Népszava, 1958. december (86. évfolyam, 284-307. sz.)
1958-12-02 / 284. szám
A műszakiak többet utaznak külföldre de még lassan halad a tapasztalatok hasznosítása A szakemberek tapasztalatcseréje, egymás eredményeinek megismerése bővíti a látókört, termékenyebbé teszi az alkotói fantáziát és lehetőséget, ad bizonyos tapasztalatok átvételére. A szocialista országok gyakorlatában kezdettől fogva fontos szerepet játszik A Könnyűipari Minisztérium statisztikája szerint 1957-ben közel háromszor annyi szakember vett részt külföldi tanulmányúton, iparági kongresszuson és nemzetközi vásáron, mint 1955-ben. Az idén tovább javult a helyzet: mintegy 300-an kaptak erre lehetőséget — a vállalati tapasztalatcsere látogatásokon kívül. A látogatások zöme mindkét évben baráti országokba történt, de jelentősen javultak a nyugati kapcsolatok is. 1957- ben már 50, ez évben pedig 80 könnyűipari szakember ismerkedhetett meg a kapitalista országok tudományos és műszaki eredményeivel. Örvendetes, hogy az előző évekhez viszonyítva szélesedik a résztvevők személyi összetétele. Legtöbbet a vállalati főmérnökök utaznak. Utánuk a beosztott üzemmérnökök és technikusok következnek. Tapasztalatok és javaslatok Államunk több százezer devizaforintot költ évenként a szakemberek külföldi tanulmányútjára. A résztvevők többsége pedig jobbnál-jobb tapasztalatokat hoz haza. A kikészítő iparban például szovjet tapasztalatok alapján javítottunk a fény- és mosásálló festési módszeren. Az új eljárás olyan élénk színűvé teszi a kelméit, melyre korábban nem, vagy csak lényegesen drágább festék felhasználásával volt lehetőség. A ballonból készült áruit minőségét csehszlovák tapasztalatok alapján sikerült javítani. A rostipar jelenleg folyó korszerűsítése — a fokozott osztályozás bevezetése, az új típusú áztatási munkaszervezés, az utánszárítás megoldása — lengyel, szovjet, német és csehszlovák módszerek figyelembevételével történik. Barátaink eredményeinek ismeretét az iparfejlesztés más vonatkozásában is tudjuk hasznosítani. A Német Demokratikus Köztársaságban járt szakemberek olyan következtetésre jutottak, hogy helytelen lenne Magyarországon is berendezkedni a papír- és textiliparban használatos kalanderhengerek gyártására, mia termelési tapasztalatok kölcsönös hasznosítása. Régebben elsősorban a dokumentációk cseréjében nyilvánult meg az együttműködés. A gyümölcsözőbbnek bizonyuló személyi kapcsolatok két évvel ezelőtt kezdtek nagyobb méreteket fűteni,vel német barátaink felkészültségét csak költséges áem tudnánk utolérni. A nemzetközi tapasztalatcseréből adódó műszaki fejlesztés lehetőségét — sajnos — nem minden esetben használjuk ki. Az egyes javaslatok elkallódásán túlmenően jelentős kárt okoz a népgazdaságnak, hogy a megismert, jó tapasztalatok bevezetése gyakran hosszú ideig elhúzódik. Kezdődik azzal, hogy a kísérleti költségek fedezésére ■nincs törvényesen megállapított keret Előteremtésük jórészt a vállalati igazgatók leleményességétől függ. Jó dolog lesz, ha majd — az újításokhoz hasonlóan — a tanulmányutak során szerzett eljárások kísérleti költségét sem kell valamilyen más munkák terhére elszámolni. Az újítások és találmányok megvalósítását nagyban gyorsítja, hogy a Minisztertanács határozata lehetőséget ad a bevezetésben közreműködők érdem szerinti díjazására. A tanulmányutak tapasztalatainak hasznosítása elsősorban anyagi érdekeltség nélküli hatásköri kötelezettség. De azt tapasztaljuk, hogy a hétköznapok tennivalói több helyen háttérbe szorítják a műszaki fejlesztést. Úgy véljük, jelentősen meggyorsulna a külföldi tanulmányutak tapasztalatainak hasznosítása, ha valamilyen formában anyagilag is érdekeltté tennék a megvalósításban közreműködő szakembereket Mocsári Károly . Háromszor annyi tanulmányát Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki olyan ártatlan, olyan őszinte és olyan igazmondó vala, amilyennek a mesebeli kislánynak illik lennie. És a csókja is olyan édes vala, amilyennek azt a mese meséli, népdal dalolja. Nem csoda hát, ha az egyszeri fiú, miután csókját megízlelő, szólott eképpen: — Adjál nekem randevút, te kislány! — Jó — mondó a kislány. — Légy holnap este itt, meg itt. — De — nézett rá epetően a fiú, aki kémkedő természetű vala — eljössz-e csakugyan? — Hacsak meg nem halok, ott leszek pontosan — válaszolta a kislány és szendén lesütötte őzike szemét. Mese a föltámadott ) ^ kislányról ! És jön — bár nehezen — másnap, és jön — bár még nehezebben — estvére a másnapnak. És ment akkor az egyszeri fiú és pontban hat órakor ott volt a helyen, amelyet a kislány megjelölt vala, vagyis »itt, meg itt.« És várt ottan a fiú öt hosszú perceket és megint öt még hosszabb perceket. És lesett és nézett, de látja, hogy a kislány bizony sehol sincs. Ekkor a fiúnak eszébe jutott, mit mondott vóla a kislány. Ettől elfacsarta szivét a bánat, s azonmód bánatosszívvel bement a templomba és elmondott egy gyászimádságot a kislány lelki üdvösségéért. És jön másnap és a fiú már—már megvigasztalódott, mert biztos volt benne, hogy a kislány a mennyek országában az angyalkákkal hancúrozik. S ahogy lelkét nyugtatva evvel csillapodott, hát — egy uram, teremtőm — jön szembe vele a kislány szelleme. De lévén világos nappal, s mivel a fiú — mint mondottuk — kétkedő természetű volt, közelebb ment hozzá, hogy meggyőződjön, jól látja-e, amit lát. És látta ő a kislányt közelről is és tapasztaló, hogy nem szellem, de valóság. Hogy az bizony föltámadott és életben van, de ugyancsak! S hozzá nem is egymaga jött ott szemben. És az egyszeri fiú felettébb csodálkozott vala. . . Sólyom László A felesleges készletek felszámolása * Inkurrencia hirdetéseink NAPRAZDNSÉRI ÉRDEK által segítjük az anyagbeszerzők munkáját JÓÍSERJE FIGYELEMMEL a Népszava napról napra megjelenő hirdetéseit 1958. december 2 A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN nagy gondot fordítanak a bányászat fejlesztésére. A legmodernebb gépek állnak, rendelkezésre a katowicei Központi Bányász Intézetben la 50000 lakás vár váltóáramot vagy egyenáramú elektromos készülékeket Levelek tömegében egész lakóházak és külön-külön családok ostromolják az Elektromos Műveket, hogy otthonukban az egyenáramot kapcsolják át váltóáramra. A levélírók túlnyomó többsége nincs is tisztában a két áramfajta különbségével, csak annyit tud, hogy egyenáram mellett a világításon, meg a villanyrezsón, vasalón kívül más készüléket (rádiót, televíziót stb.) nem használhat, mert ezek mind váltóramra készülnek. Az igények sürgetnek Körülbelül 50 000 budapesti fogyasztót érint e probléma, főként a főváros belső kerületeiben. A múlt évszázad kilencvenes éveiben ugyanis, amikor Budapesten megkezdték a villamosítást , az akkori városvezetőség két nagy magánvállalatnak adott koncessziót ilyen célból. A megállapodások szerint az egyik vállalat váltóáramú, a másik egyenáramú elosztórendszert épített ki. És az utóbbi éppen a belső kerületedre esett. Amikor felismerték, hogy a váltóéra az előnyösebb, csak késve és lassan kezdték az áttérést, illetve az átkapcsolások végrehajtását. Nem is volt olyan sürgős a dolog, mert az áttört igényeket az egyenáram is teljes mértékben kielégítette, és senki sem sürgette különösebben a cserét. Az ipar felszabadulás utáni nagy ütemű fejlődése, valamint a lakosság növekedő igényei parancsoltján szükségessé tették az egyenáram felváltását váltóárammal. 1950- től kezdve ez a folyamat hatalmas lépésekkel haladt előre. Azóta sok ezer fogyasztó váltóáramot is kapott. Ám a sürgetés azóta nemhogy csökkent, hanem megsokszorozódott, mert megnőttek az igények a háztartási kisgépek, a modern rádiókészülék és immár a televízió iránt is. A lehetőségek és a sorrend Az ötvenezer egyenáramos háztartás rendkívüli nagy szám, ha meggondoljuk, hogy jelenlegi hálózatuk váltóáramú átcseréléséhez föld alatti kábelek lefektetése, transzformátorállomások építése, fogyasztásmérők cseréje, és a házak fővezetékeinek átépítése is szükséges. Csak e feltételek egyidejű teljesülése teszi lehetővé valamely ház, utca vagy városrész átkapcsolását De a legnagobb ütemű munkálatok mellett is csak mintegy hatezer átszerelést lehet elvégezni évenként, tehát körülbelül nyolc esztendő szükséges az egyenáram teljes száműzéséhez. A rendelkezésre álló anyagot és pénzt ugyanis elsősorban az új lakótelepek, az új fogyasztók energiaellátására kell adni. Az át-- x-solásra használható anyagi erőket pedig mindenekelőtt a túlterhelt egyenáramú hálózat cseréjére fordítják. Ez határozza meg a sürgősségi sorrendet. Emberileg érthető, hogy az érdekeltek egy része az Elektromos Művekhez küldött leveleikre kapott elutasító választ úgy fogadja — legyen az bármilyen udvariasan magyarázó —, mintha »villanyáraim rázta volna meg«. Anya-gi lehetőségeink azonban nem engedik meg, hogy rövid időn belül pótoljuk — évtizedek mulasztásait. Meggondolandó volna azonban, hogy az elektromos készülékeket gyártói vállalatok termékeik egy meghatározott részét tegyék alkalmassá egyenáram hasz- nálatára is. Úgy gondoljuk,a mai technikai lehetőségeink mellett" ez megoldható len- ne. Szenes Imre ! megszólítottak. Ez a történet abban az időben esett meg, amikor nálunk még fennállt az az intézmény, amit a régiek úgy hívtak, hogy italbolt. Egyesek szerint még ma is akad belőlük (a Baross téren például négy), de lehet, hogy ezt csak a rossz nyelvek mondják, mert én ugyan egyikbe sem nyitottam be azóta. Hogy mióta? Hát az úgy volt, hogy egyszer betértem az egyik ilyen betérőbe vagyis talponállóba, hallgatva a kétes jótanácsra, hogy a fájós fogja legjobb cseppenként rumot ereszteni. Evégből rendeltem is fél decit és odakönyököltem a talponálló egyetlen kerek talpon álló asztalkájához, tíz-húsz egyéb ivótárssal egyetemben. Szopogatom a nedűt, szopogatom, köröttem mindenki beszél, bizonyít, vitatkozik. Egyszerre csak felém fordul egy fagyásképű, matrózblúzos: — Hallott már ilyet szaki bácsi? Még hogy ő a Manóivaltiz tripliszeket itatott meg — mutat egy gyűrött viharkabátosra, akinek kigombolt sportinge alól sűrű bozontok között ingerlő aktok kínálják magukat . Pedig úgy éljek én, a Manci nem iszik mást, csak kaszinót. Hát nem? Hallgatok, mint a fogas a szatyorban (jaj, a fogam!), mire asztaltársam kedélyesen mellbelök, hogy csak úgy reccsen a töltőtoll a zsebemben: — Mi az, apafej, megkukult? — Persze, persze — rebegtem ijedten, a béke kedvéért. Ekkor hozzám lép a viharkabátos. — Mit persze? Hát ismeri maga a Mancit? Úgy iszik az mindent, mint a gödény. De az már nem igaz, hogy ezzel a trógerrel leáll inni — mutat a ragyásra. — Mert a Manci csak velem pirál — dülleszti ki a bozontokat és fenyegetően teszi hozzá: — Igazam van, vagy nincs igazam? — Hogyne, hogyne — nyögöm és igyekszem felhajtani a maradék rumot, üsse part azt a fogat. Ekkor azonban mindketten közelebb húzódnak, tekintetük vésztjósló. — Hát micsoda ember maga, hogy mindkettőnknek bólogat? — rikkant megvetőleg az aktmellű. — Majd én mindjárt megmondom, micsoda ember — így a ragyás. — Még hogy én tróger vagyok? . .. Kukac! Ezzel felemeli kezét, még csak annyit látok, hogy a csikk is az ujjai között van. ... A kórházban tértem magamhoz. — Mi történt veled, az ég szerelmére? — hajol fejem a feleségem. — Semmi — motyogtam felszisszenve. — Megszólítottak. G. Szabó László * NÉPSZAVA Újabb intézkedések az iskolások gyakorlati oktatásáról A művelődésügyi miniszter rendelkezést adott ki, amely szerint az ipari és a mezőgazdasági termelőüzemek tegyék lehetővé, hogy arra alkalmas szakemberek, szakmunkások közvetlen óraadással vagy rendszeres tanácsadással támogassák az iskolák műszakigyakorlati foglalkozásait. Az iskolai gyakorlóműhelyek, gazdasági gyakorlókertek felszereléséhez térítés nélkül adjanak át az üzemek, vállalatok, állami gazdaságok és tsz-ek az üzemi termelésben már nem használható, és selejtezésre váró, de a gyakorlati képzésre még alkalmas gépeket, kéziszerszámokat hulladékanyagokat és egyéb anyagot. A továbbiakban a rendelkezés felhívja az illetékeseket: a műhellyel, gyakorlóterülettel nem rendelkező iskoláknak adjanak lehetőséget, hogy a gyakorlati foglalkozások óráit a technikum, az üzem, az ipari tanuló intézet, a kísérleti és tanyavédóság stb. tanműhelyében, illetve műhelyrészlegében tartsák. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek is gyakorló területekkel, szerszámokkal, szakemberek tanácsaival segítsék az iskolákat. Filmkonferencia Sinaiában A romániai Sinaiában ma kezdődik a szocialista országok II. filmkonferenciája. A tíz napig tartó találkozón magyar delegáció is részt vesz,melyet Révész Miklós, a Művelődésügyi Minisztériumfilmfőigazgatója vezet. A küldöttség tagjai között van Költő Miklós, a Hunnia Filmstúdiódramaturgja, Révész György ► és Jancsó Miklós filmrendező. ► Révész Miklós — elutazása ► előtt — a következőket mon► hozta a Népszava munkatár► jának: — A kongresszuson elsősor► ban azt kívánjuk megbeszélni, ► hogyan alakítsuk ki leghelye► s ebben a szocialista filmművészet dramaturgiáját, miképpen lehetne elősegíteni, hogy mind mi több olyan film kerüljön a közönség elé, amely a jelenben játszódik, napjaink problémáival foglalkozik. Szó lesz majd a filmek forgalmazásáról is, a baráti országok egymás közúti filmcseréjéről, valamint a szocialista és kapitalista országok közötti filmkapcsolatok problémáiról. A konferencia technikai szakemberei a többi között a szabványosítás, a színes film, az éghetetlen film és a szélesvásznú film aktuális kérdéseiről tanácskoznak. A kongresszus napjaiban szakmai filmbemutatókat is rendeznek. Magyarország a »Razzia«, az »Édes Anna« és a »Micsoda éjszaka« című filmeket mutatja be a szocialista országok filmművészeinek. (1.) AZ IGAZI Ezt az érzést csak nő isme- ri y . Elmondom, mennyit szenvedtem, amíg megtaláltam őt, az Igazit; tu-dom, hogy csak a nők értenek meg majd ... Nagyon fiatal voltam, félig még gyerek, amikor keresésére indultam. Kerestem itt és ott, barátnők társaságában és egyedül, közelemben és a város túlsó végén — hiába. Mert bármilyen tapasztalatlan volt am, gyakran az első percekben rájöttem, hogy tévedtem, semmi közünk egymáshoz. Elég volt az első pillantás, amellyel rámnézett, közöny tükröződött belőle és meg nemértés. Egy óra múlva elbúcsúztunk, s ha ő barátságos, szíves volt is — én tudtam, örökre. Az évek, amelyeket nélküle jártam meg, nem múltak el felettem nyomtalanul. Csüggedetlen kitartással kerestem, de tekintetemet megkeményítette a cinizmus; csapjon hajjal, ráncos homlokkal vártam minden újabb találkozót. S amikor már azt hittem, soha nem találkozom Vele — pontosabban: tegnapelőtt. — ő volt az, aki szemben állott velem. Rögtön tudtam, hogy otz, de minden további perc csak azt bizonyította, hogy a szívem nem csapott be, amikor mindjárt megsúgta, hogy itt az igazi. Már az elején sem úgy viselkedett, ahogyan a többiek. Nem kérdezősködött, nem húzta az időt, rögtön a tárgyra tért. Két órát töltöttünk együtt, de mintha száz éve ismertük volna egymást. Megszépülve, a megtalálás örömétől csillogó szemmel búcsúztam el tőle, egyikünk sem említette, de mind a ketten tudtuk, hogy hamarosan találkozunk. Megtaláltam őt, aki visszaadott magamnak, s nem törődöm vele, akárhány nő van körülötte rajtam kívül. Mert hűséget úgysem várjatok tőle, osztozkodnom kell rajta — ezt a keresés keserves éveiben megtanultam. Türelemmel tűröm hát, ha kedd, csütörtök, szombaton akárkihez jár, csak hétfő, szerda, pénteken jöjjön el hozzám, ne csak ígérje, a szekrény alól is csöpörjön, tisztára mosson mindent, és ne csapjon be a vásárlásnál — ahogyan örezi, a Drága, a Végre Megtalált, az Igazi, a Megfelelő Bejárónő. Vándor Györgyi