Népszava, 1960. március (88. évfolyam, 51–77. szám)
1960-03-01 / 51. szám
Minden gép: hatalmi pozíció Néhány hónappal ezelőtt, a kelenvölgyi autóbuszon régi jó ismerős kiáltott rá Balázs Domonkosra, amint az hazafelé tartott munka után: »Rég láttalak... de milyen jól nézel ki!« Az EMAG öntője alighanem a háromszéki székely apától örökölt fordulatos kedvvel vágta rá: »Miért, komám? Hát a saját rendszeremben még csak ne is éljek jól?« Apró, két mondatnyi emlék, mégis ezt elemezgetjük most Balázs Domonkossal és brigádvezetőjével, Nyikos Bélánál. Nyikos is azt tartja: soha ezt a munkások ilyen magabiztosan nem mondták és nem mondhatták ki. Most már csak egy kis szelíd provokáció kell, s én bedobom a társalgásba: hányszor emlegetik különböző bölcs külföldi rádiókommentátorok a munkást, akinek »nincs szava a népi demokráciában«, ahol »csak beszélnek munkáshatalomról« — legalábbis a BBC és a Szabad Európa szerint. Két hétig vitatkoztak Nyikos a feje búbjára tolja ellenzés sapkáját és mond valamit a BBC-vel kapcsolatban, amit a fiatalabb hölgyolvasók miatt nem lehet idézni, aztán komolyra fordítják a szót. — Tudja, a háború alatt is dolgoztak az önzők. Horthy alatt. Akkortájt mondta a Hoffherben Zsofinyec Mihály, a főbizalmi emberek, egy darabbal se többet, mint amenynyi muszáj, és ha lehet, azt is rosszat. Most azt mondja a mai öntő: emberek, ha lehet, eggyel többet, és csupa jót. Azt hiszem, érhető, milyen különbség van a két mondat között. Érthető. " — Hát így fest nálunk a verseny. Több kell gépből, al-lkatrészből. Ebben az évben 1 ezer tonnával magasabb a tervünk, a tavalyi létszám mellett és új gépek nélkül. Mit gondol, ki vitte keresztül ennek az emelt tervnek az elfogadását, a versenyfelajánlást? ♦ A vezetők? Nem, ez a nyolc ♦ ember, ez a mi brigádunk. Mert mi ebből az öntödéből élünk tíz éve, és ebből akarunk élni még huszonötig, és itt ak- 5kor is lesz öntöde, ha mi már * elmentünk. Ez a nyolc ember (illetve * mától kilenc, mert hazajött katonáéktól Kassz Peti is): Nyikos, Balázs, Gulyás Ferenc, a Mackónak becézett Lusák, Németh Mihály, Müller János, Ragány László, Oláh János. Kis csapatnyi ember, a nagy öntöde félhomályában szinte elvesznek, hangosabb náluk a daru, a légkalapács. És mégis, ők nyolcan, csendességükben is hangosabbak voltak minden zajnál és minden ellenvetésnél. Igaz, két hétig vitatkoztak, ami azért is jó jel, mert mutatja: itt mindenkivel megtárgyalták »prom és kontra« a lehetőségeket, a tennivalókat. De hát ez viszonylag könnyű olyan öntödében, ahol az üzemvezető húsz éve dolgozik együtt a legjobb szakmunkásokkal, és Balázsnak például inaskorában tanítósegédje volt. Vezetők és munkások ... Kié a hatalom? Nyikos és Balázs nem állnak le vitatkozni ebben a kérdésben. Szerintük az a pont, ahol ők állnak, a daru alatt, a tonnás öntőformák között, hatalmi pozíció, és az a gyárban minden gép, minden munkapad. De hát miért az? Miért hatalmi poszt? — Nem kell ahhoz íróasztal mellett ülni minálunk, hogy az ember érezze a hatalmat — mondja Balázs Domonkos —, jöhet ide miniszter, pártfunkcionárius, igazgató, neki is éppúgy érdeke a szocializmus, mint nekem, éppúgy beszélek vele, mint a Bélával (és Nyikosra néz), ha javaslatunk van, hogy például rossz a munkaszervezés a műhelyben, mert amíg a szárítóról behordják a daruk az adagjukat, egy órát állni kell az öntőknek ... — Mikor javasolták? — vágok közbe. — Az elsejei termelési értekezleten. Ne írja fel, már megcsinálták Érzik, hogy fontosak Néhány száz méterrel odább, a forgácsolóműhelyben egy hosszú, világoszöld esztergapad mellett Polányi Károly versenyjelentés fölé hajlik éppen, amikor ráköszönök. Brigádvezető ő is — míg Nyikosék gárdája a Vörös Csillag nevet viseli, Polányiék »Minőség« név alatt neveztek be az EMAG immár 105 brigádjának nagy versenyébe. Fiatalember Polányi Károly, s emiatt kissé irigykedve beszél az öntőbrigád sok érett emberének tapasztalatairól, régi szakmunkásvoltáról, de az alap itt a forgácsolóban sem más, mint odaát: az emberek érzik, hogy fontosak. — Igen, a fiatalok is. Érzik, hogy szükség van rájuk és ez jobb ösztönző a versenyre, a társadalmi munkára (még műhelytakarításra is!) vagy bármilyen aktivitásra, mint a régi sok űrlap, meg transzparens, meg hangszóró. Van egy üzemrész az EMAG- ban, amely nem kombájnt gyárt, hanem malomgépeket, búzamosót meg hengerszéket. Itt kisebbek a szériák és a szerelőlakatosok hallatlanul büszkék szaktudásukra, a kis darabszámú rendelések hajszálpontos teljesítésére. Arra is, hogy ebben a műhelyben mindenki brigádtag. Itt találtam a versenyvállalások között egy kis cédulát, Gillingerék Sarló és Kalapács brigádja aláírásával. Sok termelési jellegű versenypont mellett azt vállalták, hogy Szántó Ferencett korábban segédmunkás volt, ott sepregetett a brigád házatáján — előkészítik a szakmunkásvizsgára. Olyan magától értetődően »emelték ki« a fiatalembert és indították el új útra, a szakmai tudás, a jobb kereset, a műveltebb élet felé. Az is igaz, hogy ehhez az érzéshez hozzájárul a brigádok szelleme. Az, hogy nincs »hajrá«, tehát időnként le lehet ülni egy csendes negyedórára, megbeszélni a közös gondokat, kialakítani az egyforma gondolkodást,megbeszélni egy új munkadarab nehézségeit. És meg is lehet oldani minden problémát, mert ahogy mondja: »Én itt, e mellett a gép mellett vagyok olyan hatalom, mint akárki az íróasztalnál.« Vidáman teszi hozzá, hogyha valaki az íróasztal mellett »leég«, akkor még visszaküldhetik a géphez. De aki a gép mellett áll, az esztergályos mindenütt, a hatodik gyárban is. Ez a magabiztosság, ez is a munkáshatalom, ahogyan csak ahatalmon levő ember segíthet osztályos társainak. Ez a brigád kérdezte meg: azt írom-e meg a versenyről, a munkásokról, hatalmukról, amit a műhelyekben hallok, vagy egyet-mást hozzá kell költeni. Azt feleltem: lényegében azt, csak kissé »formába öntve«, ahogy a gépek is másképp festenek a végszereldében, mint öntvénykorukban. Most ehhez is hozzá kell tennem: nemhogy meg kell toldani, amit elmondtak, de inkább még igen rövidre kell fogni a szót. Mert ha nem is valósul meg minden javaslat, ha van is néha meddő vita, felesleges ácsorgás, ilyen vagy amolyan apró sérelem, a lényeg mégis az, amit az önzők egy mondata fejezett ki:»Minden gép hatalmi pozíció.« Baktai Ferenc Szántó Ferenc szakmunkás lesz A KŐBÁNYAI TEXTILMŰVEKBEN közel 3000 nő dolgozik. A dolgozó nők részére a gyár számos kedvezményt nyújt — X háztartási kisgépe- X két kölcsönöz, vacsorát főzet az üzemi konyhán. A gyár bölcsődéjében nagy gonddal foglalkoznak a dolgozó anyák gyermekeivel. A korszerűen berendezett leányotthonban második otthonra találnak a gyár vidéki dolgozói. Képeink: A szövődés nagyterem, a gyár szíve és egy technikus a sok közül (MTI Fotó : Fényes Tamás felvételei) 1960. március 1 . Vasárnap délután volt. Agyerek átment a szomszédba •játszani, a férfi a fotelban ült ,és szaporán eregetve a füstöt,az újságjába mélyedt. Margit [ezt a pillanatot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy ".tervével előhozakodjon. . — El is felejtettem mondani neked, hogy beszéltem Buzáky doktorral — kezdte, miközben a tükör elé lépett, [hogy makacs, fürtös haját [rendbehozza. — Tessék? — riadt föl a [napi hírek közül a férje. I — Végre sikerült beszélnem ■Buzáky doktorral — lépett ’mellé az asszony —, azt mondja, hogy bizony fizetnünk kell! I — Mi... mit? — nézett feleségére Kardos. Szürke szemem nagyra kerekedett a meglepet festői. — Százhúsz forintot, mivel kettővel kevesebben vagyunkés az alapterületünk... Azt Buzáky doktor úr nélkül is tudtam — legyintett a férfi, s hogy Margit szája szögletén észrevette a jól ismert bosszús biggyesítést, csak azért is ugratva hozzátettem, hogy mennyi az alapterületünk! — Úgy látszik, fölemelték a fizetésed, vagy valami nagyot újítottál, hogy ilyen könnyen veszed azt a százhúsz forintot. — Megmondtam, megpróbálom elcserélni a lakást. — Én innen nem költözöm el! — Maradunk a környéken. — Én ennél jobb megoldást tudok. A költözködés különben is fél tönkremenés! — Mi az a megoldás? — nézett feleségére gyanakodva Kardos, s harcra készen letette az újságját. — Az, az, igenis az — tette ősi szokás szerint csípőre a kezét Margit —, hogy ideköltözik anyuka. — Soha! — mondta a férfi és az újságja után nyúlt. —Hagyd most azt a vacak újságot! — sipította az aszszony. — Mi bajod neked az én anyámmal? — Semmi. S épp azért, hogy ne is legyen bajom vele, nem akarom, hogy ideköltözzön! Margit ekkor belefogott és lélegzet nélkül sorolni kezdte, mi minden alkalomra »bezzeg jó volt az anyukája«. Már-már fuldokolt, amikor a tegnapelőtti operába menésükhöz ért, hogy anyuka mínusz tizenkét fokban jött át és ment haza az éjszakában. — Ha nem szívesen csinálja, ne csinálja. Egyébként se maradok adósa. — Talán avval fizetsz, hogy átmegy a vízcsapot megjavítani? Vagy a születésnapjára vett ruhaanyaggal? — Hagyjuk ezt a témát, Margitkám — simogatta meg feleségét Kardos. — Anyád saját keresettel rendelkező önálló asszony. — De egyedül él szegény, egészen egyedül — szipogott az asszony. — Akkor vegye magához a húgod, vagy a bátyád, vagy az öcséd! Elvégre nem te vagy az egyetlen gyermeke. — Épp ez az! — pattant föl az asszony. — Ha nem sietünk, elveszik előlünk. Pistáéknak és Giziéknek is van fölösleges alapterületük. — Pistáéknak sokkal jobban hiányzik az a százhúsz forint. A gyerek is kisebb. Bandit nemsokára itthon hagyhatjuk egyedül, vagy vihetjük magunkkal. — És az autó? Mert az autópénzt csökkenti a havi százhúsz! A gyerekkori álmod! — Ha eddig tudtam várni, várok vele inkább még néhány hónapot! — Tehát minden inkább, mint az én anyám. Mi bajod van vele? — Semmi. De a saját anyámat se venném ide. Senkit. Érted? Senkit! A férfi evvel dühösen beletemetkezett az újságjába, Margit pedig szipogva visszatért a tükörhöz. Néhány perc után az asszony hízelkedve visszalépett a férjéhez. Beletúrt hajába és úgy dorombolta. — Ha anya eladná a lakását, abból futna egy autóra, Moszkvicsra — készpénzért. Olyan fölülszéltre. — Fölülszelepelt! — javította ki szakszerűen a mérnök és mintha néhány másodpercig gondolkodott volna. De aztán megrázta a fejét. — Nem? és nem! — Majd Pista okosabb lesz.] Tavasszal a saját autóján fog] járni. Ebben a pillanatban csen-', gettek. Fél perc múlva ott állt] a szoba közepén Margit édes-] anyja. A veje rögtön látta,] hogy valami van a begyében.] Ahogy tátogott, ahogy bóloga] tott a fejével. Legszívesebben] vette volna a kabátját. Nem szerette, amikor az anyósa »tálal«. De, hogy nem talált* semmi jó ürügyet, magát meg-* adva várt a fotelban. J — Képzeljétek — kezdte rá] az anyósa, miután leült al másik fotelba —, mit ki nem] találtak Pistáék. Hogy költöz-* zem hozzájuk! Hogy adjam el a lakásomat, a bútoromat és költözzem hozzájuk, mert »plusz« alapterületük van;] azért adjam én föl az önálló 3 Ságomat, mert nekik nagyobb] az alapterületük. És képes volt< az a tyetyerpetye kölyök fele-ségestül, gyerekestül beállíta-] ni hozzám ma hajnalban és] órák hosszat sírni! De én meg] mondtam nekik, meg én., hogy inkább fizetem azt aj havi százhúszat, de nem me-J gyek. — A lányához fordult.J — Mondtam, vegyen példáit rólad, meg Gizáról. Hiába, aj lányok csak jobban értik az] anyjukat— és a mérnökre ka-] csintott. — Igaz-e rém uram?] — Hát igen — mosolygott« vissza Kardos és a feleségével sandítva rágyújtott a délutáni cigarettájának másik felére. :4 Sólyom László * fÖLCSISSÉG NÉPSZAVA A nő és a társadalom /G GYEREKKORI PAJTÁSOM panaszolta a minap, hogy textiltechnikus létére hiába igyekszik szakképzettségének megfelelő állásban elhelyezkedni. Textiltechnikusra ugyan szükség van — mondták neki több helyen is ,— de szívesebben alkalmaznának férfiakat. Különös a panasz? Különös bizony. És bár nem egészen mindennapi, mégsem árt itt megállni néhány szóra. Hiszen nem kevesebbről, mint a női egyenjogúság gyakorlati érvényesüléséről van szó. Van-e akadálya nálunk a nők politizálásának, közéleti személyiséggé válásának? Úgy is , fogalmazhatnék a kérdést, mi akadályozza még mindig az egyenjogúság, maradéktalan érvényesülését? Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy nincs olyan polgári demokrácia a széles világon, amely fennállásának évtizedei alatt kis hányadát elérte volna annak, amit a szocialista országok néhány év alatt nyújtottak a nőknek. Hírmondója sem maradt a jogaikat csorbító X törvényeknek. Gondoljunk csak a válásra vonatkozó formaságokra, a házasságon kívül született gyermekek sorsára, nem beszélve aleányanyákról, akiknek a felszabadulás előtt szinte intézményesen tették pokollá életét. Gondoljunk anya- és családvédelmi törvényünkre, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvre, a nők testi épségét óvó számtalan rendelkezésre, rendszabályra. Nincs okunk tehát szégyenkezésre. Szocialista államunk a női egyenjogúság minden feltételét biztosítja. És hogy ez mégsem vált százszázalékos gyakorlattá, ennek okai nálunk már nem a társadalmi rendszerben, hanem a még élő, ható társadalmi előítéletekben, maradi szemléletekben, helytelen nézetekben keresendők. És főként a nő családi helyzetében. AKI MEGKÓSTOLTA a társadalmi életet, aki már bekerült az üzem közösségébe,tétovázás nélkül aláírja ezt az igazságot. A napokban nyugdíjas fonónővel beszélgettem. Egy újpesti lakóház mosókonyhájában találkoztunk. — Amint látja, most sem unatkozom. Van mivel agyonütnöm az időt. De mégis kimondhatatlanul hiányzik a gyár. Jobb’ szerettem ott dolgozni, mint itthon. Sok asszony él nálunk, aki többre vágyik, mint a kis háztartás ellátására, aki valóban egyenjogú, egyenrangú társa akar lenni a férfinak, munkában, tanulásban, szórakozásban egyaránt. Ez pedig fontos nemcsak a nő, hanem a társadalom szempontjából is. Hiszen az elmaradt nő tudat alatt, akaratlanul is bosszút áll »rabszolgatartóján«, a férfin. Nem érti meg az övénél fejlettebb gondolkodásmódját, eszméit. Akaratlanul is ezer és ezer módon gátolja fejlődését, húzza vissza saját színvonalára. Hány esetet ismerünk, ahol az ilyen és hasonló gondok a család széthullására vezettek. És rendszerint bonyolult dolog megállapítani, hogy kit terhel ezért a felelősség. összetett kérdéskomplexum ez, otthon és a munkahelyen egyaránt. Nézzük csak! A nők nagy része részt vesz a termelőmunkában. Több százezer asszony dolgozik gyárainkban, hivatalokban, katedráin, a betegágy mellett. És jól dolgozik, nem vitathatja el tőlük senki. De viszonylag kevés közöttük, áld vezető pozíciót foglal el. "TERMELŐ VAGY SZELLEMI munkájuk mellett is vállukra nehezedik a háztartás ezer gondja, a gyermekneveléssel a legtöbbször maguknak, egyedül kell megbirkózniuk. Ilyen terhek mellett nemegyszer gondot okoz lépést tartani az élettel, akárcsak az újságot is elolvasni. És hol van még a politikai tájékozódás, a szépirodalom, a szórakozás! Nehezen jut idő a tanulásra, amely az előbbiekkel együtt fontos tartozéka az életnek, nélkülözhetetlen segítőtárs a munkához, a gyermekneveléshez. Nem vélelten, hogy az egyenjogúság teljes érvényesülésének akadályait először is itt keressük. Sokszor jól képzett, magukat felvilágosultnak valló férfiak is nehezen értik meg ennek jelentőségét. Egyik-másik férj különböző maradi elvek, nézetek mögé bújva, de valójában kényelemből képes elnézni asszonyát, amint éjt nappalá téve fáradozik azon, hogy tiszta ruha, meleg étel álljon családja rendelkezésére. »Asszonymunka, amióta a világ világ, nők csinálják ezt« — mondják nemegyszer a vita hevében. Különös okoskodás ez, amely szerencsére egyre gyakrabban bukik meg az életben, de e nézet különböző megnyilvánulásaival az üzemekben, a munkahelyeken is találkozunk. Ha például egy-egy vezető pozíció betöltéséről folyik a vita, s két jelölt van — egy férfi és egy nő —, rendszerint a férfi nyeri el a beosztást. Természetesen nem arról van szó, hogy ne lennének nálunk nők vezető beosztásban. De itt is nehezebb a dolguk, mint a férfiaké. Nehezebb, mert a maradiság, a megszokás még mindig nagyobb tekintélyt ad a férfiaknak. Ugyanazért az elismerésért a nőknek jóval többet kell produkálniuk — állapította meg ■találóan a Kistext-gyár egyik technikusnője. ■pGY PANASZ adta az apropót e sorok meg■*“' írásához. Különös, nem mindennapi panasz. De amint az élet számos területén bebizonyosodik, nem ártott megállni itt néhány szóra. Azért, hogy a jövőben minél kevesebb hasonló sérelemmel találkozzunk. Hogy a munkásmozgalom és a felvilágosult nők évszázados küzdelmének tárgya, a női egyenjogúság csorbítatlanul érvényesülhessen mindenütt társadalmi életünkben. Lukács Mária Közép-Európa legkorszerűbb könyvtárát építjük meg a Várban A Művelődésügyi Minisztérium könyvtári osztályán a Várban felépülő Nemzeti Könyvtár tervezésével kapcsolatban a Szovjetunióban, Lengyelországban, Svájcban, Nyugat-Németországban és Ausztriában tanulmányúton járt könyvtári és építészeti szakemberek: Hámori Béla, az Országos Szécsényi Könyvtár főosztályvezetője, Hidasi Lajos, a Vár főépítésze, Havassy Pál, a Vár tervezőrészlegének műterem vezetője és dr. Pajkossy György, a Széchényi Könyvtár főosztályvezető helyettese tájékoztatták tapasztalataikról a sajtó képviselőit. Elmondották, hogy harminckét nap alatt öszszesen 24 könyvtárat néztek meg a delegáció tagjai, köztük a moszkvai Lenin könyvtárat, amelyet naponta 6000—7000 látogató keres fel. A Szovjetunió kulturálisügyi minisztériumában ígéretet kapott a delegáció, hogy Pascsenko főmérnök, az ottani könyvtárak tervezője segítséget nyújt majd új nemzeti könyvtárunk építkezési problémáinak megoldásához. Delegációnk közlései nyomán egyöntetű az a vélemény külföldön, hogy a következő években Magyarországon Közép- Európa legkorszerűbb könyvtárát építik meg. A tervezési munkát még ebben az évben elkezdik, az építkezés előreláthatólag 1963-ban indul meg. 3