Népszava, 1961. november (89. évfolyam, 259–283. szám)

1961-11-01 / 259. szám

Társadalmi hadüzenet az alkoholnak ÁTB asszony, aki, az imént érkezett az elvonókúra vezető főorvosához, lehorgasztja fejét, ujjait tördeli, melle zihalva emelkedik minden lélegzetvételnél, amíg végre nagy nehezen szólásra szánja magát. — Segítsenek — jajdul bele kétségbeesetten a csöndbe. — Fő szövetség Valóban segíthetnek. Arra nincs szükségük, hogy a szerencsétlen asszony — vállalva ezért a lépésért a részeges férj bosszúját — felkeresse őket. Hiszen az üzemi, a munkahelyi vezetők ismerik embereiket, és módjukban áll kötelezni a notórius részegeskedőket, hogy — a munka és saját érdekükben — kezeltessék magukat. Mégsem teszik. Illetve, csak elvétve. S nagyjából ugyanez vonatkozik a szakszervezeti bizottságokra, a műhelyekben működő szakszervezeti tisztségviselőkre. — Már több mint 5000 ember megfordult nálunk — mondja a Szántó Kovács János utcai ambuláns elvonókúra vezető főorvosa. — Jött olyan, akit volt betegünk küldött, jönnek szépen egy-egy újságcikk nyomán. De szinte a két kezem ujján megszámlálhatnám, hányat küldtek az üzemből. Az elvonókúra ÁB elvonókúra nyújtotta lehetőséggel élni joga és kötelessége tehát az üzemi gazdasági és mozgalmi vezetőknek. És nem elég kötelezni az ilyen embereket az elvonókúrára, igen fontos a következetesség, az ellenőrzés, hogy ne maradjon hiábavaló a jó szándék. A társadalmi ellenőrzéshez hasonlóképpen indokolt az egészségügyi utókezelés és a gondozás. Aki ismeri, közelről látta már az alkoholizmus pusztító hatását, az képes csak igazán értékelni, milyen óriási eredmény, ha a számtalan csábító alkalomnak, kísértésnek kitett idült alkoholista — három-négyheti kezelés után lényegében leszokik az ivásról. De ha ilyenkor magára marad — ám sem az orvos, sem a nővér, sem a felettese nem kéri számon életmódját —, kárbavész a fáradság, a szenvedés, és majdnem bizonyos a visszaesés. A Szántó Kovács János út-Segítsenek! Mert nincs már nekem férjem, nincs édesapja a gyerekeimnek. A főorvos azonban — bármily megértő, bármennyire is szeretne segíteni — ezúttal tehetetlen. — Én nem kényszeríthetem ide az urát. A munkahelyén próbálja meg. Ott segíthetnek. és az üzem Meglepő például, hogy a Tatabányán néhány hónapja működő ambuláns elvonókúrának mindössze három (?!) állandó betege van. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy — bár az alkoholizmus nem tartozik leglényegesebb társadalmi problémáink közé — a bányászvárosban háromnál lényegesen többen sorolhatók az ital rabjai közé. S ha a kényszer elvonókúrára nálunk nincs is törvény, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt csupán a munkafegyelemre apellálva, jó néhány dolgozót fegyelmi úton kötelezhetne erre. Nem beszélve a másik nyomós érvről: a családról. Az idegbántalmakra panaszkodó asszonyok nagy része — amint az ideggyógyászati kezelés során rendszerint kiderül — alkoholista férjnek köszönhetik panaszaikat, fájdalmaik javát. S a gyermekekben is maradandó nyomot hagy, lelkükön nehezen gyógyítható sebet ejt a részeges apa. ikerének titka ,ai elvonóosztály igyekszik sorra látogatná betegeit, de igazán megnyugtató megoldás az lenne, ha az egészségügyi szervek a szükséges létszámot biztosítanák. A másik, még lényegesebb tennivaló — az alkoholizmus további terjedésének megelőzése, az ivási lehetőségek csökkentése. És itt főként azért haladunk lassan, mert az italboltok és a vendéglátóipari vállalatok — a tervteljesítés és a borravaló révén — ma is anyagilag érdekeltek a szeszesital árusításban. A tatabányai ideggyógyász főorvos elmondta például, hogy az egyik oroszlányi italbolt megváltoztatta szokásos heti szünnapját, mert az egybeesett a fizetési nappal. Pedig Tatabányán s a hasonló jellegű városokban megfontolandó lenne fizetési napon mindig zárva tartani. A vendéglátóipar vezetői azzal a téves nézettel indokolják az előbb említettekét, hogy az államnak anyagi érdeke fűződik a szeszesitalom minél magasabb forgalmához. Ez a bevétel azonban nem térül meg. Bevétel , ami nem térül meg Nyomósabb súly húzza le a mérleg másik serpenyőjét: azalkohol anyagi, erkölcsi, egészségügyi romboló hatása. A »Demográfia« című statisztikai folyóirat idei második számának cikkéből kiderül például, hogy — 1955. évi adatok alapján — a szeszipari vállalatok táppénzes eseteinek száma mintegy 20 százalékkal haladta meg az élelmiszeripar átlagos adatait. Az alkoholfogyasztás távolabbi egészségügyi hatásaira pedig abból következtethetünk, hogy az egyes elme- vagy elmeidegbetegségek között a közvetlenül alkoholizmusnak tulajdonítható elmebajok sorrendben a második helyen állnak. A sajátos alkoholista halálokokban elhaltak száma szintén emelkedő tendenciát mutat világszerte. Hazánkban az arány az 1954. évi 9,9-ről 1959- ben 16,3 százalékra emelkedett. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert — bár Magyarország e tekintetben jó néhány nyugati állam mögött elmarad — alkoholfogyasztásunk egyenletes emelkedést mutat. Az egy felnőttre jutó évi abszolút alkoholfogyasztás az 1950—1954. év 5,82-ről 1959-ben 8,10 literre emelkedett. 1959—1960 között mintegy 15—18 százalékkal nőtt a szeszes italok forgalma. 1961- ben pedig — az eddigi számok szerint a töményitalok fogyasztása nő. Komárom megyében 1961 első háromnegyedévében 46,7 százalékkal haladta meg a két évvel ezelőttit. . Az emberek, a családok érdekében igen helytelen lenne az emelkedést kizárólag az alkoholizmus térhódításának számlájára inni. De elvitathattlanul benne foglaltatik — ha csak ezrelékekben is. És az ezrelékek mögött roncsemberek, szétdúlt családi boldogságok rejtőznek. Fel kell vennünk és fel is vehetjük ellene a harcot. Hiszen a kórokozót, társadalmi gyökereit megszüntettük. S a küzdelem diadalához minden fegyver a birtokunkban van. Csak határozottabban, ügyesebben kell forgatnunk — erős szövetségben a társadalmi szervezetekkel. Lukács Mária 1961. november 1 — Nézd csak! — mondja az egyik lány. — A tökmag! Hányadikos vagy? — Harmadikos. De semmi közöd hozzá. Tessék leszállni a hintáról, mert baj lesz. Most a másik kettő is leteszi a táskáját. Határozottan fenyegető a tartásuk. — Menjetek innen! — mondja most erélyesen a másik lány. — Ez a kisgyerekeké! — erélyeskedik Ferkó és olyan mozdulatot tesz, mintha eléje akarna állni, hogy elkapja a láncot. — Menj innen! — kiált rá a lány. — Nem akarlak elütni. — Akkor álljatok meg. Ez a mi hintánk! Igaz? — és megint szóra akarja biztatni a társait, nehogy egyedül beszéljen. Most leereszti a lábát az egyik lány: fékez. Kipirult az arca, szoknyája egy kicsit felszalad a térdén. — Mit akartok — kérdi kapkodva. — Nem hintázhattok eleget máskor, mi? — De mi azért jövünk mindig fél nyolckor... — felel Ferkó, s a másik kettő is igaz Az ellenség szerdán reggel Ormos Gerő jelent meg a téren. Fél nyolc előtt néhány perccel három copfos, kékruhás »nagylány« szállta meg a hintákat. Iskolatáskáikat lerakták a zöldrefestett fagerendák mellé, ráültek gyorsan a láncos deszkákra, elrúgták magukat a földtől, aztán előrefeszítették a lábukat, hátra a derekukat és fölneveltek a szép őszi mennyboltra. A három kis srác megtorpant a sarkon, amint meglátta a lengő hintákat. Ők két hét óta minden reggel szervezetten járnak ide, ennyivel korábban jönnek el hazulról és itt van most ez a három idegen, ebből nagy cirkusz lesz — mondja Ferkó és elindul dühösen. — Gyertek, srácok, ■ adunk nekik. Elszántan sietnek a hintákhoz, nézik a repülő lányokat. Ferkó áll hozzájuk legközelebb, leereszti lába elé a kopott táskáját, kiszemel egyet a lányok közül, ahhoz intézi az első kérdést. — Hányadikosok vagytok? A lány lenéz rá lengés közben, aztán fölveti a fejét, nevet egyet és nem felel. Ferkó összenéz a társaival. Ez piszokság, üzeni a szeme és azt mondja: — Ti már biztosan legalább nyolcadikosok vagytok. Szánjatok le a hintákról. Ezeket nem ilyen nagyoknak csinálták. zodik, mert a lányok mind fékeznek. — Mit okoskodtok!? — dühösködik, aki a szélső hintán ül. — Azt akarjátok, hogy lekenjünk egyet!? Ferkó kidülleszti a mellét. — Gyere, ha mersz! Mozdulatlan már mind a három hinta, de a lányoknak eszében sincs leszállni róla. — Ez nem ilyen nagyoknak való! — pattog Ferkó és egészen közel lép a legbeszédesebb lányhoz. Meg is fogja a láncot, de a lány markába veszi a fiú öklét és azt mondja: — Jaj, igazán, fiúcska, ne légy ilyen utálatos! Látod, mi már ilyen nagyok vagyunk, úgyse sokáig ülhetünk föl itt a hintákra, mert nemsokára felnőttek leszünk, hát igazán ne irigyeljétek tőlünk, legyetek szívesek. Érzi, hogy feszül markában a fiú kis ökle, ki is szabadítja, nagyot szortyant az orrán, felrántja hasán a nadrágot zavarában és ellép a hintától. — Az más — mondja győztesen. — Arról lehet beszélni. Megérti az ember. Igaz, srácok? A másik kettő csak szótlanul helyesel és fölveszik a táskáikat. A lányok csipognak, dicsérik őket, s a három kis csikó nagy rikkantással ugrik mögéjük. — Akkor gyerünk! — és lökik a nagylányos hintákat a magasság felé. A vasúti közlekedés és szállítás korszerűsítésére éventesok millió forintot költ az ál♦ lám. A MÁV 1958-tól 1960 végéig 300 új személyszállító kocsit állított forgalomba, az i idén további 200-at vásárol.A gyorsvonatokkal ma már mindenütt négytengelyes, mozidern kocsikkal utazhat a közönség s az a törekvés, hogy ♦ néhány éven belül a távolsági * személyvonatokon is ilyenek ♦ közlekedjenek. A vasúti forgalom gyorsításának egyik legnagyobb akadálya a pályák egy részének rossz állapota, ezért a legtöbb vonalon még a gyorsvonatok is csak hatvan—nyolcvan kilométeres sebességgel közlekedhetnek. A tervszerű felújítás ezen a területen is megkezdődött. A program végrehajtásának első részeként az idén 400 kilométer, 1965 végéig pedig összesen mintegy 2700 kilométer régi vágányt építenek újjá. Ezzel elérik, hogy az ötéves terv végére az összes főútvonalakon 100 kilométeres vagy ennél nagyobb sebességgel haladhatnak majd a gyorsvonatok. Jó eredmények A műszaki elmaradottság felszámolásában számos üzem — többi között a Wilhelm Pieek-gyár, a Ganz-MÁVAG és a Klement Gottwald Villamossági Gyár — vesz részt, egyre jobb eredménnyel. Figyelemre méltó azonban az a munka is, amit a MÁV iparvállalatai és közlekedési szakosztályai »önerőből« végeznek. A Vasutasok Szakszervezetének elnöksége nemrégiben megvizsgálta a MÁV 1961. évi műszaki fejlesztési alapjának — közel 40 millió forintnak — felhasználását. Az értékelés szerint elsősorban a MÁV iparvállalatai hasznosították jól az alap nyújtotta lehetőségeket. Dicséretre méltó eredményt ért el többi között a — nem soki MÁV Gépjavító Üzemi Vállalat: kikísérletezte és elkészítette a »nagy teljesítményű talpaláverőgép« prototípusát és elrendelte a nehéz emberi munkát helyettesítő gép próbaüzemeltetését is. A Székesfehérvári Járműjavítóban a »■nyolc köbméteres keskenynyomtávú billenő teherkocsi« megvalósításában teljesítették becsülettel, a gyártáshoz szükséges szerszámok elkészítése után megszervezték a szalagszerű tervezést. Mindent egybevetve, a MÁV ipari üzemei az egész évre rendelkezésre álló műszaki fejlesztési alap 45 százalékát használták fel az év első hat hónapjában. Elvi és gyakorlat A vasúti közlekedés területén már közel sem ilyen kedvező a helyzet: az év első felében éves keretüknek mindössze 20 százalékát költötték el. A szakszervezet elnöksége nem a középszerveket és azok dolgozóit hibáztatja elsősorban az elmaradásért. A műszaki fejlesztési alap felhasználásának tervét ugyanis március 25-én hagyta jóvá a minisztérium. Tanulságos — más iparágakban is hasznosítható — , tapasztalatokat hozott az arra vonatkozó vizsgálat is, hogy a műszaki fejlesztési alapot a rendeltetésének megfelelően használják-e fel. A kiadott elvek szerint ugyanis az a helyes, ha a kutató intézetek- nél főleg a távlati jellegű ku- tatásokra, aszakszolgálatok- nál a közlekedési eszközök, berendezések és munkamód- szerek korszerűsítésére, a vállalatoknál pedig a gyártmá-nyok és a technológiai folya- matok fejlesztésére fordítják a fő figyelmet és az anyagi erőforrásokat. A szakszervezet elnöksége és a minisztérium műszaki fejlesztési szakosztálya egyett értő megállapítása szerint ar ra megy eddigi tervek csak részben igazodnak ezekhez az elvekhez, elsősorban azért, mert túlságosan szétaprózódtak. Az 1961. évi műszaki fejlesztési alap felhasználási tervei a MÁV iparvállalatainál 57, a közlekedési szakosztályoknál pedig 131 témát tartalmaznak. Pedig a célnak sokkal jobban megfelelne, ha az alap felhasználását lényegesen kevesebb, de döntő jelentőségű feladatok megoldására korlátoznák. Példa — házon belül A céltudatosabb felhasználásra van lehetőség a MÁV- nál is. A megoldás hogyanjára saját maguktól is vehetnek példát. A jelenlegi tervek között ugyanis szerepel néhány olyan célkitűzés — például a vasbetonaljas kísérleti pályaszakasz létesítése, az önkiürítős zúzottkőszállító kocsi és az új típusú hálókocsik prototípusának kialakítása —, melyeknek megvalósítása komoly hozzájárulást jelent a vasút korszerűsítéséhez. A hiba az, hogy kevés ilyen feladatot vesznek bele a tervekbe s a munka és a pénz zömét az apróbb, kisebb jelentőségű tennivalókra fordítják. Szakszervezeti szerveink — különösen a Műszaki Gazdasági Tanács — kísérjék tehát a jövőben jobban figyelemmel a műszaki fejlesztési alap felhasználási terveinek elkészítését, szorgalmazzák, hogy a gazdasági vezetés a legfontosabb feladatok megoldására fordítsa a rendelkezésre álló erőforrásokat — szabta meg a tennivalókat a Vasutasok Szakszervezetének elnöksége. S helyes megállapításukhoz csupán annyit fűzünk hozzá, hogy hasznos lenne, ha e tapasztalatokra más iparágakban és szakmai szakszervezetekben is felfigyelnének. Macsri Károly Sok kies NÉPSZAVA Tizent AZ V. SZÁMÚ AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT a Lehel úton van, néhány lépésnyire a Béke tértől. Itt dolgozik a harmincéves Zagyva Lajos vezetésével egy szocialista lakatosbrigád. Jelenleg tizenhárman vannak , átlagos életkoruk véletlen megegyezik Lőwy Sándoréval, a kommunista ifjúmunkáséval, aki huszonhárom éves volt, amikor meg kellett halnia, s akinek a nevét a brigád két éve felvette. Meglehetős egyszerű feladat volna beszámolni arról, hogy a Lőwy Sándor szocialista brigád csakugyan kiváló, méltó nevére. Hiszen a versenyben most is másodikak, s az ötödik helynél alább sosem állottak (ott is csak egyszer). Húsz év körüli, jókedvű, csupa élet fiatalembereknek úgy ► dolgozni, hogy munkájuk mi► nőségében hosszú hónapokon [ át kifogás ne merülhessen fel, [ hogy újításaikra újra-újra fel[ figyeljenek — elgondolkoztató, [ nagyon nagy eredmény. [ Akadhat, aki úgy véli: szép, [ szép, egy ilyen szocialista bri[gádban lenni, de köszönöm, [nekem túl szigorú élet az [ ilyen, több derű, több ifjonti móka kell énnekem — inkább s hagyom a szocialista címet [ másnak. [ Sok mindent lehetne erre válaszolni. Hiszen sokféle em berből tevődik ez a brigád is: [ sokféle színvonal, életkörül[ mény, öntudat. Mégis nyugodt [lelkiismerettel mondhatjuk: ez [szocialista brigád. S eredeti[leg nem is a munkájukról [ szándékoztam beszámolni, ha[ nem arról, miként járnak [együtt ide-oda, színházba, moziba, vendéglőbe, hogy’ olvaslak, mit olvasnak. Volna is [mit mondani minderről — de [ valami sokkal érdekesebbet is [ találtam, a kultúrának ennél is [ jelentékenyebb vonásait. Éppen [ azt a derűt, parttalan jókedvet, s amellett szerény, szóra [ sem méltatott tisztességet — [ ami a legmélyebb kulturált[ ságnak mindennél fontosabb [mutatója. | EGY DÉLUTÁN, munka [után találkoztunk. Baranyi [ Mihály, a brigád egyik alapító [ tagja, Demeter László tech[ nikus, Somogyi János és má[ sok ültek együtt. Jármán a Lehe’ Mikor a majdnem gyerek Somogyi János inasként idekerült, nemigen tudott sokat a szocializmusról — tudományosan bizonyosan ma sem tud eleget. De ahogy itt fogadták, tanították, nevelték, megérezhetett valamit a dolog lényegéből, azért kérte felszabadulásakor Molnár üzemvezetőt: hadd kerüljön a Lőwy-brigádba. A brigád elfogadta, rendes gyerek — ők meg úgyis kellett, adjanak már általuk nevelt embereket sokfelé. Demeter László esete — jóllehet ő a legiskolázottabb valamennyi brigádtag közül —, sokban hasonlít Somogyiéra. Mert bár a technikumon szerelő, esztergályos és lakatos képesítést egyaránt kapott — bizony kicsit gyenge volt eleinte ehhez a speciális munkához. És tartott tőle, hogy a többiek majd bolondot csinálnak a »nagy tudós«-ból,ahogy az már sok helyütt szokás. Itt nem. Itt a tréfa nagyon is szokás — de a kegyetlenség nem. Demeter, ez a rendkívül megnyerő fiatalember, ma a brigád egyik lelke — s olyan ma a társaihoz, mint azok voltak hozzá. Helyet László, a főbizalmi az idén végzett a nyolcadik általánossal. A matematikával történetesen nehezen — kezdetben. No, de itt meg Demeter segített, végtére is nem azért van a brigádban, hogy már ez is probléma legyen. SOK MINDEN nem probléma — vagy kisebb probléma —, ha valaki tagja egy kedves emberi közösségnek, amilyen ez a brigád. Jámbor elvtárs például másfél évig feküdt súlyos betegen kórházban. S jóllehet, nem volt ez sem a versenypontok közt, sem a kulturális vonatkozású vállalásokban, mindvégig felváltva látozgatták, segítették, amikor kellett. Ilyen szomorú eset szerencsére több nem volt. Vidám annál több. Simon Lászlót a lányoknál való mikénti viselkedésre oktatgatta nagy igyekezettel szinte az egész brigád. A közeli hetekben derült ki, hogy a dolog tökéletesen felesleges. A tizennyolc éves fiatalember nemcsak eljegyez- te, feleségül is vette Ujszászi útról Katit, a Bakács tér feérhéz még nálánál is fiatalabb tisztviselőnőjét. E tárgyban ez a rekord a brigádban. A legközelebbi «áldozat« — hivatalos brigád-fogalmazás — Borbély Lajos, akit teljesen megfejthetetlen okokból a brigád csak »Bandidnak, a családja és menyasszonya, Erdős Éva »Laci«-nak szólongat. No de nem a név a lényeg! S ha már a neveknél tartunk: a névadás, s az ekörül lehetséges hecc a brigád egyik kedvenc szórakozása. Balogh György egy ideig »Matyi« volt — ez érthető, mert többször beszélt édesapja szamaráról, s a párát a brigád tagjai is megismerték, amikor kinn jártak náluk Rákoskerten. Az igazi neve azonban Gyurinak nem ez, hanem: »Cigány«. Pedig nem cigány, csak fekete a szeme. Ez elég ok volt Baranyi Mihálynak, hogy egy hulladék alumíniumlemezből csinos hegedűt szabjon ki számára,, fából, spárgából lábat, húrozatot eszközöljön rá, ráfesse a nevét: »Stradivári, anno 1961« — s ünnepélyesen, az egész brigád nevében átnyújtsa Balogh Gyurinak. El kellett ugrania, hogy hozzá ne vágja — de már nem haragszik. A hegedű azóta beköltözött a brigád hasonló relikviái közé. Nagyon kedves, nagyon szeretetre méltó embercsoport a Lőwy Sándor szocialista brigád. Amikor Romfa Pista, ez a Bács-Kiskun megyei gyerek közéjük került, azt csinálták, hogy ebédidőben vele olvastatták fel az újságot, hogy gyakorolja az olvasást, ami bizony akkoriban nem ment könnyen neki. Tavaly elvégezte a gépkocsivezető előkészítőt , de bizony párhu-zamosan a nyolcadik általánossal még nem bírt megbirkózni. Majd az idén. MÉG SOKUKRÓL NEM BESZÉLTEM — nem mert nem volna mit, hanem mert itt most nincs hely. Nem beszéltem Zagyva elvtársról sem. S tán nem is nagyon fontos többet mondani, mint hogy évek óta ő ennek a brigádnak a vezetője. S ha a brigád szocialista — hát a vetítője kétségkívül az. Rajk András j£\ fA\»j