Népszava, 1962. augusztus (90. évfolyam, 178–203. szám)
1962-08-18 / 193. szám
Lelki röntgenkép egy félkezű fiatalemberről »Jobb kézfej csukló fölött amputálva...« Amíg a rideg latin szöveg értelmét kihámozom, L. Kázmér figyelmesen néz, ölében nyugtatva csonka jobbját, amelynek csontjait, érhálózatát és idegpályáit egyetlen pillanat alatt roncsolta össze a gép. A seb már gyógyult, az alsókar, amelynek már nincs folytatása, eltűnik a zakó ujjában. A sérült figyelmesen néz, van ebben valami szemrehányó és kegyetlen erő , a kérdések elé tekint, mivel megegyeztünk abban, hogy őszintén válaszol. A furcsa vállalkozás különös érzéssel tölt el. Lelki röntgenfotót akarok készíteni egy huszonhat éves, egyébként makkegészséges fiatalemberről, akinek jobb keze hiányzik. Szomorú csattanó — Hogyan történt? — Azon a napon, február végén reggel munkába álltam. Jó nap volt, előző este színházban voltam a menyasszonyommal, sokat nevettünk egy vígjátékon. Elindítottam a gépet, azután megtörtént a baj. — Olyan gyorsan? — Nem egészen... Jó hangulat volt a műhelyben, mondom ... Én elmeséltem a szomszédaimnak, mit láttam előző este, aztán valaki mesélt egy másik színdarabból. Észre se vettük, benne voltunk a tréfában. Nagyokat nevettünk. — És közben? ... _ Közben dolgoztam... ffgy tengelyt marattam. — Maga is tréfált? — Én is. — Nem gondolt arra, hogy e munka figyelmet igényel? — Akkor nem ... Tanult szakmunkás vagyok... A munka teljesen automatikusan ment, befogás, gépindítás, néhány ellenőrző pillantás, aztán megint figyelhettem arra, amit meséltek ... — Balesetvédelmi oktatásra járt? — Minden előírást betartottam. Itt — először — megzavarodik a tiszta, kemény, támadó élű tekintet. Bal kezével megsimítja a homlokát s — megfigyelem — előbb a jobb kar indul erre a műveletre, az agy később kapja a figyelmeztetést, hogy arról a karról hiányzik a kézfej. Egy múló pillanat így érkezünk el a drámai pillanathoz. A haj tövén — sűrű, vörösszőke haj, egyenletesen hátrafésülve — megjelenik néhány csepp verejték. — Akkor történt? — Akkor... Jó fülem van, a gép hangjáról tudom, ha végzett a munkadarabbal. Kivettem és befogattam a másikat, indítottam. De abban a pillanatban, amikor a gép elindult, hallottam egy furcsa, scaristoló, szokatlan hangot. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Nyúltam a marófej felé, de nem néztem oda... Tetszik érteni?... Egy pillanat ezredrésze, máskor is megesik, hogy az ember előbb mozdul, azután néz... Ez elég volt. — Mi történt? — Valami a géphez rántott, én eltaszítottam magam. A fájdalmat csak akkor éreztem. Kezem iszonyúan fájt, a munkaruha szoros ujjából dőlt a vér. Elájultam ... A többit a kórlelet mondja el. Az üzemi orvos első segélyt alkalmazott, de mire az ütőeres vérzést elkötötte, már ott voltak a mentők. Az utazásra, át a városon, nem emlékszik, a műtétre sem, mesterséges kábulatban volt, amíg az orvosok konzultációt tartottak a műtőasztal fölött és úgy döntöttek, hogy a kéz menthetetlen, le kell venni. Órákkal a műtét után tért magához. Ágyánál az anyja és a menyasszonya. Jobb karja a takaró alatt volt, a hozzátartozók már tudták. — És maga? —• Én abban a pillanatban még nem tudtam ... Nehéz megmagyarázni. Azt érzi az ember, hogy a hiányzó testrésze fáj... A képmező elhomályosul A szempár — e különös röntgenfelvétel képmezője — újra tiszta, a fiatalember kihúzza magát a széken, jobbjával az asztalra támaszkodik, de a mozdulat, az utolsó pillanatban, óvatos lesz. — Fáj? — Már nem... Testi fájdalmat már hetek óta nem érzek. A képmező elhomályosul, a vonalak eltorzulnak, a hang tompa lesz és mélyről jön, abból a mélységből, ahol a megbánás lakik. — Ha nem akarja, ne folytassuk! — Folytassuk ... Lelki fájdalom? ... Most ismertem meg ... A menyasszonyommal szakítottam: egy csonka ember felesége legyen? A katonaságtól azzal szereltek le, hogy kitűnő céllövő lennék, egy éve teniszeztem is. Azt mondták, tehetséges vagyok ... — Bal kézzel is lehet... Mosolya mély és keserű, mint a tenger. — Nem lehet... Ha valaki balkezesnek születik, de így ... — Volt már erre is példa. — Ne vigasztaljon ... Elkövettem a világ legnagyobb ostobaságát, most bűnhődöm érte. — Mihez kezd? — Műkezet kapok, vagy kitanulok olyasmit, amihez egy is elég. Talán portás leszek, vagy valami... — Tudja, hogy csak Budapesten évi négyezer ember veszti el munkaképességét üzemi baleset miatt? — El sem hiszem. Az enyém csak azért történt, mert figyelmetlen voltam. Egy pillanatig nem figyeltem oda ... Most csonka ember vagyok, félkezű ... Ha régen történik velem, elmehetnék koldusnak. — Kap majd jó műkezet, akár a régi munkájához is visszatérhet. — De volt az embernek, uram, egy másik keze is. A lelki— Nem tudom, érti?... Azt nem pótolja semmi... Feláll és kimegy a szobából. Az ajtót bal kézzel nyitja ki, de jobbal akarja becsukni s megint az a suta, visszafogó mozdulat. Észreveszi, elvörösödik, felszegi a fejét... Az ajtó nyitva marad. Kilátok a folyosóra, ahol megy a félkezű fiatalember, bal kézzel nyitogatva az ajtókat s valami fojtott lendülettel, mintha zárt ajtókat döngetne. Nyilván még nem tudja, hogy figyelmetlenségének büntetését már elszenvedte, az ajtók azonban nyitva állnak előtte. Baróti Géza 1962. augusztus 18 Magas politika N INCS A VILÁGNAK olyan érzékeny műszere, emberi agyakba és lelkekbe fényképező lencséje, amely a gondolkodás sorsdöntő pillanatairól számot adhatna. Néha egészen apró, máskor megrázó esemény kell ahhoz, hogy valakinek a világszemlélete gazdagodjék, vagy éppen új tartalmat nyerjen. Egy azonban bizonyos: az egyén öntudata csak közösségben bontakozhat szépen és emberin. Fiatalember került a Gheorghiu-Dej Hajógyárba, s nem sokkal később a gyár egyik szocialista brigádjába. A szó nemes értelmében kitűnni vágyó ifjút könyvterjesztéssel bízták meg. Komolyan vette feladatát, nemcsak ajánlotta, de olvasta is a könyveket és nem mulasztott volna el egyetlen percet sem, hogy társait rábeszélje az irodalomra. Gyakran eljárt a szomszéd műhelyekbe is, kezében a könyvvel. Szókincse napról napra gyarapodott, gondolkodása érlelődött. De társai, a szocialista brigád tagjai úgy vélték: kicsit egyoldalúan fejlődik az, aki szépen és meggyőzően tud beszélni az életről, de a munkáját elhanyagolja. S ők, akik eddig rendszeresen vásároltak tőle, összebeszéltek ... »Nem veszünk! Egyetlen példányt, egyetlen kötetet se veszünk tőled addig, amíg kifogástalanul nem dolgozol...« Így határoztak, s így és csak ennyit mondtak a fiatalembernek is. A fiú letört. Kimondhatatlanul bántotta a dolog, abbahagyta a könyvterjesztést és »csak« dolgozott. Egy szép napon azután sorba odaálltak eléje a brigád tagjai: -Szívesen vásárolnánk tőled, mégiscsak komoly ember vagy, tudsz te rendesen is dolgozni ...« Semmiféle pedagógia nem okoskodhatta volna ki jobban, hogyan lehet egy jó szándékú fiatalembernek megmagyarázni: az igazi politikai öntudat nem szavakat jelent, hanem mindennapi helytállást. KÁBEL- ÉS SODRONYKÖTÉLGYÁR szocialista hengerész brigádjában nevezetes eseménynek számított, amikor kiderült, hogy egyikük kettős életet él. Kettős életet, mert részt vett mindenféle versenyben, példamutatóan dolgozott, testvéreként sze-re tette és tisztelte mindannyiukat, de valahol, valamikor idealista világnézettel oltódott be, s még egy vallási szektába is beiratkozott... »Lehet-e egy vallási szekta tagja egyben szocialista brigádtag is?« A kérdés így hangzott és a válasz egyöntetű volt: nem lehet. De a magasfokú politikai öntudattal rendelkező brigádtagok számára ez a »nem lehet« teljesen magától értetődőn és logikusan újabb kérdésfeltevést jelentett: mitől váljék meg társuk? A szocialista brigádtól, vagy a szektától és zűrzavaros gondolataitól? Erre az újabb kérdésfeltevésre ilyen esetben csak mély emberi humanizmus és érettség késztethet, hiszen sokkal egyszerűbb dolog valakit kizárni egy szocialista brigádból, mint nevelni. De a brigád úgy vélekedett, hogy éppen az tenné őket igazán szocialistákká, ha ebben az esetben sem mondanának le a nevelésről és határidőt szabtak. Nem kettős életet élő társuknak, hanem önmaguknak, mert a gondolkodás új útra térését semmiféle határidő nem írhatja elő. S ez volt az az eset, amikor végképpen semmi sem mutatta ki egy férfi gondolkodásában lezajló sorsdöntő pillanatot. A brigád sokat, nagyon sokat beszélgetett bajban levő társukkal és tulajdonképpen — amit azután a brigádnaplóban már csak utólagosan könyvelhettek el — őket érte a legnagyobb meglepetés, amikor ennek a nemrég még zűrzavaros munkásembernek a mennyegzőjén tőle magától hallhatták: -Hát akkor igyunk a cimborák! Igyunk arra, hogy szocialista módon akarok élni és — pillanatnyi szünet után — kizárólag szocialista házassági szertartással akarom ezt megkezdeni...« Néha így, ilyen egyszerűen könyvelhet el egy brigádnapló valakit a szocializmus ügyének, a szocialista öntudatnak. RIGÁD ÉS POLITIKAI ÖNTUDAT, öszszetartozó fogalmak, egymástól elválaszthatatlanok. Néha egy brigád győz meg erről egyetlen embert, máskor megfordítva igaz: egyetlen ember esete érteti meg tudatosan a közösséggel azt, amit eddig jobbára csak ösztönösen vallottak. Egy példa a jobb érthetőség kedvéért. Építkezésen történt. Vidéki kőműves nem tért haza »szabad szombatokon családjához, fizetését »elvette. Amikor a brigád azt megtudta, férfiszemérem» alá rejtett felháborodással, így közelített egy gyűlésen a megtévedt kőműveshez: »Mondják, valaki egyszer kútba esett. Nosza gyorsan, kötelet eresztettek utána a többiek, hogy felhúzzák. Húzták is, de félúton a tcáiból, a bajba jutott ember eleresztette a kötelet, mert mulatságosnak tartotta, hogy amazok odafenn majd hanyatt esnek. Már most az a kérdés, Pista, húzzuk-e, mert nem szeretnénk mi is hanyatt esni miattad?« A kőműves megértett mindent. De a brigádban is tudatosult valami a gyűlés után. Valami, ami eddig inkább csak ösztönös volt bennük. Az, hogy egy kőművest visszavezetni a családjához . Végső soron magas politika. Nemcsak szemináriumon lehet beszélgetni a szocialista erkölcs követelményeiről, hanem ilyen esetekben is. A történteknek híre ment és azok, akik eddig nem dolgoztak szocialista brigádban, most egymás után jelentkeztek, hogy szeretnének a szocialista címért versengeni. Talán még nem teljes meggyőződésből és politikai öntudatból. Lehet, csak puszta rokonszenvből. De a rokonszenv tagadhatatlan volt ebben. Mert a becsületes érzésű, komoly embert mindig belső erő készteti arra, hogy a bajbanlevőnek odanyújtsa kezét és a példából kitűnt: ezt közösségben lehet a legjobban, brigádban, szocialista brigádban. BEKAPCSOLJÁK A FERENCTELEFONKÖZPONT első 8 ezer állomását. Életbe lépnek a pótjegyzékben közölt számváltozások. A képen: A kábelrendezőkben, ahova a 8 ezer érpár fut be, bekapcsolják az új állomásokat. Tóth Győző, a bekötő brigád vezetője és Jáger Ernő (MTI Fotó : Lajos György felvétele) Pletyka a műhelyben — egyenlősdi a fegyelminél »Erkölcsi magatartása kifogásolható ... A szocialista munkaerkölcs szerint tűrhetetlenül viselkedett, botrányokat okozott.. .E súlyos megállapítások Sz. Erzsébet, 19 éves leányról szólnak. S ezt írásba is foglalta a Szerszámgéptartozékok Gyára egyeztető bizottsági határozata — elutasítva a leány fellebbezését fegyelmije és elbocsátása ellen. De hát mit csinált e fiatal munkáslány, hogy két társnőjével együtt elküldték? A rövid hajú, kerek arcú Sz. Erzsi elkesergi: Amikor még lehetet volna segíteni . Egy kolléganőm megvádolt, hogy pletykáltam róla, ezért egy másik munkásnővel együtt a műhelyben megtámadott, felpofozott. És mivel nem hagytam magam — engem is kidobtak... Pedig nem is én pletykáltam, ez bebizonyosodott. — Mikor került a gyárba? — Két évvel ezelőtt. Itt segédmunkás lettem, kétszer már jutalmat is kaptam és fegyelmim még sosem volt. Legutóbb gép mellé tettek, ennek nagyon örültem. De most közbejött ez a dolog, s ilyen fegyelmivel, elhelyezkedni is nehezen tudok... A gyárban munkások és vezetők mondják el a történteket és megtekintem a fegyelmi jegyzőkönyvet is. Az ügy ettől világosabb lesz, de rávilágít néhány más, nem kívánatos jelenségre is. Az egyik: az elbocsátás dióhéjba szorított előzménye. A három elküldött nő műhelyében hónapokig terjengett a botrányos verekedésbe torkolló mendemonda. De nem akadt egyetlen műhely- és szakszervezeti vezető sem, aki így vagy úgy segített volna kitépni a pletykák gyökerét. Végül ez a helyzet három munkásnőt a gyárkapun kívülre sodort. De hogy Sz. Erzsi is így járt — ebben már megoszlanak a vélemények. A vélemények — nem követett el olyan súlyos dolgot, hogy ezért kidobják ... — mondja Molnár László esztergályos. Szaktársa, Tóth Zsigmond pedig hozzáfűzi: — A valóság mégis csak az, hogy őt támadták meg, s a botrányt is más indította el... Kalma János marós már így véli: — Helyes volt mind a három nőt elbocsátani, mert egyaránt részük volt a botrányban. Az ősz hajú Balázs Kálmán, vezető bizalmi pedig határozottan kijelenti: Sz. Erzsi ugyan szintén hibázott, mert egyéni visszavágásával is kavarta a botrányt. Erkölcsi magatartása azonban nem kifogásolható. De hogyan folytatták le a fegyelmit? Kiderült, hogy szabálytalanul. A leány — mint mondja, csak utólag tudta meg, hogy kikérdezése — fegyelmi tárgyalás. De ennél is nagyobb hiba, hogy Sz. Erzsinek a fegyelmi és az egyeztető bizottsági tárgyaláson nem állt módjában megismerni a kihallgatott tanúk véleményét, hogy azokra válaszolhasson. Így született meg a döntés. Ezt a tényt elismeri Bulandra István, a gyári egyeztető bizottság elnöke is. Módfelett furcsa, hogy a fegyelmi ilyen szabálytalan lefolytatásáról és az egymásnak ellentmondó tanúvallomásokról csak most értesült Perlei Gyula szbtitkár. — Nem lehetett tisztázni, hogy ki kezdte — mondja az ügyről Botlik Elemér igazgató. — Én először csak a másik két nőt akartam elbocsátani, az szb-elnök pedig mindegyiküknek enyhébb büntetést kívánt. De a jogtanácsos és mások is úgy vélték, ennek úgy sem lenne hatása, célszerűbb mindhármukat elküldeni... Igazságtalan, szabálytalan Botlik igazgató is elismeri, hogy helytelen ez az egyenlősdi, de ő is előhozakodik azzal, hogy a leány szintén komoly részese volt a mások által kavart botránynak. Végül Botlik elvtárs furcsamód kijelenti, hogy az én javaslatomra hajlandó viszavenni Sz. Erzsébetet. Sz. Erzsi jogosan a bírósághoz fordult. Amiért azonban e históriával foglalkozunk, az túlnő az érdekeltek sorsán. Mindenekelőtt, mert a szabálytalan és egyenlősdi ítéletek megsértik az igazságot, s lejáratják a fegyelmit, mint a közösségi rend egyik őrzőjének és komoly nevelési eszköznek a hatását, s tekintélyét. Szenes Imre NÉPSZAVA ÖRTÉNETEK A SZOCIALISTA BRIGÁDOK ÉLETÉRŐL. Teljes feldolgozásukhoz nem újsághasábok, hanem regények kellenének. Semmiképpen sem a teljesség igényével, de tán ezek is érzékeltetik, hogyan válhattak ezek a brigádok oly gyorsan a munkások politikai öntudatának erjesztőivé. Fodor Gábor T ELTutim JASSZONIV Magyarul beszélő csehszlovák bűnügyi film 10 éven alul nem ajánlott Bemutató: augusztus 23. A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* 3