Népszava, 1959. november (87. évfolyam, 257–281. sz.)
1959-11-01 / 257. szám
Hétköznap este a Takács családnál A vacsorát mindig közösen fogyasztják el. Jani bácsi, a családfő — vagy hivatalosabban Takács János, a Szerelőipari Vállalat munkása — hat órára már rendszerint hazaérkezik. Kis szerszámtáskáját a kredencre rakja, olyan féltő és óvatos gonddal, mintha drága porcelán feküdnék benne, selyempapírban. Beleszaglász a kolbászos bablevesről árulkodó ételpárába, aztán feleségéhez fordul. — Laci nem jött még meg? És Erzsi — már megint túlórázik? Palit sem értem, miért Hétre már tálal Márta, s a jókora kolbászdarabok, a meleg, párolgó leves felett indul a mindennapi beszélgetés: hogy volt, mint volt ma az élet? — Megint mérgelődtem egy sort — dörmög Takács János, elsősorban a szerelési munkákban jártas Lacihoz intézve a szót. — Bemegyek reggel, tudtam, hogy az egyetemen már várnak, a laboratóriumban meg kell vizsgálni a csapokat, a csöveket. Erre — kiküldtek a Valériára, az új házakba. Ott aztán volt bosszúságom egy szatyorra való. Mondom az építésvezetőnek: »ezek a csapok nem jók, ki kell cserélni őket, a tervünkből is láthatja«. Nem, ő erőszakoskodik, tegyem csak fel a gyengébbeket. Egyet felszereltem, fél óra múlva szaladnak a házbeliek, hogy a mosókonyhában jön a víz. Kezdhettem elölről az egészet. Még szerencse, hogy vittem becsületes csapokat is, nem tud vacsoraidőre hazaérni? Ez a szokásos esti zsörtölődés soha nem marad el. Márta néni, a feleség inkább megszokásnak veszi, hiszen Jani bácsi igen jól tudja, hogy a VII. kerületi közértfiókban dolgozó Erzsi lánya, s az angyalföldi szerszámgyárból hazavillamosozó Laci fiú perceken belül megérkezik. Pali, a »kis vő« — mert így becézgetik a jóvágású, értelmes lakatost — ugyancsak iparkodik haza az akkumulátorgyárból. »öreg rókát nehéz átverni« — mondtam a mérnököknek, azok meg hümmögtek, hogy hát újítani kell, meg próbálkozni. »Az rendben van — de az ember nem végez selejtes munkát.« Persze megsértődtek rám. De ne haragudjon a világ, az én kezemet ne szidja senki, még akkor sem, ha ilyen ifjú nadrágosok kontárkodnak is a dolgomba. Hamar indulatba jön Jani bácsi. Laci csitítgatja, s közbeveti: — De az egyetemen elégedettek, igaz-e? — Ők nagyon — derül fel az öreg. — Délután kiugrottam, a kis laboránsok majd a nyakamba estek, merthogy ők már szidták a vállalatot, hogy nem engedik ki a szakembert, mi lesz velük. Kicsit megizzadtam , olyan bonyolult szerkezetük van ezeknek a műegyetemi berendezéseknek. Maradt holnapra is dolog, de a javát elvégeztem, fiúkkal, aztán vállaltuk: meglesz a második hely. — Derék — helyesel a szakértő Laci, s most már mindnyájan Márta asszonyt kérdezik: itthon mi újság? Mert ő nem dolgozhat. Súlyos műtéten esett át tavaszon, azóta más áll a szövőgépe mellett az újpesti textilgyárban. Tudják, érzik — hiányzik neki is a gyár, a napi munka kedves, megnyugtató zsongása —, hát így kárpótolják, gyári hírekkel, egy-egy napjuk kis történeteivel. Hallgat, kicsit szomorúan, megértőn — négy munkásember hétköznapjának hullámzását figyelve. Aztán noszogatja őket: «még, még meséljetek«. És hull, hull a szó — a munkában töltött órák ezernyi újságáról, izgalmakról, örömökről és bosszúságokról. Szeretik mindnyájan ezt az esti visszaemlékezést, nyolc óra történeteinek krónikáját — és a gyár észrevétlenül belopózik közéjük, ötödikként letelepszik a családi asztalhoz. — No, indulás aludni — nyújtózik Jani bácsi, s belenéz táskájába, készítgeti a reggeli munkához szükséges szerszámokat. Mert holnap ismét elölről kezdődik minden, s a Nagyvárad téri kis lakásból reggel négy égtáj felé indul a négy munkásember. Gyárba, műhelybe — amelyet otthon sem lehet soha elfelejteni ... Várkonyi Margit Jani bácsi bosszúsága „Mit szólnál a technikumhoz?“ Laci nagyot bólint, aztán az apjára hunyorít. — Hiába, a család mindig kivágja a rezet. Velem egyébként újság van. Behivattak a személyzetishez délelőtt — tudod, az az elvtárs, akiről már beszéltem —, s egyenesen nekem szegezi a kérdést: elégedett vagyok-e a tudásommal? Mondok, ahogy vesszük, két éve vagyok szakmunkás, tudtom szerint hibát nem csináltam. Azt nem is , de úgy gondolták, hogy még tanulni kéne. Mit szólnék az esti technikumhoz? Elöntött persze a pirosság, igen megörültem. Mire hozzátette, hogy ha vállalom, akkor keddre szerezzem be a papírokat. Hát mit szóltok hozzá? Márta asszonynak csillog a szeme, pillantása simogatja a hosszú, szőke fiút. Apa is jólelkűen bólint rá. — Azt kell. Tanulni kell. Legalább te. Az Erzsi úgyis ottragad a közértben ... A fiatalasszony zavartan közbeszól. — Nem is olyan rossz hely. Csak a vevők ... Ma is, bejön egy férfi, angol szalonnát kér. Mit csináljak — nincs már egy hete. Azt a patáliát hallották volna — mintha én lennék a hibás. Pedig bizonyisten, szeretem egyébként a munkám, a jó, fűszeres illatokat, a tisztaságot. Csak valami keserűség mindennap akad. Igaz, hogy mire hazaérek, megpróbálom elfelejteni. Pali már a rádiót csavargatja, zenebolond gyerek, s csak igen kevéssé zavarja, hogy a felneszelő pólyás, Zolika pillanatok alatt túlbömböli a pattogó csárdásokat. Meglesz a második hely . — Nálunk jól kezdődött a nap — vet közbe ő is néhány mondatot. — Ma számolták ki a negyedévi műhelyátlagokat. Délután már tudtuk: lesz egy kis pénz. Persze, rákapcsoltunk kegyetlenül, az embernek ilyenkor jobban fog az az esze, fürgébb a keze is. Nem sok idő múlva odajön a művezető, félrehív’. »Te, Pali« — mondja — »ha egy kicsit rávernétek, úgy mint most, a kongresszusi versenyben másodikok lehetnétek. Tavasszal úgyis sereghajtók voltatok, most javítani kéne a hírnéven.« összeültünk kicsit » Ahol a széles út fordul, egy pillanatra meg kell állni. Amott vöröstéglásan, óriás ablakokkal új gyárépület néz át a földszintes palánkon, a »Négy Szürke« egykori vendéglőépületén tábla, ifjúsági klub. A ház, amely annyi nehéz álom gyötrött rajzlapján világított már, ott áll a reggeli napsütésben. Hát az ablak? Az ablak, amelynek vasrácsos négyszögén át (egy rabtárs vállán állva, mindig ügyelve, nehogy az őr benézzen a figyelőnyíláson) egy-egy pillanatra láthatta a szem a Margit körutat . Az ablak nincs már ott. Az egykori fegyházban villamosgépek rajzai fölé hajolnak és sorra kicserélik az ablakokat — a vasrácsos, apró négyzetek helyén sárga keretű új, nagy ablakok helyét törték a falon. Az egykori honvédtörvényszéki épületen márványtábla, a régi útnak új nevet adó mártírok emléke. Szemben, a városfalon a másik, tűnt századokat idéző kőtábla. Itt a vén fal. Négy vagy öt évszázad elői verték, szelei koptatták a budai hegyek bányáiból valaha cammogó szekereken ideköltöztetett köveit. Itt állt már akkor is, amikor a világutazó Evlia Cselebi kérdezősködött a bugyogós török hadfiaktól. Szulejmán új hódítása, a Duna-parti város mindennapjairól, gyaur városlakóktól a szentéletű dervis, a turbánján rózsát viselő Gül Baba híre felől. A fal állta a századokat és látta a vad ostromokat: itt tört át az első kis sereg 1686-ban, itt szökellt a csapat, amelynek fegyverétől elesett Abdurrahmán Ali, az utolsó budai basa ... Aztán német polgárok siettek el meg Gárdos Miklós tette a napsütötte domb szőlőibe, a múló századok utcákat emeltek a zöld halmok és árnyas ligetek helyén. Ahol valaha dzsámi kupolája hívta imára Allah híveit, borkereskedők pincéje ásított. Császári vértesek vezették köteléken lovaikat, az ostrom elől menekültek, feljebb, feljebb a Várba , mert a keskeny utcák kis házai közt közeledett a honvédsereg. Egy térképrajzoló jött, Emich Gusztáv bízta meg, rajzoljon térképet Pest-Budáról. Ahol most a régi fal maradványán ott a márványtábla, az Obere Landstrasse fordulójában, üres telkeken legeltettek a Generalwiese-ről, a Vérmezőről kiszorult budai gazdák. Csend és csatazaj, éj és nap, ősz és tavasz váltották egymást a néma városfal vén kövei mentén és szemben vele megépült a fegyház. Budai földdel mázolták be a vakolatot, esztendőnként kétszer meszelték a cellafalat. A vasajtó mögött (szemmagasságban apró ablakocska volt rajta, az őr óránként figyelte a rabokat) előbb csak katonaszökevények és fegyelemsértők várták az esztendők testét, aztán a messzi Doberdóról, pripjeti mocsárból hozták ide az engedetlen, bűnös bakákat. Valahol az első emeleten ott a cella, ahol 1919 véres őszén tiszturak verték a kommunistákat, a földszinten az egykori kápolna, amelynek ajtajában bikacsökkel állt a foglár, így hívta misére az istenteleneket... És a második emeleten a nagy »közös« — itt hevert élete utolsó napján, seblázasan, meggyötörten, de bátran Schönherz Zoltán, s megszorítva elvtársa kezét, a holnap Magyarországáról beszélgetett vele. Itt a folyosó, amelynek vasrács-ajtajánál, a falnak fordulva várta a főfoglárt Bajcsy-Zsilinszky Endre. Itt, a törvényszék és a fegyház közötti kis udvar, ahol 1944 novemberében bemázolt ablakú autóbuszok vártak, bilincsbe verve hurcolták tovább, új börtönök felé foglyaikat a rabtartók... Az úton, az egykori Obere Landstrassén, a régi Margit körúton azoknak a bemázolt üvegű autóbuszoknak nyomában eszeveszett száguldással jártak a homokszínű német autók. A Duna-partról egy-egy sortűz elvesző zaja keveredett a motor zihálásával, aztán ágyúdörej, sorozatvetők veszteli vijjogása: már a harmadik ostrom füstje rakódott a vén városfal köveire. Itt suhant fel, a meredek, a Várba vezető utcák valamelyikén Pfeffer-Wildenbruch generális üres autója; a büszke tisztár a sofőrre hagyta a kocsit, ő maga egy csatornanyílásban várta meg sorsa beteltét. Itt rázta meg még a köveket is az észveszejtő robaj, amikor összedőlt a Regent-ház, itt áll meg, a Széna téri sarkon az első csapat szabadító vöröskatona . . . Ahol a széles út fordul, jól látni az új házakat. Az egyik már fénylő ablakszemekkel néz, a másik még állványruhában áll. A vén városfal kőtáblája előtt ballonkabátos lány nyúl kézitáskájába. Ceruzát vesz elő, körülnéz, vajon nem figyeli-e valaki. Szálkás, nagy betűk a táblán: »Fél nyolcra várlak, itt, a falnál. Zsuzsi.« Mártírok útja Az élet nem tűr megállást . DÍRÁTOM, VOLT MUNKATÁRSAM kere- I sett fel a szerkesztőségben. Panaszkodni ► jött. Munkahelyén — egyik nagy vasipari I üzemünkben — komoly feladatok ellátásával I bízták meg. Jó szakmunkás, több újítása, ész- szerűsítése, elgondolása bizonyult hasznosnaka gyárban. Mégsincs minden rendjén. Azt mondja nekem, hogy a gyár gazdasági vezetői nem elég fogékonyak az új iránt, úgy vélik, ► kényelmesebb a régi módon dolgozni, egy-egy ► újítás, ésszerű elgondolás felkarolása pedig ► hosszadalmas, hónapokat, sőt néha éveket igé► nyer. A helyi szakszervezeti vezetők fellépése ► is gyakran eredménytelen. Készségük megvan ► hozzá, hogy az egyszerűbb, jobb megoldást ér► vényesítsék, de szakmai hozzáértésük még fej► tetlen. ► Azután arról is szólt, hogy igazának érvé► nyesülése sok nehézségbe ütközik; többször ► előfordult vele és a gyárban másokkal is, hogy bérügyi, munkajogi kérdéseikben a fennálló törvényekkel, rendelkezésekkel ellentétes, vagy tőlük eltérő döntések születtek. Az arra illetékes gazdasági és szakszervezeti funkcionáriusok nem elég alaposan ismerik a törvén E nyes rendelkezéseket. Egyszóval: elégtelennek tartja szakmai és általános ismereti felké► szükségüket. »Így van ez mindenütt« — tette még hozzá nyomatékosan. EBZEN AZUTÁN ELVITATKOZTUNK. Ö ís üzemének tapasztalataiból makacsul általánosított, én pedig az általa elmondottaknál általánosabb példákkal bizonyítottam, hogy a véleménye eltér a teljes igazságtól. Miért? Ha ► barátom végső és általánosító értékelését el♦ fogadnám, alig hihetném, hogy meg tudunk felelni az ipar, az ország előtt álló, állandóan növekvő feladatoknak. A valóságban gazda- 2 sági vezetőink, szakembereink általános fel♦ készültségének fejlődését igazolják a magyar ipar egyes kiváló termékei: motoros vonta- 2 tóink, autóbuszaink, traktoraink, tehergépko♦ csijaink, televíziós készülékeink, szerszám♦ gépeink, textiltermékeink — és sorolhatnám ♦ tovább — az ország határain kívül is öregbítették a magyar ipar és nem utolsósorban mű-szaki vezetőink jó hírnevét. Nem egy termékünk, gyártmányunk éppen az új, a fejlettebeb iránti fogékonyság, annak felkarolása, ♦ tehát az alapos hozzáértés eredményeként született meg. A világszerte rendezett, neves ipari vásárokon elismerést, kitüntetést (és megrendelést) kaptunk kiváló termékeinkért. ÁLLÍTOM, hogy ebben szerepe van szakszervezeteinknek is. Központi vezetőségeink, elnökségeink s a helyi szakszervezeti bizottságok ülései hozzáértéssel tanácskoznak ipari termelésünkről, termékeink fejlesztéséről, újításokról, ésszerűsítésekről. A szakszervezeti funkcionáriusok közül sokan rendelkeznek technikumi, egyetemi, tehát magasfokú szakképzettséggel is. Egy sor elfogadható javaslatuk termékenyült meg abban, hogy egyre jobb gépeket, könnyűipari cikkeket gyártunk, s egyes helyeken a korábbinál jobb a munka mechanizmusa. Abban sem adhatok teljesen igazat barátomnak, hogy gazdasági vezetőink, szakszervezeti funkcionáriusaink ismeretei oly elégtelenek a törvényekben, rendelkezésekben való eligazodás terén, amint ő azt általánosítóan megjegyezte. Ma már lényegesen kevesebb a törvénysértés, a szabálytalanság, a torzítás, mint korábban, akár egy esztendővel ezelőtt is. A területi egyeztető bizottságok adatai bizonyítják, hogy az idén 20—30 százalékkal kevesebb alkalommal kellett közbelépniük bérügyi, munkajogi kérdések elintézésében, mint 1953-ban. Ez kétségkívül a törvényes rendelkezések, rendeletek alaposabb ismeretéről, helyesebb alkalmazásáról, a kérdések igazságosabb eldöntéséről tanúskodik. AZONBAN NEM volna helyes és igazságos, ha egyértelműen azt mondanám: barátom aggályai teljesen alaptalanok. Aggodalmaiban feltétlenül figyelmeztetést is kell látnunk. Az élet olyan feladatokat állít a gazdasági, szakszervezeti funkcionáriusok elé, amelyeket csak fokozottabb felkészültséggel képesek megoldani. Mindenkire érvényes, hogy mai, jelenlegi tudásával — ha azt nem gyarapítja —néhány év múlva már nem tud munkaterületén helytállni. Sőt! Egyes helyeken már ma is gátolja a fejlődést a kellő szakképzettség, a szükséges ismeretek hiánya. Megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy például Csepelen és a Magyar Optikai Művekben a gazdasági vezetők 35—38 százaléka nem rendelkezik beosztásának ellátásához szükséges szakmai-elméleti felkészültséggel. A szaksz szervezeti funkcionáriusok egy része nem ott- honos eléggé a gazdasági mutatókban, nem ismeri kellően jelentőségüket és ezért a ter- melés kérdéseiben, az újítások, az ésszerűsí tések használhatóságának elbírálásában is bi- zonytalan. Figyelemre méltó a Budapeti Te♦ fületi Egyeztető Bizottság jelentése is, amely 2 szerint a TEB elé kerülő ügyek 25—30 százalékában az üzemi egyeztető bizottságok döntéseit meg kell változtatni. Ez azt mutatja, hogy a gazdasági vezetés és a szakszervezetek 2 által delegált egyeztető bizottsági tagok közül 2 többen nem ismerik még kellően, behatóan a ♦ Munka Törvénykönyve előírásait. ? /ULASZTÁSUNKAT ezen a téren feitétle♦ nül helyre kell hozni. Az élet, fejlődésünk üteme, a dolgozó emberek mindennapi iigyei♦ vel való törődés, gazdasági, szociális kérdé♦ seiknek igazságos intézése követeli meg, hogy ismereteink napról napra gyarapodjanak. A Z gazdasági vezető éppúgy, mint a dolgozók I bizalmából választott szakszervezeti funkcio- inárius: csak akkor szerezhet elismerést az I emberek előtt, csak akkor szolgálhatja jól X ügyünket, ha nem elégszik meg jelenlegi kép- X zettségével, tudásával, ha folyton-folyvást fel- X leszti általános és szakmai ismereteit, ha a X reá bízott feladatok ellátásában ura a helyzet- 2 nek és ha képes előre is tekinteni, a jövőt is I látni. 2 Csak a vezetője képzettségének, tájékozott- 1♦ ságának állandó emelkedése segíthet előre ! 2 bennünket azon az úton, amelyen kevesebb, és egyre kevesebb lesz az olyan panaszok száma, mint amilyenről barátom szólott ! ♦ Timmer József LEVEGŐZTETÉSES KENDERÁZTATÁS. Tudósaink, kutatóink fokozott mértékben foglalkoznak a termelés problémáival. A kenderáztatás az egyik leg► régibb ipar. Elméletével azonban a legutóbbi időkig nem foglalkoztak. A Mui Szaki Egyetemen kidolgoztak egy új áztatási módszert, az un. levegőztetéses [ áztatást. A módszer legnagyobb előnye, hogy a csökkentett áztatási idő dienerei a különböző fajta kórokból szerves minőségű anyagot kapnak. Képünk: Kollárd Györgyné tanársegéd áztatási kísérletet végez [ (MTI Fotó :— Tormai felvétele) 82 országban vásárolják a magyar divatárukat 220 000 férfi, több mint félmillió női ruhát exportálunk Negyven országba szállítunk magyar kötöttárut Magyar divatbemutató Koppenhágában A MODEX — amely a világ egyik legnagyobb divatáru külkereskedelmi vállalata — évről évre szélesíti kereskedelmi kapcsolatait. — Nyolcvankét országba exportáljuk a magyar könynyűipar termékeit — mondotta Simonyi Dénes, a MODEX vezérigazgatója. — Elsősorban a konfekció cikkeket és kötöttáruinkat vásárolják szívesen. — A magyar női ruhák világszerte népszerűek. Több mint félmillió női pamutruhát és 220 000 férfiöltönyt exportálunk. Divatkollekciónkat legutóbb a Szovjetunióban mutattuk be. Tavasszal Koppenhágába visszük el a magyar divatújdonságokat, ahol a közönségnek, s a kereskedelmi szakembereknek külön bemutatókat tartunk. Koppenhágába erre az alkalomra meghívjuk valamennyi skandináv állam ruházati üzletembereit. Kötöttáruinkat 40 országban vásárolják. Izlandban és Kanadában is a legkeresettebb termékek közé tartoznak a magyar pulóverek, pamut- és gyapjúáruk. Hollandiába, Kanadába, a Német Szövetségi Köztársaságba és a Szovjetunióba 120 000 leányka kötöttruhát szállítunk az év végéig. — A magyar nylon harisnyák is »betörtek« a világpiacra. Anglia például 120 000 párat vásárol. — A kézzel és géppel kötött magyar kesztyűkből 500 000 párat exportálunk. Sportkesztyűinket a lappok vásárolják a legszívesebben. Felnőtt- és gyermek-tréningruhákból több mint 200 000 darabot exportálunk. Hetven országban viselnek a férfiak magyar ingeket, az idén egymillió darabot szállítunk külföldre. Simonyi Dénes vezérigazgató befejezésül elmondotta, hogy »különleges« kívánságoknak is eleget tesznek. Az idén például a ghanai úttörőket »öltöztették« fel magyar úttörő ruhába. A megrendelők kívánságára a közeljövőben megkezdik a szintetikus anyagok felhasználásával készült gyűrhetetlen plisszírozott szoknyák exportját is, amelyek iránt külföldön nagy az érdeklődés. (m. t.)