Népszava, 1959. december (87. évfolyam, 282–306. sz.)
1959-12-17 / 296. szám
TIZENKÉT OSZTÁLYOS KÍSÉRLETI GIMNÁZIUM kezdte meg működését a Vendel utcában. Az új intézményben az alsóbb osztályokból zökkenés nélkül kerülnek a tanulók a középfokú iskolai oktatásba. Az alsóbb és középfokú osztályokban ugyanazok a tanárok tanítják a szaktantárgyakat. A kéneken: Syrek Annamária tanítónő és Fejes Tibor elsőosztályos tanuló a táblánál és Suti Edit I. osztályos tanuló énekórán (MTI Fotó : Marosi László felvételei) 2400 forint egy túrkevei kislányon., Németh Sárika „értékbevallása66 Évekkel ezelőtt alig múlt el nap, hogy Túrkevéről ne olvastunk volna. A nagy változás, az első új foglalkoztatta akkor az egész országot. Azután a kevi parasztoknál már megszokottá vált az új élet, s végképp mögöttük maradt a cselédsors, az egyéni gürcölés, példájukat ezerszám követték s másokról is írtak az újságok. Most, egy évtized után ismét Túrkeve utcáit járom.Menynyivel könnyebb most, mint régen! A vendégmarasztaló sár helyett szinte mindenütt betonút visz a házakig. Csupán az idén nyolc kilométer hosszú új járdát építettek.) Urak Túrkevén Figyelem az új élet hatását, kérdezem az embereket, hogy s mint telnek a napjaik itt a Nagykúnságban. Legtöbben arról beszélnek, hogy nincsenek különös gondjaik, nem kell a férfinépnek száz kilométerekre tolva a talicskát kubikmunkát keresni, hogy otthon a gyerekek ehessenek. — Ha lenne ma ebben az országban »úr« — mondja Seres Sándor tanácselnök helyettes —, akkor mi azok lennénk. A jövő élet egy kis darabját is megmutathatjuk az új termelőszövetkezeteknek vagy a még egyénileg gazdálkodóknak. De talán a városi ember is jobban megérti a mi példánkon keresztül, hogy miért is kell a szövetkezés. — Nézzen szét a városban — folytatja jóízű kúnsági beszéddel Seres. — Igaz, hogy csak 14 000 lakosú, de máris megelőzött nagyobb lélekszámú helységeket, a várossá fejlődésben. Az Alföld egyik leg,nagyobb problémája, az ivóvízellátás nálunk megoldódik. A községfejlesztési alapból azt teremtettük meg először, s azt fejlesszük tovább most is. Vízvezeték, csatorna, járda, jó lakások. S aztán az egészség, arról kellene még sokat beszélni és írni. Itt nálunk nagy volt a csecsemőhalandóság. Az anyák többet sírtak, mint nevettek. S most? SZTK-rendelők működnek a város minden körzetében. Amíg az egyik SZTK-rendelőbe baktatunk — magunk mögött hagyva a helybéli taxiállomást — a novemberi szürkületben fénycsövek gyulladnak fel. Szaküzletek kirakatai — mint Szolnokon — kínálják áruikat. Az utcán érdekes beszélgetés üti meg fülemet. Arról vitáznak, merre építkezzenek tovább, hogyan terjeszkedjen Túrkeve? Aztán az iskoláról kerül a szó. Balzac — Puskin — Móricz meg az űrhajózás Az már természetes, hogy a kilenc tsz 38 brigádvezetője technikumi tanuló is. Túrkevén az sem csoda, hogy a gyerekeket szaktanárok tanítják. Az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzettek számára — akik nem tanulnak tovább — külön iskolát csinált°k, hetenként két alkalommal magyart, számtant, mezőgazdaságtant és a lányok háztartástant tanulnak. Van Túrkevén a kultúrálódásnak még ezernyi más mutatója is. A városi tanács könyvtárosa arról panaszkodik, hogy hétezer kötetes könyvtára kicsi. Mit olvasnak? Leginkább Szabó Pált, Dumast, Puskint, Gorkijt, Móriczot, Balzacot keresik. A kultúrházban negyventagú színjátszó csoport működik, s ezenkívül négy nagy tsz-ben önálló »saját színház« is szerepel. Kik szerepelnek Túrkevén? Azok, akik nappal a traktoron ülnek vagy az iskolában tanítanak (11 pedagógus működik a színjátszó csoportban), akik nappal a termelőszövetkezetben répát szednek vagy olyanok, mint Talamasz Lajos molnárlegény, aki a liszteszsákokat emeli. Rendezőjük Peledi Zoltán tanár, régi művelője a falusi színjátszó mozgalomnak s most úgy érzi, hogy istenigazában kedvenc szórakozásának áldozhatja szabad idejét. A városban több mint háromszáz az aktív kultúrmunkások száma. — Szeretik nálunk a természettudományos előadásokat is — világosít fel Nagy Antal, a kultúrotthon igazgatója. — Az űrhajózás most a főtéma. Sárika és Sári néni — Igen tanulságos és jól sikerült előadást rendeztünk a napokban »A fiatalok helyzete ma és a múltban« címmel — folytatja Nagy Antal. — Előbb általában beszéltünk a múlt nyújtotta »lehetőségekről« és a jelenről amelyben élünk, amely alkotja, formálja a jövőt« is. Aztán én, mivel jól isme-« rém a város apraját-nagyját, hiszen együtt kubikoltam sok, helybeli parasztemberrel, meg-;kértem a hallgatóságban ülő Németh Sárikát, a Táncsics tsz. tagját, fáradjon fel a színpad- ra. Senki nem tudta, mit aka- rok. »Mondd, Sárikám — szól-; tam —, hány forint értékű ru-; ha van most rajtad?« A fiatal lány számolgatni kezdett s a nylon fehérnemű, gyapjú, szoknya és kardigán számba- vétele után 2400 forintra taksálta a rajtalevő ruhát. A lá-nyoknak roppant tetszett ez a játék s valamennyien »leltár-ba« vették saját ruházatukat. Kiderült, hogy 2000 forinton, alul alig öltözött közülük egy', is, pedig voltak vagy kétszáz', zan. Mikor véget ért a játék, megkértem egy idősebb as-szonyt, Kovács Gáspárnét,', mondja el most ő, miben járt; régen, a felszabadulás előtti, vasárnapokon a piactérre be-szélgetni. S szegény Sári néni: — mert véletlenül őt is így hívják — nagy zavarba került. Restellte a fiatalok előtt múlt-, déli szegénységét. Végül is el- mesélte, hogy nyáron csak mezítláb, karton ruhába öltöztek, a lányok vasárnapra is s ő az első műselyem ruháját — bér- málásra kapta. Úgy restelkedett, mintha nem a múlt bűne, de az ő szégyene lenne. Ám a kevi parasztok — öregek és fiatalok — megértették: annak a bűnnek csak szenvedői voltak, s nem előidézői. Túrkeve mai életének minden szépsége, gazdagsága viszont az ő érdemük, a közös munka eredménye. Lendvai Vera Borbély Györgyné, a Vörösmarty Gimnázium matematika tanára 15 esztendeje bajlódik a fekete tábla előtt egyenleteket megoldó fiúkkal. — Ennyi idő alatt sok száz gyereket engedhetett már matúrára, igaz-e, Borbély tanárnő? A régi zsebkönyv Homloka ráncbafut, fiókjában régi zsebkönyvek után kotorász és csendesen feleli: — Igaz. Lám, a Barta Feri... Kicsit gyenge volt, közepesnél nincs is jobb felelete. A Nagy Jóska sem tündökölt soha, nézze csak ... De — és felderül az arca — az Erdőkürthy Zoltán egészen kiváló volt! Igazi tehetség... Nekik öt évvel ezelőtt csengetett ki utoljára az öreg pedellus. »Bányáska« tanárnő — ahogyan ez az osztály nevezte oroszul, anyókának, mert hogy a tekintetében mindig annyi anyás melegség bujkált — ottmaradt. De a »fiai« mindanynyian szívesen vállalkoztak a jelentéstételre, arra, hogy híven beszámoljanak a legutolsó óra utáni készülésükről. Mert azóta is készülnek ők, »Bányáska« tanárnő, bármikor tanúsíthatják ... Barta Feri na orven megkomolyodott. Az Óbudai Harisnyagyárban találkoztam vele éjszakai műszakban. Leállította a síkkötőgépet és többször egymásután elismételte: — »Bányáska« tanárnő ... Talán tetszik emlékezni rá, hogy az ablak mellett hátulról az utolsó előtti padban ült a Schiff mellett. Még mindig Budakalászon lakik, ott, ahol egyszer egy kevélynyergi osztálykirándulás után a tanárnő meg is látogatta a szüleit, s azzal biztatgatta őket, hogy ember lesz belőle. Hát az lett. — Igaz, Feri? Még mindig kisfiús arcán szégyenlős mosoly fut át. — Azt hiszem ... Az érettségi után — tüzesedik bele — ide jöttem, fél év alatt síkhurkoló lettem. És tudja, az a legnagyszerűbb az egészben, hogy az öreg kötők, a Schött szaki, aki harminc éve csinálja már ezt, meg a Göle Gabi bácsi nem neveznek átképzősnek, mint eleinte. Befogadtak ... Abból a nagyon sok száz harisnyából, amelyet tavaly legyártott, mindössze hármat rontott el. Ugye, tanárnő, ezért most sem érdemelne rossz osztályzatot? Elvette Hildát, tetszik tudni, azt a kislányt, akivel már az általános iskolában is egy osztályba járt és aki igen büszke arra, hogy a férje kiváló dolgozó lett. És »csak« ennyiből állt volna azóta a készülése? Az utolsó llőtti pad — Nem, nemcsak ennyiből — feleli. — Most is az ablak mellett, az utolsóelőtti padban ülök, mert jelentkeztem a Bólyai textiltechnikumba és már nagyon megszoktam ezt a helyet. És az új matematika tanárnak, a Dalos tanár úrnak nincs ellenem semmi panasza. Kérem, nagyon kérem, mondja ezt el »Bányuska« tanárnőnek, ha találkozik vele... Nagy Jóska esetében a zsebkönyv már nem pontos, tanárnő. A neve mellé írt cím sem az és így utólag — ha nem is szabályszerű — talán a jegyeken is javítani lehetne. Amikor Zuglóban, az öreg házban kerestem, azt mondták, a Róna utcai új házakba költöztek. De este csak egy idős aszszonyt, az édesanyját találtam otthon, aki sajnálkozva ingatta a fejét: — A Jóska ilyenkor inncs itthon. Iskolában van, a technikumban ... Egyébként az Orvostudományi Egyetem műszerjavító üzemében találkoztam vele. Az érettségi után az Orvosi Műszergyár 14-es intézetében let tanuló. Most egy, a sebészetnél használt fényes műszert mutat és számot mond: — Azt hiszem, elég pontos lett. Nézze csak! Két-három, ezredmilliméteres metszetet vág le a mikroszkopikus vizsgálatra szánt daganatból... Nem tudom, mit mond önnek »Bányuska« tanárnő, ez a szám, de Jóskának elég nehéz volt megtanulni — amint említette is, a pontosság nem volt mindig kenyere —, de lelkiismeretesen készült. És a technikumban is jeles lett matematikából ... örülök, hogy nem kell csalódást okoznom Erdőkürthyvel sem. A Műszaki Egyetem villamosmérnöki szakát végig jeles eredménnyel végezte el és most a Központi Fizikai Kutatóban tudományos miakornok. Berendezéseket tervez, gyártást ellenőriz. Szemüvegét aranykeretesre cserélte fel és mindig nyakkendőt hord. A Bírónak, az Imréknek, meg a Naxnernak már nem tud segíteni a házi feladat megoldásában, mert az élet elszakította őket egymástól, de a tanácsait most már egészen komoly emberek is kikérik. Igaz-e, Zoli? — Hát — csillan fel a szeme —, előfordul. Kántor Károly osztályvezető kutatómérnök tegnap velem is elbeszélgetett. Az intézet távlati tervein dolgozunk ... A volt osztályelső... De hiába, a volt osztályelsőnek most, öt év múltán is kell készülnie. Jövő nyáron három nyelvből akar államvizsgázni, de a szakszöveget már egészen könnyen fordítja oroszból, németből meg angolból. »Bányuska« tanárnő változatlan melegséggel és szigorral áll a fekete tábla előtt most is. De múltkoriéban nagyon fáradtan ment haza és — ami nála ritkán fordul elő — útközben el is panaszkodta magát egy ismerősének. Ha ezután ismét elfáradna egy kicsit a maigyarázatokba, gondoljon azokra a »fiaira«, akiket öt évvel ezelőtt ért az utolsó kicsengetés ott a Vörösmarty Gimnáziumban. Fodor Gábor KICSENGETÉS UTÁN Jelentéstétel „Bányáska" tanárnőnek Éljenek az üzemi tanácsok törvényben biztosított összes jogaikkal írta: Varga György, a SZOT titkára Üzemi tanácsaink kétesztendős tevékenységét mérlegre téve megállapíthatjuk: működésükkel elősegítették pártunk és kormányunk gazdaságpolitikájának megvalósítását, hozzájárultak a szocializmus anyagi alapjainak erősítéséhez, a szocialista építés ütemének gyorsításához. Senki sem tagadhatja, hogy a termelést gátló körülmények ellűmunkájuk hasznosságát ma már gazdasági vezetőink többsége is elismeri. A Május 1 Ruhagyár igazgatója például elmondotta, hogy náluk a gazdasági vezetés gyakran kéri az üzemi tanács összehívását olyan vitás esetek megtárgyalására, amelyben nem tudnak határozott állásfoglalást kialakítani, vagy bizonytalanok döntésük helyességében. S ilyenkor mindig helyes határozatok születtek. Az V. számú Autójavító Vállalat vezetése pedig az autójavításról autóbusz-karoszszéria javítására történő átállásával kapcsolatban kérte az üzemi tanács segítségét. Az átszervezés nehéz munkája így a kollektíva ügyévé vált és eredményét bizonyítja, hogy ez Az üzemi tanácsok tevékenységét vizsgálva, két év távlatából meg lehet állapítani, hogy a többségében jó tapasztalatok ellenére a fejlődés nem egyenletes. Üzemi tanácsaink egy része nem él a rendeletben biztosított összes jogaival. Működésük főleg a döntési jogok gyakorlására korlátozódik, következésképpen szociális, kulturális, munkavédelmi stb. kérdésekkel foglalkoznak. Nem becsüljük le ezek jelentőségét, de ez az egyoldalúság helytelen. Erősíteni kell tevékenységüket a termeléssel összefüggő kérdések véleményezése, ellenőrzése terén is. Miből adódik ez az egyoldalúság? Talán az üzemi tanácsok összetétele, hozzá nem értése az ok? Elsősorban nem ez. Hiszen az üzemi tanácsokba a legjobb munkások, mérnökök és adminisztratív dolgozók foglalnak helyet. Soraikban ott találjuk a szakszervezet és a többi mozgalmi, társadalmi szerv legtapasztaltabb, legjobb aktivistáit. Ezek a vezetők szavakban egyetértenek az üzemi demokrácia fejlesztésével, nem győzik hangoztatni annak fontosságát. »Csupán« elhanyagolják a termelési értekezlet átításában, az anyagi és szellemi tartalékok feltárásában egyaránt eredményesen működtek közre. Jelentős részt vállaltak a termelékenységnek, iparunk műszaki-technikai színvonalának emelésében, gyártmányaink fejlesztésében, éppúgy, mint az üzemi rend és fegyelem megszilárdításában, az ösztönző bérrendszerek kialakításában, év végéig a kongresszusi verseny során vállalt 14 karosszéria helyett 27 darabot javítanak meg terven felül. Az üzemi tanácsok eddigi tevékenységének méltatása mellett szólni kell azonban néhány olyan tényezőről, amelyek akadályozták — és ma is akadályozzák — munkájuk eredményesebb végzését. Szükséges ezt megtenni, mert a pártunk VII. kongresszusa által kitűzött nagy és megtisztelő feladatok megoldása — a szocialista társadalom felépítésének gyorsítása — a tömegek cselekvő részvételét, anyagi erőforrásainak, tartalékainak még körültekintőbb, gondosabb számbavételét, feltárását követeli meg. Olyan embereket, akik akarnak is, tudnak is tenni az ügyért, akik szívükön viselik a szocializmus sorsát és kellő felelősségérzet hatja át munkájukat. A fő ok abban foglalható össze, hogy némelyik gazdasági és szakszervezeti vezető feleslegesnek, tehernek tartja az üzemi tanácsot. Olyan szervnek, amely »nehezíti« (?) munkájukat. A hatáskörükbe, döntésre utalt kérdéseket üléseik elé viszik, mert döntésük előfeltétele az intézkedésnek. A többi kérdésben nagyrészt megkerülésükkel intézkednek. Az ilyen gazdasági és szakszervezeti vezetők magatartásában az a törekvés jut kifejezésre, hogy kivonják magukat a kollektíva ellenőrzése alól, ami végső soron a tömegek szerepének, ellenőrzésének lebecsülését jelenti. Ezzel együtt természetesen megfosztják magukat fejlődésünk egyik legjelentősebb hajtóerejétől, a tömegek öntudatos, aktív közreműködésétől. Sét, nem működtetik az üzemi tanácsokat, semmibe veszik a munkások javaslatait, s ha kritika éri őket, igyekeznek »kimagyarázni« a hibákat, ahelyett, hogy kijavítanák azokat. A hibákat kimagyarázni természetesen lehet, de azok következményei alól kibújni nem. Nem lehet az üzemi demokrácia fontosságát elismerni s annak konkrét megjelenési formáit, szervezeti kereteit elutasítani. Persze, a felelősség nagyobb része a szakszervezeteket terheli. Tekintve, hogy az üzemi tanácsok a szakszervezetek vezetése alatt működnek , tükröződnek munkájukban a szakszervezetek termelési tömegmunkájának hiányosságai is. Nem egy vállalatnál tapasztalható, hogy elhanyagolják a tanács összehívását, üléseinek megtartását. Ilyen esetekben a szakszervezeti bizottság rendszerint arra hivatkozik, hogy az igazgató nem támogatja, nem segíti az üzemi tanács munkáját, sok esetben nem biztosítják a tagok részvételének lehetőségét sem. Ez az érv természetesen sántít. Az üzemi tanácsot a szakszervezeti bizottság irányítja. Benne a szakszervezetek jogkörének bővítése ölt testet. Amennyiben az üzemi tanács nem funkcionál, a szakszervezeti bizottság mond le jogának gyakorlásáról. A szakszervezetek termelést segítő, az élet- és munkakörülmények javítására irányuló tevékenységének fontos eszközét hevertetik parlagon. A magasabb szintű vezetés előfeltétele : a tömegellenőrzés Pártunk VII. kongresszusa is állást foglalt abban, hogya pártszervezetek támogatásával a szakszervezetek fejlesszék az üzemi tanácsok tevékenységét.« Mégis sok gazdasági és mozgalmi vezető úgy vélekedik: »az üzemi tanácsokra ma már nincs szükség«. Mi sem helytelenebb ennél a nézetnék Minden szerv s többek között az üzemi tanács megítélésénél is a döntő: segíti-e vagy nem segíti alapvető célunk, a szocializmus építésének ügyét. Ha igen — márpedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy igen —, fel kell karolni őket, építeni kell munkájukra. A hároméves terv utolsó éve, második ötéves tervünk indítása, majd megvalósítása, kedvező feltételeink megteremtése áll előttünk. Ehhez magasabb színvonalú vezetésre van szükség üzemeinkben is. A munka mind magasabb színvonalra való emelése, a durva hibák elkerülésének legbiztosabb előfeltétele a tömegek ellenőrzése. E feladat nagy részét pedig az üzemi tanácsok képesek betölteni. Határozottabb, helyesebb döntések Az ellenőrzésre, véleményezésre is szükség van Nemcsak szavakban kell elismerni