Népszava, 1959. december (87. évfolyam, 282–306. sz.)

1959-12-17 / 296. szám

TIZENKÉT OSZTÁLYOS KÍSÉRLETI GIMNÁZIUM kezdte meg működését a Vendel utcában. Az új intézményben az alsóbb osztályokból zökkenés nélkül kerülnek a tanulók a középfokú iskolai oktatásba. Az alsóbb és középfokú osztályokban ugyanazok a tanárok tanítják a szaktantárgyakat. A kéneken: Syrek Annamária tanítónő és Fejes Tibor első­osztályos tanuló a táblánál és Suti Edit I. osztályos tanuló énekórán (MTI Fotó : Marosi László felvételei) 2400 forint egy túrkevei kislányon., Németh Sárika „értékbevallása66 Évekkel ezelőtt alig múlt el nap, hogy Túrkevéről ne ol­vastunk volna. A nagy válto­zás, az első új foglalkoztatta akkor az egész országot. Az­után a kevi parasztoknál már megszokottá vált az új élet, s végképp mögöttük maradt a cselédsors, az egyéni gürcölés, példájukat ezerszám követték s másokról is írtak az újságok. Most, egy évtized után ismét Túrkeve utcáit járom.­­Meny­nyivel könnyebb most, mint régen! A vendégmarasztaló sár helyett szinte mindenütt be­tonút visz a házakig. Csupán az idén nyolc kilométer hosszú új járdát építettek.) Urak Túrkevén Figyelem az új élet hatását, kérdezem az embereket, hogy s mint telnek a napjaik itt a Nagykúnságban. Legtöbben ar­ról beszélnek, hogy nincsenek különös gondjaik, nem kell a férfinépnek száz kilométerekre tolva a talicskát kubikmunkát keresni, hogy otthon a gyere­kek ehessenek. — Ha lenne ma ebben az or­szágban »úr« — mondja Seres Sándor tanácselnök helyettes —, akkor mi azok lennénk. A jövő élet egy kis darabját is megmutathatjuk az új terme­lőszövetkezeteknek vagy a még egyénileg gazdálkodók­nak. De talán a városi ember is jobban megérti a mi példán­kon keresztül, hogy miért is kell a szövetkezés. — Nézzen szét a városban — folytatja jóízű kúnsági beszéd­del Seres. — Igaz, hogy csak 14 000 lakosú, de máris meg­előzött nagyobb lélekszámú helységeket, a várossá fejlő­désben. Az Alföld egyik leg­,­nagyobb problémája, az ivó­vízellátás nálunk megoldódik. A községfejlesztési alapból azt teremtettük meg először, s azt fejlesszük tovább most is. Vízvezeték, csatorna, járda, jó lakások. S aztán az egészség, arról kellene még sokat be­szélni és írni. Itt nálunk nagy volt a csecsemőhalandóság. Az anyák többet sírtak, mint ne­vettek. S most? SZTK-rende­­lők működnek a város minden körzetében. Amíg az egyik SZTK-rende­­lőbe baktatunk — magunk mö­gött hagyva a helybéli taxiál­lomást — a novemberi szür­­kületben fénycsövek gyullad­nak fel. Szaküzletek kirakatai — mint Szolnokon — kínál­ják áruikat. Az utcán érdekes beszélgetés üti meg fülemet. Arról vitáznak, merre építkez­zenek tovább, hogyan terjesz­kedjen Túrkeve? Aztán az is­koláról kerül a szó. Balzac — Puskin — Móricz meg az űrhajózás Az már természetes, hogy a kilenc tsz 38 brigádvezetője technikumi tanuló is. Túrke­vén az sem csoda, hogy a gye­­rekeket szaktanárok tanítják. Az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzettek számára — akik nem tanulnak tovább — külön i­skolát csinált°k, he­tenként két alkalommal ma­gyart, számtant, mezőgazda­ságtant és a lányok háztartás­­tant tanulnak. Van Túrkevén a kultúráló­­dásnak még ezernyi más muta­tója is. A városi tanács könyv­tárosa arról panaszkodik, hogy hétezer kötetes könyvtára ki­csi. Mit olvasnak? Leginkább Szabó Pált, Dumast, Puskint, Gorkijt, Móriczot, Balzacot ke­resik. A kultúrházban negyventagú színjátszó csoport működik, s ezenkívül négy nagy tsz-ben önálló »saját színház« is sze­repel. Kik szerepelnek Túrkevén? Azok, akik nappal a traktoron ülnek vagy az iskolában taní­tanak (11 pedagógus működik a színjátszó csoportban), akik nappal a termelőszövetkezet­ben répát szednek vagy olya­nok, mint Talamasz Lajos molnárlegény, aki a lisztes­zsákokat emeli. Rendezőjük Peledi Zoltán tanár, régi mű­velője a falusi színjátszó moz­galomnak s most úgy érzi, hogy istenigazában kedvenc szórakozásának áldozhatja sza­bad idejét. A városban több mint háromszáz az aktív kul­­túrmunkások száma. — Szeretik nálunk a termé­szettudományos előadásokat is — világosít fel Nagy Antal, a kultúrotthon igazgatója. — Az űrhajózás most a főtéma. Sárika és Sári néni — Igen tanulságos és jól si­került előadást rendeztünk a napokban »A fiatalok helyze­te ma és a múltban« címmel — folytatja Nagy Antal. — Előbb általában beszéltünk a múlt nyújtotta »lehetőségekről­« és a jelenről amelyben élünk, amely alkotja, formálja a jövőt« is. Aztán én, mivel jól isme-« rém a város apraját-nagyját,­­ hiszen együtt kubikoltam sok, helybeli parasztemberrel, meg-;­­kértem a hallgatóságban ülő­ Németh Sárikát, a Táncsics tsz. tagját, fáradjon fel a színpad-­ ra. Senki nem tudta, mit aka-­ rok. »Mondd, Sárikám — szól-; tam —, hány forint értékű ru-; ha van most rajtad?« A fiatal­ lány számolgatni kezdett s a­ nylon fehérnemű, gyapjú, szoknya és kardigán számba-­ vétele után 2400 forintra tak­­­sálta a rajtalevő ruhát. A lá-­­nyoknak roppant tetszett ez a­ játék s valamennyien »leltár-­­ba« vették saját ruházatukat.­ Kiderült, hogy 2000 forinton, alul alig öltözött közülük egy', is, pedig voltak vagy kétszáz', zan. Mikor véget ért a játék,­ megkértem egy idősebb as­-­­szonyt, Kovács Gáspárnét,', mondja el most ő, miben járt; régen, a felszabadulás előtti, vasárnapokon a piactérre be-­­szélgetni. S szegény Sári néni: — mert véletlenül őt is így­ hívják — nagy zavarba került.­ Restellte a fiatalok előtt múlt-­, déli szegénységét. Végül is el-­ mesélte, hogy nyáron csak me­zítláb, karton ruhába öltöztek, a lányok vasárnapra is s ő az­ első műselyem ruháját — bér-­ málásra kapta. Úgy restelke­­­dett, mintha nem a múlt bűne, de az ő szégyene lenne. Ám a­ kevi parasztok — öregek és­ fiatalok — megértették: annak­ a bűnnek csak szenvedői vol­tak, s nem előidézői. Túrkeve mai életének minden szépsége,­ gazdagsága viszont az ő érde­mük, a közös munka eredmé­nye. Lendvai Vera Borbély Györgyné, a Vörös­marty Gimnázium matematika tanára 15 esztendeje bajlódik a fekete tábla előtt egyenlete­ket megoldó fiúkkal. — Ennyi idő alatt sok száz gyereket engedhetett már ma­túrára, igaz-e, Borbély tanár­nő? A régi zsebkönyv Homloka ráncbafut, fiókjá­ban régi zsebkönyvek után ko­torász és csendesen feleli: — Igaz. Lám, a Barta Feri... Kicsit gyenge volt, közepesnél nincs is jobb felelete. A Nagy Jóska sem tündökölt soha, nézze csak ... De — és felde­rül az arca — az Erdőkürthy Zoltán egészen kiváló volt! Igazi tehetség... Nekik öt évvel ezelőtt csen­getett ki utoljára az öreg pe­dellus. »Bányáska« tanárnő — ahogyan ez az osztály nevezte oroszul, anyókának, mert hogy a tekintetében mindig annyi anyás melegség bujkált — ott­maradt. De a »fiai« mindany­­nyian szívesen vállalkoztak a jelentéstételre, arra, hogy hí­ven beszámoljanak a legutolsó óra utáni készülésükről. Mert azóta is készülnek ők, »Bá­nyáska« tanárnő, bármikor ta­núsíthatják ... Barta Feri na orven megko­molyodott. Az Óbudai Haris­nyagyárban találkoztam vele éjszakai műszakban. Leállítot­ta a síkkötőgépet és többször egymásután el­ismételte: — »Bányáska« tanárnő ... Talán tetszik emlékezni rá, hogy az ablak mellett hátulról az utolsó előtti padban ült a Schiff mellett. Még mindig Budakalászon lakik, ott, ahol egyszer egy kevélynyergi osz­tálykirándulás után a tanárnő meg is látogatta a szüleit, s azzal biztatgatta őket, hogy ember lesz belőle. Hát az lett. — Igaz, Feri? Még mindig kisfiús arcán szégyenlős mosoly fut át. — Azt hiszem ... Az érett­ségi után — tüzesedik bele — ide jöttem, fél év alatt síkhur­koló lettem. És tudja, az a leg­nagyszerűbb az egészben, hogy az öreg kötők, a Schött szaki, aki harminc éve csinálja már ezt, meg a Göle Gabi bácsi nem neveznek átképzősnek, mint eleinte. Befogadtak ... Abból a nagyon sok száz ha­risnyából, amelyet tavaly le­gyártott, mindössze hármat rontott el. Ugye, tanárnő, ezért most sem érdemelne rossz osz­tályzatot? Elvette Hildát, tet­szik tudni, azt a kislányt, aki­vel már az általános iskolában is egy osztályba járt és aki igen büszke arra, hogy a férje kiváló dolgozó lett. És »csak« ennyiből állt volna azóta a készülése? Az utolsó llőtti pad — Nem, nemcsak ennyiből — feleli. — Most is az ablak mellett, az utolsóelőtti padban ülök, mert jelentkeztem a Bó­­lyai textiltechnikumba és már nagyon megszoktam ezt a he­lyet. És az új matematika ta­nárnak, a Dalos tanár úrnak nincs ellenem semmi panasza. Kérem, nagyon kérem, mondja ezt el »Bányuska« tanárnőnek, ha találkozik vele... Nagy Jóska esetében a zseb­könyv már nem pontos, ta­nárnő. A neve mellé írt cím sem az és így utólag — ha nem is szabályszerű — talán a je­gyeken is javítani lehetne. Amikor Zuglóban, az öreg ház­ban kerestem, azt mondták, a Róna utcai új házakba költöz­tek. De este csak egy idős asz­­szonyt, az édesanyját találtam otthon, aki sajnálkozva ingatta a fejét: — A Jóska ilyenkor inncs itthon. Iskolában van, a tech­nikumban ... Egyébként az Orvostudomá­nyi Egyetem műszerjavító üze­mében találkoztam vele. Az érettségi után az Orvosi Mű­­szergyár 14-es intézetében let tanuló. Most egy, a sebészetnél hasz­nált fényes műszert mutat és számot mond: — Azt hiszem, elég pontos lett. Nézze csak! Két-három, ezredmilliméteres metszetet vág le a mikroszkopikus vizs­gálatra szánt daganatból... Nem tudom, mit mond ön­nek »Bányuska« tanárnő, ez a szám, de Jóskának elég nehéz volt megtanulni — amint em­lítette is, a pontosság nem volt mindig kenyere —, de lelkiis­meretesen készült. És a tech­nikumban is jeles lett mate­matikából ... örülök, hogy nem kell csaló­dást okoznom Erdőkürthy­vel sem. A Műszaki Egyetem vil­lamosmérnöki szakát végig je­les eredménnyel végezte el és most a Központi Fizikai Kuta­tóban tudományos miakornok. Berendezéseket tervez, gyártást ellenőriz. Szemüvegét arany­keretesre cserélte fel és mindig nyakkendőt hord. A Bírónak, az Imréknek, meg a Naxner­­nak már nem tud segíteni a házi feladat megoldásában, mert az élet elszakította őket egymástól, de a tanácsait most már egészen komoly emberek is kikérik. Igaz-e, Zoli? — Hát — csillan fel a szeme —, előfordul. Kántor Károly osztályvezető kutatómérnök tegnap velem is elbeszélgetett. Az intézet távlati tervein dol­gozunk ... A volt osztály­első... De hiába, a volt osztályelső­nek most, öt év múltán is kell készülnie. Jövő nyáron három nyelvből akar államvizsgázni, de a szakszöveget már egészen könnyen fordítja oroszból, né­metből meg angolból. »Bányuska« tanárnő válto­zatlan melegséggel és szigorral áll a fekete tábla előtt most is. De múltkoriéban nagyon fá­radtan ment haza és — ami nála ritkán fordul elő — út­közben el is panaszkodta ma­gát egy ismerősének. Ha ez­után ismét elfáradna egy kicsit a maigyarázatokba, gondoljon azokra a »fiaira«, akiket öt év­vel ezelőtt ért az utolsó ki­csengetés ott a Vörösmarty Gimnáziumban. Fodor Gábor KICSENGETÉS UTÁN Jelentéstétel „Bányáska" tanárnőnek Éljenek az üzemi tanácsok törvényben biztosított összes jogaikkal írta: Varga György, a SZOT titkára Üzemi tanácsaink kéteszten­­dős tevékenységét mérlegre téve megállapíthatjuk: műkö­désükkel elősegítették pár­tunk és kormányunk gazda­ságpolitikájának megvalósítá­sát, hozzájárultak a szocializ­mus anyagi alapjainak erősí­téséhez, a szocialista építés ütemének gyorsításához. Senki sem tagadhatja, hogy a terme­lést gátló körülmények ellű­munkájuk hasznosságát ma már gazdasági vezetőink több­sége is elismeri. A Május 1 Ruhagyár igazgatója például elmondotta, hogy náluk a gaz­dasági vezetés gyakran kéri az üzemi tanács összehívását olyan vitás esetek megtárgya­lására, amelyben nem tudnak határozott állásfoglalást kiala­kítani, vagy bizonytalanok döntésük helyességében. S ilyenkor mindig helyes hatá­rozatok születtek. Az V. számú Autójavító Vállalat vezetése pedig az autójavításról autóbusz-karosz­­széria javítására történő átál­lásával kapcsolatban kérte az üzemi tanács segítségét. Az át­szervezés nehéz munkája így a kollektíva ügyévé vált é­s eredményét bizonyítja, hogy ez Az üzemi tanácsok tevé­kenységét vizsgálva, két év távlatából meg lehet állapíta­ni, hogy a többségében jó ta­pasztalatok ellenére a fejlődés nem egyenletes. Üzemi taná­csaink egy része nem él a ren­deletben biztosított összes jo­gaival. Működésük főleg a­­ döntési jogok gyakorlására­­ korlátozódik, következéskép­pen szociális, kulturális, mun­kavédelmi stb. kérdésekkel­­ foglalkoznak. Nem becsüljük le ezek jelentőségét,­­ de ez az egyoldalúság helytelen. Erősíteni kell tevékenységü­ket a termeléssel összefüggő kérdések véleményezése, el­lenőrzése terén is. Miből adódik ez az egyol­­­­dalúság? Talán az üzemi taná­csok összetétele, hozzá nem­­ értése az ok? Elsősorban nem ez. Hiszen az üzemi ta­nácsokba a legjobb munkások, mérnökök és adminisztratív­­ dolgozók foglalnak helyet. So­­­­raikban ott találjuk a szak­­­­szervezet és a többi mozgalmi,­­ társadalmi szerv legtapasztal­­­­tabb, legjobb aktivistáit. Ezek a vezetők szavakban egyetértenek az üzemi de­mokrácia fejlesztésével, nem győzik hangoztatni annak fon­tosságát. »Csupán« elhanyagol­ják a termelési értekezlet á­tításában, az anyagi és szelle­mi tartalékok feltárásában egyaránt eredményesen mű­ködtek közre. Jelentős részt vállaltak a termelékenység­nek, iparunk műszaki-techni­kai színvonalának emelésé­ben, gyártmányaink fejleszté­sében, éppúgy, mint az üzemi rend és fegyelem megszilárdí­tásában, az ösztönző bérrend­szerek kialakításában, év végéig a kongresszusi ver­seny során vállalt 14 karosszé­ria helyett 27 darabot javítanak meg terven felül. Az üzemi tanácsok eddigi tevékenységének méltatása mellett szólni kell azonban néhány olyan tényezőről, ame­lyek akadályozták — és ma is akadályozzák — munkájuk eredményesebb végzését. Szük­séges ezt megtenni, mert a pártunk VII. kongresszusa ál­tal kitűzött nagy és megtisz­telő feladatok megoldása — a szocialista társadalom felépí­tésének gyorsítása — a töme­gek cselekvő részvételét, anya­gi erőforrásainak, tartalékai­nak még körültekintőbb, gon­dosabb számbavételét, feltárá­sát követeli meg. Olyan embereket, akik akar­nak is, tudnak is tenni az ügyért, akik szívükön viselik a szocializmus sorsát és kellő felelősségérzet hatja át mun­kájukat. A fő ok abban foglalható össze, hogy némelyik gazda­sági és szakszervezeti vezető feleslegesnek, tehernek tartja az üzemi tanácsot. Olyan szervnek, amely »nehezíti« (?) munkájukat. A hatáskörükbe, döntésre utalt kérdéseket ülé­seik elé viszik, mert döntésük előfeltétele az intézkedésnek. A többi kérdésben nagyrészt megkerülésükkel intézkednek. Az ilyen gazdasági és szak­­szervezeti vezetők magatartá­sában az a törekvés jut kife­jezésre, hogy kivonják magu­kat a kollektíva ellenőrzése alól, ami végső soron a töme­gek szerepének, ellenőrzésének lebecsülését jelenti. Ezzel együtt természetesen megfosztják magukat fejlődé­sünk egyik legjelentősebb hajtóerejétől, a tömegek öntu­datos, aktív közreműködésé­től. Sét, nem működtetik az üzemi tanácsokat, semmibe veszik a munkások javaslatait, s ha kritika éri őket, igyekeznek »kimagyarázni« a hibákat, ahelyett, hogy kijavítanák azo­kat. A hibákat kimagyarázni természetesen lehet, de azok következményei alól kibújni nem. Nem lehet az üzemi de­mokrácia fontosságát elismer­ni s annak konkrét megjelené­si formáit, szervezeti kereteit elutasítani. Persze, a felelősség nagyobb része a szakszervezeteket ter­heli. Tekintve, hogy az üzemi tanácsok a szakszervezetek vezetése alatt működnek , tükröződnek munkájukban a szakszervezetek termelési tö­megmunkájának hiányosságai is. Nem egy vállalatnál tapasz­talható, hogy elhanyagolják a tanács összehívását, üléseinek megtartását. Ilyen esetekben a szakszervezeti bizottság rend­szerint arra hivatkozik, hogy az igazgató nem támogatja, nem segíti az üzemi tanács munkáját, sok esetben nem biztosítják a tagok részvételé­nek lehetőségét sem. Ez az érv természetesen sán­tít. Az üzemi tanácsot a szak­­szervezeti bizottság irányítja. Benne a szakszervezetek jog­körének bővítése ölt testet. Amennyiben az üzemi tanács nem funkcionál, a szakszerve­zeti bizottság mond le jogának gyakorlásáról. A szakszerveze­tek termelést segítő, az élet- és munkakörülmények javítá­sára irányuló tevékenységének fontos eszközét hevertetik par­lagon. A magasabb szintű vezetés előfeltétele : a tömeg­ellenőrzés Pártunk VII. kongresszusa is állást foglalt abban, hogy­­a pártszervezetek támogatásával a szakszervezetek fejlesszék az üzemi tanácsok tevékeny­ségét.« Mégis sok gazdasági és mozgalmi vezető úgy véleke­dik: »az üzemi tanácsokra ma már nincs szükség«. Mi sem helytelenebb ennél a nézetnék Minden szerv s többek között az üzemi tanács megítélésénél is a döntő: segíti-e vagy nem segíti alapvető célunk, a szo­cializmus építésének ügyét. Ha igen — márpedig a tapaszta­latok azt mutatják, hogy igen —, fel kell karolni őket, épí­teni kell munkájukra. A hároméves terv utolsó éve, második ötéves tervünk indítása, majd megvalósítása, kedvező feltételeink megte­remtése áll előttünk. Ehhez magasabb színvonalú vezetés­re van szükség üzemeinkben is. A munka mind magasabb színvonalra való emelése, a durva hibák elkerülésének legbiztosabb előfeltétele a tö­megek ellenőrzése. E feladat nagy részét pedig az üzemi ta­nácsok képesek betölteni. Határozottabb, helyesebb döntések Az ellenőrzésre, véleményezésre is szükség van Nemcsak szavakban kell elismerni

Next