Népszava, 1961. augusztus (89. évfolyam, 180–206. szám)
1961-08-30 / 205. szám
A vásárló és a szakember szemével Miért kopnak gyorsan a gyermekcipők?! — Végtelenül sajnálom, nem segíthetek — csitítja a méltatlankodó vevőt az elárusító, majd udvariasan visszacsomagolja a gyermekcipőt, melyet egy hónappal korábban vásároltak, de a talpa máris kilyukadt. — Sajnos, nem ön az egyedüli, aki hasonló panaszszól keres fel bennünket... — A gyermekcipőkkel kapcsolatos kifogások három főbb Vizsgálódó körútunk során először a cipőtalpak tartósságáról gyűjtöttük össze a szakemberek véleményét. Eltérő állásfoglalásokkal találkoztunk. A szegedi Délmagyarországi Cipőnagykereskedelmi Vállalat szerint »általános panasz a gyermekcipők talpának gyengesége*". A Könnyűipari Minisztérium cipőipari igazgatóságának munkatársai túlzónak találják az »általános« jelzőt. A járópróbák tapasztalatai alapján kimutatható, hogy a cipőtalpak 25 naponként kapnak 1—1 millimétert. Mivel a talpvastagság 3—5 milliméter között mozog, így a gyermekcipők átlagos élettartama 100 nap — bizonygatják igazukat, s hozzáfűzik: — Ez az átlag világviszonylatban sem rossz, így a vásárlói A technológia körüli viták egyik oka, hogy a felsőrész, a talp és a ráma sima összevarrásával készült gyermekcipők nem felelnek meg az őszi, téli csapadékos időjárás követelményeinek. A gyermekek nagy része ugyanakkor ilyen cipőben jár, mert az ipar gyermekcipő termelésének körülbelül 73 százalékát ezzel a gyártási eljárással állítja elő. — A tartósabb technológiára (goyzer-varrott, faszeges és rámánvarrott) épülő kapacitásunk korlátozott — mondják a Könnyűipari Minisztériumban. — Több gyermekcipőt csak akkor tudnánk gyártani, ha a kereskedelem ugyanakkor kevesebb férfi- és női cipőt rendelne tőlünk. A kör ezzel bezárul. Egy területet ölelnek fel — felelnek kérdésünkre a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet munkatársai, akik »hivatalból« is figyelemmel kísérik az ipar tevékenységét. — A járótalp és a felsőrész gyengesége, a gyártási technológia hibái és az egészségügyi követelmények megsértése miatt vitatkozik legtöbbet a kereskedelem és az ipar, panaszoknak csak esetenként lehet alapjuk ... A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet munkatársai már közel sem látják ilyen rózsásnak a helyzetet. — Méréseink szerint átlagosan 42—49 nap alatt kopik el egy-egy gyermekcipő talpa — nyilatkoznak. — Az utolsó 1 —1,5 milliméteres résznek ugyanis nincs használati értéke, mert akkor már repedezik és törik a bőr. Kinek van igaza? Saját tapasztalatunk is az, hogy a kereskedelem véleménye áll közelebb az igazsághoz. Az ipar szerintünk is kissé elégedetten szemléli a problémát. Az önelégültség pedig ebben az esetben is semmittevésre ösztönöz. Ez a magyarázata annak, hogy a kopásállóbb járótalpak érdekében eddig nem született intézkedés, látszik, pillanatnyilag nem sokat lehet javítani a helyzeten. A jövőben viszont igen. Kétféle megoldás is kínálkozik. Az egyik: megfelelően alakítani az iparág jelenlegi gyártmány- és gyártásfejlesztési célkitűzéseit. Az utóbbi években ugyanis a kevesebb anyagigényű, egyszerűbb technológiájával készülő lábbeli előállítása került előtérben az őszi, téli viselésű, faszeges, goyzer- és rámánvarrott cipők rovására, így azután az előbbinél jelentős összegeket költöttek a gyártási kapacitás bővítésére, az utóbbinál viszont alig-alig szaporodott — s az igények alatt maradt — a gyártási lehetőség. A másik megoldás a vásárlói szokások megváltoztatása. Hazánkban ugyanis még a gyerekekre sem szívesen adnak a szülők hó- és sárcipőt. Pedig az egyszerűbb technológiával készült lábbelik csak hó- és sárcipőkbe bújtatv nyújtanak elegendő védelme az őszi-téli lucskos időjáró ellen. Szandál — bakancsfelsőrésszel Az egészségügyi követelmények kielégítése érdekében a orthopéd-szakorvosokból, ipari és kereskedelmi szakemberekből, kutatókból álló bizottság nemrégiben dolgoztak a legmegfelelőbb cipő-, illetv kaptafaformákat, minden számozásban, háromféle bőségben. A gyermekcipők egy része máris kétféle bőségméretben kapható. Az átállás, sajnos, nem mindenben volt kifogástalan. Cipőnagykereskedelmi Vállalat a napokban közölte a minisztériummal, hogy »az kaptafára készült gyermekeikek formátlanok, elöl szélesek...« De más példák is arról tanúskodnak, hogy a cipőgyárak nem minden esetben járnak el a kötelező gondossággal. Így fordulhat elő, hogy a könnyű, hajlékony gyermekszandálokat néha olyan vastag felsőbőrből gyártják amely feltöri a lábat. A Hajdúsági Cipőgyár például a közelmúltban 1,8—2,2 milliméter vastagságú — bakancsnak is beillő — felsőbőrből készített gyermekszandált. A gyermekcipőellátás fogyatékosságai régóta foglalkoztatják mind a szülőket, mind szakembereket. A bőr- és cipőipar tud kifogástalanul is dolgozni — a külföldi vevők elismerése arról tanúskodik hogy a magyar lábbelik nagy része felveszi a versenyt a legjobb külföldi gyártmányokéval. Ha megszívlelnék a gyermekcipőkkel kapcsolatos kifogásokat — mint ahogy ezt a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének munkatársai is mondják — kevesebb oka lenne panaszra a vevőnek ... Mocsári Károly Eltérő vélemények Megfelelő gyártmányfejlesztés és a hócipő in. Másnap reggel nem volt szükség az ébresztésre, amikor háromnegyed 8-kor kopogtak az ajtaján. Az étterem, amelyben most a reggelijét fogyasztotta, zajos beszélgetés foszlányaival telt meg. Tizennyolc-húsz éves fiatalemberek kiabálták át egymás asztalához és újságolták el élményeiket, amelyek — szavaikból kitűnően — nyilvánvalóan azzal függőttek össze, hogy nemrégiben disszidáltak a Német Demokratikus Köztársaságból. Reggeli után gépkocsi várt mindnyájukra — B. F.-re és asztaltársaira de hűlt helye sem volt a tegnapi elegáns szürke Mercedesnek,, ahelyett zárt, fekete, személyszállító buszt találtak a ház előtt, amely rabszállító kocsira emlékeztetett. Az útvonal ezúttal is kanyarokban, éles fordulatokban gazdagnak bizonyult. B. F. nem tudta volna pontosan megmondani, vajon útitársainak lármás, a jó ízléssel össze nem férő társalgása, vagy a szomorú színű gépkocsi tekergése okozta-e főfájását ... Amikor a gépkocsi váratlanul megtorpant, kivágódott az ajtaja és a gépkocsivezető kurtán közölte: — Itt a szolgálati állomás. Dienststelle? Szolgálati állomás? B. F. ráismert ugyanarra az épületre, amelyet tegnap még »irodaház«-nak neveztek előtte. A második emeleten, egy portásfülke-szerű üvegkabinban, egy nő ült, aki régi ismerősökként üdvözölte a lármás seregben bevonuló suhancokat. Ugyanabban a váróteremben állapodtak meg, amelyben már tegnap is járt. Kemény arcélű, elegáns szürke ruhába öltözött, mintegy 50 esztendős férfi ült egy hosszúkás asztalnál. Az őszülő haj, a sovány, határozott arc felett, diplomatára, államférfira vallott — a férfi ezzel szemben a telefonügyeletes és az eligazító szerepét töltötte be. Leereszkedő, szórakozott fejbólintásokkal fogadta az érkezőket, kurta utasításokkal látta el őket: — Maga a 4-es számú szobába megy... Maga a 3-asba ... Maga az 5-ösbe... B. F. adjunktust azonban nem szólította e szigorú tekintetű, előkelő férfiú. Egyre nyugtalanabbul fészkelődött a helyén. Végül is, türelmét vesztve, az eligazítóhoz fordult: — Kérem, tegye lehetővé, hogy ennek az intézménynek valamilyen vezetőjével beszélhessek. Az útlevelemet szeretném visszakérni. — Várjon, kérem! Majd beszélnek önnel, ha sorra kerül — hangzott a nyers és udvariatlan válasz. Ennek valóban elérkezett az ideje. »Menjen a 8-asba, ott szemben!« — szólt rá, minden udvariasságtól gondosan tartózkodva, a diplomata külsejű eligazító. A 8-asban hatvan év körüli, magas, őszhajú férfi várakozott reá. Ruhája világfias eleganciát tükrözött, kölni vizének átható illata uralkodott a helyiségben. Előbb angolul, majd németül, azután franciául üdvözölte B. F.-et gyors egymásutánban, hibátlan kiejtéssel, mintegy kutatva, melyik nyelv felel meg legjobban vendégének. — Leköteleznének, ha viszszaadnák útlevelemet — mondotta neki B. F. adjunktus, miután helyet foglalt. — Teljesen tisztában vagyok a helyzetemmel... De azt is tudom, hogy csak sajnálatos félreértés következtében kerültem ide — és szeretnék végre hozzáfogni azoknak a feladatoknak a teljesítéséhez, amelyeket rám bíztak. A kívánság nyomtalanul suhant el a férfi füle mellett. Amikor megszólalt, halvány, derűs, megértő mosollyal tekintett látogatójára és egészen másról beszélt: — Mi jóindulatú, baráti érzéseket táplálunk ön iránt, kedves professzor úr. Sőt, nagyon örülnénk, ha segíthetnénk önnek új egzisztenciája megteremtésében... — De kérem... Én nagyon meg vagyok elégedve magyarországi egzisztenciámmal... Ami azt illeti... — Mi önt komoly szakembernek tartjuk. Higgye el, tiszteletnek örvend nálunk a neve. Olyan megbecsülésben részesítjük, amelyben otthon sohasem lehetne része, örülnék, ha magam is olvashatnám azokat a cikkeket, amelyek az ön kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be és amelyeket tegnap szíves volt a kollégámnak megmutatni... — Szeretnék a dolgom után látni. Nem érti? Kérem, hogy ebben nyújtson nekem segítséget! — Legyen nyugodt, kérem, sor kerül arra is, hogy megbeszéljük az ön személyére vonatkozó kérdéseket. Addig is, kérem, szíveskedjék kint a várószobában helyet foglalni. Ha kényelmesebbnek találja, külön tartózkodási helyet is kijelölhetünk az ön számára.. 3 Csató István (Folytatjuk) NYUGAT-BERLINBEN 1961. augusztus 30 . ENNYIT CSAK MEGTEHETSZ? Amikor az a kárvallott, aki „szívességet“ tesz Valamennyien Klement Gott- azok figyelmeztették őket, wald-gyári emberek. Szívük akik velük együtt élik a Kles van, ez határozottan ldmu___, látható az esetek indítékai ment Gottwald-gyan emberek alapján. De tévedtek, s erre sorsát ■ • • Délelőtt a Zöldfában Egy pillanat az egész Esti műszak. Még 150 perc. Nem több és nem is kevesebb munkaidő végeztéig. L. Zalán ipari tanuló félrehívja ársát, L. Róbertet: — Megtennél egy szívességet? Igen? No, ide figyelj! Ma délelőtt megismerkedtem az uszodában egy lánnyal. Olyan, úgy is mondtam, olyan szóló, karcsú, szóval csuda olassz lánnyal. A szigeti Kazinóban van randevúnk. Nyolckor. Érted? Pontban nyolckor... Róbert nem érti, mit tud itten tenni, hiszen tíznél több egyikük sem hagyhatja a munkahelyét. Ezt meg is mondja. De Zoltán a homlokára csapva mondja: — Van itt ész, apuskám! Egyszerű a dolog. »Leszúrod« kártyámat, és kész. Ennyit sak megtehetsz?! — Nem ... nem tehetem. Ez... bércsalás. — Szóval nem vagy a baátom... — De a barátod vagyok, sak ezt... — Többször nem kérem. Ezt Pontosan hét óra negyvenhárom perc. C. Géza segédmunkás barátságosan int a Tény utcai portásnak, Kertész bácsának, majd kilép a kapun. Engedélyes távozás, örül neki. Nem mintha nem szeretne dolgozni, de ilyen ragyogó napsütésben mégiscsak nagyszerű ... És vidáman lépked az utcán ... Elintézte az ügyet, amire az engedély szólt, önkéntelenül s kicsit lassabban szaporázza visszafelé, de eszébe sem jutna elkódorogni. Nézi az embereket, az utca nyüzsgését, amikor egyszerre a vállára csap egy tenyér: — Hát te?! Megfordul. Régi pajtás, vagy öt esztendeje nem látta. A következő sarokig azt is megmegígérhetem, becsületszavamra ... L. Róbert egyik zsebéből a másikba helyezgeti Zoltán igazolólapját, amit neki kell majd lebélyegezni. Sajnálja, hogy elvállalta, de a barátság valóban nagy dolog, ez az igazság. Utoljára hagyja el a munkapadot és dobogó szívvel, lassan megy lefelé a lépcsőn. Az óra előtt megáll. Először a sajátját bélyegzi. Azután lopva körülnéz, egy pillanat az egész, a Szigetre gondol, meg a lányra, aki olyan szőke és csuda klassz, majd gyorsan blokkol a barátja helyett. De nem elég gyorsan. A háta mögött megszólal egy hang, Lattenberger Mihály üzembiztonsági felelős hangja: — Szabad megnéznem azt a kártyát? A kávédaráló esete P. Sándor a nagybácsikájánál van látogatóban. Nagy mesélő az öreg, úgy másfél havonta jó elhallgatni a fecsegését, meg azután a szakmához is ért valamit, maga is mint tudja róla, hogy szerelmi bánata van, jó ilyenkor egy ilyen régi pajtás. — Csak ne most! Vissza kell mennem az üzembe, de este... — Mit este! Csak egy pohár sörre öregem, amíg elmondom a lényegét. Ha barát vagy, megteszed ... Már dél is elmúlt, amikor imbolygó léptekkel elhagyja a Zöldfa-vendéglőt. Menne be, vagyis inkább osonna a Fény utcai kapun, de a mindig megértő Kertész bácsi elébe áll: — Azt már nem! Ittasan ide senki sem megy be! — és a szeme vésztjóslóan villan, ilyenkor nem tanácsos megtagadni neki az engedelmességet.dig bíbelődik valamivel. Most is kihívja a konyhába: , — Gyere csak Sanyi, mutatok valamit! Tudod mi lesz ebből? Egy kávédaráló. Csak kellene ide néhány alkatrész, de nincs anyagom, meg szerszámom hozzá. Vagyunk olyan jó barátok, megkérnélek, de te ezt úgysem tudnád megcsinálni. Hej, ha én lennék a helyedben, csak ránéznék ott a műhelyben, és egy-kettő összeállna ez magától is. Vörösréz kell hozzá, meg ... Sándor gondolkodik. Hát most megmutathatná ennek a vén fecsegőnek, milyen szakember is ő! Hangosan gondolkodik: — Mi lesz, ha megtudják a gyárban? Az öreg meglepetten néz rá, alig észrevehetően elmosolyodik, hogy beugrott a kölyök, és nagy magabiztossággal feleli: — Hát aztán? Aki észreveszi, az nem csinál ilyet? Én is voltam melós, édes öcsém. Mondd meg becsületesen, hogy úgysem tudnád megcsinálni, de engem ne akarj átejteni ... P. Sándor tudja, hogy nincsen igaza az öregnek. De azt is tudja, hogyha jól megcsinálja, a vén bolond majd az egész családban elhíreszteli, milyen szakember is ő. Mert az a kávédaráló meglesz, és jó lesz. A kezét nyújtja rá: — Csapj bele, bátyám! A kiszabott és megmunkált sárgaláz-anyagot a szerszámos-szekrényben találták meg a gyáriak. Daráló már nem lehetett belőle, de ehhez semmi köze sem volt már P. Sándor szakmai felkészültségéhez, baráti érzelmeihez. Legalábbis így tárgyalta meg a társadalmi bíróság, amelyik ebben, akárcsaka másik két esetben is szigorú, de emberséges ítéletet hozott. S hogy az ítéletek helyesnek bizonyultak, azt bizonyítja, hogy hasonló eset többé egyikükkel sem fordult elő. Fodor Gábor NÉPSZAVA Megbízható fokmérő RÉGEN AZT MONDTÁK, hogy az ország egyik részében szorgalmasabb emberek laknak, mint a másikban, és épp talán serénységüknek köszönhették ezek az emberek, hogy többre mentek, mint máshol. Az alapvető ok tulajdonképpen az volt, hogy a gazdasági lehetőségek az ország egyik részében esetleg jobbak voltak, mint a másikban, de csak azért, hogy amott kegyetlenebbek legyenek. A magyar paraszt tulajdonképpen egészében sivár, verejtékcsalogató sorsban élt. Dolgozott, mert gyermekei éhesek voltak, és maga is egy jobb életet remélt. Olyat, amikor a szorgalomnak a szépért és a jóért kell érvényesülnie és nem a nyomorúság kényszeríti a minden munka megragadására. »A mostani szorgalom egészen más — mondják a gyöngyöshalászi Petőfi és Kossuth Termelőszövetkezetben. — Ennek van értelme, ebben van fantázia, érdekesség. Ezt azért csinálja az ember, mert van kedve hozzá és van értelme.« Vagyis, ha nem is mondták ki, ez a szorgalom már szívből jön, ez teremti meg az alkotó kedvet, ez hoz újabb és újabb ötleteket Gyöngyöshalászon, Magyarkesziben, Nagyszokolyon és mindenütt az országban. EGYIK EMBER GYORSABBAN, a másik nehezebben fejlődik. Van aki hamarabb feltalálja magát egy társaságban, más visszahúzódik és megfigyeli környezetét, így van ez a termelőszövetkezeti parasztokkal is. A legtöbb gazda hamar megtalálta a helyét az új közösségi életben, de volt, akinek meg kellett szoknia először azt, hogy egy munkában nem egyedül dolgozik, hanem társaival együtt nyolcad vagy akár ötvened magával. A kisparaszti önzés sem múlt el az egyik napról a másikra. Sőt, van akiben még most is él. De a közösség nagy formálóerő és a munka elvégzésénél is mindinkább előtérbe kerül a közös. Nemrégiben a solti Rákóczi Termelőszövetkezetben egy vendég a háztáji kukoricára azt mondta, hogy az egyéni. Azt értette alatta, hogy az egyéneké. Két asszony volt a közelben. Sértődötten, rendreutasítóan magyarázták el, hogy az egyéni megszűnt, amirőlszó van, az a háztáji és az ő jövedelmük fő része a közösből kerül ki, ezért a munkában is azt helyezik előtérbe. A szorgalomról, a közös munka gondjairól beszélgettünk Fazekas Károllyal, a mendei Lepin Tsz elnökével is. Ő is azt mondja: a tavalyi esztendő az más volt. Tavaly óta nagyot fordult a helyzet. Az emberek lelkiismeretesebben dolgoznak, megismerték és megszerették a közösségi életet. Csak kérdezősködjék bárki, akár az aratási, betakarítási munkákról is, meglátja, hogy minden órának, minden percnek megvan a maga története. FAZEKAS KÁROLY FEJÉN TALÁLTA A SZÖGET. Valóban, általánosíthatnánk az egész országra, a termelőszövetkezeti gazdákra, hogy megszerették a közösségi életet és szorgalmasan dolgoznak. Igen, az idei esztendő az már más. Mondhatjuk, hogy az időjárás előrehozta az aratást és ezért takarítottak be hamarabb, mint ahogy ezt hagyományosan szoktuk hazánkban. Csakhogy az időjárás meg is nehezítette a munkát, sűrítette a tennivalókat. Beérlelte a gabonát akkorra, amikor még a lucernát kellett kaszálni és a kukoricát kapálni, a krumplit töltögetni. Való igaz, hogy az ember a gépekkel együtt nyerte meg az aratási csatát, de az ember nyerte meg, a szövetkezeti parasztság, a színes lélekkel dolgozó termelőszövetkezeti gazda, aki tudatosan akarja az új életformát, cselekszik is érte és tevékenyen dolgozik továbbfejlesztésén. "AZ EGYSZERŰ EMBER NEM MESTERE A NAGY SZAVAKNAK, még akkor sem, ha annyira is szereti a verset, mint a magyar parajt. Ha érzéseit akarja kifejezni, sokkal inkább cselekszik, mint beszél. A cséplés gyorsításáról, a jó termés veszteségmentes betakarításáról nem hangzottak el nagy szavak, hatalmas felhívások, ünnepélyes fogadalmak. A tiszalöki és a csengeri járás termelőszövetkezeti parasztsága azonban úgy határozott, hogy még augusztus 20 előtt befejezi a cséplést. Néhány rövid sorban adtak hírt erről. Nem tűzött ki számukra senki semmiféle jutalmat vagy nagy elismerést, ők nem is számoltak vele. Szerényen, azzal az elhatározással dolgoztak, hogy az a legnagyobb elismerés, ha családjuk, közösségük elégedett lesz munkájukkal. A rövid tudósítás — amelyet sokkal inkább nevezhetnénk értesítésnek —szíves tudomásul vétel végett« — azonban visszhangra lelt. Atermelőszövetkezeti parasztság idei munkájának a fokmérője a szorgalom lesz. S a szorgalom gyümölcsét közösen élvez-. zük, hiszen a megtermelt áruból egyaránt több jut a munkásság és a parasztság asztalára. , ■ Lendvai Vera