Népszava, 1959. október (87. évfolyam, 230–256. sz.)

1959-10-07 / 235. szám

A Lunyik elszáguldott a Hold mellett és megkezdi® a titokzatos túloldal felderítését A Hold megkerülése után ismét visszafordul a Föld felé a kozmikus laboratórium A további menetrend: Hold-Izputnyik, televí­zióval felszerelt automatikus Hold-állomás és a Hold felszínéről visszatérő rakéta Bekövetkezett a nagy talál­kozás! A harmadik szovjet űr­rakéta által felbocsátott űrál­lomás kedd délután magyar idő szerint 15 óra 16 perckor megkezdte a Hold megkerülé­sét. A legújabb jelentések szerint az űrállomás délután 15 óra 16 perckor volt legköze­lebb a Holdhoz, ekkor mind­össze 7000 kilométer távolság választotta el Földünk útitár­sától. Az űrállomás folytatta útját elliptikus alakú pályáján és megkezdte a Hold megkerü­lését. A Hold egyenlítőjét el­hagyva, áthaladt az emberi szem számára láthatatlan terü­letek fölött. Este 18 órára az űrállomás távolsága a Holdtól 15 000 kilométerre nőtt. Az űr­állomás ekkor mintegy 371 700 kilométerre volt a Földünktől s az Atlanti-óceán fölött szá­guldott. A harmadik szovjet űrraké­ta kedden magyar idő szerint 18 órakor az Atlanti-óceán térségében a déli szélesség 17. foka és 30. perce, valamint a nyugati hosszúság 22. foka és 48. perce által meghatározott pont felett a Földtől 371700 kilométerre volt. Ezt megelőzően magyar idő szerint 15.16 órakor a rakéta 7000 kilométerre közelítette meg a Hold felületét, s foly­tatta útját a Hold körül. Októ­ber 6-án, magyar idő szerint 18 órakor a rakéta 15 000 kilo­méterre volt a Hold felületétől. Ebben az időpontban a rakéta a Hold egyenlítőjének síkjához közel, a csillagászati 137. hosz­­szúsági fokon, valamint mí­nusz 12. szélességi fokon moz­gott. A rakéta pontosan kö­vette a megadott pályát. A második és harmadik adásban sugárzott mérési ada­tok előzetes feldolgozása során kitűnt, hogy az önműködő bolygóközi állomás fedélzetén a hőmérséklet 25—30 fok kö­zött ingadozik, a nyomás pedig körülbelül 1000 mm higany­oszlop nyomásának felel meg, ami egyezik az eredetileg meg­adott mennyiséggel. A tudo­mányos mérőműszerek, a nap­elemek és a vegyi áramforrá­sok kifogástalanul működnek. A tudományos mérési adato­kat az űrrakéta legközelebb szerdán magyar idő szerint 15 órától 16 óráig sugározza. Mi lesz az űrállomás továb­bi sorsa? — erre a kérdésre válaszol az űrhajózás egyik legismertebb szovjet szakem­bere, A. Sternfeld, akit kuta­tásaiért nemzetközi diplomá­val is kitüntettek. Sterrnfeld megállapítja: az űrállomás elhaladva a Hold eddig ismeretlen térsége mel­lett, megkerüli Földünk úti­társát és meghatározott pon­ton visszafordul a Föld felé. A rakéta a Föld felé haladtá­ban ismét megközelíti a má­sodpercenként 11 kilométeres sebességet. A rakéta induló sebessége Sternfeld közlése szerint 11,1 kilométer volt, vagyis alig valamivel volt ki­sebb az úgynevezett második kozmikus sebességnél, azaz a másodpercenkénti 11,2 kilo­méternél. Mivel a Hold szintén ke­ring a Föld körül, az űrállo­más és a Hold találkozása nem minden egyes fordulat­nál következik be, újabb ta­lálkozás lehetősége azonban fennáll. Az elméleti számítá­sok azt bizonyítják, hogy amennyiben az űrállomás olyan elliptikus gályán ke­ring, amelynek hossztengelye 417 000 kilométer, öt teljes fordulat megtétele, azaz 54 nap 15 óra és 26 perc eltelté-é­vel ismét találkozhat a Hold­dal.­­ Sternfeld megállapítja: az elméleti számításoknál nem vették tekintetbe a különböző égitestek vonzását, így nem valószínű,­­ hogy az első auto­matikus űrállomás fellövése mindjárt azzal az eredmény­ével járjon, hogy az űrállo­más rendszeresen találkozzék a Holddal. A továbbiakban azonban megvan a lehetősége annak, hogy olyan űrállomá­sokat bocsássanak a világűr­be, amelyek szabályos időkö­zönként találkoznak a Hold­dal s­­ így rendszeres, folya­matos, ismétlődő vizsgálatokat folytathatnak , majd a tudósok a földi megfigyelő állomások­ról a Hold eddig ismeretlen térségeiről is. AZ ELSŐ HITE­LES DIAGRAMM A BOLYGÓKÖZI ÁLLOMÁS ÚT­JÁ­­RÓL. Az 1. a Föld, a Hold és a Lu­nyik helyzete a ki­lövés pillanatában. 2. A Lunyik hold­közelben. 3. A Föld, a Hold és a Lunyik helyzete, amikor a bolygó­közi állomás föld­közelbe visszatér . (Moszkva — MTI rádiókép — TASZSZ.) A LUNYIKOK FELTÁRJÁK A VILÁGŰR TITKAIT. Ezt a művészi fotomontázst a «»Neue Berliner Illustrierte« tette közzé Automatikus bolygóközi állomások­ indíthattak a Mars és a Venus felé Az automatikus bolygóközi állomás, amely kedden meg­kerülte a Holdat, első ízben tesz lehetővé rendszeres kuta­tásokat a Föld és a Hold kö­zötti kozmikus térben. Az első automatikus bolygóközi tudo­mányos laboratórium ebben különbözik elvileg a mester­séges holdaktól és a holdraké­tától. Tekintélyes szovjet tudó­sok, többek között Leonyid Szedov akadémikus véleménye szerint az állomás igen hosszú élettartamú is lehet. Napele­mei elégséges energiát termel­nek­, hogy mindvégig biztosít­sák műszereinek és rádió­­berendezéseinek működését. A számítások szerint az ál­lomás erősen megnyúlt pályán halad majd, amelynek a Föld felszínétől mért legkisebb tá­volsága 2000 kilométer, legna­gyobb távolsága pedig 400 000 kilométer lesz. Szakértők rámutatnak arra, hogy a következőkben hasonló automatikus bolygóközi állo­mások indíthatók útna­k a Mars és a Venus felé. Szov­jet tudósok kidolgozták a pá­lyaszámítások pontosságát bíz­A francia sajtó továbbra is a rendkívüli elismerés hang­ján ír a szovjet tudomány új diadaláról. Még a szélsőjobb­­oldali Aurore is az űr meghó­dításának szenzációs új szaka­szaként köszönti a szovjet si­kert és megállapítja, hogy az új szovjet rakétának gyerek­játék volt túljutni az űrhajó­zás eddigi szakaszain. U­tasító módszert, megoldották a tudományos és rádiótechnikai berendezések kozmikus távol­ságokban való irányításának problémáját. Ismeretes, hogy az első két szovjet űrrakéta se­bessége alig különbözött­­­­Mars eléréséhez szükséges se­bességtől. A Paris-Presse megál­lapít­ja: »Nehéz lenne tagadni, hogy a Szovjetunió nyilvánvaló fö­lényben van az Egyesült Álla­mokkal szemben.­ Az Echos vezércikkben meg­állapítja, hogy a szovjet tudo­mány új sikere technikailag még figyelemre méltóbb, mint (Folytatás a 2. oldalon) A szocialista rendszer bocsátja a tudomány rendelkezésére a legfejlettebb eszközüket Egy kis égi mechanika Az égi mechanika, az égitestek mozgástörvényeivel és mozgási sa­játságaival foglalkozó tudomány­ág — a csillagászat egyik legrégibb és legjobban kidolgozott fejezete. Alapjait a Kepler-féle törvények kimondása és a gravitáció newtoni felismerése szolgáltatta. „...Minden bolygó pályája ellipszis...” A három Kepler-törvény, amely a bolygókra, az üstökösökre, a me­teorrajokra és a bolygók holdjai­ra vonatkozóan egyaránt érvényes, a legegyszerűbben a következő­képpen fogalmazható meg: I. Minden bolygó pályája ellip­szis, amelynek egyik gyújtópont­jában van a Nap (a bolygók hold­jai esetében a pálya gyújtópontjá­ban az illető bolygó helyezkedik el). II. Az égitestek pályájuk azon szakaszán mozognak gyorsabban, amely a gyújtópontban levő test­hez közelebb van, a távolabbi pályaszakaszon mozgásuk lelassul. III. Az égitestek keringési sebes­sége annál kisebb, mennél na­gyobb pályájuk sugara. A mozgások okairól Kepler nem beszélt, a magyarázatot csak New­ton, a nagy­ angol tudós tudta megadni az általános tömegvonzás törvényének felismerésével. A newtoni elv azt mondja ki, hogy minden test vonzást gyakorol min­den más testre és ez a vonzás nő, ha a testek tömege nagyobb, csök­ken, ha a testek közötti távolság megnövekszik. E törvény mellett még három további alapvető természeti tör­vényszerűség felfedezését köszön­hetjük Newton lángelméjének. Ezek a következők: I. Minden test megmarad galmi állapotában, vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgásában ameddig valamilyen erő nem hat rá. II. Egy adott tömegen egy foto** nyos erőhatás mindig ugyanakkor­ra sebességváltozást eredményez. A sebességváltozás (gyorsulás) a testre ható erő növelésével nő, a test tömegének növelésével fogy. III. Minden hatásnak egy véte ellentétes irányú, de ugyanakkora hatás, felel meg. ... Miként jutnak érvényre ezek a törvények a kozmikus rakéták esetében? az első törvény jelentő­sége ott mutatkozik meg, hogy a világegyetem minden pontján hat a távoli égitestek vonzóereje, te­hát egyenes vonalú és egyenletes mozgás nem jöhet létre. A raké­ták­­ezért csak valamilyen —­32 egyenestől eltérő — görbe pályán (ellipszis, parabola vagy hiperbola Pályán) mozoghatnak. A második Newton-féle törvény ott érvényesül, hogy az űrrakéta az állandó tolóerő hatására egy­­re jobban felgyorsul. Végül a har­madik törvény szerepe abban nyil­vánul meg, hogy a rakéta mozgás­irányával ellentétben kibocsátott gázok magát a rakétát előre moz­gatják, (mint ahogy a puska hátra­felé »üt«, amikor a lövedéket ki­lőjük). A „háromtest probléma” A szovjet kutatóknak az űr­rakéta legmegfelelőbb pályája ki­jelölésénél az úgynevezett »három­­test problémát« kellett megolda­niuk. Nem volt elegendő ugyanis csak a Föld és a Hold vonzó hatá­sát figyelembe venni, hanem ezen­kívül gondot kellett fordítani a Nap hatására is. Újabb nehézséget jelent az, hogy a szereplő három test: a Föld, a Hold és a Nap állandóan változtatja helyét a ra­katéhoz viszonyítva és így az álta­luk létesített hatás iránya és nagy­sága is megváltozik. Már a két test probléma is bo­nyolult matematikai eljárással old­ható csak meg. Elgondolható, hogy három test esetében a nehézségek még inkább felfokozódnak. A csil­lagászok korában csak egyes, spe­ciális hármascsillag-rendszerekre dolgozták ki a háromtest problé­mát - a szovjet csillagászoknak azonban most a Nap-Föld-Hold­­rakéta rendszerre kelett meg­oldaniuk a feladatot. A kozmikus rakéta tömege a Napéhoz, a Földé­hez vagy a Holdéhoz képest elha­nyagolhatóan kicsiny, ezért nem kellett négytest problémával fog­lalkozni, ami „nyílt kihívás”­lemre a matematikusokhoz. Figyelembe kellett azonban venni a naprend­szer többi nagy bolygójának za­varó hatását,, amelyek igyekeznek a rakétát az előírt pályáról kimoz­dítani. Láthatjuk, hogy az űrrakéta pál­lyájának kiszámítása igen nehéz feladat volt, amelyet kétségtelenel elektronikus számológépek segít­ségével oldottak meg. HU­P.

Next