Népszava, 1962. február (90. évfolyam, 26–49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

Miért csak garzonlakást kaphatott egy öttagú család Szemlén a József Attila-lakótelepen ?Nagy figyelemmel olvastam Trautmann Rezső építésügyi miniszter nemrégiben újságokban is megjelent válaszát, melyet Csíki Lajos képviselő interpellációjára adott a korszerű lakásokról. Egyetértek vele, hogy a lakosság panaszának egyes esetekben valóban az az oka, hogy ,a családtagok számához, a különböző korúak és neműek összetételéhez képest kicsi a kiutalt lakás’ — írja szerkesztőségünkhöz címzett levelében egy önmagát megnevezni nem kívánó építészmérnök. — Trautmann Rezső miniszter — Igaza van a levélírónak — válaszolnak kérdésünkre a Beruházási Bank III. számú fiókjának munkatársai, kiknek »hivatalból« kötelességük figyelemmel kísérni a József Attila-lakótelepen folyó építkezési munkát. — Íme, a lakásösszetételről szóló kimutatás. És a statisztika számadatai beszédesen bizonyítanak... Néhány perces összehasonlítás után máris kiderül, hogy a kivitelezés során jelentősen eltértek a lakótelep II. üteme eredetileg jóváhagyott beruházási alapokmányától. Hogy miért baj ez? Mert problémát okoz az elosztásnál. Nagy átlagban számolva, a legtöbb család három-négy személyből áll, így nem véletlen, hogy a kormány lakásépítési politikája elsősorban a másfélés a kétszobás lakásokat szorgalmazza. Ezekkel lehet a legcélszerűbben gazdálkodni. Természetesen szükség van kisebbekre és nagyobbakra is, de csak mértékben — nagyjából olyan arányban, mint ahogy azt a József Attila-lakótelep eredeti tervfeladata előírta. — A garzonlakás csak szükségmegoldásként alkalmas gyermekes családok elhelyezésére — mondják a IX. kerületi tanács munkatársai. — Viszont ha a rendelkezésre álló lakásállomány csak erre ad lehetőséget, nem tehetünk mást: a három-négy fős család részére is kiutaljuk a kis befogadóképességű lakást... A József Attila-lakótelep házkezelőségi irodáján még kézzelfoghatóbb tapasztalatokat szereztünk. Az iroda vezetőjével többi között megvizsgáltuk, milyen létszámú családok laknak a garzonlakásokban. A három-négy személy ugyanakkor szerintem nem fogalmaz pontosan, amikor azt mondja, hogy ezt ,nem a lakások beosztása, hanem a jelenlegi szűkös lakásviszonyaink, az elosztás körüli nehézségek, esetleges hibák, s néha a lelketlen bürokrácia számlájára kell írni. Állítom, hogy az esetenkénti panaszok oka nem csupán az elosztással függ össze, hanem jóval korábbi eredetű, és már a levitelezésre kerülő lakások helytelen nagyság összetételéből adódik. Igazam bizonyításául a József Attila-lakótelepet hozom fel példának .. .« Ezek szerint tehát a másfél- és a kétszobás lakásokból lényegesen kevesebbet, a garzon-, illetve a két- és félszobásokból pedig jóval többet építettek az eredetileg jóváhagyott tervnél, egyáltalán nem ment ritkaságszámba. De a 29. számú épület egyik garzonlakásában találkoztunk egy öttagú családdal is ... Ugyanakkor a két és félszobás lakások tekintélyes hányadában (a 31/a számú, nyolcemeletes épület lakásainak mintegy 50 százalékában) »csupán« négytagú családok laknak. önkéntelen a kérdés: menynyivel ésszerűbb lett volna — az eredeti tervfeladatnak megfelelően — kevesebb garzont, illetve két- és félszobás lakást építeni, ugyanakkor többet az egy és fél-, illetve a kétszobásakból. Valószínű, hogy a jelenleg két és félszobás lakásban lakó négytagú családok sem haragudtak volna meg érte, ha fél szobával kevesebbet kapnak, a garzonokban szorongó népesebb családok ugyanakkor emberibb körülmények között élhetnének a fél szobával nagyobb lakásokban. — Mi sem tartjuk szerencsésnek a József Attila-lakótelep II. ütemének lakásösszetételét — nyilatkoznak a Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalatnál. — Kényszerítő körülmények miatt kellett módosítani az eredeti tervet. Az akkoriban rendelkezésre álló típustervek ugyanis nem adtak lehetőséget rá, hogy más lakásösszetételű épületeket építhessünk. Ha az Építésügyi Minisztérium bővebb választékú típusterveket bocsátott volna rendelkezésünkre, valószínű nem lennének ilyen panaszok. Miért csak most néznek majd utána ... Ezek után az Építésügyi Minisztériumba vezetett utunk. Sajnos — hosszas kérdezősködés után sem válaszoltak a Fővárosi Építőipari Beruházási Vállalattól hozott »vádpontra«. A műszaki fejlesztési főosztályról a kommunális főosztályra irányítottak bennünket, mert — úgymond — ott jobban ismerik a helyzetet. A kommunális főosztály munkatársai viszont — hasonló indokkal küldtek vissza a »feladónak«. Végül is egy ígérettel kellett beérnünk: — Majd utánanézünk... A vázoltak miatt tehát nem sikerült hitelt érdemlően felderíteni, hogy miért tértek el a József Attila-lakótelep építkezésén az eredetileg jóváhagyott tervfeladattól. Az »építészmérnök« olvasónk levele nyomán kezdett vizsgálódásunkat azonban így sem tartjuk haszontalannak. Mert ha csupán arra sikerült ráirányítani az illetékesek (Építésügyi Minisztérium, fővárosi tanács vezetői) figyelmét, hogy a lakosság esetenkénti panaszának okait ne csak az elosztásnál, de a tervezés és a kivitelezés munkálatainál is keressék — elértük célunkat. Mocsári Károly Amiről a statisztika tanúskodik Sutba dobták az ésszerűséget A GYÓGYSZERIPARI KUTATÓ INTÉZET munkája nemzetközi viszonylatban elismert. Az intézetben sok új gyógyszer előállításával kísérleteznek. Kép: Új vérnyomáscsökkentő gyógyszer hatásvizsgálatát végzi Dabóczi Ödönné asszisztens a Gyógyszeripari Kutató Intézetben. (MTI Fotó : Friedmann Endre felvétele) Lakások megnevezése ISzett rri-fi Ifi Felépült lakások Eltérés Garzon 105 263 4 158 Másfélszobás 981 722 — 259 Kétszobás 811 632 — 179 Két és félszobás 198 425 + 227 1962. február 1 NÉPSZAVA I¥agy tettek várnak A FILMHÍRADÓ KÉPEIN ezüstös csillogással húztak a kubai légierő vadászgépei. A következő kép már tengerpartot mutatott, habzó hullámokkal, a visszavert intervenciós csapatok hajóinak és páncélosainak roncsaival. Egy transzparens a forradalmi Kubát éltette. A két mellettem ülő fiatal, mialatt megvette a szünetben kötelező perecet, összenézett és az egyikből nagyon őszintén feltört a sóhaj: »Látod, ott lehet valamit csinálni!« A mondat eszembe juttatta annak a néhány fiatal munkásnak lelkesedését, akik tavaly tavasszal egy röpgyűlésen költői hévvel, szinte rajongva jelentették be: ha szükség lenne rájuk, ők elmennének akárhová, ahol harcolni kell, függetlenségért, szabadságért, jövőért, a forradalomért. Ismeretes és örök jelenség az emberek jelentős részének vágya a nagy cselekedet, a híres, a kimagasló tett után. Nem is lehet kárhoztatni ezt a vágyat, hiszen mérhetetlen sikerek, eredmények rugója, hajtóereje. És ha a mi hazánkban bármilyen korosztályhoz tartozó emberek azzal akarják kifejezni az emberi haladás, a jólét, a világméretekben kibontakozó forradalmi lendület iránti szimpátiájukat, hogy ilyen tetteket követelnek maguknak, igazuk van. Csak az a kérdés, hol akarják végrehajtani ezeket a nagy tetteket? Mert a sors — pontosabban fogalmazva körülményeink és adottságaink — a mi nemzedékünknek a nagy cselekedetek egy sajátos típusát, az alkotás, a teremtő építőmunka tetteit írja elő. Faust, amikor Mephistophelessel vitatkozik, s az megkérdezi tőle: »Mi hát, ami után sóvárogsz? Az csak merész és nagy lehet. Te lengtél már közel a holdvilághoz, tán holdkórság von tégedet?« — így válaszol: »■Nem, nem! Elég a földi kör, nyíl itt is nagy tettekre mód még, csak bámulatkeltő adódjék, érzek erőt, mely nagyra tör.'» IGEN, NÁLUNK IS NYÍLIK MÓD nagy tettekre. Nem barikád-harcra, nem ellenséges seregek visszaverésére — bár elszigetelten egy-egy fiatal katona, határőr és nemegyszer polgári személyek is még harci feladatot is kaphatnak, különleges helyzetekben. A százezrek és milliók számára azonban másfajta forradalmi tetteket rejteget 1962 és következő éveink. A forradalmi tettet nálunk ma röviden építőmunkának nevezzük. Hogy ennek milyen csatái várhatók? Beszéljünk csak néhányról. Olyan esztendők után, amelyekben az évi 40 000 lakás megépítése már komoly sikernek számított, egymillió lakást kell adni a gyorsan gyarapodó, növekvő létszámú és főleg növekvő igényű lakosságnak. Meg kell teremteni nemcsak egyszerűen a modern követelményeknek megfelelő vegyipart, de véget kell vetni annak az elmaradásnak is, amely hazánkat a nagy műanyagtermelő ipari országoktól elválasztja. A falut, amely megkezdte ugyan a nagyüzemi életet, de az új, egybeszántott földek jelentős részén még korszerűtlenül, évszázados paraszti hagyományok lassan lazuló béklyójában termel, valóban szocalista közösséggé kell átalakítani. Ugrásszerűen növelnünk kell népünk kulturáltságát s javítanunk kell ízlését, milliós tömegeket kell szilárdan és véglegesen meggyőzni a materialista világnézet, a haladó és a szabad emberhez egyedül méltó filozófia igazáról. ÍME, EGY BEKEZDÉSBEN egy emberöltőre való kemény forradalmi feladat! Vegyük közülük csak az építőmunka látszólag nagyon szürke, egyhangú, taposómalomszerű feladtait. S ne válasszuk szét a fizikai és a szellemi munka kategóriáira! Falat rakni és toronydarut kezelni, teherautót vezetni és számológépet kattogtatni, kukoricát szedni és borjút etetni, csatornát tisztítani és valahol egy új építkezés jövendő helyén a sarat taposni gumicsizmában, a mérnökök piros-fehér jelzőpóznáit cipelni — mindez beletartozik abba, amit mi manapság forradalmi tettnek tartunk. Kis tanyasi nebulók fejébe beletölcsérezni a fizika alapfogalmait, hibátlanul megcsinálni egy villanykapcsolót, tisztességes utánjárással elintézni egy ügydarabot, mindebben benne él a forradalmi cselekedet lehetősége. Hogy valóban azzá váljék, ahhoz az is kell, hogy mozibeli fiatal barátaim körülnézve a hazában, egyre többször mondhassák: »Látod, itt lehet valamit csinálni!« MIDŐN SZERETNÉNK ELÉRNI, hogy a legegyszerűbb munkát végző fizikai munkás is érezze, hogy nagy ügy harcosa, merész forradalmi tett végrehajtója — annak nemcsak magukban az emberekben rejlő feltételei vannak. Ha mindenkinek a munkája egyaránt a közös jövő épületének téglája, akkor mindenfajta munka és minden beosztású munkás (megint csak fizikait és szellemit egy kalap alá véve) megkívánhatja, hogy azok, akik vezetik, irányítják, akik gondoskodnak munkakörülményeiről, ellátásáról, általában életkörülményeiről, mindig és mindenütt úgy kezeljék, mint velük egyenrangú bajtársat ebben a kalapácssal, szerszámmal, emelődaruval megvívott csatában. Megkívánhatja, hogy figyelmesek legyenek hozzá, meghallgassák gondját és panaszát,ne boszszantsák bürokratikus intézkedésekkel, s a lehetőséghez képest fokról fokra javítsák is helyzetét. Minden csatában vannak nehezebb frontszakaszok — lehetetlen, hogy ne legyenek. De ezekben az előretolt állásokban, a legnehezebb szakaszokon harcolókról, az építőmunka, a bányászat, a tudományos kutatás munkásairól és még egy seregtársukról éppen úgy nem szabad megfeledkezni, mint katonai hasonlattal szólva, a »trén«-ről, az ellátócsapatokról, akik között megtalálni a vendéglátóipari kiszolgálótól a TEFU kocsikísérőjéig és a gyári portástól a tegnap még aktív harcos nyugdíjasig, sőt, a családjuk és háztartásuk temérdek gondjával és tennivalójával küszködő háziasszonyokig és nagymamáikig mindenkit. EL TUDOM KÉPZELNI, hogy sokak világképébe nem illik bele a kocsikísérő vagy a lakást takarító nagymama, mint a szocializmus építője. De nélkülük sem épül fel! És nagyon jó dolog, ha ők is érzik, hogy nem épül nélkülük, ha ők is hozzá akarják adni a maguk képességének, akaratának, munkaszeretetének megfelelő részt, és ők is azt mondják: »Látjátok, itt lehet — és érdemes — valamit csinálni!« Baktai Ferenc 3 Közeledett a túlsó part, a Dömötör türelmetlenül nőcsónak hasát egyre csendegázta Lovast, menjenek a tasebben paskolta a víz. Az asznyájukra, lássák, hogy fest azszony hátra pislogott, majd a paradicsomi föld, a beszélmint aki a part közelségéből getésre futja még máskor is merít bátorságot, felemelt han az időből. gon mondtat Az asszony kacarászni kéz— Jól mondják, amit mondott, hogy ezek a városi embanak! Én csak azt fűzöm berek, hogy odavannak egy hozzá, hogy a részegség majd kis talpalatnyi földért. De jól nem olyan undorító dolog, mint van így, talán ezáltal is joba háború!... Majdnem olyan,ban megbecsülik majd, és meg higgyék el nekem, is értik a parasztok állapo-Kiugorva a csónakból, el- lát. Mert ugye, olyan hír járja, kapta a csónak láncát, s neki- hogy a parasztok többsége feszült, hogy utasai biztonság- földéhes és emiatt elvakult,ban kiléphessenek a partra, és még sokáig nem érti meg Rövid mondatokban érzékel az idő szavát egyes szetette hogy néhány éve meg nokoktól, meg írogató emberárta részeg emberekkel, akik rektől hallani ilyet; szerencsére csöpp híján belefojtották a olyat is, hogy azért a paraszvízbe, a parton meg műveitek tok zömében nyílt szeműek és volna vele egyebet is, ha ész- nyílt eszűek, belátják, merre be nem kap. Beláthatják, nem kell igazodniuk a saját érdek nélkül reszket, ha vad kükben... hitet tesznek a szombégatást hall. Olyan ez őneki, cializmus mellett. Ebben van mintha a halál jelentkezne a az igazság!... Ráckeve szövetházában, s épp akkor, amikor kezeti község már és az emir családja távol van, berek nem bánkódnak a lépésük miatt. No de... meg kell azt érteni — és ma már sokan meg is értik, mi az, amikor valakit a régi lelkéből akarnak kimozdítani. Ez a régi lélek sírom, és nyavalyog ... Nézzék, volt itt egy öreg paraszt, tavaly halt meg talpába állt rozsdás szögtől; azt mondta: nagyobb dolgot kívánnak tőlünk az elvtársurak, mintha még fiatalon, csodát habzsoló szép korunkban azt kívánták volna tőlünk, hogy drágalátos kedvesünket engedjük ki a karjainkból, holott azt a fényes csillagoknál is előbbrevalónak tartjuk. Pedig ugye... mire vénül az ember, kínlódások közepette, de rájön a leghabzsolóbb legény is — vagy az ilyen tán leginkább: gombház fej, ha leszakad__ Szokni kell és hozzászoktatni magunkat, méghozzá lassan, kíméletesen. — Ő is belépett — mondta a csónakos asszony. — Tisztséget is nyert a vezetésben. Sokáig piszkálták nyíltan és alattomosan: vén agyalágyult, kibeszélte magát és közben saját magát agitálta meg... Vén ember könnyen veszi, mert neki már mindegy: holnap azzal a földdel takaródzik be, amelyet nekik még gondozniuk kell. Röhög az orra alatt, és röhögni fog onnan alulról is, hogy bosszankodnak a fiatalok azon, hogy ő, idősebb Rácz Vilmos, a harmadik órában már egyetértett az elvtársurakkal és belépett a közös,be. Pedig eleinte kötötte az ebet a karóhoz és bíztak a nyakasságában. Ha egyszer aztán idősebb Rácz Vilmos bejelenti, hogy az idő halad, nem lehet elébeállni, mert maga alá gereblyéz, trágyázni a földet, mit lehet válaszolni? Az öreg Rácz Vilmosok olyanok, mint a vezérkolomposok: megindulnak, s a többi utánuk igazodik. Hogy néhányan mondogatják egymás közt: megvették az öreget... Belekerült az elvtársurak zsebébe , mit tesz az. Korábban viszont azt mondták, ha majd az idősebb Rácz Vilmos belép, követjük őt... Az asszony jó ízzel beszélt, s belefeledkezve hallgatták. Lovas megemlítette, hogy bizony, régi életformából új életformába átváltani sose ment simán a világtörténelem során. Ha felismerjük is a változás előnyét, vérünkben ott vibrál az újtól való viszolygás, mire beletörődünk meg is szenvedjük, s mire megszenvedjük, látni kényszerülünk, hogy IQV is a mi tevékenységünkkel változott egyet a világ — ami volt, nincs többé, s ami van, jobb, de bele kell szokni. Dömötör ismét mocorgott, hajlongott és jó napot kívánt, mutatva, hogy ő nem bír magával, menne tovább a fáihoz. Lovas hozzálépett, s az aszszonytól két óra múlva kérte a csónakot, hogy a húslevesre időben hazaérhessenek. Aszszonyokat hagytak ők otthon, méghozzá milyen asszonyokat! — kacsintott a durcásan néző Dömötörre. Egyik tűzről pottyantabb, mint a másik ... olyanok, akiket az ólálkodó, veszedelmes rókák kilométerekről megsejtenek és az ablakuk alá gyűlnek versengeni értük. Mivel házőrző kutyájuk nincs, sokáig nem szabad egyedül hagyni őket... A csónakos asszony tenyerébe kapta a száját; úgy nevetett, mintha szűkölne. — Jaj! — mondta kényeskedve — elvesztettem a két elülső fogamat... Ronda az ember, ha így nevet. Kórusban biztatták, engedje szabadjára a jókedvét; a csikó fogaikat ők is elhányták már, van fogalmuk a hézagos fogak. TDI. — Jó pofák! — mondta az asszony s nem nyugodott, míg mind a ketten be nem mutatták neki jódlizó tudományukat. — Nohát — rázta a fejét elismerőn —, ezt a tökrészegek se csinálhatnák különbül. Megilletődve álltak meg Lovas kerítésénél. Minden sértetlennek tetszett; a fákat árváknak és didergőknek látták. Amint a hűvös szél üstökön kapta őket, szentül hitték, hogy azért hajolnak feléjük, mert rimánkodva alig várják őket. Lovas izgalommal nyitotta ki a lakattal zárt kerítés ajtaját. Dömötör mögötte akart behúzódni, hogy a telke végében majd átbújik a drót alatt, ne kelljen megkerülnie az egész telket. Lovas azonban visszatessékelte. Menjen csak a szabályos úton, mire való volna a drót alatt bújkáni, mint valami vadorzónak. Dömötör morgott, s átkosódott Lovas kihívó természete miatt. Kerüljön hatvan métert, mert a szaktársa bogaras és félti tőle a levegőt!... Milyen isaz ember, a békétlen természetével. Ha ők nem értenek szót ketten, hogyan kívánhatnák ezt másoktól, akiknek ennyi közük sincs egymáshoz? Milyen szép egyetértésben voltak eddig, a csónakban a nagy politikai kérdéseket is szóba hozták — mondhatni, kielégítő népnevelői munkát is végeztek... (Folytatjuk)