Népszava, 1961. május (89. évfolyam, 102–127. szám)

1961-05-09 / 108. szám

mennyit ér A jó ÚT?­­Mit főznek az egyetemek konyháin Ellenőrző körúton a menzákon Ellenőrző körúton jártunk a menzákon; vizsgáltuk, milyen az egyetemi hallgatók ellátá­­­­­sa, milyen körülmények kö­­zött étkeznek és megfelelő-e­­z az étel mennyisége, minősége. Diákolvasóink közül is töb­­­­ben fordultak szerkesztősé­­­­günkhöz: bírálataikkal és­­­ hasznos javaslataikkal szeret­nének hozzájárulni a menzák­­ színvonalának további emelé­séhez. Több zöldfélét az étlapra Először a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem ebédlőjét kerestük fel, ahol naponta 1200 diák és­­ az egyetem vezetőségének hozzá­járulásával mintegy 600 kör­nyékbeli vállalati dolgozó ét­kezik. A tágas és tiszta, szí­nes fénycsövekkel világított étteremben Kirchner Frigyes­­né üzletvezető kalauzol. Amió­ta bevezették az önkiszolgáló rendszert, az asztaloknál min­dig akad üres hely; a mosat­­lan edényeket futószalag szál­lítja vissza a konyhába. Az egyetemisták menü- és étlap szerint ebédelhetnek. A me­nü: bableves füstölt hússal, tojásos galuska fejessalátával. Az ebédért — mint mindenütt — 6,10 forintot fizetnek a diá­kok.— Az utóbbi időben lénye­gesen javult a koszt minősége és a mennyiségre sem panasz­kodhatunk — mondják Csikai Zoltán és Molnár József har­madéves hallgatók. — Kéré­sünk csak az, hogy lehetőség szerint több zöldféle szerepel­jen a heti étlapon. Ezzel a kívánsággal egyez­nek B Ferenc egyetemi hall­gató levelében említett javas­latok is.­­ A heti étlapot kedd es­ténként állítjuk össze tíz egye­Az Építőipari és Közleke­dési Műszaki Egyetem Ber­csényi utcai menzájára »csúcs­­forgalomban,« érkezünk. Idő: negyed három. A hatalmas étteremben körös-körül állnak az éhes diákok, lehetnek vagy négyszázan. (Egyidőben értek véget óráik.) Mégis meglepően gyorsan jut mindenki ebédjé­hez (önkiszolgálás), még né­hány üres asztalt és széket is látunk. — A konyhánkat nagyobb­részt gépesítették, áruellátá­sunk jó — magyarázza Va­dász Margit üzletvezető. — Újítást is bevezettünk: hűsítő italokat árusítunk a diákok­nak. — Hogy ízlik a mai menü? — kérdezzük Kiss Ilona és Grim György harmadéves hallgatóktól. — A spenót és a vagdalt­hús jó és elég, a zöldségleves annál gyengébb. A levesek , minősége különben sem min­­­­dig a legjobb­ temista közreműködésével, akik társaik kívánságait tol­mácsolják — mondja az üzlet­vezető. — Miután a zöldsze­zonban mindinkább »benne vagyunk«, a jövőben gyak­rabban főzünk majd főzeléke­ket. Az üzletvezető helyt ad a jogos kifogásnak és megígéri, hogy igyekeznek a levesek minőségén — több csonttal és zöldséggel — javítani. Szigeti Andor, a Pest-Budai Üzemi Vendéglátóipari Válla­lat igazgatója — felügyelete alá tartoznak a menzák is — elmondotta munkatársunknak: az ételek minőségének to­vábbi javítása mellett elsősor­ban arra törekednek, hogy mindenütt bevezessék a gyors és kulturált étkezési lehetősé­geket biztosító önkiszolgáló rendszert. A három nagy menzán tett látogatásunk nyomán megálla­píthatjuk, hogy a diákok el­­látása megfelelő, az éttermek tiszták, csupán kisebb pana­szok várnak orvoslásra. He­lyesnek tartjuk az önkiszol­gáló rendszer mielőbbi teljes bevezetését is, amely sok időt takarít meg az egyetemi hall­gatóknak. Jankovszky János „önkiszolgálók“ szeretnénk lenni A Budapesti Műszaki Egye­tem Zsil utcai menzáján még nem vezették be az önkiszol­gáló rendszert. Bár az étkezé­sek lebonyolításánál nincs fennakadás — négy felszolgá­solnak Dorogi István és Tóth Tibor elsőéves hallgatók. — Csak a szombati ebéd minősége lehetne kissé jobb — mondják — és szeretnénk, ha minél előbb »önkiszolgá­ló van, — a 900 egyetemista fák« lehetnénk. alaposan megtölti — több tur­nusban — a helyiséget. Az ebéd gombaleves, spienót bur­gonyával, marhahússal. Itt már többször láthatunk zöld­félét az étlapon. Március óta a hideg ételekhez retek és zöldhagyma, az ebédekhez és vacsorákhoz hetente hatszor fejes saláta jár. Nem is kifogó­ Ennek a menzának kétség­telenül megfelelőbb a zöldáru felhasználása, mint az előzőé: ezt tükrözi az étlap. De va­jon eleget tesznek-e a kíván­ságoknak? — A szombati étlapokat fe­lülvizsgáljuk — tájékoztat az üzletvezető. — Júniustól pedig a Zsil utcai menza is önki­­szolgáló lesz. Gyengék a levesek acríf [UNK]zcrvn?*lnt* bc •zrvf'vftcrftf+ rrHnfho­r­lz'T*r^cc­zr»lrói*_ A? □crrfnltnvá'C+­­nem a Rís_ ♦­­~r'8/ A legügyesebb zsonglőr is megirigyelte volna munkáját, de a gépkocsivezető csak dü­höngött. Hiába ügyeskedett, kerülgette a gödröket, egyszer­egyszer akkorát dobott a rossz útburkolat a kocsin, hogy majd kinyomtuk oldalát. Oroszlány bányatelep felé kö­zeledtünk, s a gépkocsi úgy zötyögött, mintha ökrösszekér­rel úttalan­ utaknak vágtunk volna. — Nem irigylem az itt dol­gozó MÁVAUT-osokat — szó­lalt meg a gépkocsivezető —, de az utasokat sem. A bá­nyászjáratok vezetői biztos sokat kínlódhatnak. Évente 1600— 1700 millió veszteség Gépkocsivezetőm nem sokat tévedett. A MÁVAUT kiren­deltség dolgozói elmondták, hogy naponta nyolc­­ kocsi áll be tengelytöréssel, s jármű­veik általában 60—70 kilomé­ter után javítóműhelybe ke­rülnek. De ilyen rossz utakkal az ország más részeiben is ta­lálkozhatunk, így például Nógrád megyében, vagy a csodálatos szépségű Duna­kanyarban. A statisztika arról tanúsko­dik, hogy portalanított jó útunk viszonylag kevés van, összúthálózatunknak csak mintegy 20,3 százaléka. Ez az idén 27—28 százalékra növek­szik. Sajnos, így is kevés. Az Országos Tervhivatal, s illeté­kes minisztériumok, tanácsi szervek azonban elég szűkö­sen adnak pénzt az utak kar­bantartására, új utak építésé­re.A MÁVAUT, s a különböző autóközlekedési vállalatoknak kiadásai évről évre növeked­nek. A rossz utak miatt a Amikor az új út rosszul „indul" Ennek következményei érez­hetők legnagyobb út­beruházá­­sunknál, a Budapest—Tata­bánya nemzetközi út építésé­nél. Az építkezést 1958-ban kezdte a Betonútépítő Válla­lat, alapos műszaki előkészítés és teljes tervdokumentáció nékül. Az építési tervek teljesen mind a mai napig sem ké­szültek el. Csak elképzelések vannak arról, hogy az út a 14-es kilométerkőtől Budapest felé hol, merre csatlakozik a főváros úthálózatába. S ha végigmegyünk az úton, sok felháborító hibával talál­kozunk. Bia és­­ Bicske között már bontják a nemrég aszfal­tozott utat. Az aszfalt könnyen törik, mállik, mert hidegen öntötték és hengerelték. A munkások arról tájékoztattak, hogy ez részben műszaki gon­datlanság, másrészt a terv minden áron való teljesítésé­nek következménye. A tervet teljesítették, a prémiumot megkapták, most már bont­gépkocsik élettartama gyorsan csokikén, nagyon magas a ko­csik gumifogyasztása, sokat kell költeni a javításokra. A Közlekedéstudományi Inté­zet szakemberei szerint a rossz utak miatt évente mint­egy 1600—1700 millió forint veszteség éri az országot. Az új járművekre, gumikra fordí­tott pénz lényegében épp olyan beruházás, mint az új gépek, termelőegységek be­szerzése, vagy mint az útépí­tés.Érdemes lenne tehát meg­fontolni, mi gazdaságosabb az ország számára, ha nagyobb számban importálunk, vagy gyártunk gépkocsikat a gyor­san hibásodó járművek helyé­be, s ezeket a normális gumi­­fogyasztásnál nagyobb arány­ban látjuk el gumikkal, vagy ha csökkentjük a gépkocsi­beruházást és helyette jó uta­kat építünk. Ebből az 1600— 1700 milliós veszteségből ugyanis nagyon sok jó utat lehetne építeni. Az aszfaltozást nem a Be­tonútépítő, hanem az Aszfalt­útépítő Vállalat végzi. Két vállalat egy út építésén nem egészséges megoldás. Az út építésénél gyakorta kellett műtárgyakat, átereszt, hidat emelni, ezt a Betonútépítő ké­szítette, s a műtárgyak, mint mindenütt a világon, az épí­tést követő hónapokban sül­­­lyednek, az aszfaltozók azon­ban még süllyedés előtt fel­öntötték rá a burkolatot. Most a műtárgyak előtt a legtöbb helyen ott a bukkanót jelző tábla, mert az út burkolata besüllyedt a műtárgy mozgása következtében. Kicsire szab­ták az út töltését is, így az út két oldalán levő földpadkát úgy töltögették az úthoz. Egy­ kiadósabb esőzésnél a padka­ elválik az úttól, szaknyelven; kiikagylósodik, s jaj annak a­ gépkocsivezetőnek, aki vélet­­­len ráhajt, biztos a baleset.­ Igaz, javítgatnak a hibákon,­ de mindez olyan kiadásokkal­ jár, amelyeket elkerülhettünk­ volna, ha gondosabb a műsza­­­ki előkészítés. Mindez arról tanúskodik,­ hogy az út­beruházásokat a­ gazdasági szervek másod-,­ harmadrendű feladatként ke­­­zelik. S az útépítéseknél nem érvényesül az a két legfonto­ [UNK]­sabb elv, hogy a meglevő', anyagi eszközöket összponto­­­­sítsák, s az új munkákat csak', teljes tervdokumentációval', kezdjék meg. Pedig a párt és'­ a kormány beruházási határo­­­­zatai nemcsak az ipari üze­mekre, hanem az útépítésre is­­ [UNK] vonatkoznak. Pusztai Ferenc íróasztalfiókomban koto­rászva, húsz év előtti el­sárgult újságoldal kerül a ke­zembe. Az egykori cikkeket böngészem, szemem megakad az egyiken, amelynek címe­­ A Margit-hídról leszedett öngyil­kosjelölt története...« Arról szól, hogy 1941 ja­nuár 27-én a Margit-hídról rongyos fiatalember akarta a Dunába vetni magát, de a já­rókelők megakadályozták és rendőrnek adták át. Az­­ élet- Hjit fiú a főkapitányságra ke­rült, ahol kiderült, Jenei Já­nosnak hívják. Búcsúlevelé­ben, amelyet a hídon találtak, szüleitől és testvéreitől búcsú­zott. A borostás arcú, lesoványo­dott Jenei János Celldömöl­­kön élt szüleivel és négy fia­talabb testvérével. A népes család — mint az akkori cikk írja — az apa 70 pengős fize­téséből tengődött. A húszéves fiatalember nem kapott ott­hon munkát, azért elhatároz­ta, hogy szerencsét próbál a fővárosban. Január 11-én indult el ha­­­­ulról a gyalog. A 225 kilo­méteres utat a fővárosig hó­­ban-fagyban tette meg, éhez­­ve-fázva. Útközben hiába pró­bált munkát szerezni, de a fővárosban sem volt nagyobb szerencséje. Eladta felsőkabát­­­ját, kiskabátban, éhezve csa­­­vargott a városban, míg vég­­­re egy éjszaka esni kezdett a­ hó. Felvették hómunkásnak,­ néhány nap alatt 17 pengőt­ keresett, amelyből 16 pengőt­ lefizetett a munkaközvetítő­k­nek, de álláshoz így sem ju­­­tott. Teltek a napok, Jenei azt utcán töltötte az éjszakákat,} míg végre elhatározta, hogy} megöli magát... } Vajon mi történt a sok meg­­­próbáltatáson keresztülment­ Jenei Jánossal, és 70 pengő­­­ből nyomorgó családjával. A­ celldömölki járási tanács vb-­ titkárától tudtam meg Jenei* János öccsének pesti címét. Az­­ Erdőgazdasági és Faipari Vál­­­lalt telepvezetője.­­ Amikor most megmutatom­ neki a húsz év előtti cikket,­ maga elé mered, egy pillanat­­­ra meghatódik. X — A cikket annak idején­ nem olvastam — mondja el­* gondolkodva —, de így volt. i Bizony, 70 pengőből éltünk­ nyolcan, ha ugyan azt életnek­­ lehet nevezni. Apám iskola­ [UNK] szolga volt, én asztalossegéd, ♦ inyám mosni-vasalni járt. De­ sem én, sem János bátyám ? nem kaptunk munkát. Ő nem bírta nézni nyomorunkat, a fővárosba ment, de ott sem sikerült neki semmi. Jenei János — mint most öccse elmeséli — tovább ki­lincselt állásért, tovább éhe­zett és fázott. Aztán behívták katonának és a frontra vitték. A fiatalember akkor már kap­csolatban állott az illegális kommunista mozgalommal. Megszökött a frontról és buj­kált. De elfogták és a hírhedt Margit körúti fogházba ke­rült, ahol halálra ítélték. Nem várta meg a kivégzést, cellá­jában önkezével vetett véget életének. — 1945 döntő változást ho­zott családunk életében. Apám bekerült a vasúthoz, és most a nyugdíjasok nyugodt életét éli édesanyámmal, aki meg­érte, hogy gyermekeiből embe­rek lettek, a társadalom meg­becsült tagjai. Két húgom fér­je vasúti főtiszt, a legkisebb húgom pedig a zalaegerszegi rendőrkapitány felesége. Én, aki annak idején nagy keser­vesen csak hat elemit végez­hettem, most a Közgazdasági Egyetem hallgatója vagyok. Szépen élünk, és gyermekko­runk nyomasztó emlékei már csak mint rémképek kísérte­­­nek. A mi gyermekeink el­ sem tudják már képzelni, hogy nagybátyjuk, Jenei János, az életerős fiatalember, annak­idején csaknem éhenhalt. Pedig így volt, s ezt jó­magam is tanúsíthatom, mert azt a húsz év előtti cikket­­ én írtam. Balla Ödön kapkodás vagy tervszerűség : csak az, hogy nemcsak a felső réteget, hanem a középsőt is bontják helyenként. Az útberuházásoknál olyan hatják az utat! A különös jelenségekkel is találkozunk, amelyet ipari beruházásaink­nál nagyjából már sikerült felszámolni. Nem elég terv­­szerű a beruházási munka. Egy példa: A Lenin körút na­gyobb részét átépítették, s az­után félbehagyták a munká­latokat. Az ésszerű az lenne, ha rövid időn belül befejez­nék a megkezdett munkát, a főváros azonban a Bajcsy- Zsilinszky út átépítési mun­káihoz kezdett. Tudjuk, ez utóbbi is rendkívül sürgető munka, s kevés a pénz Buda­pest útjavításaira. A Körút építésének félbe­hagyása a Bajcsy-Zsilinszky úton a munkák megkezdése mégis a kapkodást, s nem a tervszerű munkát jellemzi.“ Az útépítési vállalatoknál még szemléletesebben tűnik ki a tervszerűtlenség. A Be­tonútépítő Vállalat az elmúlt esztendőkben 19 millió forin­tos megrendeléssel kezdte a Tatabánya—Budapest műút építését. Azután hol az egyik szerv, hol a másik újabb hiteleket adott. Még decem­­berben is kaptak, mintegy 20 milliós hitelnyitást, s az év végére 97 millió fo­rint értékű murikát végez­tek. Az elaprózott megrendelé­sek azt bizonyítják, hogy ere­detileg a pénzt nem útépítési célokra szánták, s a pénzt is elaprózzák. Ennek következ­ménye, hogy itt is, ott is né­hány száz méter, vagy egy­két kilométer utat rendbehoz­nak, az útvonal más szaka­szai pedig maradnak úgy ahogy voltak. Ezért a Beton­útépítő és az Aszfaltútépítő Vállalat munkásai is nagyon sok helyen dolgoznak. A sor munkahelyet nem tudják meg­felelően irányítani, ez pedig, a munkák műszaki előkészíté­sének rovására megy, a gépel kapacitását nem tudják ki­használni. KEZDŐDÖTT 1941-BEN... Két fejezet a Jenei család történetéből 1961. május 7 Reklám... Ez a szó színes, villanó neonfények, hirdető­oszlopok, ragyogó kirakatsorok — a modern nagyváros képét idézi. Draskovits Miklós, sas­halmi olvasónk azonban azt kérdezi: valóban újkeletű, modern »találmány«-e a rek­lám, honnan ered, mikor és milyen formában alkalmazták először? Érdekes kérdéseivel a hírverés szakemberénél ko­pogtatunk, helyesebben csen­getünk. — Halló, itt a Magyar Hir­dető, dr. Franaszek József fő­osztályvezető. — Itt a Népszava szerkesz­tősége. Egy kis tájékoztatást kérnénk a reklám eredetéről, történetéről. — Szívesen, bár elég nehéz lesz röviden vázolni a reklám sok ezeréves történetét. Már az ötezeréves, egyiptomi hiero­glifákkal írt fali dekorációkon­­ is találtak propagandajellegű­­ közléseket. Az asszírok, babi­lóniaiak, föníciaiak meszire világító máglyatűzzel jelezték, hogy áruval rakott hajójuk befutott a kikötőbe. Ez volt a fényreklám őse. A rómaiak rendszeresen alkalmazták a plakátpropagandát, elsősorban S­e h­ogyis van ez?... politikai célokra, de cirkuszi látványosságok, vagy tengeri fürdőhelyek hirdetésére is. Pompeji romjai között ránk­marad , egy reklámfelirat: »Gadusnál mérik a jó salernu­­mi bort«. — Úgy látszik, már a rek­lám őskorában is tudták, hogy a jó bornak sem árt a cégér. — A cégér, mint fontos közterületi reklám, különösen az időszámításunk utáni 1300 —1400-as években kapott nagy szerepet. Máig is fennmaradt egy-egy jellegzetes cégér, pél­dául a borbélyok réztányérja, a lakatosműhely felett a kulcs stb. Az ilyen foglalkozási jel­képek az olvasni nem tudók számára is felismerhetővé tet­ték a kézműves műhelyét, vagy a kereskedő boltját. Itt említem meg, hogy a közép­kori Párizsban külön céhbe tömörültek a kikiáltók, áru­­kínálók: akkoriban ők helyet­tesítették a magnetofonszala­got. A debreceni Déry-mú­­zeumban a magyar reklám h­őskorának érdekes emlékeit­­ őrzik, a különböző »nemes­­ céhek« hirdető tábláit. "* j — A könyvnyomtatás fel­­­találása a reklám történetében­­ is új fejezetet nyitott. Nagy­ példányszámban jelenhettek­­ meg a röplapok, plakátok, s majd az újságok, a hirde­­­tések. A kapitalizmus kifejlő­­­­désével aztán a rendszeres­ reklámtevékenység bevonult­­ a gazdasági életbe. Sok min­­­denről beszélhetnék még, pél­­­dául a szocialista és a kapita­­­lista reklám módszereinek,­­ céljainak különbözőségéről —­ de erről talán majd más alka­­­lommal. Persze, most csak na­­­gyon vázlatosan ismertethet­­­tem a hírverés történetét. Az reklám iránt érdeklődő olvasó­­­juknak azonban szívesen kül­­­dök egy tiszteletpéldányt a­­ nemrég megjelent első rek­ t­­ámtankönyvből. } — Köszönjük. } Kedves Draskovits Miklós,} ugye érdemes kíváncsinak} lenni? A könyvet a postába ad­­­ták. V. V. * » Hogyan éljen a szívbeteg? Megszívlelendő tanácsok a táplálkozásra, sportolásra, öltözködésre »Fáj a szívem* című ripor­tunk nyomán sok levél érkezett szerkesztőségünkbe kérdéssel: hogyan éljen a szívbeteg? A Szövetség utcai kórház szak­főorvosa, akihez a kérdést to­vábbítottuk, ezt mondja: — A szívbetegségeket az életmód szempontjából egy ka­lap alá vonni nem lehet. A különböző billentyűhibáknál, addig, amíg keringési elégte­lenség nem jelentkezik, a beteg az esetek nagy részében úgy élhet, mint az egészséges em­ber. Csupán a nagyobb fizikai megerőltetést kell kerülnie. Keringési elégtelenség, tehát bokavizenyő, májmegnagyob­bodás, pangásos tüdő, nehéz légzés esetében viszont a beteg az előírt gyógyszerek szedése mellett is kíméletre szorul. — Hogyan táplálkozzék a szívbeteg? — Általában só- és zsírsze­gény koszton éljen, a kövérebb testalkatúak pedig kevés ka­lóriát fogyasszanak. — És a folyadékfogyasztás? — Téves az a régi felfogás, hogy a szívbetegnek szomjaz­nia kell. A sómegvonás elegen­dő, semmi értelme, hogy szom­­jaztatással feleslegesen kínoz­zuk a beteget. — És az úgynevezett izgató italok?... — A kávé, eltekintve a rendkívül szapora szívműkö­déssel járó szívbajoktól, vagy a különösképpen ideges szí­­vűektől, nem káros. Sőt, a ká­véban levő koffein tágítja a koszorús-, az agyi-, valamint a vese-ereket, ilyenformán csak jótékonyan hat a vérkeringés­re. Más a helyzet az alkohollal és a nikotinnal. Az alkohol egyéb káros hatása mellett bi­zonyos idő múlva megtámadja a májat. Márpedig a szívbeteg májának amúgy is nagyobb megterhelést kell elviselnie. A dohányzás feltétlenül ártal­mas, mert a nikotin szűkíti a koszorúereket. Amit tehát az orvos különböző gyógyszerek­kel próbál elérni, vagyis a ko­szorús erek tágítását, azt a fe­gyelmezetlen beteg mértékte­len dohányzásával lerontja. Napi két-három cigarettát ál­talában megengedünk a dohá­nyosoknak. — Sportolhat-e a szívbeteg? — Helytelen lenne, ha a szívbeteg, különösen akinél ke­ringési elégtelenség nem ész­lelhető,­­vitrinbe helyezné­ magát és semmiféle testmoz­gást nem végezne. Ellenkező­leg: mindennapos séta, sík vagy gyengén emelkedő te­­repen is,, feltétlenül ajánla­­­­tos. Ugyanez vonatkozik a­­ sportra is. A versenyszerű ♦ sportolást azonban kerülje, ♦ mert ez a szervezetet túlságo­♦ san igénybe veszi.­­ — Van valami különös­­ szempont a szívbeteg öltözkö­­­­désénél?­­ — A reumás szívbetegség­♦ ben szenvedők különösen ♦ ügyeljenek, nehogy meghűlje­lek; ne öltözködjenek túl me­♦­legen, mert könnyen megiz­♦ zadnak és ronthatják állapo­tukat. Az egészséges embernél­­ is, de főleg a betegnél ajánla­­­­tos, hogy ne a naptár, hanem ♦ az időjárás szerint öltözköd­♦ jék.­­ Végül az üdülésre vonatko­­­zólag kértük a főorvos taná­♦­­csát. A szívbetegek üdülését [egyénenként kell az orvosok­­­­nak elbírálniuk. Általában az 1 ezer méter körüli magaslat a­­ szívbetegeknek nem tesz jót.­­ A túlzott napozás ugyanilyen­­ káros. A. O. NÉPSZAVA5

Next