Népszava, 1960. június (88. évfolyam, 129–154. szám)
1960-06-26 / 151. szám
Bűnügyi „tárlat" a gyárban Tények és tanulságok egy kispesti üzemi tolvaj „gyűjteményes kiállításán” Kérdezősködöm, keresem a gyárat. — Jöjjön, én is oda igyekszem — szólít meg egy tisztviselőforma ember. Megyünk szótlanul egymás mellett. De látom, hogy önkéntes kísérőm így ismeretlenül is mondana valamit Nem is állja sokáig a szótlanságot. — A kiállításra? — Oda mennék. — Már megbocsát, hogy kérdezetlenül szólok, de furcsa ügy ez, annyit mondhatok. Mintha fejbeütötték volna mindnyájunkat, mikor a letartóztatást megtudtuk. Még gondolni sem mertük volna, hogy nálunk ilyen megtörténhet. És nyolc éven keresztül. — Ismerték jól azt az embert? — Mindenki megbízott benne. Talán ez volt a baj. Lakatos volt, de majdnem olyan hatáskörrel, mint egy művezető. Jól élt, jól keresett. Semmi baja nem volt. — Mégis, miért tehette? — Nem értek a bűnügyi dolgokhoz, de azt hiszem, néha ellenőrizni kellene a bizalmat is. Utánanézni, hogy jóra használja-e mindenki a megbecsülést. Ez lehetne a külső ok. S a belső? Szerintem, amit tett, hasonló lehet ahhoz a teljesen értelmetlen dologhoz, hogy az ember saját akaratából a fálba veri a fejét. Mert tudta, hogy minket károsít meg, s hogy ezért a büntetés nem marad el. Eddig a beszélgetés s a vélemény. A kapuban elváltunk. Ilyet is régen látott Kispest. Az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárában pedig ehhez hasonló bemutatót ez ideig még nem rendeztek. A tanácsterem tömve szerszámokkal és kisebb gépekkel. Nem újak, a gyárból valók. A falakon kimutatások, számok és figyelmeztető tábla. Tanulságul a gyár és más üzemek dolgozóinak. Bűnügy, elénk tárva, kiterítve az asztalokon. A látogatók — a szomszédos gyárak és vállalatok igazgatóinak, párttitkárainak és a rendészetek vezetőinek véleménye — a döbbenet percei után — egyértelmű állásfoglalás: aki csak ennyire becsüli a közvagyont, a legszigorúbb büntetést érdemli. De mondjuk el a történetet, amelynek figyelmeztető tárgyi bizonyítékai egy hétig láthatók itt a gyárban. Kara Gábor TMK-lakatosként dolgozott a gyárban. Ahogy azt ismeretlen kísérőm is elmondta, tekintélye volt és megbíztak benne. Erre a bizalomra építette spekulációit, hogy önálló műhelyt létesít. S ez hogy megy legkönnyebben? Ha a hozzávalót a gyárból viszi ki. És nyolc éven át tette is ezt. Hordta a golyóscsapágyakat, fűrészlapokat, motorláncokat és szerszámokat garmadával, de vitt gépeket is, kisesztergát, golyósprést és jókora állványos fúrót. Hogyan tehette? Néhány esztendeig a hátsó kijáraton. A kapura tőle kértek lakatot, s az ehhez való egyik kulcsot »elfelejtette« átadni. Alkonyattájt aztán itt hordta ki a jövendő műhely »tégláit«, majd visszatért és legálisan távozott a főkapun. De csomagolta oltott mész alá is a szerszámokat s volt úgy, hogy a vásárolt anyagokat be se hozta a gyárba, hanem vitte egyenesen haza. Persze, ehhez még egy emberre volt szüksége. A raktárossal, Erdő B. Istvánnal sikerült megegyeznie. Átfutó kiadások, így szerepeltek aztán ezek a tételek. Milyen lehetett a gyár bizonylati fegyelme, ha a raktáros a negyedévi leltárok előtt a »■felesleges*" szerszámokat rendszeresen átadhatta Karának? S még árlistát is mellékelt, nehogy áron alul adjon el valamit Kara Gábor. Ugyanis gyakran már ők is soknak tartották, amit elloptak és kezdték eladogatni a keresettebb anyagokat. A felvevő piac — Kara egyik nőismerőse révén — Csongrád megye volt. A kár 200 000 forint. A gyár valamennyi dolgozójának egynapi nyereségrészesedése. És éveken át Kara Gábornak volt feladata hivatalból ügyelni a társadalmi tulajdonra. Most előzetes letartóztatásban várja a nyomozás befejezését s a bírósági tárgyalást. Viselt dolgairól, addig is ékesszólóan beszél ez a szemléltető kiállítás és figyelmeztető tanulságot ad a közvagyon fokozottabb védelméről. Diósdi László A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* 1960. június 26 A falu és első orvosa Baksának nem volt orvosa. Bakasa, kisközség Bárány vír megye déli szegélyén. Párás dús, dombos táj, gazdag földek és jómódú emberek, de orvos még nem jutott a faluba. A fordulat 1959 december harmincegyedikén, este nyolc órakor következett be amikor megállt a faluban, ropogó havon egy teherautó s leszállt az orvos, aki a mohácsi járás egyik falvából érke Bizalom . — Hogyan fogadták? — Bizalommal és szeretettel. — Hány betege van? — Morndjuk úgy, hány emberre kell gondot viselnem,légy község és két tanya tarozik hozzám, a biztosítottak száma körülbelül kétezer. — Hogyan került Baksára? — A lakosság kívánságára. — Nem bánta meg? — Nem ... Megbecsülnek és szeretnek s úgy érzem, hogy ezen a vidéken sok, nagyon fontos, érdekes emberi és óriási feladat vár rám ... — Például? — Erről, ha megengedi, bővebben. Csöndes falvak kitárja az ablakot. — Hallgassunk egy kicsit. Nem tűnik fel, milyen csönd van ebben a faluban? — Arattak ... — A felnőttek ... De nem gyerekek ... Mit gondol, hol mnnak a baksai gyerekek? Hol vannak a tengeri, a siklóstodori gyerekek? — Nyaralnak? — Nem ... Egyszerűen nincsenek... Erre akkor döbbenem rá, amikor a tavasszal elottunk. Tengeliben és Siklóslodonban, meg a tanyákon, egyetlen gyermek sem került Másra ... Feltűnően és megmagyarázhatatlanul kevés a gyermek... — Egyke? — Még azt sem mondhatnám. A községek termelőszözött. Húszember várta, húsz erős férfi, s közben, ölben vitték fel a lejtős úton az orvos holmiját, bútorát a házba. Doktor Bischof Henrik, a fiatal kommunista orvos másnap felöltötte fehér kabátját, kinézett a havas utcára, megmelengette a kezét akályhánál és kinyitotta a várószoba ajtaját: — A rendelést megkezdem ... s szeretet vetkezeti községek, már nem időszerű az egykézés a föld, a juss görcsös megóvása érdekében, az elaprózás ellen. Most éppen az ellenkező folyamat játszódik le. Az apró földekből nagy táblák lesznek s egyegy óriási család birtokolja őket: a szövetkezet... Még nem tudom az okot, de meg fogom tudni... Ehhez azonban közelebb kell kerülni az emberekhez s ehhez idő kell... Téli szekerezések Hogyar, fog ehhez a munkához a fiatal orvos, aki nemcsak diplomáját, orvosi tudását és műszereit hozta magával a furcsa, hallgatag délvidéki faluba, hanem kom- Nagyon. Az orvosra, persze, másfajta munka is vár. — Megyek például télen egy gazdával, aki az édesanyjához visz. Útközben kérdezősködöm: mi történt a mamával? A gazda komor és szófukar, de aztán kimondja: szóba hoztam előtte, hogy belépek a termelőszövetkezetbe, mire a mama összeesett... Most mi a teendő? Meggyógyítani a beteg testet és meggyógyítani a beteg lelket, az egész embert, amelyet majdnem a halálba rántott az ódon, görcsös maradiság... Ez a nehezebb ... — És a betegségek? — Reuma, magas vérnyomás, gyomorbaj... Nagyon jól élnek, sok zsírral, és fűszermanista nevelésének alapos és őszinte humanizmusát, szenve- délyét és felelősségérzetét az emberekért? — Ennek sok útja-módja. Whn ... Most egy kis Panni robogóval járok, télen azonban szekéren. Ezek a téli szekere-', zések felettébb alkalmasak arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Ilyenkor vizsga- zik a falusi orvos. — Az orvos? — Igen, az orvos. Kitartás-i bál és emberszeretetből. —• Most én kérem, hogy er- ről bővebben. — Szívesen. Kitartás kell, elsősorban a szolgálat ellátásához. Éjjel és nappal, vasárnap és hétköznap, hóban és forróságban menni kell, hogy megnyerjük az emberek bizalmát. Úgy nézzenek arra a fehér kabátra, mint egy mindig, mindenre kész segítőállomás lobogójára. — Az emberszeretet? — Azt nem is kell magyarázni. Nem orvos, aki nem szereti az embert. Pedig sokszor de nehéz! Az emberek maradiak és makacsok. Néha bizalmatlanok. Csupa olyan vonás, amit csak gyöngédséggel és szeretettel lehet leküzdeni. és élnek fel, azt hiszik, a gyomor mindent kibír... Meggyőzni őket, ehhez évek kellenek ... — És addig itt marad? — Természetesen... Ez a hivatásom ... Még sokáig figyelem a rendelőben. Egy kisbabát vizsgál, aki hörghurutot kapott, egy férfit, akinek jégárpája van s átköt egy sérült kezet, amelybe fenés közben belenyisszantott a kasza éle. Türelmes, higgadt és derűs. Megnyugtató és baráti. Körülötte lassan oldódik a régi, hajthatatlan, büszke és maradi falu. A falu első orvosa ő, aki azért jött, hogy orvossággal és emberséggel szolgálja a nép emelkedésének ügyét... B. G. Valahol olvastam: apék munkája annyi, mint félmeztelen testek ádáz birkózása a masszává kevert liszttel. Ebbe a birkózásba most belezakatol másfél tucat gép. Hogy a félmeztelen testeknek könnyebb legyen a győzelem ... A főpék lisztharmatos asztal felett ceruzát forgat. Számol. Zsemlecipőt szoroz sóskiflivel, szegedi bucit oszt foszlós kaláccsal. Áhítattal várakozom, s a halványsárga vászonkötésből lassan kiemelem Kosztolányi »Pék«-portréját. Rubrikába kerül az utolsó mákos damen, leülök a zsemle-gömbölyű főpék mellé. — Mikor kel?— Télen—nyáron hajnali négykor — így válaszol a Kosztolányikötet múltbéli pékje.) — Az ébredés nem változik: reggel négykor csörög az óra. (A tejes, az utcaseprő, a rikkancs és a pék ébredése örök.) — Mit csinál legelőször?— Mindenekelőtt temegyek az öltözőbe, levetkőzöm, hideg-meleg zuhanyt veszek. Ez kötelező minden munkásra nézve. A péknek olyan tisztának kell lenni, mint a vakart halnak.)— Fürdés, és fel az egyenruhával. (Végigmutat magán. Egy fehér rövidnadrág meg egy fehér sapka az egyenruha.) Kevesli? A kemence trópusi lehel. (Odavisz a zsemlesütő lyukhoz.) Óránként négyezer darabot ont. Áldás a pékeknek, mert nem kell hozzá lapát. Ha megsül benne az áru, automatikusan kidobja magából. Akarja látni a többi »péksegédet«? Ez például gombra működik. Lenyomom és egyszerre négy darab formás zsemle gurul ki belőle. A kifliformázó , úgy sodorint, hogy nézni is káprázat. Ez a gép meg a császárzsemlét metszi négy egyforma vágással. — Mi lesz a délutáni kávém mellé? (Fújni kezd egy hosszú listát, de félbeszakítom, máris jóllaktam.) — Ha van bél a ceruzájában elegendő, írja: tejes kifli, sós kifli, fonott mákos, császár, óriás, sós stangli, sima stangli, briós, zsúr... (Nem írom tovább, számolni könnyebb. Harminchárom féle készítményt sorol.) — Hány süteményt csinált ma?— Mint minden nap: huszonhatezer darabot. Ebből tejes: 470; vizes: tizenhétezer; vajas: ötezer; finom pogácsa: ezeregyszáz; kétszersült: ezerhatszázötven; zsúrkenyér: hétszáznyolcvan stb., stb.) — Kétszázhetvenezer darabot. Egyebek között százhúszezer vizeset, nyolcvanezer tejeset és harmincezer vajasat. — Miből áll a katonák kémiszkenyere?— Nyolcvan százalékos őrlésű rozslisztből, gyöngén sózva.) — A komisz kenyéré? (Ijedten rám néz, mint akit rajtakaptak.) Kérem, én akkor még nem voltam pék. (A hangsúly az akkoron van. Az akkortól a máig útközben eltűnt valahol a komiszkenyér.) Csak azt tudom, hogy ilyen megy a katonaságnak is. (Felmutat egy hófehéret.) — Miért nincsenek nő-pékek?— Mert nem bírják a strapát.) — Miért ne lennének? Több mint húsz asszony-pék dolgozik nálunk. A zsemle és kifli elrakásban még a legügyesebb kezű férfiakat is legyőzik. Vigné és Grabeczné például egy műszakban nyolcvan-nyolcvanötezer zsemlét is beraknak a kelesztő ládákba. — Járnak-e a boltba sokan koldulni? (— Mindennap legalább száz ember jön be, koldusok, de jól öltözött emberek is, hogy csak egy falat kenyeret.) »Egy falat kenyeret«: a nyomorúság évezredes tragikus kiáltása, melyhez csak egy hasonló van: »az utolsó párna«. — Van a környéken néhány madárbarát, ők megkérdezik néha, nincs-e selejtes kifli vagy zsemle? (Lám, hogy finomul a madárízlés!) Csak egy kérdés maradt: — És adnak nekik? (— Ha valaki kenyeret kér, annak adni kell.) Én ezt minek kérdezzem már? Kiss Gy. János (Következik a Bába.) Jópóztalánf,ittérdezi: II. PÉK ÉPÜL AZ ORSZÁG LEGKORSZERŰBB IHP Biatorbágy és Bicske között 21 km készüti el idén a hazánkon áthaladó nemzetközi műútból. Képeink: A Betonútépítő Vállalat dolgozói fehér betonból készítik a 75 cm széles vezető sávot. — Az út eddig elkészült szakasza (MTI Fotó : Lajos György felvétele) Szervusz Salvus — veszed a kávét? Az elmúlt években lapunkban többször is írtunk a reklám helyzetéről. Hiányoltuk — ahol kellett — az ötletes, hatásos reklámokat, a világvárosi kirakatokat, a fényt és a színt. Szót emeltünk a vásárlót szinte gyermeknek néző propaganda ellen, melynek jellemző »példányai« az ilyesfajta felhívások voltak: »Befőzéshez vegyen üveget!« »Vásároljon a Salgótarjáni Kisker, vállalat boltjaiban!« »Cipőt a cipőboltból!« stb. Azóta előbbre léptünk és a városok esti utcáin helyet kaptak a szivárványszínű neonok is. A szemkápráztató fényözön azonban csak egy része a kereskedelem reklámtevékenységének. Hogy áll a reklám helyzete 1960-ban? A cégreklám csak pénzpocsékolás — A »Vásároljon az állami áruházban« és hasonló cégreklámok ideje lejárt — mondja a Belkereskedelmi Minisztériumban Borsos László, a szervezési és technikai főosztály vezetője. A cégreklám általában a vállalat nevén kívül nem tartalmaz mondanivalót a vásárló számára. A reklám láttán a vevő nem tudja, milyen specialitások és szolgáltatások várják az áruházban. Számára közömbös, hogy az árucikket melyik vállalat, vagy annak melyik boltja hozza forgalomba. A cégreklám éppen hatástalansága miatt csupán soha vissza nem térülő költséget jelent a népgazdaságnak. Éppen ezért kijelentettük, hogy nem értünk egyet a cégreklámok forgalomba hozatalával. — És intézkedtek is? — Igen. Az áruházi főigazgatóságot például nemrég figyelmeztettük, hogy a »Tavaszi — Javult a helyzet a múlttal szemben? — kérdezzük Somogyi János propaganda szakelőadót a Belkereskedelmi Minisztériumban. — Határozottan. A cégreklámok majdnem megszűntek. Hanem kevés a márkás cikk. A legfőbb kívánalom több állandó minőségű, jól értékesíthető márkás cikk. — Sokat változott a propaganda-munka, de a rossz reklám még nem szűnt meg teljesen — fogad a Tervhivatal belkereskedelmi főosztályának vezetője, Ligeti Alajos. — Gyakran a gyártó vállalat finanszíroz egy-egy rossz reklámot. Példaként említem a Sokat fejlődött a kereskedelem reklámtevékenysége az utóbbi időkben. Ezt bizonyítják a többi között azok az ügyes kisfilmek is, amelyek egy-egy újfajta mosószerre hívják fel a figyelmet, vagy a közkedveltségnek örvendő Salvus-reklám, amelynek hatása a Salvus-vízfogyasztás jelentős emelkedésében mutatkozott meg legjobban. Az ízléses és jó propagandamunka mellett azonban még akadnak hibák. A villamosok sokszínű plakátjai közül gyakran szemet szúr a »Vendégeknek kávét a Közértből!« vagy randevú az állami áruházban, plakátjuk rossz. Cégreklám. Azóta az áruházi főigazgatóság propaganda kérdésekben kikéri szakembereink véleményét, Tungsram plakátjait. Szépek, ízlésesek, de a magyar vásárlónak, aki évtizedek óta Tungsram villanykörtét vásárol, nem mondanak semmit. Az üzletben nem is kap mást. Ugyancsak felesleges a Tungsram rajzfilmje vasárnaponként a televízióban az Állami Hirdető műsorában. Egyperces vetítés a televízióban 2000 forintba kerül. Az ilyen kisfilm persze jó propaganda külföldön. Bosszantó az is, ha az ember olyan reklámfilmet lát, mint a Szivárvány Áruház kisfilmje. Tipikus cégreklám, nem fejez ki semmit, az előállítás és a forgalombahozatal költségei pedig több mint 26 ezer forintot tesznek ki, például a Marx tér világító óriásreklámja, a spiláris neonba ágyazott CSEMEGE felirat, s az abból kiinduló három villanó neon nyíl, amely kávét, teát, kakaót hirdet. Mindez sok pénzbe kerül, pedig a vásárlónak — és a népgazdaságnak — teljesen mindegy, hogy közért- vagy csemegeboltban veszi-e a kávét... Ezek a hibák jelzik, ha a szakemberek letértek a helyes útról. De ma már a jó reklámok vannak többségben. Megteremtődőben van nálunk is az új: a szocialista reklám. Kő Tamás Miért hirdetik a Tungsram izzót Magyarországon ? Fontos az új árucikkek ismertetése NÉPSZAVA