Népszava, 1961. június (89. évfolyam, 128–153. szám)
1961-06-08 / 134. szám
Egy telefon jólesett volna... A kőműves — Krasznai János — negyedórával korábban érkezett az építkezésre. Még alig szállingóztak a munkások, az öreg éjjeliőr utolsó körútjára készülődött, az ő műszakja mindjárt véget ér, s Krasznai hozzá csatlakozott. ötvenéves múlt, több mint harminc éve kőműves, ilyenkor szereti legjobban a szakmáját, amikor már felszökkennek a falak, az állványzat alól előtűnnek a friss színek, s azt különösen szeret- Egy ácskai — Honnan való ez a kampó? Felnézett az állványra s felmászott a magasba, figyelte, hol áll nyakát felfelé csavargatva az éjjeliőr, s pontosan ott, ahol a kampó előbukkant, végigtapogatta az állványt. És megtalálta, amit keresett. Két korlátdeszka szabadon simult az állvány főoszlopához, abból hullott ki a kampó, a járódeszkákról nem is lehetett látni. Ha nekidől valaki, a laza korlát kihajlik, és kész a baj. Helyreütötte a kampót, leszállt, aztán megindult a munka. A kampóról nem beszélt senki. Egy szót sem ... Anynyit sem, hogy köszönjük, szaki... Krasznai nyilván nem is várta, nem nagy ügy, de mégis... A történetet az éjjeliőr mesélte el, öregember és szeret mesélni, s ő fűzte hozzá savanykás hangon: — Azért megköszönhették volna. Bányász a sziklafalon Ez meg a bogdányi kőbányában történt. Robbantás után hatalmas koloncokban zuhant alá a terméskő, de egyetlen, sokmázsás tömb fennakadt az omladék és a függőleges sziklafal találkozásánál. Az ilyen félig levált szikladarab a kőbányászok legkomiszabb ellensége. A lerobbantott anyagon megközelíteni sem lehet, mert egyetlen laza kődarab lavinát sodorhat magával, s ha kiszalad az omladék a csüngő tömb alól, katasztrófát okozhat. Oldalazva, végtelen óvatossággal lehet elkezdeni a lerobbantott anyag aprítását és elszállítását, a munkások fele nem jut a fronthoz, az idő múlik, a kő pedig kell, a kikötőben éhesen látogatják vaskendőjüket az uszályok, a bogdányi követ nyelik az utak, partvédelmi művek, lemaradás lesz tervben, keresetben. Egy Zeller nevű fiatal bányász két pajtásával előkeríti a kötélhágcsót, a feszítőszerszámot, megmássza a hegy kopasz homlokát s az öles sziklafal tetején felszereli az alkalmatosságot, azután beleül a hevederbe, s a pajtásai lebocsátják a sziklafalon. A kürt rikolt, mint lövés előtt, a bányában csönd lesz, a védett búvóhelyekről — ahová a bányászok húzódnak a jövesztés idejére — száz és száz szempár kíséri a fiatal bányászt, aki a csigában futó köteleken úgy ereszkedik alá, mintha súlytalan állapotban lefelé sétálna a kőfalon. Eléri a megrekedt kölöncöt, aláfeszíti a vasrudat s abban a lebegő helyzetben, amelyben szilárd támaszték híján roppant nehéz erőt kifejteni, mozgatni kezdi a tömböt. A tömb mozog, szerencsére könnyen ült két kisebb kődarab támasztásában, azután átbillen, és hangos dörgéssel lezúdul a bányába. Mire a por elül, a bányászok előjönnek és munkába veszik a sok tonna kő- termést. Zeller már ott dolgozik a darabolásnál s egy óra múlva, mindössze harmincper- 3 ces időveszteség árán, robog a bányavasút a kikötőbe... ] És mi történt azután? Meg- szólalt a telefon a bányames- ~ ter irodájában, s hívták az artistaügyes bányászt, vagy kiír- › ták a faliújságra? Semmi... › A történetet a bánya sofőrje meséli el s õ fűzi hozzá, akár › az ácskampó esetében az éj-› jeliőr: › — Nem ritka eset, de egy J jó szót megérne ... Értékes csekélység Vezető beosztású mérnöknél járok, hivatalos ügyben. El- foglalt, de rendkívül készsé-ges ember, hellyel kínál és elnézést kér, de sürgősen át akar futni egy jelentést, ame- te, ezt az új telepet, beleágyazva az óbudai panorámába. Mentek az éjjeliőrrel a házak tövén, s Krasznai megbotlott valamiben. Egy ácskampó hevert a homokban, egy ácskampó nem nagy dolog ekkora építkezésen, de itt ritka eset az effajta rendetlenség, az építésvezető szigorú ember, nem tűr elszórt szerszámot. Krasznai felvette az ácskampót, majd beadta a depóba, de aztán megállt. ipó kiesett lyet éppen az imént tettek le az asztalára. Figyelmesen olvas, közben a homloka felderül, mint akinek örömet okoz, amit olvas, azután a telefonkagylóhoz nyúl — közben még egy elnézést kérő pillantást vet felém — s máris tárcsáz, a kagylóban megszakadt a búgás: — Kérem Gerber elvtársat! ... Gerber elvtárs? ... Éppen most kaptam kézhez a jelentését, már átfutottam ... Nem, nincs vele semmi baj, ellenkezőleg ... Nagyon jó és pontos munka ... Csak ezt A három eset az Óbudai Hajógyárban jutott eszembe, a sójatéren. Fiatal munkás, alacsony zsámolyon ülve, hatalmas lemezeket hegesztett villamos ívlánggal. A kábelt az elosztótáblától maga után húzta, amint a varrat mentén mind előbbre és előbbre dolgozta magát, de a kábel elakadt, két lemez közé szorult s a fiatal munkás, a munka hevében vagy más okból, nem tudni — ingerülten rángatta maga után a szürke gumikígyót, amely az áramot szállította a készülékhez. A két lemez éles ollószárnyai kezdték lemetelni a szigetelést, néhol már előtűnt a második, sőt az első szigetelőréteg, amikor egy idősebb, rozsdafoltos ruházatú lemezlakatos ment arra és észrevette. Kiszabadította a kábelt a lemezek Jeakartam mondani, köszönj nöm... Leteszi a kagylót, félreül a dohányzóasztalkához. — Rendelkezésére állok. — Engedjen meg egy közbevető kérdést. Örült a beosztottja ennek a kis dicséretnek? — A hangjából úgy vettem ki, hogy igen ... — Önnél ez állandó gyakorlat? — Igen ... Nyomban közölni szoktam a munkatársaimmal, ha munkájukat az átlagnál jobban végzik. Kezdő koromban egy tervezőirodában dolgoztam, tele becsvággyal. Közvetlen felettesem kitűnő szakember volt, csak a lélektannal állt hadilábon. Sohasem hallottuk tőle, akármilyen jól el is végeztük a feladatot, hogy köszönöm, ezt jól csinálták. Egy idő múlva elkedvetlenedtem, úgy éreztem, hogy nem felelek meg. Akkor határoztam el, hogyha egyszer vezető beosztásba kerülök, nem fukarkodom a jó szóval, mert az emberekben — ha nem is tartanak rá igényt — jó érzést kelt. És olyan csekély fáradságba kerül a gálából, és odament a hegesztőhöz: — Vigyázz a kábelre, fiam, mert ha lejön a szigetelés, áramütést kaphatsz vagy zárlatot ... A fiatal hegesztő mérgesen ráförmedt: — Mi köze hozzá?... Nem a maga baja ... Ahogy az öreg lakatos eloldalgott, az volt az érzésem, ez az ember se szól még egyszer, ha effajta könnyelműséget lát... Pedig milyen egyszerű lett volna azt mondani: köszönöm.. Szűkmarkúan bánunk ezzel a szürke szóval, pedig milyen kis fáradságba kerül kimondani. Két másodperc, ha lemérem az órámon, s az öröm amit okozunk vele, percekig tart. Az élet percekből áll, egy szép perc néha betölt egy egész napot. Baróti Géza „Mi köze hozzá!“ 1961. június 8 Hét ! Milyen ember •találkozási del Castro? ------------ Amikor hazaérkeztünk Kubából, s beszámoltunk élményeinkről barátok, ismerősök, vagy akár gyűlések keretében, gyakran hangzott el ez a kérdés. Érthető. Hiszen a közvélemény érdeklődését természetszerűleg felkelti az az ember, aki az amerikai kontinens első győzedelmes munkás-paraszt forradalmának a vezére. A Kubában járt magyar szakszervezeti küldöttség tagjai hét alkalommal találkoztak a forradalmi kormány miniszterelnökével. Négyszer nagy■ szabású népgyűlések kereté■ ben, egyszer a fehér asztalnál, egyszer egy rögtönzött »kérdezz-felelek« találkozó kapcsán, amikor Fidel Castro a külföldi küldöttségek kérdéseire válaszolt, s végül egyszer néhány percre a Habana - Riviera Szálló halljában, ahová a miniszterelnök késő éjszaka betért. E személyes élmények és a ma már histórikummá váltéletrajzi adatok tükrében próbálok meg választ adni a bevezetőben feltett kérdésre. Milyen ember hát Fidel Castro? A külsőségek: 180 centiméter magas, vállas, izmos, első pillantásra is szembetűnően •rendkívüli testi erővel rendelkező, mélytüzű, barna szemű, •szénfekete körszakállas, vidám, derűs, hallatlanul impulsiv, mozgékony, láthatóan áldandó ,magasfeszültségben" lélő, daliás férfi, öltözéke a • néphadsereg egyenruhája, • zöld katonaing, csizma és • katonanadrág. Regényes. Az életrajzi adatok: életrajz 34 éves, s már több------------ mint két és fél esztendeje miniszterelnök. Jó• módú családból származik, jogot végzett, majd ügyvédi •vizsgát tett. Csakhamar közismertté vált, mint az,szegényekvédőügyvédje*. Sorra vállalta fel teljesen ingyenesen azoknak a kisembereknek az ügyét, akiknek nem tellett jogsegélyíró. Dr. Fidel Castro látta el számos munkásmozgalmi, forradalmi harcos védelmét is a fasiszta önkényuralom osztálybírósága előtt. Már diákévei során, s méginkább ügyvédkedése alatt, mindinkább megérlelődött benne a gondolat, hogy a nép felszabadításáért cselekednie kell. Így történt, hogy 26 esztendős korában, 1953. július 26-án fivérével, Raullal, a jelenlegi hadügyminiszterrel és néhány forradalmár társával együtt vakmerő kalandra vállalkozott. Megrohanták Batista fegyveres erőinek fellegvárát, a Moncada-kaszárnyát, Kuba második legnagyobb városában, Santiagóban. A bátor és önfeláldozó fegyvertény nem sikerült, mert az általános népi felelés feltételei még nem érlelődtek meg. Fidel és Raul fogságba került, több társuk elesett. A két fivért 15 évi börtönre ítélték, de a hősi tett példája gyújtó hatású volt: megszületett a „Július 26. mozgalom, Fidel Castrónak és harcostársainak népfelszabadító mozgalma. És most a puszta életrajzi adatok közlését hadd váltsa fel a személyes élmény. Santiagói tartózkodásunk alkalmával, természetesen, ellátogattunk a Moncada-erődbe is. Igazságtétel A jellegzetes, a Moncada- laktanyaszerű erődben épülettömb gye■épes udvarán piros-sapkás, kék-fehér nyakkendős (piros-fehér-kék, a kubai nemzeti lobogó színei) úttörőcsapat menetel. A pöttömnyi parancsnok éles sípszóval irányítja a gyakorlatokat: »Jobbra át! Hátra arc!*, s a kis legénykék példás fegyelemmel, fáradhatatlan buzgalommal térülnek-fordulnak. A Moncada-erődből iskola lett. A neve most: »Július 26. iskolaközpont.* A tiszti szállások helyén tantermek. Mindegyikük a forradalmi mozgalom egy-egy mártírjának a nevét viseli. Ezt hívják történelmi igazságszolgáltatásnak. De térjünk vissza a jelenből a múltba. Fidel és Raul Castro 1955-ben a világközvélemény nyomására meghirdetett részleges amnesztiarendelet folytán kiszabadul, de száműzik őket hazájukból. Az emigrációban fáradhatatlanul szervezik a forradalmi, felszabadító mozgalmat, s 1956. december 2-án Fidel és Raul Castro nyolcvanketted magával partra száll Oriente tartomány déli partján, a Sierra Maestra hegyvonulatainak a tövében. Batista zsoldosai lecsapnak rájuk. A maroknyi csapatból csak tizenketten maradnak életben. Behúzódnak a Sierra Maestra szinte megközelíthetetlen szakadékai közé. A többi már a közelmúlt történelme. A tucatnyi forradalmárhoz csakhamar munkások és parasztok ezrei, tízezrei csatlakoznak. A július 26-i mag kikelt. 1959. január 8-án a forradalmi harcok tüzében kovácsolódott néphadsereg alakulatai Fidel Castro vezetésével, a néptömegek leírhatatlan ujjongása közepette bevonulnak a fővárosba, Havannába. Kuba történelmében — és nyugodtan hozzátehetjük: Latin-Amerika történelmében — új fejezet kezdődött. Szópárbaj ! Milyen hát az az hajnalig, tv- s ember, akit tákor vetítéssel tudhatatlan ener-----------------giája, forradalmi lendülete, kiváló szervezőképessége és mindenekelőtt: törhetetlen hite a népben, a népmozgalom elismert vezetőjévé emelt? Nem csodalény, nem félisten, nem legendás hős. Politikus és népvezér. Egyszerű ember, egy a milliók közül, akiknek ügyét fáradhatatlan odaadással szolgálja. Jókedvű, vidám, kedélyes, mentes minden merev nagyképűségtől. Szereti a jó ételeket, a jó szivarokat (mindig ott a szájában a füstölgő »Havanna«), szereti a muzsikát, a tréfát. Maga is szívesen, közvetlen modorban tréfálkozik, de ha kell, maró sósavba mártja ironikus, szatirikus mondatait az ellenség kigúnyolására. Szereti az életet, gyűlöli a nyomort, a tudatlanságot és az elnyomást. Gyűlöli a nép minden rendű és rangú ellenségét, mert szereti a népet. Munkabírása rendkívüli. Fizikailag is, szellemileg is. Amikor a parasztok között cukornádat vágott, senki sem tudta a teljesítményét túlszárnyalni. Beszédei háromnégyórásak, élénk retorikai fordulatokkal, lebilincselő szónoki készséggel , és legfeljebb egy szeletke papírlap van előtte. Kitűnő vitázó. A kudarcba fulladt invázió után pár nappal egyik este ellátogatott a fogságba esett zsoldosok közé, akiket akkor az ötvenezres befogadóképességű havannai sportcsarnok küzdőterén szállásoltak el. Felszólította őket, hogy tegyenek fel neki kérdéseket, mondják el, milyen indokok vezérelték cselekedeteiket, mondják el, mit tartanak a népi forradalomból, vitatkozzanak vele, s ő majd válaszol. Csaknem öt órán át tartott, ez a nem mindennapi megerőltető szópárbaj, egészen hajnali négyig, mégpedig a tv reflektorainak kereszttüzében, mert a látogatást és a vitát teljes egészében a helyszínről közvetítette a televízió. A zsoldosok a katonai kudarc után teljes erkölcsi vereséget is szenvedtek, »Érveiket*«, szózuhatagaikat izzóporrá zúzta Fidel Castro. „Fidel, I Azon az éjszakán hallani egész Kuba népe akarunk!" | hajnalig a tv kép--------------- ernyői előtt virrasztót! Ami ugyan nem különösebben szokatlan, mert Fidel Castro nagygyűlései isy rendszerint késő este kezdődnek és többnyire a hajnali órákig tartanak. Szem- és fültanúi voltunk annak, hogy a rendkívül megerőltető május elsejei felvonulás után, amely reggel ötkor kezdődött és este kilenckor fejeződött be, Fidel Castro, aki hajnaltól estig egyhuzamban ott állt a rekkenő napsütésben a fedetlen emelvényen, azzal kezdte beszédét: — Elvtársak, ma rövid leszek, mert bizonyára nagyon igénybe vett benneteket a felvonulás. Mire a milliós tömegből felzúgott a követelés: — Nem, Fidel, ne röviden. Hallani akarunk! És a miniszterelnök ezután négyórás nagy politikai beszámolót, valóságos politikai iskolát tartott a lankadatlan kitartással figyelő tömegnek. Ez a kis epizód is sok mindent elárul abból, hogy milyen ember hát dr. Fidel Castro, akit a nép csak keresztnevén, »Fidex-nek nevez. Olyan ember, akit a szívébe zárt a nép. Olyan ember, aki nem mindennapi adottságait, tehetségét a nép szolgálatába állította, a népért dolgozik, küzd, harcol, s ebben, mint a New Statesman and Nation című angol lapnak adott interjújában elmondotta, példaképe és tanítómestere a halhatatlan Lenin, akinek műveit egyre elmélyültebben tanulmányozza. A nagy angol polgári hírügynökség, a félhivatalos jellegű Reuter így jellemezte: »Parancsoló jelenség, jó szónok, művelt, odaadó fanatikus, az eszményeiért harcoló bátor ember, akinek figyelemre méltó vezetői képességei vannak.« Rövidebben ezt úgy mondanék: forradalmár. Gedeon Pál (Következik: Revolución alegre.) Fi- Három, hét Kubában (XIV.) Fidel Castro NÉPSZAVA a téglagyárban híradástechnikai mérnök ? A népgazdaság fejlődésének üteme, a második ötéves terv ; célkitűzései nagy feladatok felé állítják az ország műszaki értelmiségét. Nagy terveink megvalósítása nem kis mértékben attól is függ, hogyan gondoskodunk a műszaki értelmiség képzéséről, továbbJelenleg az egyetemeken tanulók száma nem fedi az ipar szükségletét, s ez az oka ♦ annak, hogy egy mérnökre 4—5 munkahely is jut. Ez a szám is híven tükrözi, hogy a vállalatok mérnökhiánnyal küzdenek. A kohó- és gépipar- ban — elsősorban a híradás♦ technikában, az erősáramban és a műszeriparban — súlyos problémát okoz a szakemberhiány. A rohamléptekkel fejlődő műszer- és híradástechnikai iparunk a műszaki fejlődéséhez szükséges mérnököket az elmúlt években csak kis részben kapta meg. A híradástechnikában pl. 1959- ben 169 mérnököt igényeltek, s csak 86 főt kaptak. 1960- ban pedig 239 helyett csak 87 mérnök alkalmazására kaptak lehetőséget, s ezek közül is mindössze 48-an helyezkedtek el az iparban. ,Verseny“ A vállalatok júniusban elküldik az egyetemeknek a minisztérium által jóváhagyott igényüket s pályázati felhívás formájában köztik a fiatalokkal a lehetőségeiket. Ilyenkor az egyetemeken szinte»verseny« folyik. Amelyik vállalat több fizetést és egyéb lehetőséget biztosít, oda mennek a fiatalok. A rendelet szerint a mérnökök kezdő fizetése 1300 forint lehet. Nem , egy vállalat azonban, megszegve a rendeletet, 2—300 főképzéséről. Évente több ezer fiatal hagyja el az egyetemet, akiknek képesítésére államunk hatalmas összeget fordít. Ezért nem közömbös, hogy a mérnökök a végzettségüknek megfelelő szakmában dolgoznak-e. Minttal többet ígér. Ez történt például néhány könnyűipari vállalatnál is. Előfordult, hogy az átviteltechnikai szakon végzett mérnök a pamutiparban, az erősáramú szakember pedig a gyapjúiparban helyezkedett el. Az is előfordult, hogy a híradástechnikai mérnök az egyik téglagyárba ment dolgozni, mert ott nagyobb fizetést és lakást kapott. Igaz, hogy az egyetemek dékáni hivatalai és a szakminisztériumok igyekeznek, hogy a hallgatókat szakmájukban helyezzék el. Viszont a »csábításokkal« szemben tehetetlenek. A fiatalokat befolyásolja a jövendő munkahelyük »híre*« is, így például az Elektronikus Mérőműszerek Gyáráéban, a Székesfehérvári Televízió- és Rádiógyárban szívesen jelentkeznek. A vállalatok jó hírének az a »titka*«, hogy az üzem vezetői szívesen foglalkoznak a fiatalokkal, segítik őket abban, hogy a szakma minden területét megismerjék. A szakemberhiány leküzdésére egyre több üzem köt társadalmi szerződést a fiatalokkal, így több évre biztosítják maguknak a műszakiakat. A híradástechnikában ebben az évben 136 társadalmi szerződést kötöttek az üzemek. Egyes vállalatok a szerződés keretében sok segítséget adnak a fiataloknak. Ennek aztán híre megy az egyetemen. A Dunai Vasmű pártos KISZ-szervezete négy társadalmi ösztöndíjasnak küldött egy írógépet, hogy a diplomatervüket időben elkészíthessék. Egy mérnök, öt munkahely Üzemi egyetem A gyáraknak maguknak is többet kellene törődniük a képzéssel, szaktechnikusi és szakmérnöki iskolák szervezésével. Ez a kérdés még távolról sem halad a megfelelő úton. Pedig például a gyengeáramú mérnökök hiánya előbb-utóbb odavezet, hogy az ipar nem tudja majd maradéktalanul ellátni fejlesztési feladatait. 1965-ig a híradástechnikának közel 1000 mérnökre lenne szüksége. Felmerült az a gondolat, hogy a nagyobb üzemekben, mint a BHG-ben, az Orionban külön híradástechnikai tanszéket állítanának fel, az üzemi ek lehetősége egyetemeken részt vevő hallgatók a Műszaki Egyetemen vizsgáznának. Egy másik sürgős teendő, hogy a vállalatok a jelenleg érvényben levő rendeletet betartsák, s a fiataloknak csak a megengedett kedvezményeket biztosítsák. Szép dolog a vetélkedés, de ebben az esetben ártalmas is lehet. Ha minden üzem az előírt bérkategória szerint fizeti a mérnököket, akkor majd nem fordul elő, hogy téglagyárban híradástechnikai mérnök dolgozik. Mocsári Erika.