Népszava, 1960. június (88. évfolyam, 129–154. szám)

1960-06-01 / 129. szám

4 K­ I. JEFREMOV: 44 ANDROMEDA Fordította: Gallyas Ferenc „Mi vagyunk a Föld!“ Felbődült az elsőfokú készültség félelmetes jelzése. Mint­egy varázsütésre a hajó mellett megjelentek a széles, maga­járó lapos járművek, amelyek magukkal vitték a búcsúzók tömegét. Félrehúzódtak, de a gépről nem vették le sugaraikat és hangvevőiket a három lábon álló televizofonok és reflek­torok sem. A Hattyú szürke teste elhalványodott, s szinte el­vesztette hatalmas méreteit. A hajó »fején« fenyegető vörös fény gyúlt fel: jelezte, hogy a hajó indulásra kész. A motorok erős remegése végigfutott a kemény talajon, a csillaghajó fo­rogni kezdett állványain, hogy betájolódjék a repüléshez. Mind messzebb és messzebb távolodtak a búcsúztatók, amíg át neki lépték a szél felőli oldalon a sötétben felvillanó biztonsági vonalat. A csillaghajó gerince alatt zöld fények gyúltak fel. A köz­ponti épület tornyán vadul forogni kezdett a rádiótorony, hogy a szélrózsa minden irányába elküldje a figyelmeztetést az óriáshajó felszállásáról. — A csillaghajó most kapja az indítójelet! — zendült fel egy acélos hang. — Akik a körön belül maradtak, emel­jék fel kezüket! Emeljék fel kezüket, különben halál vár rájuk! Emeljék fel kezüket, különben... — kiabálta az auto­mata mindaddig, amíg a fényszórók végig nem pásztázták a mezőt, hogy megkeressék mindazokat, akik véletlenül a biz­tonsági körön belül maradtak. A fényszórók nem találtak senkit, fényük kihunyt. A ro­­botgép kiáltó szava újra felhangzott: — A harangjel után forduljanak háttal a hajónak,­ s hunyják be szemüket! Ne nyissák ki szemüket a második ha­rangjelzésig! Forduljanak háttal, hunyják be szemüket! — üvöltötte riasztóan és fenyegetően a robotgép. — Szörnyű ez! — suttogta Veda Dar Veternek. A férfi nyugodtan levette övéről az összegöngyölített fél­­álarcokat a fekete szemüveggel, egyet feltett Veda fejére, a másikat maga vette fel. Éppen csak megerősítette a szalagot, amikor vadul, de most már magasabban csendü­lt a harang a jelzőberendezések tetőzete alatt. A hang megszakadt, s a mély csendben közönyösen cir­­peltek a tücskök. A csillaghajó váratlanul dühös üvöltést hallatott, s ki­oltotta fényeit. Ez a szívet tépő üvöltés egyszer, kétszer, há­romszor, négyszer hasította át a sötét síkságot, s az érzéke­nyebb idegzetű emberek úgy érezték, mintha maga a hajó kiáltana a búcsú okozta fájdalmában. Az üvöltés éppen olyan váratlanul megszűnt. Elképzelhe­tetlenül ragyogó lángfal keletkezett a hajó körül. Egy pilla­natra a világon minden megszűnt, csak ez a kozmikus láng égett. A tűztorony oszloppá vált, hosszan elnyúlt, vakítóan ragyogó vonal lett belőle. A harang másodszor is megszólalt, s a megforduló emberek az üres síkságot látták maguk előtt, amelyen az izzó talaj óriási foltja vöröslött. Egy nagy csillag volt­­fent a magasban, a Hattyú távolodott. A látóhatár déli részén kigyúltak az ismerős csillagok. Minden szempár arrafelé fordult, ahol a ragyogóan kék Aher­­nar kelt föl. Ott, ennél a csillagnál lesz majd a Hattyú nyolc­vannégy év múlva, amely alatt óránként 900 millió kilométeres sebességgel halad útján. Számunkra nyolcvannégy, a Hattyú számára csupán negyvenhét. A Hattyú utasai talán új világot teremtenek ott, amely szép és boldog lesz a cirkónium csillag zöld sugarai alatt. Dar Veter és Veda Kong utolérte Csarát és Mven Maszt. Az afrikai felelt a leány előbbi szavaira. — Nem, nem bánatot,­­ hanem nagy, szomorú büszkeséget érzek én ma. Büszke vagyok magunkra, akik mind magasabbra emelkedünk bolygónkkal, és egybeolvadunk a Világminden­séggel. Szomorú vagyok azért, mert oly kicsivé válik a mi kedves Földünk... Nagyon-nagyon régen a maják, a közép­amerikai vörösbőrű indiánok egy büszke és szomorú feliratot hagytak maguk után. Az afrikai körülnézett, észrevette, hogy barátai utolérték, s hallgatják őt, s hangosabban folytatta: — »Te, aki majd később mutatod meg itt arcodat! Hágón­: dolgozol, megkérdezed: kik voltunk mi? Kik voltunk mi? Kér-­­dezd meg a napfelkeltét, kérdezd az erdőt, kérdezd a hullá­j­mot, kérdezd a vihart, kérdezd a szerelmet. Kérdezd a Földet,­ a szenvedések és a szeretet Földjét. Kik vagyunk mi? Mii vagyunk a Föld!« Ren Boz futott szembe velük. Szaggatottan szedte a léleg­­­zetet. Körülvették a fizikust, aki néhány szóval elmondotta­ nekik a példátlan eseményt: két óriási csillagsziget gondola-­­tának első találkozását. — Úgy szerettem volna, ha ideérek még a hajó felszállása­ előtt — mondta Ben Boz bánatosan —, hogy elmondhattam­ volna ezt Erg Noornak. Ő már a fekete bolygón rájött, hogy­ a spirálkorong egy rendkívül távoli, egészen idegen világ csil­laghajója, s hogy ez a hajó sokáig repült a világűrben. — Erg Noor tehát sohasem tudja meg, hogy az a csillag­korong a Világmindenség szörnyű mélységeiből, egy másik­ galaxisról, az Androméda-ködről érkezett? — kérdezte Veda­ Kong. — Mily fájdalmas, hogy nem várhatta meg ezt a mai­ közlést! ‘ -1- Meg fogja tudni! — mondta határozottan Dar Veter.­ — Megkérjük az Energia Tanácsot, hogy engedélyezzen rend-]­kívüli adást a 36. űrállomás útján. Hívásunk tizenkilenc órán­ belül még elérheti a Hattyút! — VÉGE — III Tájékoztassák rendszeresen a munkásokat a nyereségrészesedés alakulásáról Hogy állnak a nyereségrésze­sedéssel, mit kell tenniük ahhoz, hogy nyereségrészese­dést kapjanak? Ezt kérdeztük néhány nagy­üzemünk munkásaitól az első negyedévi mérlegbeszámolói utáni hetekben. (Mint köz­ismert, a SZOT elnökségének lapunkban is megjelent irány­elvei szerint: »Biztosítani kell Nem a munkások érdekre A megkérdezett mintegy 15­ munkás közül alig néhányan tudtak — azok is eléggé álta­lános — választ adni, amiből következik, hogy a munkások többsége nem ismeri a válla­lati részeredményeket, nem tudja, hogy eddigi munkája után mit várhat. Így azután nem is hat megfelelően év köz­ben a nyereségrészesedés ösz­tönző ereje. Persze, nem a munkások ér­dektelenségéről van itt szó. Az emberek kíváncsiak év közben is az eredményekre. Mircó Gá­bort, a Csepel Szerszámgép­gyár főkönyvelőjét szinte na­ponta állítják meg a kérdéssel: hogy állunk, főkönyvelő elv­társ? Hány nap nyereségünk van már? A Kerékpárgyár dol­gozói — ahogy erről Tőzsér Já­nos csiszoló beszámol — a Fém­mű kapujánál levő tábláról ál- A főkönyvelő — Mi csak azt tudjuk, hány nap a mi mérlegünk szerint, de hogy ez megáll-e, azt a fe­lettes gazdasági szervek mond­ják majd meg az év végén. A főkönyvelő »saját számlájára« beszél év közben, hiszen még a leltárát nem vették át, az első negyedévi nyereségesebb gyártmányok után jöhet ke­vésbé nyereséges is. A kereske­delem igényének változásával gyártmányeltolódás következ­het be, ami változtat a nyere­ségen, így lehetne összefoglalni a véleményeket. És hozzá még azt is: kevés gazdasági vezető vállalja, hogy utólagosan ma­gyarázza meg, egyik vagy má­sik cikk miért lett veszteséges,­­ amikor a munkások éppen­­ olyan becsületesen dolgoztak, mint a nyereséges cikken. Tavaly a vállalatok a terme­lői árrendezés közbejötte miatt az év közepéig nem ismerték az alap­rentabilitás számait. A főkönyvelők óvatossága az évközi adatok közlését ille­hogy a dolgozók mozgósítása a nyereségrészesedés anyagi alapjainak megteremtésére mi­nél hathatósabban érvényesül­jön. Ezért lehetőleg a negyed­éves mérlegbeszámolók elké­szítése után tájékoztatni kell az üzemi tanácsot, valamint a dolgozókat a nyereségrészese­­­­dés tapasztalatairól, alakulásá­ról.«) ezek­­ a vezetők óvatosak lapítják meg, hogy: »jobban ál­lunk, mint tavaly, mert akkor nem volt az első sorban a kerékpárgyár a csepeli üze­mek között«. Az érdeklődés tehát meg­van. Az első negyedévi mér­legbeszámolók elkészültével mégsem tájékoztatták a vár­ható nyereségrészesedésről a munkásokat. Miért? — A mérlegbeszámolóból megmondhatom, hogy eddig mennyi nyereségre számítha­tunk, de nem áll módomban közölni, mert az még teljesen bizonytalan. Ha nem annyi lesz, amennyit mondtam, en­gem vonnak felelősségre — mondja Bartha Endre, a gyár főkönyvelője. A kerékpárgyári gazdasági vezetők véleménye — és óva­tosságuk többé-kevésbé álta­lánosnak mondható, kiszámíthatja iően ennek alapján érthető volt. Az idén azonban már ko­­rántsincs annyi bizonytalansá­gi tényező, ahogy azt a válla­latok gazdasági vezetői állít­ják. A válalatok már az első negyedévben megkapták a ré­szesedési kulcsokat és az alap­jövedelmezőség számait. Ahogy , a Pénzügyminisztériumban tá­­­­jékoztattak bennünket: a szak-­­ minisztériumok csak a jelen-,­tősebb terv- és profilváltozás ] esetén eszközölnek módosítást.! A termelői árrendezés után a­ számítások biztosabbak, sok­ zavaró tényezőt megszüntettek.­ A korrekciókat már most tisz­­­­tázzák, vagyis megvizsgálják­­ azokat a tényezőket, ame-3 igéki a vállalat munkáját­ »plusz-mínusz irányban« be-3 folyásolják. Minden válla-­­ lat egy évre megkapta a­ feltételeket, ismeri gyártmá- 3 nyai összetételét — és egy fő-­­ könyvelőnek a tervezett ter-­ melés alapján ki kell tudnia 3 számítania, hogy állnak a nye-­­reséggel. A lehetőség tehát — a gaz­dasági vezetők és főkönyvelők véleményével ellentétben — megvan arra, hogy felmérjék a helyzetet és időben felhív­ják az emberek figyelmét: hol kell javítani a munkán ahhoz, hogy gazdaságosabban, olcsób­ban és jobban termeljenek. Ehhez viszont fel kell hasz­nálni a nyereségrészesedés mozgósító hatását — év köz­ben is. Kerülni kell a megala­pozatlan ígérgetéseket, de a fajlagos mutatók alakulásán keresztül helyes megbeszélni a munkásokkal, a többletnyere­ségért ezt és ezt kell tenni. És nem lehet ezt a feladatot pó­tolni azzal, amire egyes gazda­sági vezetők hivatkoznak — hogy »az intézkedési tervek le vannak bontva egészen a munkapadokig, ha tehát a munkás tudni akarja, mennyi­ben járul hozzá a nyereség­­részesedés növeléséhez, meg­tudhatja abból, hogyan végzi el saját feladatát; ebben benne van a többletnyereség is.« Használjuk ki az ösztönző erőt — év közben is Meggyőződésünk, hogy az üzemi demokrácia szerveinek,­­ szakszervezeti bizottságok­nak és üzemi tanácsoknak itt nagy kezdeményező és mozgó­sító feladatuk van. A nyere­ségrészesedés csak akkor vá­lik hatalmas ösztönző erővé a termelékenység és a gazdasá­gosság javításában, ha rend­szeresen tájékoztatják a mun­kásokat annak alakulásáról és­­ nagyobb nyereség eléréséhez szükséges tennivalókról. Baják Aranka Tallózás szerkesztőségünk postájában Kultúrárét Jánoshalmán — A keményítőről és a molyzsákról Füstös környék... — A vasúti kocsik védelmében —­ Tejivót kérnek a Városligetbe — A tiszaszigeti szakmaközi bizottság munkájáról Gyors intézkedés A t Bacs-Kiskun megyei Já­noshalmáról érkezett Kubatov­­ Sándor levele, melyben közsé­gük kultúréletéről ad számot. »A közel félszázéves dalárda­­ munkáját folytatjuk — írja. —­­ Tánccsoportun­k, színjátszó gár­dánk és zenekarunk is sikere­sen működik. Vendégfellépé­sekre járunk az ország távoli városaiba, még Budapestre is. Sok díszoklevelet kaptunk már és az országos fesztiválon a legjobb énekkarok között em­lítették a miénket is. A föld­művesszövetkezet vezetősége mindenkor támogat bennün­ket, neki köszönhetjük gazdag ruhatárunkat is. Törhetetlen szorgalommal és lelkesedéssel dolgozunk a további sikere­kért.« Két közérdekű kérdést to­vábbítottunk a Belkereskedel­mi Minisztérium illetékesei­hez. Az egyikben­ Fodor Endre érdeklődött, hogy miért nem lehet keményítőt kapni, a má­sikban Kovács Mátyásné a ru­hákat védő molyzsákokat rek­lamálta. A minisztériumban elmond­ták, hogy előreláthatóan a harmadik negyedévben az Eli­­da-gyárból forgalomba hozzák a szintetikus anyagból készí­tett, tartósított keményítőt s ezzel oldják majd meg a házi­asszonyok problémáját.­­ Már folyamatban van a kétféle po­­lietilén-zsákok gyártása, s így június végén már árusításra kerül a szaküzletekben. * Kertész Gyula tanácsössze­­kötő írja level­ében: »A XIV. Szabó József utca 12. szám alatt működik a Film­technikai Vállalat, ahol, ha fű­tenek, a lakók nem szellőztet­hetnek, olyan füst lepi el a környéket. Jó időben pedig a gyár udvarán működtetik a fülsiketítő zajjal járó köszörű­gépet. A gyár vezetőségéhez már többször fordultak a la­kók, hogy találjanak valami­lyen megoldást a panaszok megszüntetésére, de eddig még nem történt semmi.­ Jó lenne, ha a kerületi ta­nács műszaki osztálya felül­vizsgálná a panaszt. »Nemrégen Baracskára utaz­tam — írja Hamm Vilmosné székesfehérvári olvasónk. — A pályaudvaron új kocsikból álló szerelvényen foglaltam helyet. Örültem a szép vasúti kocsik­nak, de nagyon elszomorod­­tam, amikor a kalauz elmond­ta, hogy az utasok egy része lefeszíti a kapcsolókat és a tükröket. Eszembe jutott az is, hogy a fehérvári új autóbu­szoknál is hasonló a helyzet: olajos ruhában, tisztátlan cso­magokkal szállnak fel az uta­sok a társas gépkocsikra. Javasolom, hogy a MÁV és a MÁVAUT a helyszínen von­ja felelősségre a rongálókat, akik a közvagyont így káro­sítják.« Heller Béla olvasónk a Vá­rosliget környékén lakók ne­vében fejivó pavilon létesíté­sét kérte a játszótér környéké­re. Olvasónk javaslatára vála­szolva, a XIV. kerületi tanács kereskedelmi osztályán elmon­dották, hogy valóban szükség lenne a tejivóra. Egyet is érte­nek a gondolattal, a javaslat azonban csak a felettes szer­vek segítségével oldható meg. * — A tiszaszigeti szakmakö­zi bizottság munkájáról sze­retnék beszámolni — tájékoz­tat bennünket dr. Kaproncai Emilné olvasónk. »A bizottság sok támogatást ad a tsz-eknek — írja. — így például a mezőgazdasági mun­ka dandárjában brigádokat szerveznek és társadalmi mun­kával nyújtanak segítséget. Megszervezték továbbá a mun­kaügyi, munkajogi rendszeres tanácsadást is.« A VIII., Bródy Sándor u. 36. számú ház lakóinak nevében írt Scheiring József olvasónk: »Szeretnénk köszönetet mon­dani a VIII. kerületi Házkeze­lési Igazgatóságnak. Az elis­merés elsősorban az Ör utcai elektromos részleg vezetőjének — Báthori István mérnöknek — szól, aki a tanácsösszekötő kérésére gyors intézkedéssel biztosította, hogy a lakók mi­nél előbb használhassák a 320 voltos áramok (bozóky) Sikeres szénkutatások a sárréti medencében!­ ­ A Várpalotai Szénbányászati­­Tröszt üzemeinek szomszédsá­gában nagyarányú geológiai­­kutatásokat végeznek. A mun­kát siker koronázta: a mély­fúrógépek szénréteget harán­­toltak, s megállapították, hogy a medence déli részén is bá­­nyászásra alkalmas szenet rejt a föld. A kutatások eredmé­nye alapján kimutatták, hogy a tröszt egyik legnagyobb bá­nyáját, a Beszálló-aknát to­vábbi 20—30 évig üzemeltethe­tik, s ezzel megtakaríthatják a környék vegyiműveit kiszol­gáló újabb bányák telepítési költségeit. Az egykori hegy­képző mozgások ezt a terüle­tet erősen felszabdalták, s így az eddigieknél jóval részlete­sebb, a földtani képződmények elhelyezkedését nyomon köve­tő térképet kellett készíteni, hogy a leggazdaságosabban aknázt­assák ki a szénvagyont. Pontos adatokkal segítették a hidrogeológusok munkáját is. A sárréti szénmedence déli te­rületén felkutatott szénréte­geket a feltárási tervek sze­rint kapcsolják a művelés alatt levő területhez. (MTI) NÉPSZAVA Kis Ferenc: Ami megőriz »Ha lehetne, se bontanék itt szárnyat — magasba én csak népemnek feltámadt mil­lióival együtt szállanák!« Ez­zel zárja a költő 1937-ben írt egyik legszebb versét. Ez a magatartás jellemző egész ed­digi életművére a mai napig. A munkanélküliség sivár re­ménytelenségében, majd a fa­sizmus tombolásában, mindig és mindenütt ott van, ahol az elkínzott munkásnép naponta keresztre feszíti magát a be­tevő falatért és a tiszta lelki­­ismeretért. Őmaga is ott él kó­rusukban, komoly méltóság­gal felszálló dalában az ő gondjaik virágairól gyűjtöge­tett méz édessége csorran. Mert keserűségükben is az élet — és a tiszta munkásélet — nedvdús és hymnikus sze­re­tetévél teljesek ezek a ver­sek. Kis Ferenc a fasizmus leverése, a felszabadulás után is hűséges maradt a munká­sok kórusához. Verseiben nem ivott könnyű áldomást osztá­lyai győzelmére, ő, a közülük való, tudta, hogy a gondok nem szűnnek meg, csak vál­toznak. A nélkülözés gondjait felváltják a felelősség gond­jai. Ezért válaszol egymásnak olyan drámaian egyik legje­lentősebb versében, a Szám­adásban: »... azokat magasz­talják e versek, akik engem emberré neveltek!« — s rá: ».. . inkább legyőzött, de hősi harcban, mint győztes a ka­­kasviadalban«. S e belső vívó­dásra két verssel arrébb, az Ötvenedik születésnapomra című hozza a feloldást: »Be­hunyt szemmel is látom én se­beidet, de néha már érzem a gyógyító idő kezét is ...« Meg­rendítő felelőséggel éli át osz­tálya metamorfózisát a hata­lomból, kirekesztettségből a hatalom birtoklásába. Versei mindig a proletariátust fenye­gető legnagyobb veszélyekre hívja fel a figyelmet. ».. . Hí­ven viharról álmodnak az árok partján a fák s a föld előt sóvárog« — »Zokog a vers, hogy gyermekeinket ne tanítsák, akik tűzzel játsza­nak — hogy hazug szívvel azok, akik mindent elárulnak, ne vallják elveinket!« — írja 1941-ben. 1957-ben pedig: »... s az emberfia nemcsak enni kér, de dalol is, mert az­zal v­égig ér.­« (Magvető) Vas István: Rapszódia egy őszi kertben Van az optimizmusnak egy fajtája, mely tartózkodva az elsietett lelkendezés szelebur­­diságától és az indulatok szer­telenségétől — a megveszte­gethetetlen tájékozottság sze­mérmes szenvedélyével ka­paszkodik fölfelé a jövendő biztos ösvényein. Ennek az egyedülálló és eredeti lírai magatartásnak Vas István költészete a foglalata. Nem té­pi fel a sebeket, miközben feltárja őket, hanem az eny­­hületet, a gyógyulást tapintja ki, a szép tanulságot keresi. Intonálásának művelt tapinta­tában ott van a mély megren­dülés fegyelme az emberi szenvedés és az emberi terem­tés nagysága előtt. (»Ki most kinéz az éjbe, örökké az va­gyok: ne higyjetek nekem, ha jajgatok.«) A mostanit meg­előző három kötete: A Kettős örvény, a Római pillanat és A teremtett világ tükrében az el­múlt negyedszázad minden vér- és szennyhulláma, kín­halála és feltámadása fölött ott a költő, aki a törvényt akarja kitudni, s miközben ér­telmezi, érti meg mélyebben ő maga is, nemcsak a logikájá­val , az idegeivel, a kedélyé­vel is. Ez a megvesztegethe­tetlen valóságtudat láttatja meg vele a nyugati kultúra végzetes ellentmondásait is. Vas István költői szemlélete nem esetleges, nem egyike a sokféle lehetőségnek — a ma­gyar nemzeti és egyetemesen európai haladó tudat standard ötvözete. Kivált magas szinten fejeződik ki ez új kötetében az »Előhang« és a »Nem értett azonosulás« versekben. Vas István már József Attilával, Radnótival.» Szabó Lőrinccel, Illyés Gyulával egyidőben kezdte kirángatni költésze­tünket az avult lírizmus nyelvi életidegenségéből. A megélt valóság prózanyelvű oltásából annyi pátoszt tu­dott fakasztani, mely egy ka­taklizmák közt fogant nem­zedék előtt is hitelt tud sze­rezni a szociális emberi fele­lősség szépségének. (Magvető) Reményi Béla 1960. június 1

Next