Népszava, 1963. február (91. évfolyam, 26–49. szám)
1963-02-01 / 26. szám
Munkaügyi viták Javult a területi egyeztető bizottságok munkája Kibocsátott kérdőíveinken számos olvasónk felvetette, olvasó ankétiáinkon is többen kérték, hogyA területi egyeztető bizottságok gyakorlatából című, régebben megszűnt rovatunkat állítsuk vissza, vagy indítsunk ahhoz hasonló rovatot. Olvasóink kérésének eleget téve, a mai naptól minden héten jelentkezünkMunkaügyi viták« című rovatunkkal, amelyben a területi egyeztető bizottságok, vállalati egyeztető bizottságok és a bíróságok gyakorlatából ismertetünk egy-egy érdekesebb munkaügyi vitát. Rovatunkat az alábbi felmérő megállapításokkal indítjuk. A Legfőbb Ügyészség a közelmúltban több megyében megvizsgálta a területi egyeztető bizottságok munkáját a törvényesség Jogvédelem a sze Ma már bátran megállapítható, hogy ritkán fordulnak elő olyan munkaügyi viták, amelyek személyeskedésből, joggal való visszaélésből adódnak. A területi egyeztető bizottságok rendszeresen vizsgálják az igazgatói intézkedés hátterét és ha valamilyen visszaélést tapasztalnak, a jogorvoslattal élő dolgozót megfelelő jogvédelemben részesítik. Az ügyészi vizsgálat egyes vitacsoportokkal kapcsolatban részletes megállapításokat is tett, így a felmondásokkal Tiszteletlen volt Az egyik nagy vidéki szerszámgépgyár igazgatója átszervezés címén mondott fel egy gépkocsivezetőnek. A vizsgálat során kiderült, hogy a felmondás után alig két héttel új sofőrt vettek fel és a felmondás oka tulajdonképpen az volt, hogy a sofőr »a vezetőállású dolgozókfeleségeit nem megfelelő tisztelettel szólította meg«. Természetesen a munkaviszonyt helyreállították. A vizsgálat megállapította azt is, hogy néhány esetben kijátszották a dolgozókat Béralaptúllépásre való hivatkozással, átszervezés címén felmondtak és a dolgozót rögtön alkalmazták szerződéssel határozott időre és azzal az ígérettel, hogy utólag határozatlan időre ismét meghosszabbítják a munkaszerződést. A dolgozó ezért a törvénysértő felmondás ellen nem élt paszempontjából, s most az ügyészi szervek tapasztalatait ismertetjük. * A Legfőbb Ügyészség vizsgálata megállapította, hogy a területi egyeztető bizottságok ügyintézésének törvényessége az elmúlt években nagyon sokat javult. A törvényesség megszilárdulásában igen nagy szerepet játszott a Szaktanács és a Munkaügyi Minisztérium elvi irányító és ellenőrző tevékenysége. Természetesen hozzájárul ehhez a rendszeres és hatékony ügyészi felügyelet is. mélyeskedés ellen kapcsolatban megállapították, hogy erősen csökkent a Munka Törvénykönyve 29. § (1) bekezdés c) pontjára alapított, figyelmeztetés ellenére ismételten nem megfelelő munkavégzés, vagy a munkakör ellátására való alkalmatlanság címén történő felmondás. Az átszervezés címén történt felmondásoknál pedig körültekintően járnak el a TEB-ek, s igyekeznek elejét venni a személyeskedésből eredő felmondásoknak. — „átszervezték“ nasszal, s csak akkor keresett jogorvoslatot, amikor — ígéret ellenére — nem hosszabbították meg a munkaszerződést. Az átszervezés címén történő felmondást korlátozó okok vizsgálatánál még igen sok esetben a TEB-ek elmulasztják a Munkaképességcsökkenést Véleményező Orvosi Bizottság véleményét beszerezni, ehelyett megelégszenek bemondással, vagy körzeti orvosi igazolással. Így azután vagy a dolgozó, vagy a vállalat roszszul jár. A nyugdíjazás címén történő felmondások esetében még sokszor a vállalatok nem tesznek elegyett annak a kötelességüknek, hogy az SZTK- szervektől megérdeklődjék: vajon jogosult-e már a dolgozó nyugdíjra. Még elég sok az önkényes kilépés, mert — s ebben a szakszervezeti bizottságok is hibásak — nem ismerik a dolgozók azt a jogot, hogy egyeztető ki- 4 szakszervezeti funt Néhány esetben probléma merül fel a szakszervezeti funkcionáriusok védelme terén. E választott elvtársakat csak az szb hozzájárulásával lehet elbocsátani. Sok esetbez — a szakszervezeti demokrácia megsértésével — az szb döntése nélkül nyilatkozik a titkár. Az áthelyezéssel kapcsolatos munkaügyi viták során ma már részletesen vizsgálják a TEB-ek, hogy a dolgozó személyi, családi, szociális stb. körülményeire figyelemmel az intézkedés nem jelentet-e aránytalanul súlyos sérelmet. Így sok áthelyezést hatálytalanítottak, annak ellenére, hogy az áthelyezés népgazdasági indoka fennállt. A vizsgálat foglalkozott a különböző kártérítési ügyek elbírálásával is és megállapította, hogy e téren több TEB-nél hiányosságok vannak, mert nem oktatják ki a dolgozókat, hogy bírósághoz is fordulhatnak bérjellegű vitáikkal. Sok esetben pe- Szélesedik a szociáli örvendetes tény a TEB- ek munkájában, hogy az iparági szakszervezetek képviselete és hatékony közreműködése a munkaügyi vitákban előmozdította a szocialista demokratizmus kiszélesítését. Több TEB-nél mind a szakszervezeti, mind a tanácsi küldöttek előre megismerik az eldöntésre váró ügyet és így a határozatok többsége a dolgozók helyeslésével találkozik. Helyes az ágyazottsághoz fordulhatnak ha a vállalat nem járu hozzá kilépésükhöz. Acionáriusok védelme ig felesleges bírói eljárást okoznak azzal, hogy például jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítását követőem nem döntenek pontos forintösszeg megjelölésével a kifizetendő bérről, csupán csak megállapítják: a kiesett munkaidőre ki kell fizetni a bért. A TEB-ek munkájában a legtöbb problémát az eljárási szabályok be nem tartása okozza. Sok esetben a TEB-ek nem tartják be a fellebbezés elintézésére a jogszabályban kötelezően előírt 15 napos határidőt. Néha megfeledkeznek arról a szabályról, hogy a munkahely szerint illetékes egyeztető bizottságnak kell tárgyalnia az ügyet, így fordulhatott elő, hogy például egy kaposvári lakos, akinek munkahelye Balatonszárszón volt, a vállalat budapesti központjában működő egyeztető bizottság elé került, s fellebbezését is a fővárosi TEB tárgyalta. Ez a demokratizmus korlát is, hogy a TEB- tagokat aktivizálják, azok helyszíni vizsgálatokat is végeznek. A vizsgálat legbiztatóbb megállapítása az volt, hogy a TEB-határozatok túlnyomó többségükben törvényesek, megalapozottak. A dolgozók tehát igazságuk védelmében biztos támaszra találnak, a területi egyeztető bizottságokban. Szegő Tamás HÚSVÉTRA EGYMILLIÓ CSOKOLÁDÉFIGURA KÉSZÜL a diósgyőri édesipari üzemben. A képen: Sztaniolba csomagolják a kész csokoládéfigurákat (MTI Fotó : Birgés Árpád felvételei A Látóhegyen laktam akkorában, nem is oly rég, a Szépség és Szegénység hegyén, ahol kétszer olyan édes a barackérlelő nyár, mint a gőgös Rózsadombon s duplán kemény a tél, akár a Bükkben. Vendégeket vártam délebédre. Enyhén izgatottan, mint igyekvő házigazdához illő. Szemem még egyszer átfutott a terítéken, remélve, minden ■rendben, a legapróbb morzsáig. Az abrosz valóban hófehér — vizsgálódtam —, a ruganyos ülőhelyek vetekedhetnek a hintaszékkel. Talán több italról kellett volna gondoskodnom — ám a■ fagylalt igazán kifogástalan. Tálalva, kezdődhet a lakoma. Elsőnek, mint mostanában mindig, a tetőtől talpig fénylő, fekete ünneplőbe öltözött Rigó elvtárs érkezett. Halk szív-vel és lelkes trenkkel üdvözölt. Nem ült az asztalhoz, könnyedén lépegetett az eresz alatti fogadószobába, mint a korán betoppanó vendégek általában Néhány pillanat múlva feltűnt Harkály szaki, díszegyenruhában, olajzöld zekében, zöldes-fehér mellényben, vörös sapkában, mint valami erdei jakobinus. Útközben megvizsgált néhány fát, hátha megtraktálják a felső barackosban, bár a favágók nagy nyári vendéglője ilyenkor zárva. Célszerűbb elfogadni az ebédmeghívást. Jöttek sorban a többiek. Harkály Tóbiás először udvariasan kopogtatott diófámon, s csak azután tekintett körül. Cinkéék nem kérették magukat, a függőasztalhoz ültek. A szabadban terítettünk, a soványka bodzabokor tetején, a Fészek Klub mintájára. Nem éppen az Erdei Vendéglátóipari Vállalat előírásai szerint — vakmerő módon, drótkötélre építettem az ebédlőt, a magam feje után. A feketecilinderes Barát Cinege brigadéros került az asztalfőre, mellette, ha jól láttam, szürkészöld kabátban, kénsárga, feszes nadrágban csipegetett a napraforgó tányérjából a kéksapkás Cinege Pajtás. Szomszédja, a koromfekete, görbekucsmás, hetyke Szén Cinege koma már a tarhonyapörköltnél tartott, a második fogás után követelőn kiáltozva: — Titi-tü, titi-tü! — Tütü kéne, komám! ■— sajnálkoztam. — Magam is meginnám. Csakhogy elakadt az utánpótlás a hóban — akár a városiak szene. A lakoma derekán bikavérszínben pompázó, szürke és kék csíkkal ékített, cifraruhás úr érkezett. A cinkebrigád riadtan elhallgatott, Harkály szaki buzgón kopácsolt, hogy leplezze zavarát, Rigó elvtárs megcsóválta a fejét: senki sem látta szívesen a rosszhírű, vérengző és falánk Szajkó kortárs tolakodását. Az újonnan jött — ragadványnevén Mátyás —fütyült a fagyos fogadtatásra. Belibbent a bodzafa-étterembe. Felkapott egy barnára sült, ropogós kenyérhajat és gőgösen tovaillant. Szót sem szólt, nyilván még nem vágták fel a nyelvét — különben elszajkózza mások véleményét a tapintatlan vendéglátásról, a téli étkezés viszontagságairól, az erdei üzemi konyha tűrhetetlen viszonyairól. Alig csitult az izgalom csivitelő moraja, amikor csörögve két feketefrakkos, fehérmellényes férfi rontott a társaságra, mint fizetőpincérek az Erdei lak vendégeire. Szarka főúr és kollégája hozta a számlát: fényes ezüstpénz helyett ezúttal beérték a pecsenyének tálalt szalonnabürkével .. Fekete Rigó elvtárs csendben szemlélődött. Nekem úgy tetszett, sóhajtozott. Bizonyára rokonaira gondolt, a nyugtalan vándorokra, a tölgyes dalosára, a léprigóra, a szőlőhegy nótás borrigójára és a távoli atyafira, az erdő kiváló énekesére, a sárgarigóra, művésznevén: aranymálinkára. Mikor térnek haza meszsze Afrikából? Legalább Trilla-Lilla jönne már, új télikabátjában. Hol marad a kedves? Persze, késik, a látóhegyi asszonyok szokása szerint. Vendégeim felröppentek. Aranyszőke fejecske tűnt fel ablakom alatt, pajkos, kék szem sugara tört át az üvegen, bűvös mosoly csücsült a halovány arcocska gödröcskéjében: — Aranymálinka! — nevettem az újonnan jöttre. — Hát tőled ijedt meg a díszes társaság? Sietve ajtót nyitottam: előbb csöpp csőrét dugta be, leselkedve, szimatolva, s aztán kacagva beröppent szobámba. — Miért mentek el? — Félnek tőled. Nem állják, ha evés közben zavarják őket. Te sem szereted... — Te sem! — nevetett Aranymálinkó. — És mi mikor ebédelünk? — Reád vártam ... Aranymálinkó fészke a szomszéd házikó. Onnan repült át hozzám, még az őszután, s azóta majdnem mindennapos vendégem. Főként délidőben. Legyűrte otthon a spenótot , nehogy szemére vessék finnyásságát, s sietett a második ebédre, az igazira. Mit tehettem? Ha ilyen a gusztusa. ■Jobban szereti a sűrű bablevest a tejbegríznél. Behoztam a konyhából a cserépfazekat, és felimertem tányérját. Vendégem elfoglalta könyvekkel, kéziratokkal trónussá avatott magas székét, s beleszagolt a levesbe, miként házunkban látta, s felkiáltott: — Csudálatos eledel! — E magasztos pillanatban, amikor az orr már jelenti a nyelv érzőbimbóinak, s a gyomornedveknek a várható gyönyöröket: a kertben megszólalt Bundi. Cadalso Jakab Tamás, a Don Quijote-lovasszobor kevéssé méltányolt alkotója érkezett látogatásomra. Megpillantva ösztövér alakját, széles karimájú, malomkeréknyi kalapját, elébe mentem: — Üdv! Jeles férfiú! Köszöntöm a Hegyen a haladó magyar szobrászművészet újjáteremtőjét. — Hogy s mint kerültél ide? Az öreg isten lába elé, Zeus zsámolyára, Buddha ölébe? — tárta szét karját, s meglapogatott erdei favágók tenyerével versengő, kamassos termetéhez sehogy sem illő medvemancsával. Bemutattam a Hegy tündérének az agyag varázslóját. Barátom lekapta vihart kavaró, hatalmas koponyafedőjét és mélyen meghajolt. Fejdíszétől porzott a hó. — Vendégem és pajtásom — folytattam játékosan, szertartásosan. — Aranymálinka. — Margit infánsnő! — táncolt a lány szürke szemében. — Ismerem, fenség, Don Diego de Silva y Velasquez jóvoltából ... és újra bókolt, miként spanyol hidalgó IV. Fülöp korában. Döbbenten néztem hölgyvendégemet. Valóban, mintha a legfestőibb festő halhatatlanná avatott modellje, a három-négy esztendős királyi hercegnőiké szökkent volna közénk, méghozzá a három, általam ismert Margit infánsnőképmása közül az első: az aranyló hajában szalagot viselő gyermeklány. Persze, a két hercegnő ruhája némiképp különbözött, ám az arcocska, a tekintet, a bűbáj, melyet az árnyalatok nagy mesterének érzékeny ecsetje őriz, kereken háromszáz esztendeje, kísértetiesen azonos. Tányért kerítettem és a szobrász elé tettem, biztatva: merítsen kedvére. — Te sem szereted, ha zavarnak ebéd közben? — fordult váratlanul az új vendéghez Aranymálinkó. Cadalso kanala megállt útközben, egy vonalban göm *böcbe illő, hegyes állóval, érett, hegyes magyarpaprikaorra éppen mohó buzgalommal bujálkodott aszalonnabürkével megijesztett, kemencében dédelgetett, csipetkével sűrített bablevesünk illatában: — Mennyi idős az infánsnő? — Három deci tisztán, meg egy fél — feleltem merengve. — Szőlővirágzáskor lesz négy. A szobrász lenyelte a bablevest, miközben igyekezett lefordítani a bornyelven közölt adatot: — Infámis infánsnő! Elég korán kinyílt őfensége csipája. Odakünn, túl a jégvirágos ablakon Aranymálinka tollas pajtásai visszatértek a lakomához. Egyszer csak váratlanul, fütyülve a déli nap verőjében szikrázó fehér díszletre, az átellenes, kopasz birskörte tetején megszólalt a Látóhegy fénylő-feketeruhás dalosa, Rigó elvtárs. Aranymálinkának udvarolt? Vagy Télapónak szent: itt az ideje, szedje jeges sátorfáját, álljon már odébb, a rigók énekelni akarnak. Koroda Miklós: Téli lakoma 1963. február 1 NÉPSZAVA „Régen maga más asszony volt" Sötétkék ruhás szolid asszony ül az elnökségben 15—20 férfi között. Haja kontyba fésülve, olyan átmeneti formába. Már nem is a parasztos fonott konty, de nem is városias, magasra dúcozott. A vidám tekintetű asszonykát Pálinkás Jánosnénak hívják. A nyáron ismerkedtünk meg, igaz, nem ilyen ünnepélyes keretek között — zárszámadási közgyűlésen —, hanem ő kékpettyes kötényt hordott és éppen szőlőt kötözött. Csak as Ez egy évvel ezelőtt történt, azóta sok víz folyt le a Dunán. És sok küzdelemmel, munkával teli órát, napot hagyott maga mögött Pálinkásné. — Elmondtam egyszer, kétszer, talán még tízszer is az asszonyoknak, hogy milyennek képzelem én a szocialista munkacsapatot. De eleinte csak beszélhettem. Rám sem figyeltek. Néha még sírtam is, annyira nem vették jó szívvel, amit mondtam. Kicsúfoltak és azt kérdezték tőlem, mit akarok, mondjam meg őszintén. Egyszer egy férfi így szólt: »Ide figyeljen, Pálinkásné. Résen maga más asszony volt, amíg az ura élt, akkor meghunyászkodott és nem próbált belebeszélni mások életébe«. A szíve elnehezedett. Hogy is lehet összehasonlítani a régit a mostani Pálinkásnéval. , Itt maradt két kislánnyal özvegyen. Dolgozik, hogy a gyerekek ne érezzék, nincs férfi a háznál. A nagyobb férjhez ment, a kisebb most III. gimnazista. Dolgozik és keresi az utat a szebb, a jobb élet felé. Igen, abban igaza volt annak a férfinak, hogy ő régen meghunyászkodott és hallgatott. De talán más aszszony mást tett itt a faluban, ahol embernek csak a férfi számított. De most! Most más az élet, s ha ő jót akar, ugyan miért vágják oda olyan könnyen: »csak asszony«. Csak özvegyasszony, aki mögött nincs is senki. Mégsem hagyja magát. Mivel is kezdheti? Beszélgetéssel, személyes példamutatással. Az munkacsapatával együtt. Akkor azt mondta az elnök: »Úgy beszéljen ezzel az asszonnyal, hogy valami egészen újat, egészen nagyszerűt igyekszik meghonosítani itt a Mátra alján. Pesten járt, a tsz-asszonyok tanácskozásán és ott hallotta, hogy máshol szocialista brigádot szerveznek az ipar mintájára. Pálinkásné is hazajött és hozzáfogott, hogy a munkacsapatából szocialista közösséget alakítson.A sszony majd csak hat. Hatott is. Hiszen néhány hónap után már szóvá tehette az asszonyok előtt, ne irigykedjenek egymásra. És igaz, hogy nem első Mit miért? ! Az előítéletek! Jaj, azoknak egész sora hátráltatta Pálinkásné és a már-már alakuló kis csoportjának törekvéseit. Javasolták, hogy a nagy, nyári munkák alatt az asszonyok számára létesítsenek üzemi konyhát — úgy, mint a gyárakban. Nekitámadtak, talán csajkarendszert akar? Ha munkán kívül is beszélgetni akart néhány aszszonnyal, vagy netán azok kérték, beszéljen a férjükkel, szívesen tette. Este vacsorát főzött a családnak és elindult a faluba. Csakhogy hamar megindult a pletyka. Az Hat férfi ! És vajon mi szolgál legnagyobb örömére az elmondottakon kívül? Talán az, hogy egyre több falusi férfi érti meg, feleségének önálló gondolatai, jogai, törekvései lehetnek, amely a közösséget segíti. S vajon tényleg egyetértenek vele? Igen. Legalábbis az a hat férfi már egyetért, aki kérte, hogy a feleségével együtt őt is vegyék fel a szocialista munkacsapatba, mert tetszik, ahogy ott gondolkoznak, élnek, beszélnek az emberek. És az a férfi is megértette, aki éveken át ütötte-verte, szolgájának tartotta az asszonyt és a munkacsapat tagjainak hathónapos küzdelme után megváltozott. Megváltozott lelkében, gondolkodásában, egész szóra, de később megsértették azt is, hogy az öregeken segíteni kell. A munkacsapatban dolgozik egy 67 éves asszony. Szorgalmas, jó kedvű néni, de mindenki tudja, hogy teljesítőképessége valamivel kisebb, mint egy 20—30 éves fiatal nőé. Mégis eleinte rámordultak, hogy nem dolgoznak helyette, ne élősködjön a nyakukon. Aztán mikor látták, hogy Pálinkásné segít Julis nénin, megkönnyíti munkáját, elrestellték magukat és beosztották egymás közt a tennivalót. A legnagyobb munkák idején a Julis néni szőlőjét közösen kötözték fel, nehogy a néne lemaradjon a többiektől és kevesebbet keressen mint ők. Mit hogyan ? asszony, hát még ha özvegyasszony, miért nem marad otthon? Munka után süssön vagy mosson, de ne járkáljon sehová. Majdnem egy esztendő telt el ilyen küzdelmes, szívós munkával. Majdnem egy esztendő, amíg a faluban szúrós tekintettel figyelték, hogy mit miért csinál? S aztán lassan, szinte észrevétlenül a szúrós, fürkésző pillantás megváltozott, jóindulatú, érdeklődő tekintetté vált. Azóta azt figyelik, mit, hogyan csinál Pálinkásné, miben lehetne segíteni. Mentkezik életfelfogásában. És ma olyan a családi életük, hogy bárki, bármelyik pillanatban benyithat hozzájuk: az asszony boldog,elégedett. A férfi pedig büszke, s azt mondja: azt se bánná, ha kiírnák a nevét az újságba, mert ami volt, az nem jöhet vissza többé. A közgyűlésen, ahol a sötétszőke hajú, kontyos fiatalasszony az elnökségben ült, egy 40 körüli tsz-gazda, Berki János is felszólalt. Ez a férfi a szövetkezet legjobb brigádjának a vezetője, a felszólalásában azt mondta: ha mi jövőre is meg akarjuk tartani az első helyünket, azt hiszem, egy járható utunk van: tanulni kell Pálinkásné munkacsapatától. Lendvai Vera 3