Népszava, 1962. augusztus (90. évfolyam, 178–203. szám)

1962-08-18 / 193. szám

Lelki röntgenkép egy félkezű fiatalemberről »Jobb kézfej csukló fölött amputálva...« Amíg a rideg latin szöveg értelmét kihámozom, L. Káz­­mér figyelmesen néz, ölében nyugtatva csonka jobbját, amelynek csontjait, érhálóza­tát és idegpályáit egyetlen pillanat alatt roncsolta össze a gép. A seb már gyógyult, az alsókar, amelynek már nincs folytatása, eltűnik a zakó uj­jában. A sérült figyelmesen néz, van ebben valami szem­rehányó és kegyetlen erő , a kérdések elé tekint, mivel megegyeztünk abban, hogy őszintén válaszol. A furcsa vállalkozás különös érzéssel tölt el. Lelki röntgenfotót aka­rok készíteni egy huszonhat éves, egyébként makkegészsé­ges fiatalemberről, akinek jobb keze hiányzik. Szomorú csattanó — Hogyan történt? — Azon a napon, február végén reggel munkába álltam. Jó nap volt, előző este szín­házban voltam a menyasszo­nyommal, sokat nevettünk egy vígjátékon. Elindítottam a gépet, azután megtörtént a baj. — Olyan gyorsan? — Nem egészen... Jó han­gulat volt a műhelyben, mon­dom ... Én elmeséltem a szomszédaimnak, mit láttam előző este, aztán valaki me­sélt egy másik színdarabból. Észre se vettük, benne vol­tunk a tréfában. Nagyokat ne­vettünk. — És közben? ... _ Közben dolgoztam... ffgy tengelyt marattam. — Maga is tréfált? — Én is. — Nem gondolt arra, hogy e munka figyelmet igényel? — Akkor nem ... Tanult szakmunkás vagyok... A mun­ka teljesen automatikusan ment, befogás, gépindítás, né­hány ellenőrző pillantás, az­tán megint figyelhettem arra, amit meséltek ... — Balesetvédelmi oktatásra járt? — Minden előírást betartot­tam. Itt — először — megzavaro­dik a tiszta, kemény, támadó élű tekintet. Bal kezével meg­simítja a homlokát s — megfigyelem — előbb a jobb kar indul erre a műveletre, az agy később kapja a figyel­meztetést, hogy arról a karról hiányzik a kézfej. Egy múló pillanat így érkezünk el a drámai pillanathoz. A haj tövén — sűrű, vörösszőke haj, egyenle­tesen hátrafésülve — megje­lenik néhány csepp verejték. — Akkor történt? — Akkor... Jó fülem van, a gép hangjáról tudom, ha végzett a munkadarabbal. Ki­vettem és befogattam a má­sikat, indítottam. De abban a pillanatban, amikor a gép el­indult, hallottam egy furcsa, scaristoló, szokatlan hangot. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Nyúltam a marófej felé, de nem néztem oda... Tetszik érteni?... Egy pilla­nat ezredrésze, máskor is meg­esik, hogy az ember előbb mozdul, azután néz... Ez elég volt. — Mi történt? — Valami a géphez rántott, én eltaszítottam magam. A fájdalmat csak akkor érez­tem. Kezem iszonyúan fájt, a munkaruha szoros ujjából dőlt a vér. Elájultam ... A többit a kórlelet mondja el. Az üzemi orvos első se­gélyt alkalmazott, de mire az ütőeres vérzést elkötötte, már ott voltak a mentők. Az uta­zásra, át a városon, nem em­lékszik, a műtétre sem, mes­terséges kábulatban volt, amíg az orvosok konzultációt tar­tottak a műtőasztal fölött és úgy döntöttek, hogy a kéz menthetetlen, le kell venni. Órákkal a műtét után tért ma­gához. Ágyánál az anyja és a menyasszonya. Jobb karja a takaró alatt volt, a hozzátar­tozók már tudták. — És maga? —• Én abban a pillanatban még nem tudtam ... Nehéz megmagyarázni. Azt érzi az ember, hogy a hiányzó test­része fáj... A képmező elhomályosul A szempár — e különös röntgenfelvétel képmezője — újra tiszta, a fiatalember ki­húzza magát a széken, jobb­jával az asztalra támaszkodik, de a mozdulat, az utolsó pil­lanatban, óvatos lesz. — Fáj? — Már nem... Testi fájdal­mat már hetek óta nem érzek. A képmező elhomályosul, a vonalak eltorzulnak, a hang tompa lesz és mélyről jön, abból a mélységből, ahol a megbánás lakik. — Ha nem akarja, ne foly­tassuk! — Folytassuk ... Lelki fáj­dalom? ... Most ismertem meg ... A menyasszonyommal szakítottam: egy csonka em­ber felesége legyen? A kato­naságtól azzal szereltek le, hogy kitűnő céllövő lennék, egy éve teniszeztem is. Azt mondták, tehetséges va­gyok ... — Bal kézzel is lehet... Mosolya mély és keserű, mint a tenger. — Nem lehet... Ha valaki balkezesnek születik, de így ... — Volt már erre is példa. — Ne vigasztaljon ... Elkö­vettem a világ legnagyobb os­tobaságát, most bűnhődöm érte. — Mihez kezd? — Műkezet kapok, vagy ki­tanulok olyasmit, amihez egy is elég. Talán portás leszek, vagy valami... — Tudja, hogy csak Buda­pesten évi négyezer ember veszti el munkaképességét üzemi baleset miatt? — El sem hiszem. Az enyém csak azért történt, mert fi­gyelmetlen voltam. Egy pilla­natig nem figyeltem oda ... Most csonka ember vagyok, félkezű ... Ha régen történik velem, elmehetnék koldusnak. — Kap majd jó műkezet, akár a régi munkájához is visszatérhet. — De volt az embernek, uram, egy másik keze is. A lelki— Nem tudom, érti?... Azt nem pótolja semmi... Feláll és kimegy a szobá­ból. Az ajtót bal kézzel nyitja ki, de jobbal akarja becsuk­ni s megint az a suta, vissza­fogó mozdulat. Észreveszi, el­vörösödik, felszegi a fejét... Az ajtó nyitva marad. Kilátok a folyosóra, ahol megy a fél­kezű fiatalember, bal kézzel nyitogatva az ajtókat s vala­mi fojtott lendülettel, mintha zárt ajtókat döngetne. Nyil­ván még nem tudja, hogy fi­gyelmetlenségének büntetését már elszenvedte, az ajtók azonban nyitva állnak előtte. Baróti Géza 1962. augusztus 18 Magas politika N­ INCS A VILÁGNAK olyan érzékeny mű­szere, emberi agyakba és lelkekbe fény­képező lencséje, amely a gondolkodás sorsdöntő pillanatairól számot adhatna. Néha egészen apró, máskor megrázó esemény kell ahhoz, hogy valakinek a világszemlélete gazdagodjék, vagy éppen új tartalmat nyer­jen. Egy azonban bizonyos: az egyén öntu­data csak közösségben bontakozhat szépen és emberin. Fiatalember került a Gheorghiu-Dej Hajó­gyárba, s nem sokkal később a gyár egyik szocialista brigádjába. A szó nemes értelmé­ben kitűnni vágyó ifjút könyvterjesztéssel bízták meg. Komolyan vette feladatát, nem­csak ajánlotta, de olvasta is a könyveket és nem mulasztott volna el egyetlen percet sem, hogy társait rábeszélje az irodalomra. Gyak­ran eljárt a szomszéd műhelyekbe is, kezé­ben a könyvvel. Szókincse napról napra gya­rapodott, gondolkodása érlelődött. De társai, a szocialista brigád tagjai úgy vélték: kicsit egyoldalúan fejlődik az, aki szépen és meg­győzően tud beszélni az életről, de a mun­káját elhanyagolja. S ők, akik eddig rend­szeresen vásároltak tőle, összebeszéltek ... »Nem veszünk! Egyetlen példányt, egyet­len kötetet se veszünk tőled addig, amíg ki­fogástalanul nem dolgozol...« Így határoz­tak, s így és csak ennyit mondtak a fiatal­embernek is. A fiú letört. Kimondhatatlanul bántotta a dolog, abbahagyta a könyvter­jesztést és »csak« dolgozott. Egy szép napon azután sorba odaálltak eléje a brigád tagjai: -Szívesen vásárolnánk tőled, mégiscsak ko­moly ember vagy, tudsz te rendesen is dol­gozni ...« Semmiféle pedagógia nem okoskod­­hatta volna ki jobban, hogyan lehet egy jó szándékú fiatalembernek megmagyarázni: az igazi politikai öntudat nem szavakat je­lent, hanem mindennapi helytállást. KÁBEL- ÉS SODRONYKÖTÉLGYÁR szocialista hengerész brigádjában neveze­tes eseménynek számított, amikor kide­rült, hogy egyikük kettős életet él. Kettős életet, mert részt vett mindenféle versenyben, példamutatóan dolgozott, testvéreként sze-r­e tette és tisztelte mindannyiukat, de valahol, valamikor idealista világnézettel oltódott be, s még egy vallási szektába is beiratkozott... »Lehet-e egy vallási szekta tagja egyben szocialista brigádtag is?« A kérdés így hang­zott és a válasz egyöntetű volt: nem lehet. De a magasfokú politikai öntudattal rendel­kező brigádtagok számára ez a »nem lehet« teljesen magától értetődőn és logikusa­n újabb kérdésfeltevést jelentett: mitől váljék meg társuk? A szocialista brigádtól, vagy a szek­tától és zűrzavaros gondolataitól? Erre az újabb kérdésfeltevésre ilyen esetben csak mély emberi humanizmus és érettség kész­tethet, hiszen sokkal egyszerűbb dolog vala­kit kizárni egy szocialista brigádból, mint nevelni. De a brigád úgy vélekedett, hogy éppen az tenné őket igazán szocialistákká, ha ebben az esetben sem mondanának le a ne­velésről és határidőt szabtak. Nem kettős éle­tet élő társuknak, hanem önmaguknak, mert a gondolkodás új útra térését semmiféle ha­táridő nem írhatja elő. S ez volt az az eset, amikor végképpen semmi sem mutatta ki egy férfi gondolko­dásában lezajló sorsdöntő pillanatot. A bri­gád sokat, nagyon sokat beszélgetett bajban levő társukkal és tulajdonképpen — amit az­után a brigádnaplóban már csak utólagosan könyvelhettek el — őket érte a legnagyobb meglepetés, amikor ennek a nemrég még zűr­zavaros munkásembernek a mennyegzőjén tőle magától hallhatták: -Hát akkor igyunk a cimborák! Igyunk arra, hogy szocialista mó­don akarok élni és — pillanatnyi szünet után — kizárólag szocialista házassági szertartás­­sal akarom ezt megkezdeni...« Néha így, ilyen egyszerűen könyvelhet el egy brigád­napló valakit a szocializmus ügyének, a szocialista öntudatnak. RIGÁD ÉS POLITIKAI ÖNTUDAT, ösz­­szetartozó fogalmak, egymástól elválaszt­hatatlanok. Néha egy brigád győz meg erről egyetlen embert, máskor megfor­dítva igaz: egyetlen ember esete érteti meg tudatosan a közösséggel azt, amit eddig job­bára csak ösztönösen vallottak. Egy példa a jobb érthetőség kedvéért. Építkezésen történt. Vidéki kőműves nem tért haza »szabad szom­batokon­ családjához, fizetését »elvette­. Amikor a brigád azt megtudta, férfiszemérem­» alá rejtett felháborodással, így közelített egy gyűlésen a megtévedt kőműveshez: »Mond­ják, valaki egyszer kútba esett. Nosza gyor­san, kötelet eresztettek utána a többiek, hogy felhúzzák. Húzták is, de félúton a tcái­ból, a bajba jutott ember eleresztette a köte­let, mert mulatságosnak tartotta, hogy ama­zok odafenn majd hanyatt esnek. Már most az a kérdés, Pista, húzzuk-e, mert nem sze­retnénk mi is hanyatt esni miattad?« A kőműves megértett mindent. De a bri­gádban is tudatosult valami a gyűlés után. Valami, ami eddig inkább csak ösztönös volt bennük. Az, hogy egy kőművest visszavezetni a családjához . Végső soron magas politika. Nemcsak szemináriumon lehet beszélgetni a szocialista erkölcs követelményeiről, hanem ilyen esetekben is. A történteknek híre ment és azok, akik eddig nem dolgoztak szocialista brigádban, most egymás után jelentkeztek, hogy szeretnének a szocialista címért ver­sengeni. Talán még nem teljes meggyőződés­ből és politikai öntudatból. Lehet, csak puszta rokon­szen­vből. De a rokonszenv tagadhatat­lan volt ebben. Mert a becsületes érzésű, ko­moly embert mindig belső erő készteti arra, hogy a bajban­­levőnek odanyújtsa kezét és a példából kitűnt: ezt közösségben lehet a leg­jobban, brigádban, szocialista brigádban. BEKAPCSOLJÁK A FERENC­­TELEFONKÖZ­­PONT első 8 ezer állomását. Életbe lépnek a pótjegy­zékben közölt számváltozások. A képen: A kábel­­rendezőkben, aho­va a 8 ezer érpár fut be, bekapcsol­ják az új állomá­sokat. Tóth Győ­ző, a bekötő brigád vezetője és Jáger Ernő (MTI Fotó : Lajos György felvétele) Pletyka a műhelyben — egyenlősdi a fegyelminél »Erkölcsi magatartása kifo­gásolható ... A szocialista munkaerkölcs szerint tűrhetet­lenül viselkedett, botrányokat okozott.. .­E súlyos megállapítások Sz. Erzsébet, 19 éves leányról szólnak. S ezt írásba is fog­lalta a Szerszámgéptartozékok Gyára egyeztető bizottsági ha­tározata — elutasítva a leány fellebbezését fegyelmije és el­bocsátása ellen. De hát mit csinált e fiatal munkáslány, hogy két társnőjével együtt el­küldték? A rövid hajú, kerek arcú Sz. Erzsi elkesergi: Amikor még lehetet volna segíteni . Egy kolléganőm megvá­dolt, hogy pletykáltam ró­la, ezért egy másik munkás­nővel együtt a műhelyben megtámadott, felpofozott. És mivel nem hagytam magam — engem is kidobtak... Pedig nem is én pletykáltam, ez be­bizonyosodott. — Mikor került a gyárba? — Két évvel ezelőtt. Itt se­gédmunkás lettem, kétszer már jutalmat is kaptam és fe­gyelmim még sosem volt. Legutóbb gép mellé tettek, en­nek nagyon örültem. De most közbejött ez a dolog, s ilyen fegyelmivel, elhelyezkedni is nehezen tudok... A gyárban munkások és ve­zetők mondják el a történte­ket és megtekintem a fegyel­mi jegyzőkönyvet is. Az ügy ettől világosabb lesz, de rávi­lágít néhány más, nem kívá­natos jelenségre is. Az egyik: az elbocsátás dió­héjba szorított előzménye. A három elküldött nő műhelyé­ben hónapokig terjengett a botrányos verekedésbe tor­kolló mendemonda. De nem akadt egyetlen műhely- és szakszervezeti vezető sem, aki így vagy úgy segített volna kitépni a pletykák gyökerét. Végül ez a helyzet három munkásnőt a gyárkapun kí­vülre sodort. De hogy Sz. Er­zsi is így járt — ebben már megoszlanak a vélemények. A vélemények —­­ nem követett el olyan súlyos dolgot, hogy ezért ki­dobják ... — mondja Molnár László esztergályos. Szaktársa, Tóth Zsigmond pedig hozzá­fűzi: — A valóság mégis csak az, hogy őt támadták meg, s a botrányt is más indította el... Kalma János marós már így véli: — Helyes volt mind a há­rom nőt elbocsátani, mert egy­aránt részük volt a botrány­ban. Az ősz hajú Balázs Kálmán, vezető bizalmi pedig határo­zottan kijelenti:­­ Sz. Erzsi ugyan szintén hibázott, mert egyéni visszavá­gásával is kavarta a botrányt. Erkölcsi magatartása azonban nem kifogásolható. De hogyan folytatták le a fegyelmit? Kiderült, hogy szabálytala­nul. A leány — mint mondja, csak utólag tudta meg, hogy kikérdezése — fegyelmi tár­gyalás. De ennél is nagyobb hiba, hogy Sz. Erzsinek a fe­gyelmi és az egyeztető bizott­sági tárgyaláson nem állt módjában megismerni a ki­hallgatott tanúk véleményét, hogy azokra válaszolhasson. Így született meg a döntés. Ezt a tényt elismeri Bulandra István, a gyári egyeztető bi­zottság eln­öke is. Módfelett furcsa, hogy a fegyelmi ilyen szabálytalan lefolytatásáról és az egymásnak ellentmondó tanúvallomásokról csak most értesült Perlei Gyula szb­­titkár. — Nem lehetett tisztáz­ni, hogy ki kezdte — mondja az ügyről Botlik Elemér igazgató. — Én először csak a másik két nőt akar­tam elbocsátani, az szb-elnök pedig mindegyiküknek eny­hébb büntetést kívánt. De a jogtanácsos és mások is úgy vélték, ennek úgy sem lenne hatása, célszerűbb mindhár­mukat elküldeni... Igazságtalan, szabálytalan Botlik igazgató is elismeri, hogy helytelen ez az egyen­lősdi, de ő is előhozakodik az­zal, hogy a leány szintén ko­moly részese volt a mások ál­tal kavart botránynak. Vé­gül Botlik elvtárs furcsamód kijelenti, hogy az én javas­latomra hajlandó viszavenni Sz. Erzsébetet. Sz. Erzsi jogosan a bíró­sághoz fordult. Amiért azonban e históriá­val foglalkozunk, az túlnő az érdekeltek sorsán. Mindenek­előtt, mert a szabálytalan és egyenlősdi ítéletek meg­sértik az igazságot, s lejárat­ják a fegyelmit, mint a kö­zösségi rend egyik őrzőjének és komoly nevelési eszköznek a hatását, s tekintélyét. Szenes Imre NÉPSZAVA ÖRTÉNETEK A SZOCIALISTA BRIGÁ­DOK ÉLETÉRŐL. Teljes feldolgozásuk­hoz nem újsághasábok, hanem regények kellenének. Semmiképpen sem a teljesség igényével, de tán ezek is érzékeltetik, hogyan válhattak ezek a brigádok oly gyorsan a munkások politikai öntudatának erjesztőivé. Fodor Gábor T ELTutim JASSZONIV Magyarul beszélő csehszlovák bűnügyi film 10 éven alul nem ajánlott Bemutató: augusztus 23. A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* 3

Next