Népszava, 1958. november (86. évfolyam, 258–283. sz.)
1958-11-25 / 278. szám
srPAO /f-m ^T-x Öt válogatott mérkőzés a mérlegen Labdarúgóink megérdemelt győzelmet arattak a belgák ellen Magyarország—Belgium 3:1 (1:1). Népstadion, 60 000 néző. Játékvezető: Lemesics (jugoszláv). Magyarország: Török — Mátrai, Sípos, Sárosi — Bundzsák, Kotász — Sándor, Göröcs, Tichy, Bodon, Bencsics. Belgium: Vanderstappen — Dries, Storme, Thellin — Mees, Mohonet — Peters, Ilouf, Mallants, Paeschen, Orlans. Góllövők: Göröcs (39. perc), Mallants (45. perc), Tichy (63. perc), Tichy (72. perc). Szögletarány: 9:2 (6:2) Magyarország javára. Az I. félidő 43. percében Bodont Csordás váltotta fel. Sportszerű mérkőzés volt, sérülés nem történt. Jók: Sárosi, Sipos, Bundzsák, Sándor, Tichy, illetve Vanderstappen, Storme, Mees, Paeschen. Bundzsák a mérkőzés hőse Válogatott labdarúgócsapatunk idei utolsó országok közötti mérkőzése újabb győzelemmel ért véget. A belga tizenegy ugyan nem állította különösebb erőpróba elé legjobb futballistáinkat, de a találkozó megmutatta, hogy ráhátul egyformán lankadatlan lendülettel, szinte hibátlanul játszotta végig a mérkőzést, és elgondolásaival az egész csapatot irányította. Nem Bodonon múlott! A szövetségi kapitány — véleményünk szerint — helytelen egyszer, sőt hatszor 45 percet is játszhasson, mint a többiek, akik először kerültek be a válogatottba. Egyébként a csere semmit nem változtatott a játékon, sőt, nekünk az 1. félidőben tetszett jobban a csapat, amikor a csatárok sokkal többet lőttek kapura. 3 győzelem, 1 döntetlen, és 1 vereség Válogatott csapatunk öt nemzetek közötti mérkőzést játszott az ősszel, és abból hármat megnyert, egyet döntetlenül végzett, és csak egy vereséget szenvedett, azt is Moszkvában, egy kitűnő szovfigyelnésve: Kisuczky, Nagy J. (MTK), Tóth (Diósgyőr), Pál (Csepel), Taliga, és a mi véleményünk szerint Kárpáti megbízhatóságára is nagy szüksége van a válogatott védelemnek, amely bizony elég könynyen zavarba hozható. Ugyancsak megemlítjük, hogy a csatársor balszárnya sem vált ki osztatlan megelégedést, öt mérkőzés után, s egy hosszabb előkészítő időszak előtt mondjuk ezt, amikor ez a válogatott jó hangulatát már nem zavarhatja meg. Válogatott labdarúgóink befejezték őszi mérkőzéssorozatukat. Arattak szép sikereket, váltottak ki bosszúságot is, de egy tekintetben — és ez feltétlen dicséretet érdemel! — soha nem okoztak csalódást: minden mérkőzésen teljes szívvel-lélekkel küzdöttek! ’ Emlékezzünk csak például a zágrábi és a bukaresti mérkőzésekre ... Ezzel a tulajdonság A magyar—lengyel kettős viadal női számában a magyar Mák Gyöngyi és a lengyel Dziuba egyforma pontszámmal holtversenyben végzett az egyéni összetett verseny első helyén. Képünkön Mák Gyöngyi a felemás korláton mutatja be szabadon választott gyakorlatát GANZ Daru- és Kazángyár Bpest, XIII. Meder utca 9 elfekvő készleteiből az alábbiakat megvételre ajánlja: Közép- és durvalemezek Forrcsövek fittingek és ívcsövek Elektródák Gőz-, vízszelepek, csapok és festmérek Olajfesték, lakk, olaj és samettidomok Szénkefék, izzók, biztosító betétek, aljazatok és foglalatok Kontrollerek és lámpatestek Érdeklődés: GANZ Daru- és Kazángyár Ügyintézőnk: Hergyó László Telefon: 204—120/95 m. Kedd, november 25 KOSSUTH. 4.30: H. 4.40-7.59: Zenés műsor. 5.30: H. 6.00: Falurádió. Közben (az állandó műsorokon kívül). 6.30: Pillanatfelvétel. 8.10: Énekkarok. 8.40: A munkásmozgalom dalaiból. 9.00: Gyermeknevelés. 9.15: Gyermekrádió. 9.40: A Császár—Groll harmonikakettős játszik. 10.00: H. 10.10: Szimfonikus táncok. 11.00: A planétás ember. Goda Gábor regénye folyt. 11.17: Magyar nóták. 12.00: H. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Békés Virág és Székely Mária versei. 13.10: Operarészletek. 14.00: Szórakoztató zene. 14.45: Gyermekrádió. 15.05: Operettdalok. 15.25: Napirenden . . . 15.30: Egy falu — egy nóta. 16.00: H. 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.56: Műsorismertetés. 17.00: Politikai aprószentek. III. Karsai Elek dr. írása. 17.15: Operahangverseny. 18.00: H. 18.15: Szív küldi. 18.40: Gyári sziréna. 19.00: A Lengyel Rádió tánczenekara játszik. 19.15: Kerekasztal... 19.35: Magyar népdalok. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika. 20.25: Erzsébetek - Katalinok ... 21.45: Tudományos híradó. 22.00: H. 22.15: Kommentár. 22.25: Könnyű dalest. 23.08: Zenekari hang. 24.00: H. 0.10: Magyar nóták. PETŐFI. 6.00: Reggeli zene. 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.50: Torna. 8.00: H. 14.00: H. 14.20: Kórusok. 14.40: Filmzene. 15.00: Elbeszélés. 15.16: Váczi Károly (zongora) hangv. a stúdióban. 15.50: Reformkori hétköznapok. 16.05: Operettrészletek. 16.45: Flotov operáiból. 17.15: Rádió szabadegyetem. 17.45: Népi muzsika. 18.10: 75 éve született Babits Mihály. 18.40: Beniamino Gigli énekel. 19.00: H. 19.05: 1000 szó oroszul. 19.15: Mai nótaszerzők. 19.30: Hirdetőoszlop. 19.40: Falurádió. 20.00: Nyilvános kamaraest a stúdióban. A szünetben kb. 20.45: Baráti költők hangja. 21.00: H. 21.45: Részletek szovjet szerzők operettjeiből. 22.25: Művészlemezek. Szerda, november 26 KOSSUTH. 4.30: H. 4.40-7.59: Zenés műsor. 5.00: Falurádió. 5.30: H. Közben (az állandó műsorokon kívül). 6.30: Orvosi tanácsok. 6.45: Hirdetőoszlop. 8.10: Népszerű operarészletek. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népek zenéje. 10.00: H. 10.10: Gyermekrádió. 10.20: Matiné a moziban. 10.30: Operettmelódiák. 11.00: Gyári sziréna. 11.20: Verbunkos muzsika. 11.40: Mozart: D-dúr fuvolanégyes, K. 285. 12.00: H. 12.10: Tánczene. 13.15: Mai szerzők operettjeiből. 14.00: Zenei műszavak nyomában. 14.45: A moszkvai VIT hangversenyeiből. 15.10: Pár lépés a határ. Mesterházi Lajos regénye folyt. 15.30: Georg Otsz énekel. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00: H. 16.10: Napirenden ... 16.15: Szív küldi. PETŐFI. 6.00: Reggeli zene. 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.50: Torna. 8.00: H. 14.00: H. 14.20: Orosz nyelvlecke az ált. isk.nak. 14.40: Zenekari hangú. 16.02: Kedves dalaink. 16.30: Részlet Hunya István Kubikosok c. kötetéből. 16.45: Részletek francia operákból. 17.30: Előadás. 17.45: Az Albán Rádió népi együttesének műsorából. 18.10: Gyermeknevelés. 18.30: Rádióegyetem. 19.00: H. 19.05: Déri Pál (ének) és Kósa György (zongora) hango. a stúdióban. 19.40: Falurádió. 20.00: Népszerű szórakoztató muzsika. 20.45: Sporthíradó. 21.00: H. TELEVÍZIÓ Kedd, november 25 18.00: Varázsszem. Az iskolások műsora (9-14 éveseknek). 18.45: TV-híradó. 19.00: Lányok, asszonyok műsora. 19.30: Rendkívüli nyár. Szovjet film. NÉPSZAVA 1 Magyar B-válogatott —Belga B-válogatott 1:1 (1 :1) A magyar és a belga labdarúgó B-válogatott Charleroiban találkozott. A mérkőzésen 25 000 néző előtt igazságos 1:1 (1:1) arányú döntetlen eredmény született. A magyar csapat egyenlítő gólját az I. félidő 45. percében az előrehúzódott Kárpáti, a csapat legjobbja lőtte. Rajta kívül Pauzai, Pál és Fenyvesi érdemel dicséretet. OSZSZSZK—Magyarország 5,5:2,5 A leningrádi Téli Stadionban vasárnap este került sor az OSZSZSZK és Magyarország szabadfogású, birkózó válogatottjainak a találkozójára. Az orosz birkózók megérdemelt 5,5:2,5 pontarányú győzelmet arattak. A két csapat tagjai még egy, Leningrád—Budapest találkozót is rendeznek. Rövid sporthírek Totóeredmények: 1, x, 2, x, 1, 2, 2, x, x, 2, 2, 1. — Totónyeremények: Tizenkét találatot senki nem ért el. A 11 találatos szelvények száma: 17. Nyereményösszeg szelvényenként 25 296 Ft. A 10 találatos szelvények száma: 278. Jutalmuk egyenként 1669 Ft. A 9 találatos szelvények száma: 2436. Nyereményösszeg fejenként 253 Ft. Az Újpesti Dózsa labdarúgócsapata elutazott Zágrábba, ahol szerdán a »Vásári Kupa« tornája keretében a Zágrábi Dinamó együttesével mérkőzik. A szegedi »Csányi András« asztalitenisz emlékverseny férfi egyes számát Bérezik, a női egyest pedig Kóczián Éva nyerte. Férfi párosban a Bérezik—Földi, női párosban a Kóczián—Mossóczy, vegyespárosban pedig a Sidó— Mossóczy-kettős győzött. Az MTK labdarúgó-csapata elutazott Svájcba, ahol szerdán a berni Young Boys ellen Európa Kupa mérkőzést játszik. MOKÉPt jelenti HOmiRMi umimam SOLOHOV regényének magyarul beszélő színes szovjet filmváltozata. CSíNDtt ni. Rz íz Az 1958. évi Karlovy Vary-i fesztivál nagydíjának nyertese. MIAimCI A nagy dráma igazi vége. kengyel film. I . mmmvi. ‘ fill MlM mgg Francia filmvígjáték. TM m * 831 ‘ aimnö * • urna - KI Színes szovjet rövidfilm ■ * 1 : RJEPIN l • mmui/ín « Színes szovjet dokumentumaim: TÖN JÖN! ; DON JUAN a VEGUTOLSÓ MUNDJÜ Új magyar zenei filmvígjáték. Főszereplők: VÁRKONYI ZOLTÁN PAGER ANTAL BARA MARGIT PÁLOS GYÖRGY 1958. november 25