Népszava, 1959. április (87. évfolyam, 76–100. sz.)
1959-04-14 / 86. szám
VASÁRNAPI SÉTA — TIT tanár úr diákjaival Jó reggelt, sétatársak! — pedagógus és fodrászlány, nyucsatlakozik a Bécsikapu téren galmazott kertész és nyugha©’ülekező csoporthoz egy kedé- ^lan kisdiák, régi »sétatárs« "if2 nem Vagy húszán ^ üj aki a mai budavári álldogálunk az Országos Level- ; . . . ’ rr , tár épülete előtt — érdekes ,odaírni sétával lep a Tudoösszetételű társaság. Van krormányos Ismeretterjesztő Tartottunk tízéves és hetvenéves, sujat híveinek táborába. Akit az érdeklődés hiánya hozott Az ódon hangulatú teret szép, késő-barokk polgárházak szegélyezik. Sétavezetőnk, Szablyár Ferenc tanár, kedves történetet mond el az 5-ös és 6-os számú ház közös tetőszerkezetéről, két hajdani szomszédcsaládról, akik e közös fedéllel gyermekeik házasságát is »tető alá hozták«. Az íratlan hagyományt őrző házakkal szemben irodalmunk egyik nagyjának, Kazinczy Ferencnek állítottak emléket. Az emlékmű nőalakja a felvilágosodást jelképező mécsest tartja kezében. Nem messze innen, az egykori budai főhadparancsnokság épületében raboskodtak a felvilágosodás eszméinek magyar bajnokai. Úri utca,53. A vastagfalu, komor épület Kazinczy, Verseghy Ferenc, Martinovics Ignác és társainak börtöne volt. A szomszédos Mária Magdolna helyőrségi templom lépcsőjén fosztották meg Martinovics apátot, egyházi rangjától és a közeli Vérmezőn az életétől. »... Martinovicsot bajjal vontak a székhez. Ott beköték a szemeit, s a hóhérlegény tartotta a kendő végét...« — idéz a tanár Kazinczy naplójából, miközben a bástyasétányról nézünk le a Vérmezőre. ***• Tóth Árpád lakóházán nincs emléktábla — mondja szemrehányóan egy őszülő, szemüveges férfi, majd felhívja figyelmemet egy szép középkori, gótikus kapura. A Hess András téren a hajdani »Vörös Sün« vendéglő cégérét mutatja meg és a nyomdát, ahol Petőfi tördelt segédszerkesztő korában. Tanárnak nézem ezt a tájékozott »sétatársat«, pedig csak öregdiák: Gittinger Rezső, nyugdíjas tisztviselő, a TIT- előadások és séták szorgalmas részvevője. Szablyár Ferenc tanár fáradhatatlan lelkesedéssel kalauzolja csoportunkat a Várpáti- nás, irodalmi, történelmi, mű-vészettörténeti emlékekkel zsú- 3 fok utcáin. Beszél, magyaráz 3 gótikus ülőfülkékről, Eötvös 3 Józsefről, a Vár szülöttéről, 3 reneszánsz építőmesterekről és reformkori b írókról. S a fiatal 3 fodrászlány, aki olyan víg buzgalommal indult erre a sétára, most felsóhajt: — Hogy is lehet ezt mind ■ megtanulni? Mert Anna — nevezzük csak így — ezen a délelőttön min- dent meg akart tanulni a várnegyedről. Hogy miért? Kissé zavartan vallja be, hogy a dél- utáni várbeli randevún egyetemista udvarlóját szerette volna meglepni frissen szerzett ismerteivel. Korok, stílusok, nevek kavarognak most két-:ségbeejtő összevisszaságban ahol a kivégzés éjjelén »valaki rózsákat ása le csuprokban«. " A bástyasétány Tóth Árpád nevét viseli, a halkszavú költőét, aki oly gyakran és színesen üldögélt a »gesztenyfapagoda« lombjai alatt. Valaki verssorokat mormol mellettem; fiatal diák, aki az imént még minden figyelmét a sétányon felállított régi, elöltöltős ágyúknak szentelte. Beszélgetni kezdünk és kiderül, hogy Sarló András, a Vas utcai Közgazdasági Technikum harmadikos tanulója, azért jött el erre az irodalmi sétára, mert nem érdekli az irodalom. — Vagyis nem eléggé érdekel — magyarázza a fiú. — Arra gondoltam, hogy így majd közelebb kerülök az irodalomhoz, és nemcsak tantárgyat, meg kötelező olvasmányt látok benne... Már a Táncsics utcán járunk. A 9-es számú házban tartották fogva Kossuth Lajost, Czuczor Gergelyt és innen szabadították ki a márciusi ifjak Táncsics Mihályt. A börtönépület melletti , gyönyörű barokk palotában látták vendégül az Erdődy grófok a Várszínházban hangversenyező Beethiovent, Anna jólfésült fejében, de azért ez a séta mégis hasznára válik. Már tudja, hogy keveset tud — s ez nem csekély tanulság egy jóeszű fiatal lánynak. Weber bácsi és Johannes Lapicida A Dísz téren nagy tömeg várja, hogy a Vármúzeum művészettörténészeinek vezetésével a palota elzárt területére léphessen. Csatlakozom hozzájuk és egy negyedóra múlva már a palotakert déli részében csodáljuk a helyreállított középkori erődrendszert. Áll a nagy Rondella, a 3 Zsigmond-korabeli várkapu és a zömök Buzogány-torony. A ♦ Nagy Lajos építtette István- torony mellett emeletmagassá-gig megmaradtak a Dunára 3 néző csarnok gótikus falai. Az udvarból szépen faragott, kőkeretes ajtó vezet három dongaboltozatos helyiségbe, feltehetően Zsigmond király egykori kincsesházába. Szuroksötét van odabenn. 3 Valaki halkan káromkodik, 3 amikor a lábára lépek, aztán* együtt szidjuk az illetékeseket ! a hiányzó lámpa miatt. így is- emerkedem meg Weber Józsefi nyugdíjas kőművessel, aki elismerően nyilatkozik a kváder- ♦ kövekkel burkolt történelmi ♦ falak tartósságáról. Meg kell adni, Johannes Iaphida, vagy ♦ egy másik királyi építőmester* egykor derekas munkát végzett. Weber bácsi egyébként jó- kora téglatöredéket, cipel, kö-tzépkorinak véli, mert sötétebb 5 színű, laposabb a mai téglánál. * — Az Óbudai Téglagyárban készült ez is — ugratja az ♦ öreget Holló István újpesti ♦ szövetkezeti könyvelő. ♦ Sorbaállás — kultúráért ♦ Vezetőnk most Mátyás palo- ♦ tájának reneszánsz pompájáról ♦ beszél, márvány faragványai* ról, csipkeszerű fehér toronyerdejéről, fényűző termeiről, * melyeket ledöntött a »száza- * dok érckeze«. « — Nagyon érdekes volt —? mondja kifelé menet Weber * bácsi. — Csak tudja, én már elfelejtettem a régi királyok dolgait, majd otthon utánanézek az unokám iskoláskönyvében. — Megnézzük még egyszer? — tanakodik mellettünk két ceglédi fiú: Cinege László és Monostori János vasipari tanuló. Kevés az idejük, hiszen csak hétvégi vendégek Pesten, de szívesen megismételnék az eleven történelmi leckét. Csakhogy ahhoz újra be kellene állnia a palota megtekintésére gyülekező tömeg közé. — A sor végére, kérem! — intézkedik TIT tanár úr belépődíjat szedő »pedellusa«, s a vasárnapi sétához öltözött emberek engedelmesen sorba állnak a kultúráért. Vajk Vera Anna randevúra készül . Fábián Zoltán: És az ember? A párttitkár kissé megemelkedett a széken, majd arrébb moccanva visszaült, csupa ideg, mozgékony ember volt. — Mindennek megvan a maga oka — mondta. — Ennek is. — És nézett az igazgatóra. Nem volt különös szeme, a nézésében azonban volt valami, amitől... Az igazgató félrekapta a tekintetét: ■ — Jó, jó — fintorgott kelletlenül —, de — — Nincs de. Az igazgató bosszús lett, behajtotta vaskos fejét. Az íróasztal üveglapjáról élesen verődött fel palócos lejtésű hangja: — Első a termelés. — És az ember? — Az ember, az ember — türelmetlenkedett. Majd azt is mondta: — Már aki ember. — Ő is az. — Az a fenét. Egy részeges disznó. A párttitkár hirtelen előredült, megfogta a székkarját, s úgy kérdezte, egészen az íróasztal fölé hajolva: — De miért az? Miért? — Mit tudom én?! — rántotta fel az igazgató tömzsi vállát. — Az. — Gondolkoztál már rajta? — Más dolgom sincs — húzta el gúnyosan a szót. Azután rövid, széles tenyerével az üveglapra csapott: — Az ilyen alakot ki kell dobni, és kész. — De nem nézett még mindig a másikra. — És mi lesz vele azután? — Az már az ő gondja. — Meg a miénk — lökte fel magát a székből a párttitkár. Inkább alacsony ember volt, de beszéd közben valósággal megnyúlt. Bal kezét a nadrágzsebébe dugta, a jobbal gesztikulált: — Senkit sem küldhetünk el a holdba. Senkit. Mindenkinek itt kell megélni, itt kell dolgozni — mutogatott le a földre. — Itt — lendítette körbe a karját. — Üzem, vagyunk, nem szeretetház. — De szocialista üzem. »*»♦*♦*♦**♦♦♦*>»♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦ Csend lett. Az igazgató tükörképét nézegette az íróasztal üveglapján. Kerek, húsos arca volt, mélyen árkolt redőkkel, beült, apró szemmel. Nem szólt. A párttitkár idegesen dörzsölte vékony állát, tiszta, nagy homlokát, azután pattintott az ujjával és visszaült a székre. — Beszéljünk vele —mondta kicsit később. — Beszélhetünk éppen — hagyta rá az igazgató. • Behívatták. Furcsa ember volt. Vékony nyakán szokatlanul nagy fej ingott. Az arca csontos, szanaszéjjel, s vékonyan mekegett a hangja. Mulatságos lett volna, ha a szeméből nem süt ki valami,, ismeretlen szomorúság. — Tessék velem parancsolni — állt meg szolgálatkészen az íróasztal előtt. — Most mit csináljak magával? — nézett rá az igazgató. — Kérem szépen, én ... én megfizetem a kárt. — És a sapkáját forgatta. — Miből? A párttitkár közbekérdezett: — Nem próbálta még meg, hogy leszokjon az ivásról? Vagy legalább is kevesebbet igyon? Az ember feléje fordult: — Nem akarok én, titkár elvtárs, sohasem inni. Tudom, megárt rögtön: az első fél decitől a falnak megyek. De... — Tehetetlenül megemelintette sovány karját. — Hányadik eset volt ez már? — kérdezte az igazgató. — Az ember rémülten rázta furcsa, nagy fejét, majd: — De én megfizetem, kérem szépen, megfizetem. — A hangja vékony volt, hebegett: — A... a családom. — Én törődjek a családjával?! A párttitkár felállt: — Négy gyereke van — nézett az igazgatóra, az nem nézett vissza rá. Hirtelen az emberhez fordult, s megkérdezte: — Hogyan is hívják magát? — Nagy János. — Majd hozzátette: — De inkább csak úgy ismernek: a — nehezen mondta ki — Kecske. — Kecske? — nevette el magát az igazgató. — Igen, kérem szépen — mosolygott kényszeredetten az ember, a A fejem — mutatott szanaszéjjel arcára —, meg a hangom. — Értjük — szólt közbe a párttitkár. — Hagyja csak, Nagy szaktárs! — Megfogta a vállát, s vitte az ajtóhoz: — Most menjen szépen! Az ember az ajtóban tétován megállt: — Úgy gondolja, titkár elvtárs, el? — És bizonytalan mozdulattal elintett. — Nem — veregette ő meg keszeg, sovány vállát. — Egyelőre álljon vissza a gépe mellé. Majd megbeszéljük. És kattant a párnázott ajtó. Az igazgató harsogva nevetett: — Kecske-hó. Nem rossz. A párttitkár megállt előtte: — Te ezen nevetsz?! — fíá-hát ne-kem olyan?!: Tisztára-ha. — És kerek, húsos, arcán végigterült a nevetés. — Nevetsz?! — nézett rá, nézett. Az igazgató hangja elakadt... — Khühm, khm — krákogott zavartan. — Nem bánom, legyen, ahogy akarod — mondta. — Maradjon. Majd meg- beszéljük a dolgot. — A hang- ja tompán vetődött fel az író-* asztal üveglapjáról. Már nem nevetett. — 1939. április 14 Kultúrotthon-igazgatók országos értekezlete Hétfőn délelőtt a MEDOSZ színháztermében megkezdődött a művelődési othonok igazgatóinak országos értekezlete, amelyen megjelent Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Orbán László, az MSZMIZ Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának vezetője, Bugár Jánosné, a SZOT titkára, Vas János, a Szaktanács kulturális-nevelési osztályának vezetője. Benke Valéria művelődésügyi miniszter nyitotta meg az értekezletet, majd Biró Vera, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője számolt be a művelődési otthonok helyzetéről, feladatairól. A beszámoló után vita kezdődött, amely ma délben ér véget. Az értekezlettel egyidőben kiállítást is rendeztek a MEDOSZ székházában a művelődési otthonok tevékenységének ismertetésére. A kiállításon a kultúra terjesztésében felhasználható sokféle eszköz mutatja be az eddigi eredményeket és a lehetőségeket. Benke Valéria művelődésügyi miniszter hétfőn este kitüntette a legjobb művelődési otthonok vezetőit. A kitüntetések átadása után művészi műsor következik. A NAGYKŐRÖSI TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI TANULÓISKOLÁNAK több mint 200 növendéke van. Itt tanulnak a nagykőrösi, kecskeméti, szegedi, szigetvári, hatvani, paksi, nagyatádi és ceglédi konzervipari tanulók. Az üzemi gyakorlatot szakoktatók vezetésével a Nagykőrösi Konzervgyárban sajátítják el. Kép: A konzervgyárban a hallgatók zárógyűrűvel, tetővel látják el és géppel zárják le a befőttes üvegeket. A gyakorlatot Kovács Sándorné oktató vezeti (MTI Fotó : Sziklai Dezső felvétele) Villanytűzhely, hűtőszekrény, bútor — utalványra A szakszervezetek akciójának tapasztalatai * — Hogyan jutott villanytűz* helyhez Ugyanná? — találgatták a ház lakói, mertpillaná♦ fok alatt szétfutott a híre, hogy ♦ vadonatúj masinát cipeltek felaz emeletre a szállítómnak.Félreértések elkerülése végett. Ugyan Jánosné, az Izzó munkásnője teljesen legálisan jutott a villanytűzhelyhez, SZOT-utalvánnyal, melyet neki ítélt a szakszervezeti bizottság. Gedudig Imréné, a műhelybizottság elnöke azzal indokolja, hogy Ugyania régi dolgozója a gyárnak és beteges asszony, akinek különösen szüksége van a háztartási munka megkönnyítésére. Megnőtt a gondja az Izzó TT-felelősének és vele együtt sok más TT-jének is, mióta villanytűzhely, hűtőszekrény és a bútor egy részének elosztását magára vállalta a szakszervezet. Igaz, nemcsak a munka lett több — de ennek révén azt . A vasas-szakszervezet tapasztalatai általánosak. A Szaktanácsnál elmondották, hogy országosan észlelték ezt a minőségi, de ugyanakkor mennyiségi igényességet. Ezért változtattak az elosztás eddigi rendszerén. Eddig ugyanis, a forgalomban levő érintett árucikkeknek csak 30 százalékát osztották el, most a SZOT javaslatára az arány 50 százalékra emlekedett. De többen kifogásolták — ■László Józsefné, a Fémdoboz és Tubusművek szb-elnöke sok. »Szép húsvéti ajándék« — mondogatták a szomszédok —, »nagy szüksége van rá« — így Kelen Józsefné, az Izzó TT- felelősei is világosan látják, milyen igényeik vannak a dolgozóknak. Mondhatnánk, érdekes folyamat indult meg az év eleje óta. Senki sem számított rá, hogy ennyi munkás és munkásnő akar villamos hűtőszekrényt, villanytűzhelyet, bútort vásárolni. — Mindenki »Fáklya« és »Szikra« vagy’ más kombináltszekrényt akar venni — magyarázza Kalocsai Tiborné a vasas-szakszervezetben — és persze, mindenkinek nagyon sürgős. Az első negyedévben 3900 igénylés jutott be hozzánk különböző üzemektől, 800 villanytűzhelyre, 400 hűtőszekrényre, 590 kombinált szekrényre. adott különösképp hangot ennek, hogy az üzletekben leginkább csak SZOT utalványra már lefoglalt cikk látható. Erről beszélt Honti Mihályné betanított munkásnő is: »A lábam lejártam, de mindenütt azt válaszolták, hogy hozzak SZOT-utalványt, akkor előjegyzésbe vesznek.« — Gyakori jelenség volt Budapesten, de vidéken is — mondották a SZOT közgazdasági és munkásellátási osztályán, hogy sok kereskedés — helytelenül — minden utalvány-akcióba bevont bútorféleségre kiakasztott egy cédulát azzal a megjegyzéssel, hogy »SZOT-utalványra«, így aztán szinte ellenőrizhetetlen volt, hogy a 70 százalék kinek, s milyen áron jut. A visszaélések elég gyakoriak voltak. Már intézkedés történt ennek megakadályozására. Új módszer A jövőben a bútorutalvány egyik példányát a jelentkezéskor az üzletben kell hagyni és az áru beérkezése idején azt kifüggesztik a bútorra. Az utalványon szerepel a dolgozó neve, üzeme, személyazonossági igazolványának száma, így sok mendemondának, jogos vagy jogtalan gyanúsításnak lehet elejét venni. Ezzel a módszerrel és az áruházak könyveinek ellenőrzésével a másik — a" utalvány nélküli — 50 százalék sorsát is könnyebben ellenőrizhetik, akár a társadalmi ellenőrök is. — Jó intézkedés ez a szakszervezet részéről — vélekedik Lóránt Lajos, a Corvin Áruház bútorosztályának vezetője. — Legalább bennünke sem ér annyi támadás. A szabad árut ugyanis szinte percek alatt elkapkodják. A szakszervezetek nagy gondot vállaltak magukra, és munkájuk nyomán igaz, azoknak a dolgozóknak jut bútor, villanytűzhely, akiknek a legjobban kell, hiszen szakszervezeti aktivistákba álló bizottságok jól ismerik munkások és tisztviselők életkörülményeit. Baják Aranka 3900 igénylés a vasiparban Cédulák a bútorokon NÉPSZAVA Elutazott Budapestről az iraki kulturális küldöttség Az iraki kulturális küldöttség hétfőn délben a Margit- szigeti Nagyszállóban ebédet * adott a magyar tudományos és * kulturális élet képviselőinek. Megjelent Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Szerényi Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és 2 kulturális osztályának helyettes vezetője, Dénes Leó, a Kulturális Kapcslatok Intézetének alelnöke, Rózsa Irén, az intézet főtitkára, Meruk Vilmos, a Művelődésügyi Minisztérium színházi és zenei főigazgatóságának vezetője és a magyar tudományos és kultu- r rális élet több más kiváló kép- viselője, köztük Germanusz Gyula, Kiss Ferenc és Kisfaludi Stróbl Zsigmond professzorok. Az ebéden Taha Bakir, az * iraki küldöttség vezetője és * Dénes Leó, a KKI alelnöke polgárköszöntőt mondott. Az Iraki Köztársaság kulturális küldöttsége, amely tíz * napot töltött hazánkban, hétfőn este elutazott Budapestről.