Népszava, 1963. január (91. évfolyam, 1–25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
Tiszta kontrasztok, világos vonalak a gyárban, amely új névvel kezdi az új évet ■ — Az ember bekapcsolja a televíziót, vár. Megjelenik a kép, szürkén, sávosan, foltosan. Az ember csavargatja a gombokat, a kép nem javul. Előveszi minden technikai szakértelmét, ide nyúl, oda nyúl, csavar kettőt , vagy tíz percig találgatja, mit is kellene csinálni, s egyszerre a kép megjavul. Kristálytiszta lesz, éles, kontrasztjai szépek. És az ember azon kezd boszszankodni, hogy most azt nem tudja, melyik mozdulat volt a helyes, mit csinált a legjobban, mi kellett ahhoz, hogy éppen ilyen legyen ... Ezt Kiliti Dénes mondja, a Kábel- és Sodronykötélgyár egyik emeleti irodájában, utólag mosolyogva a saját mérgén, még mindig nem érti, mitől lett egyik nap olyan rosszból — olyan jó a vétele. Aztán másról kezdünk beszélni. Jobban kifizetődik rendes embernek lenni Arról a változásról, ami néhány év alatt, de különösen ebben a most elmúlt 1962-ben a gyáron Végighullámzott, elsöpörve egy csomó régi jelenséget, egész embercsoportok magatartásából, egyének szívéből és tudatából. Azt mondja egy fiatal mérnöknő, aki három éve van a gyárban, a legérdekesebb, hogy az emberekhez nem nekünk kell odamenni, hogy csináljanak meg valamit: ők jönnek a vezetőkhöz, ha valami nincsa rendjén. — "Nincsenek már »ég és föld« különbségek műhely és műhely között — mondja egy apró kislány, Kárpáti Kati technikus, egyébként a KISZ ifjúmunkás titkára. Egy éve még akadt lógósnak, huligánnak szidott ificsoport, például a TMKI-ben. Ezt a kis társaságot most úgy hívják: Esze Tamás ifjúsági brigád, akármit rájuk lehet bízni, nyáron ők voltak a derékhada a KISZ által szervezett társadalmi munkának Balatonfüreden. De ilyen eset nem egy van. Nagyon sokan jönnek rá, érdemes rendesen dolgozni és jobban kifizetődik rendes embernek lenni, mint az ellenkezője. — A műszaki vezetőnek ma ideje van távlatokkal, technikai problémákkal foglalkozni. Szinte teljesen megszűntek azok az időrabló, ideget nyúzó küszködések, hogy ezt vagy azt a műhelyt »rendbe kellett tenni«, meg kellett indítani a munkát itt vagy ott, ezektől a veszteségektől mindenütt megszabadítottak — a brigádot Ezt Ivák Antal mondja, a fémmű osztályvezetője. — Kidolgoztuk a szocialista műhely, üzemrész cím elnyerésének feltételeit. Másfél hónapja volt az egész gyárnak, hogy megtegye az észrevételeit a feltételekről. Olvasták, vitatták , és sehol semmit nem húztak ki, pedig igazán nem játék az, amit mércéül állítottunk. Inkább még hozzátettek. Például az egyik brigád ilyen új feltételt javasolt:az üzem gyártmányainak nemzetközi színvonalra emelése, az emberek előreléptek. A kép más miint egy esztendővel ezelőtt. És a politikai munkás — aki esetünkben véletlenül azonos azzal a televízótulajdonossal, akiről bevezetőben szóltunk — ugyanúgy eltűnődik, mintha megint a tv-készülék mellett állna. Mit is csinált jól? Melyik volt az a kis fordulat a politikai munka csáváján, az a kézmozdulat, amely ekkorát alakított a képen? Biztosan hatott az emberekre az a sok új, amit technikai lehetőségekben kaptak. A Budafoki út túlsó oldalán a nyugati égboltot elfedő nagy csarnok, az óriás aluminiumprés, amelyről azt remélték, hogy 40—50 kilométer kábelt gyártanak vele az első évben (aztán nyolcvanat vállaltak és most meglesz a száz is). A dróthúzás új, korszerű gépei; az 500 tonnás szakítópróba-gép, amellyel a gyárban valaha gyártott legnagyobb sodrony, az Erzsébet-híd tartókábele esik át a vizsgán... Az új laboratóriumi felszerelések — amelyek a dolog természeténél fogva elsősorban a műszakiak munkáját könnyítik meg, de számos áttétel útján érvényesítik hatásukat a műhelyekben is; — igen, mindez bizonyára hatott az emberekre. Zöld fotel az íróasztal mellett Ami új, az rendszerint először felhívja magára a fiigyelmet, aztán megszokottá válik. Ez az élet rendje, hogy »minden csoda három napig tart«. De azért nincs ember, aki fél évvel később is ne örülne a csinos, modern ebédlőnek, a műanyagborítású székeknek, a fénycsövek tiszta ragyogásának — arról nem is szólva, mennyivel meggyorsult az ebéd kiszolgálása, amióta »önkiszolgálnak«. Az új csarnokok, gépek, műszerek, műanyagok, vagy ebédlőszékek együttes hatásán túl ott van a megfoghatatlan beruházás, ahogyan az emberekkel foglalkoznak. Ezt nem mérik forinttal. Pedig talán ez lenne a legnagyobb érték. Egy bizonyos Pistát, aki targoncás az udvaron, azonnali elbocsátásra »ítélt« a művezetője, néhány tagadhatatlan fegyelmezetlenség miatt. Ennyiben maradt volna a dolog, a munkaügyin is. Akkor az szb-re hivatták Pistát. Leült a fiú a zöld fotelbe, Kiliti szaki íróasztala mellett és lehajtott fejjel azt mondta: — Ne segítsenek rajtam, nem érdemlem meg. Tényleg csibész vagyok. Csak egyben segítsenek, mert arra nem találok megoldást. Hogyan mondjam meg az anyámnak, hogy megint kitettekvalahonnan? — Ettől a perctől kezdtünk el foggal-körömmel verekedni ezért az emberért. Hogy ittmaradhasson. Hát hol neveljenek belőle embert, ha nem ilyen gyárban,mint a mienk? Az alap megvan hozzá. Benne magában. Ugyanebben a székben ült néhány nappal ezelőtt egy ugyancsak azonnali elbocsátásira javasolt segédmunkás. Két napot mulasztott igazolatlanul. A munkaügyisek álláspontja törvényes volt és világos. Az szb-titkár mégis úgy érezte: valamivel többet kellene tudnia arról, miért nem jön be két napig egy ember, akinek végtére is nagy szüksége van a munkahelyre és a pénzre. A beszélgetés nehezen indult, de aztán egész regényre való történet bontakozott ki, egy második házasságot élő ember nehézségeiről, akinek a felesége beteg, az első családjához a gyerektartás kötelezettsége köti és mivel elköltözött a korábbi otthonból, most drága albérlet-ben lakik. A két »ellógott« napiony havat lapátolt, hogy rendezhessen egy adósságot. Mit lehet tenni? „Ez nálunk lehetetlen“ — Fellebbezzen —, mondja Kiliti — én ott leszek az egyeztető bizottságban. Ezek persze kis mozaikok. A nagy kép töredékei. Szinte kinyomozhatatlan, miért látták be a dróthúzaiban, ahol még egy éve lehetetlennek tartották a szocialista brigádversenyt —, hogy náluk sem lehetetlen. (Tíz brigádjuk vám, 110 fővel, kitűnően dolgoznak. (Mint ahogy a fiatal műszakiak erős aktivizálódását is csak résziben magyarázza a régi szakemberek patronáló mozgalma: 15 régi mérnök 27 fiatalt vett a »szárnya alá«. Új ddíjak... Vajon véletlen-e, hogy az emberek százai tartják fontosnak iparáguk kérdéseit — mikor a gyár vezetői is fontosnak tartják. Például amikor a KGST-vel kapcsolatos feladatokra vonatkozó határozat megjelent, azonnal sokszorosították — és megkapta mindenki, brigádvezetőig, a gépipari határozat helyi végrehajtására pedig olyan intézkedési tervet dolgoztak ki másfél hónap alatt, amelyben csaknem százan dolgoztak közvetlenül is, de sok száz vélemény alapján ... Új gyári belépő Vajon melyik volt a sok száz újdonság közül az a bizonyos, hatásos »mozdulat«, amely az új, tiszta képet felvillantotta a gyár képernyőjén? Nehéz lenne megállapítani. Mondjuk talán úgy: valamennyi együtt. Mit is csináltak a legjobban? Úgy látszik, általában dolgoztak jól, újszerűen. És különös véletlen, hogy ezt a sok újat hozó óévet befejezni is újdonsággal fejezték be. Kiosztották az új belépő-kártyákat. Rajtuk már nem a két betű van: a »KS«, a Kábel- és Sodrony kötélgyár monogramja. Egy új név zárja az évet és nyitja az újat:MAGYAR KÁBELMŰVEK«. Hanem ez már a 63-as újdonságok, az új év nyitánya. Az emberek »képernyőjén« a trösztösítés majd csak később jelentkezik. De jelentkezni fog, mint minden újdonság. Csak meg kell találni... azt a bizonyos »lényeges mozdulatot.« Baktai Ferenc Mit is csináltunk jól ? Felszólalt a kongresszus utáni csoportos beszélgetésen egy Pataki révű, órabérben dolgozó hegesztő. Szidta az oxigénellátást, panasza: »Nem tudom a munkaidőmet kihasználni, kapom az órabért, és mit adok érte?« Tiszta kép, tiszta kontrasztok, világos vonalak. 1963. január 3 SZILVESZTER Kilenc múzsa csókolta homlokon Kellér Dezsőt és Róna Tibort, a tv szilveszteri kabarérevűjének szerzőit és mind a kilenc személyesen is megjelent a kamerák előtt. Kilenc múzsa csókja — bizony úgy látszik, a múzsa még nem minden .... Nem kertelünk, nem voltunk elégedettek a tv szilveszteri műsorával. Rátonyi Róbert — aki Kalliopé, az ékesszólás istennője segítségével élvezetesen konferálta végig a műsort — azt állította, hogy szilveszterkor minden múzsa könynyű. Ebben nem volt teljesen igaza. Lehet-e könynyűnek nevezni például a lírai költészet és a himnuszok múzsáját, akit Csala Zsuzsa »testesített meg«? És bizony sokszor éreztük, nem könnyű a dolga a könnyű műfaj mestereinek — volt sok gyenge szám is..." A kabaré legsikerültebb jelenetét a tragédia múzsája ihlette. Kitűnő volt az Embertragédiájához írt »budapesti szín«, Major Lucifer és Bessenyei Ádám kalandja a mai pesti utcán. Régen láttunk ilyen szellemes társadalmi-politikai szatírát. Annál kevésbé sikerült a komoly műfaj másik kabaré változata, az ultiopera. Hosszú és unalmas volt, nem segített rajta sem a gazdag kiállítás, sem a közreműködő neves művészek igyekezete, de még a tökalsó költői áriája sem, hogy azt mondja: »Kuss, mondom, kuss, maximalista intrikus.« A kabaré-operával bizony nem szerzett babért a muzsika múzsája, de a népszerű táncdalénekesek seregszemléje, és Mezey Mária gólya sanzonja megérdemelt, sikert aratott. No, és az operett... Honthy Hannának mindig szívesen tapsolunk, Kellér Dezsőnek nemkülönben. Kettőjük zenés beszélgetése — természetesen a Csárdáskirálynőről — kedves volt. Tíz percig szilárdan hittük: az új kultúrpolitika legfontosabb vívmánya, hogy Hajmássy Pétert »többé senki se macerálja«, örömmel láttuk viszont az ismert kedves kabaréfigurákat, a pesti vadembert (Pécsi Sándor), és a bamugyapusztai Bede János bácsit (Tompa Sándor) a riporter (Sinkovics a rádió mellett a televízió előtt Imre) társaságában. A két jelenet csipkelődő, szókimondó humora, szellemessége nagy derültséget keltett Az »jExpressz nyelviskola« című jelenet nem éppen expressz tempóban zajlott le; több mint húsz percig tartott és nagyobbrészt helyzeti komikumra épült. Az angol »t« sikertelen kimondása helyett több sikerült bemondást szerettünk volna hallani, elsősorban Salamon Bélától és Kabos Lászlótól. Terpszidhoré, a tánc múzsája egyik legavatottabb papnőjével, Lakatos Gabriellával képviseltette magát. Tetszett a Klapka —Pécsi táncduó és a tánckar eszkimótvisztje. Elismerést érdemelnek a zeneszerzők, a koreográfusok, a díszlet- és a jelmeztervező, a Zsombolyai János vezette operatőrhad. Szinetár Miklós rendező azonban túl nagy teret engedett a képernyőn nem érvényesülő revünek. Valahogy az volt az érzésünk: egy ilyen, többórás műsornál nem engedheti meg magáénak a tv, hogy két szerzőt — még ha a műfaj legerősebb egyéniségeit is! — kérjen fel a műsor megírására. Húsz-huszonöt író, humorista munkáiból kell összeötvözni, sokszínűvé, sokrétűvé, mozgalmassá tenni a műsort, akkor könnyebb a dolga a szerkesztőnek, rendezőinek s nagyobb az öröme a nézőnek is. Hogy miért kongattak éjfélt 8 perccel 1963. előtt? A tv is ember... Vajk Vera Minden esztendőnek talán legjobban várt műsorszáma, amelyet korra és nemre, érdeklődési körre és foglalkozásira való tekintet nélkül a rádió közönségének egyöntetű szándéka meghallgatni, a szilveszteri kabaré. Óév utolsó estéjén lesz legnépesebb a hallgatók tábora, sok családnak ez a műsor jelenti a szilveszteri programot. A műsor szerkesztőjének, rendezőinek — Szilágyi György és Horváth Tivadar , valamint a népes írógárdának nem volt könnyű dolga, ha tekintettel akartak lenni a vegyes érdeklődésű hallgatóságra. Ilyenkor természetesen fennáll az a veszély, hogy ha a legszélesebb közönségízlést tekintik alapnak, ha mindenkinek kedvében akarnak járni, a színvonallal lesz baj. Szerencsére egyetlen szempont szerint válogatták össze a műsort: azt akarták elérni, hogy minden szám tetszetős, mulatságos legyen, s kömynyed és üdítő, méret a szilveszteri bólé. A bóléba a gondos háziasszony mindent beleaprít: mazsolát, kampólét, diót, fűszereket, szóval mindazt, ami otthon található. így tettek a műsor szerkesztői is, s bár vegyesre sikerült műfajilag a kabaré, a borok és rumok, az ő esetükben a humor könnyed, részegítő hatása kisugárzott a gyengébb számokra is. A valóban irodalmi színvonalú, szellemes írások — mint például Szilágyi György verse a maszek kardigán-kötőről, vagy Galambos Szilveszter ötletes Családlátogatás című tréfája (Ráday Imre, Komlós Juci és Hollós Melitta játszotta kitűnően) Brachfeld Siegfried kedves újévi köszöntője, és Hajdú Júlia bravúros köszönés-paródiája (Márkus László kellemes előadásában) mellett sorra kerültek igénytelenebb számok is. Az 1962-es év »ki mit tud« játékainak három népszerű száma a rádióban kedves színfolt volt, bár nem kabarészerű. A szatirikus, tréfás jellegtől teljes egészében elütött Tolnay Klári drámai hangú, lírai száma, mely a külföldön élő magyarokhoz is szólt, s amelyhez nem volt megfelelő keret és alakalom a szilveszteri kabaré. A közkedvelt Rátonyi Róbert személyének varázsa néhol felül is múlta az összekötő szöveget, amely különben néha maguknál aszámoknál is ötletesebb és hangulatosabb volt... Sokat nevettünk a jellegzetesen pesti számokon: az újra feltűnt pesti vademberein, a presszók ismert, mindent kifogásoló figuráján, akit Benedek Tibor alakított nagyszerűen, a modern pesti kislány problémáin (Kiss Manyi), a Vidám Fiúk második műszakjának gondjain, a Mezei Mária és Manyai Lajos által bemutatott paródián, és tetszett Sárosi Katalin táncdala. A csárdáskirálynői esztendő búcsúztatása műsoc bóléjellegét hangsúlyozta, lírai és könnyed volt, bár bizonyára sokan szívesebben felhajtanak éjfélkor egy pohár valódi pezsgőt, amely mellé a kabaré eleven pezsgése, szellemes ötletbombák pukkanása illik jobban. Háry Márta NÉPSZAVA Telefonbeszélgetés a steril szobával Beszámoló az első magyarországi veseátültetésről Azon a napon még a takarítónők is suttogóra fogták hangjukat, miközben a folyosó falát támasztva megtárgyalták a műtőből érkező híreket. A betegek megfeledkeztek saját fájdalmukról, a nővérkék lábujjhegyen A Szántó család számára már akkor kezdődtek a súlyos napok, amikor a 26 éves Pista fiú állapota rohamosan romlott. Veséi felmondták a szolgálatot, csinos arca a felismerhetetlenségig eltorzult a megrekedt víztől. Már két ízben kapcsolták be vérkeringésébe a művesét, de az csak ideigóráig tarthatta benne az életet. Mikor a gyógyulás reménye már teljesen szertefoszlott, az orvos azt mondta az édesanyjának: — Egyetlen módon segíthetünk talán a fián: ha beteg veséje helyébe újat, épet ültetünk. Külföldön Ezzel azonban távolról sem voltak még biztosítva a műtét előfeltételei. Az emberi szervezet védekezik, igyekszik eltávolítani minden kívülről behatolt idegen anyagot. Hogy a beteg teste megtűrje, és ne lökje ki magából a másik emberből átültetett vesét, ahhoz meg kell fosztani védekezőképességétől. Ilyen »lefegyverzett« állapotban azonban a legkisebb fertőzés is végzetes lehet. A beteget tehát a műtét után tökéletesen steril körülmények között kell ápolni. A klinika vezetői, holdecember 21-re minden készen állt. Több mint négy óráig tartó operáció után Pistát, medencéjében testvére veséjével, elhelyezték a steril szobában. Laci pedig egy közös kórteremben ébredt fel vesével. Az egész Szegedet lázban tartó műtét utáni tizenkettedik napon járunk a sebészeti klinikán. Laci ágya mellett közlekedtek az ágyak között. Szinte lélegzetviszszafojtva telt el december huszonegyedike, az a nap, amelyen egyik szegedi sebészeti klinikán elvégezték Magyarországon az első veseátültető műtétet. Micsoda izgalom volt! már végeztek néhány sikeres veseátültetést, de Magyarországon ez még járatlan út. Pistának nincs vesztenivalója. Csak az kockáztat, aki tulajdon egészséges veséjét felajánlja. Gondolják meg jól. Ha akadna a családban valaki, közvetlen vérrokon, aki vállalkoznék rá, hogy egy vesével él tovább, mi elvégezzük a műtétet. Szántó néni nyolc gyermeke közül másnap öten jelentkeztek a sebészeti klinikán. Hosszas, részletes vizsgálatok után az orvosok úgy döntöttek, hogy a 21 éves Laci veséjét ültetik át. gozói riadót fújtak. Megbízható, jó szakemberekre volt szükség, akik azonnal, percnyi késedelem nélkül, igazi rohammunkában kialakítják a steril szobát. A kőművesek leszálltak az állványokról, félbehagyták munkájukat, s eljöttek a klinikára. A mázosok mosható festékkel borították a falakat. A villanyszerelők — mint az operáló sebészek — bemosakodva, allig fehérbe öltözve szerelték a konnektorokat az elektromos készülékek számára. Szántó néni, az ősz Békés megyei tanárnő ül: — Nyolc gyereket szültem, mindegyiket egyformán szeretem. Elveszteni az egyiket vagy feláldozni a másikat? Lacit, Gabit, vagy Zsókát megcsonkítani, vagy Pistáról lemondani? Nem, nem, egyiket sem! De hát akkor mi legyen? Nagy megrázkódtatásokat éltünk át valamennyien. Nehezen törődtem bele a kisebbik rosszba, az életemet is odaadnám Pistáért. A műtét után, fél vesével a testben, ez nem frázis. Laci most a klinika hőse és kedvence. A nővérek kényeztetik, a betegek csodálják, a konyháról a legfinomabb falatokat küldik neki, ismeretlenektől kap gratuláló, elismerő leveleket A legnagyobb érdeklődés mégis — természetesen — Pistát veszi körül. Hozzá azonban összesen heten bejáratosak: hat nővér, aki felváltva, éjjel-nappal ápolja és a kezelőorvos. Senki más nem látogathatja, hiszen egy kis nátha is veszélybe sodorhatja e nehezen megmentett életet. A steril szobában kvarclámpák, ultraviolett sugárzókészülékek fertő illemük a levegőt, az ételeket az italokat, az edényeket. Állandóan mossák a falakat, a tárgyakat, a beteg testét. Egyetlen mód van, hogy beszéljünk a fiúval... telefon. — Halló, itt Szántó István beszél — mondja egy fáradt, tompa hang. — Hogy érzi magát, Pista? — Köszönöm, jól vagyok, nem fáj semmim. — Mit reggelizett már — Kakaót, vajas kalácsot. — Hogy töltötte a szilvesztert ? — Meghallgattam a rádióműsort, éjfélkor pedig az adjunktus úr telefonált, boldog új évet kívánt. Boldog új évet, boldog új életet! Feszült várakozás még hónapokig Pista nem tudja, hogy még mindig, még sokáig életveszélyben van. A tapasztalatok szerint a beültetett vese sorsában a műtétet követő 9—14. és 18—24. nap a legválságosabb. A szervezet védekező képiessége még hónapok múltán is kilökheti a beültetett szervet; a pillanatnyi eredményt korai, volna véglegesnek tekinteni. Mégis, látván az orvosok, a nővérek és a munkások összefogását, Laci testvéri önfeláldozását, az első magyarországi veseátültetés báttor kísérletét, az emberért folytatott küzdelem felemelő példáját — bízunk a tartós eredményben. Gál Zsuzsa Öt testvér jelentkezik Szerelők fehérben igent kellett gondolkodni Két fiúnak egy veséje A 21 éves Laci — sze- — Magától jött, nem vele a budapesti Kossuth kellett gondolozni raj. Nyomdában — mosolyog . , va hallgatja a mamát. ta' Elso perctol **zdve Szőke, pelyhedző állú le-ám akartam. Sokan igyegény, büszke és boldog, keztek lebeszélni, de én