyomtató író. Ez a különböző berendezéseket összekapcsolja az elektronikus számlálóval és az egész mérési folyamatot automatizálja. Az automatikus mintaváltóba például 24 különféle preparátum helyezhető. Ez a berendezés végigméri a preparátumokat, azután az egyes mérési eredményeket a nyomtató iró papírszalagra nyomtatja. A mezőgazdaságtól a gyógyításig . A sokféle műszertípus kidolgozásában és létrehozásában az úttörő munkát a Központi Fizikai Kutató Intézet, végezte Az intézetben azonban elsősorban a kutatáshoz szükséges műszereket és nagyobb berendezéseket készítik el. Ezek közül az úgynevezett fotonszámláló, az urántartalom meghatározó és a mikrotronelektrongyorsító aratott sikert a már említett nemzetközi fórumokon. Mindhárom több százezer forintot érő egyedi, nagyméretű, bonyolult műszer. A magyar ipar által előállított atomfizikai műszerek a sugárzó izotópok alkalmazási területén, az ipari anyagvizsgálatban és technológiában, az orvostudományban, a mezőgazdaságban, az energiatermelő reaktoroknál és az általános atomkutatásoknál egyaránt nélkülözhetetlenek. Hazánkban a nukleáris műszergyártásnak már komoly ipari bázisa van. A hazai igényeken túl már exportra gyártunk műszereket. Szenes Imre 3 3 Illemtan b'an egy finom öreg néni ismerősöm. Derűs asszony, magában él, gondozott garzon■J lakásban, nyugdíjának és igényeinek bölcs egyensúlyban tartásával. Szót lehet vele érteni a mai dolgokról, újságot olvas, tájékozott, szereti a mo- Xdernséget, megérti az automa- X ta, sőt az elektronikus gépek X csodáját, meg a krémkávé elő* nyeit. Nincs benne fösvény irigység, mikor a jövőre gon- X dől, arra a jövőre, amelybenő már fizikailag nem lesz je len. Lépést tart, sőt tipeg az eseményekkel. Akad mégis valami, ami a múlthoz horgonyozza, s ez a mai illemmel vagy éppen árulnak tagadásával áll kapcsolatban. Igaz, tanúja voltam, mikor a téren egy hatéves formagyerek nekidobta labdáját, s mikor a hölgy finoman méltatlankodott, a gyerek friss, ■ hajnali hangon odakiáltott neki: »Nyugi, mamuska, semmi ■ baj!« Hát igen, a mamuska vissszatérő panasza, hogy a régi X illemszabályokat elvásta az idő. Mondtam neki, ez nyilván csupán nosztalgia, semmi , egyéb, mert ami a régi illemet illeti, hát az is olyan Jonus-arcú dolog volt, magyarázom, ő azonban csak rázza ezüst pitypang fejét, és a választékos modort sírtja. Egyik nap, mikor múzeumian zsúfolt kis lakásán felkerestem, néhány könyvet tettem az asztalára, csupa illemtant, úgynevezett művelt társalgót, az egyiket még a század elején adták ki, a másikat a harmincas évek közepén, a harmadik pedig egy világhírű amerikai kézikönyv volt az érvényesülés művészetéről, s ez, tudomásom szerint, még maláj nyelven is megjelent. Persze, mindhárom könyv más-más színvonalon oktat udvariasságra, műveltségre, vagy pontosabban: az udvariasság és műveltség látszatának elsajátítására, mint amolyan pótszerek pótszere. S már ültem is az asztalhoz, s kezdtem olvasni belőlük. Láttam, az öreg hölgy kissé ijedten tekint reám, de én konok voltam, szembesíteni akartam ideáljaival. — Nézze — szakított félbe —, én nem az illemtankönyveket reklamálom, de magát az illemet... Azonkívül, ha éppen erről van szó, már az is nemes tendencia, ha ilyen könyvek megjelennek. De csakhamar torkán akadt a szó. »Ne üljünk le addig, amíg a legelőkelőbb le nem ült...« — harsogtam az egyik könyvből. »Ha az ajtó vendég számára megnyílik, a háziúr köteles eléje menni, csak a magasrangú személyek maradnak ülve ...« — idéztem egy másikból. Aztán sorra következtek a híres amerikai érvényesülési biblia cinikus tanácsai. Végül a finom hölgy felpattant, kissé hevesebb mozdulattal, mint ahogy általános életritmusából következett, s meglehetősen éles hangon rámkiáltott: — Hagyja, fiam, ezeket a baromságokat! — mondta, s még hozzátette: — Hagyja őket a fenébe! Mese a nevetésről i E , az alábbi történet valóban mai tündérmese. Házivarrónő mondja el, szorgalmas öltögetések között, élénken pergetve, az egyszerű emberek üde igazságérzetével. — Az biztos, hogy a mami jól megjárta azzal a plasztikával, az nem is kétséges... Mert kérem, felnőtt orvosfia van, akit nagyon szeretnek a telepen, de az asszony csak nem akarta elhinni, hogy öregszik, vagy ahogy a férjem mondja, hogy kimegy a divatból. Mert, tetszik tudni, nem is az öregséggel volt nála a baj, hanem hogy ráncos volt, mint a finom dohánytüsző. Elment hát az arcplasztikába és felvarratta a ráncait. Sima lett az arca, vadonatúj. Csak a szemében maradt egy kis fáradtság. Ez a dolog jól sikerült, aki nem ismerte addig, nem is vette észre. De amellett, hogy eltűnt róla minden ránc, elvesztette, kérem, az arca mozgékonyságát, vagyis attól kezdve nem tudott nevetni, de még mosolyogni sem! Itt elhallgatott, úgy hittük, befejezte a történetet, summázata is van: beleszólt a költői igazságszolgáltatás. De nem, még nem fejezte be. A valóság nem szánt ilyen balladás befejezést a históriának. — El tetszik képzelni, az milyen csapás volt neki, talán még nagyobb csapás, mint a ráncos arc. Mert aki nem tud nevetni, az valahogyan elveszíti emberi formáját. De még nagyobb baj is lett belőle. A menye, a doktornő, kisbabát várt. Közeledett az ideje, hogy az öreglányból nagymama lesz. Megijedt nagyon, mert milyen nagymama az, kérem, aki még csak nem is képes rá, hogy az unokájára nevessen, mosolyogjon. Ott az öröm is fuccs. Elment újra az arcplasztikába, aztán valami híres sebész megoperálta, mert kiderült, hogy a nevetőidegével volt valami baj. Az sérült meg. Tetszett tudni, hogy létezik nevetőideg? Én eddig nem tudtam- Elég annyi, hogy az operációval rendbehozták a nevetését, s mire a kisunoka megszületett, már egészen normális nagymama volt. Megint kis szünetet tartott, aztán hozzátette: — S még ránc se volt tts arcán. Így igaz. ty. e. /I