Népszava, 1961. december (89. évfolyam, 284–308. szám)

1961-12-01 / 284. szám

A kisiparos, a tanuló és a törvény ! A közelmúltban, a Belváros szíveiben elegáns kiállítás hívta magára a figyelmet. A szakma »ifjú mesterei« állí­tották ki legszebb munkáikat a Váci utcában. Ezek az ipari tanulók és sok ezer társuk nemcsak­­ az állami nagyipar­ban, hanem szép számban — több mint 43 ezren — kis­iparosoknál tanulják, mléghoz­­zá kiváló minőségben a szak­ma fortélyait. A kisiparosok legtöbb eset­ben igen lelkiismeretesen ta­nítják a fiatalokat, épp ezért volt meglepő, amikor a 36. számú iparitanuló-intézetben Szírt Miklós tanár arról pa­naszkodott, hogy több tanu­lójánál tapasztalta: nem kap­ják meg a törvényekben elő­írt járandóságukat, a munka­ruhát, a szabadságot vagy az ebédpénzt, esetleg olyan mun­kát is végeztetnek velük, amely messze esik a szakmá­tól Kinek hasznos a túlóráztatás ?­ ­ Az egyik növendék ügyében a VII. kerületi tanács ipari osztályához fordultunk — mondotta —, mert a mes­ter, egy Kertész utcai bádo­gos, a tanulónak nem adta ki a szabadságát, pedig a tör­vény 24 napot ír elő. Sajnos, eredményt nem értünk el. A fiú ugyan először aláírta az osztályfőnöki órán elmondot­takat, de később a mester ki­ment a szülei­hez, s hogy ott mit mondott, mit nem, az ki­deríthetetlen, de legközelebb a fiú — talán félelmében — megmásította előbbi vallomá­sát, így a mester elháríthatta magáról a felelősséget. Egy­­ másik fiúnál sikerült segíteni­e a XIV. kerületi tanács ipari f­őisztályával közösen, őt ko­­­­rábban túlóráztatta a mester,­ ezt mosst már megszüntettük.­­ A Kertész utcai bádogos-­­ mestert mi is felkerestük.­­ Még zavarosabbá vált az ügy,­­ mert most azt állítja, hogy a­ fiú az év során sokszor lógott , és csavargott, s ,ő ezit beszáll mit­ja a szabadságba. J Akár így volt, akár nem, J mindenképpen érdemes fog-1 lalkozni az üggyel, illetve túl- J tekinteni a Kertész utcai * bádogosányj helyen és a XIV.­­ kerületi eseten, hiszen ha- í zárakban több tízezer ipari­­ tanuló köt évről évre szerző-j dést kisiparosokkal, és a gya-J korlat azt bizonyítja, hogy­ nem csupán ebben a két eset-­­ben történt törvénysértés.­­ Egy ipari tanuló leány pél­­­dául elmondotta: mesterei azon a címen túlór­áztat­ja,­­ hogy ez az ő hasznára válik,­­ mert jobban megtanulja a­ szakmát, így mindig fáradtan, s kimerülten megy haza, az is­kolában sem tud jól figyelni, mert a tanuló­ napokon is kö­telezi, hogy bejárjon a mun­kahelyre, bár a törvény en­nek ellenkezőjét írja elő. A szabónő ajándékot hoz... Ősi községben a helybeli kovácsmester hajnali 4-től este 9-ig foglalkoztatta tanu­lóját a »szakma speciális jel­legére« hivatkozva. A tanács, amint tudomására jutott az eset, azonnal megvonta a kovács­mestertől a tanulótar­tási­­ engedélyt.­ Egy budapesti szabónő hosszú ideig be­jelentés nélkül tartotta a ta­nulóját, és amikor a Helyi­­ipari és Városgazdasági Dolgo­zók Szakszervezete felelősség­re vonta, hatalmas csomaggal érkezett a megbeszélés szín­helyére. Nem akart ő meg­vesztegetni senkit, csupán félrevezetni a szakszervezeti funkcionáriusokat azzal, hogy ő jó ember, mert az itt látha­tó holmikat a tanulólánynak akarja ajándékozni... Hiába volt azonban fáradozása, mert a tanács a kivizsgálás után tőle is megvonta a tanulótartási engedélyt. Több fiúval és lánnyal, tanárral és mesterrel beszél­getve azt tapasztaltuk, hogy a magánkisiparosoknál tanulók erkölcsi és politikai nevelésé­ben kevés eredményt­ mu­tathatunk fel. Igaz, kevés olyan kirívó esetet hallhat­tunk, amikor egy-egy mester megakadályozza például ta­nulójának a KISZ-munkáját, sőt, Heves megyében több mester maga ellenőrzi, hogy a nála tanuló fiatal részt vesz-e a KISZ mozgalmi mun­kában. De tapasztaltuk azt is, hogy a fiatalok egyik-másik kisiparos egyéni magatartása miatt nem a legjobb környe­zetben vannak. Rossz hatással van az ipari tanulókra az olyan kisiparos, aki például részeges, durva. T­anácsi ellenőrzést a szerződéskötésnél A nagyüzemben, ha vala­kinek a magatartásában kifo­gás található, megvan a lehe­tőség a hibák kijavítására, mert ismerik egymást a mun­kások, tudják, kinek a kezére lehet fiatalt bízni. A kisüzem­ben nincs társadalmi össze­fogás, nincs mozgalmi ellen­őrzés sem. Ezért fontos, hogy a helyi szervek vizsgálják meg, kinek adnak ipari tanuló­tartási engedélyt. Jelenleg ugyanis a szerződtetés nem a tanácsnál történik. Egyet­értünk a HVDSZ javaslatával, amely szerint a jövőben a szerződtetést éppúgy, mint a szakmunkásvizsgát, a tanács­nak kellene szentesítenie, így már az indulásnál meggyő­ződhetne arról, jó helyre ke­rül-e a szakmát tanuló fiatal? A szakmaközi bizottságok, különösen vidéken, igen sokat tehetnének az ipari tanuló­képzés érdekében. Szemmel tarthatnák a fiatal szakmun­kás jelöltek sorsát, szakmai, erkölcsi, politikai fejlődését, és időben figyelmeztethetnék az állami szerveket is, ha né­­mely mester megfeledkezik kötelességeiről és törvényeink­ről. Lendvai Vera MAGYAR VÁZÁK LONDONNAK, STOCKHOLMNAK ÉS M­S BELGRÁDNAK. a Hódmezővásárhelyi Majolika Gyár mo-; ’ dem gyöngymázas kerámiáiból több tízezer darabot rendel­;­­­tek Anglia, Svédország és Jugoszlávia számára. Képünk:­­ Tatár Imre a vázákat égetés után kirakja a kemencéből (MTI Fotó : Bereth Ferenc felvétele). Bíró Antalné huszonhat éves volt, amikor megkapta, a Vörös­­kereszt értesítését, hogy férje meghalt a keleti fronton. A többi özvegyasszony ruházatán is visel­te fájdalmát, Biróné csak odabent. Hétéves volt akkor az István, öt a Jancsika. A kicsi nem is emlé­kezett az apjára. A nagyobbik sem nőtt túlságosan hozzá. Birónét sem szedte le lábáról a hír. Tulajdon­képpen olyan régen volt már férfi­­segítség, férfigyöngédség nélkül, és a tragédia gondolata is annyiszor feljajdult benne, hogy a közlés csak lezárta a bizonytalankodást. Sokáig hidegebbnek érezte még az ágyat,­ olyankor csöndesen sírdo­­gált is, de soha nem siránkozott. Így Birónét senki nem tartotta szánandó, szegény özvegynek. Sor­sa nem ült ki arcára, noha inkább komoly, mint mosolygós volt. Ugyanúgy végezte a munkát, mint addig, amíg az ura élt, s a fronton volt. Tizenkét holdat lá­tott el úgy, hogy napszámost nem fogadott soha. Magas, erős asszony volt, s ilyen a lelke is. A faluban lassan megszokták, hogy férfi­számba vegyék. Eleinte még meg­történt, amint ez özvegyekkel szo­kott, hogy törleszkedtek hozzá az asszonyra éhes férfiak. De Biróné nem incselkedett velük. Nem tett ügyes kis ellenvetéseket azért, hogy biztatgassa őket. Így hát le­szoktak a közeledésről, az apró se­géd­kezéseket is abbahagyták, en­gedték, hogy maga rakodjon a ko­csira. Asszonyt pletyka rtém kereke­dett körülötte sohasem,, mivel asz­­szonyokkal nem tartott kapcsola­tot. Nem ért rá még apró szom­szédolásra sem, nem hallgatta meg a falu bizsergető kis cseme­géit, így hát nem szerzett magá­nak ellenségeket. Szemes Piroska: Biróné szekerének zörgését ezer közül is megismerték. A két szép ló zajos vágtatását, a kocsi hang­ját nem lehetett senki fogatával összetéveszteni. Biróné a vágta hevében néha felállt a szekéren, s a­ rohanástól ilyenkor lobogott a ruhája, hátulkötött kendőjének csücske. — Mint egy látomás... — szól­tak az asszonyok. És ebben volt valami hűvös ítélet, de tisztelet is. A, megköze­líthetetlen, elzárt világban élő asszonyt, halvány irigységgel kí­sérték a női tekintetek. — Nem is asszony az! — mond­ták. Pedig az volt. Szerelemre ter­mett asszony. Hányszor sajdült fel benne mindez. Persze örökké csak az elvesztett boldogság emlékezé­sében, úgy, hogy Antal volt az erős, aki mellett lehetett gyöngé­nek is lenni. Ki törődnék a két gyerekkel, ha utat enged a szere­lemnek? Hol maradva ideje akkor a munkára? Attól tartott, hogy az az idegen, akit megszeretne, elhó­dítaná majd a gyerekektől. Amikor a nagyobbik egyetemre ment, szekéren vitte ki a vasút­hoz, s visszafelé sírt a távozó vo­nat láttán. A második fiút is ő vitte ki az állomásra. Akkor már nem­ sírt a vonat után, de belül még jobban fájdogált, hasogatott a búcsúzás. Amikor megalakult a termelő­­szövetkezet, húzódozott belépni. Okos, tervező asszony volt azon­ban, s számvetést csinált. Egy magányos éjszaka után mérlegre tette mindazt, ami oda, való volt, s nem várta meg, amíg eljönnek hozzá, hanem maga ment aláírni a belépést. " Két éve már. A nyáron gondolt rá először, hogy öregszik. Pedig mindössze­­ csak negyvenéves. A kombájn mellett aratni is kellett. Kaszát kért. — Ugyan, Biróné — mondta a brigádvezető —, csak nem képzeli, hogy megengedjük az asszonynak a kaszálást ? — Nem én aratok ... Én csak a markot szedem ... — Akkor minek a kasza? — Jönnek a fiaim ... Már ott elszorult a szíve, s alig állta meg sírás nélkül, hogy ezt kimondta. Ebből vette észre, hogy öregszik. A gyerekek most már neki segítenek. Az ő kis könyvébe fogják beírni azt, amit dolgoz­nak . . . Amióta a termelőszövetkezetben van, nem kel olyan korán. Meg­tanulta a munkaegység kiszámítá­sát, esténként ő magyarázta el a szomszédasszonyoknak. Azelőtt nem hiányoztak a barátnők, most meg alig várta az estét, hogy átjöjje­nek hozzá. Ha nem kopogtatott senki, maga ment valahova. Már elcsöndesedtek a munkás nappalok, amikor megkapta a fiúk levelét, amelyben megírták, meny­nyi szünetük lesz télen, örült a viszontlátásnak, de valahányszor arra gondolt, hogy beszélni kell majd velük, úgy elpirult, mint lánykorában, amikor zavarba hoz­tak. Belül, magában már régen elintene a dolgot, okos érveket sora­koztatott fel a későn kipatt­int érzés mellett, de valahányszor arra gondolt, hogy előbb-utóbb beszélni kell erről a fiaival is, félt. A fiúk megjöttek. A két fiatal­ember hamar észrevette, hogy — míg máskor csöndes volt a ház — most szinte ■megállás nélkül jöt­­tek-mentek, olyan ismerősök is, akiknek csak köszönni szoktak. Él­vezték, hogy megéledt a ház, és gyönyörködve állapították meg, milyen csinos, fiatalos az anyjuk. Biróné ünnepi asztalt terített es­tére. Négy tányért tett fel. — Édesanyám, elszámolta ma­gát — nevetett Jancsi és megfor­gatta anyját. — Tudtommal hár­man vagyunk! Biróné elpirult. — Nem számoltam el magam ... Négyen leszünk. Akartam már róla írni nektek, de... Húzta a mondatot, de nem is fejezhette be, mert a két fiú fel­ugrott, jobbról is, balról is bele­csimpaszkodott anyjába. Amikor kopogtattak, szétrebbentek és nyakkendőjüket, zakójukat igaz­gatták. A férfi, alá bejött, kissé lehaj­totta fejét az ajtókeret alatt, noha befért volna anélkül is. özvegy Biróné piros volt, mint a tüzes kardvirág, de egyenesen, fenségesen állt, s csak annyit mon­dott: — A fiaim A férfiak barátságosan kezet fog­­tak, asztalhoz ültek. Az asszony zajtalanul tette le a gőzölgő leve­­sestálat, s menni kezdett. Először a vendégnek, utoljára magának. Úgy érezte, hogy ilyen fiai senki másnak nincsenek, csak neki__ 1961. december 1 NÉPSZAVA Írta: Varga György, a Szaktanács titkára MÁSODIK ÖTÉVES TERVÜNK — melyet az országgyűlés törvénybe iktatott — alapvető célkitűzése: a szocializmus alapjai lerakásának befejezése, a fejlett szocialista társadalom felépítésére való áttérés. Befejez­zük a falvak villamosítását, javul a lakás­­helyzet, több bútor, háztartási gép stb. áll majd a dolgozók rendelkezésére. Ebben van második ötéves tervünk nagy politikai, tár­sadalmi és gazdasági jelentősége. Ez lelkesíti munkásosztályunkat, dolgozó népünket a szocialista munka újabb hőstetteire. Mint az MSZMP Központi Bizottsága határozatában kimondja: »Szocialista építőmunkánk általá­nos, közvetlen feladata most az ötéves terv végrehajtása.­« Abból kiindulva, hogy ötéves tervünk cél­kitűzései az éves tervekben realizálódnak, erőinket az év hátralevő feladatainak, a jövő év megalapozott előkészítésének megvalósí­tására kell összpontosítanunk. Az iparban a tervek meghatározott vonatkozásokban tör­ténő túlteljesítésére kell figyelmet fordíta­nunk, ügyelve arra, hogy ezzel az export növelését és az importanyagok megtakarítá­sát érjük el. Határozottan kell fellépnünk a még jelentkező mennyiségi szemlélet és a népgazdaság érdekeinek megsértése ellen. A mezőgazdaságban a még hátralevő betakarí­tási és a jövő év megalapozását biztosító munkálatok maradéktalan elvégzését kell elősegítenünk. Mire van most szükség, mire kell a nép­gazdaság minden ágában gondot fordíta­nunk? Mindenekelőtt az állami, gazdasági és mozgalmi szervek összehangolt, elvi ala­pon nyugvó együttműködésére, egyöntetű cselekvésére, a dolgozók széles tömegeivel való eleven kapcsolataink állandó erősíté­sére. A lehetőségek, tartalékok feltárása, ki­aknázása és nagy ügyünk szolgálatába való állítása magasabb színvonalú vezetést, se­­gyelmezettebb munkát és felelősségtudatot igényel. A VEZETÉS gondosan szervezze meg a dolgozóknak a vezetésbe, ellenőrzésbe való bevonását. Az üzemi demokrácia fejlesztése, a rendszeres tanácskozás a dolgozókkal, az egyik legjobb eszköz a bürokrácia, a lélek­­telenség elleni harcban. Megóv az egészség­telen szellemtől, a bírálat elfojtásától. Szár­nyakat ad a dolgozók teremtő alkotásvágyá­nak. Az elmúlt években kialakultak üze­meinkben az ehhez szükséges formák, mód­szerek. Komolyan kell venni a dolgozók ta­nácskozásait, javaslatait. Előre kell lépnünk a termelési tanácskozások színvonalának emelése, rendszeres megtartása terén. A ter­melési tanácskozás, ha jól készítjük elő, al­kalmas arra, hogy felszínre hozza a dolgo­zók javaslatait, bíráló megjegyzéseit, mind­megannyi forrását, tartalékát feladataink megoldásának. Az elmúlt években sokat tettünk ezen a téren. Termelési tanácskozásaink többsége ma már betölti szerepét s a dolgozók veze­tésbe, ellenőrzésbe való bevonásának eszkö­zévé vált. Jelenlegi feladatainkból kiindulva, további erőfeszítésekre, a dolgozók részvéte­lének magasabb színvonalú megszervezésére van szükség. Ezért szakszervezeti bizottsá­gaink — aktivistáik bevonásával — együtt a gazdasági v­ezetéssel tartsák kötelességük­nek a tanácskozások jó előkészítését. S ez nem merülhet ki a tanácskozás időpontjá­nak közlésében. Hívják fel a dolgozók fi­gyelmét a tanácskozás tárgyát képező és megoldásra váró fontosabb kérdésekre. Nem kevésbé fontos, hogy az illetékes gaz­dasági vezető is lelkiismeretesen készüljön fel előadására. Tűrhetetlen az e téren sok helyütt tapasztalható felelőtlenség. A dolgo­zók számára érthetetlen, száraz, semmit­mondó számok halmazának eldarálása alkal­matlan alkotó gondolatok, ötletek keltésére. Az ilyen gazdasági vezető gondolja magát a hallgatók közé. Mit szólna ő, ha saját elő­adását kellene végighallgatnia? Ahol lélektelenül, bürokratikusan kezelik a dolgozók tanácskozásait, ott gyakori a bí­rálat elfojtása és megtorlása. Ahol ilyen lég­kör van, ott elmarad a dolgozók kezdemé­nyezése, állandósulnak a hibák, tetemes ká­rokat okozva gazdasági és politikai téren egyaránt. Változtatni kell ezen a káros gya­korlaton. Ez természetesen időt, fáradságot, türelmet igénylő munka. A befektetés azon­ban bőven megtérül. S ez csupán egyik for­mája, eszköze az üzemi demokrácia adta lehetőségek kiaknázásának. Mire van ehhez szükség? Többek között arra is, hogy a vezetők rendszeresen adja­nak számot a végzett munkáról. Az erről szóló beszámoló legyen közvetlen, érthető, teremtsen alapot a munka értékeléséhez. Azt jelenti ez, hogy biztosítjuk a dolgozók ellen­őrzését s ezáltal magukénak vallják az ered­ményeket éppúgy, mint a megoldásra váró feladatokat. Lényeges és fontos kérdése ez a dolgozók aktivitása kibontakozásának. KÜLÖNLEGES GONDOT KELL FORDÍ­TANI a megoldásra váró feladatok megtár­gyalására. Ebben a vonatkozásban­­sem szá­mokra van elsősorban szükség. Világos le­gyen a feladat meghatározása, őszintén tár­ják fel a problémákat, a megoldást akadá­lyozó különböző kérdéseket. Adjanak javas­latokat a különböző kérdések lehetséges megoldására. Ha így járunk el, alapot te­remtünk alkotó gondolatok felébredésére. S számunkra ez a legfőbb, legfontosabb dolog. Ezáltal módot nyújtunk a feladatok sokol­dalú megismerésére, felszínre tudjuk hozni azokat a javaslatokat, amelyek alkalmasak a­ tartalékok, lehetőségek feltárására. Üze­meink, vállalataink jövő évi feladatai kap­csán számos kérdés kívánkozik a termelési tanácskozások napirendjére. Akkor járunk el helyesen, ha a különböző kérdések nem öm­lesztve, hanem súlyuknak, fontosságuknak megfelelő sorrendben kerülnek megbeszélés­re. Ennek meghatározása a vezetés feladata. A termelési tanácskozás jelentősége, ko­molysága miatt sem helyes más módszerek alkalmazása. Erre utal a kormány és a Szak­tanács elnökségének a szocialista munkaver­­senyről és a termelési tanácskozások rend­szeréről szóló, néhány napja hozott határo­zata is. EGY KÉRDÉST, AZ ANYAGGAZDÁLKO­­DÁS KÉRDÉSÉT emeljük ki, amely a közel­jövőben tartandó termelési tanácskozások napirendjére kívánkozik — hiszen egy cikk keretében nem lehet célunk minden, a jövő évi terv előkészítésének és megvalósításá­nak biztosítását érintő kérdés megtárgyalása. Jövő évi tervünk megvalósításában külö­nös jelentősége van az anyagokkal való ta­karékosság és készletgazdálkodás megjaví­tásának. Napjainkban ez az a kérdés, ame­lyet a dolgozók tanácskozásain feltétlenül meg kell beszélni, mert az anyaggazdálko­dásnak döntő hatása van terveinkre, a ter­melés növelésének színvonalára s ezzel ösz­­szefüggésben számos fontos probléma meg­oldására. Előrehaladásunk, jövő évi felada­taink megvalósítása jórészt ezzel függ össze. S mégis sok helyütt a kellő körültekintés­­ hiányát, felelőtlen anyaggazdálkodást tapasz­talunk. Az anyagokkal való takarékos gazdálko­dásnak számos módszere van. Ha például az­­ alapanyagok minősége javul, lehetővé válik a termékekre jutó anyaghányad csökkentése. Jobb szervezéssel, korszerű gyártástechnoló­giák alkalmazásával, a technológiai fegyelem megszilárdításával az alapanyag-gyártó ipar­ágaknak kell ezt megoldaniuk. Biztosítani kell az előírt választéknak megfelelő ter­melést.. Le kell mondani a szűk vállalati ér­dekek hajszolásáról. A feldolgozó ipar nem­egyszer azért kényszerül­ anyagpazarlásra, mert nem a szükséges méretű és minőségű anyagot biztosítják számára. Akadnak azonban teendők a feldolgozó ipar dolgozói és vezetői számára is. Korszerű anyagnormák­­kidolgozása és gyártástechno­lógiák alkalmazása sok­at segíthet. Még in­­kább előtérbe kerül az a helyes elv, hogy a kevésbé anyagigényes gyártmányok termelé­sét szorgalmazzuk. Előtérbe kerül az anyag­gal való takarékosság minden formája. A helyenként egészségtelenül felduzzasztott anyagkészletek csökkentése sem tűr halasz­tást. A takarékos anyagfelhasználás nemcsak gazdasági kérdés, társadalmi ügy is, amely szorosan kapcsolódik a dolgozók foglalkoz­tatásához, a munkatermelékenység egyidejű emeléséhez. Ebben van többek között az említett kérdés jelentősége és szerepe. Az ésszerű anyaggazdálkodás- olyan kérdés, amelynek megoldásában a dolgozók mind­egyikének nagy a felelőssége. Ebből kiin­dulni, ezt figyelembe venni, a dolgozók fele­lősségére, ötletességére építeni — ez a siker legfőbb biztosítéka. VAN-E LEHETŐSÉGÜNK, HOGY ELŐRE­LÉPJÜNK? Kétségkívül van. Tartalékaink jó része nincs még kiak­názva. A szocialista versenyben részt vevő dolgozók százezrei, a több ezer szocialista brigád számára elsőrendű feladatként ennek megoldását kell állítani. S ha ez a tömeg­­mozgósítás, a széleskörű politikai felvilágo­sító munka párosul a vezetés célszerű, intéz­­kedéseivel — a siker sem marad el. 3

Next